Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-16 / 141. szám

PETŐFI NEPE 2. oldal, 1992. június 16. Antall József az 1956-os forradalomról KÉRDŐJELEK Kié a Föld? Minden idők legnagyobb környezetvédelmi konferenciá­ja fejeződött be a hét végén Rio de Janeiróban: fejlesztési programok és segélyezési kon­cepciók tucatját vitatták meg, tervezetek és nyilatkozatok sorát fogadták el, a zárócere­mónián pedig állam- és kor­mányfők serege gyűlt össze. Földünk állapotáért, a környe­zetszennyezés fokozódásáért aggódó csoportok és pártok szája íze mégis meglehetősen keserű maradt — s tegyük hozzá, teljes joggal. Mi a borúlátás oka? Miért nem hozott a jelek szerint iga­zi áttörést az ENSZ égisze alatt lebonyolított riói szuper­rendezvény sem? Egyrészt azért, mert a különböző doku­mentumokban előírt vállalások és ajánlások továbbra sem kö­telező jellegűek, vagyis bár­mely ország saját gazdasági szempontjaira hivatkozva to­vábbra is áthághatja azokat. Arról nem is beszélve, hogy a legfejlettebb Egyesült Államok végig lényegében elhatárolta magát az átfogó, globális szerződésektől, s ezen még az sem változtatott, hogy Bush e magatartásával szinte „fekete báránynak" érezhette magát a másfélszáz résztvevő között. Kié is napjainkban a Főid? Kinek a kötelessége, hogy az egész emberiség javára, az utánunk következő nemzedé­kek érdekében őrködjön épsé­gén, a természet megőrzésén? Ezekre az alapkérdésekre Rió­ban sem sikerült meglelni a választ. A fejlett országok nemigen hajlandók a segély- programok túlzott felduzzasz­tására, s saját életszínvonaluk visszafogására a környezet kí­mélése érdekében. A fejlődők viszont joggal hangoztatják, hogy a gazdag Északnak a közös cél érdekében bőkezűbb módon kellene áldoznia, hiszen a megóvandó értékek, esőer­dők és más természeti kincsek jav'á^rhze. az ő területükön ta­lálható. Érvekben és tervekben tehát nincs hiány — csak szü­lőbolygónk tovább károsodik. Magyarország is vonakodó partner ?r Nem, mert — mint Göncz Árpád is jelezte — ha­zánkban a környezetvédelem szükségességét illetően teljes a nemzeti egység. Csatlakoztunk is két globális szerződéshez. A gond nem is itt van, hanem ott, vajon lesz-e elég szellemi és anyagi kapacitásunk arra, hogy nemcsak jó partnerek, hanem a gyakorlatban ered­ményes környezetvédők is le­hessünk. Vagy ahogy Rióban egy résztvevő mély cinizmussal mondta: „Érdemes lesz-e még lélegezni a XXI. században?” FEB Horvát segítség Boszniának Bosznia-Hercegovina és Hor­vátország katonai szövetség létre­hozását fontolgatja, amely lehető­vé tenné, hogy Szarajevó hivatalo­san is Zágráb fegyveres segítségé­ért folyamodjék — közölte ma Zdravko Tornác horvát miniszter­elnök-helyettes. Tornác elmondta: — A horvát kormány úgy véli, hogy helyes vol­na, ha Bosznia-Hercegovina kato­nai segítséget kérne Horvátország­tól — hangsúlyozta nyilatkozatá­ban a horvát miniszterelnök­helyettes. f Ml SEGÍTÜNK! S DR. VINOGRADOV VALENTIN és VINOGRADOVA TATJANA Szénanátha gyógyítása és profilaktikus kezelése. Műtét nélkül megszüntetünk szemölcsöt, anyajegyet, gyomorfekélyt, lábszárfekélyt, vese-, epekövet. Rendelési idő: hétfő, szerda, csütörtök 1(V—13 és 14—18 óráig. Kecskemét, Mathiász J. u. 17. Információ a 76/28-866-os telefonszámon, hétfőtől péntekig, 9—16 óráig. _____________________________21733f (F olytatás az 1. oldalról) jelent. Nagy Imre áldozatvállalása olyan jelkép, amely az újjászülető Magyarországnak is erőt adhat — mondta Antall József. A miniszterelnök szólt a névte­len hősökről, a „pesti srácokról” akik elfoglalták