Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-22 / 146. szám

SPORT 1992. június 22., 11. oldal Csak a hollandoknak van vesztenivalójuk... A kasszasiker már biztosított: Göteborgban minden jegy elkelt a hétfőn 20.15 órakor sorra kerülő Hollandia—Dánia labdarúgó Eu- rópa-bajnoki elődöntőre. A két csa­pat felkészülten várja, hogy színre lépjen a 37 ezer néző előtt (no, és a televíziós kamerák előtt), s nem két­séges, hogy ezen a találkozón a cím­védő hollandoknak van több veszte­nivalójuk. Rinus Michels, a narancssárgák 64 esztendős szövetségi kapitánya, a „Tábornok” elégedett azzal, hogy valamennyi játékosa bevetésre kész, így a legjobb összeállításban küldheti pályára fiait. Ugyanekkor a dánok már elégedettek azzal, hogy eljutot­tak a legjobb négy közé, s amint azt Brian Laudrup, a Bayern München­ben szereplő 23 éves csillag mondta: „Felszabadultan játszunk majd, nem ijedünk meg a hollandoktól.” A taktikákról érthetően nem nyilatkoztak az érdekeltek, de a szakvezetők már közölték a csapa­taik összeállítását. Eszerint a spa­nyol Soriano Aladren sípjelére így kezd majd a két együttes: EIJBO’ÍB Hollandia: van Breukelen — Koeman — van Aerle vagy Winter, van Tigge- len — Rijkaard, Wouters, Berg- kamp, Witschge — Gullit, van Basten, Roy. Dánia: Schmeichel — Olsen — Siveba- ek, Christofte, Kent Nielsen — Larsen, Jensen, Laudrup, Ander­sen —- Povlsen, Frank. AZ EURO ’92 MAI MŰSORA: Elődöntő-mérkőzés, Göteborg, 20.15 órakor: Hollandia—Dánia. Jv.: Aladren (spanyol). A hollandok biztonságos kezdést követően mind jobban belelendültek és simán kerültek be a legjobb négy csapat közé. Rinus Michels csapata védőként érkezett a mostani Euró- pa-bajnokságra, s a látottak alap­ján mindenki azt várja, hogy a tuli­pánosok újabb aranyéremmel gázdagítják hazájuk labdarúgó­sportjának trófeagyüjteményét. El­lenfelük az a dán csapat, amely re­mek beugrással tette le névjegyét a foci európai színpadán. A jugoszlá- vok „törlése” után az utolsó pilla­natban álltak össze, és az esélytele­nek nyugalmával kerültek az elő­döntőbe. Kérdés: ezek után bejön-e a holtbiztos tipp, azaz a holland döntőbe kerülés...? LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Svédország—Németország 2—3 (0—1) LABDARÚGÁS Megyei sefdülők fényesen csillogó ezüstje • Az országos döntőn ezüstérmet nyert megyei serdülő labdarúgó-válogatott. (Farkas Tibor felvétele) Kiskunhalason befejeződött a megyei serdülő- és ifjúsági labda­rúgó-válogatottak országos hatos­döntője. A megyebeli válogatottak közül a fiatalabbak, a serdülők szerepeltek eredményesebben. Be- verekedték magukat a döntőbe, ahol már kissé fáradtan mozogtak és kikaptak. A megszerzett ezüst­érem így is remek eredménynek számít, hiszen Ungos Pál és Bognár István edzők teljesen új játékosok­ból építették együttesüket. Az ifjúságiak sem szerepeltek rosszul a tornán, de kissé balsze­rencsésen, vereség nélkül lettek utolsók! Mindez úgy lehetséges, hogy valamennyi mérkőzésüket döntetlenre játszották, ám a mér­kőzés utáni büntetőrúgások és az egymás elleni eredmények úgy ala­kultak, hogy csak az 5—6. helyért játszhattak helyosztót. Ekkor is döntetlenre végeztek, de 1 Lesek­kel ezúttal is vesztettek. A torna végeredménye, serdülők: 1. Veszprém megye, 2. Bács- Kiskun megye (a döntőben 