Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-06 / 106. szám

PETŐFI NÉPE lI tükör Egy pár női szandál annyira fel­korbácsolta a londoni muzulmá­nok haragját, hogy Salman Rush­die sorsát ígérték a cipőbolt tulaj­donosának. „Amit Rushdie tett, az megbocsáthatatlan, de ennél ezer­szer súlyosabb sértés, amit a szan­dálokkal okoztak” — jelentette ki a brit főváros iszlám közösségének egyik vezetője. Rushdie a Koránt gúnyolta ki, most viszont a Korán „népszerűsítése” a harag oka. Egy olasz cipőgyár ugyanis a szent könyv egyik idézetét írta a lábbeli­Kivégzés méreggel Idén az ötödik embert végezték ki az amerikai Texas szövetségi ál- I lamban. A halálos ítéletet mérget tartalmazó injekcióval hajtották ' végre. Billy Wayne White két nap- ■ pal azután meghalt, hogy Kalifor­niában gázkamrában kivégezték Robert Alton Harrist. Ebben az államban 25 év óta ez volt az első kivégzés. A 34 éves White 14 éven át várta halálát. 1976-ban ítélték el, mert egy rablási kísérlet közben meggyilkolta a 65 éves Martha Spinks asszonyt. A kivégzést az orvosok negyven perccel elhalasz­tották, mert az elítélt karján elő­ször nem találtak alkalmas vénát a méreg ■ befogadására. Átültetett agysejtek Szellemileg visszamaradott gye- , rekek képességei számottevően ja­víthatók elvetélt magzatok agysejt- j jeinek átültetésével — állítják kínai idegsebészek, műtéti eredményeik­re hivatkozva. A vuhani Tungcsi kórház idegsebészei 1988 óta 80 ilyen jellegű műtétet hajtottak vég­re, és — saját adataik szerint — a megműtött fogyatékos gyerekek Erősödő Marutik Erősebb teljesitményü lesz, de 1000 köbcentiméteresnél nem na­gyobb az új Marutik motorja, amelyeket 1993-tól kezd gyártani az indiai cég, elsődlegesen az Euró­pai Közösség piacára — jelentette a PT1 indiai hírügynökség. Az új Marutit természetesen a Suzuki fejlesztette ki, az első dara­bok az év végén jelennek meg az autópályákon. A régi, 800 köbcen­timéteres hengerűrtartalmú kis ko­csit a jövőben zömmel Kelet-Euró­pába tervezik exportálni. Megkésett igazságtétel Amikor a Szovjetunió szét- bomlott, s a területén alakult legtöbb köztársaságot felvették az ENSZ-be, San Marino a maga 23 ezres lakosságával i szintén a világszervezet tagálla­ma lett. Lehetséges, hogy most Pitcairn, amelynek lakossága 60 főt tesz ki, az ENSZ 176. tagja lesz. Ki tudja, hol fekszik Pitcairn, amelyről a múlt év december 11 -én 'hozott ENSZ-közgyülési határo­zat kimondta, hogy „népének megmásíthatatlan joga van az ön- rendelkezéshez”? A világszervezet közölte: a déli szélesség 25 és a nyugati hosszúság 130. fokán ta­lálható, félúton Ausztrália és Dél- Amerika között. A világ azonban egy regényből és főleg két filmből ismeri Pitca- irnt. Ott szállt ugyanis parta 1790- ben Fletcher Christian, brit őfelsé­ge „Bounty” nevű hadihajójának lázadó tisztje. A Providencia Osztrák—Magyar Biztosító Rt. Szegedi Területi Igazgatósága megbízott hálózata számára főállású üzletkötői állást hirdet a tagok érdekeltségi rendszerének kibővítése céljából. A személyesen vagy telefonon történő jelentkezéseket korlátozott számban a hirdetés megjelenését követően 8 napon belül várjuk a következő kirendeltségeinken: BAJAI KIRENDELTSÉG 6500 Baja, Ságvári tér 2. II. emelet Tel.: 79/26-253 P FV KALOCSAI KIRENDELTSÉG I ■ 6300 Kalocsa, Szent István király u. 40. ^ Tel.: 64/61-342, 62-149 \ KECSKEMÉTI KIRENDELTSÉG % 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6—8. X. Tel.: 76/21-678; 29-844/30, 85 a Szacsvay Imre-díj A Szacsvay Imre-díjakat kedden adták át a Parlamentben. Az 1848- as forradalmár, szabadságharcos nevét viselő díjat tavaly alapítot­ták: a gyermekekért, az ifjúságért végzett tevékenységért