Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-03 / 80. szám

SPORT 1992. április 3., 11. oldal KOSÁRLABDA Szekszárdi előny a nőknél, Bácska-pontok a férfiaknál SZEKSZÁRD—KSC MEDS 77—63 (39—34) Magyar Kupa női mérkőzés a négy közé jutásért. Szekszárd, 500 néző. Vezette: Faidt, Görgényi. KSC MEDS: Verasztó (7/3), Gi- lyene (16/3), Zsolnay (5), Fück (13/ 9), Farkas (19). Csere: Iványi (3/3), Ocsenás (—), Kosjár (—). Edző: Tóth Viktor és Adamik Ferenc. Kranyecz triplájával kezdődött a játék, majd rendkívül kemény, dulakodásokkal tarkított küzde­lem alakult ki. Az 5. percben már 12 ponttal vezetett a Szekszárd, majd a kecskemétiek dobtak „zsi­nórban” 16 pontot és átvették az irányítást, de a jó sorozat nem so­káig tartott. A dobások nem sike­rültek és a félidő végére ismét a hazaiak előnyét mutatta a tábla. A fordulás után még egyenlített a kecskeméti csapat, aztán a védeke­zési hibákat jól kihasználták a ha­zaiak, a kecskemétieknek pedig tá­volról nem sikerült kosárba talál­ni, a palánk alatt pedig a betömö­rült védők ellen alig volt esély a pontszerzésre. A Szekszárd a fél­idő közepén már 19 ponttal veze­tett, amit a végére 14 pontos hazai előnyre sikerült lefaragni. Kitűnt: Verasztó, Fück, Farkas, illetve Kranyecz (27/9), Várkonyi (15/3), Jemcsenkó (18). BAJAI BÁCSKA KSE—VÁ­SÁRHELYI KK 84—77 (42—31) NB I-es férfimérkőzés a 13—20. helyért. Baja, 800 néző. Vezette: Váradi, Parádi. Bajai Bácska KK: Mihálovics (27/15), Likár (11/6), Korcsok (4), Ágh (21/15), Gorjanácz (4). Csere: Urbán (—), Tamás (17/6), Rozwa- dowski (—), dr. Varga (—). Edző: Kovács József és Vétek Frigyes. Palás a mérkőzés előtti utolsó edzésen bokasérülést szenvedett és műtét előtt áll. A játék ideges légkör­ben indult és nehezen kezdődött meg a kosárgyártás. Szoros küzde­lemben mindig a bajaiak vezettek, de az előny ritkán nőtt 10 pont fölé. A 34. percben a Vásárhely 63—63- nál egyenlített, ám ezután rendkívül fegyelmezett játékkal ismét elhúzott a Bácska és biztosan nyerte a mérkő­zést. A győzelem a jó védekezésnek, a pontosan dobott büntetőknek és nem utolsósorban a 6 ellenében elért 14 tripla kosárnak köszönhető. Kitűnt: Mihálovics, Ágh, Ta­más, illetve Polányi (17/3), Kocser- gon (16), Czuprák (15/9). A KIESÉSI RANGADÓ BEHARANGOZÓJA HELYETT Csak a katicabogárnak kevesebb a pontja ... Tulajdonképpen négy héttel eze­lőtt még reménykedve vártam a ta­vaszi rajtot, de a felfokozott érzés egészen rövid ideig tartott. Addig, amíg megyebeli csapataink mérkő­zéseiről meg nem érkezett a kollégák tudósításai: csak a szivárvány vitt színt a játékba, csak annyi történt, hogy fújt keresztbe a szél. Persze nem minden újságíró van kellő dip­lomáciai érzékkel megáldva, néme­lyik hajlamos a túlzásra is. A tények: négy mérkőzésből két