Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-19 / 144. szám

2. oldal, 1992. június 19. PETŐFI NÉPE A keresztény szellemiségű politizálásról EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Véget ért a csúcstalálkozó A hét szerződés aláírásával szerdán véget ért az első amerikai— orosz csúcstalálkozó. Bush amerikai és Jelcin orosz államfő egyaránt hangsúlyozta, hogy a kétnapos tárgyalássorozat a két ország közötti békés partneri kapcsolat új korszakát nyitotta meg. A közös sajtóér­tekezleten Bush elnök hangsúlyozta: az első amerikai—orosz csúcs- találkozó eredményeként valóban új kapcsolatokat alakitottunk ki. Súlyos támadás Szarajevó ellen Tegnap éjjel Szarajevó lakosai a háború kitörése óta az egyik legsúlyosabb éjszakát élték át. Több száz gránát és ágyúlövedék hullott a bosnyák főváros lakónegyedeire, több épület vált a lángok martalékává. Két személy életét vesztette, a sebesültek számát még nem állapították meg. A szerb erők nehéztüzérséget vetettek be. Dobónját és Uj-Szarajevót lövik. A város védőinek sikerült négy péncélkocsit harcképtelenné tenniük. Megérkeztek a békefenntartók Megérkezett Szarajevóba az a 60 fős ENSZ-békefenntartó cso­port, amelytől azt várják, hogy előmozdítja a városi repülőtér meg­nyitását. Az ENSZ-katonák a hét elején indultak el Belgrádból, ám az utóbbi két napban a kiújult szarajevói harcok miatt a város határán várakoztak. A kocsisor a világszervezet felségjelét viselő négy harckocsi kísére­tében érkezett Szarajevóba. New Yorkban egy ENSZ-szóvivő közöl­te, hogy a világszervezet az újabb tűzszünet létrejöttéig kénytelen elhalasztani a szerb erők kezén lévő szarajevói repülőtér megnyitá­sát. A légikikötőn keresztül érkeznének a humanitárius segélyszállít­mányok az ostromlott boszniai fővárosba. Feszült a helyzet Dél-Oszétiában Tizenkét ember életét vesztette Észak-Oszétiában szerdán, egy helikopter lezuhanása következtében. A katonai helikopter gyógy­szert szállított volna az ostromlott dél-oszétiai Chinvaliba, amikor eddig ismeretlen okból lezuhant egy hágó körzetében. A térségben kialakult helyzettel kapcsolatosan az orosz parlament tényfeltáró küldöttsége megállapította: Dél-Oszétiában a grúz hatóságok arra törekszenek, hogy kiszorítsák a térségből a nem grúz nemzetiségű lakosságot. Rendkívüli állapot Karabahban Egy hónapos rendkívüli állapotot hirdetett tegnap a karabahi vezetés, és a súlyos helyzetre való tekintettel azonnali mozgósítást rendeltek el. Mindkét intézkedésről haladéktalanul tájékoztatták az ENSZ főtitkárát. A rövid jelentés szerint Karabah teljes területén érvényes a rendkívüli állapot és a helyzet stabilizálódásáig, illetve a törvényes rend helyreállításáig marad életben. Baku az utóbbi napokban fokozta katonai tevékenységét, s egyes térségekben fölénybe került. Ezt örmény források is elismerték. A karabahi vezetők, Jerevánhoz hasonlóan többször is a nemzetközi szervezetek segítségét kérték az azeri roham megállítása érdekében. A karabahi parlament csütörtökön kiadott közleményében beje­lentette: mostantól partizánharcot kezdenek a betolakodó azeriekícei szemben, s ebben minden örmény részvételére számítanak. Eltávolították a tüntetőket A kazah