Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-25 / 122. szám
KÖRNYEZETÜNK A víz: kincs, ami nincs! • Ilyen kiszáradt főmeder az utóbbi esztendőkben tucatjával fényképezhető a Kiskunságban. Igen, mert aszály van — mondhatná bárki, de majd lesz a tóban víz, ha lesz eső. Oldalösszeállításunk célja, hogy felkiáltsunk: nem, nem erről van szó! Sajnos, az is elképzelhető, hogy a tavakban már sohasem lesz víz, s elképzelhető minden, ami ezzel jár. Nem lesznek békák, halak, madarak, de az is lehet, hogy növény sem! Nem a mostani aszályról szólunk. A Homokhátság egyébként is az elsivatagosodás, a kiszáradás küszöbén áll! Nem csak a felszínen van aszály, nem csak a felszínről hiányzik a víz! Tragikus mértékben lecsökkent a talajvízszint, s ami még rosszabb, a mélyfúrású ivóvízkutak rétegvízszintje is! S ha nem lesz egészséges ivóvíz, nem lesznek a Kiskunságban emberek sem. A huszonnegyedik órában vagyunk. ERDÉSZVÉLEMÉNY: A KÁRT NEM MI OKOZZUK Egyre több fórumon hangzik el természetvédők és vízügyi szakemberek szájából, hogy a Bács- Kiskun megyei Homokhátság kiszáradásának, sivatagosodásának fontos tényezője az erdősítés. Mi a véleménye ezekről a vádakról az Erdőfelügyelőség igazgatójának, dr. Göbölös Antalnak? — Ha egy teli fürdőkádba beleteszünk egy szegfűcsokrot, majd kihúzzuk a lefolyó dugóját, lehet-e ezért a vízvesztésért a virágcsokrot okolni? — kezdte válaszát dr. Göbölös Antal. — A honfoglalás idején a mai 17 százalékkal szemben, a Duna—Tisza közének 35 százalékát borította erdő. Nagy vízfogyasztású őshonos fajok voltak: kocsányos tölgy, nyár és fűz, kőris és szil. Ezek vízfogyasztása többszöröse az azóta meghonosított, ismert fajoknak. Hozzátartozik ehhez, hogy a tájformálás során, az erdős-sztyepp jellegű növénytakaróból az ember kiirtotta a fát. A többletvízhatásnak kitett területek erdőállományainak helyén ma intenzív mezőgazdálkodás folyik. Erdőink kiszorultak a sztyeppterületekre. A jóval szárazabb régiókban nem is lehetett volna az őshonos fajokkal boldogulni. Az erdőterületek nagysága ezer év alatt megfeleződött. Elterjedtek az ame- rikaból behozott akác, és északi erdei és a balkáni fekete fenyő, valamint a nemesnyár-klónok. Ezek közül viszont csak a nemes nyárat lehet nagy vízfelhasználónak mondani. Az akác- és a feketefenyőültetvények — a Bács-Kiskun megyei erdők 60 százaléka — sokkal kevesebb nedvességet használnak föl, mint a parlagok gaz- és gyomnövényzete. — Bács-Kiskunban 145 ezer hektáron folytatnak erdőgazdálkodást, 120 ezer hektárt borít erdő. 1948- tól napjainkig megduplázódott az erdőterületek nagysága. Ez azért lényeges változás ... — Nem állítottam, hogy nincs kapcsolat a talajvíz és az erdő között. Azt vallom: ha a csatornaépítések hőskorában, a biomelioráció (az erdősítés) lehetőségére is figyeltek volna a szakemberek, a víztöbblettel bíró térségek vizét erdőkkel is el lehetett volna párologtatni. Tájkímélőbb megoldás lett volna ... Mégegyszer hangsúlyoznám: a mi „kártételünk” elhanyagolható . . . — Mihez képest? ~7 A komoly meliorációs-vízügyi beavatkozásokhoz viszonyítva. Hogy csak néhányat említsek. A nagy folyóinkat szabályozták ugyan, de nem épült meg a programhoz szervesen kapcsolódó Duna—Tisza-csatorna. A belső területeken a gravitációs csatornarendszerek megépülésével nem vízgazdálkodás, hanem vízelvezetés történik. A Homokhátságról a