Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-09 / 85. szám
Tass • Szalkszentmárton • Dunavecse • Apostag • Dunaegyháza • Solt • Ujsolt • Fülöpszállás • Szabadszállás • Kunpeszér • Kunadacs ÄIlllSpsü® 0 0 Kunszentmiklos es vidéké Kenyérharc Kunszentmiklóson? „A piacgazdaság felé ácsingózásunk idején igazán különleges párbeszéd hangzottéi Könnyű Vil- mosné és Dobrai József között. A helyi sütőipari cég vezetője azt nehézményezte, hogy az ABC- áruház nem csak kunszentmiklósi kemencében pirult pékárut árusít.” — olvashattuk a Bakér Mente című kunszentmiklósi lap márciusi számában (Jakab) cikkében, a képviselő-testületi ülés egyik közjátékáról. — Kitört a kenyérharc, Dobrai úr?— kérdezem az ABC vezetőjét, aki maga is helyi képviselő. — Ez nem harc, ez üzlet! Kezdeném onnan, hogy mi már régóta és többször szóltunk: túl sok a vásárlói kifogás a helyi pékárukkal szemben. Intettük a cégvezetőit, hogy lépjenek, mert különben nekünk kell lépnünk. Egyébként is az utolsó monopol szállítóink voltak, tejterméket már három helyről, húsféléket meg öt cégtől kapunk rendszeresen. Végül is váltottunk, és most a kecskeméti Frank BT.- től hozzuk a kenyeret és péksüteményt, de rajtunk kívül ezt árulja a tasskertesi áfész-bolt és az „Ezer Tulipán” akció keretében megindult két kisebb üzlet is. Persze, mi már csak tágítottuk a rést, hiszen vagy két éve üzletet nyitott a városbán egy tassi maszek, és a piacon megjelent a kenyerével egy apostagi pék is. — Van-e itt kenyérharc? — érdeklődöm Könnyű Vilmosné sütőüzem-vezetőtől. — Most van! Elég keményen betartott nekünk az áfész, illetve csak a nagy ABC, mert a többi bolt továbbra is tőlünk rendel. Kétségtelenül visszaesett a rendelés, és nekem ezért létszámot kellett csökkentenem. Szerintem fölrúgták a közös ellátási felelősséget. Szombaton tíz után sokszor majd’ szétkapják a kenyérboltot, mert az ABC-ben elfogyott. Mi különben ezért újabban vasárnap délelőtt is kinyitunk, és friss kenyeret adunk. A minőség meg viszonylagos dolog: szokás és ízlés kérdése. A mi boltunkban hallottam, hogy „Jaj, aranyoskám, ne olyat adjon, mint az ABC-ben van, nem való az se szalonnához, se pörkölthöz!” De nem mondunk fe apiacról! Fogjuk adni mi is a Frank-kenyér minőségét hamarosan . Jönnek az új gépek, a helyet kialakítottuk, jövő hónap végére minőségben és árban is bőven versenyképesek leszünk. Vasárnap reggel a piacon kérdezem az ismerősöm, merre van a pék? — Melyik? — kérdez vissza. Kiderül, hogy vasárnap nem jön, de kedden éspénteken az apostagi maszek melle odatelepedik a sütőipar is egy autóval, és a húsz forintért árulja a kenyeret, ami néhány lépéssel odébb az üzletben legalább harminc.—Jó buli!—derül az ismerősöm —, de azért elmegy ám a maszek krumpliskenyere is mindig, pedig az drágább. Különben tudok valakit, aki egyenesen új sütödét akar csinálni Miklóson! —mondja végül. — Tabajdi úr, igaz a hír ?