Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-27 / 99. szám
PETŐFI NÉPE Érdekes kiállítás nyílt a napokban a moszkvai Lenin Múzeumban. A kiállított Lenin-portrék bemutatása csak most, a kommunista rendszer bukása után vált lehetővé, mert valamennyi darab — a vázlatok, arcképek és szoborportrék — a szovjethatalom különböző éveiben a Lenin Emlékbizottság utasítására zár alá került. A tilalom oka az volt, hogy a független művészek által alkotott képmások, bár természet után, ám nem megrendelésre készültek, következésképpen nem feleltek meg a vezér kanonizált ábrázolásának. Ezeken a portrékon egészen más Lenin szeme, az orr és az ajkak formája, más az arckifejezése. Andrejev rengeteg vázlatot készített Leninről, sok festménye „hivatalossá” is előlépett, de ezeken a 20-as években készült vázlatokon a népvezér jobban hasonlít Rettegett Iván cárra, mint a megszokott, jóságos, bölcs „atyára”. Átlátszó Pepsi Új, átlátszó, szénsavas üdítőitalt dob rövidesen a piacra az amerikai Pepsi Cola cég, Crystal Pepsi néven, kísérleti jelleggel — közölte az AFP. — Nem egyszerűen színtelen Pepsi- ről van szó — szögezte le David Novak, a vállalat illetékese a kólaalapanyagú termék bemutatásakor —, új termék ez, különleges ízzel. A kólaalapú üdítőitalok az amerikai szakpiac 70 százalékát uralják. A francia hírügynökség megjegyzi, hogy ezeknek az üdítőknek javarészt jellegzetesen barna színük van, tekintve, hogy karamell hozzáadásával készülnek. Az új termék további előnye, hogy az eddiginél kalóriaszegé- nyebb (üvegenként 130 kalóriát tartalmaz). A Crystal Pepsit egyelőre amerikai piacokon próbálják ki. Léggömbbel Tokió felett Egy órán át tartotta izgalomban a tokiói rendőrséget és a Haneda repülőtér irányítótornyát egy ötvenéves japán zongorahangoló, aki elhatározta, hogy léggömbbel repül Tokió fölé. A rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy Szuzuki Josikazu négy léggömböt töltött fel héliummal Tokió határában. Ekkor igyekeztek is eltéríteni szándékától, de Szuzuki hajthatatlan maradt. Minthogy azonban a léggömb irá- nyithatatlan volt, a szél a Hanada repülőtér felé sodorta. Ott sürgősen megtették az előkészületeket veszélyeztetett repülőgépek esetleges átirányítására. A repülni vágyó zongorahangoló később elmesélte, hogy négyszáz méter magasságban szeretett volna haladni, a ballon ellenben ötezer méter magasra ragadta fel. A zongorahangoló végül is kisebb sérülésekkel megúszta; ám eredeti célpontjától 24 kilométerre, Tokió sűrűn lakott területén, egy háztetőn sikerült leszállnia. Megtalálta az igazit A 26 éves Katarina Witt, a volt NDK világhírű korcsolyabajnoknője végre beleszeretett valakibe -i jelentette örömmel egy londoni esti lap, az Evening Standard. A New Yorkban élő Katarina Witt nemrég panaszkodott, hogy rettentően magányos, nincs ideje magánéletre, sőt, az idegen környezetben arra nincs is alkalma, s dicsérte az NDK egykori sportpolitikáját. A legfrissebb hír szerint Katarina Witt szíve választottját Richard Andersonnak hívják, 46 éves, kanadai színész, és egy amerikai tévés kalandfilmsorozat, a MacGyver címszereplője. A két olimpián aranyérmes, és amerikai show-szerződésekből immár milliomos műkorcsolyázónő most így nyilatkozott: — Nagyon boldog vagyok. Richard nemcsak a szeretőm, hanem ez igazi szerelem. Értékes nyeremény • Egyre népszerűbbek világszerte a televíziós vetélkedők. Sikerük talán értékes nyereményeiknek is tulajdonítható. Képünk egy boldog nyertest örökített meg — az elmúlt I év autójának kikiáltott Volkswagen Golf társaságában. Hivatalnokok biciklin Ingyenkerékpárral próbálja rábírni a városi alkalmazottakat a környezetkímélő közlekedési eszközök használatára az amerikai 'Salt Lake City polgármestere. Deedee Corradini a gépkocsik által okozott légszennyezés elleni harc jegyében „szolgálati” biciklit ajánlott fel minden olyan alárendeltjének, aki vállalja, hogy ezentúl munkábajárásnál