Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-29 / 101. szám
TISZTELT SZERKESZTOSEG 1992. április 29., 7. oldal Kedves Olvasóink! Változatos témájú leveleket kaptunk Önöktől. Ezt tükrözi mai összeállításunk is. Egyebek között megtudhatjuk, hogy Reile Gézáné, Kecskemét egykori tanácselnökének felesége miért kéri a néhai férje érdemeit elismerő utcanév törlését. „Miféle bolsevik értelmezése ez a dolgozói segítségnyújtásnak?” — teszi fel a kérdést levelében egyik jánoshalmi olvasónk. Figyelmet érdemel az a bajai levél is, melynek írója a maga és lakótársai nevében messzemenően tiltakozik a helyőrségi művelődési házban működő diszkó ellen. Várjuk további, közérdekű leveleiket. (A szerk.) A bajai Let’s go diszkó mielőbb szűnjön meg! A Petőfi Népe április 15-ei számának 8. oldalán megjelent, Hová menjenek a bajai fiatalok szórakozni? című cikkre szeretnénk reagálni. A környék valamennyi lakójával azon vagyunk, és mihamarabb azt szeretnénk, hogy a helyőrségi művelődési házban működő Let’s go diszkó mihamarabb szűnjön meg. Maximálisan egyetértünk a Mészáros Lázár gépesített lövészdandár parancsnokának döntésével, melyet mi, lakók is támogatunk. Igenis kifogásoljuk és elítéljük az éjszakai randalírozókat, akik a legteljesebben gondoskodnak arról, hogy a környék lakói ne unatkozzanak hétvégeken. Megítélésünk az, hogy a cikk írója igen kevés időt tölthetett még el a hajnali órákban a diszkó környékén, mert másként ilyen cikket nem hozott volna nyilvánosságra. Az aggódó szülőket pedig nagyon sajnáljuk, mert szerintünk ezekről ők sem tudhatnak vagy ha igen, akkor biztosan más a véleményük. Bárki meggyőződhet arról, hogy mi történik ott, sokszor hajnali fél 4-ig is. A féltett gyermekek a természetes szükségletüket a környező házak kapuiban, valamint a kereskedelmi bank ablakaiban végzik el. Mivel a diszkó italárusító helyein az italokért nagy összegeket kérnek, ezért a fiatalok saját maguk viszik gépkocsijukkal a helyszínre az italokat, s az utcán elfogyasztva törnek, zúznak. Kevés az a hét vége, amikor a járdán vagy az úttesten nincsenek üvegek összetörve. Állandóak a lakásokba való becsöngetések. Ezt bizonyítja a 19-ei diszkó is, megtetézve azzal, hogy a 8-as számú lakóépület faláról leszaggatták a telefonkábelt. A kihelyezett Megállni tilos jelzőtábla, amire a cikk írója hivatkozik, annyit jelent, mintha ki sem tették volna, mert ugyanúgy állnak a gépkocsik továbbra is mindként oldalon. Míg ezek az áldatlan állapotok nem szűnnek meg, addig a környék egyetlen lakója sem fog belenyugodni a jelenlegi helyzetbe. Ha kell, aláírásokat gyűjtünk és a honvédelmi miniszter úr segítségét fogjuk kérni a diszkó mielőbbi bezárásához. Ha Juhász úr továbbra is diszkózni akar, akkor béreljen a városon kívül egy darab földet es állítson fel cirkuszi sátrat, ahol a fiatalok kitombolhatják magukat anélkül, hogy zavarnák a lakók nyugalmát. Kérem reagálásom megjelentetését lapjukban. Maradunk tisztelettel: Juhász László és lakótársai Baja, Széchenyi utca ( Ugyanebben a témában másik levelet is kaptunk. Ezt jövő szerdán kö- .....