Dunába és a Tiszába engedték, engedik le az időszakosan feleslegesnek látszó vizet. Ráadásul a munkák során áttörték a vízzáró rétegeket. Csatornáink jelentős része elszívó hatású. Sok helyen nem épültek meg a tiltok, a zsilipek. Vagy ahol elkészültek, ott sem mindig üzemelnek. Fontos tényező:,az olajkutató fúrások hatása. Áttörték a vízzáró rétegeket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, minthogy a rétegvizekben is megjelent a nitrát és a nitrit. Súlyos vétek a rétegvizekkel való rablógazdálkodás. Az előző korszakhoz képest jelentősen megnőtt a vízkitermelés. Ugyanakkor a csatornázott települések szennyvize közvetlenül a folyókba kerül. — Az erdőknek sok kedvező hatása is van a vízháztartásra ... — Igen. Az erdő növeli a térség páratartalmát. Csökken a páraéhség. Az erdő humusza jól tárolja a nedvességet, lassítja az elfolyást. Nem lehet véletlen, hogy a világban nagyívű tervek foglalkoznak a félsivatagok fásításával. Nem hinném, hogy nálunk a vízhiányproblémák megoldását az erdők kiirtása jelenthetné. .. — Úgy tűnik viszont, hogy az Önök érveit nem ismerik a hidroló- gusok... — Sajnos, még ma sincsenek komplex tájökológiai vizsgálatok. Mindenki mondja a magáét. Nagyon remélem, hogy a sokasodó értekezletek, tudományos tanácskozások egyik eredménye éppen az lesz, hogy megindul egy jövőkép kialakítása. Ehhez kapcsolódik majd az egyes tudományágak elmaradt alapkutatásainak pótlása. Az új eredmények együttes alkalmazása, egy harmonikus tájfelhasználás érdekében. Ehhez majd az erdészeknek is alkalmazkodniuk kell. Fontos lenne például a víztakarékos fafajok honosítása, tudatos alkalmazása. Mindehhez azonban alapvetően fontos a tények ismerete és tisztelete .. . Farkas P. József A talajvízszint süllyedésének okai a Homokhátságon Az országgyűlést képviselő szervezi a megoldást A Magyar Hidrológiai Társaság kebelén egy — többféle tudományág képviselőiből létrehozott — munkacsoport 1990-ben behatóan vizsgálta a Homokhátság vízgazdálkodási problémáit. A különböző szaktanulmányokból dr. Pálfai Imre, az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság mérnöke vonta le az összefoglaló következtetéseket, s azokat kiegészítve saját kutatási eredményeivel, kísérletet tett arra, hogy a talajvízszint süllyedésére magyarázatot adjon. Megállapításait többen vitatják. Főként azzal, hogy az elfogadhatónál nagyobb jelentőséget tulajdonít az időjárásnak, s kisebbet az emberi beavatkozásnak — elsősorban a rétegvizek kitermelésének és a vízügyi szakemberek által végzett vízrendezési, csatornázási munkálatoknak —, ám kétségtelen, hogy ma dr. Pálfai Imre tanulmánya az egyetlen olyan munka, amely tudományos igénnyel próbálja meg összefoglalni a jelenség okait. A Petőfi Népe olvasói számára megfogalmazott véleményét ennek előrebocsátásával adjuk közre. A talajvízszint süllyedését előidéző okok egyrészt természeti eredetűek, másrészt bizonyos emberi beavatkozásokra vezethetők vissza. A természeti tényezők közül kétségkívül a nagyfokú csapadékhiány az, amely döntően hozzájárult a mai állapotokhoz. A Duna— Tisza közén 1971 óta alig volt az átlagosnál csapadékosabb esztendő, a kifejezetten csapadékos évek pedig teljesen elmaradtak. Az 1971 —90 közötti húsz esztendő halmozott csapadékhiánya így kereken ezer milliméter! Ilyen nagy hiányra a száz évre visszanyúló észlelések tanúsága