karhatalmi alakulatok csütörtökön eltávolították az al- ma-atai parlament előtt táborozott kormányellenes tüntetőket. Az Interfax szerint törvényhozás épülete köré rendőrkordont vontak. A több ellenzéki párt és szervezet felhívására szerdán összegyűlt mintegy 5000 ember a kormány lemondását és a kommunista képvi­selők távozását követelte. Az AFP értesülése szerint a tüntetők szer­da este sátrakat állítottak fel és így az éjszakát is a parlament előtt töltötték. A kazah belügyminisztérium szóvivője az eset kapcsán megjegyez­te, hogy az ellenzék tüntetése nem volt engedélyezve. Nurszultán Nazarbajev elnök szerdán a kazah társadalom súlyos válságtünetének minősítette a történteket. Embertelen mészárlás Dél-Afrikában 15 embert, többségükben gyerekeket és asszonyokat mészárolt le mintegy 200, késekkel és lőfegyverekkel felszerelkezett férfi a dél­afrikai Johannesburg közelében, egy feketék lakta telepen. A rend­őrség tegnapi közleménye szerint a támadás szerda éjszaka történt a Boipatong nevű településen, és feltételezhető, hogy a zulu törzs érde­keit képviselő lnkatna Szabadság Párt hívei hajtották végre. Vádat emeltek a Maxwell fiúk ellen Csütörtökön délután a londoni pénzközpont, a City vizsgálóbíró­ságán hivatalosan vádat emeltek Kevin és lan Maxwell, a tavaly novemberben titokzatos körülmények között tengerbe fúlt brit sajtó- cézár, Robert Maxwell két fia ellen, sikkasztásban való együttműkö­désért és lopásért. Kiszivárgott hírek szerint egyelőre 140 millió font érték elsikkasz- tásával vádolják őket. KÉRDŐJELEK Aszimmetrikus győzelem Áttörés a hosszú évek óta fo­lyó fegyverzetcsökkentési tár­gyalásokon. Új szakasz az orosz —amerikai kapcsolatokban. Olyan megegyezés, amely elhá­ríthatja a nukleáris fenyegetést az utánunk jövő nemzedékek fe­je felöl is. Az értékelések, a saj­tóbeszámolók fogalmazása kü­lönböző, de alaphangjuk azonos: szinte egybehangzóan sikernek értékelik Borisz Jelcin elnök washingtoni látogatását, a Bush elnökkel aláírt tucatnyi szerző­dést. Ex a csúcs már nem az a csúcs?— kérdezték a szakértők a Jelcin-vizit előtt, arra utalva, hogy Moszkva és Washington viszonya ma már nem ugyanaz, mint ami a hagyományos, drá­mai szereposztású csúcstalálko­zók idején volt, a hidegháború éveiben. Két szuperhatalom he­lyett ma már csakugyan legfel­jebb másfélről beszélnek, ám azt sem tagadhatja senki, hogy a szovjetből mára (zömmel) orosszá vált atomarzenál Moszkvát változatlanul kiemelt fontosságú partnerré avatja a Fehér Ház szemében. Ezért kü­lönösen örvendetes, hogy Bush és Jelcin minden korábbi vita el­lenére egyetértésre tudott jutni a nagy hatótávolságú atomrobba­nófejek csökkentése ügyében. A két haderő aszimmetrikus fel­építése, vagyis az, hogy az oro­szok szárazföldi eszközei, az amerikaiaknak pedig a légi és tengeri indítású nukleáris fegy­verei a döntőbbek, sokáig áthág­hatatlan akadálynak tűnt. Most a két fél túl tudott lépni az ellen­téteken, ami csakugyan ígéretes változásra utal, győzelemmel felérő kompromisszumot jelent mindkettőjüknek, s biztatóbb jö­vőt a világnak. Ellenfelek helyett partne­rek? Sok megfigyelő yzerint valóban ilyen légkör jellemezte .a. mostani washingtoni csúcsot. Maradt