Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-06 / 133. szám

VILAGTUKOR • Grafikus ábrázolás a Lockheed, a General Dynamics és a Boeing cég közös fejlesztésében készülő YF—22 típusú, radarral nem érzékelhető vadászgépről, amellyel az Öböl-háborúban bemutatkozott F—15-öst cseré­lik majd le. (MTI-fotó) Takarékoskodik a Jelcin-kabinet Borisz Jelcin orosz elnök és kormányfő egyik legutóbbi ren­deletével a kormányhivatalno- kok gépkocsihasználatát korlá­tozta. A rendelet értelmében a nagy és sokat fogyasztó ZIL­gépkocsik csak hivatalos kül­döttségek kiszolgálására vehetők igénybe, minden egyéb alkalom­ra az itt középkategóriának tar­tott Volgákat használhatják a tisztségviselők. Mentik a ferde tornyot Acélpántokkal övezik körül a pisai ferde tornyot az első loggiasor ma­gasságában, hogy megakadályozzák összedőlését. Ez az első eset a torony 700 éves fennállása óta, hogy meg­mentésére munkát végeznek rajta. 10 darab két centiméter vastagsá­gú, 40 méter hosszú acélpánttal fog­ják szorosan körül az építmény falát a legalsó szinten, ahol a legnagyobb a terhelés és ahol tartani lehet attól, hogy megroggyan. További hasonló pántokat alkalmaznak a második szinten és az alapnál is. A munkát a műemlékügyi minisztérium által ki­rendelt szakértői bizottság határozta el, és azt június elejéig fejezik be. U tá- na 800 tonnás ólomtömböt helyez­nek el a torony oldalában ellensúly­ként a dőlés lassítására. Nem igaz a híresztelés A monacói hercegi udvar a fran­cia hirügynökséghez eljuttatott nyilatkozatában cáfolta az Oggi cí­mű olasz hetilapban megjelent ér­tesülést, amely szerint Stéphanie hercegnő „anyai örömöknek néz elébe”. Cáfolta a nyilatkozat azt az állítást is, hogy Stéphanie her­cegnő viszonyt folytat egyik volt testőrével, aki az Oggi sze­rint a születendő gyermek apja lenne. Az olasz hetilap értesülését állí­tólag abból az „exklúzív interjú­ból” szerezte, amelyben Stéphanie elmondta, hogy a gyermek fiú lesz, „november vége felé” születik meg és Jonathannak fogják hívni. A 27 éves Stéphanie monacói hercegnő nincs férjnél és a mona­cói hercegi palotában él. Nők a lóversenyen? Japánban a nagy pénzekben fo­gadó emberek legkedveltebb helyé­vé a lóversenypályák váltak, még­pedig a nők jóvoltából a múlt év­ben. Az összes tét egyharmadát a lóversenypályán tette meg az a 95 millió ember, aki a különböző foga­dóversenyeket látogatta tavaly. A szigetországban az országos, il­letve a helyi kormányzatok szerve­zik a fogadásokat a különböző ver­senyekre, így a bicikli-, a motor-, a motorcsónak- és a lóversenyekre. Összesen 68 milliárd dollárt tettek föl a különböző versenyeken a ja­pánok, a pénz 38 százalékát a lo­vakra. Főképp a nőknél vált nép­szerűvé a lóverseny: a női fogadók révén bővült a látogatók száma négymillióval az elmúlt években. Meztelen környezetvédők Párizsban eredeti módját válasz­totta egy texasi rockzenészcsoport annak, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fodtosságára. A Trocadero téren, amely olyasva­lami szerepet tölt be, mint a londo­ni a Hyde parkban a szónokok sarka, rögtönzött koncertjük köz­ben egyszerre meztelenre vetkőz­tek — nem kis derültséget és ér­deklődést keltve az itt mindig nagy számban lévő turisták körében. A három fiú és a két leány jókora transzparenst bontott ki, s ezen a Föld ózonrétegének