Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-22 / 95. szám
Idős nevelőszülők támogatása Tavaly országosan összesen 253 nevelőszülő (intézeti gyermeket nevelő) részesült járadékban, közülük 28 Bács-Kiskun megyei. A megyei közgyűlés félmillió forintos támogatásával létrehozott Életerő Alapítvány célként tűzte maga elé az idős nevelőszülők anyagi támogatását. Az alapítványi járadékra az a nevelőszülő jogosult, aki legalább 10 éven át egyidejűleg két állami gondoskodásban lévő gyermeket nevelt és nyugdíjra nem szerzett jogot. A járadék összegét az özvegyi járadék mindenkori legalacsonyabb összegében határozták meg. A múlt évben közel 16 millió forintot fizettek ki az ilyen jellegű támogatásra. Viszonylagos nyugalom a határon Péntek reggeltől kedd reggelig viszonylag kevés dolga akadt a határőröknek az illegális átlépőkkel és a magyar beutazási szabályokat figyelmen kívül hagyó külföldiekkel. Mint Zubek János határőrségi szóvivő tegnap elmondta: négy nap alatt mindössze 4790 külföldi állampolgártól kellett megtagadni a beutazást, míg korábban általában napi mintegy 2000-3000 esetben fordult ez elő. Elfogtak majdnem kétszáz határsértőt is. A többség kifelé igyekezett az országból, közöttük 100 román állampolgár, valamint többek között bangladesi, Szíriái, indiai és egyiptomi személy. Elfogták a cserbenhagyót Előzés közben leszorított az útról egy Ladát Kecskemét határában, tegnap, pótkocsis járműszerelvényével C. János tassi lakos. A baleset következtében a vétlen autó egy villanyoszlopnak ütközött, vezetője és utasa könnyű sérüléseket szenvedett. C. János a helyszínről segítségnyújtás nélkül eltávozott. A cserbenhagyót Városföld határában érték utol a kecskeméti rendőrök. Átvonult az orosz ENSZ-csapat Tegnap reggel. 7 óra 43 perckor az utolsó orosz békefenntartó ENSZ-katona is elhagyta Magyar- ország területét, s a délszláv államokba érkezett. 5 szerelvény 132 vagonnal, a szükséges technikai eszközökkel — ennek számát az oroszok nem közölték — és 407 személlyel Hegyeshalomnál lépett be, és Kelebiánál hagyta el a magyar területet. Az orosz békefenntartó erőt a Németországból kivonuló volt szovjet csapatokból állították össze. Marad a 12 hónap A Honvédelmi Minisztérium megbízott szóvivője az MTI kérdésére kedden határozottan cáfolta azt, a napokban szárnyra kelt híresztelést, amely szerint tervezik a jelenleg 12 hónapos sorkatonai szolgálati idő meghosszabbítását. Tikos László alezredes hangsúlyozta: sem a minisztérium, sem pedig a Honvéd Vezérkar nem tervez ilyen intézkedést, sőt, távlatilag a szolgálati idő további csökkentését fontolgatják, de ehhez még számos feltételnek kell teljesülnie. Húsvéti tüzek Húsvéthétfőn, kora délután, Ti- szakécske határában, a kocséri útnál nagy kiterjedésű avartűzhöz riasztották a kecskeméti tűzoltókat, akik a kécskci önkéntesekkel együtt hamar megfékezték a lángokat. Ugyanezen a napon, 16 óra 41 perctől egy kerekegyházi erdőtűz adott munkát a megyeszékhelyi tűzoltóknak, akiknek dabasi, ceglédi kollégáikkal és a helyi önkéntesekkel karöltve sikerült eloltaniuk az erős szélben a két és fél hektáron elharapódzott aljnövényzettüzet. így nem ^keletkezett jelentősebb kár. Béremelést követelnek a solti pedagógusok Sérelmezik a solti pedagógusok, hogy a fizetésük elmarad a megyei átlagtól. A pedagógu- szakszervezet a problémát a helyi önkormányzat elé terjesztette, s javasolta a tanárok további béremelését. A képviselő-testület nem zárkózott el az indítvány megvizsgálása elől. Kérdéses persze, hogy sikerül-e teljesíteni az érdekvédelmi szervezet s az oktatók kérését. Ez ugyanis évente 1,8 millió forint pluszkiadással terhelné meg a település költségvetését, s fennakadásokat okozhatna az intézmények működésében is. A 10 százalékos, rendkívüli béremelés megnyugtató rendezése érdekében a polgár- mester és a képviselők a napokban megbeszéléseket folytattak a nevelők és a szakszervezet megyei képviselőjével. A tárgyalások eredményeiről a későbbiekben tudósítunk. Az iskolával kapcsolatos az is, hogy pályázatot írtak ki az igazgatói állásra, mert az eddigi vezetőnek lejárt a megbízatása. Az önkormányzat májusban dönt arról, ki is irányítja ősztől az intézményt a hat jelentkező közül. Zs. F. Keresztények és a szabadság Húsvéthétfői igehirdetéssel egybekötött ünnepélyes megnyitót követően tegnap megkezdte munkáját, „Keresztények és a szabadság” címmel a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom 34. Pax Romana Kongresszusa. A Nemzetközi Pax Romana Mozgalom legfőbb céljának azt tekinti, hogy elősegítse a keresztények ökumenikus egységét, szolgálja az egyetemes magyarság ügyét, valamint figyelemmel kísérje a Kárpát-medencei magyarság helyzetét, és azt ismertesse nemzetközi