döntetlen és ugyanannyi vereség, 3 —7-es gólkülönbség. Ugyancsak négy találkozóból egy döntetlen és három vereség, 1—8-as gólkülönb­ség. Előbbi a Miske, utóbbi a KSC NB Il-es labdarúgócsapatának ed­digi tavaszi mérlege. Sokan már a téli alapozás meg­kezdésének a pillanatában mond­ták, csinálhatnak a fiúk naponta akár száz repülőrajtot, kétszáz fel­ülést, nekik ebben a bajnokságban nemigen terem babér. Á játékosok azért csak nekifeszültek, készültek, mindent megtettek. Ám hiába he­gyezték a formát, szántották a pá­lyát, mert az első márciusi hét végén, a második luft után olyan szöveget kaptak az állóhely felől, hogy csak na. Persze amiatt, hogy az illető lab­darúgó ilyen képességekkel is ott futkoshat az NB II-ben, legkevésbé neki kell szégyenkeznie. — Hosszú listám van arról, hogy kiket kellene igazolni — replikázik ilyenkor az edző —, de az egy dolog, hogy kit szeretnék, egy másik pedig, hogy kire van pénz. Tudom, sokszor még NB I-es szinten sem közömbös, hogy a játé­kosnak melyik lábára érkezik a lab­da. Aki az első osztályban játszik, még nem okvetlenül élvonalbeli lab­darúgó. És erről nem csak az utolsó helyen lévő zalaegerszegi csapat já­tékosai tudnának mesélni. A zalai­akról jut eszembe, hogy az elmúlt héten lejátszott ZTE—Veszprém mérkőzés alatt egy találós kérdés járt szájról szájra a lelátón: — Mi a különbség egy katica és a ZTE foci­csapata között? — Az, hogy a kati­cabogárnak több pontja van, mint a Zetének. Nos, a Miskének és a KSC-nek már most külön-külön több pontja van, mint annak a bizonyos katicá­nak. Más kérdés, hogy az imént em­lített két megyebeli csapattal ellen­tétben a bogár nem is küszködik az NB II-ben való bentmaradásért. Az alsóházi rangadóra vasárnap dél­után 16.30-kor kerül sor Széktón. Amelyik együttes a hét végi aktuális futballizgalomból két ponttal kerül ki, megkezdheti a felzárkózást a táb­lázaton. — sz — Termeljen laskagombát exportra! ► biztos piaccal rendelkezünk, ► szerződést kötünk önnel, ► átszövetett alapanyagot rövid határidővel biztosítunk, ► szaktanácsot adunk, • exportminőségű, I. osztályú termését 180 Ft/kg, II. osztályú termését 65 Ft/kg garantált áron felvásároljuk, • a termés árát hetenként kifi­zetjük. Címünk: Zöldségtermesztési Kutató Intézet FV. Kecskemét, Mészöly Gyula út 6., gombaüzem, telefon: 76/27-633, fax: 76/22-463 ‘■ij ™.ia" j 1025 T , A Kandó Kálmán Műszaki Szakmunkásképző és Szakközépiskola tollaslabda-szakosztálya FELVÉTELT HIRDET 12 éves kortól, korlátozott létszámban. Az országos ranglistaversenyeken, valamint a CSB-n való rész­vétel biztosított. Jelentkezni lehet az iskola tornatermében (Kecskemét, Bethlen X krt. 63.) április 4-én vagy április 18-án, szombaton 8—12 óráig, S Kosa Jánosnál. 