szerint mé£ nem volt példa. Különösen megerezték a talajvizek a gyakran száraz, hótlan teleket. A levegő párologtatóképessége az 1970-es években és még 1980- ban is — a hűvös nyarak miatt — az átlagosnál mérsékeltebb volt, s ez némileg ellensúlyozta a csapadékhiányt. Később azonban melegebb nyarak jöttek, a párolgás fokozódott, s ez süllyesztette a talajvíz szintjét. Az emberi beavatkozások közül a rétegvizek kitermelése hatott leginkább. Ezek, a több száz méter mélységben elhelyezkedő s a szivattyús kutakkal kitermelt vizek a Homokhátság talajvizéből pótlódnak. Mivel a rétegvíz-kitermelés — amely ma nyolcszor annyi, mint 1960 előtt (!) —jócskán meghaladja a természetes utánpótlódás mértékét, a rétegvizek eredeti szintje jelentősen (általában 10-15 métert) süllyedt, s ez maga után vonja a talajvíz süllyedését is. Nincs kizárva, hogy — hasonló módon — a Duna—Tisza köze déli részén folytatott szénhidrogén-bányászat is hozzájárult a vízháztartási egyensúly megbomlásához. Á talajvíz közvetlen kitermelése öntözési és egyéb célokra — az időjárás szárazabbra fordulásával, éppen a talajvízszint süllyedéséből eredő károk csökkentése végett — az utóbbi években ugyancsak észrevehetően fokozódott. A legújabb becslések szerint a talajvízből csaknem ugyanannyit termelnek ki, mint a rétegvizekből. Ez a fogyasztás — érthető módon -— ugyancsak csökkenti a talajvíz szintjét. Az egyik legvitatottab kérdés, hogy a földhasználatban az utóbbi évtizedekben előállt változások milyen hatással vannak a talajvízháztartásra. Például az erdők térhódítása — területük 1960 óta megduplázódott — valószínűleg a talajvízkészlet nagyobb igénybevételével jár, s ugyanakkor több vizet fogyasztanak a mezőgazdaságban újabban alkalmazott, nagyobb termőképességű növényfajták is. A vízrendezési munkálatok, amelyek itt a ’70-es években jószerével befejeződtek, tagadhatatlanul szárazabb körülményeket teremtettek, de a vízelvezető csatornák az ilyen funkciójukat csak akkor tudják betölteni, ha van víz. A csatornahálózat zömében két méternél kisebb mélységű csatornákból áll, s csupán néhány százalékot tesznek ki a mélyebb bevágá- sú szakaszok, amelyek képesek a környező talajvizet megcsapolni. E csatornákban összegyűlő és lefolyó talajvíz a mérések szerint alig több, mint amennyi a természetes szivárgás folytán a hátság lejtőin a folyók felé egyébként is eltávozott volna. A csatornák talajvízleszívó hatását sok helyen elzárózsilipekkel mérséklik. Arra a kérdésre, hogy a felsorolt okok milyen arányban játszottak közre a talajvízszint drasztikus süllyedésében, a vizsgálatok mai állása szerint a következő becslés adható: az időjárás 50 százalék, a rétegvíz-kitermelés 25, a talajvízkitermelés 10, a földhasználatban bekövetkezett változások 7, a vízrendezés 6, s egyéb okok — például szénhidrogén-bányászat — 2 százalék. A jelenség rendkívüliségét az idézte elő, hogy a ’80-as évek elejére a sokféle tényező kedvezőtlen, egyirányú hatása összegződött. Dr. Pálfai Imre A nyárlőrinci, szikrai homokon gazdálkodva Kánya Gábor ország- gyűlési képviselő szintén tapasztalja a hátság kiszáradásának veszélyeit. Létrehozott egy rendszeresen konzultáló munkacsoportot, melyben részt vesznek a megyei önkormányzat, a földművelésügyi hivatal, az illetékes vízgazdálkodási igazgatóságok, s újabban a szakminisztériumok képviselői is. Remélik, hogy