Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-10 / 136. szám
1992. június 10., 3. oldal MEGYEI KÖRKÉP Júliustól: alapbér plusz kártyapénz • Gyűlnek az orvosi rendelőkben a betegbiztosítási igazolványok ellenőrző szelvényei. (Straszer András felvétele) (Folytatás az I. oldalról) A megkötött szerződések alapján az önkormányzatok havonta előre kapják meg az általuk működtetett háziorvosi rendelők költségeit, többek között az orvosok (adminisztrátorok, ápolónők) bérét. A pénzt egy erre a célra nyitott, külön számlára utalja át nekik a társadalom- biztosítás, azon belül is elkülönítve az egyes háziorvosi szolgálatokra fordítható összegeket. (Lehet, hogy egy kistelepülés önkormányzata a falu egyik rendelőjének többet szavazott meg az elosztható keretből, mint a másiknak — erre lehetősége van, viszont a későbbiekben e döntésének megfelelően kell a kapott működési költségekkel gazdálkodnia. Az esetleges változtatásról szerződésmódosításban állapodhat meg a társadalombiztosítással.) Az alapfinanszírozáson túl július elsejétől az önkormányzatok kapják meg a területükön működő, ellátási kötelezettséget vállaló háziorvosi szolgálatok úgynevezett kártyapénzét is. Ezt az összeget ugyancsak „pántlikázza” a társadalombiztosítás, vagyis az önkormányzat nem csoportosíthat át belőle egyik vagy másik, kevesebb betegkártyát gyűjtő háziorvosi rendelő javára. Azt csak az adott körzetben használhatja fel, méghozzá a körzet háziorvosának javaslata alapján. A kártyapénz kifizetéséhez az ön- kormányzatoknak kell továbbítaniuk a szükséges adatokat a társadalombiztosításhoz. Ezek: az ön- kormányzat alkalmazásában álló háziorvos szakmai képesítése, illetve a kártyájukkal őt választó betegek száma, korcsoportonkénti megoszlásban. Az adatoknak a május 15-én fennálló állapotot kell tükrözniük. Az addig begyűjtött betegkártyák után fizet júliusban a társadalombiztosítás. A kártyák érvényességét is ezt követően ellenőrzi, mivel eddig az egészségügyi ellátás állampolgári jogon jár. A biztosítási kártyák ellenőrző szelvényeit tehát csak júliustól kell megküldeni a társadalom- biztosításnak. Sz. K. TÍZ ÉV UTÁN ELÖLRŐL KEZDIK A kórházért Nagykőrösön • A tervezőasztalon már elkészült. A Nagykőrösön és környékén élők egy évtizedes jogos igényét vállalta fel az önkormányzat, amikor legfőbb fejlesztési célnak a négy alaposztállyal újraindítandó városi kórház rekonstrukcióját határozta meg. Csakhogy ehhez — az előzetes számítások szerint — a város költségvetésének teljes ejyévi összegére szükség lenne. Éppen ezért az önkormányzat központi támogatást igényelt, és a jövőben is igényelni fog. Az új kórház megvalósításához jmegvan már a kijelölt hely, megvannak a tervek, de ahhoz, hogy a kellő anyagi feltétel is összegyűljön, Nagykőrös város alapítványt hozott létre: melyhez várják az önkormányzatok, gazdálkodószervezetek, bankok, magán- és jogi személyek támogatását. Nagykőrösön egyébként az állampárt irányításának „eredményeként” pontosan tíz évvel ezelőtt szüntették meg a jól és eredményesen működő kórházat és szülészetet, a polgárok kétségbeesett tiltakozása ellenére. Azért hogy a városi kórház rekonstrukciójával még ebben az évben elindulhassanak, a helyi önkormányzat minden lehetőségét szeretne mozgósítani, még mielőtt Nagykőrös végleg kikerül a komplex egészségügyi ellátást nyújtó városok sorából. Csak lassan javul a nemzetiségi oktatás helyzete (Folytatás az 1. oldalról) A szakemberek azt is megállapították, az iskolákban továbbra is .nyelvoktatás folyik nemzetiségi j tartalommal. A nyelvi órák száma növekedett, az alsó tagozatban heti 3-4 a felső tagozatban 4-5 óra. Különösen szép eredményeket értek el Hercegszántón, Nemesnádudvaron és Hartán, ahol az óvodai csoportokban mindennapossá vált I az anyanyelvi nevelés. Pozitív, az is, hogy a nemzetiségi ■oktatási-nevelési folyamat szerves részeként megjelentek az anyanyelvi szakkörök, külföldi csere- kapcsolatok, s helytörténeti szakkörök, a