1036 MAGYARORSZÁGON ELŐSZÖR KAPHATÓK A HÍRES AMERIKAI PADLÓSZŐNYEGEK! ■ Panziókba, irodákba, előszobákba ajánlunk strapabíró, kopásálló szőnyegeket. ■ Nappalikba, hálószobákba puha, színtartó, rugalmas szőnyegeket. Minél előbb térjen be hozzánk, így a legkülönbözőbb színekből válogathat! Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! Szeged raktáráruház, Szeged, Bérkert u. 129. Telefon: 62/21-855 ——------------- --------------------------- 1037 H ÉT VÉGI ELŐZETES • Pópának (középen) „helyén volt a feje” a Fájsz elleni rangadónak indult, kiütéssel végződött mérkőzésen: jobbhátvéd létére két gólt fejelt. Egyik találata után üdvözlik társai, ez a jelenet látható Farkas Tibor felvételén. A hét végén Vásárhelyen szerepel az éllovas, valószínűleg ott is elkelne egy Popa-gól... PÉNTEK KOSÁRLABDA NB Il-es női mérkőzés: Kkfházi Vasas—Szegedi TK, Kiskunfél­egyháza, 17 órakor. SZOMBAT LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Diósgyőr —BVSC, Vác—Vasas, Tatabánya —Videoton-Waltham, MTK— Rába ETO, Veszprém—Kispest. 16.30- kor. Újpest—Pécs, Siófok —Haladás, Ferencváros—Zala­egerszeg, 18.30-kor. NB III. Alföld-csoport: Szegedi Dózsa—Kiskőrös, 16.30-kor. Megyei I. osztályú bajnokság, kezdés 16.30-kor: Kkfházi Honvéd —Harta, jv.: Kondász, GAMF Kerekegyháza, jv.: Gyovai. Megyei III. osztály, Bajai cso­port: Bácsalmási OB—Szeremle, 16.30- kor. Kiskunfélegyházi cso­port: Knorr Bremse SZIM—Kas- kantyú Wald Coo (Kmét, GAMF- pálya), 10 órakor, Amor Harka SE —Kkfházi Vasutas, Ladánybene —Kunfehértó, 15.30-kor. Kecskeméti csoport, kezdés 16.30- kor: Kunszentmiklós II.— Szalkszentmárton, Szabadszállás —Izsák II., Tass—Apostag, Du- navecse-—Kecel II. NB Il-es serdülőbajnokság: Bajai FC—Nagykanizsa, 11.30-kor. (Pe- tőfi-szigeti pálya). NB Il-es ifjúsági bajnokság: Ba­jai FC—Nagykanizsa, 13 órakor, (Petőfi-szigeti pálya). GOKART Az országos bajnokság III—IV. futama: Kecskemét, Dutép-kart- ring, 9—11 óráig szabadedzés, 11 —12.30-ig időmérés, 13 órától a futamok. KÉZILABDA NB I/B-s férfimérkőzések: Bp. Taurus—Kiskunmajsa, 9 órakor, Dunai Kőolaj—Soltvadkerti TE, Százhalombatta, 11 órakor. NB Il-es női mérkőzések: Kis­kunhalasi KC—Szegedi TK, 11 órakor, Kecskeméti TE—Hemád, 14 órakor, Kiskunhalasi Füszért SE—Jánoshalma, 15.30-kor. NB Il-es férfimérkőzések: Mező- berény—Kecel, 16 órakor, Mizse KC—Alap, Lajosmizse, 18 óra­kor. Megyei férfibajnokság: Kkfházi Műanyag—Tiszakécske, Bácsal­más—Gara, 16 órakor. Kiskunha­las—Dávod, 17 órakor. Megyei női bajnokság: Kisszál­lás—Tompa, 16 órakor. KOSÁRLABDA NB I-es férfi rájátszás a 21—24. helyért: Salgótarján—Univer KSE, Salgótarján, 17 órakor. Magyar Kupa női mérkőzés a legjobb négy közé jutásért: KSC MEDS—Szekszárd, Kecskemét, városi sportcsarnok, 16 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Bajai