— szegezem a kérdést Tabajdi László közgazdász mellének, akiről a „biztos fülest” hallottam. — Most intézzük a hitelt, a tervek készek, az osztrák gépek szállításra várnak, ha minden jól megy, augusztus végére családi vállalkozásban működik a sütödénk és mellette az üzletünk. Olyan helyen nyitunk, ami ma még eléggé kiesik az ellátásból. Lehet, hogy kezdhettük volna előbb is, de úgy gondolom, üzlet ez itt most is, ráfér még erre az üzletágra némi konkurencia. Bő választékot akarunk, ideálunk a napokig friss, „kenyérízű” kenyér. Nem vagyunk szakemberek, de veszünk föl profi pékeket, és mi is bele akarunk tanulni. A világ boldogabb felén ... ilyenkor illik bekeményíteni, rátenni két lisztes lapáttal... Persze, csak akkor, ha nem üres a liszteszsák! — fejezi be tudósítását (Jakab) a Bakér Mentében. Mit lehet ehhez hozzátenni? A bekeményítés — úgy tűnik — megkezdődött. A fogyasztó meg azt mondja, hogy hajrá pékek!, mert választékban, minőségben és — remélhetőleg — árban is csak ő nyerhet ezen a „kenyérharcon.” Balogh Mihály Köszönet a gondoskodásért Hét éve múlt, hogy meghalt az édesanyám, és apám ezt követően a tassi szociális otthonba került. (Én nem akartam, hogy így legyen, a sors viszont így akarta.) Bevallom, kezdetben bizalmatlan voltam ezzel az intézménnyel szemben, de hamar rájöttem, hogy apám igazi otthonra lelt benne. Odahaza édesanyám halála után csak cigarettázott, nem evett, szomorkodott. A nyolcvanharmadik évét taposta akkor és félő volt, ha így folytatja, hamarosan ismét temetés lesz. A szociális otthonban azonban megtalálta újra önmagát. Szeretett ott. Gyakran hazavittük, és a nagy család (3 gyermekem, 7 unokám van) valósággal körülrajongták, de egy idő után mégis visszavágyott. Az otthon vezetőiről, dolgozóiról csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok. Amikor látogatóba mentem, kedvesen, segítőkészen fogadtak, és láttam, hogy apámat gondos kezek ápolják. Csak jót mondhatok a szobatársairól is. Apám tavaly novemberben múlt 90 éves, és sajnos, március 24-én meghalt. Élete utolsó 7 esztendejét a tassi szociális otthonban töltötte, ahol szeretet vette körül. Köszönet érte valamennyiüknek. Elmondta: Janovics Ferenc (Kunszentmiklos, Erkel u. 11.) Lejegyezte: Sitkéi Béla Sárguló fényképek Kinek ne lennének odahaza sárguló, töredezett szélű fényképei? Erre gondolva szeretnénk oldal-összeállításunknak ezen a helyén hónapról hónapra egy-egy érdekes fotót megjelentetni. Kérjük tehát Kedves Olvasóinkat, hogy küldjenek régi fényképeket, s írják meg, mi látható azokon. A megjelent fotográfiákért tiszteletdíjat fizetünk, a beküldők között az év végén jutalomsorsolást rendezünk. Címünk: Nexus BT., Kunszentmiklos, Wesselényi u. T—7. íme az első (kedvcsináló) fotó. Miközben a kunszentmiklósi nyugdíjasklub műkedvelő színészéi újra és újra nagy sikerrel játsszák Abo- nyi Lajos A betyár kendője című színmüvét, kaptunk egy fotót, amely ugyanennek a darabnak egy jóval korábbi előadásán készült. Színhely: a bösztöri csárda (Homokszentlőrinc), időpont: 1940. február 8. A kéE en látható ifjú betyárok álról jobbra: Idei József, Szabó Imre és Papp Gábor. A képet Papp Sándor (Kunszentmiklos, Széchenyi u. 10.), bocsátotta rendelkezésünkre. ®®®®®®®®®®®® A KUNSZENTMIKLÓSI RENOVA Építő és Szolgáltató Kisszövetkezet bérbe adja: 150 m2-es, gépekkel jól felszerelt ASZTALOSMÜ HELYÉT Ugyancsak bérbe ad egy 70 m'-es, városközponthoz közeli, üzlethelyiségnek .. főként diszkontüzletnek — kiválóan alkalmas helyiséget. Szövetkezetünknél kölcsönözhető: építőipari keretes állvány, fémzsalu, betonkeverő gép, szállítószalag, mészoltó gép, HILTI, kompresszor (kezelővel). Cím: Kunszentmiklós, Wesselényi u. 3—7. Telefon: 76/51-342 x B*®®®®®®®®®®®$$#(ÍSlS8#s#l8e^es#s#ss#^988s#9í A szabadszállási Tóth Erzsébet Óvodában tavaly ősz óta folynak a Biblia-kör-foglalkozások. A gyermekcsoportok vezetői, Somogyi Lászlóné pedagógus és Pintérné Kiss Zsuzsanna óvodapedagógus, helyi kezdeményezésre kezdték meg munkájukat. Az előzményekhez tartozik, hogy nagyon sok kétely, előítélet és kérdés merült fel a szülőkben a foglalkozások vallásos jellege miatt. Hogy a félreértések tisztázódjanak, sor került egy bemutató jellegű csoportfoglalkozásra. A bemutatót dr. Meláth Viola, a nagyközség gyermekorvosa vezette, hiszen ő már konkrét tapasztalatokkal rendelkezett e téren. A bemutatón a szülők gyermekeikkel vettek részt. A látottak alapján az anyukák-apukák nagy része megkönnyebbülten tapasztalta, hogy az apróságok kifejezetten élvezik a meseszerű, játékos foglalkozást. Sokakban tisztázódtak a félreértések, kérdéseikre is választ kaptak. Megkezdődhettek a tényleges foglalkozások, melyekre kéthetente kerül sor, felekezeti megkülönböztetés nélkül. A meseszerű bibliai történetek játékos, színes, képi szemléltetéssel kezdődnek. A nevelők munkáját ügyesen szerkesztett könyvek is segítik. Sor kerül a bibliai történetek megbeszélésére, mondanivalójuk elmélyítésére. Mindez természetesen játékos formában történik. A feldolgozott bibliai témákhoz dalok is kapcsolódnak, melyeket a foglalkozás végére a gyerekek könnyedén elsajátítanak. A beszélgetések alkalmával a kicsinyek mély erkölcsi érzékről tesznek tanúbizonyságot. A csoportvezető pedagógusok arra törekednek, hogy a gyermekek megfelelő bibliai ismeretanyagra tegyenek szert, természetesen életkori sajátosságaiknak megfelelően. A csoportvezetők állandó segítséget kapnak Somogyi László református lelkésztől, Tarjányi Ferenc esperes úrtól, illetve az óvoda vezetőjétől, s az óvoda dolgozóitól. Végül egy-egy kiragadott mondat a foglalkozást vezető pedagógusokkal folytatott beszélgetésből. E megállapítások híven tükrözik munkájuk lényegét, s pedagógiai hitvallásukat: „Fontosnak tartjuk szívközeibe hozni Jézus szeretetét, valamint azt, hogy ez a szeretet a gyermekek mindennapi életéhez szorosan kötődjön .. „A hitet megtanítani nem lehet. A dolgunk az, hogy a családon és az intézményen belül is Talajelőkészítő’ alapozást végezzünk annak az ige-magnak, melyet Isten fog vetni...” Vidéki Eszter Kurta életű volt a Kurta diszkó Szalkszentmártonban Emlékszem rá, hatalmas csinnadrattával, reklámkampánnyal nyílt meg Szalkon, Mizsei János birodalmában, a Kurta diszkó. Jómagam is jelen voltam a nyitóbulin, s a hatalmas tömeg azt sejtette, hogy a környék legmenőbb diszkója lesz ez. Mindez alig öt hónapja történt, most viszont már a diszkó bezárásáról számolhatunk be. Az eltelt hónapokról, a miértről Mizsei Jánost, a komplexum tulajdonosát kérdeztem: — Miért zártak be ilyen rövid idő után ? — Ennek csakis egyetlen oka van. Ez pedig a fiatalok egy részének vandalizmusa. Nem akarok senkit megsérteni, és persze tisztelet a kivételnek, de ez az igazság. Kérem, ahol egy este 30 ezer forint a pohárkár, ahol a WC-ajtót, a kézmosókat letörik, ahol a villany- kapcsolókat kitépdesik a falból, ott nem lehet mást csinálni, csak abbahagyni az