Petőfi Népe, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-13 / 164. szám
LABDARÚGÁS 1992. július 13., 11. oldal Csávolyi és vadkerti nyertesek DÉLI CSOPORT ÉSZAKI CSOPORT • Nemesnádudvar csapata ősztől a megyei I. osztályban játszik. Megyénk különböző szintű bajnokságaiban szereplő csapatainak az évi teljesítményei közül külön dicséretet érdemel a nemesnádudvariak produkciója. Ők voltak ugyanis azok, akik időrendben a leghamarabb biztosították be bajnoki címüket a megyei II. osztályú bajnokság déli csoportjában. Ezzel párhuzamosan a Bács-Kiskun Kupában is igazi meglepetéscsapatnak bizonyultak, hiszen végül csak a legjobb négy között, a későbbi győztes Tiszakécske tudta őket megállítani. Az egész éves szép sorozatról Simon István, a csapat játékosedzője nyilatkozott: — Miután a tavalyi bajnokságban csak egy „orrhosszal” maradtunk le a dobogóról, így erre az évre azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az idény végén érmes helyen végezzünk! Felmértük erőinket és lehetőségeinket, majd úgy döntöttünk, hogy egy igazi profi alapozásba kell fognunk az idény előtt, és az így szerzett erőnlétünkkel lefocizhatjuk ellenfeleinket. Ez a tervünk annyira jól sikerült, hogy az őszi szezon végére már három pont előnnyel vezettünk a táblázaton. Evés közben jön meg az étvágy! — tartja a közmondás és így voltunk ezzel mi is. Módosítottuk a terveinket, melyek végén most már egyértelműen a bajnoki cím megszerzése lett az első számú feladat. Téli alapozásunk ismét remekül sikerült, aminek következtében a legnehezebb mérkőzéseinket is végig bírtuk erőnléttel. Ez olyan önbizalmat adott a csapatnak, hogy szinte nem tudtunk hibázni a mérkőzéseinken. Ellenfeleink szép lassan leszakadtak, feladták a küzdelmet. — Egész éves teljesítményük alapján kiket emelne ki a csapatból? — Két éve kerültem az együtteshez, mely már akkor is egy nagyon jó szellemű társaság volt. Az idei szezon elején elkapott sikerszéria még inkább összekovácsolta a játékosokat. Ez lett végül, a jó erőnléttel párosulva, sikereink alapja, ezért aztán én csak azt mondhatom, hogy valamennyi játékossal elégedett vagyok. — Milyen volt a közönség érdeklődése a csapat iránt? — Ahogy jöttek az eredmények, úgy nőtt a szurkolók bizalma. A Hajós elleni rangadónkon például több mint 600-an állták körül a pályát és sokan kísértek el bennünket autókon idegenbeli mérkőzéseinkre is. Buzdításban tehát nem szenvedtünk hiányt, amit ezúton is szeretnék megköszönni szurkolóinknak. — Hogyan tovább? — Csapatunk átlagéletkora 24 év, ami bizakodásra adhat okot, főleg akkor, ha együtt tudjuk tartani a mostani játékosállományt. Amennyiben pedig elő tudjuk teremteni az első osztályhoz szükséges anyagi feltételeket, akkor bizakodhatunk abban, hogy nem csak átszállójegyet váltottunk a bajnoki címünkkel. _ Az év válogatottjai Címvédőhöz méltóan A tudósítók jelentései alapján a legtöbbször kiemelt teljesítményt nyújtó játékosokból már az ősz végén elkészítettük az idény válogatottjait, most a