védelmére kö­veteltek intézkedéseket. Régészeti érdekesség • A neolit korhol származó, 38 centiméteres, az anyaságot megtes­tesítő szobor, amelyre Európa leg­régibb településének régészeti feltá­rása során bukkantak. A szerelmes tragédiája A londoni Queen Mary’s kórház­ban belehalt szörnyű égéseibe a 22 éves Dharam Hinduja, Nagy-Britan- nia hetedik leggazdagabb embere, akire 1,3 milliárd fontos örökség várt. Szerelme állította szembe családjá­val, s a viszálynak úgy vetett véget, hogy Mauritius szigetén, egy szállo­daszobában felgyújtotta magát. Az eset körülményei titokzatosak, de londoniból értesültek úgy tudják, hogy a csalad egy rangos kasztbeli in­diai hölgy feleségül vételére akarta kényszeríteni Dharamot. Az indiai származású, brit állampolgár Hindu­ja családé egyebek közt az Ashok Leyland, a legnagyobb indiai teher­autógyár. AKCIÓ RUHÁZATI BT. Bálás áruk vására a kecskeméti technika házában június 8—12-ig. (hétfőtől péntekig) EXTRA ÁRU! Vállfás áruk széles választéka! Jöjjön be hozzánk, megéri! Nyitva: 7.30—18.00 óráig. 3/92 PETŐFI NÉPE TŰZOLTÓ VERSENY HALASON Nyertek a házigazdák Megyei tűzoltóversenyt rendez­tek tegnap Kiskunhalason az állami tűzoltók. Az öt, egyenként nyolcfős csapat kismotorfecskendő-szerelés- ben, a százméteres akadálypálya le­küzdésében, 4* 100 méteres váltó­futásban és horoglétraversenyben mérte össze tudását. A csapatok ve­télkedésében minimális pontelőny­nyel a házigazdák bizonyultak a leg­jobbnak. A második helyen a kalo­csaiak, a harmadikon a kecskeméti­ek végeztek. Az egyéni versenyt a kis­kunhalasi Csabankó Kálmán nyer­te. Második lett az ugyancsak kis­kunhalasi Fekete Sándor. A harma­dik helyet a kecskeméti Pósa Péter szerezte meg. BŰNÜGYEK Lakásból, tanyából. Egy nagy- pártárolóból vittek el egy lezárt körösi polgár kecskeméti házába kétkerekűt szerda éjjel. A tulaj­május vége és június eleje között donos kára 22 ezer forint, tört be valaki. Fúrógépet és szer- Ugyanezen az éjszakán egy má­számokat vitt el a lakásból; az sik kecskemétit is megloptak, okozott kár 100 ezer forint. Vél- akinek 40 ezer forintot érő se- hetően ugyanebben az időszak- gédmotor-kerékpárját vitték el. ban Ballószögön a III. körzet egyik tanyáját is kirámolták. In- Lezárt autóból. Kiskunhala- nét 45 ezer forintra becsült lakás- son az Új utca egyik háza előtt felszerelési tárgy tűnt el. Míg az állította le az autóját egy helyi ágasegyházi Galambász dűlőben lakos. Szerda este betörték a június 1-jén délelőtt járt a tolvaj, kocsi ablakát és készpénzt, va­aki 53 ezer forint értékű használa- lutát, valamint személyes hol- ti tárggyal tűnt tova. mi kát szedtek ki belőle a tolva­Kerekpárok. A kecskeméti jók. Az autós kára 140 ezer fo­Jász utcában a ház előtti kerék- rint. Pünkösdi hagyományok ébresztése Miként egész megyeszerte, úgy Kecskeméten is gazdag hagyomá­nyai voltak a tavaszi, nyár eleji ün­nepkör legjelesebbikének: a pün­kösdnek. Az elhalványult tradíciók közül számosnak felelevenítését vállalta fel már évek óta a Szóraka- ténusz Játékmúzeum és Műhely. Ezúttal május 6-án, szombaton dél­után 4 órakor az alföldi régió által éltetett pünkösdi kiskirályné járá­sának énekes-táncos anyagát jele­níti meg a Magos Andrásné vezette „Kisgarabonciás” csoport. Műso­ruk után Kiss János evangélikus lel­kész, az Európa Jövője Egyesület elnöke