TK—Veszprém, 11 órakor. RÖPLABDA NB II -es női mérkőzések: Szé­kesfehérvári SZIM—Kalocsai SE, 15 órakor. Kecskeméti Tűzoltó SC —Székesfehérvári Color SE, 16 órakor. Junior női keresztjáték: Kecske­mét, árpádvárosi sportcsarnok, 11 órától és délután 17 órától. I A versenyen a Vasas, a Tungs­ram, az MVSC és a Dutép SC vesz részt. A négy csapat kör­I mérkőrzést játszik és az első ket­tő jut az április 18—19-ei végle­ges helyosztóba. VÍZILABDA OB I. B-s férfimérkőzés: KVSC —Szentesi Vasutas, Kecskemét, fedett uszoda, 17 órakor. Ifjúsági bajnokság: KVSC—Bp. Spartacus, Kecskemét, fedett uszoda, 14.30-kor. Juniorbajnok­ság: KVSC—Bp. Spartacus, Kmét, fedett uszoda, 16 órakor. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB II. Nyugati csoport: Nagyka­nizsa—Bajai FC, 16.30-kor. Kincses Viktor edző: Az NB II. sikercsapatához megyünk, amely a Magyar Kupában is re­mekel. Még papíron sincs esé­lyünk, de azért úgy vagyok vele, hogy a labda gömbölyű, és utol­jára hal meg a remény. Tele va­gyunk sérültekkel, remélem, va­sárnapig lesz 11 egészséges játé­kosom ... NB II. Keleti csoport: Kecske­méti SC—Miske, 16.30-kor. NB III. Alföld-csoport, kezdés: 16.30-kor: Fájsz—Nagyszénás, Hódmezővásárhely—Kecskeméti TE. Megyei I. osztályú bajnokság, kezdés: 16.30-kor: Akasztó—Ti­szakécske, jv.: Tumó, Bajai Tsz SK —Lajosmizse, jv.: Dömény. Bács­almás—Helvécia, jv.: Kazinczi, Já­noshalma—Izsák, jv.: Némedi. Soltvadkert—Kkhalas, jv.: Berger. Kalocsa—Mélykút, jv.: Kiss I. Megyei II. osztály, északi cso­port, kezdés 16.30-kor: Kunszállás —KTK, Kiskunmajsa—Tiszaal- pár, Sárfehér FC—Orgovány, Ja- kabszállás—Imrehegy, Csólyospá- los—Lakitelek, Tabdi—Kunszent­miklós, Kkhalasi Spartacus—He- tényegyháza, Dunaegyháza— Csengőd. Déli csoport, kezdés 16.30-kor: Szakmár—Tompa, Ámor Harka „Y” SC—Vaskút, Gara—Hajós, Kelebia—Nemes­nádudvar, Kunbaja—Dusnok, Bátya—Homokmégy, Katymár— Nagybaracska, Császártöltés— Kecel. Megyei III. osztály, Kalocsai csoport, kezdés 15.30-kor: Sükösd —Miske II., Foktő—Dusnok II.. Érsekhalma—Úszód, Újtelek Géderlak, Öregcsertő—Borota, Dunaszentbendek—Solt, Érsek- csanád—Dunapataj. Kiskunfél­egyházi csoport, kezdés 15.30-kor: Nyárlőrinc—Jászszentlászló, Szentkirály—Bugac, Tázlár—Bal- lószög. Bajai csoport, kezdés 16.30-kor: Felsőszentiván—Bács- borsódi Tsz SK, Tataháza—Dá­vod, Bácsbokod—Kisszállás, Csá- voly—Bátmonostor, Bácsborsódi Medosz—Hercegszántó, Csátalja -—Madaras, Rém—Csikéria. Kecs­keméti csoport: Soltszentimre— Kunpeszér, 10 órakor. NB Il-es serdülőbajnokság: KSC I.—KSC II., 13 órakor. NB Il-es ifjúsági bajnokság: KSC I.—KSC II., 14.30-kor. GOKART Az országos bajnokság III—IV. futama: Kecskemét, Dutép-kart- ring, 9—10.30-ig időmérés, 10.45- től futamok. KÉZILABDA NB Il-es női mérkőzés: Karcag —Soltvadkerti TE, 10.30-kor. Megyei férfibajnokság; kezdés 11 órakor: Soltvadkert II.