3—0), 3. Somogy, 4. Csongrád, 5. Buda­pest, 6. Szabolcs. A legsportsze­rűbb csapat: Budapest, legjobb ka­pus: Tóth Attila (Veszprém), leg­technikásabb játékos: Beke Róbert (Bács-Kiskun). Ifjúságiak: 1. Csongrád megye, 2. Fejér (a döntőben 7—1), 3. Győr-Sopron, 4. Borsod, 5. So­mogy, 6. Bács-Kiskun megye. A legsportszerűbb csapat: Borsod megye, legjobb kapus: Borsi Csaba (Győr-Sopron), legtechnikásabb játékos Horváth Péter (Fejér). Fradi-szurkolók Diósgyőrben A szombati DFC—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésre Budapestről Miskolcra tartó Fradi-szurkolók már út közben munkát adtak a rendőrség­nek. Egy drukkereket szállító busz uta­sai a 3-as út mellett, Füzesabony köze­lében megszállták a Helios büfét és kis­sé átrendezték a helyiséget, valamint fizetés nélkül vittek el italokat. A rend­bontókat Mezőkevesdnél „csípték” el, majd visszaszállították őket Füzes­abonyba, ahol a rendőrkapitányságon 38 személyt, azaz a busz teljes létszá­mát előállították — csoportosan elkö­vetett garázdaság gyanújával. A Miskolcra érkező különvonatok már kora délutántól ontották a zöld­fehér híveket. A meccs előtti „bemele­gítés” olyan jól sikerült, hogy a miskol­ci rendőrkapitányság 26 magáról meg- feletkező „sportbarátot” állított elő, akik közül kettőt hivatalos személy el­leni erőszakkal, a többit pedig garáz­dasággal vádolnak. A tízezer Fradi- drukker nagy része a Tiszai Pályaud­vartól a diósgyőri stadionig gyalog tet­te meg a több mint tízkilométemyi utat, aránylag fegyelmezetten, így csak néhány busz és személyautó látta kárát a sétának. Ám a lelátót a pályától elvá­lasztó védőkorláttal már nem bántak ilyen kesztyűs kézzel, így abból a mér­kőzés végére alig maradt valami. A vasból és acélból megépített védőke­rítés nem tudott ellenállni a bajnokcsa­pat sikerét ünneplők határtalan örö­mének. A miskolci rendőrkapitányság ügyeletének tájékoztatása szerint a zöld-fehér szurkolók incidens nélkül tették meg a visszautat a pályaudva­ron várakozó különvonatokhoz, amelyek közvetlenül a ferencvárosi pályaudvarra szállították őket, ahol a fradi-fiesztán folytathatták kedven­ceik ünneplését. Nyilasiék a csúcson Az NB I. végeredménye 1. FTC 30 18 10 2 61—19 46 2. Vác—Samsung 3. Kispest-HFC 4. Siófok 5. MTK 6. Vasas 7. Videoton 8. UTE 9. Pécsi MSC 10. BVSC-Novép 11. Rába ETO 12. Veszprém LC 30 19 4 7 61—27 45 30 19 4 7 61—27 42 30 15 6 9 46—34 36 30 14 7 9 44—34 35 30 10 13 7 40—29 33 30 10 12 8 45—40 32 30 8 13 9 41—38 29 30 10 911 27—34 29 30 7 1211 29—34 26 30 8 1012 34-43 26 30 7 1013 20—42 24 13. Haladás VSE 30 7 815 27—42 22 14. Diósgyőri FC 30 6 1014 24—44 22 15. Tatabánya 30 6 816 27—53 20 . 16. ZTE 30 3 7 20 20—60 13 Az utolsó fordulóval befejező­dött a küzdelem a labdarúgó NB I-ben is. A Ferencváros 30 ezer néző előtt győzött Diósgyőrben • Diósgyőrben nyert bajnokságot a Fradi. A szurkolók a bírói hármas sípszó végén hatalmas ünnepet rendeztek a gyepen. Ebből nem maradhatott ki Nyilasi Tibor, a zöld-fehér labdarúgók népszerű edzője sem. (F. T.