persze vitapont elég, például a gazdaság, a késleke­dő amerikai segélyek terén, ám az összkép kétségtelenül kedvező. Közös űr tér vek, be­ruházásvédelem, agrárkereske­delem és közös, globális nuk­leáris védelmi koncepció az együttműködési lehetőségek köre igen széles. Ha ezeket folyamatosan kihasználnák, az lenne ám az igazi csúcs... a világpolitikában. Szegő Gábor Kinevezték Füzessy Tibort Göncz Árpád, a köztársaság el­nöke — a miniszterelnök javasla­tára — dr. Füzessy Tibort 1992. június 18-ai hatállyal tárca nélkü­li miniszterré nevezte ki. Az erről szóló okmányt az államfő tegnap írta alá — tudatta a köztársasági elnök sajtóirodája. KISGAZDA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ „Torgyán ügynök volt” Egy zuglói villában, hevenyészett bú­torok között tartott tegnap sajtótájé­koztatót a Németh Béla főtitkár vezette, múlt héten megalakult kisgazda ügyvi­vői testület. Cseh Sándor alelnök határozottan ki­jelentette: múlt csütörtökön nem történt fegyveres ostrom a Belgrad rakparti pártház ellen. Rámutatott: Torgyán Jó­zsefnek nincs joga összehívni sem a párt országos nagygyűlését, sem pedig az or­szágos nagyválasztmányt, hiszen ő párt­elnökként már fel van mentve. Továbbá közölte: zárolták a kisgazdapárt OTP- számláját, és a Fővárosi Bírósághoz el­küldték az új jogosult személyek listáját. Cseh Sándor szerint „mindenki tudja, hogy Torgyán József a Tutsek-féle ta­nácsban hűséges bérencként fogalmazta meg a halálos ítéleteket”. Mint az alel­nök mondta: „Egyenesen vezetett az út­ja a lII/III-as ügyosztályhoz, ahol Szat­mári Lajos néven azokat is a 30l-es par­cellába juttatta; akiket Tütseknél nem sikerült meggyilkoltatni". A nyilatko­zók szerint valakik azért küldték Tor­gyán Józsefet, hogy szétverje a kisgaz­dapártot és a kormánykoalíciót. A Pofosz képviseletében Wittner Má­ria is személyes emlékeit felidézve tá­masztotta alá a Torgyán József 1956 utáni tevékenységéről elmondottakat. A keresztény szellemiségű politi­zálás elveit tisztázó kétnapos or­szágos találkozót rendez a hét vé­gén Kecskeméten a Magyar De­mokrata Fórum Keresztényde­mokrata Köre. Mint már lapunk­ban írtuk a Haza és Haladás Ala­pítvánnyal, valamint a Lakitelek Alapítvánnyal közösen szervezett, szombaton kezdődő tanácskozás célja az, hogy számba vegye: nap­jainkban, hazánkban az európai keresztény szellemiségből adódóan milyen feladatok hárulnak egy po­litikusra. A központi témakör kapcsán Farkas Gabriella, az MDF orszá­gos alelnöke az MTI munkatársá­nak adott nyilatkozatában hang­súlyozta, hogy bár a nyitónap esti programjában szerepel ökumeni­kus ima is, szó sincs vallásos ren­dezvényről. A keresztény szellemi­ség fogalma körül kialakult tévhit eloszlatását is segítő eszmecserén viszont sok szó esik a társadalom tűrőképességéről, az együttérzés­ről, a szociális problémák iránti érzékenységről. A tanácskozás mottójaként ugyanis nem véletle­nül választották a Krónikák máso­dik könyvéből származó két sort. Az „adj hát nekem bölcsességet és Az Országgyűlés tegnapi ülés­napján folytatta a privatizációs törvénycsomag egyszer már le­zárt részletes vitáját. Pál László (MSZP) hangsúlyozta: koncep­ciójában nem ért egyet a kor­mányzatnak