Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-26 / 150. szám

2. oldal, 1992. június 26. PETŐFI NÉPE KÉRDŐJELEK A második kocsiban ? A nyugat-európai közösség jövője szempontjából két, egyenként is alapvetőfontossá­gú kérdéssel kell szembenézni­ük a holnap kezdődő lisszabon- ni csúcstalálkozójukon az Eu­rópai Közösségek vezetőinek. A dán „nem" és az ír „igen” után lényeges, miként látják az integráció elmélyítésének lehe­tőségét. Az előszobában várakozók? A gunyoros megfogalmazás így titulálja azokat az államokat, amelyek (hosszabb, rövidebb ideje) kérvényezték a brüsszeli tagfelvételt. Úgy tűnik, hogy erre vonatkozóan a mostani kétnapos csúcson valamilyen, legalább elvi menetrenddel elő kel! állmok a közös piaci állam - és kormányfőknek. Az időzítés persze nem a csatlakozásra, ha­nem az arról szóló viták és tár­gyalások megkezdésére vonat­kozik csupán, ám az érintettek­nek az eddig tapasztalható ha­logatáshoz képest már ez is elő­relépést jelenthetne. Több hullámban történik a tagfelvétel? Pillanatnyilag ez a verzió látszik a legvalószínűbb­nek, s a szakértők meg is neve­zik az „első hullám” várható je­löltjeit: Ausztria, Svédország, Svájc és Finnország. A Kelet­európai Hómnak — így a belga hírügynökség kissé „érdes” megfogalmazása — majd csak a „második kocsiban" foglal­hatnak helyet. Am ha őszinték akarunk lenni, a magyar gazda­ságnak szüksége is vanjó pár é vi átmenetre, hogy az átállás, az EK-felkészülés zökkenőmente- sebb legyen. A lényeg tehát nem az elsőség, hanem, hogy epár év valóban a felzárkózást szolgál­ja­Ferenczy Europress Határaink gyakorolták (Folytatás az 1. oldalról) — A Bács megyei alakulatok már kerületekhez tartoznak ugyan, de a védelem érdekében bevezetett intéz­kedések koordinálására, a felada­tok függvényében esetenként Baja és Kiskunhalas is az alárendeltsé­gembe került. Mozgósítás egyéb­ként nem volt, a békében meglévő ügyeleti szolgálatokat azonban meg kellett erősíteni. Ezekről az intézke­désekről azonban csak múlt időben beszélhetek, hiszen a csapatok lét­számát már csökkentettük. A harci cselekmények ugyanis jelenleg a ha­tárainktól lényegesen távolabb zaj­lanak. Nincsenek átlövések, elté­vedt rakéták, légtérsértő repülőgé­pek, így értelemszerűen a védő rend­szabályokon is változtattunk. — galambos — reczki Máté Kertészeti Szakközép- iskola igazgatóját Széli Pétert. Ez­után az ének-zenei általános iskola igazgatói megbízása következett — eddig három pályázati kiírás volt eredménytelen — de a testület a sok tartózkodás miatt nem tudta eldön­teni, hogy melyik pályázót válassza, dr. Kemény Attila az ügyrendi és jogi bizottság vezetője azt kérte, le­gyenek tekintettel arra, hogy az in­tézménynek két éve nincs kinevezett igazgatója, ezért a tartózkodó szava­zatok kizárására név szerinti szava­zással döntsenek újra. Az ismételt határozathozatalnál Fekete Kovács Győzőné tíz igen, és tizennégy nem szavazatot kapott, míg Makkai Gé- záné tizenöt igen, kilenc nem szava­zattal elnyerte az igazgatói széket. • Orbán károly vezérőrnagy. Izgalmas volt a Tóth Kálmán Szakközépiskola igazgatói kineve­zése is, mert Szabados Róbert és Tarján Levente a bizottsági meg­hallgatáson egyaránt alkalmasnak találtatott. A szóbeli bemutatko­zás után a testület Tarján Leventé­nek adott megbízást. Lapzárta előtt röviddel arról ha­tározott a képviselő-testület, hogy rendezi a tisztségviselők bérét. A polgármestert a mindenkori mi­niszteri fizetés 75 százaléka, az al­polgármestert a 70 százaléka illeti meg. Ez a polgármesternél 73 125 forintot, az alpolgármesternél 68 250 forintot jelent. Ehhez költ­ségtérítésként még fizetésük 25 százaléka is jár. Papp Zoltán Jama különös fotói Megválasztották az iskolaigazgatókat (Folytatás az 1. oldalról) Magyar sorskérdésekről A magyarság sorskérdéseiről volt