bajnokság befejeztével pedig az év válogatottját. Nos, az őszi helyét mind északon, mind pedig délen csak háromhárom labdarúgónak sikerült megtartani. Északon dr. Kisjuhász, Csengődi M. és Nagy O., délen Simonies, Tripolszki és Fehér T. maradt a legjobbak között. Az év legjobbjai: Északi csoport: Horváth (He- tényegyháza) — Böbék (OrgoSportszerűségi versenyt csak az északi csoportban értékelt a rendező kiskőrösi labdarúgó-szövetség. A sárga lap 1, a piros 3 hibapontnak számított. Ebben a csoportban ki nem állásra, vagy mérkőzés félbeszakítására nem került sor. A felmutatott sárga lapok száma 113, a piros 81 volt. A sorrend: 1. Tabdi 7,2. Hetény- egyháza 15, 3. Csengőd 16,4. Imre- hegy 17,5. Kunszentmiklós 18,6. Ja1992. július 4-én, a Petőfi Népében megjelent „Folt a sportszerűségen” című Ban- czik István írására reagálva szeretnék néhány mondattal válaszolni a cikk szerzőjének. — Nem tudom, mennyire ismeri ön a falusi labdarúgószakosztály vezetőit és játékosait, mert ezek az emberek áldozatkész munkájukat becsületből és sportszeretetből végzik. A bátyai labdarúgo- szakosztály nevében visszautasítom az ön homályos utalását, „bizonyos ruhadarabra”, mert megbántva érezzük magunkat. Miért? Mert az őszi Ámor Harka „Y” SE— Bátya labdarúgó-mérkőzésen az intézőnket és az edzőnket bántalmazták, ezért a játékvezető botrány miatt félidőben lefújta a mérkőzést. Feltételezi a cikk szerzője rólunk, hogy ezek után szóba elegyedtünk és benn akarjuk tartani a II. osztályban? Nekünk Kecel, mivel hogy közelebb van, optimálisabb lett volna. Ha figyelemmel kísérte a megyei II. osztály déli csoportjának eredményeit, akkor észre kellett vennie, hogy az Ámor Harka „Y” SE csapata tavasszal 5 ponttal rajtolt, Bátya pedig 23 ponttal. A bizonyos Bátya—Kisszállás mérkőzésig a tavaszi szezonban Bátya 13, Kisszállás 18 pontot gyűjtött. Kérdezem: — Miért volt meglepetés az Ámor-győzelem? A kisszállási vány), Czigler (Kunszentmiklós), dr. Kisjuhász (Lakitelek), Dig- ner (Tabdi), Makra (Lakitelek), Csengődi M. (Csengőd), Halasi (Orgovány), Nagy O. (Sárfehér FC), Kovács (Kunszentmiklós), Pólyák L. (Tabdi). Déli csoport: Nagy (Bátya) — Galgóczi (Tompa), Simonies (Dusnok), Mezőfi (Nemesnádudvar), Fehér J. (Nagybaracs- ka), Nagy (Hajós), Tripolszki (Vaskút), Farkas T. (Gara), Koszorús (Nemesnádudvar), Kovács (Vaskút), Ginál (Hajós). kabszállás 18, 7. Kunszállás 20, 8. Csólyospálos 21,9. KTK 21,10. Du- naegyháza 23, 11. Sárfehér FC 23, 12. Orgovány 24,13. Tiszaalpár 27, 14. Kiskunhalasi Spartacus 30, 15. Lakitelek 37, 16. Kiskunmajsa 39 ponttal. A fegyelmi büntetések közül mindössze egy maradt érvényben. Lehotai György (Csengőd) 1992. december 31 -éig nem szerepelhet bajnoki vagy kupamérkőzéseken. Szabó Zoltán csapatban olyan külföldi játékosok szerepeltek, akik néhány hazai NB Il-es csapatban is megállnák helyüket. Nekünk bátyaiaknak a játék képe alapján semmi esélyünk nem volt a győzelemre. Ez a kisszállási csapat az adott időpontban, adott játékosokkal, ismerve