Budapest straté­giai pontjait, és szembeszálltak a tankokkal és a túlerővel. „A névte­len harcosok akkor tartották a frontot, amikor a politikusokban — a ráció nevében — megingott a hit és a remény, hogy ki tudunk még tartani”. Amikor a politiku­soknak kétségeik voltak — hogy mit tegyünk —, akkor a „pesti srá­cok egyszerűen használták a fegy­verüket”. Ennek volt köszönhető, hogy a forradalom tartani tudta magát. Az Országgyűlés hétfői ülésén megtárgyalta az állami népesség­nyilvántartás működésének átme­neti szabályairól szóló törvény mó­dosítását kezdeményező javaslatot. Az indítvány felett a törvényhozás kedden hoz határozatot. Az Országgyűlés ezt követően megkezdte a kormány munkájáról szóló beszámoló országgyűlési vi­táját kezdeményező határozati ja­vaslat tárgyalását. Fodor István az előterjesztést — amelyet 11 függet­len képviselőtársával közösen nyújtott be — azzal indokolta, hogy a választások óta az állam­polgároknak mindössze egy alka­lommal volt módjuk áttekintést kapni a kormány céljairól, mégpe­dig az 1990. május 22—23-ai kor­mányprogramvita kapcsán. Azóta Előzés közben a nedves úttesten megcsúszott, a sínekre hajtott, majd a töltés melletti árokba ro­hant egy kamion tegnap délután az 54-es számú főúton, Törökfái állo­mástól pár száz méterre. A baleset során az üres gépkocsi utasa köny- nyű sérüléseket szenvedett. Az ek­Minden ellenkező híreszteléssel szem­ben, nem hozott szenzációt a Szocialista Párt szegedi kongresszusa. Maradt Horn (helyzete egy percig sem volt két­séges) Szűrös is (miért ne?) és bekerült jó néhány új ember a felső vezetésbe. Horn pártelnök azt mondotta nyitó referátumában: a szocialisták kitörtek a politikai karanténból. Anélkül, hogy túlzott álmodozásba ringatnánk ma­gunkat, nem vagyunk politikai hazar- dőrök, ha kijelentjük: olvad ajég e párt körül. Jelzik ezt nemcsak a különböző időközi választások is, amelyeket a kongresszuson jeles pártonkívüli, ön­magukat baloldalinak tekintő értelmisé­giek tettek. Bodor Pál (Diumus) és Me­zei András szavai egyértelmű biztatást jelentettek a szocialisták számára. Vége a hosszú menetelésnek ... ? Ez a tanácskozás — eddig nem ta­pasztalt önbizalommal — legalább két nagy tanulságot hozott a (belső) szemlé­lődő számára is. Mindenekelőtt azt, hogy nincs törésvonal — mint ahogy azt egy ismert kormánypárti ideológus írta — a párt liberális és népi plebejus szár­nya között. A vita közöttük inkább teo­retikus mintsem praktikusan politikai volt,, amelynek középpontjában az állt: az MSZP közéledjen a liberális pártok­hoz (mondták az előbbiek) vagy inkább A jelenről szólva Antall József kiemelte: a magyar nép 1988—89- ben harmadszor kísérelte meg, hogy kezébe vegye sorsát. Tudjuk, hogy az átalakulással, a gazdasági struktúraváltással súlyos gondok nehezednek a magyar társadalom­ra, tudjuk, hogy az új születésével mennyi kín és fájdalom jár, de tör­ténelmi léptékkel mérve amit meg­tettünk: óriási — jelentette ki a miniszterelnök. Az áldozatok nevében Nagy Er­zsébet, a mártír miniszterelnök lá­nya szólt az összegyűltekhez. — Itt nyugszik a magyar múlt eltaposott reménye, a mag, amely nem hozhatott termést. Azokat si­ratjuk, akiknek elpusztításával le­fejezték a nemzetet, akik ’56 dicső­ségét hagyták ránk örökül — han­úgy tűnik, egyre többen „elvesztet­ték a fonalat”. — A szükséges kontroll hiányában pedig vízió ál­dozataivá válhatunk — fogalma­zott a képviselő. Ezért indítvá­nyozta képviselőtársaival, hogy határozatban kérjék fel a kor­mányt: nyújtsa be a munkájáról szóló előterjesztést, s azt vitassa meg