Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-15 / 114. szám
SPORT 1992. május 15., 11. oldal A hagyományok folytatásáért A páros esztendők a felnőtt te- kézők versenynaptárában a világbajnokságokat jelzik. Ilyen év lévén ismét összemérik erejüket a világ legjobb „guritói”. A vasárnaptól május 22-ig tartó XIX. vb-nek Pozsony ad otthont. A tekézés a magyar sikersportágak közé tartozik, bár kevesebb figyelem övezi, mint az olimpiai programban szereplő sportokat. De azért a vb-k „megmozgatják” a sportkedvelőket, s mindenki (arany)érmek reményében várja a versenyről érkező híreket. Nem véletlenül. A vb-k 1953 óta íródó történetében ugyanis Magyarország 21 aranyéremmel a ranglista harmadik helyén áll, ennél többször csak a románok (23) és a jugoszlá- vok (22) állhatták a dobogó tetején. A sportág olyan klasszisai szerepelnek ma is a válogatottban, mint például az ötszörös (!) egyéni világbajnok Csányi Béla, vagy a kétszeres aranyérmes Vidács Györgyné. A szövetségi kapitányok, Han- kó György és Kustán Jánosné Pozsonyban a hagyományok folytatását várják az eredményes tatai edzőtáborozás után. — Tatán szinte vb-körülmények között készültünk. Egyrészt azért, mert olyan nyers, új pályán gyakoroltunk, mint amilyen a vb-n is vár minket. Másrészt pedig az edzések időrendjét a pozsonyi szereplés menetrendjéhez igazítottunk. Bizakodóak vagyunk... A sportág hazai képviselői eddig magasra tették a mércét, nekünk sem szabad alább adni — fogalmazott tömören a nők szakvezetője. Pólós órarend Barcelonára Alig készült el az olimpiai vízilab- datoma-selejtező csoportjainak összeállítása, már a napra, órára lebontott barcelonai pólós program is megvan. Eszerint a válogatott két színhelyen száll vízbe augusztus első hetében csoportellenfeleivel, nyitómérkőzését a Bemar Picomell uszodában játssza az olaszokkal, míg további négy találkozójának színhelye a Montjuic központi uszoda. A kezdési időpontok meglehetősen változóak, délelőtti és késő esti fellépés egyformán szerepel a programban. A részletes mérkőzésrend: augusztus 1.: Magyarország— Olaszország 12.00 óra, augusztus 2.: Kuba—Magyarország 18.30, augusztus 3.: Magyarország— Spanyolország 21.00, augusztus 5.: Görögország—Magyarország 19.45, augusztus 6.: Magyarország— Hollandia 10.45. FELLEPES STOCKHOLMBAN Jenei már az északiakra gondol... Anglia elleni mérkőzésével a magyar labdarúgó-válogatott túljutott tavaszi programjának a nagyobbik felén. A soron következő fellépés május 27-én Stockholmban, a júniusi Európa-bajnokság házigazdájának otthonában lesz a svéd válogatott ellen, majd június 3-án — ismét a Népstadionban — első tétmérkőzését vívja Jenei Imre szövetségi kapitány együttese. Izland válogatottja nem ígérkezik ugyan túl nehéz ellenfélnek, de intő példa lehet, hogy például az osztrákok tavaly a még keHÉT VÉGI ELŐZETES PÉNTEK ASZTALITENISZ NB I. A csoportos férfimérkőzés: Zöldmező Szövetkezeti SE—BVSC. Kiskunfélegyháza, Fadrusz utca 2/ A, 17 órakor. * A bajnoki címre még három csapat pályázik. A mezőnyt a félegyháziak vezetik, két ponttal megelőzve a Postást és hárommal a B VSC-t. Az elsőség a félegyháziak két rangadóján, a pénteki vasutasok elleni és