Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-20 / 118. szám
\ Kamatozó kárpótlási jegyek Bár a kárpótlás a tervezettnél jóval lassabban halad, májusban már 12,7 százalékos megnövelt kamattal kapják kézhez kárpótlási jegyüket azok, akiknek ügyében már a határozat megszületett. Az 1000 forintos kárpótlási jegy értéke ebben a hónapban 1127, az 5000 forintosé 5635, a 10 ezresé pedig 11 270 forint. A kárpótlási jegyek jelenleg évi 16,5 százalékkal kamatoznak. Döntés a volt szovjet ingatlanokról Kormányrendelet jelent meg arról, hogy a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet pályázat útján hasznosítja a megmaradt ingatlanokat, ám meghirdetés előtt ki kell kérni a területileg illetékes önkormányzat véleményét. A repülőtér hasznosítása előtt pedig az érdekelt minisztériumok egyetértése is szükséges. Az ingatlanokat eladás, térítésmentes átadás, bérbeadás, megterhelés és gazdasági társaságba való bevitellel lehet hasznosítani. Súlyos baleset az 5-ös főúton Az 5-ös számú főút 133. kilométerszelvényénél, a Csongrád megyei Kistelek térségében kedden kora reggel egy mikrobusz és egy kamion frontálisan ütközött. A balesetnél kilencen sérüllek meg, egy magyar kivételével román állampolgárok. A sérültek közül hárman életüket vesztették, hárman súlyos, és ugyancsak hárman könnyű sérülést szenvedtek. A rendőrség a helyszínelés időszakára, mintegy két órán át, lezárta a főutat, és elterelte a forgalmat. (MTI) Új magyar—szlovén határátkelők Két új határátkelő nyílik szerdán Magyarország és Szlovénia között — tájékoztatta az MTÍ-t a Vára- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága. A Tomyiszentmiklós Pince, valamint a Felsőszölnök Martinje közötti átkelőt a két ország állampolgárai gyalogosan, illetve személygépkocsival vehetik igénybe. Sorozat a társadalombiztosításról A különböző jogcímen járó társadalombiztosítási ellátások ismertetését az anyasági segéllyel (kelengye- pénzzel) kezdjük. Az elkövetkezendő napokban a növekvő gyermek után kapható juttatások kerülnek sorra. A későbbiekben a felnőtteknek, nyugdíjasoknak adható ellátási formákat mutatjuk be. Mivel ezek, így együtt, semmilyen közlönyben, kiadványban nem találhatók meg, érdemes összegyűjteni a cikkeket Ha a családban gyermek születik, megbetegszik valaki stb., elő lehet keresni: kinek, mikor, milyen, mennyi társadalombiztosítási ellátás jár. Cikkeinket mától a 3. oldalon találják. Kábeltévéfórum Már beszámoltunk róla lapunkban, hogy Kecskemét önkormányzata előbb levette napirendről, majd egy másik ülésén mégis tárgyalta az ingatlankezelő vállalat által működtetett, önkormányzati tulajdonban lévő kábeltévé-hálózat fejlesztési tervét. Ami egy amerikai céggel létesítendő közös vállalat formájában valósulna meg. A testület azonban — nem eléggé tisztázottnak tartván a szerződés részleteit, az együttműködés feltételeit — végül nem döntött a kérdésben. Két hete az önkormányzati képviselők számára hívtak össze tájékozódó beszélgetést. Május 21-én, csütörtökön, 1 órakor újabb fórumot terveznek a kecskeméti városházán, ezúttal nem csak képviselőknek. Félegyházáról Kuvaitba A Technoimpex és magyar part- ncrvállalatai lehetőséget kaptak a háborúban megrongált kuvaiti olajipari berendezések helyreállításában való részvételre —- jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a Technoimpex Rt. képviselői. Fgy konkrét 2 millió dollár értékű — szerződésük már van. A kiskunfélegyházi Autó Union