a törvényhozás. A vitában egyedül szót kérő Szi- gethy István pártja nevében bejelen­tette: a szabad demokraták üd vözlik és minden tekintetben támogatják az indítványt, azzal a kiegészítéssel, hogy az írásban benyújtott és megvi­tatott beszámolót az Országgyűlés­nek határozatban kelljen elfogad­nia. Ennek hiányában ugyanis leér­tékelődne a törvényhozás kormány­zat feletti ellenőrzési jogköre. kor menetrend szerint Kecskemét­ről induló kisvasút utasai Törökfái­ban kiszálltak. Volt aki autóbusz- szal, mások pedig a poggyászként feladott kerékpárjukkal folytatták az utat, a közelben lakók viszont gyalogosan indultak haza .. . törekedjen önálló arculat kialakítására, elég volt már abból, hogy hol az egyik, hol meg a másik nagy párthoz próbá­lunk törleszkedni (mondták a népiek). Mindkettő természetesen közös állás­pontja a szociáldemokrata értékek fel­vállalása. (Ez már 1990 óta nem vita­tott!) Talán a népi plebejus szárny na­gyobb hangsúlyt helyez a magyar (s közte a kelet-közép-európai) sajátossá­gokra. A kiadott Politikai Nyilatkozat leszögezte: ez a párt önálló arculatú, balközép politikai erő. Óriási félreértés (ha csak nem rafinált politikai számítás), hogy a liberális szárny, úgymond a régi rendszer híveit fedi, míg a népiesek a gyökeres szakítást sürgetik. Ez a két csoport ugyanis 1989 őszén a radikális reformerek platformját alkotta s közéjük nemigen mentek a régi emberek. Ami tagadhatatlan, hogy kez­detben kisebb-nagyobb erővel próbál­koztak hatni a párt vonalára, de ponto­san Hóm megerősödésével befolyásuk csökkent. Ezt a mostani szegedi tanács­kozás mutatta meg leginkább. Az egyébként már ténykérdés, hogy a rendszerváltás nagy kérdéseiben — de­mokratikus jogállamiság, piacgazdaság —a szocialisták azonosan vagy hasonló­an vélekednek mint a két nagy politikai párt, de hozzátesznek még valamit: a szo­goztatta Nagy Erzsébet. Vélemé­nye szerint: a forradalomban egyek voltak a névtelenek és a poli­tikusok; örökségük tudatában kell szolgálni a nemzetet. A beszéd után a történelmi egy­házak főpásztorai szentelték meg Jovánovics György szobrászmű­vész alkotását, a csaknem 15 köb­méteres zuhányai nyerskőből fara­gott emlékművet. Koszorút he­lyeztek el az emlékműnél a köztár­sasági elnök képviseletében. Az Országgyűlés nevében Szabad György házelnök, a kormány ne­vében Antall József miniszterel­nök, a hazánkba akkreditált diplo­maták nevében Angelo Acerbi pá­pai nuncius, valamint az ötvenha­tos társadalmi szervezetek koszo­rúztak. Támogatást kérnek a termelők (Folytatás az 1. oldalról) vásárlási árak tavaly február óta nem emelkedtek, a tej értékesítési ára azonban annál inkább, ami a ke­reskedelemben csapódott le. A fel­dolgozóüzemek privatizációjából nem tudnak részesedni, a reálisnál magasabb kárpótlási igények pedig megfosztják az ágazatot a termő­földtől. A magyar tej a külföldi termékkel szemben nem versenyképes. Az osztrák tejtermelő visszaigényelheti a felhasznált gázolaj adótartalmát. Felmérések szerint a német felvásár­lási árnak a hazai csak 57 százaléka, míg a magyar energiafelhasználás a némethez viszonyítva 190 százalék, a gépköltség pedig 110 százaléka. A termelők úgy érzik, hogy az ex­portot kéne támogatni, az importot pedig nagyobb mértékben szankci­onálni és ellenőrizni. Nagyobb vé­dővámokra is szükség van. Jelenleg ugyanis, a forgalomban lévő francia tej csak 30 százalékos vámmal érke­zik Magyarországra és szabadon áramolhat be. Támogatásra ugyan nem számítanak a termelők, de az adóterhek egy részének — például a gázolaj adótartama — mérséklése