Petőfi Népe, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-25 / 175. szám

• • • • VILAGTUKÜR PETŐFINEK HAZAI TŰKOR • Bár ez egyszer felborult a szörf, tény, hogy ilyen melegben ez is csak kellemes lehet. Röfögő fizetés Az altáji Szlavgurodban két nyulat lőttek egy disznóval. Megoldották a készpénzhiányt és jóllaktatták az embereket. A helyi rádiógyárban ugyanis húszrubeles kilónkénti árban élő állattal fizettek a dolgozóknak. Első'látásra logikusnak és éssze­rűnek tűnik ez a megoldás, de ha belegondolunk, hogy a röfö­gő fizetés kiadása a környék leg­jobb állományának felszámolá­sát jelenti, akkor már nem is olyan derűs a helyzet, mert elő­fordulhat, hogy hamarosan nem lesz se lakás, se fizetés, se disz­nóhús. Talán csak nem ez a kommunizmus?! Tízméteres távcső Hawaiiban A világ legnagyobb, tízméteres tükörátmérőjű optikai távcsövét építették fel Hawaiiban a Mauna Kea csúcsán, amely tesztelés után a jövő év elején kezdi meg műkö­dését. A távcső tükre 36 hatszögű kisebb tükörből áll. amelyek együttesen egyetlen visszaverő fe­lületet alkotnak. A teleszkóp 94 millió dollárba került. Tőle néhány száz méterre 1996-ig egy csaknem ugyanilyen másik távcsövet is fel­építenek. A két távcsövet a későb­biekben a Kaliforniai Egyetem és a Technológiai Intézet közösen fogja működtetni. Fák üregkezelése A fák testében keletkezett odvas üregeket a további pusztulás megfé­kezésére általában betonnal szok­ták kiönteni, amint azt sok helyen látni, főleg a városi parkokban és fasorokban. Németországban sajá­tos módszert dolgoztak ki a beton helyettesítésére. A fák korhadó üre­geit poliuretán-feltöltéssel próbál­ták „gyógyítani”. A poliuretános borítás alatt, igaz ugyan, hogy a farontó gombák nem pusztulnak el, de károsító hatásukat csak korláto­zottan tudják kifejteni. Madárríasztás léggömbbel A varjak, seregélyek, mint min­denütt, így a távoli Japánban is sok gondot okoznak a mezőgazda­ságban kártételükkel. Riasztásuk­ra elmés megoldással rukkoltak elő a szigetország kutatói. Külön­böző méretű és figurájú léggöm­bökre félelmet keltő szemeket fes­tettek fel és azokat felbocsátották, hogy a madarak elülését megaka­dályozzák. Pár nap is elegendő volt ahhoz, hogy a megriadt mada­rak máshová vonuljanak éjszakáz­ni. A veszélyes járóka A járóka használata, amivel a kisgyerekek második életévükben szívesen tanulnak járni, gyakran veszélyes balesetekhez vezet. A hamburgi gyermekklinikán megállapították, hogy az ehhez a korosztályhoz tartozó gyermekek­nek csaknem a fele járókával eles­ve szerezte fejsérülését. A járóká­val nyert viszonylagos mozgé­konyság miatt a gyerekek köny- nyebben le is forrázzák magukat. Ráadásul a járókával olyan hibás járásformákat sajátítanak el, amely később gyakran kezelésre szorul. A repülés világából Az idén a VARIG brazil légitársaság nyerte el a stewar­dess! elegancia Oscar-diját. Lé- gikisérői és földi kiszolgálóinak nyári és téli változatban készült grafitkék kosztümje és blúza, a VIP-esek cseresznyeszínű bléze­Csomagolás­technika • A csomaggal harmonizáló rek­lámszatyor! Ez így járja Ameriká­ban. •* i * « Hat kacsa egy sorban. BŰNÜGYEK Mackóból. Megtalálta a kul­csot, zárás