munkálkodásuk eredményeképpen sikerül a társadalmi és a szakmai közvélemény mellett a politikai döntések előkészítőit, s magukat a döntéshozókat is meggyőzni arról, hogy a Homokhátság további kiszáradásának megakadályozásához sürgősen pénzre van szükség. Kánya Gábor szeretné, ha már az 1993-as költségvetés őszi előkészítése során érvényesíteni lehetne a Duna—Tisza köze érdekeit. Részlet a Duna—Tisza közi hátság vízgazdálkodásáról szóló 1990-es tanulmányból: Akkor következik be probléma, ha a növény normális talajvízszint által befolyásoltan kialakított gyökérzete alól kifogy a talajvíz, s a talaj felső rétege is száraz. Ezt az állapotot a növények nem bírják ki sokáig, kondíciójuk leromlik, fogékonyakká válnak a betegségekre, a levegő szennyezettségére és a fagyra. Emiatt a termés meny- nyisége csökken, minősége romlik, a növény részben vagy egészen elszárad. Ilyen jelenségekkel találkozunk a Homokhátságon igen sokfelé. (Harmati Isván) Valamit sürgősen tenni kell! • Nemere Péter szerint először a meglévő belvízcsatornákon kellene a hátságra vizet hozni. Nemere Péter, a Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat igazgatója a napi munkája során manapság már egyre gyakrabban találja magát szembe a rétegvízkészletek csökkenésének problémájával. Szakmai körökben általánosan elfogadott, hogy a Homokhátságra vizet kell vezetni, s ennek megoldásaként a terület vízválasztóján majdan végighaladó Duna —Tisza csatornát emlegetik. Jelenleg azonban mindenki úgy látja, hogy ez anyagi és politikai okokból (pl. Bős —Nagymaros) a közeljövőben nem valósulhat meg. Addig is, míg ennek feltételei megérnek, Nemere Péter közbenső megoldásként, eredeti javaslattal állt elő: Az Alföld területén az elmúlt 30 évben a mélységi vizek igénybevétele rohamosan nőtt. Ma meghaladja az évi 400 millió köbmétert, ami egy másodpercenként 12,7 köbméter vízhozamú folyó (körülbelül a közepes vízállású Ipoly) teljes évi vízszállítását jelzi. Ennél a vízkivitelnél a természetes beszivárgás optimális körülmények között is egy nagyságrenddel kisebb. Ha tenni akarunk valamit a rétegvízkészlet megtartása érdekében, akkor nagy mennyiségű folyóvizet kell mesterségesen beszivárogtatnunk a Homokhátságon és a Nyírségben. Ennek a beruházásnak a programjával azonban ma nem lehet előállítani. Mégis, mit tehetünk? A Homokhátságon a talajvízszint további süllyedése néhány éven belül súlyos sivatagosodást fog eredményezni, s a kertészeti kultúrák kipusztulásával kell számolni. Legalább a terület öntözhe- tőségét el kellene érni, annál is inkább, mivel erre viszonylag olcsó lehetőség van. A Homokhátság belvízelvezető Szerkesztette: Farkas P. József és Bálái F. István csatornái a vízválasztótól nyugatra a Dunavölgyi-főcsatornába, keletre a Tiszába ömlenek. Ezek a csatornák csak a víz levezetésére készültek, visszatartó műtárgy is csak elvétve található rajtuk. Ha a csatornák lejtésének minimalizálásával, zsilipek és átemelőszivaty- tyúk építésével megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a csatornák visszafelé is képesek legyenek vizet szállítani, akkor az öntözővizet eljuttathatjuk a hátság gerincén lévő természetes tárolókba — amelyek évek óta szárazak már — s az öntözés megoldhatóvá válik. A Dunavölgyi-főcsatornából másodpercenként 2 köbméter vízhozam még kiemelhető, s szállítóképességének bizonyos mértékű