Kft. közreműködésével 37 darab megrongálódott Ikarus autóbusz felújítását vállalta el a Technoimpex. A feladat elvégzésére júliusban 25—30 magyar szakember utazik Kuvaitba. Az autóbuszokat november i 5-éig kell átadni. V. J PÉNTEK REGGELRE HIRDETTÉK Figyelmeztető sztrájk a MÁV-nál Cigány iskola, gyermekétkeztetés Interpellációk Kecskeméten Figyelmeztető sztrájk lesz pénteken, a Budapest—Hegyeshalom és a Budapest—Szeged vasútvonalon reggel 7—9 óra között — mondta el az MTI kérdésére Kalmár Tibor, a Vasutasok Független Szak- szervezeti Szövetségének ügyvivője. A munkabeszüntetésre azért kerül,sor — hangsúlyozta —, mert a MÁV vezetése rendre felrúgja a szakszervezetekkel kötött megállapodásokat. A sztrájk várhatóan nem bénítja meg a vasútforgalmat, de jelentősen késleltetheti. A sztrájkot a Vasutasok Független Szakszervezeti , Szövetsége, a Kecskeméti Állomásfőnökség Munkástanácsa, az Utasellátó Dolgozók Független Szakszervezete és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének tatabányai alapszervezete hirdette meg. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete országos szinten nem vesz részt a sztrájkban. Országos választmánya szerint a jelenlegi helyzet nem érett erre. A pénteki sztrájk Bács-Kiskunt érintő részleteiről olvasóinkat holnap tájékoztatjuk. Több interpellációra is sor került a hétfői kecskeméti közgyűlésen. Varga László tiszteletes a Kuruc téri iskola lepusztult állagát tette szóvá. Kifejtette: merjük kimondani, hogy cigány iskola, de ilyen állapotokat ne tűrjünk Kecskeméten. Lengyel László, a Hunyadi-iskola igazgatója a vendéglátó vállalat által biztosított városi gyermekétkeztetés színvonalát középkori állapotúnak minősitette. Ennek nyomán a gazdasági bizottságnak június 30-áig meg kell vizsgálni, hogyan vehetné át a gyermekétkeztetést az önkormányzat. Lengyel képviselő azt is kifogásolta, hogy nem kötötték meg az iskolák biztosítását, holott a költség- vetésben benne van az összeg. Úgy tűnik, hogy iskolák első félévi biztosítási díját a városnak sikerült megspórolnia .. . Dr. Szentkirályi László a 19,5 milliós kulturális és sportalap késlekedő felosztását sürgette, Rác András pedig a leninvárosi Szentháromság-temetőben folyó fairtás felelősét kérte megnevezni. Kivizsgálásuk után a felvetett problémákra visszatér a közgyűlés. M. Gy. BAJÁN, KALOCSÁN, HALASON Miniszteri szemle a megyei laktanyákban SZOMJAS A FOLD Már elemi csapás az aszály Három mázsa titkos anyag • A csütörtöki kormányülésen szereplő javaslat szerint a tavaszi munkák indításához rendelkezésre bocsátott, ám fel nem használt pénzt — ez mintegy 10 milliárd forint, azaz az eredeti összegnek mintegy fele — a továbbiakban az öntözés elősegítésére lehet fordítani. (A 35- ös kisgazda frakció álláspontját a 2. oldalon közöljük.) Dr. Gombár Csabát nem mentem fel a Magyar Rádió elnöki tisztéből; ezt tartalmazó levelemet személyesen adtam át kedden a miniszterelnök úrnak — mondta Göncz Árpád. Hozzátette: mérlegelésem szerint Gombár felmentése ugyanis a sajtó- szabadság alkotmányos elvének sérelmén keresztül az államszervezet M ájus első napjaiban még reménykedtek a gazdászok, hogy a hónap oly sokat emlegetett aranyat érő esője megmenti a vetéseket. Az elmúlt napokban valóban volt valamennyi csapadék, de csak annyi, amennyi éppen a növények leveléről verte el a port. A napi párolgás — a tenyészedényes mérések szerint—7-8 milliméter ebben a szeles időben. Igen ám, de