Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-27 / 151. szám

V PETŐFI NÉPI • A Volkswagen cég nemrég új típusú kocsival jelentkezett a világpiacon. Az új kocsi neve: Vento. Sportos, kényelmes, modern és formatervében dinamikus, a középrétegek családi autójának, illetve a vállalkozóknak szán­ják. (MTI-fotó) Itt a piros, hol a piros Mihail Gorbacsov elnökként alighanem Vitalij Korotyics- nak, az Ogonyok ma Ameriká­ban dolgozó főszerkesztőjének adta utolsó interjúinak egyikét, amelyben szent esküvel vallot­ta, hogy külföldi honoráriuma­it az utolsó fillérig befizette az államkasszába. A szovjet Kül­gazdasági Bank kifizetéseinek befagyasztásakor viszont meg­hatalmazottján keresztül utasí­totta a bankot, hogy számlájá­ról, azaz szerzői jogdíjaiból utaljon át 750 ezer dollárt a Gorbacsov-alapítvány számlá­jára, 25 ezer dollárral pedig egyik kisunokája tanintézetét, a Moszkvai Balettintézetet kí­vánta támogatni. E pénzügyi adatok azt köve­tően kerültek nyilvánosságra, hogy az exelnökné százezer dol­lárt kívánt levenni a nevezett banknál kezelt saját, számlájá­ról, a bank azonban nem tett kivételt Raiszával sem, mert akkor eleget kellene tennie a többmilliós követeléseknek bel­földön és külföldön egyaránt. Intelligens telefonok „Intelligens” telefonkészülé­kek felszerelését kezdi meg idén a Telekom német távközlési vál­lalat a nyilvános állomásokon — jelentette a DPA. Az új mindentudó telefonau­tomatákban a 10 pfennigestül kezdve bármilyen német pénzér­me használható, sőt lehetőség van arra is, hogy például repülő­tereken vagy a határ mentén külföldi pénzérmék elfogadásá­ra is beprogramozzák őket. Az egyéb újdonságok közé tartozik, hogy hallókészülék csatlakoztatható rájuk, világta­lanok által is használható a bil­lentyűzetük, rövidebb időre tele­fonszámok betárolására is mód van, a segélyhívó számok pedig akkor is hívhatók rajtuk, ha amúgy üzemképtelenek. Szótár CD-lemezen Hamarosan CD-lemezen is kapható a világhírű angol értel­mező szótár, a 20-kötetes Ox­ford English Dictionary — je­lentette a Reuter. A hatalamas szótár 2,4 millió címszavát és 59 millió szavát sikerült egyetlen kompaktle­mezbe belepréselni, s leolvasá­sához csupán egy megfelelő komputer kell. Az elektronizált angolszótár­nak nemcsak a súlya lett keve­sebb, hanem ára is: egyharma- dával olcsóbb papírra nyomta­tott változatánál. „Bébiparkoló” Athénben Napokkal ezelőtt új szolgál­tatást vezettek be a görög fővá­rosban: kisgyermekes szülők óránként 500 drachma (kétszáz forintnak megfelelő összeg) fe­jében „parkolhatják” a kicsi­nyeket. A „bébiparkoló” ötlete egy Khara Szeli nevű óvónőtől származik, aki megsajnálta a szülőket, akik kisgyermekekkel órák hosszat kénytelenek hiva­talok vagy üzletek előtt sorban állni. Mennyivel könnyebb az autósok élete, akik kényelme­sen leállíthatják kocsijukat az őrzött parkolóhelyeken. Az első napokban teljes si­kernek bizonyult a „bébiparko­ló” — több tucat gyermeket ad­tak be egész napra „megőrzés­Bryan May • Freddie Mercury együtesének, a Queennek egyik frontembere. Felvé­telünk a nemrégiben lezajlott emlék- koncerten készült. (MTI-fotó) re” és rövdesen egy második megnyitását is tervezik. Mivel pedig a „bébiparkoló” napi hu­szonnégy órán át nyitva