lemond gépkocsijának használatáról. — Minden kerékpárral kiváltott gépkocsi ötven kilogramm káros vegyi anyag kibocsátásától mentesíti a város légkörét — érvelt az amerikai város polgármestere környezetvédelmi programja mellett. A KECSKEMÉTI PIACCSARNOKBAN 1992. április 25-étöl RENDKÍVÜLI tolipaplan- és -párna- vásárt tartunk, amíg a készlet tart! 5000 Ft vásárlás felett minden kedves vevő egy doboz mosóport kap ajándékba! Várjuk kedves vásárlóinkat! hm MA TÖRTÉNELMET ÍRNAK A KÉPVISELŐK Közgyűlés Kecskeméten • Sétakocsikázó és lovagló moszkvaiak a Gorkij parkban. A lovak és a hintó a „Postakocsi állomás'’ (Jamszkoj dvor) lovasszövetkezet tulajdona. A szövetkezet a későbbiekben tovább szeretne bővülni: kávézót és szaunát is akar nyitni a park területén. MTI-fotó. Lenin Rettegett Iván arcával Túlzás nélkül nevezhetjük történelmijelentőségűnek a mai kecskeméti képviselő-testületi ülést. A városatyák ugyanis ma tárgyalják az Ó- és Újkollégium, a Lu- ther-palota, valamint a volt városi rendőrkapitányság tulajdonjogára benyújtott egyházi igényeket. A református egyház az Ujkollégi- umban lévő M. Bodon Pál Állami Zeneiskola épületrészét még az idén, a Kodály Zoltán ének-zenei iskola által használt részt pedig 1994-ben kéri vissza. A Luther- palota evangélikus egyháznak való visszaadásával kapcsolatban Iva- nics István alpolgármester különvéleményt jelentett be: a városi televízió itt működő stúdiójának csereingatlant javasol kérni. Jóllehet az előterjesztés készítése óta kiderült, hogy a televízió korántsem ingyen van az épületben, az IKTV- nek évente jóval több mint egymillió forintot fizet. Ugyancsak érdekfeszítő vita bontakozhat ki a Gömöri Tibor korábbi interpellációjára adott válaszon is, a hetény- egyházi volt MSZMP-székházról. Jelenleg az Egyetértés Szakszövetkezet raktárnak bérli az épületet, ahol Gömöri képviselő viszont az öregek napközi otthonát szeretné tető alá hozni. A képviselők — sok egyéb mellett — megvitatják még a SZIM, a Traverz, a Hűtőipari Vállalat, a SZÜV és a MAHIR átalakulásából az önkormányzatot érintő kérdéseket. A városháza disztermében délután egy órakor kezdődő közgyűlés nyilvános. (m.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Hárman meghaltak Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt szombaton délután, három óra előtt pár perccel Solt határában, az 52. számú főúton. Sz. László, 34 éves dunaújvárosi lakos Kecskemét irányába haladva egy pótkocsis járműszerelvény előzése közben összeütközött egy vele szemből szabályosan érkező svájci személygépkocsival. A baleset következtében mindkét jármű vezetője és a magyar gépkocsiban utazó J. Albert, 41 éves kecskeméti lakos a helyszínen életét veszítette. Ugyancsak szombaton délután Szabadszállás határában is történt egy súlyos baleset. A személygépkocsijával Kerekegyháza felől érkező P. Józsefné egy lovas fogat előzése közben veszítette el uralmát a volán felett és a jobb oldali mély árokba borult. A baleset során P. Józsefné súlyos, utasa köny- nyű sérüléseket szenvedett. — g — KIKÜLDETÉS AUSZTRIÁBA A tanyai turizmus lehetőségei Csordás László, az MTA Kecskeméti Településkutató Csoportjának tudományos munkatársa évek óta vizsgálja a falusi-tanyai turizmus hazai helyzetét, lehetőségeit. Nemrég készült el tartalmas tanulmánya, amely — a többi közt — azt elemzi: milyen lehetőségei vannak a Duna—Tisza közi településeknek, tanyás régióknak a még mindig újnak mondható idegen- forgalmi ágazatban? __ Csordás László, az Országos Ösztöndíj Tanács és az Osztrák Akadémiai Csereszolgálat három hónapos ösztöndíjával nemrég Ausztriába utazhatott. Azt vizsgálja: mi a titka az osztrák falusitanyai vendégfogadók üzleti sikereinek? A kiküldetés során megismert tapasztalatok és információk feltehetően hasznosíthatók lesznek Magyarországon is. F. P. J. • Városiak a tanyán. A falusi-tanyai turizmus jó lehetőségeket kínál a mezőgazdálkodásból élő