\.) A szerk. K iskatona-öngyilkosságok ürügyén Azon szülők közé tartozom, akiknek sorkatonai idejét tölti 18 éves fia. Ezért szeretnék reagálni a múlt hetekben a lap hasábjain megjelent, Mi az oka az egymás után bekövetkezett kiskatona-öngyilkosságoknák? című írásukhoz. (Nem mintha ez már változtatna a megtörténteken.) Ezek olyan fiatalok, 18 évesen, akik még nem igazi felnőttek, de már nem igazi serdülők, nem elég érettek a hirtelen bekövetkezett, szigorú követelményekkel járó változáshoz. A katonaeskü alkalmából látván azokat a fiatal, szinte csak pihés arcú, zöld ruhába öltöztetett emberkéket, a torkom szorongott a meghatottságtól, miközben kézfenntartással mondták, „Én X. Y. fogadom ...! Nem is tudták, mit fogadnak a bevonulás után 2 héttel. Gondolom rendszerváltással itt is bekövetkezett a változás. Ám ez csak részben igaz, annyiban, hogy csökkent a szolgálati idő. Szomorúan hallgattam vasárnapi látogatásaim során fiam suttogó panaszait, nehogy valaki meghallja. S felháborító, amik velük megtörténnek a 20. század vége felé. Nem írom le az eseteket nehogy ráismerjenek az írásból, de összehasonlítottam a megtörténteket az én 30 évvel ezelőtti katonaidőmmel. Még akkor sem voltak ilyen kiszúrások, mint manapság. En tudom, ami parancs, az parancs, s edzettnek, teherbírónak kell lenni, hogy adott helyzetben meg tudják állni a helyüket, de — gondolom —nem békaügetésből és fekvőtámaszokból kellene állni az edzéseknek. S könyörgöm! Két-négy hét alatt hirtelen átállni a harci eszközök kezelésére ...! Ez az idő nagyon kevés, főleg, ha összehasonlítom az én három hónapi kiképzési időmmel. Az eddigi, vasárnapi látogatásokon igazi mosolyt akkor láttam az arcán, amikor egyszer aztmondta: „Lehet, hogy a jövő héten haza mehetek.” Szerencsére haza is jöhetett! Gondolom, most már jobb lesz a sorsa, de mint mondja, így is rossz. Tessék elképzelni az ő megviselt lelkét, s főleg az enyémet, gyötrő-kínzó gondolataimat amiatt, hogy majdnem minden héten katonai öngyilkosságról, temetésről olvasok az újságokban. Az eskü alkalmából a parancsnok úr körülbelül ezeket mondta: vigyázunk gyermekeikre úgy, mint otthon, s egy év múlva katonai ismeretekkel feltöltötten, egészségesen térnek haza szeretteikhez. S azok, akiket inakként eltemettek?! Sajnos, nem váltak be a parancsnok úr szavai. Együttér- zek a lelkileg örökre sérült szülőkkel. Tisztelettel: Egy majdan leszerelő fiát hazaváró szülő (Eszomorú témáról lapunk 8. oldalán közlünk cikket.) Jánoshalmán divat az öntörvényű intézkedés A' jánoshalmi üzemekben maholnap divattá válik a hatályos jogszabályok figyelmen kívül hagyása, az állampolgárok hátrányára történő értelmezése és alkalmazása. Korábbi lapszámaikban olvastam, hogy a Tsz-kÖzi Vállalatnál, majd a helyi Petőfi Tsz-nél jártak így el a kárvallott dolgozókkal szemben. Ezúttal a Jánoshalmi Bácska Ipari Szövetkezet vezetősége velem, egykori dolgozóval szemben járt el öntörvényű módon. 1963. március 20-án lettem a szövetkezet tagja. 1970. decemberében — hogy segítsem a szövetkezetei pénzügyi gondjainak áthidalásában — 3 ezer forint összegű részjegyet jegyeztem a munkahelyemen. 1972- ben súlyosan megbetegedtem, s alig 34 évesen véglegesen leszázalékoltak. A ktsz közvetlenül rokkantnyugdíjassá válásom után megszüntette tagsági viszonyomat, a 3 ezer forint részjegyként altalam jegyzett összeget azonban nem szolgáltatta vissza. A nyugdíjazásom óta eltelt évek alatt vártam, hogy vagy részesedést fizetnek a részjegyem után, vagy a 3 ezer forintot visszafizetik. Az egykori munkahelyem azonban egyiket sem volt hajlandó teljesíteni. Amikor legutóbb,kértem a szövetkezet elnökét, Ádám Jánost, hogy a részjegyem ellenértékét kamatostól fizessék vissza — hiszen 21 évig jogtalanul használták a 3 ezer forintomat — 1992. április 16-án kelt levelében többek között az alábbiakat tudatta velem: „.. . aki nem jegyzett új részjegyet, annak éretelemszerűen tagi részjegye nincs, a régi részjegy semmilyen címen nem igényelhető visz- sza”. Hát nem különös? A szövetkezet vezetői a dolgozó részéről eszközölt részjegyfizetést úgy értelmezik, hogy azt nem kötelesek visszatéríteni. Miféle bolsevik értelmezése ez