tart, akadnak szülők, akik este vagy éjszakára is elhelyezik ott né­hány órára a kicsinyeket. A „parkoló” két és hat év kö­zötti gyermekeket fogad. A szórakoztatásukról játékok tömkelegével gondoskodnak. Királynői kegyelem II. Erzsébet angol királynő hivatalosan megkegyelmezett egy maori törzsfőnöknek, akit 126 évvel ezelőtt halálra ítéltek és felakasztottak, amiért meg­ölt egy német misszionáriust. A törzsfőnököt Lady Catherine Tizard főkormányzó részesítet­te kegyelemben, aki a koronát képviseli Új-Zélandon. Gra­ham szerint a kegyelmi aktus, amelyben Mokomoko most ré­szesült, véget vethet a maorik évszázados neheztelésének a brit koronával szemben. Jeles szemetesek Jelesre vizsgáztak becsületes­ségből a japán szemetesek. Egy Tokió központjában élő házaspár 10 millió yent rejtett el egy fiókos szekrényben, ame­lyet később más lomokkal együtt kidobott. Amikor utólag rájöttek, hogy mit tettek, fel­hívták a rendőrséget. Nagy megkönnyebbülésükre megtud­hatták, hogy a szemetesek meg­találták és beszolgáltatták a mintegy 80 ezer dollár értékű pénzt. Viharkárok Szegeden Szegeden 50-60 millimétemyi csapadék hüllőt háromnegyed óra alatt, csütörtökön este a csatorna­hálózat nem bírta elnyelni a hatal­mas mennyiségű vizet. A péntekre virradóan 12 tűzoltóautó dolgo­zott: pincékből, raktárakból, alag­sorból szivattyúzták a vizet. Pénte­ken még mindig akadt dolguk, mert a délutáni órákig a vihar el­vonulásával kezdve 250 bejelentést kaptak. Sok házat meg sem tudtak közelíteni a lakók, mert azok kör­nyékén kis tavak alakultak ki. Öt lakásból kell kiköltözniük a lakóknak, mert a hatalmas esőzés olyannyira elöntötte a lakásokat is, hogy egyikben-másikban 50 centiméter magasan állt a víz. Száz év fotókon Több mint száz éve készíti fény­képeit az a fotóscsalád, amelynek különleges értékű munkáiból nyílt kiállítás péntekén a bajai József Attila Művelődési Központban. A Baján élő és ma is dolgozó 83 éves Bérei László gyermekkorában tanulta a fényképezés mesterségét. Egyik leánya, Bérei Piroska viszi tovább a családi hagyományt. Hármójuk képei alkotják a tárlat anyagát. A legtöbb fényképpel Bérei László szerepel, aki bemutat­ja a nevezetes szárszói konferenci­án készített felvételeit, valamint a népi Írókról 1939 és 1943 között, Püski Sándor budapesti műtermé­ben készített portrésorozatát. A száz év legrégibb fotóin a fényképész-dinasztia akkori csa­ládtagjai láthatók, az utóbbi évti­zedek legértékesebb darabjai pedig néprajzi témájúak . A kiállítás júli­us 19-éig tekinthető meg. Főidény a balatoni hajóforgalomban A Mahart Balatoni Hajózási Kft.-től kapott tájékoztatása szerint június 27- én, szombaton megkezdődik a főidény a menetrend szerint közlekedtetett ba­latoni személy- és komphajóforgalom­ban. Eszerint sűrítik a hajók forgalmát és a járatok az összes kikötőt érintik. HÉTFŐN Útravaló utazóknak Vihet-e ki magával lőfegyvert a külföldre utazó magyar? — csak egy a rengeteg érdekes és fontos kérdés közül, amelyekre választ kapnak olvasóink hétfői háromoldalas mellékletünkből. Egyik írásunk negyvenhárom jó tanácsot ad útravalóul az uta­zóknak. Mellékletünkben ismer­tetjük . a Rejtvényes utazás a Country Toursszal című, kedden a PN-Kalauzban ..induló játé­kunk szabályait. Összesen