Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-09 / 135. szám
8. oldal. 1992. június 9. PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC PENZ-TARCA A gazdagság nem szégyen és nem fáj. Gazdagodni lehet anélkül is, hogy emiatt rosszul éreznénk magunkat. Hát akkor meg . ..? A franchise titkai Sorozatunk egyik igen fontos témája, a franchise (ejtsd: frencsájz) valójában egy rendkívül sikeres marketingmódszer, amely mostanában kezd hazánkban is tért hódítani. Segítségével új vállalkozók serege remélhet biztos üzleti sikert, garantált megélhetést. A módszer „titkairól” folytatjuk a beszélgetést Haraszti Mihállyal, a Magyar Franchise Szövetség alelnökével. — Hogyan védi meg az új vállalkozót a franchise-rendszer gazdája a hasonló cégek versenyében? — A franchise sajátja a területi védelem. Ami azt jelenti, hogy meghatározott körzetben a rendszertulajdonos nem létesíthet másik egységet. Ez természetesen nem zárja ki a konkurenciát. De hadd tegyem hozzá: ellentétben a hazai hiedelmekkel, nyugaton úgy gondolkodnak, minél többen vannak ugyanabból a szakmából egy-egy utcában, az az üzletmenetnek csak jó. Tegyük fel, hogy valahol megnyílik egy kínai étterem. Oda az emberek azért mennek, mert kínai ételt akarnak enni. Ám ha megnyílik mellette egy olasz, arrébb egy francia, egy magyaros és így tovább, akkor az emberek azért mennek abba az utcába, mert enni akarnak. A konkurens egységek megteremtik egymás piacát is — a sajátjuk mellett. — Hogyan választja ki a franchise tulajdonosa a megfelelő vállalkozókat? — Amerikában például gyakran alkalmazzák a fordított eladás elméletét. Ez azt jelenti, hogy a jelentkezőket akadályok leküzdésére kényszerítik. Például ha valaki ír egy levelet és bejelentkezik a láncba, addig nem is válaszolnak neki, amíg kétszer meg nem sürgeti a választ. Ezután kap egy kiló kérdőívet, amelyben a magánéletének a legintimebb részleteire is rákérdeznek. Ha ezt nem hajlandó a jelölt kitölteni, már ki is rúgták. Azután — ha ezt az akadályt is vette — elhívják az ország másik végébe tárgyalni. A saját költségére. így bizonyíttatják be vele, hogy ő mindenáron a kiválasztott rendszerhez akar tartozni. Magyarországon persze a piac még nem telített, a kínálati pozíciók nem alakultak ki. Mindössze 4-5 rendszer van, amelyik jelenleg franchise- átvevőket keres. — Befejezésül a visszaélési lehetőségekre lennék kíváncsi. Mi van akkor, ha kitanultam már minden fogást a franchise-rendszer ben, majd ki akarok lépni onnan, mert nem kívánom fizetni a költségeket? — Ezt a konkurencia tilalmának szabályai akadályozhatják meg. Jóllehet garancia nincs a visszaélések elkerülésére, a jogi eszközök alkalmazásakor azonban már nagy baj van. A rendszer egészének sikere nyújt igazi garanciát a visszaélések kivédésére. És még valami: ahogyan a sikert piaci eszközökkel garantálja a rendszer tulajdonosa, ugyanúgy a büntetésre is inkább piaci eszközöket fog alkalmazni, mint a jog fegyverét. És a rendszer ettől válik szerves egésszé. Merth László Ferenczy Europress AZ IPAR EXPORT ÉRTÉKESÍTÉSI VOLUMENINDEXE 1985. havi átlaga = 100,0 Ukrajna jelentős kedvezményekkel várja a külföldi üzletembereket Magyarország több okból is kulcsállam az ukrán gazdaság számára. Először is stratégiai jelentőségű hidat jelent Ukrajna nyugat-európai külgazdasági kapcsolatainak fejlesztésében. Ugyanakkor