-fotó) és ezzel a klub történetében a 24. bajnoki címet nyerte el. A Vác-Samsung is nyert, ezzel a második lett, a bronzérmes a Kispest-Honvéd gárdája. Kiesett a ZTE és a nagy múltú Tatabá­nya, osztályozót játszik a Diós­győr és a Haladás. Előbbi az NB II. Nyugati csoportjában máso­dik helyezett BKV Előre, míg az utóbbi a Keleti csoportban má­sodik Nyíregyháza ellen játszik osztályozót az élvonalban mara­dásért. Az utolsó forduló eredményei: Honvéd—Videoton 4—1, Vasas —Tatabánya 4—1, Diósgyőr—- Ferencváros 0—2, Haladás— UTE 1—0, Vác—Veszprém 1— 0, BVSC—MTK 1—1, Siófok— Pécs 3—2, ZTE- -Rába ETO 1—1. ÖKÖLVÍVÁS Kincses már a profi­bajnokságra készül Az Európai Box Unió (EBU), a profi ökölvívás kontinensszerveze­te rotterdami ülésén felvette tagjai sorába a Magyar Ökölvivók Pro­fesszionista Szövetségét. Az ese­ményről és a kaposvári székhelyű szervezet munkájáról Győry Jó­zsef elnök tájékoztatott. Az európai szövetség előtt 19 szervezet felvételi kérelme feküdt, de az ülésen csak a MÖPSZ lett teljes jogú tag a EBU-ban. Ez azt jelenti, hogy Európa- vagy akár világbajnoki döntőt is rendezhet a szövetség Magyarországon. A MÖPSZ 1991. április 29-én ala­kult és jelenleg 40 ökölvívóval (magyar, román, orosz és csehszlo­vák nemzetiségűekkel) áll szerző­déses kapcsolatban. A tervek szerint augusztusban a kecskeméti Kincses György tizen­két menetes küzdelemben védi meg tavaly kiharcolt magyar profibaj­noki címét az orosz Szergej Balala- jevvel szemben. Miután a EBU-n keresztül Győry József két világ- szövetséggel, a WBC-vel és a WBO-val is kapcsolatba került, felmerült egy világbajnoki döntő rendezésének terve. Erről ősszel kezdődnek hivatalos tárgyalások. Magyarországon tavaly alakult egy másik profi ökölvívó-szövetség is, azonban az a szervezet lassan egy éve nem adott életjelt magáról. ÖTTUSA Akadnak gondok Az olimpiára készülő magyar öttusá­zók a felkészülés talán legkeményebb szakaszán vannak túl. A Csorba-tónál, magaslaton eltöltött két hét után három­hetes tatai edzőtáborozás következett. Most pedig, keddtől péntekig, az ötka­rikásjátékok előtti utolsó verseny, a csa­patbajnokság szerepel a műsoron. Az eltelt időszakról a válogatott irá­nyításáért felelős dr. Török Ferenc szö­vetségi elnököt-kérdezte az MTI munka­társa. — A magaslati két hét sok gyakorlás­sal eltöltött regeneráló szakasz volt, elő­készület a tatai erős edzésekre. A táboro­zás aztán fizikailag „összeszedte” a ver­senyzőket. Minden a várakozásnak meg­felelően történt, már ami a feladatok el­végzését illeti. Sajnos, volt olyan is, ami nem szerepelt terveinkben. Mizsér Attila szívritmuszavarokkal bajlódik, állandó orvosi ellenőrzés alatt áll. Bízom benne, csak múló panaszról van szó. Örvendetes viszont, hogy a korábban kézsérülést szenvedett Kálnoki Kis Attila fizikai ál­lapota mindinkább javul. A gondjaink nem újak: Fábián László lovaglása nem megnyugtató, teljesítménye egyszer jó, máskor nem. Ugyanígy Martinék János lövészetéről sem mondható el érdemi ja­vulás. Ezek szerint a jövő heti csapatbajnok­ságon a két „produkciót” fokozottabban figyeli majd? — Valóban ... Egyébként a verse­nyen különösen a lovaglás lesz nehéz. A szabályokkal szakítva rendezzük meg ezt a számot. A négy olimpikon Fábián, Kálnoki Kis, Martinék és Mizsér ugyan­is nem a „közösből” hanem az általuk ki­választott nyolc lóból sorsol majd, s na­gyon nehéz pályán utolsóként mutatja be tudását. • „Herr Szabó” bécsi színekben végzett távdobásban az élen. A hagyományos kecskeméti csúszó­koronghét ezúttal öt napra