a megyei II. osztály déli csoportjának erőviszonyait, bármelyik csapatot megverte volna. Tessék megkérdezni a bátyai szurkolókat, akik látták a mérkőzést és támogatják szakosztályunkat, csapatunknak milyen esélye volt a győzelemre. A fegyelmi bizottság 1992. június 17-én tárgyalta a félbeszakadt mérkőzés ügyét. Hivatkozva a „Labdarúgás verseny- és játékszabályai” című kiadványra, amelyben az 51. paragrafus 5. bekezdésének „A” pontja alapján elért (F—3-as eredményt hagyta jóvá. Ezek után gondoltunk az óvásra, de a versenykiírás alapján nem találtunk megfelelő indokot. Nekünk is jól jött volna egy harmadik helyezés. Mi úgy gondoljuk, hogy a fenti indokok alapján nem esett folt a sportszerűségen. A bátyai labdarúgó-szakosztály vezetői és játékosai emelt fővel járhatják és játszhatják a mérkőzéseiket. Óvári Ottó szakosztályvezető A Havannában zajló női párbajtőrvilágbajnokság egyéni számában Horváth Mariann, a címvédő szerezte meg az első helyet. A döntőben a francia Moressee ellen diadalmaskodott. A második legjobb magyar, Várkonyi Marina a nyolcadik helyen végzett. A világbajnokság most már a csapat- versenyekkel folytatódott, ahol a mieink már a legjobb nyolc között vannak. Csapatgyűlés Tatán Ünnepi keretek között tartották meg szombaton a barcelonai nyári olimpiai játékokra készülő magyar sportolók csapatgyűlését. A tatai edzőtábor kézilabdacsarnokában megtartott eseményen megjelent Antall József miniszter- elnök, aki beszédet mondott a sportolóknak. Az olimpiai eskü szövegét Ste- fanek Gertrud tőrvívó és Farkas Péter birkózó olvasta fel. Az ünnepség után kijelölték, hogy melyik sportoló mikor utazik Barcelonába. Megnyitották az olimpiai falut Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Pas- quall Maragall, Barcelona polgármestere szombaton hivatalosan megnyitotta az olimpiai falut. A tengerparton és egy ipari központ közelében lévő falu 2000 laká- ♦ sa 14 ezer résztvevőnek ad otthont a játé- , kok ideje alatt. Az első 200 lakó már ’ szombaton megérkezett, köztük néhá- nyan Belgiumból, Dániából, Ausztráliából, Franciaországból és Magyarországról. (A magyarokat „szálláscsinálóként” dr. Spiegl József és Vajda László képviseli, a versenyzők közül két vitorlázó, Bá- csics Krisztina és Szilvássy Attila lesz az első lakó.) A katalán fővárosban egyébként a jobb időjárásban reménykednek, mert az évszázados szokással ellentétben a megszokott kánikula helyett hetek óta hűvös, esős idő uralkodik. Nosztalgiamérkőzés Bolognában játszották le azt a nosztalgiamérkőzést, ahol az 1982-es fut- ball-világbajnokság akkori döntősei öltöztek újra mezbe. Tíz évvel ezelőtt, Madridban Olaszország győzött 3—1- re a németek ellen. Ezúttal azonban sikerült a visszavágás, ugyanis Németország 2 -2-es félidő után A 3-ra nyert. A gólokat Breitner, Müller. Hrubesch, Rummenigge, illetve Graziam (2) és Rossi szerezte. Tabajdi harmadik A hagyományokhoz híven az idén is megrendezték Szegeden azt a nemzetközi ultramaratoni versenyt, amelyen 24, illetve 