a május 23-án sorra kerülő, Postás elleni mérkőzésen dől el. A végső sikerhez a vasutasokat mindenképpen le kell győzni, ebben az esetben a Postás ellen elegendő a döntetlen is. A rangadón nagy küzdelemre van kilátás, hiszen a vendégcsapatban három válogatott kerettag, Gárdos, Holló és Pagonyi szerepel. Reméljük, a közönség támogatásával a hazaiak kiharcolják a bajnokság elnyeréséhez szükséges győzelmet. KÉZILABDA NB Il-es női mérkőzés: Kiskundo- rozsma—Jánoshalma, 17 órakor. LOVASSPORT A Délmagyarországi Területi Lovasszövetség Díjugrató Bajnokságának I. fordulója: Jűskunhalas, lovaspálya, 8 órától. A versenyek ifjúsági, junior és felnőtt kategóriában zajlanak. SZOMBAT LABDARÚGÁS NB I-s mérkőzések: Veszprém— Pécs, Vasas—Videoton Waltham, Vác—Rába ETO, 17 órakor. Siófok —MTK, Haladás—Zalaegerszeg, Ferencváros—Tatabánya, 18.30kor. Megyei I. osztályú bajnokság, kezdés 17 órakor: Kkfházi Honvéd— Soltvadkert, jv.: Kara. GAMF— Mélykút, jv.: Fejes. Megyei III. osztály, Kkfházi csoport: Knorr Bremse SZIM—Táz- lár, 10 órakor. Kunfehértó—Balló- szög, Jászszentlászló—Bugac, Kaskantyú Wald Coo—Ámor Harka SE, Ladánybene—Szentkirály, 17 órakor. Bajai csoport: Bácsalmási OB—Csikéria, 17 órakor. Kecskeméti csoport, kezdés 17 órakor: Fülöpszállás—Szalkszent- márton, Szabadszállás—KunHOGY ÖN SE MARADJON KI A JÁTÉKBÓL EGY ÚJ LEGO PARTNER BOLT AZ ÖN KÖZELÉBEN! KERESSE A LEGO PARTNER BOLT EMBLÉMÁT! A teljes áruválasztékkal rendelkező újonnan megnyitott LEGO PARTNER BOLT szeretettel várja Önt az Alföld Áruházban, Kecskeméten, a Május 1. tér 6. sz. alatt. Szakképzett eladók segítségével kiváló minőségű játékok között válogathat. A Duplo, a LECjO System és a LEGO Technic márkák között kisebb és nagyobb gyermekének is talál érdeklődésének megfelelő játékot. A LEGO Szerviz gondoskodik játékalkatrész utánpótlásról is. LEGO MINDEN NAP EGY ÚJ JÁTÉK 1467 • Hct közben játszották Kecskeméten a labdarúgó Magyar Honvédségi Kupa első elődöntő mérkőzését, ahol a H. Me- zőfi SE ellenfele a H. Bolyai Katonai Főiskola együttese volt. A találkozó folyamán a hazaiak végig fölényben voltak, ám a gólszerzési lehetőségeiket sorra kihagyták, így a várt többgólos győzelem helyett 6—0-ás döntetlen lett a végeredmény. A visszavágóra pénteken kerül sor a fővárosban. Farkas Tibor felvételén Kecskés (sötét mezben), a kecskemétiek egyik legjobbja lefordult _ védőjéről és akciót indít. szentmiklós II., Izsák II.—Apos- tag, Tass—Kecel II. NB Il-es serdülőbajnokság: KSC II.-—Békéscsaba, 11 órakor, Kaba —KSCI., 12 órakor. NB Il-es ifjúsági bajnokság: KSC II—Békéscsaba 12.30-kor, Kaba —KSCI., 13.30-kor. KÉZILABDA NB I/B-s férfimérkőzések: Békéscsabai Mirelit SE—Kiskunmajsa, 11 órakor. Dunaföldvár—Soltvad- kerti TE, 17 órakor. A két pont megszerzésének reményében utaznak a majsaiak a Viharsarokba. Igaz, hogy a Keleti csoportban szereplő Majsa idegenben még nem szerzett pontot, de most esélyesebb, a tavasszal még nyeretlen és már biztos kiesőnek tekinthető hűtőgyáriak ellen. A találkozó érdekessége, hogy a hazaiaknál játszik a volt sokszoros válogatott Oláh Béla, aki valamikor a Kiskunmajsa csapatát is erősítette. * Az NB I. B Nyugati csoport állása: 