az időlegesen állami tulajdonban leva vagyonról szó­ló javaslattal, ugyanis az túl szé­les jogköröket ad a vagyonügy­nökségnek. Módosító indítvá­nyaival biztosítani kívánja az , ÁVÜ működésének megfelelő ’ nyilvánosságát. A szocialista képviselő felszó­lalására reagálva Szűcs István (MDF) azt kifogásolta, hogy nem lehet a 24. órában módosító csomagokat benyújtani. Azzal vádolta meg az ellenzék képvise­lőit, hogy obstrukciós célból szólnak hozzá a vitához. A kialakult polémia hiábava­lónak bizonyult, mivel további érdemi felszólalásra senki sem jelentkezett. így a privatizációs törvényjavaslatok részletes vitá­ját lezárták. Az Országgyűlés, felszólaló hiá­nyában lezárta az Állami Számve­vőszékről szóló törvényt módosí­tójavaslat részletes vitáját is. Ezt követően a képviselők be­fejezték az egyházak idei céltá­mogatásának feloszlatásáról ren­delkező parlamenti határozati ja­vaslat általános vitáját. A pén­zek elosztására vonatkozó javas- - latot a parlament emberi jogi bi­zottsága készítette el. Eszerint a (Folytatás az 1. oldalról) A nyári vakáció után ismét kez­dődik az új tanév, mégpedig máso­dik „életévébe” lép a bajai hatosztá­lyos gimnázium. Az eddigi 520 diák helyett immáron 820 tanuló tölti meg a tantermeket. Nem véletlen tehát, hogy igen-igen zsúfolt a bajai III. Béla Gimnázium. A kiskunhalasi Mezőgazdasági Szakközépiskolában Klein Imre igazgatóhelyettes tájékoztatta la­punkat az érettségikről. Három osztály végzett három szakon. A gépésztechnikusnak készülő fia­talok 33-an, a gépszerelők 32-en, az áruforgalmi képzésben részesülők 34-en tették próbára tudásukat. Amint megtudtuk, valamennyien sikeresen szerepeltek az érettségi vizsgákon, nem úgy, mint az ötöd­Evadzárás (Folytatás az 1. oldalról) Ahogy ez már lenni szokott, az évadzárón osztották ki a kü­lönböző alapítványok díjait. Mint ismeretes, eddig Móricz Li­li, Balogh Rózsa, Ráció Vilmos és Somos Zsuzsa alapított díjat azért, hogy a kecskeméti színház művészi színvonalát ezzel is emelni próbálja. Külön kuratóri­um döntött a Radó-díj odaítélé­séről, amit az alapító, a legendás értelmet, hogy jól teljesíthessem kötelességemet” idézet hűen tük­rözi a keresztény szellem lényegét. Ebből a felfogásból kiindulva a ke­resztény szellemiségű politikusnak rendkívül sokoldalúan kell mérle­gelnie döntései előtt. Azaz a mai nehéz körülmények között helye­sen, jól úgy lehet politizálni, ha a kétségtelenül jó, kívánatos célon kívül a politikus azt is szem előtt tartja, milyen hatása lesz döntésé­nek a társadalom tagjaira. Meg kell éreznie és értenie a keletkező feszültségeket, az egyes társadalmi rétegek teherbíróképességének ha­tárait. A kecskeméti országos konferen­cia tehát részben a szociális problé­mák feltárásának, orvoslási lehető­ségeinek a vitája is lesz, miközben az európai értelemben vett keresztény szellemiségből adódó követelmé­nyek, feladatok meghatározásáról folyik a párbeszéd. Áz MDF alelnö­ke a továbbiakban még elmondta, hogy a találkozón részt vesz a párt másik két szellemi műhelye, a Népi Nemzeti Kör és a Liberális Alapít­vány is, ugyanakkor politikai vagy világnézeti hovatartozásától függet­lenül minden érdeklődő számára a tanácskozás nyitott. 