szó szerda este Londonban, a Nagy-Britanniában élő harminc­ezer magyar mintegy száz képvise­lője és Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetsége ideiglenes elnöké­nek összejövetelén. Az összejövetelen megjelent ügyvédek, írók, tudósok, munká­sok közül többen fölvetették: a nyugati magyarság azt várja, hogy a magyar kormány határozottab­ban fellépjen Trianon revíziójáért. Csoóri Sándor azt felelte, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok érdekeiért, jogaiért csak belülről jól megépült Magyarország léphet fel, de csakis diplomáciai és szelle­mi eszközökkel, és csakis úgy, hogy a magyar kisebbségek érde­kei ne sérüljenek éppen emiatt. xxxxxxxxxx x NAPOSKAKASVÁSÁR X X X X kendermagost 1 db ára: 15,— Ft Szállítás: július 9-én. X Elöjegyzik: július 7-éig. Sóit: Kőrösiné. Bokros u. 57. X Dunavecse: Bálint T., Szilfa u. 4. X Szalkszentmárton: Mészárosné, Néphadsereg u. X Kunszentmiklós; Csepreginé a X zöldségboltban. Izsák: Mezei G. a tápboltban. X Tabdi: Tóth S., Dózsa u. 5. X Csengőd: Nagyné, Rákóczi u. 12. Akasztó: Tóthné az ABC-ben. Kiskörös: Losonczi J., Hrúz M. u. Kalocsa: Gogolákné, Menyhárt u. 5. 1 33/92 XXXXXXXXXX RENDKÍVÜLI AJÁNLAT Ötezer forint befizetésével velünk üdülhet a francia tengerparton, július 3—12-ig. Utazás: autóbusszal. Az önellátós, apartmanos üdülés ára: 19 900 Ft, a fennmaradó 14400 Ft-ot az év végéig kamatmentes részletekben törlesztheti! Jelentkezés: Nagykörös, Széchenyi tér 2. Tel./fax: 53/50-784, vagy Kecskeméten, a Centrum Áruházban (tel.: 76/20-688/102 mellék). 145/6 • Farkas Antal képei a grafika és a fotó hatásait ötvözik. Érdekes technikájú fotókiállítás nyílt tegnap délután Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési köz­pontban. Farkas Antal, művésznevén Ja­ma, egy új kifejezési formával pró­bál betörni a fotóművészetbe. Ez még csak a második önálló kiállí­tása, szerepeltek már képei New Yorkban, Lionban is. A montázs­technikához hasonló stílus a fotog­ráfia és a festészet kapcsolatrend­szerében tükrözi a fénykép és való­ság többrétegű viszonyát. Ahogy Kopek Gábor, a berlini Művészeti Akadémia professzora mondta megnyitó beszédében: „Ez egy já­ték, amely a minőség keresésében történik.” Július 12-éig tekinthetik meg az érdeklődők ezt a sajátos kiál­lítást. Sz. Huber Helga A Szabad Haza Alapítvány kitüntetései A szovjet csapatok kivonulásának első évfordulója alkalmából a Sza­bad Haza Alapítvány emléktárgyat és oklevelet adományozott csütörtö­kön azoknak, akik tevékenységükkel hozzájárultak a demokrácia széles körű kibontakoztatásához, valamint az ország gazdasági.fellendítéséhez. Összesen 81 személy részesült elis­merésben: gazdasági és intézményve­zetők, menedzserek, magánvállalko­zók, Magyarországon tevékenykedő külföldi üzletemberek. Az ünnepsé­gen 17 sajtóorgánum, illetve a rádió és a televízió is elismerésben része­sült. Az Antóni Tüzép Kereskedőház felvételt hirdet a következő mukakörök betöltésére: A KISKUNHALASI SZÁLLODÁBA: — szállodavezető (szakmai gyakorlat), — recepciós hölgy (lehetőleg idegennyelv-ismeret), — éttermi felszolgáló (férfi és nő). A KISKUNFÉLEGYHÁZI, KALOCSAI, HERCEGSZÁNTÓI TÜZÉP-KERESKEDÖHÁZBA: — szakképzett kereskedők (keresk. vagy közg. végz.) — adminisztrációs munkakör, — építőipari szakmunkások. Kiskőrösi telepre: — asztalos, ács és vízvezetékszerelő, — kisbusz- és tehergépkocsi-sofőr. Jelentkezés: a 78/11-860, 11-160-as telefonszámokon, majd ezt követően személyesen! Politikai üldözöttek kárpótlása (Folytatás az 1. oldalról) mókát is. Azoknak, akik nyugdíj- emelési kérelmükhöz már koráb­ban benyújtották a bizonyítéko­kat, nem kell mégegyszer előtárni­uk azokat. A rendelet — minden korábbi félreértést eloszlatandó — részletezi, hogy a kényszerlak- hely-kijelölés jogcímén kárpótlan- dók körébe értendők