után bentmaradt a boltban és egyszerűen kinyitotta a lemezszekrényt az az ismeretlen személy, aki csütörtök hajnalban Kecskeméten, az Aradi vértanúk terén lévő áruházban lapult. A 165 ezer forint készpénz mellé még 310 ezer forint értékű cigaret­tát is elvitt. Betörték az ablakot. Ugyan­ezen a napon az Aranyszarvas ét­teremben is tolvajok járták. A be­tört ablakon át cigarettát és két üveg pálinkát adogattak ki. Az ét­terem kára több mint 24 ezer fo­rint. Zsebes. Kirántotta áldozata farzsebéből annak pénztárcáját és elmenekült a zsebtolvaj szerdán, a késő esti órákban Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában. A hazafe­lé tartó és a bokros részen kifosz­tott férfi tárcájában 45 ezer forint volt. Biciklitoivajok. Kibontotta a tároló oldalát és két értékes ke­rékpárt ellopott valaki csütörtök­re virradóan Baján, az Ötvös ut­cában. A tulajdonosok kára 47 ezer forint. Huszonhét palack. Ennyit vit­tek el a tettesek szerdán éjszaka a soltszentimrei cseretelepről. Száz­harminchatezer forint hiányt okoztak. — g — Súlyos motorosbaleset Figyelmetlenül vezette segédmo­tor-kerékpárját csütörtökön dél­után, Kecskeméten, Sz. Antal 15 éves tanuló. A 44-es számú főút és az István király körút keresztező­désébe érve nem biztosított áthala­dási elsőbbséget a Békéscsaba felől érkező és a védett úton haladó sze­mélygépkocsinak. A fiatalembert súlyos sérülésekkel szállították a mentők a honvédkórházba. Mindenre elszánt Kordon A kecskeméti szabadidőköz­pontban július 23-án két együttes társaságában és háromszáz rock­rajongó előtt tartott egy nagy sike­rű koncertet a kecskeméti Kordon együttes. Az öt zenész szinte meg­állás nélkül játszotta a dalait. A szólógitáros, Szőke János sze­rint az együttes mostoha körülmé­nyek közt létezik, ugyanis nem rendelkeznek próbateremmel (a koncert előtt két hónapig nem is tudtak gyakorolni), nincs szponzo­ruk, aki támogatná őket, és felié­re, grafitszoknyája és szalma­sárga blúza váltotta ki a nem­zetközi zsűri legnagyobb tetszé­sét. A VARIG egyébként már a második éve viszi a pálmát a la­tin-amerikai légitársaságok kö­zött. Átpedálozta az óceánt Még néhány tucat mérföldet kell pedáloznia, s megérkezik az Anglia nyugati csücskén levő Land’s Endbe a 34 éves Dwight Collins amerikai ingatlanügy­nök: az első a világon, aki láb­hajtásos csónakkal szelte át az Atlanti-óceánt. Június 12-én in­dult az új-fundlandi St. John’s- ból egyszemélyes, zárt, nap­elemtáblákkal és műholdas na­vigációs berendezéssel felszerelt csónakján. A napelemtáblák fa­gyasztott ételei frissen tartásá­hoz, rádiójához, navigációs szerkezeteihez és regényeket fü­lébe olvasó maglójához szolgál­tatták az energiát, a csónakot viszont maga hajtotta, pedálos- áttételes mechanizmussal forgat­va a hajócsavart. Naponta ti­zenhat órát pedálozott, így na­ponta átlagosan 100 kilométert tett meg. Főként éjszaka haj­tott, nappal pedig pihent és aludt. ______________________________ Piknik a Parkerdőben! Egy kiskőrösi vállalkozó, Haász György, a Főnix Service alkatrész­bolt tulajdonosa, a városi sport- igazgatósággal közösen 26-án, va­sárnap, Főnix-pikniket szervez a csalai parkerdőbe. Az egész