68 millió forintos keretösszegből 21 egyház és gyülekezet részesül­ne. Ä Magyar Katolikus Egyház például 35 millió forintot, a Ma­gyarországi Református Egyház 14 milliót, a Magyarországi Evangélikus Egyház 7 milliót, az Izraelita Felekezet 2,5 milliót, a Magyar Ortodox Egyház 2 milli­ót kapna. A céltámogatás ügyé­ben előreláthatóan a jövő héten határoz a Ház. A képviselők megkezdték a nemzeti gondozásról szóló tör­vényjavaslat részletes vitáját. A javaslat szerint azok, akik 1944. március 19. és 1963. de­cember 31. között az alapvető emberi jogok sérelmével elköve­tett jogtalanságok következtében maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségkárosodást szenvedtek el, nemzeti gondozás­ra jogosultak. A vitában felszó­laló ellenzéki képviselők szerint a jogosultság kezdő és végső időpontjának ez a meghatározá­sa politikailag, társadalmilag igazolhatatlan és elfogadhatat­lan. Kezdő időpontnak 1939. március 11-ét, végső időpontnak pedig 1989. október 23-át java­solták. Kelemen András népjólé­ti államtitkár a felvetésre vála­szolva kijelentette: a jogosultság időszakának bővítését elképzel­hetőnek tartja. A javaslat részle­tes vitáját lezárták, a határozat- hozatalra a jövő heti plenáris ülésen kerül sor. évesek, akik közül a minősítő vizs­gán négyen nem feleltek meg. Egyébként nem egy esetben kelle­mes meglepetést okoztak a halasi diákok, hiszen az intézmény tanulói között sokan voltak, akik remekel­tek az érettségi szóbeli vizsgáin. Legfeljebb csak az okozhat szá­mukra gondot, hogy hol helyezked­jenek el. Ezt a problémát az intéz­mény is érzékeli, ezért a megyei munkaügyi központtal karöltve ősztől átképző tanfolyamot indíta­nak. A tíz és fél hónapos kiskunha­lasi átképzés során idegen nyelvet, gyors- és gépírást, számítógép-keze­lést tanulhatnak majd a mezőgaz­dasági vállalkozói tevékenység iránt érdeklődők. így hát sok egy­kori diák visszamegy ősztől az alma mater falai közé. — díjakkal színidirektor, Radó Vilmos nyúj­tott át a tegnapi összejövetelen Ambrus Asma színésznőnek. Az évad színésze címet Rajhona Ádám, a Viktor-díjat Kovács Gyula, az Arany Rózsa-díjat Csombor Teréz, a legjobb tán­cosnak kijáró elismerést pedig Salamon Erzsébet vehette át. A színház örökös tagja lett Bu­dai László és Gyulai Antal. (k. e.) (Folytatás az 1. oldalról) A kabinet döntött a turistael­látmány felemeléséről. Eszerint a 14 éven felüli kiutazók július 1- jétől évente 350 dollárnak, a 14 éven aluliak pedig évi 150 dol­lárnak megfelelő konvertibilis fi­zetőeszközt vásárolhatnak. Azok, akik már kiváltották ez évi 50 dolláros keretüket, július­tól a további 300 dollárra is jo­gosultak. Megmarad emellett a turistaellátmány prémiumos jel­lege is. Ami azt jelenti, hogy aki az elmúlt 3 esztendőben nem használta fel éves keretét, jogo­sult annak visszamenőleges ki­váltására. Az 1989 óta takaré­koskodók tehát most 500 dollár valutát kaphatnak. A kormány egy másik döntésé­vel a továbbképzés megváltozott követelményrendszeréhez igazí­totta a tudományos továbbkép­zésről szóló rendeletet. Ennek ér­telmében a külföldi tanulmá­nyokra fordított idő nem csök­kenti a belföldi ösztöndíj igény- bevételének időtartamát. A tudo­mányos