kulturális hagyományok ápolása. A nemzetiségi identitástudatot immár intézményi és nemzetiségi szövetségi szinten is erősítik. Temetési segély az elhunyt biztosítási jogviszonya (korábbi járulékfizetése) alapján jár, ha a haláleset a biztosítás időtartama alatt vagy annak megszüntetését követő 180 napon belül következett be. E szempontból biztosítottnak számít a nyugdíjas is. A segély az eltemettetőt illeti, mely tényt a nevére kiállított számlával igazolhatja. (Csakis eredeti, pénzügyi és adójogszabályoknak megfelelő számlát fogadnak el.) Amennyiben közület, munkáltató az eltemettető, a temetési segély ezeket az intézményeket illeti meg. Ha az elhunyt nem volt biztosított, de van biztosítással rendelkeJó, de egyben hiányossága is, hogy a nemzetiségek középfokú oktatása a megyében csak a németség számára megoldott. Baján, a jelenleg is tovább épülő Magyarországi Németek Művelődési Központja Gimnáziumában 261 fiatal tanul, közülük 116 tanuló Bács-Kiskun megyei. A szűkebb hazánkban élő horvátok, szerbek, szlovének továbbtanulására nálunk nincs lehetőség. A felvetett problémákat' a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén úgy fogadták, hogy e megyének magának is szorgalmaznia kell a kedvező irányú változásokat, a nemzetiségi oktatás tartalmi megújulását. Ennek érdekében a közgyűlés elnökét kérték fel, hogy az országgyűlés és a művelődési miző közeli hozzátartozója, az eltemettető ekkor is jogosult a temetési segélyre. A segély külföldön bekövetkezett haláleset, illetve halva született gyermek után is jár. Összege, a temetés módjától függetlenül, 4000 forint. Igényelni az elhalálozást követő 6 hónapon belül lehet. A segélykérelem benyújtásához a következő dokumentumok szükségesek: — eredeti halotti anyakönyvi kivonat, — a temetkezési számla, — a munkáltató igazolása a biztosításról, vagy nyugdíjasigazolvány és egy 6 hónapnál nem régebbi nyugdíjcsekkszelvény. nisztérium felé kezdeményezéssel éljen. Emellett a közgyűlés továbbra is segíti, támogatja a megyei formában szervezhető nemzetiségi rendezvényeket, s szaktanácsadás szervezésével is segíti a nemzetiségi pedagógusok továbbképzését. Zs. F. Félmilliót A fiatal benzinkútkezelő már a reggeli műszakátadásra készült, amikor valaki megkocogtatta az üvegajtót kívülről. A megvilágított területen jól látszottak a kint állók: egy puska csöve és egy pisztoly meredt a kutasra. A fegyvereket katonai gyakorlóruhába öltözött két férfi tartotta. Fejükön sötétbarna kommandós álarc, amiből csak a szemek és a szájak körül volt résnyi kivágva. — Egyszerűen nem hittem a szememnek, hihetetlennek tűnt, hogy itt előfordulhat ilyen — idézi fel a 23 éves Danics Attila délelőtt a történteket. Meg sem fordult a fejében, hogy nem nyit ajtót, hiszen nem golyóálló üveg volt közte és támadói között, így azok gondolkodás nélkül tüzelhettek. — Amikor bent voltak, közölték, hogy mit akarnak és ha ezt megteszem, akkor nem esik bántódásom. Elvették a kútkezelő zsebében lévő tízezer forintot és ugyanott megtalálták a páncélszekrény kulcsát. Danics Attilával nyittatták ki a trezort, majd elpakolták a bentlévő közel félmillió forintot. Még arra is maradt idejük, hogy a kutas kocsijának a kulcsát magukkal vigyék, amit valamivel arrébb eldobtak. A rendőrséget telefonon sikerült értesítenie Danics Attilának és a támadást egy távolabbi helyiségben átA TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSRÓL i9. Temetési segély IDEGENFORGALMI FOLYOSÓ Községek az érdekeik védelmére Az 53-as főút menti „idegenforgalmi folyosó” és a tervezett Budapest—Kelebia gyorsvasút által érintett települések önkormányzatai szeretnének felkészülni az elkövetkező évek változásaira. Az utóbbi időben többszörösére nőtt kamionforgalom, vagy a megye tranzitszerepének kellő kihasználása érdekében a megyei önkormányzat megkezdte a „Környezetfejlesztési Önkormányzati Együttműködés” program szervezését. Csaknem húsz települést — köztük