Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-27 / 99. szám
10. oldal. 1992. április 27. SPORT KÉZILABDA A majsai henger elsodorta a Készít • A Majsa könnyen győzött hazai pályán. Kisst ezúttal sem sikerül megakadályozni a góllövésben. (Farkas-fotó) Szanyi-érmek a becsületért Nem sok sikert értek el a magyar súlyemelők a szekszárdi Európa- bajnokságon. Egyedül a 100 kg-ban induló Szanyi Andor mentette meg a házigazdák becsületét. Összetettben a harmadik helyen végzett, lökésben pedig ezüstérmes lett. Olimpikonjaink fogadalomtétele A barcelonai olimpiára készülő sportolók fogadalomtételét szombaton a Magyar Állami Operaházban rendezték meg. A díszpáholyban ott volt Göncz Árpád köztársasági elnök, dr. Balsai István igazságügy-miniszter, dr. Horváth Balázs tárca nélküli miniszter, Gallov Rezső, az OTSH elnöke és Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A Magyar Köztársaság zászlaját Fábián László olimpiai bajnok vitte a terembe Jánosi Zsuzsa és Ónodi Henrietta kíséretében. A sportolók nevében Egerszegi Krisztina, Gyu- lay Zsolt olimpiai bajnokok és Szekeres Pál mondta a fogadalomtétel szövegét. A Magyar Olimpiai Bizottság nevében Schmitt Pál köszöntötte a jelenlevőket, majd Göncz Árpád beszélt a sportolókhoz. A hivatali elfoglaltsága miatt távolmaradó Antall József miniszterelnök levelét Vitray Tamás olvasta fel. Az ünnepségen neves művészek adtak műsort a magyar olimpikonok tiszteletére. Egy pont hiányzott... Valenciában vasárnap befejeződött a FIFA teremlabdarúgó-világbajnoki selejtező. A magyar csapat utolsó mérkőzésén a FÁK együttesével játszott, s mindenáron győzni kellett volna a továbbjutáshoz. Nem sikerült, a 4—4 (1 —1) arányú döntetlen annyit jelentett, hogy Spanyolország és Lengyelország mellett a FÁK válogatottja került a hongkongi döntő mezőnyébe. Káldy és Barócsy sikere a Vivicittán Kellemes strandidőben indította el dr. Jakabházy László, az OTSH elnök- helyettese vasárnap délelőtt a Vivicitta- Kontrax városvédő futás mezőnyét. A budapesti rajttal egy időben 11 ország 41 városában dördült még el a startpisztoly, jelezvén, hogy a városvédő mozgalom nagy nemzetközi háttérrel rendelkezik. Összesen 3547-en vágtak neki a 12 km-es távnak a margitszigeti Palatínus strandtól, hogy majd ugyanide érkezzenek vissza az Árpád híd, a Lánchíd és a Parlament érintésével. A mezőnyben ott volt a hazai hosszútávfutók színe- java, és a triatlonisták is szép számmal képviseltették magukat. A rendezők csábító díjakat tűztek ki: a férfi és női győztes 2000-2000 DM-et kapott. A második helyezettek 20 ezer, a harmadikok pedig 10 ezer forint értékű sportfelszereléssel lettek gazdagabbak. Az amatőrök sem mentek haza üres kézzel, mert az első háromezer célba érkező Budapest címerével díszített pólót kapott. A várakozásnak megfelelően a fődíjakat esélyes versenyzők nyerték: a férfiak között Káldy Zoltán (UTE), a nőknél Barócsy Helén (Szolnoki MÁV) bizonyult a legjobbnak. Ifjabb Tóth és Gergely a győztes Salgótarján térségében rendezték meg a kilencedik Mogürt Salgó-ralit, amelyen hetvennyolc páros rajtolt. Az abszolút sorrendben az ifjabb Tóth, Gergely (Toyota Celica) kettős szerezte meg az elsőséget a Ferjáncz, dr. Tanda- ri (Lancia Integrale) és a Dudás, Gábor (BMW M3) páros előtt. A bajai Vízin, Gönczi (Lancia Integrale) kettős az abszolút sorrendben a 10., az N csoportban pedig az előkelő 3. helyen végzett. Három bronzérmes Bódi, Komáromi és Kékes révén három Európa-bajnoki bronzérmet szereztek a magyar birkózók Koppenhágában, a kötöttfogásúak kontinensversenyén, míg Takács J. az ötödik