zsugoro­dott össze, viszont az öt nap során nyá­ri hőségben versenyezhettek a sportág hazai és külföldi képviselői. A házigaz­da IBUSZ SE Kecskemét csapatának tagjai jól szerepeltek a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben. Nyirádi révén szereztek egy második helyet és a csa­pat is bekerült az első hat közé. TÁJFUTÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Tankcsapdák, buckák között Kiskunhalas közelében, a pirtói Patkó­tónál rendezték meg az országos rövid tá­vú és váltó tájfutóbajnokságot. A rendező Szegedi VSE már pénteken délután terep- bemutatót tartott a résztvevőknek, hiszen a verseny különleges élményt kínált. A szinte szűz terepen, frissen helyesbített térképekkel vágtak neki a sportolók, a helyszín zöme ugyanis korábban köznapi halandók elől elzárt katonai gyakorlótér volt. A jelölt utak többsége is csak nö­vényzet nélküli homokfúvásnak tűnt, ne­hezen azonosítható homokbuckákkal. Szombaton közel 600-an indultak, közü­lük a legjobb 220 versenyző került a vasár­napi döntőbe, a váltóversenyre pedig az öt korcsoportban 147 csapat jelentkezett. A verseny érdekessége volt, hogy közön­ség előtt zajlott, ugyanis a gazdag progra­mot kínáló Pirtói Tájfutó Show keretében rendezték meg. melyre sokan érkeztek a sportolókon kívül is. A verseny egyéni és csapatgyőztesei: NŐK: N13 korcsoport: csapatverseny: 1. Sze­gedi VSE 121:33.Nlókrcs.: 1.Benedek V. (PVSK) 17:29, csapatban: Diósgyőri Táj­futó Club 122:99. N17 kres.: Nagy Á. (Ti­pográfia) 18:77, csapatban: Flexo-Spar- tacus 138:14. N19krcs.: 1. Zámbó(Diós­győr) 19:85.N21 ki es.: 1. Horváth (Szom­bathely) 21:10, csapatban: Szegedi Vas­utas 165:74. FÉRFIAK: FI3 korcsoport: csapatverseny: 1. GanzHajó SE 81:78, FISkrcs.: 1. Farkas (SZVSE) 17:69, csapatban: Jászárokszál- lás 131:74. F17 kres.; 1. Murányi (OSC) 20:19, csapatban: Mezőgazdasági Főis­kola 167:39. F19krcs.: 1. MagyarZs.(Di­ósgyőr) 22:51. F21 kres.: 1. Pavlovics (PVSK) 227:60, csapatban: Videoton 266:19. Ugyanezen a helyszínen kerül sor júni­us 26-ától 29-éigá Szegedi Tájfutó Napok nemzetközi viadalára, várhatóan ezernél több indulóval. • Az IBUSZ SE Kecskemét csapata több számban is az első hat közé került. (Róka László felv.) CSUSZOKORONG A hőségben is könnyen csusszant Győzött a fiúcsapat Egy nap csúszással, végül szombaton késő este lejátszották Győrött a nemzet­közi ifjúsági asztalitenisz-bajnokság csapatdöntőit. A magyarok a fiúknál voltak érdekelve Svédország ellen. A Bátorfi, Gárdos alkotta A csapat ma­gabiztos játékkal győzte le a svédeket, a nőknél „házi döntőre” került sor a Ko­reai Köztársaság A és B csapata között. A csapatdöntők eredményei, fiúk: Ma­gyarország „A”—Sévdország „A” 3:1. Lányok: Koreai Köztársaság „A”— Koreai Köztársaság „B” 3:1. Johnson igen, Lewis nem! Tart a kanadai és az egyesült álla­mokbeli atléták olimpiai selejtezője. A doppinghasználat miatt augusztus 2-áig eltiltás alatt lévő Butch Reynolds egy bírósági ítélet szerint mégis indul­hat a válogatón, az olimpián még nem biztos. A kanadai versenyen Ben John­son 100 méteren 10.16-ot ért el és nyert, ott lesz Barcelonában. Hatalmas meg­lepetésre Carl Lewis viszont csak hato­dik lett az amerikai válogatón és így nem lesz ott Barcelonában a 100 méte­res síkfutásban és a 4 x 100 