egészet. — Bezár a diszkó, viszont ott marad az épület. Ezzel mi a terve? — Az épület speciálisan diákénak készült, úgyhogy most egy kicsit nehéz helyzetben vagyok. Nagyon szívesen bérbe adnám valakinek, de amíg ez nem megy, addig rendezvények otthona lesz. Főleg lakodalmakra gondolok itt, esetleg hasonló jellegű „mulatságokra”, de semmi esetre sem olyan dolgokra, ami a diszkóval kapcsolatban van. Abból elég volt! Távlati tervem pedig egy üzletközpont létesítése, de ehhez egyelőre hiányzik a megfelelő mennyiségű tőke. Hitelt pedig már nem merek felvenni. —; Mikor kezdett világossá válni az Ön számára, hogy rossz vállalkozásba fogott? Már ami a diszkót illeti, természetesen. — Már a második héten egyértelmű volt, hogy ez nem az én profilom. A vendéglátás az igen, az az igazi — mondja, és mosolygós arccal néz körül beszélgetésünk színhelyén, a Kurta csárdában. — A diszkót és a vendéglátást nem lehet összehozni. Rájöttem, hogy diszkót csak az csinál, aki szívből soha nem volt vendéglátó. Kérem, amióta bezártam, visszatértek hozzám pénteki és szombati törzsvendégeim. És egy igazi vendéglátós szamára ez a legfontosabb. Sitkéi Tamás Szabadszállás kiválik? Míg a mezőgazdasági és ipari szövetkezetekből akár egy tag is kiléphet, az áfészek esetében erre csak egy-egy település tagjainak együttesen nyílik lehetőségük. Úgy hírlik, lesz is ilyesmire példa, hiszen Szabadszállás — kiválva a Kunszentmiklós és Vidéke ÁFÉSZ-ből — szeretne magának önálló fogyasztási szövetkezetét. Mondván: korábban jól működő szövetkezete volt a nagyközségnek. — Igen, mi is hallottunk a kiválási szándékról — erősíti meg az információt Baski Jónás, a kunszentmiklósi áfész elnöke. — Én a gondot abban látom, hogy a döntést nem előzte meg semmiféle gazdaságossági számítás, így arra a kérdésre, hogyan tudnak majd megélni önállóan, elméleti válasz sincs. —Ez a kiválás nem rendíti meg alapjaiban a szövetkezetei? — Nem hinném. A szabadszállási terület hatékonysági mutatói alacsonyabbak voltak a kunszentmiklósiéknál. Addig, amíg nem egyesítettek bennünket, jó néhány Kiváló szövetkezet és egyéb oklevelet sikerült elnyernünk, azóta szinte egyetlenegyet se. Persze, ez lehet emiatt, lehet más miatt is. Ennek ellenére bizonyosan megélnek önállóan is, ám, hogy milyen színvonalon, az más kérdés. — A vita azonban korábban, már az osztozkodásnál meg szokott kezdődni. —Azt, hogy a közös vagyonból menynyi kerülhet Szabadszállásra, e percben még nem tudni. A mi megítélésünk szerint a szabadszállási vagyon közel arányos az ott élő tagjainak számával. A pontos adatokat — a küldöttgyűlésen elfogadott elvek alapján — a számítógép állapítja meg, minden egyes tagra vonatkozóan. Osztozkodni csak akkor tudunk, ha ezek az adatok a kezünkben lesznek. — Ez mikorra várható? — A vagyonnevesítési határozatokat a küldöttgyűlést követő 15 napon belül kiküldjük, s ezután hatvan napon belül kell kezdeményezni a kiválást. így arra legkésőbb május végéig van lehetőség. Patak László ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦ ♦ Kerékpár- és motorkerékpár- ♦ alkatrészeket árusító üzletem ♦ T áruválasztékát bővítettem. Kapható J « nálam a ROBI 55 kerti kisgép * ♦ alkatrészeinek teljes választéka. + ♦ Tartok versenykerákpár ♦ á alkatrészeket, kerékpárüléseket, ♦ láncvédöket. ♦ J Gumiáruk árengedménnyel. * ♦ JOBBÁGY FERENC ♦ e Kunszentmiklós, Mező Imre u. 1. » ♦ (A postahivatallal szemben.) ♦ X Nyitva tartás: ? ♦ hétfőtől péntekig: 8—17 óráig * ♦ szombaton: 8—12 óráig. x ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Hírzárlat Dunavecsén? Ügyes-bajos dolgaimat elintézendő a posta felé vettem az irányt, amikor az egyik ismerősöm komor képpel éppen onnan kilépett: — Öregem — tört ki belőle —, ha telefonálni készülsz, előbb vegyél be két nyugtatót! Táviratozz, küldj levelet, de legjobb, ha odautazol, s megbeszéled személyesen! — Képeslapra van szükségem, de te miért mérgelődsz? — Két óra alatt nem sikerült felvenni a kapcsolatot egy közeli cégei. Ezt az időt nem hiábavaló vára- ozással akartam eltölteni. — Megértelek. Fianem voltál-e legutóbb falugyűlésen? Ott hallhattad: ha '92-ben megalakul a részvénytársaság, akkor '93-ban (vagy '94-ben?) már bennünket is bekapcsolnak a hálózatba. — Igen. Akkor már csak néhányszor tíz(vagy száz?)ezer forintot kell fizetned, és... és addig mi lesz, komám? Karnyújtásnyira vagyunk az ezredfordulótól, a technika soha nem látott iramban fejlődik ... És itt? Ve- csén megállt az idő. Múlt századbéli telefonközponttal vagyunk megáldva. Most, amikor az idő és az információ sok-sok pénzbe kerül! Ezenkívül, ha idős embert rossz szándékú egyének zaklatnak, hogyan hív rendőrt? Ha fekvőbetegnek sürgős segítségre van szüksége, várandós asz- szonynak orvos, mentő kellene, szaladjon a szomszédba? ... és ha a szomszéd nincs otthon? Vajon ki a felelős azért, hogy Dunavecse és déli szomszédai mostoha gyermekei a távközlésnek? És ki fizet mindezért? — Úgy tudom, üzemel már a falunkban vezeték nélküli telefon — mondtam, de az ismerősöm nagy hévvel folytatta: — Jó nekünk a vezetékes, csak legyen, és minél előbb használhassuk! Egyébként azon már csak—kínomban — röhögök, hogy a tévé meg a rádió teli van telefonos játékokkal, s szerencsés emberek egy-két „bumm”-mal, vagy „flipp”-el többet nyernek, mint amiért mások egész hónapban rendesen dolgoznak. No, menjünk, hátha mégiscsak sikerül beszélnem a céggel! — fordult a posta bejárata felé. Horváth József Egy kedves iskola emlékezete Nemrégiben jelent meg a kunszentmiklósi nyugdíjas igazgató helytörténész Galambos Sándor képünkön látható munkája. A szent- miklósi polgári iskola történetét feldolgozó karcsú kötet ajánlóleveléül hadd álljon itt két idézet. „Ez az írás elsősorban «régi kincsekről» beszél. Egy volt, vallásos, polgári iskoláról, amiben évtizedeken keresztül semmi világraszóló esemény nem történt, és mégis érdemes elgondolkodni történeten, mert diákjai és tanárai olyan meleg szeretettel emlékeznek rá”—ezek az előszót író Soós Dénes plébános gondolatai. S most egy levélrészlet: „Sándorom! Gratulálok! Főként azért, hogy te, a nem falubéli, szíved minden dobbanásával szentmiklósivá lettél (te mondtad, s ezt nékem el is kell hinnem, hiszen minden ezt bizonyítja), s példát mutatsz—még a bennszülött miklósiaknak is — lokálpatrióta életeddel. Summázva gondolataimat: újból letettél az asztalra egy maradandót —szinte tegnap volt, hogy oly szeretettel ápolgattad elképzelésedet az iskolatörténetről, s máris készen van, a szakember dicsérendő felkéGalambos Sándor A KUNSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS „ CONSTANTIN " polgári fiü-ie Any iskola TÖRTÉNETE szükségével, jó pedagógiai érzékével megteremtve azt. Az Isten áldjon meg érte!” A levél írója Majsai Károly, a szalkszentmártoni Petőfi-emlékmú- zeum igazgatója, a polgári iskola egykori diákja. A könyvet a kunszentmiklósi római katolikus egyházközség adta ki. c D ( “ 'N Útépítés Apostagon Március 30-án Apostagon megkezdték az utak javítását. Kevés utca van, amelyik még földes, de valószínűleg nemsokára már sehol sem kell a faluban sárban gázolni eső idején. A polgármester elmondása szerint 4 millió forintot szántak erre a fontos feladatra. Jótékony célú hangversenyek Az „Esőemberkék” Alapítvány javára, a Bács-Kiskun Megyei Au- tista Iskola létrehozására rendez hangversenyeket a Kunszentmik- lósi Állami Zeneiskola. A program: Apostag, április 30., 18 óra, zsinagóga; Dunavecse, május 4., 17 óra, művelődési ház; Tass, május 6., 17 óra. református templom; Szabad- szállás, május 7., 17 óra, református templom. A műsort a zeneiskola tanárai és tanulói adják. Kunadacsi jelölt Március 28-án tartotta a megyei Vöröskereszt a küldöttértekezletét, amelyen az országos kongresszusukra választották meg a küldötteiket. A sikeres kunadacsi véradásról beszámoló dr. Farkas Kálmán körzeti orvost a küldöttgyűlés a Vöröskereszt Országos Vezetősége tagjául jelölte. Emlékműavatás Szabadszálláson Régen várt eseményre kerül sor 1992. május 10-én Szabadszálláson. Felavatják a — Péter Ágnes szobrászművész által tervezett — II. világháborús emlékművet, amelyet önkormányzati hozzájárulásból és közadakozásból emel Szabadszállás lakossága. Kis matematikusok versenye A Zrínyi Ilona megyei matematikaversenyen Kunszentmiklós és vidéke diákjai az alábbi helyezéseket érték el (az egyéni helyezetteket a harmincadik, a csapatokat a tizedik helyig közöljük). 3. oszt.: 16. Végh Zoltán (Kmíklósi ÁMK); 5. oszt.: 2. Pandúr Sándor (Szabad- szállási á. í.); 7. Balogh Virág (Kmiklósi Baksay S. Gimn.); 6. oszt.: 14. Szőnyeghy Zoltán, 22. Szabó Sándor, 24. Finta Imre (mindhárom Kmiklósi Baksay S. Gimn.); 7. oszt.: 21. Lákics Mihály (Kmiklósi ÁMK), 27. Kollár Beatrix (Solti á. i.), 28. Bartal Zsuzsa (Kmiklósi ÁMK), 30. Csengey Aletta (Kmiklósi ÁMK); 8. oszt.: 6. Sitkéi Dénes (Kmiklósi ÁMK), 14. Bényei Mihály (Dunavecsci á. i-). Csapatban a Kmiklósi ÁMK elért egy harmadik (7. o.), egy hetedik (8. o.) és egy nyolcadik *(3. o.) helyet, a Baksay Gimn. egy ötödik (6. o.) és egy nyolcadik (5. o.) helyet, a Dunavecsci á. i. pedig kilencedik lett a nyolcadikos csapatok közt. Jó hír a kismamáknak! Új ultrahangos készülékkel gyarapodott a szabadszállási rendelőintézet. A gép korszerű, felhasználási köre sokoldalú, s a régi készülékkel szemben megbízhatóbb — tudtuk meg dr. Móri Antal szülész és nőgyógyász adjunktustól. Bonyolultabb vizsgálatok elvégzésére is alkalmas, tehát ezentúl a kismamáknak nem kell beutazniuk Kecskemétre a vizsgálatok elvégzése céljából. Az új készülékkel folytatott vizsgálatok 90 szaléka szülészeti, nőgyógyászati jellegű, de belgyógyászati célokra is alkalmazzák. V ______J A z oldalt a Nexus BT. készíti. Levélcím: Kunszentmiklós, Wesselényi u. 3—7. Telefon: 76/51-342 Felelős vezető: Sitkéi Béla ,Engedj étek hozzám...”