12 órán keresztül kellett körözni a Várkertben a mindenre elszánt atlétáknak. A tizenkét órás versenyen Szabó Géza és Kiskirály Ernő mögött Tabajdi József szerezte meg a harmadik helyet. A kiskunhalasi futó a fél nap alatt 136,502 kilométert teljesitett. A 24 órás viadalt 236,248 kilométer megtéte- J I lével a csehszlovák Polák nyerte. Tabdi a legsportszerűbb csapat Nem volt ruha, sem folt A végén csattant a kunszentmiklósi ostor — Második éve dolgoztam a Kunszentmiklós csapatával — mondta Hozsó György, az együttes szakvezetője — és nagyon jó garda jött össze. Tavaly ősszel, bár nem mondtuk ki, de mindenki úgy erezte, hogy most csak a bajnokság megnyerése és a feljutás lehet a célunk. Nem voltunk elbizakodottak — „foktatja a szakvezető —, az első mérkőzésen mégis kikaptunk l iszaalpáron 1—0-ra. A második heten pedig otthon, a 400 főnyi közönségünk előtt az izsákiak - akkor még Vaker SC volt a nevük — rúgtak nekünk egy ötöst, s azt hittem, megnyílik alattunk a föld. Szerencsére jöttek a könnyebb eleit ii _®s. az együttes magára talált, de hiába nyertük meg az Or- govany elleni rangadót, az ősz végen 19 ponttal csak a 4. helyen állt az együttesünk a 22 pontos Sárfe- her FC mögött. Ez még nem lett volna nagy baj, de a tavaszi nyitányképpen az izsákiakkal játszottuk es 2 1-es vereségünk után mar 5 ponttal vezettek. Innen csak nagy küzdelemben sikerült felkapaszkodnunk az élre, de az utolsó pillanatban mégis hajszálon függött a feljutásunk. Senkinek nem kívánom azt, amit az utolsó mérkőzésen végigéltünk. A sorsunk a Lakitelek—Orgovány összecsapás eredményétől függött. Állandó forró dróton, vagyis rádiótelefonon összeköttetésben voltunk Lakitelekkel. Amikor megtudtuk, hogy Orgovány pontot vesztett, örömünkben majdnem elbuktuk a saját mérkőzésünket. — Miben volt jobb a Kunszentmiklós az ellenfeleknél? —- Azon nem lehet vitatkozni, hogy nekünk volt a legjobb játékosanyagunk, bár a bajnoki címhez önmagában ez nem elég. Szívós munkával alakítottuk ki a letámadáson alapuló taktikánkat, amivel meg lehetett lepni az ellenfeleket. Igaz, ehhez a játékhoz sokkai jobb erőnlét kellett. Az ősszel ez nem volt meg, ám tavasszal minden jobban összejött. Szereztünk 23 pontot, s a tavaszi gólkülönbségünk 59—17 lett. Közben sikerült beépíteni a csapatba néhány ügyes fiatalt, így Bállá kapust és a 17 éves Cziglert. — Úgy hallottuk, hogy néhányon távoznak az együttesből. — Valóban, Cseke Soltvadkert- re tart, s az utolsó két mérkőzésen már nem is játszott. Úgy tudom, Kovács is vele megy. Helyettük szeretnénk visszahozni a Kunszent- miklósról eligazolt labdarúgókat, így Hegedűst és Sümegit (Hartá- ról), Erdősít és Sebestyént (Izsákról). Kellene még egy kapus is, mert egy kapuvédővel nem szabad nekivágni a bajnokságnak. — Milyen eredmény várható az együttestől? — Remélem, nem lesznek kiesési gondjaink. Ez a csapat képes arra, hogy a megyei I. osztályban a középcsoportban végezzen. Szabó Zoltán 1. Kunszentm. 