napos program célja egy kellemes kirán­dulás, egy kis mozgás, sport, és nem utolsósorban egy ingyenes ebéd elfogyasztása. Reggel 7 óra­kor indulhatnak a résztvevők ke­rékpáron a Császártöltés előtt ta­lálható parkba: a szervezők kérik, hogy mindenki vigyen magával evőeszközt. Viszont aki nem a ke- rékpárosutat választja, hanem gépkocsival óhajt a helyszínre utazni, kénytelen megtéríteni az ebéd árát. A Főnix-pikniket először június végén rendezték meg hagyomány- őrző szándékkal, és a sikerre való tekintettel havonta kívánják meg­ismételni a továbbiakban. pési lehetőség se nagyon adatik meg nekik. Pedig rengeteg elszánt­ság van bennük arra, hogy zenélje­nek, is. Szeretnének minél többet szín­padra lépni az elkövetkezendő idő­ben. Legközelebb csütörtökön lesznek újra a szabadidőközpont­ban, majd őszre terveznek egy na­gyobb koncertet, amin több rock­együttes is fellépne. (N. R.) (Fotó: Walter Péter) Van dolguk a bajai rendőröknek Szinte nem múlik el nap Baján anélkül, hogy kerékpárlopásokról ne érkezne bejelentés a rendőrség­re. A héten eddig öt kerékpár „cse­rélt” gazdát. Az egyik kft. telephe­lyéről kétszer is megdézsmálták az üzemanyagtartályt, először 250 li­ter, szerdán pedig 100 liter gázola­jat vittek el a tolvajok. Úgy látszik, vannak akik már a télre gondol­nak és sajátos módját választják az állatok etetéséhez szükséges szá­lastakarmány beszerzésének. Két esetben kíséreltek meg nagyobb mennyiségű lucernát elvinni az Augusztus 20. Mgtsz területéről, de a hajnali akció nem járt sikerrel, mert a járőrök lefülelték a szorgos- kodókat. Ugyan így járt az a cso­port is, aki a hűtőháztól akart el­vinni két mázsa tárolásra előkészí­tett főtt kukoricát. A bolti betörők is szorgoskodtak, szerdán reggelre a Nagy István utcai élelmiszerbol­tot és a Monostori úti zöldségesüz­letet pakolták ki. A rendőrség tájé­koztatása szerint elsősorban a ci­garettaféléket és a csokoládét pa­kolták fel a motorizált bűnözők. Patócs Mihály alezredes, a köz­lekedésben felfedezett balesetve­szélyes jelenségre hívja fel a figyel­met. Nagyon sokan kis motoruk­kal való közlekedés során nem a pedálokon tartják lábaikat és eset­leges fékezéskor megnő a reakció­idő, amiből számos baleset adó­dott mostanában. A járdán való kerékpározás és motorozás is rendkívüli veszélyeket idézhet elő. P. Z. Még hajózható a Duna A Duna jelenlegi alacsony vízál­lása ellenére még zavartalan az áru- és személyszállítás a folyón. PIACI ÁRAK Budapesten és a megye városaiban (Ft/kg) Termek Bp. Kmét Kkfháza Kiskőrös Élő csirke — 105 — 110 Elő tyúk 80 100 Tojás (db) 4,80—5,60 5,80- 6,50 5—6 5 Tej (liter) — 22 — Tehéntúró — 140 Tejföl — — — 120 Burgonya 12—14 12—15 15 12—16 Sárgarépa (cs.) 12—14 15—20 10—30 30—50 kg Petrezselyem (cs.) 15—20 20—25 20—35 40— 60/kg Vöröshagyma 10—17 20—30 30 25—30 Fokhagyma 80—100 100-140 130 100—120 Fejes káposzta 15—20 12—20 35 12 Kelkáposzta 20—28 25 40 18 Karalábé 5—10 — 10 15 Karfiol 25—35 45—50 30—40 Gomba 90—130 100—160 — 140—160 Alma 25—40 15—25 20-40 15—30 Körte 25—70 25—50 25 30-40 Sav. káposzta — 35—40 40 45 Dióbél — — 400 Mák — — — 140 Uborka 10—25 10-25 15 8—18 Zöldpaprika 25—35 30—50 15—35 30—60 