tize­negy utazást sorsol ki az utazási iroda a helyes megfejtést bekül­dők között. Bűnügyek GYÚJTOGATÁS VOLT. Korábban már írtunk arról a vasárnapi solti tűzről, amiben elpusztult 60 juh és megrongá­lódott az akol is. A rendőrség és a tűzoltóság szakemberei az eddigi adatok alapján szándé­kos gyújtogatásra gyanakod­nak. A vizsgálat folytatódik az ügyben. HAMIS KULCCSAL. Csü­törtökre virradóan egy Lada Sza­marát kötöttek el Kecskeméten, a Dózsa György utcából. Az au­tó 260 ezer forintot ért és a felté­telezések szerint hamis kulccsal sikerült beindítani. CIGARETTA A CSOMAG­TARTÓBAN. Negyedmillió fo­rintra becsült cigaretta volt egy kalocsai lakos autójának cso­magtartójában. A jármű Baján, a Széchenyi utcában parkolt szer­dán délben, amikor valaki felfe­szítette a csomagtartót és elvitte a benne lévő árut. NYÁRI SZÜNETBEN. Alig kezdődött meg a nyári szünet és máris tolvajok jártak az egyik Bács-Kiskun megyei iskolában. A dusnoki általánosból színes té­vé és videomagnó tűnt el kedden. A kár 100 ezer forint. ARANY ÉS PÉNZ. Százhar­minc ezernyi készpénzt és 100 ezerre tartott arany ékszert lop­tak Kiskőrösön. A bűncselek­mény az egyik Jókai utcai lakás­ban történt, ahová szerda délben az ablakot bezúzva jutott be a tettes. n. n. m. Ufóláz Székesfehérvárott Titokzatos körök a búzatáblában Jártak-e ufók, titokzatos föl­döntúli lények a búzatáblában? Ez a kérdés foglalkoztatja napok óta a székesfehérváriakat. A vá­ros határában ugyanis, a 70-es főközlekedési út közelében, a he­lyi Aranybulla Kft. búzatáblájá­ban az egyik hajnalra szabályos, 36 méter átmérőjű, valamint egy kisebb kör és egy egyenlő szárú háromszög jelent meg, majd a szerdára virradó éjszaka újabb három kis körrel egészült ki a piktogram. A dolog érdekessége' az, hogy a körök szabályosan „ki vannak kerítve”, s egy ré­szükben a kalászok az óramuta­tó járásával megegyező, kettőben PIACI ÁRAK Budapesten és a megye városaiban (Ft/kg) Termék Bp. Kmét Baja Kkfháza Kkőrös Élő csirke 115 110 Élő tyúk 107 95 Tojás (db) 3,90—4,80 4,50—5,20 5 4—5,50 4—5 Tej (liter) 22 Tehéntúró 140 120 120 Burgonya 12—22 14—18 15—30 20—25 20—40 Sárgarépa (cs.) 3—25 20—25 15—30 15—20 60 Ft/kg Petrezselyem 10—40 30—35 20—40 20—30 80 Ft/kg Vöröshagyma 13—30 30—40 8—22 24 Fokhagyma 60—110 150 130—140 Fejes káposzta 7—10 8—12 10—18 12—15 12 Kelkáposzta 12—20 35 15—20 20—25 Karalábé (db) 8—10 4—10 4—5 14—25 Karfiol 20—25 30—35 35—50 35—40 Gomba 90—150 60—140 100—150 140—150 Alma (nyári) 22—60 15—35 60—80 40—45 40 Saláta (db) 5—10 10—14 Szárazbab , 120 65—70 130 Savanyú káp. 40 40—50 40 45 Méz 160—250 Dióbél 300 400 Mák 200 120 140 Uborka 20—35 15—20 15—36 20—25 30—40 Zöldpaprika (db) 2—6 30—60/kg 3—15 5—8 4—8 Paradicsom 45—50 35—45 50—60 40—50 Paraj 60 Főzőtök 8—10 8—15 8—25 15 Retek (csomó) 5—10 15 Cseresznye 15—30 20—30 20—30 25—30 25—30 Meggy 28—45 30—35 30—35 30—35 25—35 Földieper 60—90 Málna 80—100 80—100 110—130 80—100 Zöldborsó 40—55 40—50 50—70 35—40 Zöldbab 30—40 20—50 50—60 Őszibarack 30—45 25—55 30—40 30—50 Sárgabarack 36—80 40-45 60 BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. VI. 27-én, megrendelés sorszáma: 230 006 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-236 