vagy elengedése szükséges lenne életben maradásukhoz. Az agrárpiaci rendtartásnak mi­nél előbb meg kell születnie, de nem a jelenlegi formájában, hanem egy, a termelők érdekeit súlyozottabban figyelembe vevő, módosított válto­zatban. Meg kell határozni a kvótát és az ehhez tartozó magasabb felvá­sárlási árat. Rendezni kell a kárpót­lásijegyek sorsát, ki kell szélesíteni a privatizációban való felhasználha­tóságát. Román nyelven Örkény-darab Temesvárott Nagysikerrel mutatták be a hét végén, Örkény István: Macskajá­ték című tragikomédiáját a temes­vári Nemzeti Színházban. A darabot Gelu Páteanu román költő fordította és a budapesti Miszlay István rendezte. ciálisérdekek képviseletét. Ahogy leírták Szegeden: Nem akarunk egy kizárólag keveseknek hasznot hozó piacgazdaság születésénél bábáskodni. Természetesen a szocialisták tudatában vannak annak, hogy a rendszerváltás, a modernizáció óriási áldozatokkal jár, amelyeket nem lehet megspórolni, de az nem lehet, hogy a terheket kizárólag a nemzet nagyobbik részét kitevő munkavállalók, kisvállal­kozók, nyugdíjasok és általában a hátrá­nyos helyzetűek hátára rakja a kormány. Ez volt a másik figyelemre méltó mozza­nat a szocialisták Szegeden megfogalma­zott nyilatkozatában. Azaz, hosszú viták után határozott választ adtak arra a kér­désre, hogy kiknek is az érdekében politi­zál az MSZP? Innentől kezdve vélemé­nyem szerint a politikai demagógia esz­köztárába tartozik az a szlogen, hogy az MSZP = utódpárt. Hogy szükség van-e a magyar politikai palettán egy ilyen érdekeket felvállaló pártra, nos azt nem a politológiai tanul­mányok döntik el, hanem azok a milliók, akik 1994-ben a szavazóumákhoz járul­nak .. .Valójában nem is az a döntő kér­dés, hogy véget ért-e a szocialisták hosszú menetelése, hanem az, hogy a társada­lom számára meddig tart... ? Dr. Brúszel László kongreszusi küldött AZ ORSZÁGGYŰLÉS NAPIRENDJÉN Népességnyilvántartás, kormánybeszámoló Kamion a síneken • Hat óra előtt pár perccel felszabadult a pálya. — g — VÉLEMÉNYEK SZABADON Merre szocialisták, avagy szárnyakkal könnyebb? I EZ TÖRTÉNT A NAGYVILÁGBAN Ellentmondásos jelentések Franjo Tudjman horvát és Alija Izetbegovic boszniai elnök telefonon közös közleményt hagyott jóvá, amelyben a diplomáciai kapcsolatok felvételéről van szó. A két fél síkraszállt a boszniai válság politikai eszközökkel való megvalósításáért is. A két elnök találkozóját már korábban tervez­ték, de Szarajevó állandó bombázása miatt a bosnyák elnök eddig még nem tudott eleget tenni a felkérésnek. A zágrábi rádió értesülései szerint szerb alakulatok állítólag már néhány perccel az új tűzszünet életbelépése után megsértették a megállapodást: reggel valamivel hat óra után aknavetőkkel lőttek több szarajevói negyedet, később légelhárító fegyvereket és a ne­héztüzérséget is bevetették. Más forrásokból viszont arról számol­tak be, hogy a tűzszünetet a felek betartják. Mostar körzetében folytatódtak az összecsapások. Tegnap dél­utánig, 24 óra alatt 6 halott és 15 sebesült áldozata volt a harcoknak. Tömeges állampolgárság-vásárlás A Horvátországhoz tartozó Isztria lakosai tömegesen vásárol­nak olasz állampolgárságot, elkerülendő, hogy a horvát hadsereg­be sorozzák be őket — jelentette a Tanjug belgrádi lapjelentések nyomán. Hírek szerint eddig 20 ezer isztriai lakos vásárolt fejen­ként 300 ezer líráért olasz állampolgárságot, amely feljogosítja őket itáliai tartózkodásra és munkavállalásra. Hivatalos kimutatás szerint ugyanakkor csak 3 ezer olasz nemzetiségű személy él a félszigeten. Ismét elmaradt