májusban megyei átlagban éppenhogy ennyi csapadék ha hullott. E párologtatott nedvességnek mintegy felét a növények „vennék ki”, ha lenne miből. Az őszi kalászosok vetései elképesztők, a Kiskunság egyes részein visszafordíthatatlanok a károk. Még egy hónapnál több az aratás megkezdéséig, de a kalászok már ott ülnek az arasznyi száron, rosz- szabb esetben már virágoznak. A megye felső területein, a tavaszi felmérésekhez képest, 30-50 százalékkal rosszabbak a termés esélyei. A Bácskában és a Duna melléken a gabonák várható terméskiesése 25- 30 százalékos az állományfelmérések szerint. A tavaszi vetéseken még segíthetne a csapadék, már ahol egyáltalán kikeltek, vagy nem száradtak el a növények, ahogy a cukorrépánál már megfigyelhető. (Folytatás a 3. oldalon) demokratikus működését súlyosan zavarná. A kormány álláspontja szerint nem indokolt Gombár Csaba felmentésének ügyét a sajtószabadság sérelmével, s ezen keresztül az államszervezet demokratikus működésének súlyos zavarával összefüggésbe hozni. (Folytatás a 2. oldalon) Bizonyítható, hogy a volt állampárt külföldre juttatott dokumentumokat, köztük titkos anyagokat is —jelentette be Boross Péter belügyminiszter a parlament keddi in- terpellációs kétórájában, Gáspár Miklós (KDNP) kérdése nyomán. A belügyi tárca vezetője ezzel kapcsolatosan beszámolt a Háznak arról, hogy 1990. február 22- én hazánk bécsi nagykövetségére 17 zsák, összesen 510 kilogramm- nyi iratot is kiszállított, a diplomáciai küldemények mellett, a Külügyminisztérium egyik gépkocsiV/Tádl Ferenc tárca nélküli miniszter kedden reggel, az Országgyűlés plenáris ülésén bejelentette, hogy a magyar kormány még a keddi nap során átadja a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos, az 1977-es magyar—csehszlovák államközi szerződés május 25-ei felmondásáról szóló jegyzéket a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság nagykövetségének. A lépést azzal invezetője. Az irományok feladója a Munkásmozgalmi Intézet, címzettje pedig az Osztrák Kommunista Párt volt, majd ismeretlen helyre szállították a zsákokat. Boross Péter hozzáfűzte, hogy északkeleti irányba is áramlottak az információk, ahol azokról minden bizonnyal regisztrációk készültek. Ezért miniszterként az orosz belügyi vezetőhöz fordul azzal a kéréssel, hogy bocsássák rendelkezésünkre az illetéktelenül orosz páncélszekrényekbe került magyar dokumentumokat. dokolta, hogy az elmúlt heti, mindkét fél részéről biztatónak ígérkező üzenetváltásokat követően a beruházás C változatának munkálatai nagy lendülettel folytatódtak, s északi szomszédunk semmilyen garanciát nem adott az általunk kifogásolt munka leállítására. A bejelentést a Ház valamennyi frakciója részéről taps fogadta. (Részletek a 2. oldalon) • Für Lajos, honvédelmi miniszter. E ddigi minisztersége alatt immár harmadszor látogatott Bajára Für Lajos, a honvédelmi tárca vezetője. Korábbi szemléi során erősen kifogásolta a bajai laktanya állapotát, a sorkatonák elhelyezésének körülményeit. Mostani látogatásakor elmondta, hogy bár a katonai vezetés megkezdte a legszükségesebb felújításokat, a pénzszűke helyzet miatt még saját maga sem látja, mikor fejeződhet be a teljes átépítés. A miniszter megígérte, hogy személyesen felügyeli a vaskúti úti laktanya sorsát. Szeretné megnyugtatni a Bácskában élő lakosságot, hogy szó sem lehet a háború átterjedéséről, még akkor sem, ha időnként átsodródnak a határon bizonyos katonai események. Véleménye