Paradicsom 20—35 30—40 25 25—30 Őszibarack 20—75 20—35 — 15—35 Sárgabarack 25—45 25-35 35 45 Fözötök 5—10 8—10 20 — Zöldbab 30—40 20—25 Meggy 35—50 30-45 — 20—25 Cseresznye 40—50 — — 35 Retek (csomó) — — — 15 Görögdinnye — 15—18 — 25—30 Szilva 40—80 30-40 40 — Sárgadinnye 25—50 25—30 — 35—40 Cs. kukorica (db) — 3—6 3—4 bAcs-kiskun megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. VII. 25-én, megrendelés sorszáma: 230 007 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax. 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x A KAPÓS LÓ A gazda anyósát agyonrúg­ta a ló. A temetésen a falu min­den tehetős parasztja jelen van, sorban oda is járulnak hozzá. A plébános elismerő hangon megjegyzi: — Ejnye, nem is tudtam, hogy a kend anyósát ennyire szerették az emberek! — Hagyja el! — legyint a gazda. Mind a lovat akarta megvenni. NAPTAR 1992. július 25., szombat Névnap: Kristóf, Jakab Napkelte: 5 óra 13 perc Napnyugta: 20 óra 27 perc Holdkelte: 1 óra 00 perc Holdnyugta: 16 óra 35 perc IDŐJÁRÁS Kevés nappali gomolyfelhőképző- dés, túlnyomóan napos, igen meleg idő várható, csak egy-ket helyen alakulhat ki zápor, zivatar. Az időnként még élénk északi, északkeleti szél mérséklő­dik. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 28, 33 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Július 23-án Kecskeméten a középhőmér­séklet 26,2 (az 50 éves átlag 21,8), a legmaga­sabb hőmérséklet 33,8 Celsius-fok volt. Csa­padék nem hullott, a nap 10,5 órán át sütött. Tegnap reggel 21, 14 órakor 27,1 fokot mér­tek, a legalacsonyabb hőmérséklet 18,6 Celsi­us-fok volt. A tengerszintre átszámított lég­nyomás 1016,2 millibar — gyengén süllyedő — volt. Július 23-án Baján a középhőmérséklet 24,9 (az 50 éves átlag 21,5), a legmagasabb hőmérséklet 33,3 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 10,5 órán át sütött. Tegnap reggel 20,7, 14 órakor 26,7 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 18 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1016,7 millibar — emelkedő — volt. Aktuális agrometeorológiai értékelést, nö­vényvédelmi előrejelzést és védekezési taná­csokat kaphatnak az érdeklődök a 76/20-468- as telefonon. A háromperces szolgáltatás reg­gel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. HETI ELŐREJELZÉS Ebben a megyében lehet a legmelegebbre számítani az elkövetkező hét folyamán. Ál­talában a napsütés lesz a jellemző, de időn­ként — főleg délutánonként — megnövek­szik a gomolyfelhőzet, de csak elvétve ala­kulhat ki egy-egy zápor, zivatar. Az időn­ként megélénkülő szél csak kissé enyhíti majd a forróságot. A hajnali hőmérséklet 18 —21, a délutáni hőmérséklet 31 és 33 fok között alakul, de hétfőn, kedden nem kizárt a 34—35 fok sem. ORVOSMETEOROLÓGIA A jövő héten a kánikulai meleg élettani hatását elsősorban a szívbetegek érzik meg. állapotuk rosszabbodhat. A volánnál ülök vezessenek óvatosabban, mert ilyen meleg­ben lankad a figyelem. A tűző napsütésben való napozást továbbra is kerüljék. HÍREK — ANNA-BÁL LESZ ma Balatonfüre- den, immár 167. alkalommal. Az elsőt 1825- ben Szentgyörgyi Horváth Zsigmond ren­dezte Anna Krisztina nevű leánya