jó ideig szükség lesz a magyar élelmiszer-ipari termékekre és az ukrán agráripar fejlesztésében való magyar részvételre. Többek között er- rőPszélf a nagykanizsai menedzserkonferencia zárónapján, szombaton Szvjatoszláv Bulah, az Ukrán—Magyar Kereskedelmi Ház Rt. ügyvezető igazgatója. Az ukrán gazdasági szakember hangsúlyozta: hazája jelentős kedvezményekkel ösztönzi a vegyes vállalatok létrehozását. Az erre vonatkozó törvényi szabályozás hamarosan megszületik. így például a kereskedelmi vállalatok három, az ipariak ötéves adómentességet élveznek. Akik kiviszik az országból a valutában megtermelt nyereségüket, azok is csak 15 százalékos adót fizetnek. Szvjatoszlav Bulah a magyar vállalkozók figyelmébe ajánlotta: üzleti vállalkozási kapcsolatok létrehozása céljából egyenesen az ukrán megyéket, városokat keressék fel. BÖNGÉSZDE Aki itt KERES, az talál partnert! Az ÜJdonSÁG-gal, a KERESLETEK lapjával együttműködve közöljük az alábbi KERESLETI üzleti információkat. A címek ára: 500 Ft + áfa. (Az ettől eltérő árakat külön jelezzük.) Megrendelhetők cégszerűen írásban, valamint utánvéttel vagy személyesen a következő címen: KISZÖV, 6000 Kecskemét, Katona J. tér 18., II. e. 223-as szoba. Tel./fax: 76/22- 692. Kérjük, megrendeléskor hivatkozzék a PN-Kalauzra! — Ú 2912 Varrónőket gyakorlattal, és betanításra fiatal lányokat keresünk kecskeméti foglalkoztatásra. —Ú2929 Olasz—magyar vegyes vállalat több varroda szabad kapacitásai keresi pamut-műszál síanorákok gyártására. Lekötés éves szinten. —Ú3082 Asztalosmühelyt bérelne Kecskeméten, 30-40 m2,3 fázis, 380 V. —Ú2739 Az Újdonság lapban Ön ingyen hirdetheti fizetőképes keresleteit. Több ajánlatból könnyebb választania. Cégszerű vételi C'zÓnzlóL'ót L íilrlin mór» óo mi lökkn-For , —Ű3006 Olasz exportra keresünk épület- és tűzifát. —Ú3007 Mindenféle kefét keres megvételre, vm. lábtörlőket, (köröm-, fog-, haj-, súrolóipari kefe). _—Ú3009/0185 2500 Ft! Képkeretek, fényképkeretek gyártóit keresi olasz cég értékesítésre és gyártásra. —Ú3010/0204 2500 Ft! Olasz cég partnereket keres bútorelemek gyártására. r —Ú3011 /0205 2500 Ft! Angol céget vendéglők, szállodák, bárok bútorait gyártók keressék meg ajánlataikkal. Komplett garnitúra is érdekli az angol céget, amely maga is gyártó. —Ú3018 Irodabútorokat, kerti bútorokat venneUSA cég. —Ú3019 Gyártót keresünk bükkből és kőrisből készülő széklábakra, több méretben. Méretenkénti igény 100 000 db.- Ú3020 Vennék cseh-szlovák vagy román, 12-16 mm-es, nyers faforgácslapot, 3,5 mm-es farostlemezt nagy tételben. Gépipari keresletek: —Ú2855 Vennénk orosz horganyzott, 2,2 mm-es félekény huzalt (kisebb tételben is). —Ú2860 Vennék magyar és cseh-szlovák gyártmányú, működőképes szerszámgépet. Ajánlat esetén pontos típus, műszaki paraméterek, évjárat, mennyiség, ármegjelölést kérek. A következő hirdetések 2000 Ft + 25% áfa áron hívhatók le a Transfer BT.