a dolgozói segítségnyújtásnak? Kérem, hogy soraimnak szíveskedjenek lapjukban nyilvánosságot biztosítani. Olvasói tisztelettel: Lencse Péter Jánoshalma, Fürdő u. 45. Reile Gézáné levele a Kecskeméti önkormányzathoz Igen tisztelt Főszerkesztő Úr! Arra kérem, hogy a városi képviselő-testülethez es a polgármester úrhoz intézett levelemet változtatás nélkül, teljes terjedelemben szíveskedjék lapjában közzé tenni. Tisztelt Polgármester Úr!,. Azzal a kéréssel fordulok Önhöz és a t. képviselő-testülethez, hogy a néhai férjem, Reile Géza városépítő érdemeit elismerő utcanevet szíveskedjenek eltörölni és az eltávolított névtáblát részemre emlékként eljuttatni. Elhatározásomra az késztet, hogy — az utóbbi hónapok sajtó- közleményei szerint — tizenöt éve halott férjem munkásságát megmegújuló, rosszindulatú, torz értékítéletet tükröző és értelmetlen támadás éri. Jellemző módon nem azok részéről, akik maguk is maradandót alkottak. Ezt méltatlannak tartom Reile Géza kimagasló városfejlesztő tevékenységéhez, a város érdekeiért mindenkor síkraszálló magatartásához, segítőkész, toleráns emberségéhez. Nem egy utcanév elnyeréséért, nem is kitüntetésért tervezett, harcolt, dolgozott, embertelenül sokat, hanem a veleszületett dinamizmussal szeretett városáért, amelynek mai arculata az ő tevékenysége során alakult ki. Tájékoztatásul mellékelek egy listát polgármester úr és a képviselő-testület számára a Reile Géza tizenkét éves tanácselnöksége alatt megvalósult intézményekről, létesítményekről. A „bírálók” által hiányolt oktatási és kulturális jellegűeket zöld színnel megjelöltem. (Körülbelül 25 százalék.) Ez a lista képviseli a tényeket és elmond mindent egy olyan városról, ahol először az infrastruktúrát kellett megteremteni. Tisztelt polgármester úrtól és a tisztelt képviselő-testülettől kérésem mielőbbi intézését remélem. Reile Gézáné Az igazság megírása = hitelrontás? Hivatkozással jelentkezem az április 15-én megjelent, a Paraméter Kft. nem utazási iroda című, dr. Bene János marketingigazgató által írt cikkre, valamint a lakásomra érkezett felszólító levélre. Ez utóbbiban Hajdú Katalin, a Paraméter kft. ügyvezető igazgatója felszólít, hogy írásomat záros határidőn belül helyesbítsem a sajtóban, különben rágalmazás és hitelrontás miatt peres eljárást indít ellenem. Kérésüknek eleget teszek és szeretném közölni a tisztelt olvasókkal és utazótársaimmal a feltárt igaz tényeket. Ha nem utazási iroda, akkor hogy adott ki tíz napra program- és kirándulási ajánlatot, amiben az utazás végösszege, az 56 700 forint is szerepel. Az utazáson nemcsak a hitközség tagjai vettek részt, hanem az ország más városaiból is jelentkeztek, akik az útról az említett programból szereztek tudomást. A pénz átvételi elismervényén a kft. pecsétje szerepel, valamint a Malév Apáczai utcai irodájában is a kft. neve alatt történt meg a jegyek befizetése. Ott egyébként kérésemre közölték, hogy a jegyek — biztosítással együtt — a befizetett 33 200 forint helyett 31 200 forintba kerültek. Elmondták azt is, hogy ingyenjegyet nem kaptak. Kérdésem csupán az, hogy a 30 főtől a repülőjegyre felvett plusz 2 ezer forint különbözet milyen költség fedezetére szolgál, ha az utaztatást az ügyvezető igazgatónő társadalmi munkában végezte? Ha társadalmi munkában vállalta az út szervezését, mint magánember A harmincháromezer-kétszáz forint több, mint amennyibe az utazás került. és vezetőségi tag, akkor miért használta fel a kft. pecsétjét? Magyarországon, felkérésre, egyénileg bárki szervezhet csoportos utat anélkül, hogy arról számlát adna? Tudtommal nem. Ezt igazolja a kormány tagjainak rendelete: Magyar Közlöny 1992/4. szám, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium 2/1992. (I. 13.) IKM rendelete. Cikkükben közük, hogy kül- és belkereskedelmi tevékenységet folytatnak, egyben elismerik, hogy utazásra nincs jogosítványuk. így tehát magánemberként a kft. pecsétjét nem lett volna joguk felBúcsú Magdikától, a bugaci dalostárstól Aki ismeri és szereti a nép dalait, azt tudja, hogy azok értéke akkor érezhető igazán, ha énekeljük, ha teijesztjük szájról szájra. Közülünk most olyan dalos távozott, aki mindezt őszintén, tiszta szívéből tette. Dóra Sándorné Magdika távozott el örökre tőlünk. Szomorú, megdöbbentő ez számunkra. Ismét olyan dalostársunktól kellett búcsúznunk, akinek a segítségére mindig számíthattunk, akinek akarata, célja egy volt a miénkkel. Magdi néni a Bugaci Népdalkor alapitó tagja volt 19 évvel ezelőtt. Lelkes, szervező segítségével hamarosan megnövekedett népdalkörünk létszáma. Fáradhatatlan volt, ha a népdalért, a népdalkor érdekeiért kellett tenni valamit. Füzetekbe írogatta az újabb népdalokat, így gyarapította gyűjteményét. Mi a népdalkörben Magdikénak szólítottuk. Mindig vidám volt, életkedve sokszor jókedvre derített bennünket. Szerette ezt a kis közösséget, a „családot”. Élete elképzelhetetlen volt a hétfői próbák nélkül. De elképzelhetetlen volt nélküle a népdalkor számos szereplése, országjárása is. Mindig velünk volt. Nem szerette, ha időnként szüneteket tartottunk a nagyobb szereplések után. Mindig arra biztatott; „ne szóródjunk szét”, legyünk minél többször együtt. Betegségének legsúlyosabb napjaiban is arra kérte egyik dalostársunkat, ne hagyja el a kórust. Ez volt az ő utolsó üzenete, búcsúzva hozzánk. Most már üres a helye. Hihetetlen, hogy nem jön többé. Legyőzte a könyörtelen betegség. Karácsonykor még, amikor meglátogattam, tervezgettük, hogy készülünk a 20. évfordulóra. S most búcsúzni kell. Fájdalommal búcsúzik tőled Magdika a Bugaci Népdalkor. Közeledik a 20. évforduló, nem fogunk megfeledkezni rólad. Példamutató népdalszereteted útmutató mindannyiunk számára. Herbály Jánosné Bugac, Dózsa Gy. u. 7. Becstelen megtaláló Kérem, legyenek szívesek nyilt levelemet megjelentetni, mert, sajnos, az érintettel nem tudom a véleményemet másként közölni. „Tisztelt becsületes” megtaláló! Remélem, nem érzi sértésnek, amiért a megszólításban idézőjelbe tettem a két szót, de ön nem érdemli meg egyiket sem. Ön megtalálta egy négygyer- mekes kecskeméti anya iratait, amelyeket annak kocsijából loptak el. Az iratokból könnyű volt megállapítani az illető munkahelyét, ahol fölhívta és találkozót adott a károsultnak, hogy iratait visszaadja. Ez eddig még rendes dolog is lenne. ön azonban ezen a találkozón — finoman fogalmazva — megbukott, mivel ettől a bajbajutott négygyermekes anyától, aki most is egyedül neveli- még két gyermekét, nem szégyellt 2000 forintot kérni becsületessége jutalmául, mondván, az elveszett iratok pótlása ennél jóval többe kerülne. Nem szé- gyellte elmondani, hogy a rendőrségen is informálódott. Nem tudom miből indult ki, amikor a „tarifát” kigondolta. Talán abból, hogy ha valakinek van egy 6 éves Polskija, az már dúsgazdag, s családi helyzetétől függetlenül meg lehet kopasztani? Számolt ön azzal, hogy mit jelent annak az anyának az a 2000 forint olyan körülmények között, amikor a két gyerek után egyetlen fillér tartásdíjat sem kap a gyerekek apjától? El tudja-e költeni önmagára ezt a pénzt úgy, hogy önmaga iránt nincs lesújtó véleménye. Ahogyan a munkahelyet, a telefonszámot meg tudta keresni az iratokban, úgy megtalálhatta az említett egyéb adatokat is. Becsületesebb dolog lett