tiszteleté­re. Azt követően a múlt században, két év szünettől eltekintve, minden esztendőben megrendezték. Csak 1848-ban és ’49-ben nem hálóztak a füredi Annák. A huszadik században a történelmi események már többször elapasztották a bálozó kedvet. A II. világháború után először 1954-ben újí­totta fel a hagyományt az Idegenforgalmi Hivatal. A 167. Anna-bált a Balatonfüred Tourist rendezi, s több mint kétszáz meghívót adtak el. A jelentkezések szerint érkeznek első bá- lozók Ausztriából, Németországból, Olasz­országból, Kanadából, Svédországból, a többség természetesen hazai vendég lesz. Az ötezer forintos belépőért a vendégek megte­kinthetik a balatonfüredi táncegyüttes mű­sorát s vacsorái kapnak. A menüt a Hotel Marina szakácsai készítik: előétel töltött fo­gas füredi módra, ezt követi majd a fácán- erőleves, bélszín Rossini-módra és a parfé. A bálkirálynőt, az Anna-bál szépét éjjel egy órakor választják meg. A legszebbek vasár­nap délelőtt végigkocsikáznak Balatonfüred utcáin. — AZ ŐSI MEXIKÓ kincsei című, Athénból érkezett vándorkiállításon a mexi­kói Nemzeti Antropológiai Múzeum régé­szeti gyűjteményének 58 eredeti darabja lát­ható a Néprajzi Múzeumban. Használati eszközöket, mágikus-vallási tárgyakat te­kinthetnek meg hétfőtől az érdeklődők. — A SZERENCSEJÁTÉK RT. tájékoz­tatása szerint a 30. heti lottósorsolás nyerő­számai a következők: 35, 55, 60, 79, 86 — ÁRVERÉS ÉS KIRAKODÓVÁSÁR is lesz ma az immár hatodik numizmatikai hí­rős napon, amelyet a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének kecskeméti csoportja rende- zfett. A Kecskemét, Rákóczi út 3. szám alatti szakszervezeti művelődési házban 8 órától várják az érdeklődőket, akik találkozhatnak Kosa Istvánnal is, az érempályázat győztesé­vel. A művész anyagából kiállítás is látható. — AZ ELEKTROMOS HÁLÓZAT fel­újítása miatt és a kiscsoportok nyári foglal­kozásainak szüneteltetése kapcsán a József Attila Művelődési Központ a következő he­tekben részleges nyitva tartással üzemel. Ügyeletet naponta 10—14 óráig a jegyirodá­ban tartanak. — NYÁRI SZÜNET A KÖNYVTÁR­BAN. A Katona József Megyei Könyvtár nyári nyitva tartása a következőképpen ala­kul: a Kossuth téri felnőttrészleg augusztus 3-áig zárva tart. A napilapok helyben olvasá­sát, illetve a hozott dokumentumok átvételét délelőtt 10-től délután 16 óráig biztosítják. A Széchenyi téri gyermekkönyvtár július 18- ától augusztus 29-éig szombatonként' lesz zárva. Kiskunhalason a városi könyvtár au­gusztus 3—16-áig állomány-ellenőrzés miatt nem fogad, de hétköznapokon 8-tól 12 óráig a folyóirat-olvasás itt is biztosított. — VÁSÁRNAPTÁR. Ma és holnap Kecs­keméten autóvásár lesz. Július 26-án. vasár­nap pedig Kalocsán országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak, ahol autóvásárra is sor kerül. /hr A Falutévé holnapi adása A tervezett témák: — Az olimpiai falu és a barcelonai főkonzul — Agrárutunk Euró­pába — Dunántúli Krónika Kaszások, marokszedök, kávék, keresztek, győztesek Kccelről — Ismét nyomoz a Faluzsaru! — Delfin-show Marinelandból Megígértük, küldjük a nótát! — Anna- és Anikó-köszön- tö. Szerkesztő műsorvezető: Práger György.

Next

/
Thumbnails
Contents