adomá­nyozza évente az ifjúsági ügyekért felelős tárca nélküli miniszter má­jus 2., az első szabadon választott Országgyűlés megalakulása alkal­mából. Horváth Balázs nyolc sze­mélynek és hét közösség képviselő­jének adta át a kitüntetést, amely­nek plakettjét Domokos Béla szobrászművész készítette. Az elismerésben részesült töb­bek között: az Európa Jövője Egyesiilet Kecskemétről és a Kiss Áron Magyar Játéktársaság is. BŰNÜGYEK • Boldogan utazik egy kínai család a nagy becsben álló vagyontárgynak számí­tó motoros triciklijükön a pekingi belváros egyik utcáján, ahol a magántulajdonú gépkocsik egyelőre olyan ritkák, mint a fehér holló. (MTI-fotó) Isten nevét hiába ne vegyed re: „Egy az Isten és Mohamed az ő prófétája”. A Londonban árusí­tott szandál — egy táncosnő lábán — a bosszút indította útjára: az üzlet tulajdonosa a fenyegetések özönét kapta. Egy arab üzletember a zavargásoknak úgy kívánta elejét venni, hogy az összes lábbelit meg­vásárolta, a haragot azonban már nem tudta lecsillapítani. Elszánt kommandósok autóval behajtot­tak a cipőboltba, felgyújtották a kocsit, de még előtte szétverték a berendezést. Vámmentesen. Tolvajok jár­tak hét végén a kecskeméti Tal- fáján üzemelő műszaki kereske­dés telephelyén. A lakatpánt le­vágásával jutottak az itt tárolt, vámkezelés előtti személygép­kocsikhoz, és kettőt el is vittek közülük. A káefté vesztesége 700 ezer forint. Traktort loptak. Egy MTZ tí­pusú traktort vittek el ismeret­len tettesek a városföldi mező- gazdasági szakközépiskola tan­üzemének a raktárából. A tol­vajok egyszerűen csak lefűré­szelték a lakatot és már vitték is a 460 ezret érő munkagépet. Autótolvajok. Újabb három gépkocsi póruljárt tulajdonosa tett panaszt a rendőrségen. Ba­ján a Katona József utcából még április végén loptak el epy 400 ezer forintot erő Ladat, szombaton délelőtt pedig egy félegyházi férfi kereste hiába Kecskeméten, a Kuruc téren le­állított kocsiját. Az ő kára is, kocsija is hasonló. Május má­sodikén még egy Lada tűnt el Kecskeméten, ez viszont a Kos­suth térről. Százhetvenezer fo­rintba került. Feltört lakások. Ajtóbefeszí- tés módszerével hatoltak be a tolvajok Kecskeméten a Már­vány utca egyik lakásába. Készpénzt és ékszert vittek el, a kár több mint 40 ezer forint. Ennél jóval nagyobb zsák­mánnyal, negyedmillió forint készpénzzel távozták a betörők Kunfehértóról. Ez utóbbi hely- szinen fényes nappal, április 30- án, a délelőtti órákban jártak. Kuptártolvajok. Tizenkét ki­helyezett kaptárát loptak el isme­retlen tettesek a közelmúltban Kecel külterületén. A méhész ká­ra majd’ negyedmillió forint. Félszáz palack. A balotaszál- lási és a kaskantyúi gázcserete­lep került terítékre május else­jén. A két helyszínről ötven da­rab palackot vittek el, ezeknek az értéke pedig több mint 200 ezer forint. — g — A hercegszántóiak szeretik a halat 70 százalékának szellemi képessé­gei figyelemre méltóan javultak. Az Új Kína hírügynökség nemrég ismertette a legutóbbi műtét ered­ményét: egy tízéves kisfiú, aki az operáció előtt egyáltalán nem tu­dott beszélni, most, miután egy el­vetélt magzat agysejtjeit átültették az agyába, „képes udvarias kérése­ket intézni” a környezetéhez. ^Bizonyára sokan tudják, hogy hazánk­ban Baján és környékén fo­gyasztanak leg­többen halat. Hercegszán­tón három he­lyen is beszerez­hető — a Fe­renc-csatorná­nál, a Skáre- féle boltban és özv. Borhi Sán- dornénál, a Kossuth utcá­ban. Borhiné 18 éven át ve­zette a helyi halboltot, nyugdíjba ment. A bolt bérleti díja már olyan magas lett, hogy azt nem tudta fizetni. Enge­délye volt — gondolt egy merészet és minden pénteken lakóháza ka­pujában kezdett árusítani. — A