a gettókba, csillagos-, illetve védett házakba költöztetettek is. Novemberig — a kárpótlási igénykérelem benyújtá­sának határidejéig — mindenkinek egységesen — ideiglenes, havi 5 ezer forintos alapösszeg szerint — számolják ki járandóságát. A kárpótlási összeget úgy határoz­zák meg, hogy az alapösszeget megszorozzák a szabadságelvo­násban töltött hónapok számával, a kapott adatot pedig elosztják a sértett várható életkorával. No­vemberben azonban az ideiglenes alapösszeget felülvizsgálják és meghatározzák az idei évre szóló végleges alapösszeget, amely min­den bizonnyal magasabb lesz a je­lenleginél. A jövőben pedig évente az Országgyűlés határozza meg a politikai üldözöttek kárpótlására fordítható összeget az éves költ­ségvetés tárgyalásánál. A szóvivői tájékoztató másik vendégeként Katona Tamás, a Mi­niszterelnöki Hivatal államtitkára kitért arra, hogy a kabinet az ülé­sen foglalkozott a* médiaháború kérdéskörével is. Leszögezte: a kormánynak nem érdeke a média­háború, s nem áll szándékában úgymond elsüllyeszteni a média- törvényt. Az a véleménye, hogy a kormánypártok nagymértékű konszenzuskészségről tettek tanú- bizonyságot a törvény előkészítése során, így annak szövege csaknem 100 százalékos egyetértés alapján született. Úgy látja, hogy nem a kormánypártok, hanem az ellen­zék lépett vissza a megállapodá­soktól. A médiaelnökök leváltása kapcsán az államtitkár kijelentet- : te;- a felmentésnek. Gombár Csaba rádióelnök esetében semmi akadá­lya, népi. lehet,..., j A köztársasági elnök akkor ta­gadhatja meg Gombár felmenté­sét, ha a személycsere az alkotmá­nyosságot veszélyeztetné — ez esetben viszont mindez nem áll fenn. A tv elnökét a kormányfő szeptember 15-ei hatállyal kívánja felmenteni. Ehhez Katona Tamás annyit fűzött: „bár addigra meg­lenne a médiatörvény. A kormá­nyon ez nem fog múlni”. Hozzátet­te, hogy nagy tisztelettel gondol­nak vissza a médiavezetők korábbi ellenzéki tevékenységére, ám gya­korta tapasztalható, hogy kiemel­kedő személyek felőrlődnek, fog­lyaivá válnak az apparátus önmoz­gásának. Rendőrök elismerése Megjutalmazták azt a kilenc magyar, illetve osztrák rendőrt, akik sikeresen vettek részt, illetve működtek együtt a budapesti, úgy­nevezett darabolós gyilkosság nyomozásában, felderítésében. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Még egy lehetőség Szerbiának Szarajevóban továbbra is harcok zajlanak. Az ENSZ-csoport a strasbourgi értekezlet sikerének elősegítése céljából igyekszik újabb tűzszüneti egyezményt tető alá hozni. A repülőtér mellett tűzpárbai volt a szemben álló erők között, kigyulladt az egyik hangár. A boszniai közvéleményt felháborítja, hogy miközben a főváros lakosai számára küldött segélyszállítmányok rendre megakadnak a szerb állásoknál, a Banja Luka-i szerbeknek szánt humanitárius segely már megérkezett. Az ENSZ is hozzájárult a Banja Lukára irányuló szerb legijáratok felújításához, azzal a kikötéssel, hogy csak humanitárius célokra használhatják a légikikötőt. A boszniai köztársasági vezetés az utolsó pillanatig ellenezte a tegnap megkez­dődött strasbourgi Bosznia-konferenciát. Lord Carrington, az értekezlet kezdeményezője viszont még egy lehetőséget akar adni Szerbiának, hogy ne kelljen bevezetni Belgrád ellen a még szigorúbb szankciókat a boszniai háború folytatódása miatt. Slobodan Milosevic szerb elnök elsőként válaszolt Carring­ton meghívására, hosszú bel- és külpolitikai elszigeteltsége után ez az első alkalom, hogy ismét kifejtheti jól ismert álláspontját. Leg­utóbb még úgy nyilatkozott, hogy Szerbia Boszniában nem érintett fél, nem hadviselő már, s csak részlegesen tud hatást gyakorolni a boszniai szerbekre. Horvát veszteség és siker A horvát védelmi minisztérium jelentése szerint június 24-én szer­dán eltűnt a horvát légierő egyik MÍG—21 