-től. A Transfer BT. címét egyszer kérje ki az Újdonság-tói, aztán őrizze meg, hogy ne kerüljön ismét pénzé- be. _ - Ú2960/1219 2000 Ft + 25%!'Sebességváltókat. erőátviteli egységeket gyártó spanyol cég keres forgalmazót. Érdekli továbbá hasonló cégekkel termelési együttműködés is. U2961/0220 2000 Ft + 25%! Adatátviteli rendszerekkel foglalkozó francia cég partnert keres közös vállalkozáshoz. —Ú2962/0221 2000 Ft + 25% Orvosi sebészeti műanyag termékeket gyártó olasz cég partnereket keres a termékek közös gyártásához és értékesítéséhez. —Ú2964/0223 2000 Ft + 25 % Hőcserélőket és egyéb acélszerkezeteket gyártó olasz cég partnereket keres közös vállalkozáshoz és lazább együttműködéshez (pl. közös gyártás). —Ú2965/0231 2000 + 20%. Ipari és háztartási boylereket, konvektorokat gyártó olasz cég keres hasonló partnereket (közös gyártás, know-how átadás). —Ú2966/0238 2000 Ft + 25%! Környezet- védelmi berendezéseket tervező és gyártó angol cég partnereket keres közös vállalkozáshoz, a bérendezések közös gyártásához, értékesítéséhez. Textil-, bőr-, konfekciókereslet: *—Ú2912 Kecskeméti foglalkoztatásra keresünk varrónőket és betanulásra vállalkozókat: —Ú2967/0237 2000 Ft+25% hír! Fülöp- szigeteki cipőgyártó cég partnert keres közös vállalkozáshoz. —Ú2868 Német cég pamut T-ingeket gyártó szabad kapacitást keres. Vegyesvállalatalapítási szándéka is van. —Ú2870 Holland cég partnert keres fiatalok részére készítendő, popdivatú felsőruházati cikkek gyártásához. —Ú2872 Hímzett és hímzés nélküli párnahuzatokat, ágyneműt keres német cég. —Ú2884 Német cég keres kardigánt, pulóvert, kötött kosztümöt, kézi kötésű és horgolt ruházati cikkeket. —Ú2968 Japán cég gyártót, szállítót keres a következőkre: férfiingek, szvetterek, sálak, derékszíjak és kellékek, valamint női konfekcióruha. —Ü2969 Holland cég venne: gombokat, bevarrható címkéket, fémből készült ruhaipari kellékeket, csipkegallérokat. —Ú2970/0202 2000 Ft+ 25%-os hír! Olasz cég kiterjedt értékesítési hálózattal rendelkezik. Keresi ruházati termékek (férfi-, női, gyermek-) beszállítóit. —Ú297/0206 2000 Ft + 25%-os hír! Görög kereskedő cég ajánlatokat vár női ruházati cikkekre, kötöttárura. —Ú2972 Nagy-Britanniában egy most alakuló cég kiváló minőségű bőrruhákat, bőrkesztyűket venne. —Ü2973 Dán cég cipőt, méterárut, textíliát, féri- és női ruházati cikket venne. —-Ú2974 Kötöttárut, pulóvereket vásárolna angolszász cég. Gépipar, műanyag, villamosság: — Ú2670 Német cég február végi telefaxában keres gyártókat, akik 3 éves időszakra precíziós hegesztett asztalkereket és finommechanikai pontosságú préselt acéllemezeket gyártanának számára. Csak kiválóan felszerelt, németül kommunikálni tudó cégek jelentkezzenek. A rajzok az Újdonság-nál megtekinthetők. —Ú2945/0210 2500 Ft-os hír! Német cég keres partnereket acélszerkezetek és egyéb acéltermékek gyártására, a licencet adja. —Ú3054 1000 Ft-os hír! Magas áron készpénzért keresünk színesfémhulladékot. Vidéki partnereinknek fuvartérítést fizetünk.- U3063 Svájci cég venne transzformátorokat, stabilizátorokat, ellenőrző berendezéseket, mágneseket, spec, elektromos szerkezeteket, a gép- és elektromos ipar részére. _—Ú3064 A KOOI holland cég megbízásából keres: A I MgSI-ból készült hidegen sajtolt alumíniumkészítményeket, csöveket. Árajánlatokat kér a rezsiköltségek feltüntetése mellett. Külön ajánlandó a természetes el- oxálás. Évi 50 000 db, felfuthat két éven belül 300 000 db-ra. —Ú3065 Tengelyeket gyártana holland cég megbízója részére. Rajzokat, normát, később. 