Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-06 / 133. szám

HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. június 6., 7. oldal SZTÁRPARÁDÉ # Május 30-ai rejtvény megfejtése: Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, vannak-e értékei, hanem az is, vannak-e értékeinek megbecsülök Nyertesek: Batár Miklósné Bácsbokod, Tolbuhin u. 53.; Farkas Balázsné, Kecskemét, lyiárciu 15. u. 30. 5/30.; Mátés József, Jánoshalma, Kilián Gy. u. 38/C; Takács László Baja, Varsa u. 1. fszt. 1. SZÍN-FOLT KEZDY GYÖRGYTŐL KÉRDEZTÜK: Milyen élményeket hozott Erdélyből? itoTüN^Stö^rjártam Erdélyben. A- főiskola után, 1962-ben, majd 1983-ban fordultam meg a csodála­tig vidéken. Nem színházzal, hanem turistaként. Most a Nemzeti Szín­vendégeskedhettem én is íkszeredán, Kolozsvárott, Sepsi- s^pntgyörgyön és Marosvásárhe­lyen. Rendkívül fárasztó út volt. Ki­lenc nap alatt—ebből két nap utazás -Á- négy városban tízszer játszottuk a Csíksomlyói passiót. A buszozás, a próba, a napi két előadás sok erőt elvett, de megérte. A közönség min­denhol elárasztott bennünket a sze- retetével. Áhítattal figyelték a játé­kainkat. Igaz, több helyen adódtak gbndok, például a színpadi körülmé­nyeket illetően, de igyekeztünk iga­zán jó előadásokat produkálni. Azt hiszem, sikerült. — Voltak-e torokszorító pillana­tok? — Igen. Soha nem felejtem el a Csíkszeredái előadásunkat. A máso­dik bemutató után számtalanszor visszatapsoltak bennünket, majd először a magyar himnusz csendült fel, azután pedig a székely himnusz. Mindannyian sírtunk. Nagy-nagy méltósággal állt a nézőtér és csodála­tosan énekelt. Azt a tartást soha nem felejtem el. — Gondolom, sokat beszélgettek az erdélyi színházak művészeivel, kol­légákkal. Nehéz a sorsuk? — Bizony, nagyon nehéz dolguk van szegényeknek. Marosvásárhe­lyen volt egy szabad délelőttöm, el­mentem megnézni a főiskolások vizs­• Kézdy György: — Kecskemétre éve­kig visszajártam... (Fotó: Méhesi Éva) gaelőadását, a Rómeó és Júliát. A körülményeikhez, lehetőségeikhez képest tisztességesen oldották meg a művészi feladataikat. Megdöbben­tett, hogy évekig — a tiltások miatt — a főiskolás osztály két fiúból és egy lányból állhatott. Most már más szelek fújdogálnak, de az utánpótlás­sal még így is gond van. Sok kolléga telepedett át Magyarországra, kevés színész dolgozik odakinn. Akik ma­radnak, hősi munkát végeznek. KONYVTOTO Mai játékunk kérdéseit a Műszaki Könyvkiadó állította össze. A helyes megfejtést beküldők között öt könyv­csomagot sorsolunk ki, a nyeremé­nyeket a Műszaki Könyvkiadó már­kaboltja (1051 Budapest, Bajcsy- Zsilinszky u. 20.) fogja postázni. A 10. forduló kérdései: 1. Mi a Műszaki Kiadó népszerű építészeti sorozatának legutóbb meg­jelent két kötete? 1. Kapuk, Magaste­tők, 2. Növényházak és télikertek, Kerítések, X. Ajtók, Cserépkályhák és csempekandallók. 2. 1991-ben melyik sorozatban je­lent meg a könyv a Trabant 801 -ről? 1. Saját kezűleg autósoknak, 2. Javítási útmutató, X. Tanácsok az autóhoz. 3. Az Építőipari képes szótár me­lyik nyelveken tartalmazza a szakki­fejezéseket? 1. Magyar, angol, fran­cia, 2. Magyar, német, orosz, X. Ma­gyar, német, angol. 4. A nagy sikerre való tekintettel melyik számítástechnikai köny­vünk került másodszor kiadásra 1992-ben? 1. Norton: Az IBM PC programozása, 2. Mészáros: Ami­ga DOS, Amiga BASIC, X. Schel­lenberg: dBASE IV. 5. Kinek a nevét viseli a kiadó budapesti, Bajcsy-Zs. u. 20. sz. alatti (tel.: 06/11-112-849) köny­vesboltja? 