Kunszentmiklóst, Kiskőröst, Soltot, Kelebiát — érintő főút, illetve a vasútvonal tervezett pályája: ezen települések hatvan százaléka máris csatlakozott az együttműködési tervhez. Két és fél millió forintba kerül annak a hosszú távú programnak az elkészítése, mely meghatározza az útvonalakkal kapcsolatos elengedhetetlen változtatások, elkerü- lőutak, útpálya-felújítások helyét. Az önkormányzatok kidolgozzák közös idegenforgalmi koncepciójukat, megkeresve azokat a befektetőket, akik az „idegenforgalmi folyosó” mentén szállodákat, benzinkutakat, bevásárlóhelyeket létesítenének. Borbély Lajos a megyei önkormányzat képviseletében elmondta, hogy meghatározó lehet a Budapest—Kelebia vasút fejlesztése. A legutóbbi megyei közgyűlésen Kálnoki Kis Sándor, a Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára azt nyilatkozta, hogy ez a szakasz prioritást élvez a magyar vasútfej- lesztési programban. A minisztérium az egyik legfontosabb feladatnak tartja az esetleg francia tőkével létrehozandó gyors vasút megépítését. Csakhogy az UK (Nemzetközi Vasúti Unió) által nagisztrált fővonalon százhatv: -kétszáz kiló- méter/óra sebesség 1 száguldó vonat egy sor új kérdi i is felvet. Területi igénybevétel, zajártalom, és elsősorban új beruházások! — Mi elsősorban érdekeink védelméért csatlakoztunk az „önkormányzati együttműködéshez”. — mondja Égető Árpád, Csengőd polgármestere. — Amennyiben megvalósul a tervezett gyorsvasút, akkor ezek a vonatok valósággal kettévágnak egy sor kiépülést a megyében. Ki viseli a, okozott biztonsági intézkedések által megkövetelt terheket? Aluljáró, felüljáró, új átkelőhelyek építése, rengeteg pénzbe fpg kerülni. A többi önkormányzattal együtt úgy véljük jobban tudjuk érvényesíteni érdekeinket! A készülő együttműködési tervhez egymillió forintot szavazott meg a megyei önkormányzat, félmilliót pedig a Közlekedési, Hírközlési, Vízügyi Minisztérium ad. Az önkormányzatok részéről egymillió forintra lenne szükség — mondja Borbély Lajos — és bízom benne hogy ez az összeg nemsokára meg is lesz. Bán János Óvakodjunk az űtmenti fűtől • Bár szénának látszik, nem alkalmas állati tápláléknak az útmenték füve. (Fotó: Straszer András) Gyakran látni amint az országutak mentén füvet kaszálnak, vagy állatokat legeltetnek. Mint megtudtuk érdemes vigyázni, mivel a Kecskeméti Közúti Igazgatóság igazgatójától a következő információkat kaptuk: Az igazgatóság a hónap folyamán gyomirtási munkákat végeztet (fenyércirok, arankairtás). A felhasznált gyomirtó szerek a következők: Reglona (ez különösen a méhekre nagyon veszélyes), valamint Glialka. A gyomirtás miatt az utak mentén legeltetés, valamint a fű takarmányozási cé a való kaszálása tilos! Ambrus Attila, a ke 'úti igazgatóság vezetője elmondta azt is, hogy tekintettel a megye nagyforgalmi útjainak mentén a fokozott ólomszennyeződésre, egyébként sem túl ajánlatos az innen kaszált füvet takarmánynak felhasználni, vagy rajta állatot legeltetni. Kisebb forgalmú utaknál, ahol az ólomszennyezés mértéke kisebb, mindez nem okoz gondot. De most, különösen a gyomirtás miatt nem árt mindenütt figyelni! Bán vittek el a támadók • Danics Attilát nem bántották a támadók, de a fegyverekkel végig sakkban tartották. (Gaál Béla felvétele) vészelő, arról mit sem sejtő kollégájának. Nehezíti az adatgyűjtést, hogy az éjjel-nappal üzemelő, alig tíz hete átadott benzinkútnál a rablás ideje alatt nem tankolt senki sem. A nyomozásban részt vevő kiskunfélegyházi és kecskeméti rendőrök, valamint a főkapitányság forrónyo- mos csoportját vezető dr. Paál Elemér alezredes tájékoztatása szerint az egyik támadó fekete, úgynevezett harckocsizó gyakorló-, szerelőruha volt, míg a másik zöld honvédségi gyakorlóruhát viselt. Fejüket a már említett sötétbarna színű, a homlokán sildes álarc takarta. Az egyik férfin surranó, a másikon világos színű sportcipő volt. Magasságuk 165- 170, illetve 175-178 körüli és nagy valószínűséggel harminc évnél nem idősebbek. — Azoknak