képzés és a tudományos fokozatok elnyerésének rendszere egyébként a közeljövőben meg­változik. Az újonnan hozott ren­delkezés így az átmeneti időszak­ban küszöböli ki az ösztöndíjaso­kat érintő hátrányokat. A kormány úgy határozott, hogy az Egzisztencia-hitelt ezen­túl a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet által értékesítésre jelölt vagyontárgyak megvásárlására is igénybe lehessen venni. Ennek értelmében viszont az éves költ­ségvetést módosítani kell olyan értelemben, hogy a vagyonkezelő bevételei megoszlanak a folyó költségvetés és az államadósság csökkentése között. Abban az esetben, ha az értékesítés az Eg­zisztencia-hitel felvételével a leg­kedvezőbb, a bevétel az állam- adósságot csökkentse. Az angolnapusztulás megelő­zésével ugyancsak foglalkoztak a miniszterek, elkerülendő a tavaly történtek megismétlődését, 1991- ben 352 tonna, 270 millió forint értékű angolna pusztult el a Ba­latonban fonalféreg és bakteriá­lis fertőzés miatt. Számba vették a megelőzés érdekében az idén hozott intézkedéseket, majd a környezetvédelmi tárcát megbíz­ták egy olyan program kidolgo­zásával, amely hasonló veszély esetén pontosan előírja az egyes intézmények teendőit. Egyben megerősítették a halfigyelő szol­gálatot. Gabonagondok — aratás előtt (Folytatás az 1. oldalról A Gabonatermesztők Országos Választmányának minapi ülésén melyen természetesen részt vettek a megye termelőinek képviselői is —javaslattal élt a károk enyhítése érdekében. Ebben szó van az öntö­zéssel kapcsolatos díjak elengedé­séről, a csődtörvény felfüggeszté­séről, tb-járulék átütemezéséről, arról, hogy nyilvánítsanak ka­tasztrófa sújtotta területté térsége­ket és még sok egyébről. Ugyanak­kor a parlament elé már érkezett kérés a kárpótlási törvény végre­hajtási idejének 1993. december 31-éré való módosítására. A termelők tehát intézkedéseket várnak, hiszen az aratáshoz jósze­rével kiürült pénztárcákkal, vagy ha úgy tetszik bankszámlákkal kellene nekifogniuk. A Bács- Kiskun Megyei Földművelésügyi Hivatal érzékelve a kalászos gabo­na helyzetét, több jelzéssel élt a szaktárca felé. Arra is gondolnak, hogy az aratás után a földmunká­kat azonnal el kell kezdeni. Ezért megragadnak minden fórumot ar­ra, hogy a megyében termelőket, a gazdálkodószervezeteket meg­győzzék, ha csak egyetlen mód van rá — ha valahonnan kikerül a szükséges pénz — az őszi vetések földbe kerüljenek. Ekkorra remél­hetőleg megszületik az oly régen várt agrárpiaci rendtartás törvé­nye, amiből a gazdálkodók „kiol­vashatják” a mennyiségi mutató­kat is. A kárpótlási törvény határ- idő-módositása pedig valószínűsíti azt, hogy a kárpótlásra kijelölt föl­dekről az takaríthatja be a termést, aki az idén ősszel elvetette a ma­got‘ G. E. CSAK 1 NAPIG: aranyvásár! Honosított olasz egyedi arany ékszerek nagy árengedménnyel a kiskunfélegyházi művelődési házban, június 19-én (pénteken), 10—18 óráig. S ________lül D r. Zsigó József ügyvéd Értesítem ügyfeleimet, hogy egyéni ügyvédi tevékenységemet Kecskemét, Bocskai u. 23. szám alatt megkezdtem. Telefon: 23-135 2i7ie Elnapolt határozatok Érettségi után sem gondtalanok a napok B. T. 'V/V/V/V/w >7S FIS 7rS 7tn /Is <

Next

/
Thumbnails
Contents