180 ezer Ft, 110 ezer db/éves mennyiség. —Ú3066 Holland vállalkozó vas- és alumíniumöntésre keres ajánlkozókat, akik kokilla és homoköntésre vannak berendezkedve és finomöntést is vállalnak. —Ú3067 Ipari ventilátorokat, fűtőelemeket venne holland cég megbízója számára, ipari hűtés céljára. —Ú3069 Vegyes vállalat alapításához keres autójavító partnert svájci cég. A magyar partnernek legyen 300-500 m2-es műhelycsarnoka., A javításon túl értékesítenének is. —Ú3073 Ugyancsak svájci cég keres kulcs- és zsanérvágógép-gyártókat. Újdonság-keresletek: —U2967 Fakereskedés céljából vennék fenyőrönköt és fűrészárut.- -Ú2701 Vennék cementet, „szovjet" horganyzott, 2,2 mm-es félkemény huzalt. Kisebb tétel is érdekel egész évben. Irányár: 60 Ft/kg. Ipar, 1992. január—március Összefoglaló adatok kisszervezetekkel együtt Megnevezés Ipar Ebből: gépipar könnyűipar Termelés volumenindexe (%) (előző év azonos időszaka = 100,0 március 84,2 78,1 93,7 január—március 80,5 69,7 87,2 Értékesítés árbevétele (millió Ft) március 167 284 33 600 21 009 január—március 447 465 76 535 54 508 Belföldi értékesítés árbevétele (millió Ft) március 128 163 21 399 15 650 január—március 350 017 49 912 40 808 Exportértékesítés árbevétele (millió Ft) március 39 122 12 201 5 360 január—március 97 448 26 622 13 700 Értékesítés volumenindexe (%) (előző év azonos időszaka = 100,0) március 91,0 93,4 94,6 január—március 85,9 77,9 88,3 Belföldi értékesítés volumenindexe (%) (előző év azonos időszaka = 100,0) március 88,7 87,2 89,1 január—március 83,7 73,8 80,6 Exportértékesítés volumenindexe (%) (előző év azonos időszaka = 100,0) március 99,6 106,5 115,6 január-fmárcius 95,0 87,0 123,6 Természetbeni fizetés Az egyik fehéroroszországi harisnyagyár Készpénz hiányában saját termékeivel fizeti ki dolgozóit—jelentette az ITAR-TASZSZ hírügynökség, hozzátéve, hogy egy szőnyeggyár munkásai nemsokára valószínűleg kolbászban és kötöttáruban kapják meg járandóságukat. A hírügynökség szerint Breszt városában egyre több vállalat kényszerül arra, hogy rubel hiányában fogyasztási cikkben adja ki dolgozói bérét. A harisnyagyár dolgozóinak például egyhavi munkabér gyanánt 10 pár harisnya- nadrág és 50 pár zokni jár, továbbá némi készpénz. A természetbeni juttatás értéke mintegy 1000 rubelre tehető, miközben az átlagkereset havi 1400 rubel. ,Az még rendben van, hogy egy fogyasztási javakat előállító vállalat a saját termékeivel fizeti ki dolgozóit, de mi lesz például egy mezőgazdasági áram- fejlesztőket előállító üzem dolgozóival?” — teszi fel keserűen a kérdést az ITAR-TASZSZ. BJRO-PROFIL szaküzlet és szerviz Kecskemét, Csongrádi út 6. Tel./fax: 76/29-146 APROPÓ Tudja Ön, hogy a fénymásoló gépek mellett - színes tv-t, ■ videorecordert és kamerát, ■ mikrohullámú sütőt, ■ APEH-engedélyes pénztárgépeket is árusítunk? Nálunk nem költ, hanem befektet! 37/5 BIOBŰTOR, BIONÖVÉNY Exportfejlesztési hitel — vállalkozóknak Az exportfejlesztő pályázati rendszer 1986 óta működik azzal a céllal, hogy a nyugat-európai követelményeknek megfelelő technika, technológia meghonosítását szolgálja, mindenekelőtt a feldolgozóiparban. Az elmúlt hat évben 750 vállalat 1100 pályázatát támogatta az Exportfejlesztő Tárcaközi Bizottság, amelynek tagjai az ágazati minisztériumok, a PM, az MNB, az OMFB, valamint az érdekképviseleti szervezetek. A pályázat feltételeit az idén megváltoztatták, hogy jobban segítsék az export növekedését. — A keleti piacok összeomlása, a közös piaci csatlakozási törekvések, a minőségi export ösztönzése késztette a kormányzati szerveket a pályázat feltételeinek megváltoztatására — mondja Wéber Ágnes, a NGKM vegyesvállalati