a jelentkezésére számítunk, akik ebben az időpontban, azaz kedden hajnalban, négy óra körül láttak valakit a 44-es út melletti benzinkút környékén. A támadók minden bizonnyal kocsival érkeztek, amit a benzinkút mögötti kiserdő szélén hagytak. Előfordulhat, hogy korábban terepszemlét tartottak, így nem kizárt, hogy valaki látott a napokban látszólag cél nélkül mászkáló idegeneket itt. De bejelentést tehetnek azok is, akik a személyleírás, illetve a ruha alapján felismerni vélnek valakit. Az információkat a kecskeméti és a kiskunfélegyházi rendőrségen várják, de bejelentés tehető bármelyik rendőrnél. Mint azt Rozsnyói Bélától, a kút üzemeltetőjétől megtudtuk, tétje van a nyomozás segítésének: a tegnapi nap során 50 ezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. Noszlopy Vendégváró Nagybaracska Július 3—12-éig a Rudnai Képzőművészeti Kör nyá'ri alkotótáborát Nagybaracskán tartja B. Mikii Ferenc festőművész vezetésével. A legkülönfélébb technikák (grafika, festészet, korongozás, szövés, fafaragás) művelésére nyílik mód és első ízben a tűzzomái : rejtelmeivel ismerkedhetnek a résztv - vők, sőt, még a baracskai halászlé készítésének tudományát is elsajátítha1 ják. Neves előadókat is meghívnak majd, és egy-egy témában így lehetőség lesz a konkrétabb és irányított elmélyülésre. Az előzetes hírek szerint Baján kívül Egerből, Százhalombattáról, Kecskemétről és Kiskunfélegyházáról is jelentkeztek érdeklődők, de a lista még korántsem teljes. A tábornak a helyi művelődési ház ad otthont térítésmentesen. Bővebb információval a 79/21-036-os bajai, illetve a 79/61-012-es baracskai telefonon szolgálnak. Kiskőrösi új rend Kiskőrös város önkormányzata legutóbbi közgyűlésén jóváhagyta a település általános rendezési tervét, a területfelhasználási, szabályozási és beépítési, valamint a közlekedési tervalapokban foglaltak szerint. Erdélyi találkozó Bácsalmáson Az Erdélyiek Dél-magyarországi Egyesülete június 13-án, 16 órai kezdettel közgyűlést tart a bácsalmási polgármesteri hivatalban, majd ezt követően bálát rendez a Sárga Csikó étté- remben. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak! Kozmetika, egészséges életmód A kecskeméti Tudomány és Technika Háza június 11—13-áig ad ottho it annak a szakkiállításnak, mely z egészséges életmóddal, testápolás al kapcsolatos termékeket mutatja A gyógyhatású készítmények éppúj körbe tartoznak, mint az exkluzív 1 metikai készítmények, vagy a hol sport eszközei. « Természetvédel mi tábor kicsiknek Természetvédelmi tábort szerveznek kicsiknek Baján június 22-étől június 27-éig. A táborba 7—10 éves korú gyerekeket várnak. A kirándulások mellett foglalkoznak a gyerekek botanikai ismeretekkel, vadvirággyüjtéssel, csokorrendezéssel, gyógynövényekkel. Készítenek terepasztalt, kéreg- és növénynyomatokat. Akik kedvet kaptak a táborozáshoz, azok a 79/26-242-es telefonszámon jelentkezhetnek. Salus kalendárium A hamarosan megjelenő Salus kalendárium, szerkesztői reményei szerint, a vidéken, falun, tanyán mezőgazdasággal hivatásszerűen élők kézikönyve lesz. A Salus Állampolgári Politika- mentes Érdekvédelmi Szervezet és Alapítvány kiadásában megjelenő könyv a társadalombiztosítási rendelkezések változásairól, az egészségbiztosításról nyújt hasznos információkat. Hasznos útmutató a nyugdíjas járadékos szövetkezeti tagoknak, munkanélkülieknek, de azoknak is, akik farmer, családi, egyéni vállalkozóként kívánják munkájukat folytatni. Megtalálható a kiadványban a mezőgazdaságra vonatkozó legfontosabb törvények, rendelkezések jegyzéke is. Kistermelőknek A Dunapack Rt. nyíregyházi gyára pénteken, 12-én, de. fél tízkor a kecskeméti Bácsfruct Kft. Kuruc körúti telephelyén mutatja be új dobozhajtogató gépét. A gép ötrétegű, magas szilárdsági paraméterekkel rendelkező zöldséggyümölcs papírrekeszeket állít elő különféle méretekben, a kért nyomtatással. A termékbemutatón a környék termelői megismerkedhetnek a korszerű csomagolási módszerrel.