méteres amerikai váltóban sem! Tungsram Kupa: a harmadik győzelem A Komjádi uszodában zajló Tungs­ram Kupa nemzetközi vízilabdatorna harmadik játéknapján — a dél-afrikai­ak és a hollandok után — megint egy könnyebben „letudható” ellenfél jutott a magyaroknak. A két forduló után nyeretlen csehszlovákokkal szemben a biztos győzelem volt az előírt panzum, bár a jó emlékezetűek megjegyezték: három éve a bonni Európa-bajnoksá- gon éppen a csehszlovák együttes verte meg a válogatottat, amely végül csak a kudarcot érő 9. helyen fejezte be sze­replését. Most azonban egy pillanatnyi esélyt sem hagytak a riválisnak Schmiedték: Magyarország—Cseh­szlovákia 11:7(3:1,2:2, 2:4, 4:0). Tovább zuhan a férfisakkcsapat Manilában a 12. fordulóval folytat- - ták a 30. sakkolimpiát. A magyar férfi­ak zuhanása folytatódott, Grúziától 2.5:1.5 arányban vereséget szenvedtek, és most már alaposan leszakadtak az élmezőnytől. A nők az Egyesült Álla­mok ellen döntetlent értek el, de ők sincsenek a vezetők sorában. Nagy Lajos — Soltvadkert A kecskeméti TE-ből került a Kiskő­röshöz. Az ősszel játszott is az NB III- as bajnok védelmében, tavasszal kiszo­rították az idegenlégiósok. Nagy La­josnál, a kecskeméti nevelésű labdarú­gónál most betelt a pohár és egy eszten­dőre Soltvadkertre szerződött. Szakállas bronzérmes A Siófokon rendezett hagyományos nemzetközi junior ökölvívó Balaton- bajnokságon a 48 kg-ban szorítóba lé­pett Szakállas Tamás, a kecskemétiek fiatal, tehetséges öklözője, de az elő­döntőben a 3. menetben leléptetéssel vesztett a német Schultz ellen és így bronzérmet nyert. És most Wimbledon következik... Bárhol rendeznek a világon nagy te­niszversenyt, és függetlenül a szinte már csillagászati pénzdíjaktól, Wimb­ledon mindig Wimbledon marad. Az angol nemzetközi bajnokság, amelyet évtizedek óta hagyományosan június —júliusban bonyolítanak le, a legki­emelkedőbb esemény még akkor is, ha a sokak számára szokatlan füves pá­lyán rendezik. Wimbledonban hétfőn kezdődik a nemzetközi bajnokság, amelyen július 5-éig csaknem 8 millió dollárt osztanak ki a versenyzők kö­zött. Igaz, néhány lemondás miatt nem lesz teljes a mezőny, de így is a világ legjobbjait láthatják a nézők. A férfi­aknál az elmúlt tíz évben a német Be­cker volt a legeredményesebb, három­szor szerezte meg a győzelmet, a címvé­dő viszont honfitársa, Michael Stich. A nőknél Navratilova — hétszer. Az ő diadalútját csak a német Stefii Graf tudta megszakítani, aki 1988 és 1989 után tavaly harmadszor került az első helyre. TOTÓ A totó 25. játékhéten szereplő mér­kőzések eredményei: 1. BVSC—MTK ..............................1:1 X 2 . Diósgyőr—-Ferencváros..............0:2 2 3. Haladás—Újpest..........................1:0 1 4. Kispest—Videoton-Waltham... 4:1 1 5. Siófok—Pécs...............................3:2 ,1 6. Vasas—Tatabánya......................4:1 1 7 . Zalaegerszeg—Rába ETO........1:1 X 8. Brann—Molde.............................2:3 2 9 . Kongsvinger—Tromsö................0:2 2 10. Lilleström—Ham-Kam................4;0 1 11. Start—Mjöndalen........................4:1 1 1 2. Viking—Rosenborg....................1:0 1 1 3. Sogndal—Lyn..............................1:2 2 Pluszmérkőzés: | 14. Vác—Veszprém..........................1:0 1

Next

/
Thumbnails
Contents