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x pedig azzal ellentétes irányba dőlnek. Pörkölésnek, perzselés­nek, járműnek nem látták nyo­mát a titokzatos jeleket vizsgá­lók. Abban valamennyien meg­egyeztek, hogy a „rajzokat” semmilyen földi eszközzel nem lehetett volna elkészíteni, s a tü­neményhez hasonló jelenség ed­dig csak a televízió nulladik tí­pusú találkozások című műsorá­ban volt látható. A mezőgazdák szerint a körön belüli növények szára teljesen ép maradt. A titokzatos jelenség lázba hozta a várost. A búzatábla valóságos látványosság lett, s különösen azóta, hogy a megyei lap is hírt adott a jelenségről, százak za­rándokolnak oda. Nem marad­tak tétlenek a tudományos sza­kemberek sem, a velencei Nö- vényegészségügyi és Agrokémiai Állomás szaktanácsadói talaj- és növénymintát vettek, hogy meg­állapítsák, változott-e a termő­föld összetétele, a talaj elemei. — KÉT KUNSZENTMIKLÓSI diáklány szerepel a Napraforgó cí­mű tévéműsor vasárnapi műsorá­ban. Baki Ágnes és Káldi Tünde 8. osztályos tanulók a krumplinyomó­készítés fogásait mutatják be. — VÁSÁRNAPTÁR. Június 28- án országos állat-és kirakodóvásárt rendeznek Kalocsán és Izsákon. Ugyanezen a napon autóvásár lesz Kecskeméten és Kalocsán. A me­gyeszékhelyen pedig június 27-én is. — AUTÓVÁSÁR szombat- vasárnap Kecskeméten, a Zöldfa ut­cai vásártéren. — ELSŐ MISE. Szombaton Ka­locsán, dr. Dankó László érsek szen­teli pappá Pólyák Imrét. Az ifjú pap első miséjét vasárnap 16 órakor tart­ja a tázlári római katolikus temp­lomban. — KIÁLLÍTÁS A HELYŐRSÉ­GI KLUBBAN. Hétfőn du. fél 5-kor kiállítás nyílik a kecskeméti Helyőr­ségi Klubban, Tükör és repülés cím­mel Féner Tamás budapesti fotó­művész alkotásaiból. Július 10-éig tart nyitva munkanapokon 10—18 óráig. —A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint június 26-án, a 26. heti lottó­sorsolás nyerőszámai a következők: 33, 34, 56, 62, 81 Jfcijc******************** * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Régi bútorokat keresünk megvételre. Mindenekelőtt nemesfából készült irodai garnitúrákat. Fényképes ajánlatokat kérünk a Halasi Tükör szerkesztőségébe. 6400 Kiskunhalas, Szilády Áron u. 4. Telefon: 77/21-852 1908 * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * NAPTÁR 1992. június 27., szombat Névnap: László Napkelte: 4 óra 49 perc Napnyugta: 20 óra 45 perc Holdkelte: 1 óra 47 perc Holdnyugta: 17 óra 47 perc Túlnyomóan derült idő várható, egy-egy zápor lehet. Az északi, észak­keleti szél élénk, gyakran erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Június 25-én Kecskeméten a középhőmér­séklet 21,2 (az 50 éves átlag 20,3), a legmaga­sabb hőmérséklet 27,9 Celsius-fok volt. A nap 7,8 órán keresztül sütött, csapadék nem hul­lott. Tegnap reggel 18,0,14 órakor 24,2 Celsi- us-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérsék­let 14,2 Celsius-fok volt. A tengerszintre át­számított légnyomás 1011,4 millibar — gyen­gén emelkedik. Június 25-én Baján a középhőmérséklet 21,2 (az 50 éves átlag 20,5), a legmagasabb hőmérséklet 26,5 Celsius-fok volt. A nap 9,1 órán keresztül sütött, 113 milliméter csapa­dék hullott. Tegnap reggel 17,2, délután 14 órakor 23,5 Celsius-fokot mértek, a legala­csonyabb hőmérséklet 15,2 fok. A tenger­szintre