1. Jedlik Ányos, 2. Bán­ki Donát, X. Kandó Kálmán. Kérjük a játékunkon részt vevő­ket, megfejtésüket 1992. június 12- éig szíveskedjenek a Petőfi Népe Szerkesztőség „Könyvtotó” (6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A) címzéssel postára adni. Az előző forduló helyes megfej­tése: 1, X, X, X, X. A Kassák Kiadó ajándékkönyv­csomagjait a következők nyerték: Honfi Agostonné (Kiskunhalas, Székely u. 5/A), Korompai Móni­ka (Kecskemét, Kálmán kir. u. 1.), Nagy Éva (Kecskemét, Tinódi u. 10. 11/48.), Petrov Attila (Kecske­mét, Mikszáth K. krt. 30.), Szanyi Éva (Harkakötöny, Árpád u. 32.). — Ez más világ? —Igen, de a szakmához hozzátar­tozik, hogy a színész a legkülönfé­lébb dolgokat is megoldja. Ettől szép a mi munkánk. Igyekszem minden­ben a tőlem telhető legjobbat adni. — Szereti a Szomszédokat? — Persze. A figurát rám szabták, nekem találták ki, habitusomhoz formálták az epizódok során. Mos­tanában ritkábban vagyok a törté­netben. — Szolnok után a szabadűszósko- dást választotta. — Hat év után hagytam ott a Ti- sza-parti színházat. Június 16-án Bécsben játssza a társulat az utolsó előadását, a Száz év magányt. Ez lesz a századik alkalom, hogy bemutat­juk Marquez darabját. Nem tudom, jövőre műsoron marad-e. — Szolnok maradandó élmény, amint Kecskemét is! — Igen, a kecskeméti színházban egy évadot töltöttem, de utána még két évig visszajártam szerepre. Szép emlékeim kötődnek a hírős városhoz is, hiszen Ruszt Józsefék társulatá­ban kitűnően éreztem magam. — Hol pihen a nyáron? — Tahiban van egy kis faházam, oda megyek ki. A régi kecskeméti ba­ráti társasággal pedig azt tervezzük, hogy két hetre elutazunk Görögor­szágba. Borzák Tibor Édeskésen borzongató előadók Száz ágra süt a nap, a stran­dok is megtelnek. Most valami könnyű muzsikára vágyik a pi­henést választó honpolgár. Mit is ajánlhatunk jó szívvel? Termé­szetesen csak színvonalas műso­rokat, világhírű előadókat. Nyá­ri sztárparádénk első jelentkezé­sekor az MMC Records jóvoltá­ból valóban hűsítő a sztárlista. A Missing you album második részében is kitűnő énekesek sze­repelnek. Kinek kellene bemu­tatni Tina Tűmért, Joe Cockert, a Roxette duót (akik július 8-án Budapesten koncerteznek!), Sine­ad O’Connort, Cliff Richardot, Leo Sayert. A szép, szentimentá­lis dalok régóta a fülünkben csengenek, hiszen valamennyit együtt dúdoltuk annak idején az előadókkal. Most üdítőként hat újból hallgatni a slágereket a vá­logatásban. Akik izgatottan figyelik a te­levíziós sorozat, a Twin Peaks eseményeit, bizonyára már az első taktusok után felismerik a film kísérőzenéjét. David Lynch és Angelo Badalamenti produk­• Az örökifjú sztár: Cliff Richard. Ma is hódít! (PN-reprók) cióját ezúttal a lemezgyűjtők a polcukra is feltehetik, hiszen megjelent a közelmúltban a Twin Peaks zenéje. Nyolc inst­rumentális szám szerepel a programban, a dalokat pedig Julie Cruise énekli. Izgalom — ezúttal film nélkül. Igazán meghökkentő, mond­hatnánk nyári meglepetésként szolgáló zenekar a príma nevű Red Hot Chili Peppers. A nyolc­vanas évek elején Los Angeles­ben megalakult zenekar eddig öt nagylemezt adott ki, köztük a legutóbbin Stevie Wonder Higher Ground című dalának feldolgozásával remekeltek. Most is meghökkentő a módi. Már a lemezeimmel is felhivják magukra a figyelmet: Vér, cu­kor, szex, mágia. A stílus pedig? Eget-földet megrázó rock-funky zene. ahol a főszerepet játssza az együttes névjegyét képező he­avy, napszemüveges, ritmusos stílus. Balladisztikus