—Kis­kunmajsa II., Kunszentmiklós— Kalocsa. KOSÁRLABDA NB I-es férfi rájátszás a 13—20. helyért: PVSK—Bajai Bácska, Pécs, városi sportcsarnok, 17 óra­kor. Két győzelem után érthetően jó a hangulat a bajai kosarasok között. A következő három mér­kőzésből legalább egyet nyerni kell a csapatnak, és akkor ott van a csoport első két helye vala­melyikén. Ez azt jelentené, hogy a továbbiakban már a 9—10. he­lyért kellene küzdeni. RÖPLABDA NB Il-es férfimérkőzés: Dunaúj­városi Volán—Tűzoltó SC, 15 óra­kor. Maczák György, a kecskemé­tiek edzője: A dunaújvárosi mér­kőzés nem ígérkezik egy könnyű ebéd utáni sziesztának. A Volán csapatában jó néhány élvonalban is szerepelt játékos található, akiknek nem a fiatalságuk, ha­nem a rutin és a kellemetlen küz­dő típus az erényük. Mindezek ellenére a feljövőben lévő csapa­tomtól győzelmet várok. Junior női keresztjáték: Kecske­mét, árpádvárosi sportcsarnok, 9 órától. VoJu«* HÚSVÉTI A10 OLAJSÜTŐ 2.5 l-es EÖ89=S helyett 4990 A 08 OLAJSÜTŐ 2.5 l-es helyett 5660 « A 06 OLAJSÜTŐ 2.5 l-es mikrofilteres 8289=0 helyett 6800 Ft-ért 0 MEGLEPETESE! Keresse szaküzleteinkbert: Műszaki áruház Kecskemét, Rákóczi út 4. Tel.: 76/28-394. Lakásfelszerelési áruház Kecskemét, Petőfi S. u. 5—7. Tel.: 76/25-936. Műszaki áruház Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 1. Tel.: 76/62-017. Iparcikkáruház Baja, Béke tér 11. Tel.: 79/21-348. Halasi Aruház Kiskunhalas, Lenin tér 1. Tel.: 77/21-620. Duna Áruház Kalocsa, Marx tér 11. Tel.: 64/61-783. Lakásfelszerelési áruház Bácsalmás, Lenin u. 48. Tel.: 79/42-204. Iparcikkáruház Tiszakécske, Szolnoki út 21/A. Tel.: 76/41-277. MOULINEX — KIS DOLGOKBAN A LEGNAGYOBB! Foszlóban a Zvezda döntős álma Szerdán nyolc mérkőzést játszottak az európai labdarúgókupákban. A BEK-ben a két elődöntőcsoport 5. fordulóját bonyolították le. Eredmé­nyek: Sparta Praha—FC Barcelona 1-0, Panathinaikos—Anderlechl 0—0, Crvena Zvezda—Sampdoria 1 3, Benfica—Dinamo Kijev 5- 0. A KEK-ben és az UEFA Kupában az elődöntők első 90 percei szerepeltek műsoron. Eredmények, KEK: FC Bruges—Werder Bremen 1—0, AS Monaco—Feyenoord 1—1. UEFA Kupa: Real Madrid—AC Torino 2 1, Genoa—Ajax Amsterdam 2—3. Biliárdverseny Kalocsán Április 4-én, szombaton 9 órától egy kevésbé ismert sportágba poolbiliárd mutatkozik be Kalocsán. A városi sportcsarnokban sorra kerülő verse­nyen egyszerre öt asztalon bűvölik a golyókat. A KalokerKft. rendezésében lebonyolításra kerülő viadal első díja egy 6 napos párizsi út lesz. Berkó-ezüst a diákolimpián Cegléden rendezték meg a súlyemelő diákolimpiát, ahol a második verseny­napon a serdülők léptek dobogóra. A 67,5 kilós súlycsoportban Berkó Krisztián. 