helyen végzett. A tegnap esti finálékba Repka Attilának sikerült bejutnia (a verseny lapzártakor tartott). Szomorú tény viszont, hogy Hamzók József, a Kalocsai SE KAGE Rt. 52 kg-os birkózója két vereség után kiesett, s így nem lehet ott az olimpián. KISKUNMAJSA—DUNAKESZI 26—15 (14—7) NB I/B-s férfimérkőzés. Kiskun- majsa, 300 néző. Vezette: Komáromi, Sidó. Kkmajsa: Molnár — Szakács, Réti (10/1), Gazsó (2), Kiss (2), Noel (8/1), Farkas (1). Csere: Czir- kó (2), Borbás, Piszmán (1), Veér, Horváth (k). Edző: Borbási János. A váratlanul jött nyárias melegben nagy lendülettel kezdett a majsai gárda, és Réti, valamint Noel pontos lövései után sorra szedte ki a hálóból a labdát a vendégek kapusa. A másik oldalon Molnár bravúrosan őrizte a hazaiak hálóját és így hamarosan nőtt a majsai- ak előnye. A második félidő közepétől egyértelmű lett a hazai csapat fölénye, s a közönség vastapssal kisérte a látványos gólokkal fűszerezett örömkézilabdát. Kitűnt: Réti (a mezőny legjobbja), Molnár, Horváth, Kiss, Noel, illetve Sebestyén (4), Horváth, Pál. SZEGHALOM—TISZA FŰSZERT 20—26 (13—13) NB Il-es női mérkőzés. Szeghalom, 150 néző. Vezette: Nagy II., Szűcs. Tisza Fűszert: Fritsch — Rom- sics (7), Décsi (1), Varga (3), Vass (10), Kosa (1), Lantos (4). Csere: Török (k), Antal. Edző: Vasas József. Az első félidőben jól tartotta magát a lelkes hazai csapat. A fordulás után a Füszért védekezése sokat javult és 17 percig gólt sem kapott a halasi együttes. Kitűnt: Romsics, Vass. Ezzel a győzelemmel a Tisza Füszért ismét a táblázat élére állt és 2 ponttal előzi meg a szegedi Juhász Gyula TK csapatát. KISKUNHALASI KC— SZÉKKUTAS 26—15 (16—9) Kiskunhalas, 100 néző. Vezette: György, Gyuris. KKC: Vörös — Komlós, Csíkné (8), Nagy É. (9), Fazekas (1), Bállá (2), Miklós (6). Csere: Paprika (k), László, Nagy B., Rádi, Feri. Edző: Derűs Gábor és Paczolay Gyulá- né. Csak az első tíz percben volt szoros az eredmény. Ezután elhúzott a nagyobb játékerőt képviselő halasi együttes és biztos, megérdemelt győzelmet aratott. Kitűnt: Csíkné, Nagy É., Miklósa. SOLTVADKERT—KECSKEMÉTI TE 20—18 (10—10) NB Il-es női mérkőzés. Soltvad- kert, 100 néző. Vezette: Komár, Pettyes. Soltvadkert: Meskó — Tóth (1), Hirsch (9), Sörös R. (2), Rácz (5), Ledninszki (3), Vén. Csere: Szalai (k), Klam, Sörös G., Vida. Edző: Pánczél László. KTE: Száraz— Farkas (4), Káli (6) , Gór, Szőke (1), Márki (2), Baji (5). Csere: Csizmás, Rigóné, Hölcz, Kotán, Jármai. Edző: Cza- gány Károly. Mindvégig rendkívül heves küzdelemben a jobb egyéni teljesítményt nyújtó hazai csapat a hajrában a maga javára fordította az eredményt. Kitűnt: Hirsch, a mezőny legjobbja, Rácz, illetve Káli. SZEGEDI JUHÁSZ GYULA TK—JÁNOSHALMA 20—21 (9-10) NB Il-es női mérkőzés. Szeged, 100 néző. Vezette: Nyári, Veszter. Jánoshalma: Borosné — Fenyvesi, Csábi (3), Faragó (1), Barna (8), Fodorné (6), Bátoriné (3). Csere: Komáromi (k), Debella, Besir, Kettner, Simity. Edző: Rátái Ró- bertné. Végig vezetve nyert a Jánoshalma. A szegediek javára 15 7 méterest ítéltek a játékvezetők, ebből nyolcat értékesítettek. Kitűnt: Borosné, Fodorné, Barna, Bátoriné. OROSHÁZI MTK—MIZSE KC 27—28 (11—17) NB Il-es férfimérkőzés. Orosháza, 100 néző. Vezette: Horváth, Kiss. Mizse KC: Herczeg — Vass, Korsós (12), Dudás (1), Strupka (7) , Zag (1), Barna (1). Csere: Rapi (k), Sípos (2), Szórád (4), Ludányi, Szarvas. Edző: Móra Ferenc. Kiállítások: 2, illetve 8 perc. 7 méteresek: 12/9, illetve 4/3. Húszperces kiegyenlített játék után a félidő utolsó felében hatgólos előnyt szerzett a Mizse együttese. A fordulás után egyenlítettek a