1. Nagykanizsa 2. Dunaföldvár 3. H. Szondi SE 4. TFSE 5. Ajka 6. GYALÉV SK 7. Soltvadkert 8. Zöldi PLSC 9. Dunai Kőolaj 10. Pilisvörösvár 11. Gödöllő 12. Hőgyész 18------585—406 36 1 1 2 4420—38624 II— 7423—40822 9 4 5430—43622 6 4 8429—435 16 7 2 9409—423 16 7 1 10490—498 15 7 1 10388—44415 6 2 10404—40914 5 4 8 335—378 14 5 2 11 395—43412 3 2 13443—494 8 NB Tl-es férfimérkőzés: Mizse KC —Újkígyós, 17 órakor. NB Il-es női mérkőzések: Kiskun- halasi Füszért SE—Karcag, Gyöm- rő—Kiskunhalasi KC, Bórakor. Megyei női bajnokság: Bácsalmás —Kiskunhalas II., 15 órakor. Kun- szentmiklós—Tompa, 16 órakor. KOSÁRLABDA Férfi rájátszás az NB I-be jutásért: BMTE Törley—Bajai TK, Budapest, 16.30-kor. Hétközi bajnoki mérkőzésen a Bajai TK 38—34-es félidő után 95 —82-re győzött a Szegedi Postás ellen. A mérkőzést nagy küzdelem és hárompontos dobópárbaj jellemezte. Legjobb dobók: Vétek (21/ 9), Kajtár (17/9), Jenei (16/9), Schubert (10), illetve Schneider (25), dr. Csanádi (23/15). LOVASSPORT A díjugrató bajnokság I. fordulója: Kiskunhalas, lovaspálya, 8 órától. RÖPLABDA NB Il-es női mérkőzések, kezdés 11 órakor: Kalocsai SE—MAFC Martos, Mafilm SC—Tűzoltó SC. NB Il-es férfimérkőzés: Tűzoltó SC—Ráckevei Aranykalász, Kecskemét, Forradalom utca, 16 órakor. TENISZ OB I-es női mérkőzés: BEAC— Kecskeméti TC, Budapest, 9 órakor. OB III-as férfimérkőzés: Sarkad —Kecskeméti TC, 10.30-kor. ÚSZÁS Első Frigomat Kupa nemzetközi utánpótlásverseny: Kecskemét, fedettuszoda, 13 órától edzés, 14—19 óráig verseny. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzés: BVSC—Kispest Honvéd, Diósgyőr—Újpest, 17 órakor. NB II. Nyugati csoport: BKV Előre—Bajai FC, 13,30-kor. NB II. Keleti csoport: Miske—Békéscsaba, KSC—Kaba, 17 órakor. NB III. Alföld-csoport, kezdés 17 órakor: Kiskőrös—Makó, Dabas —KTE, Orosháza—Fájsz. A Makó együttesét hiba lenne lebecsülni — mondta Himer István, a Kiskőrös edzője. — Az őszi idényben nehezen nyertünk ellenük 1—0-ra és a találkozó után csak rendőri kísérettel tudtuk elhagyni a pályát. Ellenfelünk tavasszal valamivel gyengébben szerepel, de még mindig jó csapat, amely képes idegenben is meglepetésre. Nagyon remélem, hogy ez most nem következik be és hazai pályán hozni tudjuk a kötelező győzelmet. A Kiskőrös együttesében a szokottnál is több a sérülés miatt hiányzó labdarúgó. Most Tóth, Szűcs és Selmeczi játéka bizonytalan. — Miért távozott Bischof Csaba Kiskőrösről? — A sikertelen németországi próbálkozása után nem tudott visz- szazökkenni a régi ritmusába. Igaz, közben szegedi lakos lett és az edzésekről gyakran hiányzott, így a csapatban bizonytalan lett a helyzete. Ezért kérésére kölcsönadtuk a Kiskundorozsmának, ahol már jotszott is két mérkőzést. * — Az Orosháza elleni pontvesztésért csak magunkat hibáztathatjuk — mondta Ádám István, a KTE mestere. — Ennyi gólhelyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni. A 11-es elhibázása döntőnek bizonyult, a végén pedig törvényszerű volt, hogy a védelem összehoz egy gólt. Bízom benne, hogy a csapat tanult a történtekből és Dabason nyerni tudunk. Sajnos Farkas Tibor sérülése komolyabb, részleges szalagszakadás miatt legalább három hétig pihennie