és vállalkozásfejlesztési főosztályának osztályvezetője. — A tavaly benyújtott pályázatok alacsony számából kiderült, hogy az eddig alkalmazott preferenciarendszer nem elég ösztönző. Az igénybe vevők köre az elmúlt két évben alapvetően megváltozott: az állami vállalatok és a szövetkezetek fejlesztései minimálisra csökkentek, most a kis- és középvállalkozók élnek a pályázat kínálta lehetőségekkel. A változtatással ezeknek a fiatal szervezeteknek kívántunk kedvezni. — Mi és miben változott az előző évek gyakorlatához képest? — Az egyik változás, hogy amíg tavaly a fejlesztéshez kapcsolódó bankhitelek 50 százalékát, az idén már 70 százalékát refinanszírozza az MNB. így a kereskedelmi bankok könnyebben és alacsonyabb kamattal nyújthatnak hitelt. A másik jelentős könnyítés, hogy a társasági adótörvény alapján kamatvisszatérítést kérhetnek a vállalkozók. A beruházások üzembe lépéséig az éves kamat 60 százaléka, azután 25 százaléka visszaigényelhető. Ez az arány tavaly 50, illetve 17 százalék volt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy végeredményben 15-17 százalékos kamatozású bankhitelhez juthatnak a pályázók. — A pályázati feltételek igen szigorúak. Előírják az 5 éven belüli megtérülést, de a bankhitel előteremtése még így is nagyon nehéz. Ráadásul az OMFB — amely eddig kamatmentes hitelekkel támogatta a kutatást és a fejlesztést —, maga is pénzügyi gondokkal küzd. Ilyen körülmények között beszélhetünk-e egyáltalán a pályázati feltételek javulásáról? — Tudomásom szerint az OMFB exportfejlesztési pénztartalékai — ha korlátozott mértékben is, de — rendelkezésre állnak. Amit viszont az ágazati tárcák és az érdekvédelmi kéviseletek hiányolnak a pályázati rendszerből, az a központi forrás. Tisztában vagyunk azzal, hogy az átfogó garanciarendszer megteremtésével azoknak a kezdő vállalkozóknak is lehetőséget kellene adni, akiknek eddig még nem volt idejük a bizonyításra. A pályázati rendszernek ebbe az irányba kellene elmozdulnia ... — Mihez kértek eddig támogatást a vállalkozók? Tavaly a Maiévnek nyújtottunk segítséget a lízingkonstrukcióban beérkező három Boeing gép megvásárlásához, korábban a Tiszai Vegyi Kombinát valósított meg több milliárd forintos fejlesztéseket a pályázati rendszer nyújtotta preferenciákkal. De adtak be pályázatot almalésűrítmény-gyártó gépsor megvásárlására, külföldi bérmunkához szükséges varrógépek beszerzésére, biobútor gyártására. Jelenleg éppen bionövények termesztéséről, környezetvédő vegyipari eljárások ki- fejlesztéséről szóló pályaműveket bírálunk. Az idén eddig 11 pályázatot fogadtunk el, a legtöbben a vegyipar, az élelmiszeripar, a könnyűipar és az idegenforgalom területéről fordulnak a bizottsághoz. Van, aki csak 1 milliós, de olyan is akad, aki 100 millió forintos fejlesztési tervekkel ostromol minket. Ferenczy Europress Külkereskedelmi tájékoztató A NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOK MINISZTÉRIUMÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE RENDELETEK, JOGSZABÁLYOK, MENNYISÉGI KVÓTÁK, KIRENDELTSÉGI HÍREK, KERESKEDELEMTECHNIKAI INFORMÁCIÓK. HETI MELLÉKLET: HIT ÜZLETI LEHETŐSÉGEK. Nélküle a könnyű is nehéz! ELŐFIZETHETŐ A HIT INVESTCENTER-TRADEINFORM KÖZPONTJÁBAN ÉS MEGYEI IRODÁIBAN. 6000 KECSKEMÉT, MÁJUS 1. TÉR 3. TELEFON: 76/22-931 ELŐFIZETÉSI DÍJ 1 ÉVRE: 4000 Ft. MEGJELENIK HETENTE. 215139