hazaiak és fej-fej mellett haladtak a csapatok. A befejezés előtt 10 másodperccel 27—27 állásnál büntetőhöz jutott az Orosháza. A 7-est Szilágyi a kapufára lőtte. Rapi kapus indított és a lefújás előtt egy másodperccel Korsós bedobta győztes gólt. A mérkőzés utolsó percében a lajosmizsei Dudás Tibor sajnálatos bokasérülést szenvedett. Kitűnt: Herczeg, Korsós, Strupka, illetve Juhos, Szilágyi. KECEL—TÚRKEVE 25—24 (12-11) NB Il-es férfimérkőzés. Kecel, 100 néző. Vezette: Nyári, Veszter. Kecel: Hirsch — Sebestyén, Bor- csics (3), Halász (2), Haszilló T. (4), Tótyik (10), Újvári (4). Csere: Labádi (k). Borbély (2), Sárközi, Forczek. Edző: Haszilló Ferenc. Igazi rangadó, „négypontos” találkozó, amely után a táblázaton helyet cserélt a két együttes. A ke- celiek a számtalan helyzet kihagyásával saját győzelmüket nehezítették meg és meg kellett elégedniük a szoros, keserves, ám mégis fontos győzelemmel. Kitűnt: Hirsch, Haszilló T., Tótyik. KOSÁRLABDA A visszavágó sem volt sétagalopp! BAJAI BÁCSKA KSE—VÁSÁRHELYI KK 75—58 (35—30) NB I-es férfirájátszás a 15—18. helyért. Baja, Posta Sándor-sportcsar- nok, 600 néző. Vezette: dr. Páli, Parádi. Bajai Bácska: Mihálovics (20/9), Likár (4),Tamás Z. (12/6), Ágh (13/9), Gorjanácz (6). Csere: Rozwadowski (11), Urbán (5/3), Kovács (4). Edző: Kovács József és Vétek Frigyes. A vendégek kezdtek jobban, mert a 3. percben 2—8 volt az állás, majd két perc múlva 9—8-ra fordított a Baja. A folytatás 9—15, majd 14—22 a Vásárhely javára. A 7. perc után Likárt, akinek semmi sem sikerült, le kellett cserélni. A 13. percben 22—22-nél egyenlített, majd Ágh 3 pontos kosarával a vezetést is átvette a Bácska. A második félidő Czuprák triplájával indult, amire Ágh és Tamás Z. válaszolt. A bajaiak 40—33-as vezetése után ismét a vendégek következtek. Czuprák pontjaival 40—41-re fordult az eredmény. Likár beállása után 48—47 a bajaiaknak, de a Vásárhely, bár fáradni látszott, nehezen adta meg magát. Mihálovics 8 pontos sorozatával mégis elhúzott a Bácska és előnyét a mérkőzés végéig növelve nyert. Kitűnt: Mihálovics, Tamás Z., Ágh, illetve Góby (21), Czuprák (17/9). Az állás két mérkőzés után: 1—1. Ifjoncok okították a pécsi „nagypapákat” UNIVER KECSKEMÉTI SE—PÉCSI POSTÁS TSE 104—82 (50—42) NB I-es férfirájátszás a 23. helyért. Kecskemét, 100 néző. Vezette: Farkas Z., Kóthay. Univer KSE: Dorogi (7/3), Makai (8), Rétháti (15), Cservék (35/12), Fekete (12). Csere: Kenderes (5/3), Doma (10), Farkas K. (7/6), Kovács G. (5/3), Lehel. Edző: Guóth Iván. A hazaiak nem bíztak semmit a véletlenre. Gyors indítások és pontos dobások eredményeként a 7. percben 16—6-ra vezetett a kecskeméti csapat és Cservék ekkor a második tripláját szerezte és a 12. pontjánál tartott. A folytatás már nem sikerült ilyen jól, mert a pécsiek feljöttek és a 16. percben — igaz csak rövid időre — 34—35-nél a vezetést is átvették. A válasz Cservék és Doma pontjaival 44—35. A kecskemétiek 8 pontos vezetéssel tértek pihenőre a félidő végén, s a jó védekezésüknek tudható be, hogy a félelmetes dobó, a pécsi Rab a szünetig egyetlen pontot sem szerzett! A fordulás után már hazai fölény jegyében folyt tovább a játék, 62—44, majd 70—53 lett az állás, és bár a védekezésre ekkor már nem ügyeltek annyira, mint az első játékrészben, az előny tovább nőtt. Az utolsó percben Farkas K. kosarával érték el a 101. pontot, s a lefújás pillanatában ezt Kenderes egy triplával megtoldotta. Kitűnt: Cservék, Rétháti, illetve Rab (15/9), Ilcsik (16/6). VÍZILABDA Egyenlítés helyett szabaddobás Kecskeméti Vízmű SC—Hódmezővásárhely 7—8 (2—1, 0—2, 