kell. Baluta bordasérülése rendbe jött, így vasárnap már pályára léphet. A múlt héten a kiesésre álló Csongrád együtteséből leigazoltuk Fórizst, aki gólérzékeny játékos, a támadósorban nagy szükség van rá. Megyei I. osztályú bajnokság, kezdés 17 órakor: Izsák—Tiszakécske, jv.: Nagy L., Helvécia—Kerekegyháza, jv.: Berger, Harta—Lajosmi- zse, jv.: Gyovai, Bajai Tsz SK— Akasztó, jv.: Dömény, Bácsalmás —Kalocsa, jv.: Francziskovics, Já- noshalma—Kiskunhalas, jv.: Kiss B. Megyei II. osztály, Északi csoport, kezdés 17 órakor: Tabdi—Sárfehér FC, Hetényegyháza—KTK, Kiskunmajsa—Kunszállás, Csólyospá- los—Imrehegy, Kkhalasi Spartacus —Tiszaalpár, Dunaegyháza—Or- govány, Csengőd—Jakabszállás, Kunszentmiklós—Lakitelek. Déli csoport, kezdés 17 órakor: Homokmégy—Tompa, Dusnok—- Vaskút, Nemesnádudvar—Hajós, Gara—Szakmár, Kelebia—Katy- már, Kunbaja—Császártöltés, Bátya—Nagybaracska, Ámor Harka „Y” SC—Kecel. Megyei III. osztály, Bajai csoport, kezdés 17 órakor: Felsőszentiván— Dávod, Csátalja—Tataháza, Szeretnie—Kisszállás, Madaras— Bácsborsódi Tsz, Hercegszántó— Bátmonostor, Csávoly—Bácsbo- kod, Bácsborsódi Medosz—Rém. Kiskunfélegyházi csoport: Nyárlő- rinc—Kkfházi Vasutas, 17 órakor. Kecskeméti csoport: Soltszentimre —Dunavecse, 10 órakor. Kalocsai csoport: MiskeII.—Borota, Mórakor. Géderlak—Dusnok II., Duna- pataj—Úszód, Érsekcsanád—Foktő, Újtelek—Öregcsertő, Sükösd— Dunaszentbenedek, Érsekhalma— Solt, 17 órakor. KÉZILABDA NB Il-es női mérkőzések: Békéscsabai Favorit SE—Soltvadkerti TE, Jánoshalma—-Szeghalom, 11 órakor. Megyei női bajnokság: Szentes— Kiskunhalas II., 10 órakor. KOSÁRLABDA Nemzetek közötti női torna: Kecskemét, városi sportcsarnok, Japán —Bulgária, 17 órakor, Magyarország—Kanada, 18.45-kor. Férfi rájátszás az NB I-be jutásért: KÖZGÁZ SC—Bajai TK, Budapest, 11 órakor. LOVASSPORT A díjugrató bajnokság I. fordulója: Kiskunhalas, lovaspálya, 8 órától. TENISZ OB I-es női mérkőzés: Építők SC —KTC, Budapest, 9 órakor. OB III-as ferfimérkőzés: Gyula —KTC9.30-kor. ÚSZÁS Első Frigomat Kupa nemzetközi utánpótlásverseny: Kecskemét, fedett uszoda, 8 órától edzés, 9—14 óráig verseny. TÖMEGSPORT A barcelonai olimpiai próbasorozat kismaratoni-versenye: Kecskemét, széktói szabadidőközpont, 9 órától. A próba távjai: 6— 12 év és 40 év felett 5 km, 13—17 évig és 30—40 évig 10 km, 18—30 évig 15 km. Nevezni a helyszínen lehet, 8 órától. Letartóztatták a bastiai labdarúgóklub elnökét A francia hatóságok szerdán este vádat emeltek Jean-Francois Filippi, a bastiai labdarúgóklub elnöke ellen azzal, hogy súlyos felelőtlenséget követett el a stadionban felépített ideiglenes tribünök felállításával. Perpatvar a Milbertshofen háza táján A legtöbb játékos először a pénzre gondol, aztán az alkoholra, végül a nőkre. Ezt a nem éppen mellbevágó állítást a TST Milbertshofen férfi kézilabdacsapatának állítólag lemondott orosz edzője, Valerij Melnyik közölte kifogástalan németséggel, A4-es papíron, miután a csapat csúfos, 24:14-es vereséget szenvedett a veszprémi Bra- mactól a Kupagyőztesek Európa Kupájáért játszott döntő első mérkőzésen. Apró szépséghiba, hogy Valerij Melnyik nem tud németül. Erős emberek Várnában A nők