köszönti azokat^ a rendez­vény előtt jelentkező fiatalokat, akik vállalva a rövid erő-, ügyessé­gi és szellemi próbákat, helyt akar­nak állni a pünkösdi királyné és ki­rályfi megtisztelő cím elnyerésében. Az ünnepeltek a pünkösdirózsa- csokor és a bokrétás bot mellett Mokka-édességkelyhet, a Kecske­méti Lapok egyéves előfizetését és könyvcsomagot, az Erdősi Áru­háztól egy rövid Honda-motoros túrát nyerhetnek. A Szórakaténusz játékajándékai és éves bérlete mel­lett az Európa Jövője Egyesület egy-egy nyelvtanfolyamon való részvétel teljes költségét fedezi, míg Merász József, Kecskemét város polgármestere személyesen fogadja majd hivatalában is a „hírős város” arra méltó két ifjú polgárát. — kvízi — Szünetelő hálókocsi-közlekedés A MÁV vezérigazgatósága az utasforgalom jelentős csökkenése miatt péntektől a további intézke­désig szünetelteti fekvő- és hálóko­csi közlekedtetését a Hellas ex- presszen Budapest—Athén—Bu­dapest viszonylatban; a fekvőkocsi közlekedtetését a Budapest—Isz­tambul—Budapest viszonylatban; az étkezőkocsi közlekedtetését pe­dig a Budapest—Thesszaloniki Budapest viszonylatban. PIACI ÁRAK Budapesten és a megye városaiban (Ft/kg) Termék Bp. Kmét Baja Kkfháza Kalocsa Kkörös Élő csirke 105—110 110 Élő tyúk 95—100 95 Vágott baromfi 170—180 Tojás (db) 3,60—3,90 4—5 3,50—4 3,50-4 4 4 Tej (liter) 23 Tehéntúró 140—150 120 120 Burgonya 13—20 20—26 20—25 35-40 30 22 Sárgarépa (cs.) 13—40 20—30 12—30 20-40 100/kg 60—70/kg Petrezselyem (cs.) 12—70 40—50 40—45 30—50 150/kg 80/kg Vöröshagyma 10—12 10—15 10—20 25—30 15—30 22 Fokhagyma 80—100 110 120—140 150 Fejes káposzta 10—18 10—15 20 40 10—20 20 Kelkáposzta 20—30 40 50 40 60 Karalábé (db) 7—11 60—70/kg 10—25 8—10 8—12 15 Karfiol 50—70 8—10 70—100 80 60—80 60 Gomba 100—150 110—160 110—200 120—180 140—180 Alma 30—80 50—60 30-40 Saláta (db) 6—12 8—10 5—10 4—10 4—10 10—14 Szárazbab 120—140 100—140 120 130 Savanyú káp. 34-40 50 40 45 Méz 220 300 Dióbél 350 350 360 400 Mák 180 100—120 140 Uborka 50—60 40—50 50—60 40 55—70 60 Zöldpaprika (db) 4—12 6—24 6—20 6—15 6—18 7—16 Paradicsom 90—120 100—120 140—160 150 150—170 140—150 Paraj 25—35 35 40 50 Sóska 40—50 35 Főzőtök 60 Zöldborsó 45—55 40—60 50 40—50 Retek (csomó) 6—12 6—8 12 4—5 12 Zöldhagyma 8—10 8—10 10 5—15 14 Cseresznye 30—50 35—45 30—50 20—90 25—50 80 Meggy 40—60 35—45 40—60 50 30—50 60 Földieper 100—140 80—120 80—180 80—120 120—150 100—150 Zöldbab 120-160 Egres 45—50 PETŐFI NÉPE BACS-KISKUN megyei napilap . Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. \ Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. VI. 6-án, megrendelés sorszáma: 230 006 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon 27-611. Telexszám. 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy —• Tl," évre: 2940,— Ft. > ,SSN 0133-235 x--------4r------------*-------#4-----------------------------------------------:--------— A ZASTÜKÖR Pedagógusnapra! Holnap ünnepeljük a pedagógu­sokat. Méltatás helyett álljon itt a tanítók, tanárok tiszteletére egy ál­talános iskolás, második osztályos kisdiák eredeti dolgozata. A címe: Az én tanítóm Kedves, de túl szigorú. Tanító néni olyan, mint egy tün­dér, reggel megmosakszik, frissen jön tanítani. Olyan, mint egy har- matcsepp, amelyik délcegen jön ta­nítani. Mint egy éjféli csillag, mely leszáll ide