típusú vadászgépe. A gép és a pilóta hollétéről nincsenek értesülések. A szerbek szerdán közölték, hogy lelőtték a horvát légierő egyik harci gépét. Horvát részről ezt eddig cáfolták. A Hina hírügynökség jelentése szerint a harci gép szerdán reggel a zágrábi reptérről emelkedett a levegőbe azzal a feladattal, hogy kiderítse, honnan lőtték ki aznap föld-föld rakétáikat a szerbek Slavonski Brod városára. Ugyanakkor Franjo Tudjman horvát elnök a friss katonai sikerek tudatában vehet részt a strasbourgi értekezleten: a horvát gárdisták elfoglalták Mostart és a Neretva folyó bal partján fekvő hercegovi- nai övezetet, amit nyilván a kialakítandó horvát kanton részeként szeretnének elfogadtatni. Nincs nyugalom Moldovában Csupán szórványos lövöldözések zavarták meg szerda éjszaka a Dnyeszter mentén létrejött viszonylagos nyugalmat. A legkomo­lyabb tűzpárbaj a dubosszári vízi erőmű közelében zajlott. Találat érte az erőmű utolsó, még ép transzformátorát is. A zsiliprendszer irányíthatatlanná vált és nagy mennyiségű transzformátorolaj jutott a Dnyeszter vizébe. Az éjszaka során Parkani falu közelében a Dnyeszter menti gár­disták lelőttek két moldovai MI—24-es helikoptert, amelyek állító­lag terrorista csoportokat dobtak át a folyó bal partjára. Tyiraszpoli állítások szerint Romániából jövet szerdán hat MI —24 típusú helikopter szállt le moldovai területen, amelyeket az esti órákban egy katonai teherautókból álló konvoj/követett. A Dnyesz­ter menti Köztársaságban a hét elején azt állították, hogy román katonai tanácsadók is részt vesznek a hadműveletekben, s állítólag többet közülük foglyul ejtettek. A román védelmi minisztérium „közönséges hazugságnak” minő­sítetté tegnap azokat az állításokat, amelyek szerint a román hadse­reg hat MI—24-es típusú helikoptere, valamint egy katonai teherau­tókonvoj hatolt volna be szerdán moldovai területre. Ion Moise ezredes, a védelmi minisztérium szóvivője az AFP hírügynökség munkatársának nyilatkozva úgy vélte: az efféle híresz­telések csak azt a célt szolgálják, hogy jogalapot teremtsenek a Moldovában állomásozó 14. orosz hadsereg beavatkozásához. Rabin autonómiát ajánlott A Camp David-i megállapodások értelmében vett autonómiát ajánlott a megszállt területeken élő palesztinoknak Jichak Rabin, a kedden lezajlott választások győztese szerdán este az izraeli televízi­óban. „Kész vagyok autonómiát felajánlani az 1978-as Camp David-i szerződések értelmében, de szó sem lehet arról, hogy a megszállt területek lakói döntsenek a biztonsági és a külügyi kérdésekről, valamint a zsidó telepek problémájáról” — közölte Rabin. A politikus elmondta, hogy nem akarják felszámolni a kolóniá­kat, de azt is közölte, hogy ezentúl nem kapnak támogatást a Samir-konnány által szorgalmazott „politikai” telepek a Jordán folyó nyugati partján és a Gáza-övezetben „a palesztinok által sűrűn lakott területeken”. Beiktatták az új püspököt Kolozsvárott beiktatták hivatalába szerdán a Romániai Magyar Evangélikus Egyház újonnan megválasztott püspökét, Mózes Ár­pád aradi esperest. A beiktatás szertartását dr. Harmati Béla buda­pesti evangélikus püspök végezte. AZ OPEL A VÁGYAK CENTRUMÁBAN! if TORMÁSI KFT. Nemcsak a Kecskemét, Jász u. 24. alatti EUROSZERVIZÉBEN (telefon: 76/21-593) árusítja az OPEL gépkocsikat, hanem a kecskeméti Centrum Áruházban is! Teljes körű márkaismertetés, extra választék, színválasztási és előlegbefizetési lehetőség! Ugyanitt kínálja szolgáltatásait a Country Tours Utazási és Reklám Iroda: egyéni és társasutak szervezése bel- és külföldre. Biztonság + gyönyörű forma + a vezetés élvezete. Egy autóban mindaz, amire a német technika képes. Válassza azt a kocsit, amely a Centrumban áll: az OPEL-t! Június 1-jétől a márkakereskedő Szárazon és vízen: a a partnere.

Next

/
Thumbnails
Contents