átszámított légnyomás 1011,2 millibar — emelkedő. — TANÁCSADÁS TELEFONON. Ak­tuális agrometeorológiai értékelést, növény- védelmi előrejelzést és védekezési tanácsokat kaphatnak az érdeklődők a 76/20-468-as te­lefonon. A háromperces szolgáltatás reggel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. HETI PROGNÓZIS Napos, mérsékelten meleg, száraz időszak kezdődik a hét végén. Észak-északkelet felöl száraz, az itt levőnél több fokkal hűvösebb levegő érkezik a terület fölé. Emiatt a hőmér­séklet visszaesik, de még így is az átlagos közelében marad. Az időszak második felé­ben már egyre nedvesebb, kissé melegebb levegő kezd Magyarország felé áramlani. Délutánonként erősödő gomolyfelhő-képző- désre, majd helyi záporokra, zivatarokra számítunk. A hét végén és a jövő hét elején reggelente 10—13, később 12—15 fok között lesz a hőmérséklet. A maximum hőmérséklet az időszak első felében 25 fok körül, második felében né­hány fokkal felette alakul. ORVOSMETEOROLÓGIA Az időszak elején a frontra érzékenyek hidegfronti hatásra számítsanak. Tünetei: a görcsökkel járó panaszok szaporodása, a re­akcióidő meghosszabbodása. Az időnként erős szél miatt megszaporodhatnak a fejfá­jással járó tünetek. A jövő héten már nem kell fronthatással számolni, kellemes idő lesz, kirándulásra, kikapcsolódásra alkalmas periódus előtt állunk. IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS JÚLIUS HÓNAPRA Az idén melegnek ígérkezik a július. Gyak­ran emelkedik majd a hőmérséklet 30 fok fölé, egy-két hűvös naptól eltekintve. A havi középhőmérséklet valószínűleg egy fokkal lesz magasabb a sokévi átlagnál. Gyakran várható a hónap során záporeső, zivatar. A havi csapadékösszeg eléri a sokévi átlagot, bár lesznek a hónap során hosszabb száraz időszakok is. KÖZÚTI ELLENŐRZÉS A rendőrök gyorshajtásért megállítják Korompainét. — Minek száguldozik lakott területen nyolcvannal? — Kérem szépen, elromlott a fékem, és haza akartam érni, még mielőtt igazoltatnak! A Falutévé holnapi adása A TERVEZETT TÉMÁK: Közhírré tétetik: a Kakas-hálózat hírei — Agrárutunk Európába: a magazin sorozata—Dunántúli kró­nika 7 percben — A vendégfogadás ABC-je—A vendég 5 percben a szé­kesfehérvári Agroker Rt. főnöke — Magyarországi búcsújáróhelyek: Andocs — Ujfent nyomoz a Falu­zsaru — Lóról lóra: a szilvásvárad! lipicai ménes, 11. rész—K ukorékok: benne Gárdái Gábor adomázik — Irén- és Levente-köszöntő — Meg­ígértük, küldjük a nótát. Hétfői adásnap A TERVEZETT TÉMÁK: Hétfőn reggel Heves megyéből, a hatvani Expóról jelentkezik a Falu­tévé: —„Öt nap—Hatvan”—Test­vérvárosi üdvözlet — Jövővárás — aratás előtt — Törvénytipp — A Kakas-hálózat hírei — Péter Pal- napi köszöntő. KÖZLEMÉNY Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy Kecske­mét, Szultán u. 2. sz. alatti pénzbeszedő irodánk nyitvatartási ideje megváltozik 1992. július 1-jétől. Áramdíjak befizethe­tek a pénzbeszedők fogadóóráin: kedden: 07—09 óráig, csütörtökön: 15—18 óráig. Indokolt esetben történhet áramdíj-befize­tés vagy végelszámolás-készíttetés hétfő­től csütörtökig: 07—12 óráig és 13—15 óráig, pénteken: 07—12 óráig. Démász Rt. Nagykőrösi Üzemigazgatóság Kecskeméti Kirendeltsége. ********************** 1882

Next

/
Thumbnails
Contents