hatodszor, a junior férfiak pedig huszadszor randevúznak egymással súlyemelő-világbajnokság keretében. Az idei közös rendezvénynek Várna ad otthont péntektől tíz napon át. A koedukált vb-n a piros-fehér-zöld színek képviseletében tízen lépnek dobogóra, testvéries megosztásban öten a hölgyeknél, öten pedig a juniorok mezőnyében. A budapesti EB magyar szereplői A hét végi, budapesti tornász-Euró- pa-bajnokságra négy magyar versenyző készül. Az már bizonyosnak látszik, hogy Supola Zoltán és Csollány Szilveszter bizalmat kap, hiszen ők azok, akiktől szerenkénti finálés hely, sőt, akár érem is várható. A harmadik helyre Boda László és Pánczél Miklós pályázik. Marat nem maradt... A hírügynökségek még mindig foglalkoznak az elmúlt héten a spanyolországi Sevillában rendezett olimpiai tanácskozással. Egészen pontosan egy momentumra temek vissza: Marat Gramov búcsújára. Mint ismert, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottsága megszüntette a volt Szovjetunió utolsó sportminiszterének, a szovjet olimpiai bizottság egykori elnökének. Marat Gramovnak a tagságát. Ezt a NOB júliusi közgyűlésének ugyan jóvá kell hagynia, de a döntés véglegesnek tekinthető. Dr. Mezey György pénzbüntetése Dr. Mezey Györgyöt, a Kispest- Honvéd FC vezetőedzőjét kétheti átlagjövedelmének megfelelő összeg befizetésével sújtotta az MLSZ fegyelmi bizottsága az április 15-én lejátszott Kispest-Honvéd FC—UTE mérkőzést követő fegyelmi vétsége miatt. Utóbbi határozat ellen 15 napon belül lehet fellebbeznie. Horgászok , küldöttgyűlése A Mohosz Bács-Kiskun megyei intézőbizottsága szombaton, 9 órától, a megyei önkormányzat tanácstermében (Május 1. tér 3.) tartja küldöttközgyűlését. A több mint húszezer megyei horgászt képviselő küldött megvitatja szakterületük időszerű kérdéseit. • • Otpróba két keréken A Barcelona ’92 olimpiai ötpróba kilencedik fordulójaként szombaton kilenc helyszínen kerül sor a kerékpárosok megmérettetésére. A nők 60, a férfiak 100 kilométeren pergetik a pedálokat a teljes távon, míg a rövid táv követelménye egységesen 40 km. A rendezvénysorozat fő szponzora, a Magyar Külkereskedelmi Hitelbank, 45 ötpróbázó barcelonai utazását fizeti ki. A kerékpárpróbára a következő helyszíneken és időpontokban lehet jelentkezni szombaton: Zalaegerszeg: Sport utcai sporttelep, 7—9 óra, Miskolc: városi sportcsarnok, 7—9 óra, Pécs: Cserkúti csárda, 9—10 óra, Szeged: ATI- tanpálya, Csongrádi sugárút, 7—9 óra, Győr: KTMSZ-parkoló, 7 9 óra, Budapest (Csepel-sziget): IX. kerület, Nagyvásártelep, Kvassay-zsilip, 7— 9.30 óra, Szolnok: városi sportcentrum, • Tiszaliget, 7—9.30 óra. Szekszárd: sportcsarnok, 7—9.30 óra, Debrecen: nagyerdei stadion, 7- 9.30 óra. Ä rajt egységesen 10 órakor lesz valamennyi helyszínen. vésbé jegyzett Feröer-szigetek csapatától szenvedtek vereséget... A magyaroknak kész a menetrendjük, eszerint a stockholmi mérkőzést ismét többnapos edzőtáborozás előzi meg a svábhegyi Hotel Olympiában, május 25-én lesz az utazás Koppenhágán keresztül, s 28-án a hazatérés. Ezt követően már együtt marad a társaság — az elhalasztott bajnoki forduló erre lehetőséget ad —, s aztán június 3-án Izland az utolsó tavaszi ellenfél.