farmereknek. Az ausztriai tapasztalatok bizonynyal jól segítik majd a hazai kísérletezőket. (Pásztor Zoltán felvétele) NOVENYVEDELMI FELHÍVÁS A növényvédelmi hatóság 1991. szeptember 30-áig engedélyezte a Gramoxone gyomirtó szer forgalmazását és felhasználását. A kisüzemi felhasználók a meglevő készleteiket felhasználhatják a szokásos módon, de újabb tételeket nem vásárolhatnak. Helyettesítésre a Glialka és a Finale készítmények alkalmasak a csomagolóburkolaton feltüntetett előírások szerint. A készítmény használatának betiltását humán-egészségügyi ok indokolta. Egyes, nem körültekintő felhasználáskor jelentkező mérgezésnél nincs hatékony ellenszer a sérült kezelésére. FRIGY Értse meg kisasszony, nem adhatom össze egy olyan férfival, aki tökrészegen jelenik meg előttem — mondja az anyakönyvvezető. — De mit csináljak, kérem, ha józanul nem akar eljönni?... bAcs-kiskun megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. IV. 27-én, megrendelés sorszáma: 230 004 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe. 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft. negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940 — Ft. ISSN 0133-235 x ß Csengődi kiállítás — száz képből A csengődi Dankó Pista Művelődési Ház a környék tizennégy iskolájának rajzpályázatot hirdetett a Föld napja alkalmából. A lelkes diákok összesen száz alkotást küldtek be, amelyekből most két héten át kiállítás látható az intézményben. A háromtagú, amatőr művészekből álló zsűri végül is úgy döntött, hogy két első, második és harmadik dijat ad ki az ifjú alkotóknak. Méhesi Eszter és Szabadszállási Szeréna (mindketten a kiskőrösi Vasvári Pál Általános Iskola tanulói) ingyen táboroznak a nyáron. Második díjat kapott Ecckert Enikő és Sírok Szilvia, harmadikat Fazekas Magdolna és Forczek Ákos. Ők is mindannyian kiskőrösi diákok, ám a tizennyolc különdíjas ifjú művész között csengődi és akasztói gyerekek is vannak. A csengődi kezdeményezés támogatói is elismerést érdemelnek: a kiskőrösi Antóni Tüzép Kereskedőház, az akasztói Stadler Kft., Endrődiné Sámel Zsuzsa kiskőrösi keramikus és a községi takarékszövetkezet. TÜZRIADÓK Gázrobbanás Petőfiszálláson Pénteken délután 4 órakor riasztották Petőfiszállásra a kiskunfélegyházi tűzoltókat, akik két szerkocsival vonultak a helyszínre. Egy lakóház belső berendezése égett, a becsült kár 850 ezer forint, a megmentett érték pedig 2 millió. A tüzet a PB-palack nyomáscsökkentőjéből szivárgó gáz robbanása okozta, személyi sérülés szerencsére nem történt. Kecskeméten, a Vasvári utcában szombaton este fél kilenc után egy ötven négyzetméteres melléképület gyulladt ki. A lángok két malacot és 30 szalmabálát pusztítottak el. Az épület előtt kialakított 4x4 méteres tárolóban 350 liter benzin is felrobbant. Mivel a tulajdonos a veszélyes anyagra felhívta a tűzoltók figyelmét, személyi sérülés nem történt. A tűz keletkezési okát vizsgálják, a becsült kár 140 ezer forint. Madárkalendárium LAPPANTYÚ Testnagysága alapján alig nagyobb egy rigótól, ám hosszú szárnya és farka, valamint bagolyszerű tollazata nagyobbnak mutatja. Csőre kicsi, ám száját igen nagyra tudja tátarn. Tollazata avarszínű. Nappal a földön vagy faágon mozdulatlanul pihen, csak késő alkonyaikor indul vadászni. Hazánkban sokfelé előfordul, de csak szórványosan. Elsősorban a tisztásokkal tarkított erdőket, ligeteket kedveli. A telet Kelet-Afrikában tölti. Fészket nem épít. Fészekalja két tojásból áll, amit rendszerint az avarra rak május végén. Védett! NAPTAR 1992. április 27., hétfő Névnap: Zita Napkelte: 5 óra 34 perc Napnyugta: 19 óra 51 perc Holdkelte: 2 óra 59 perc Holdnyugta: 14 óra 23 perc Várható időjárás az országban ma estig: A nyugati, északnyugati szél megélénkül, zivatar idején átmenetileg vihros széllökések is lesznek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 12 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn nyugaton 20, másutt 25 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Április 25-én Kecskeméten a középhőmérséklet 15,8 (az 50 éves átlag 12,5), a legmagasabb hőmérséklet 24,5 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 10 órán át sütött. Tegnap reggel 16, 14 órakor 28 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 9,2 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1017,5 millibar — alig változó — volt. Április 25-én Baján a középhőmérséklet 16 (az 50 éves átlag 13,3) a legmagasabb hőmérséklet 25,1 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 12,1 órán át sütött. Tegnap reggel 15,6,14 órakor 26,6 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 8,7 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1018,5 millibar — enyhén emelkedő — volt. — MARKETINGKIÁLLÍTÁS. Kecskemét önkormányzata is képviselteti magát a holnap megnyíló Nemzetközi Reklám-, Üzleti Ajándék- és Marketing Kiállításon. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban, a kiállítás ideje alatt, az önkormányzat standján az érdeklődők mindennap találkozhatnak a polgármesteri hivatal képviselőivel. Tő- lük felvilágosítást kaphatnak; elsősorban telekértékesítési, ingatlanforgalmazási, városrendezési, környezetvédelmi kérdésekben. . — A KODÁLY-ISKOLA LEÁNYKARA ad hangversenyt április 28-án, kedden este fel hétkor az iskola dísztermében. A koncerten, többek között, elhangzanak majd Britten, Chopin, Mozart, Bartók, Bach zeneművei is. Vezényel: Pejtsikné Párdányi Judit. — GRAFIKAI TÁRLAT. A Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán Ládonyi Ferenc programozó matematikus hallgató grafikai kiállítása látható május 9-éig, szombat vasárnap kivételével naponta 11—15 óráig. — A HATÁRON TÚLI magyarlakta területeken lép fel egyre többet a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola kórusa. Az elmúlt héten Marosvásárhelyen jártak, ahol nagy sikerű előadást tartottak, május elsején pedig a szlovákiai Komáromba utaznak, hogy az óvodapedagógiai intézetek kórustalálkozóján lépjenek fel. — NEMZETKÖZI NÉPZENEI TÁBORT szervezjúnius 13- 21-éig a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központ a Csongrád megyei Pedagógiai és Közművelődési Szolgáltató Intézettel közösen. A táborról bővebb felvilágosítást a művelődési központban adnak, 6800 Hódmezővásárhely. Telefon: 62/41-750. Jelentkezéseket május 4- éig fogadnak el. — FELÚJÍTOTT SZÉKHÁZ. Április 28-án, 12 órakor dr. Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA elnöke adja át a felújított szegedi akadémiai bizottság székházát. Ezt az alkalmat használják fel arra is a magyar tudomány reprezentatív képviselői, hogy elnökségi ülés keretében vitassák meg az aktuális kérdéseket. NINCS ÖTÖS A LOTTON A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 17. játékhéten öttalála- tos szelvényt nem találtak. A következő sorsolásra átvitt 5 találatos nyereményösszeg 27 207 421 forint. _________________________ r ■ \ Ismerje meg a LINDAB cég kiváló minőségű tetőfedő lemezét és könnyen szerelhető ereszcsatorna- és lefolyórendszerét! A LINDAB cserepes lemez jó megjelenést ad házának! A LINDAB cserepes lemez a régi klasszikus színekben megrendelhető! A LINDAB cserepes lemez igénybevétel és ellenálló képesség szempontjából a legkiválóbb tetőfedő anyag! A LINDAB cserepes lemez könnyen szerelhető! A LINDAB CÉG MÁSIK TERMÉKE A KÖNNYEN SZERELHETŐ TETÖVÍZ-ELVEZETŐ RENDSZER A PVC-réteg kiegészíti a rozsdavédelmet és kellemes külső képet kölcsönöz. A LINDAB CÉG AJÁNLJA A VÁLLALKOZÓKNAK ÉS VÁLLALATOKNAK CSARNOKRENDSZEREIT ÉS AZOK ÉPÍTÉSÉT! A LINDAB GARANTÁLJA A MINŐSÉGET ÉS A KEDVEZŐ ÁRAKAT! VÁRJUK AZ ÉRDEKLŐDŐKET ÉS KEDVES VÁSÁRLÓINKAT- 1992. április 29-étöl PIGMENT KÉR. BT. FISCHER Farbe Vegyipari Kft. Kecskemét, Róna u. 20. Bócsa-Fischerbócsa II. kér. 67. sz. 76/21-659 78/53-130, 53-014, fax: 53-130. Érdeklődni: hétfőtől péntekig 8—17 h-ig. 88/4