közénk. De túl komoly. De túlsók házit adfel. A szíve pihe- puha. Matematikaórán mindig azt mondja: most már csak egy perc. Hát persze, hogy öt perc lesz belőle. Hát persze, hogy okos néni. Min­denkit szeret. A rosszakat is szereti, de nem annyira, mint a jókat. Min­dig töri magát, dolgozik. Az osz­tályra vigyáz. Szereti, ha jól tanu­lunk. Szép piros az orcája. Ő az osztály édesanyja. Kár, hogy min­dig szomorú az a szép arca. Rossz, hogy mindig tanít, de megéri, mert okosak leszünk. Közepes tanuló va­gyok, mégis szeret. Az a jó, ha min­dig ötös vagy, szokta mondogatni tanító néni. Szereti a vicces dolgot, például azt, amikor a Dóra behozta a játék pókját. Drága tanító néni. Győztes bajai kutya • A közelmúltban lezajlott Bács- Kiskun megyei járőrkutyaverseny egyik győztese a bajai rendőrkapi­tány Jocó névre hallgató hároméves dobermannja lett. Póth Mihály fő­törzsőrmester méltán büszke kutyá­jára. Jocó jó eséllyel indul az orszá­gos versenyen, amit Dunakeszin tartanak június 8-a és június 12-e között, (berki—nothoff) Késsel támadtak a telepőrre Mint már több alkalommal hírt adtunk róla, a kalocsai hulladék elhelyezésére szolgáló foktői sze­méttelepen balkáni állapotok ural­kodtak. A két település közötti vi­szony megromlását az is fokozta, hogy ismeretlen tettesek rendszere­sen meggyújtották a hulladékot, s fojtogató füst árasztotta el a falut. A telep őrzésére intézkedtek, ám már az első éjszaka késsel támadtak a gyújtogatást megakadályozó telepőrre. A napokban 8-10 tagú, lovas kocsival közlekedő banda tört be a szeméttelepre, s támadta meg az őket kiutasító, immár há­romtagú őrséget. A komolyabb összetűzést a közrendőrautó látvá­nya szakította meg. A támadók az éj leple alatt elmenekültek, kilétük megállapítására intézkedtek. A Falu TV holnapi adása A tervezett témák: Szenbékkáii vigasságok — előzetes Agrárutunk Európába — Alföldi Krónika 7 perc­ben — A Kakashálózat hírei - - Makó: hagymások és hagymátlanok - Me­gint nyomoz a Faluzsaru — A Vendég- fogadás ábécéje — Magyarországi bú- csujáróhclyek: Máriagyűd Kukorc- kolóverseny Zalaegerszegről — Pün­kösd- és Róbert-köszönto — Megígér­tük, küldjük a nótát! Hétfői adás A tervezett témák: — Hétfőn reggel Veszprém megyéből — Torvénytipp — Aszály-tudósítás Veszprémből Ti­hanyi pünkösd — Medárd-köszöntő. NAPTÁR 1992. június 6., szombat Névnap: Norbert, Cintia Napkelte: 4 óra 48 perc Napnyugta: 20 óra 38 perc Holdkelte: 10 óra 54 perc Holdnyugta: 0 óra 22 perc IDŐJÁRÁS HETI PROGNÓZIS A hét végén, jövő hét elején egy tő­lünk nyugatra elhelyezkedő ciklon ala­kítja az időjárást hazánkban. Nedves levegő található a Kárpát-medence fö­lött, ez a helyzet kedvez majd a zápo­rok, zivatarok kialakulásának. A következő 4-5 nap során többször erősen megnövekszik a felhőzet, zápor, zivatar is többször kialakulhat, helyen­ként jelentős mem\yiségű csapadék áz­tatja majd a földeket. A jövő hét köze­pén már több napsütés és kevesebb zá­por valószínű. Általában mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet általában 12—16 fok között alakul. A hőmérsékleti maxi­mum 22—25, az időszak végén 24—28 fok között várható. ORVOSMETEOROLÓGIA Az időszak elején hideg-, és meleg­front együttes hatásával kell számol­nunk. A fülledt levegőben különösen a szívbetegek panaszai szaporodnak, a vérnyomás is emelkedik. Kerüljék te­hát a nehéz, nagy megterheléssel járó munkát. A gyulladással járó tünetek is nagyobb számban fordulnak elő. Számottevő javulásra csupán a jövő hét közepén számíthatunk. Ekkor már csökken a levegő páratartalma, elvisel­hetőbb lesz az idő. Gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé kell számítani újabb esőre, zi­vatarra. A délkeleti szél csak zivatar környezetében erősödik meg. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Június 4-én Kecskeméten a középhőmér­séklet 20,6 (az 50 éves átlag 18,0), a legmaga­sabb hőmérséklet 26,3 Celsius-fok volt. A nap 3,5 órán keresztül sütött, csapadék nyomok­ban. Tegnap reggel 17,7 délután 14 órakor 25,2 Ceisius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 14,8 fok. A tengerszintre átszá­mított légnyomás 1013,1 millibar — alig vál­tozik. Június 4-én Baján a középhőmérséklet 20,5 (az 50 éves átlag 18,3), a legmagasabb hőmér­séklet 26,8 Celsius-fok volt. A nap 6,3 órán keresztül sütött, 0,3 milliméter csapadék hul­lott. Tegnap reggel 18,9, délután 14 órakor 23,4 Celsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 15,7 fok. A tengerszintre átszá­mított légnyomás 1012,3 millibar — süllyedő. TANÁCSADÁS TELEFONON Aktuális agrometeorológiai értékelést, nö­vényvédelmi előrejelzést és védekezési taná­csokat kaphatnak az érdeklődök a 76/20-468- as telefonon. A háromperces szolgáltatás reg­gel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. HÍREK — VÁSÁRNAPTÁR. Június 7-én országos állat- és kirakodóvásárt ren­deznek Kiskunhalason és Lajosmizsén. ahol egyúttal autóvásárra is várják az érdeklődőket. E hét vége mindkét nap­ján autóvásár lesz még Kecskeméten is. — PEDAGÓGUSNAP Hercegszán­tón. Évtizedes hagyomány Herceg- szántón, hogy a magyar iskola nevelő­testülete az első júniusi hét végén ren­dezi meg a pedagógusnapot. Erre a hozzátartozókat is meghívják. Idén az összejövetelre — jó idő esetén a Fe­renc-csatorna partján lévő polgármes­teri hivatal üdülőjében ma, szombaton kerül sor. Az ebédet Bognár József igazgató főzi és polgármesteri tisztségé­ben köszönti az ünnepeiteket. — EMLÉKMŰ Kaskantyún. A II. világháború áldozatainak emlékére ál­lítanak emlékművet Kaskantyún. A községi közterhetőben hétfőn, 8-án, 16 órakor, ünnepélyes keretek között dr. Dankó László kalocsai érsek szente­li fel Szebényi Béta kalocsai kőfaragó művét, majd az evangélikus és refor­mátus szertartás szerint is megemlékez­nek az áldozatokról. — JÓTÉKONYSÁGI hangverseny. A kecskeméti Kodály-iskola dísztermé­ben június 7-én, vasárnap 19 órai kez­dettel egyházzenei hangverseny lesz. A műsoron — a többi között - Szoko- lay: Alleluja, Kodály: 121. zsoltár, Lisznyay: Siess, keresztény! című mű­vei szerepelnek. Közreműködik'a re­formátus ifjúsági énekkar, Barócsy Edit vezényletével. Az adományokat a református templom orgonájának fel­újítására fordítják. FŐ AZ ŐSZINTESÉG — És ha majd megunsz, és mással adod össze magad.. . mondja fe­leségéhez hújva_a férj a mézeshetek vége felé. fin csak arra kérlek, hogy mielőtt megteszed, szólj ne­kem. Bitos lehetsz benne, hogy nem fogom megakadályozni. — Nahát!— horkan fej a fiatalasz szony. —- És ezt csak most mondod? A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 23. heti lottósorsolás tyerőszámai a következők: *9, 34, 37, 47, 90.

Next

/
Thumbnails
Contents