javítása is megoldható. Feltétlenül próbát kellene tenni legalább az egyik belvízelvezető csatornával. Célszerű lenne, ha a Büdöstói- csatorna kerülne átépítésre, amely Akasztónál ömlik a Dunavölgyi- főcsatornába. Ez a csatorna a Vadkerti-tó, Lázár-tó, Szarvas-tó, Nagy-tó felfűzéséével egészen Pir- tóig megvan, mint jelenleg száraz belvízelvezető meder. A Vadkertitótól viszonylag rövid új csatornával elérhető kelet felé a Szappanostó, amelyből már a Tiszába tartó csatornák is táplálhatok. Természetesen nem kis feladat ez sem, hiszen megépítése több száz milliós beruházást jelent, s működtetésének energiaigénye sem elhanyagolható. Nélküle azonban a majd valamikor megvalósuló talajvízpótló rendszer tervezése is bizonytalan alapokon történne, hisz ilyen feladat megoldásáról nincsenek tapasztalatok. Nemere Péter okleveles építőmérnök, vízellátási és csatornázási szakmérnök A fúrt kerti kutakról Bács-Kiskun megye portáin s kertjeiben húsz-harminc méterre lefúrt kutak tízezrei szolgálnak háztartási, s gyakran öntözési célokat. Nem mindenütt tudják, hogy az ilyen kutak fúrásához a helyi önkormányzat előzetes engedélye szükséges. Becslések szerint több ezer — de a tízezret is meghaladhatja — azoknak az ilyen kutaknak a száma, amelyek engedély nélkül létesültek, s nem szerepelnek semmilyen nyilvántartásban, fogyasztásukat a vízgazdálkodási szakemberek csak becsülni tudják. Korábban az volt a szabály, hogy a kút fúrásáért nem kell fizetni — s a vízhasználatért sem —- ha a mélység nem éri el az első vízzáró réteget. (A víz állami tulajdon, még akkor is, ha saját telkünk alatt van.) A jelenleg érvényes rendelet szerint víz csak háztartási célra vételezhető ingyen, ha valaki öntözésre használja — s meghaladja a napi másfél köbméteres fogyasztást — akkor rendelkeznie kell az illetékes vízgazdálkodási igazgatóság engedélyével, amiért már természetesen fizetni is kell. Ezt a szabályt általában nem tartják be, de egyes szakemberek véleménye szerint betartatni sem lehet, s nem is biztos, hogy egyáltalán szükséges. Egyes napokon a hobbikertekben kilocsolt víz 9 Az új földtulajdonosoknak első dolga, hogy kutat fúrjanak — nyilván öntözési célra. (Fotó: B. F. I.) ugyan meghaladhatja a másfél köbmétert, más napokon viszont nem locsolnak, s az átlag feltehetően alatta marad az engedélyezett határértéknek. Az ellenőrzés egyébként is megoldhatatlan. Az biztos, hogy a leghatékonyabban felhasznált víz ezekből a kutakból származik. B. F. I. A szennyvíz is felhasználható Tudományos konferenciát rendeztek Kecskeméten az elmúlt héten, melynek témája a város szennyvizének elhelyezése, tisztítása és felhasználása volt. A vízgazdálkodási szakemberek — s a város polgármestere is — azt az álláspontot képviselték, hogy a lábunk alól felszivattyúzott vizet -— még ha szennyvíz is lett belőle — luxus a Csukás-éren keresztül a Tiszába folyatni. Lehetséges a mezőgazdasági felhasználás, amelyre jó példa az Agromix Termelőszövetkezet területén kialakított szennyvízhasznosító öntözőrendszer. Ennek kihasználása viszont — az állami támogatás megszűnése miatt — veszélybe került. • A Homokhátságon a jövőben nagy szükség lehet az öntözőrendszerekre. Az Agromix Termelőszövetkezet erre a célra kialakított területén biológiailag tisztított szennyvízzel locsolnak. (Fotó: Straszer András) Mese a szegfűről és 111 a fürdőkádról