30 18 6 6 93-35 42 2. Orgovány 30 16 10 4 45-20 42 3. Tabdi 30 15 7 8 59-47 37 4. Lakitelek 30 13 11 6 48-37 37 5. Hetényegyháza 30 14 6 10 55-35 34 6. Sárfehér FC 30 12 10 8 45-31 34 7. Csengőd 30 14 5 11 64-54 33 8. KTK 30 14 4 12 48-35 32 9, Dunaegyháza 30 10 11 9 42-36 31 10. Csólyospálos 30 11 7 12 40-43 29 11. Tiszaalpár 30 12 3 15 52-50 27 12. Jakabszállás 30 11 5 14 42-56 27 13. Kiskunmajsa 30 10 7 13 30-54 27 14. Kunszállás 30 7 5 18 36-52 19 15. Kkhalasi Sp. 30 7 2 21 32-99 16 16. Imrehegy 30 4 5 21 25-72 13 IFJÚSÁGIAK 1. Kiskunmajsa 30 25 3 2 150- 26 53 2. Tiszaalpár 30 24 3 3 109- 31 51 3. Hetényegyh. 30 23 2 5 111- 27 48 4. KTK 30 17 3 10 95- 52 37 5. Tabdi 30 15 7 8 66- 69 37 6. Lakitelek 30 17 2 11 95- 53 36 7. Orgovány 30 14 5 11 59- 54 33 8. Sárfehér FC 30 13 6 11 54- 52 32 9. Kunszentm. 30 12 6 12 96- 57 30 10. Csengőd 30 11 2 17 63- 90 24 11. Jakabszállás 30 7 7 16 32- 76 21 12. Kkhalasi Sp. 30 7 5 18 48- 90 19 13. Kunszállás 30 7 5 18 34- 85 19 14. Dunaegyh. 30 6 6 18 47- 96 18 15. Csólyospálos 30 3 6 21 28- 98 12 16. Imrehegy 30 4 2 24 16-147 10 1. Nemesnádudv. 30 20 7 3 69-26 47 2. Hajós 30 19 4 7 84-40 42 3. Tompa 30 14 9 7 55-37 37 4. Bátya 30 14 8 8 51-40 36 5. Vaskút 30 14 7 9 54-34 35 6. Kelebia 30 15 5 10 47-40 35 7. Gara , 30 14 6 10 68-48 34 8. Nagybaracska 30 12 9 9 42-40 33 9. Katymár 30 10 6 14 44-49 26 10. Szakmár 30 10 6 14 33-38 26 11. Ámor Harka 30 11 3 16 47-70 25 12. Császártöltés 30 11 3 16 34-69 25 13. Dusnok 30 7 10 13 34-40 24 14. Kunbaja 30 9 6 15 39-55 24 15. Kecel 30 10 3 17 51-58 23 16. Homokmégy 30 1 6 23 23-91 8 IFJÚSÁGIAK 1. Vaskút 30 25 4 1 119- 18 54 2. Hajós 30 21 3 6 145- 45 45 3. Kelebia 30 20 4 6 115- 33 44 4. Bátya 30 18 4 8 115- 44 40 5. Kecel 30 17 5 7 91- 38 39 6. Dusnok 30 16 4 10 98- 54 36 7. Szakmár 30 15 4 11 98- 70 34 8. N.baracska 30 13 6 11 99- 65 32 9. Császártölt. 30 14 3 13 83- 69 31 10. N.nádudvar 30 13 2 15 73- 67 28 11. Katymár 30 12 4 14 72- 90 28 12. Tompa 30 10 4 16 72- 84 24 13. Kunbaja 30 6 2 22 51-160 14 14. Homokmégy 30 5 3 22 32-129 13 15. Ámor Harka 30 4 3 23 36-196 11 16. Gara 30 2 3 25 20-157 7 • Szabó Attila csapatkapitány kihúzza a két nyertes nyelvényt. A Kecskeméten zajló Középiskolás Röplabda Világjátékok keretében, szombaton délután a Magyarország —Ciprus fiúmérkőzés előtt sorsoltuk ki olimpiai tippjátékunk második fordulójának nyerteseit. A bSérkezett 2783 helyesen kitöltött szelvény közül Szabó Attila, a Kecskeméti Katona J. Gimnázium csapatkapitánya húzta ki a két nyertes nevét. A Postabank kecskeméti fiókjának 5000 forintos értékpapírját Veiszhab Attila, Soltvadkert, Bocskai u. 143. szám alatti lakos nyerte. A Kecskeméti Agroker Vállalat által felajánlott, 27 800 forint értékű Robi —55-ös rotációs kapa gazdája pedig Zsidek Istvánná, Csávoly, Szent I. utca 24. szám alatti olvasónk lett. Ez történt a megyei II. osztályú bajnokságban Evés közben jött meg az étvágyuk A megyei II. osztályú bajnokság 1991—92. évi végeredménye • Az északi csoport bajnoka a Kunszentmiklós csapata.