dalok, va­lamint „saláták” is jellemzők rá­juk. Mindez együtt sikerre szá­míthat. Legalábbis az elkövetke­zendő nyári hónapok édeskésen borzongató sztárjai lehetnek a Red Hot Chili Peppers muzsi­kusai. (borz) • Divatos fazonok, a színeket mindenkinek saját fantáziájára bízzuk. GYÜMÖLCSBŐL EDESSEGEK tejszínhabod eperkrem Hozzávalók: fél kg eper, 5 evő­kanál cukor, 4 dl tej, 1 evőkanál dara, 3-4 kanál tejszínhab. Az eperből néhány szép szemet kiválasztunk díszítéshez, a többit kanállal összetörjük. A darát egy kevés hideg tejjel elkeverjük, felönt­jük forró tejjel, beletesszük a cuk- ‘ ........ jd le­a tojásfehéqével és a cukorral na­gyon habosra, keményre keverjük. Tálra halmozzuk, és a meghagyott gyümölcsszemekkel és hosszúkásra vágott, hámozott mandulával díszít­jük. Fél órára jégre is tehetjük. EG YSZERŰ GYÜMÖLCSTORTA Hozzávalók: 2 tojás, 10 dkg por­cukor, 8 dkg liszt, 5 dkg vaj. A két tojás keményre vert habjá­ba egyenként belekeverjük a tojá­sok sárgáját, a porcukrot, a lisztet, majd a felolvasztott, de kihűtött va­jat. Mindezt nagyon óvatosan, hogy a hab ne törjön össze. Kivaja­zott tortaformába öntjük, kb. 1 cm magas lesz. Közepes lángon 15-20 percig sütjük. Ha nyers gyümölcs­csel akarjuk készíteni, 10 perces sü­tés után, gyorsan dolgozva, rárak­juk a vékonyra szeletelt gyümöl­csöt, és azzal együtt sütjük tovább. Ezen a nyáron nyugodtan sutba dobhatjuk a halovány, pasztellszínű, szolid holmijainkat. Merthogy eljött a színek ideje. Méghozzá a vad, hatá­rozott és szokatlan színeké. S ezek is a legkülönlegesebb összeállításban jelennek meg. Mindenekelőtt a divatszínek: a fe­kete, a fehér, a cinóberpiros, az enci­ánkék, az égő napsárga, a levélzöld. Kiegészítő színként a püspöklila, az ibolyalila, a narancssárga, a ciklá­men és a türkiz jöhet számításba. Ezek a színek nem egyenként, ha­nem a leggyakrabban együtt, egy öl­tözéken belül tűnnek fel. Akár úgy is, hogy az alapszínek mindegyike szere­pel a textil mintázatában. A mintázat nem hagyományos csík, pötty vagy kocka, nem virág, nem ismétlődő mértani dísz, hanem kis- és nagymé­retű szabálytalan alakzatok halma­za. Amolyan kaleidoszkópminta. Egészen kicsiben és jó nagyban. Sza­bálytalan négyszögek, ellipszisek, három- és sokszögek, folyondárok, amorf alakzatok. Oly módon, hogy szinte meg sem különböztethető a textília alapszíne a mintákétól. Ha netalántán mégis egyszínű az öltözéken belül mondjuk a szoknya, akkor a blúz, a mostanság nagyon di­vatos blézer is egyszínű, de tűzpiros szoknyához encián felsőrész és sárga vagy zöld kabátka dukál. Ha csak egy darabból áll az öltözékünk — vagyis ha ruháról van szó —, akkor a ruhít gallérja, zsebpántja, öve és a gombjai vagy a szegőzése, tűzése ké­szül más, igen élénk színből, azaz szí­nekből. Mert három színnél nem ad­ják alább a divattervezők az összhan­got. Hol rátett foltok, zsebek, elszórt, applikált pötyök, sokszögek élénkí­tik az egyszínű ruhát, hol pedig a fölé vett mellény, kiskabát teszi színessé. És ennek a színességnek még nincs vége. Megismétlődik a lábbe­liken. Nem nagyon járnak már egy­színű, pláne nem fekete, fehér, drapp cipőkben a manökenek a ki­futón. Legfeljebb ciklámenbe, enci­ánkékbe, sárgába bújnak. De na­gyon mutatósak a piros-sárga-kék- zöld kombinációjára építő, több­nyire velúr- vagy vászoncipők, szandálok. Aki mégis a szolidabbat kedveli, az szürke-fehér pettyes, fe­kete-piros kockás, fehér-lila díszí­tésű szandált választhat.

Next

/
Thumbnails
Contents