3—2, 2-3) OB I. B-s mérkőzés, Kecskemét. Vezette: Oravecz, Bánhegyi. KVSC: Harkai — Nagy R. (1), Király (1), Deák (1), Szabó, Benda (1), Pánczél Á. (1), Bérezi (2), Koncz, Sárkány Z. Edző: Simon Balázs. A négy kulcsemberét nélkülöző kecskeméti csapat nagyon sokat bizonytalankodott. A mérkőzés utolsó másodpercében Deák bedobta az egyenlítő gólt, ám a játékvezetők érvénytelenítették a találatot, mert szerintük a gól előtt nem a megfelelő helyről dobták a szabaddobást. Kitűnt: Király, Deák, Bérezi, illetve Vörös (3), Nagy S. (2), Zaka, Mocsári, Éles. RÖGBI Nyúlszerepben a vadászsólymok ellen ZÖLD SÓLYMOK—GAMF 25:3 (12:3) Budapest, 50 néző. NB I-es mérkőzés. GAMF: Kiss B., Farkas J., Borbély M., Richard, Bárány, Szundi, Halász, Borbély M., Farkas Zs., Pogrányi, Hegedűs, Nagy, Boros, Sütő, Makai. Edző: Adamik Zoltán. A tartalékosán felálló GAMF csapatának ennyire tellett. A hazaiak a tolongás csapatrészben voltak jobbak. Egy-két helyzet a kecskemétieknek is adódott, de nem használták ki. RÖPLABDA A fiúk erejéből bronzra futotta • KSC—Szolnok 1:3 a röplabdás junior döntőn. Ezt a szolnoki leütést még hárítja a hazai sánc (F. T.) Szakmailag jónak tartott színvonálön, de feltűnően gyér érdeklődés mellett, szinte családi körben zajlott le Kecskeméten az országos junior férfibajnokság döntője. A győzelmet a papírformának megfelelően a Szegedi Papíron SC gárdája szerezte meg, mégpedig teljesen megérdemelten. A szegediektől csak a Szolnoki Vegyiműveknek sikerült egyetlen játszmát elnyerni, bár ugyanezt a KSC is megtehette volna, mert ellenük az első játszmában 12:4-re vezettek a kecskemétiek és innen fordított a későbbi bajnok. A KSC röplabdázói a Szolnok elleni nyitómérkőzésen túlságosan sokat foglalkoztak Babati vezetőbíró vélt és valós tévedéseivel. A négy játszmából háromban komoly előnnyel vezettek, s a végén mégis a szolnokiak nyertek. A Veszprém elleni bronzdöntőn 0:2-es játszmaállás után egyenlítettek, majd az ötödik játszmát hatalmas küzdelemben megnyerték a kecskemétiek és ezzel bronzérmet VÉGEREDMÉNY: 1. Papíron SC Szeged 6 pont, 2. Szolnoki Vegyiművek 5, 3. Kecskeméti SC 4,4. Veszprém SE 3 ponttal. — Színvonalas jó döntőt vívtak a csapatok — mondta Huszti Zoltán, a versenybíróság elnöke. — Mind a négy csapatban akadt több ifjúsági válogatott, akik a hátukon cipelték a csapatukat. A Szeged azzal nyert, hogy kiegyensúlyozott volt és ott játszott Csikós Gábor személyében a döntő legjobbja. Sz. Z. Három megye (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés) szakmunkásképző intézeteinek részvételével rendezték meg Kecskeméten a Délterületi sportversenyt. Négy sportágban (atlétika, lövészet, kézilabda, labdarúgás) közel négyszáz tanuló vett részt a vetélkedőn. A házigazdák alaposan kitettek magukért: a rendező Gáspár szakmunkásképző kettő, míg a Kandó Kálmán iskola egy első helyezést szerzett. A kandósok még egy második hellyel is gazdagították eredménylistájukat. A kétnapos verseny legjobbjai kerültek az országos döntőbe. Eredmények, atlétika: 1.611. sz., Békéscsaba, 2. Kandó K., Kecskemét, 4. Garbai Sándor, Kiskunhalas. Lövészet: 1. Kandó Kálmán szakmunkásképző intézet, Kecskemét. Kézilabda: 1. Gáspár András Ipari Szakmunkásképző és Szak- középiskola, Kecskemét. Labdarúgás: 1. Gáspár A., Kecskemét, 2. Garbai S., Kiskunhalas. • Lövésre lendül a kecskeméti játékos keze a döntőben. • Lövészetben a kecskeméti Kandó puskásai céloztak pontosan. DIÁKSPORT Kecskemétiek a „szakma mesterei” • A Gáspár A. szakmunkásképző labdarúgói a rendező iskolának szereztek egy első helyet. (Farkas Tibor felvételei)