szerint ezért fontos a honvédség felkészültségének folyamatos ellenőrzése. Látogatása során felkereste a kalocsai és a kiskunhalasi laktanyákat is. Kalocsán mindent rendben talált, és jónak ítélte a katonák körleteit. Kiskunhalason is jók a »körülmények, de az erősen feltöltött létszám miatt zsúfolt az elhelyezés. A miniszternek az az általános tapasztalata, hogy az ország más katonai kerületeiben az átszervezés létszámcsökkentéssel járt, és sok a kihasználatlan laktanyai helyiség. P. Z. Kikötővárosok tanácskozása Baján Ma 10 órai kezdettel tartják a magyarországi Duna menti kikötővárosok polgármesterei időszakonként megismétlődő tanácskozásukat a városháza dísztermében. Győrtől Mohácsig,. mintegy tíz város, valamint az Észak- és a Dél-dunántúli Gazdasági Kamara képviselteti magát. A napirenden az idegenforgalom és a vízi szállítás fejlesztésének tapasztalatai szerepelnek. Göncz nem menti fel Gombárt Felmondtuk a bősi szerződést # Szlovákiában folytatják az építkezést. A csunyi ágon pontonhídon szállítják az anyagot a szigetre, ahol már kezd kirajzolódni a C variáns szerinti elzáró gát nyomvonala. Másodszor is pusztított a balotai tűz Mint arról hétfői számunkból értesülhettek olvasóink, példátlan méretű erdőtűz pusztított az elmúlt hét végén Balotaszálláson. A szombati tűzvész maradványait vasárnap reggelig őrizték a halasi tűzoltók, s délelőtt tíz óra tájban hagyták magára a fenyvest. Nem sokkal ezt követően újra lángra kapott a zsarátnok, s a tűz—ha lehet—még nagyobb pusztítást végzett, mint előző nap. Amíg a régen várt eső meg nem érkezett, senki nem lehetett biztos benne, nem ég-e le a falu is mindenestől. A tűzoltók — látva a reménytelenséget — az erdőszéli s az erdőben szétszórtan települt tanyákhoz irányították a kocsikat. Volt tanya, amelyik nemcsak körbeégett, de az udvara is felperzse- lődött. Mentő, orvos készen állt, mindenki talpon volt. A falu polgármesterével folytatott beszélgetésünkből az eset messzebbre nyúló tanulságairól is szó kerül. (Áz interjút lapunk 3. oldalán olvashatják.) Újabb öngyilkos katona Hétfőn este különös esethez riasztották a bajai helyőrség parancsnokát és a rendőrséget. Tíz óra tájban C. R. honvéd megtámadta őrt álló katonatársát, és jogellenesen lefegyverezte, majd a megszerzett fegyverrel elhagyta a laktanyát. A biztonsági intézkedések megtétele közben az ébren lévő katonák két egyes lövésre figyeltek fel. A felderítő csapat a lövések irányában rövidesen rátalált az akkor már élettelen fiatalemberre. A helyszínre érkező szegedi katonai ügyész, dr. Sas György százados azonnal hírzárlatot rendelt el a vizsgálat befejezéséig, a szülők kiértesítéséig. Az ügyész annyit elárult lapunknak, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok azt mutatják, C. R. önkezűleg vetett véget életének, családi okok miatt. A vizsgálat befejeztével részletesen tájékoztatjuk olvasóinkat a tragédia hátteréről. P. Z. Újjáéledt a Jánoskaeresztés hagyománya •| A vízimolnárok kihaltak, a szakma sem él már, de Baján minden polgár ezer szállal kötődik a Dunához. Amikor pár éve felelevenítették a szentjánosi városrész kápolnájának védszentjét megtisztelő búcsú hagyományait, a lelkes patrióták ráéreztek a közóhajra: az elkülönülés és az egységkeresés látványos megvalósításának lehetőségének megteremtésére. A Jánoskaeresztés népünnepélyéről lapunk 8. oldalán képes riportban számolunk be. (Fotó: Walter Péter) MA 04, 05, 07 MAGAZIN 5. oldal