volna, ha leadja az iratokat a rendőrségen, amikor bent járt informálódni, s legfeljebb telefonon értesítette volna a tulajdonosát, aki — higgye el — ezek után jó véleménnyel lett volna önről. De mit gondoljunk ezek után? Szigeti Béla Kecskemét, Fagyöngy u. 39. NAPJAINK HUMORÁBÓL Címünk: Petőfi Népe 6000 Kecskemét, §zabadság tér 1/A 0 0 0 használni, amivel engem is megtévesztettek. Joggal hihettem, hogy a kft. egyben utazási iroda is. Ebben az esetben a kft. ügyvezető igazgatónője, Hajdú Katalin ígéretével szemben — miszerint Tel-Avivban meghosszabbíttatja, a jegyem — van követelésem. így nem érzem magam sem rágalmazónak, sem hitelrontónak. Jókívánságaikat megköszönve egyben önöknek is — a tevékenységi körükben — sikeres munkát kívánok. Tisztelettel: Ambrus Lajos festőművész LEVÉLVÁLTÁS Munkánk minősítése nem törvényszerű A bürokrácia útvesztőjében címmel jelent meg lapjukban Oroszi ístván Kerekegyháza, Kunpuszta 66. alatti lakos levele. írásában valójában a Kecskemét, Kadafalva, Szarka u. 7. szám alatti ház építéséről van szó. Munkánk minősítése nem tényszerű. Á fogyasztónak az építkezéshez volt villanya, de a ház építését az olcsóbb háztartási tarifával kívánta volna folytatni. Nemcsak a háztartási mérőt, de még a meg sem szerelt fürdőszoba nem letező bojleréhez is felszereltette a kedvezményes ellátást szolgáló mérőberendezést. Igénye nem tavaly szeptemberben jelent meg nálunk, hanem 1990. május 3-ai keltezéssel 1990. május 25-én. Az ehhez szükséges nyomtatványok után nem kellett járni, mert mi ezzel ingyen látjuk el a kivitelezőket. Oroszi úr kivitelezője pedig hivatalosan nem a fia, hanem Elek József kisiparos. Ezt a nyomtatvány t egy éhként Oroszi úr 1990. május 3-ai dátummal maga is aláírta, csak — mint kiderült a vele folytatott beszélgetés során — el se olvasta, mit ír alá. Mi a kisiparosnak küldtünk meg minden anyagot. A kisiparos néhány szükséges javítása után, 1990. június 15-én engedélyeztük a tervet. Innen 18 hónap és 3 nap kellett a fogyasztónak, hogy az önkormányzat engedélyét is beszerezze, de ez is a mi 1991. november 11-ei jelzésünkre történt meg. A hálózatra kapcsolással ösz- szefüggő iratokat valóban nem tudtuk Oroszi úrnak átadni, mert azt a nevét és bélyegzőjét barátságból adó kisiparosnak küldtük el. A mérők felszerelése után valóban nem volt villany az épülő házban, mert az épületen használható vételezési hely nincs. Oroszi úr a szomszédjára hivatkozott, hogy tőle tudja, ő is „kent” és azonnal lett villanya. Á szomszéd anyagát megmutatva kiderült, hogy azonnalról szó sem lehet, de maga a szomszédja is határozottan tiltakozott, hogy ő ilyet tett vagy mondott volna,- de megjegyezte, hogy az ő kivitelezője rendesen dolgozott, ezért a Demász is tudta a dolgát tenni. Mi is elkövettünk egy hibát: a helyszínt felmérve a szerelők nem tagadták meg a bekapcsolást. Túlzott jóindulatukat magam csak elmarasztalni tudom. Fogyasztónk felettes szervünknél is feljelentett bennünket, s amiatt külön vizsgálatot végeztek nálunk még a cikk megjelenése előtt. A megállapításról Oroszi úr is értesült, amelyből idézünk: „Kecskeméti kirendeltségünk ügyintézői az Ön ügyében szabályosan jártak el. Sajnáljuk, hogy Önt a kirendeltség előírásszerű tevékenysége, és nem a kisiparos felületessége bosszantotta fel.” Biztosítjuk minden fogyasztónak, hogy rendelkezésére állásunk nem „attól függ, hogy hány forintot nyom a megrendelő az illető elvtárs-úr markába.” Meleg László kirend. vez. főmérnök Démász, Kecskemét Küldjük a járőrkocsit, de előbb tessék szép tagoltan elmesélni, hogy ki és miért fojtogatja! Az oldalt összeállította: Rapi Miklós