hercegszántóiak lassan hoz­zászoknak, hogy péntekenként meg­álljának kapum előtt és megnézzék a kínálatomat — mondja az eladó. Özvegy Borhi Sándorné leméri a kiválasztott halat. — Szántó vallásos község, tart­ják a pénteki böjtöt. Ezért is vá­lasztottam ezt a napot árusításnak. Általában ponty, busa és amur vá­sárolható. Meggazdagodni nem fogok belőle, de a nyugdíjam kie­gészítéséhez jól jön. Tölgyesi Gábor Sima utak Sok bajai gyalogúira ráfér a fel­újítás. Ezt vette figyelembe több városatya interpellációja nyomán a polgármesteri hivatal. A napok­ban megkezdődtek a munkálatok, és amint Vértessy László városgaz­dasági osztályvezető tájékoztatott, a gyalogutak mellett felújítják az átkelőket és azokat megvilágító lámpatesteket. Súlyos baleset a reptérnél Segédmotor-kerékpár és egy személygépkocsi ütközött tegnap reggel fél nyolckor Kecskemét ha­tárában a 44-es számú főúton. N. Zoltán a repülőtér előtti kereszte­ződésben motorkerékpárján a lak­tanya irányába közlekedett és eközben nem biztosított áthaladási elsőbbséget egy, a védett útvona­lon haladó gépkocsinak. N. Zol­tánt súlyos sérülésekkel szállítot­ták a honvédkórházba. Világnapra készül a Vöröskereszt „Emberiesség: Együtt a ka­tasztrófák ellen!” Ez a jelszava a május 8-ai vöröskeresztes vi­lágnapnak, amelyre idén is szá­mos programmal készül a Ma­gyar Vöröskereszt. Az elmúlt öt évben a világ­ban csaknem 15 milliárd em­bert ért valamilyen jellegű ka­tasztrófa. Ugyanakkor a sze­génység által legjobban érin­tett rétegek helyzete megköze­líti a természeti katasztrófák által sújtott emberekét. Ezért a világnapon és az azt követő na­pokon — az egész évben vég­zett munkán túl — országszer­te különböző akciókkal segítik a helyi vöröskeresztes szerve­zetek a rászorultakat. Már a világnap előtt, május 7-én megkezdik a kézi perse- lyes gyűjtést. Fiatal vöröske­resztes önkéntesek járják majd Budapest utcáit, hogy a kataszt­rófahelyzetbe került magyar és külföldi fiatalok megsegíté­sére gyűjtsenek. (A fiatalokon „Magyar Vöröskereszt” felira­tú póló lesz és igazolványt visz­nek magukkal.) Henry Dunant, a vöröske­reszt megalapítója születésének másnapjára, május 9-ére szoci­ális programokat szerveznek. Míg a székházban ingyenke- nyér-akció és szociális célú ru­hanemű-árusítás lesz, addig az Alpári Gyula utca és a Sas utca által határolt gépkocsiparkoló­ban a rászorulók egy tál meleg ételhez juthatnak. Olcsóbb Videoton- televíziók A korábban gyártott készülé­keknél olcsóbb televíziók gyártá­sát is megkezdi a Videoton; az egy­szerűbb felépítésű, de jó műszaki paraméterekkel jellemezhető té­vékből már az idén várhatóan 50- 80 ezret küldenek a boltokba. A televíziógyárban egyébként már az idén 300 ezer különböző típusú készülék gyártását terve­zik. LÍZING Az új számviteli szabályok szerint minden díjtétele költségként elszámolható! Segítünk a legmegfelelőbb lízingkonstrukció kiválasztásában. WORLD-CONTACT KFT. Tel.: 76/46-320 Kinek mi az Újdonság? • Az utolsó bajai konflison boldog örömmel utazó gyerekeknek a konflis az újdonság. Valamikor ötven ilyen jármű helyettesítette a taxit, most örülünk, hogy egy megmaradt belőlük és ismét járja a várost. (Gál Zoltán felvétele) BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. V. 6-án, megrendelés sorszáma: 230 005 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1 /A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245 — Ft. negyedévre: 735.— Ft- fél évre: 1470.— Ft. egy évre. 2940.