a döntés Az Európai Közösség külügyminiszterei ismét elhalasztották a döntést Macedónia esetleges diplomáciai elismeréséről. Görög részről jelezték, hogy a kérdésben a jövő heti lisszaboni EK- csúcson mondják majd ki a végső szót. A görög külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy portugál részről kilátásba helyezték: a jövő heti csúcsig további erőfeszítése­ket tesznek a Macedónia neve körüli problémák áthidalására. Athén attól teszi függővé Macedónia diplomáciai elismerését, hogy a jugoszláv utódállam — annak demonstrálására, hogy nem támaszt területi követeléseket Görögország északi része iránt — változtassa meg jelenlegi nevét. Népszavazást szorgalmaztak A szlovákiai parlamentbe bejutott, illetve azon kívülrekedt el­lenzéki pártok és mozgalmak képviselői — vasárnapi pozsonyi tanácskozásukon — nyilatkozatban szorgalmazták, hogy még ok­tóber 28. előtt tartsanak Szlovákiában népszavazást arról, benne maradjon-e Szlovákia a csehszlovák szövetségi államban. Ki kap a fegyverekből? Értelmezések szerint Volker Rühe német védelmi miniszter teg­nap Bonnban azt jelezte, hogy közép- és kelet-európai államok, legalábbis egyelőre, nem számíthatnak fegyverre az egykori kelet­német hadsereg készleteiből. A védelmi minisztérium szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy Rühe miniszter kelet-európai országneveket nem említett, s értelmezés kérdése, hogy ki mit hall ki a régióval kapcsolatban vallott, hétfőn is megismételt felfogásá­ból: a fölös számú fegyvereket mindenekelőtt meg kell semmisíte­ni, fegyverszállításoknál csak olyan térségek jöhetnek számításba, ahol a szállítások a biztonságot és nem a feszültséget mozdítják elő. Gajdar az ideiglenes kormányfő Jegor Gajdart bízta meg a kormányfői teendők ellátásával Bo­risz Jelcin. Az orosz elnök washingtoni útja előtt egyúttal felmen­tette államtanácsosi megbízatása alól Szergej Sahrajt, eddigi leg­főbb jogi és alkotmányügyi tanácsadóját. A Gajdar megbízatásá­ról szóló hivatalos közlemény szövege azt valószínűsíti, hogy az oroszországi gazdasági reformok irányítója nem mint kinevezett miniszterelnök, hanem ideiglenes jelleggel, mint megbízott ügyve­zető kormányfő folytatja eddigi munkáját. A megbízott kormány­fő személye jelzi, hogy Jelcin a radikális piacgazdasági reformok útját kívánja járni. ötttJtmtttttttttmrtöttRmtmtmtmiurmttmmitmtttttattttRmttttmö« ö tt A Baja és Vidéke ÁFÉSZ 1992. július 1. napjától 3 éves időtartamra, bérleti üzemeltetésre átadja az I 1101. sz. ABC-üzletét Baja, Újváros ;; Ö & A versenytárgyalás időpontja: 1992. június 29-én (hétfőn), de. 10 órai kezdettel, § az áfész-központ tanácskozótermében Baja, Táncsics u. 15. sz. tt írásbeli pályázat benyújtási határideje: 1992. június 26. H A pályázati feltételeket tartalmazó tájékoztató, írásbeli pályázat § tt nyomtatványai a kereskedelmi főosztályon szerezhető be. 1So8 § PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a gazdasági osztályon jogi foeloadoi munkakörre fő-, ill. másodállásban vagy mejlékfoglalkozásban. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: • állam és jogtudományi egyetem • hiteles diplomamásolat • büntetlen előélet • részletes szakmai önéletrajz • legalább 3 éves szakmai gyakorlat. Bérezés a hatályban levő jogszabályok szerint, megegyezés alapján. A pályázat benyújtási határideje: 1992. július 4. Az állás azonnal betölthető. Pályázatokat Kiskunfélegyháza város jegyzőjéhez lehet benyújtani. Cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Telefon: 76/61-961 J

Next

/
Thumbnails
Contents