167,5 (77,5; 90) összteljesít­ménnyel a második helyet szerezte meg. A KSC-ben versenyző kiskőrösi fiú 5 kg-os egyéni csúcsjavitással a ha­todik helyről küzdötte fel magát a do­bogó második fokára. Eredménye ser­dülő ezüstjelvényes szint. Az 56 kg-ban Góbor Attila 127,5 kilóval a 8., a 60 kg-ban Dobecz Zsilbert 150 kg-mal a 6., míg Héjjas Tibor 140 kg-mal a nyol­cadik helyen végzett. Dobecz és Héjjas ezüst-, Góbor bronzjelvényes szintet ért el. Mindannyian a Kecskeméti SC súlyemelői. Négyezren Bagón Hét közben játszották le a labda­rúgó Magyar Kupa negyeddöntőinek első mérkőzéseit. A Rába ETO hazai pályán 1—0-ra kikapott a Kispest- Honvédtől. Meglepetésre az NB II-es Bag 0—0-ás döntetlent ért: el az UTE ellen. A Vác,az NB Les,góllö­vőlista élén álló Orosz góljával 1 0­ra verte Nagykanizsán az Olajbá­nyászt. Az MTK 3—1-re győzött a Siófok ellen. A bányászcsapatból a játékvezető Kálmánt, Kolovicsot és Durót kiállította. Erdei újra a háló előtt Az őszi bajnoki rajt előtt Erdei Sán­dor, a Kecskeméti SC NB Il-es labda­rúgócsapatának kapusa úgy döntött, hogy befejezi hosszúra nyúlt pályafutá­sát. Ám néhány hete ismét föltűnt az edzéseken, legutóbb Kazincbarcikán már kispados volt, a Cegléd elleni szer­dai edzőmeccsen pedig védett egy fél­időt. Sokat beszéltek már a szurkolók a Safranyik—Kátai cseréről is. Nos, úgy tűnik, hogy a KSC és a KTE veze­tői megállapodtak, a tehetséges balszél­ső a jövőben kék-fehérben folytatja. Jegelik a Veszprém pontlevonását Mint tegnapi számunkban megírtuk, az MLSZ fegyelmi bizottsága kél pon­tot levont a Veszprém együttesétől, mi­vel nem fizetett ki egy átigazolási díjat a Szekszárdnak. Ám a döntést vissza­vonták, mert a szövetség elnöke „sza­bálytalan idézés” miatt (szóban hívták meg a fegyelmi tárgyalásra a veszpré­mieket) hatályon kívül helyezte a dön­tést. így újabb tárgyalásra kerül sor, addig „jegelik” a pontlevonást. Juanito autóbaleset áldozata lett Gépkocsibaleset áldozata lett Juan Gomez, aki Juanito néven tíz évig játszott a Real Madridban, és 35- ször volt tagja a spanyol labdarúgó­válogatottnak. Fénykorában négy bajnoki címnek volt részese a „kirá­lyi” csapatban, és kétszer nyerték el az UEFA Kupát. A 37 éves Juanito az utóbbi időben a III. ligás Merida edzője volt. Csütörtök éjjel a Real Madrid AC Torino (2:1) UEFA Kupa-találkozóról tartott hazafelé társaival, amikor kocsija egy teher­autóval ütközött. A vezető mellett helyet foglaló egykori kiváló játékos azonnal életét vesztette, a többi utas gyakorlatilag megúszta a balesetet. Kapós a kupadöntő Csak szombat délután játsszák le a negyeddöntő visszavágóit, akkor dől el véglegesen a női kosárlabda Magyar Kupa utolsó felvonásának a mezőnye. A szövetség „árverést” írt ki a döntő helyszínének kijelölésére.

Next

/
Thumbnails
Contents