—Ft. ISSN 0133-235 x — Eboltás ingyen A bátmonostori önkormányzat felmérve a lakosság egyéb kiadásait, úgy határozott, hogy költségvetésé­ből biztosítja a községi állatorvos oltóanyagának fedezetét. Ennek megfelelően a szombaton reggel 6 órakor kezdődő eboltás térítésmen­tes. A délig tartó kezelés során a ku­tyák féregtelenitését is elvégzik, de ezért 30 forintot számolnak fel. NAPTÁR 1992. május 6., szerda Névnap: Ivett, Frida Napkelte: 5 óra 19 perc Napnyugta: 20 óra 03 perc Holdkelte: 7 óra 59 perc Holdnyugta: 0 óra 15 perc A délutáni órákban többfelé megnö­vekszik a gomolyfelhőzet, főként az or­szág keleti felében helyi záporokra, zi­vatarokra kell számítani. Az északi szél napközben megélénkül, a zivatarokat erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Május 4-cn, Kecskeméten a középfiő- mérséklet 17,5 (az 50 éves átlag 14,1), a legmagasabb hőmérséklet 24,6 Celsius- fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 11,4 órán át sütött. Tegnap reggel 11,4, Móra­kor 21,4 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 8,8 Celsius-fok volt. A ten­gerszintre átszámított légnyomás 1020,4 millibar—alig változó — volt. Május 4-én, Baján a középhőmérsék­let 16,5 (az 50 éves átlag 14,4), a legma­gasabb hőmérséklet 25,1 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 10,5 órán át sütött. Tegnap reggel 12,3, 14 órakor 22,9 fokot mértek, a legalacso­nyabb hőmérséklet 8,1 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1020,1 millibar — emelkedő — volt. — GRAFOLÓGIÁRÓL a Gó­zonban. Holnap este 18 órakor tartja mára hirdetett előadását Szilvásy Péter grafológus a Gőzön István Művelődési Központban. Az előadás témája a párválasztás és a grafológia közti párhuzam. — BIBLIAKLUB. Az igaztalan ember igazsága címmel hangzik el előadás csütörtökön 18 órai kezdet­tel Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központ bibliaklubjá­ban. Az előadó: Murányi József lel­kipásztor. A belépés díjtalan. —PIARISTÁKNAK. A Magyar Piarista Diákszövetség kecskeméti szervezete a Kiskunsági Nemzeti Park Liszt Ferenc téri székházában várja május 9-én, 9 órára mindazon tagjait, akik közös kiránduláson szeretnének részt venni. Ezúttal Bu­gáéra indul a csoport. — A PLANETÁRIUMBAN. A TIT kecskeméti Planetáriumá­ban, a Szósz klubban ma 19.30 órai kezdettel Bori Ernő tart elő­adást, Pletykák Edward Stachurá- ról, avagy a Klasszikus Elbán- inneni hippi(író) címmel. — TERMÉSZETGYÓGYÁ­SZATI nap. Május 9-én, délelőtt 9 órától ismét tartanak természet- gyógyászati napot a bácsalmási művelődési központban, ahol Jan- dzsó Irén és Júlia diagnosztizál. A résztvevők megismerkedhetnek az ajurvédás gyógyterápiával, az akupresszúrával és a reflexmasz­070 7700 I — MI IS MUZSIKUSOK va­gyunk címmel német—magyar nyelvű zenés gyermekműsor lesz a városföldi klubkönyvtárban. A Holló együttes május 7-én, csü­törtökön 10.30 órakor kezdődő előadása a 6—14 éveseknek szól. Ugyanis a műsor az általános isko­lás német tananyagban szereplő versekre, mondókákra épül, kü­lönbözőjátékokkal, tréfás vetélke­dőkkel és versdramatizációkkal át­szőve. Valószínű, hogy a találkozó végén a gyerekek is elmondhatják majd: mi is muzsikusok vagyunk. A részvétel, díjtalan. — A HÉTFŐI lapszámunkban megjelent Középiskolások francia- nyelv-versenye Kiskunfélegyházán című írásunkból kimaradt a ver­seny harmadik kategóriájában győztes Markolt Judit, a kecske­méti Katona József Gimnázium diákjának neve. A Falutévé holnapi adása A tervezett témák: — Biotipp — Ipari szövetkezetek II. rész — Kertésztipp — Dániai tapasztala­tok III. rész — Gizella-köszöntő. Műsorvezető: Sári Enikő AKCIÓ Ruházati BT. Bálás áruk vására a kecskeméti technika házában extra árukkal május 4—8-áig (hétfőtől péntekig). Vállfás áruk széles választékával is várjuk vásárlóinkat. Nyitva: 7.30—18-ig. Jöjjön be hozzánk, megéri! 3/92

Next

/
Thumbnails
Contents