fórumokon. Nyíri Tamás, a Hittudományi Akadémia nyugalmazott filozófiaprofesszora nyitó előadásában elmondta: isten gyermekeinek szabadságát nem várhatjuk az államtól, ezért a keresztényeknek mindenhol az a feladatuk, hogy fellépjenek a szabadság korlátozása ellen, mivel testi, történelmi szabadság nélkül nem tud megvalósulni a lelki szabadság sem. A szombaton záruló tanácskozáson ma részt vesz Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke. Amerika nem nézi tétlenül a boszniai öldöklést Hétfői hírügynökségi jelentések szerint James Baker amerikai külügyminiszter mérlegeli a diplomáciai kapcsolatok megszakítását Belgráddal, tiltakozásul Szerbia Bosznia elleni támadásáért. A Times úgy tudja: Baker a múlt héten 14 napos határidőt adott a belgrádi vezetésnek arra, hogy kivonja csapatait Bosznia-Hercego- vinaból, különben felfüggesztik tagságát az EBEÉ-ben, s az európai szövetségesekkel összehangolt más lépéseket is tesznek ellene. A napokban amerikai segélyszállítmányokat küldtek Boszniába, és a hét vége óta helyszínen tárgyal Ralph Johnson, az illetékes külügyminiszter-helyettes. Amennyiben a szerb támadások folytatódnak, ha Belgrád továbbra is elutasítja az amerikai kezdeményezéseket, sor kerülhet a diplomáciai kapcsolatok megszakítására, de ehhez az amerikai kormány illetékeseinek egyetértése szükséges — számos szakértő azonban most ellenzi ezt a lépést — írta a The New York Times. Szarajevót, kedd hajnal óta lövi a szerb milícia, támadások érik Új- Szarajevót, az óvárost, s tüzet nyi• Szarajevót tegnap hajnal óta lövi a szerb milícia. tottak a rádió és a televízió székházára is. A kedd reggeli támadást 200 Seselj-féle rohamlegény hajtotta végre — állítja a boszniai válságstáb. Ezek a terroristák korábban Vukovárnál harcoltak. Az akció célja néhány kulcsfontosságú épület elfoglalása. Ilyen a rádió és a televízió, a rendőr-főkapitányság és a villanyelosztó központ épülete. A szövetségi légierő gépei öt herce- govinai várost bombáztak kedd délután. Siroki Brijegára és Calpji- nára nemzetközileg tiltott, nagy hatóerejű kazettás bombákat is dobtak. Az eddigi adatok szerint a támadássorozatban egy személy életét vesztette, hatan megsebesültek. Tompa blokádra készül Botrány a katymári focimeccsen Nem tudni pontosan, hogy a húsvéti hangulat, vagy valami más volt-e az oka, hogy elszabadultak az indulatok a futballpályákon. A Katymár—Kecel másodosztályú labdarúgó-mérkőzésen is botrány volt. Erről Villányi József, a keceliek intézője és megbízott edzője számolt be tegnap telefonon. — A mérkőzés 88. percében Nagy István, a hazaiak játékosa derékba rúgta Sendulát — mondta —, mire a közönség elözönlötte a pályát. Engem a katymáriak 7-es számú játékosa, Kazi József, majd egy szakállas intéző is megrugdosott, miközben a verekedők közé álltam. Mindezt annak tulajdonítom, hogy az oldalvonal mellett mérték a sört, s kissé túlfűtött volt a hangulat. De, hogy a játékosok mitől vesztették el a fejüket, érthetetlen. 2—1-re vezettek, s Turcsik játékvezető is tárgyilagosan működött. Akkor lepődtem meg, amikor a 88. percben, a botrány kirobbanásakor lefújta a mérkőzést, s a jegyzőkönyvbe sem írta be a történteket ... — bi — ÁLLAMI GONDOSKODÁS, DE MENNYIÉRT? Röntgen alatt a megye intézményei A megyei közgyűlés legutóbbi ülésén három intézmény átvilágításáról számolt be Török Gusztáv Andor kalocsai polgármester, a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke. A megye irányítása alá tartozó kecskeméti, bajai és dunavecsei általános iskola és diákotthonoknál lefolytatott ellenőrzés része volt annak a folyamatnak, amelynek keretében megvizsgálták a működési feltételeket. A tapasztalatokat összefoglaló tájékoztatóból kitűnt: a más ellátottsági alapon működő intézményekhez hasonlóan mindhárom iskolában jelentős erőforrás-tartalékok vannak. Különösen nincsenek összhangban a feladatok és az ezekre fordított anyagiak. A száz százalék alatti kihasználtság miatt igen magasak a költségek. Ennek egyenes következménye, hogy a megye az intézmények fenntartására kapott normatív állami támogatás — társadalmilag elismert költség — mértékét magasan meghaladó összegből működteti azokat. (Folytatás a 3. oldalon) A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Szippantott gázolaj Bócsáról Korábban, amikor a vádirat elkészült, már írtunk arról a bűncselekményről, amelyet három elkövető Bócsán hajtott végre, az akkor még épülőben lévő üzemanyagtöltő állomáson. Péli István, Vereb László és Bődé Sámuel volt ez a három férfi. Először azonban — amikor felfedezte Péli a záratla-, nul hagyott, őrizetlen teli tartályokat — egy szippantókocsit kötött el Verebbel együtt. Az ügy részleteiről lapunk 4. oldalán olvashatnak. A Föld napja Rendkívül ülésen tárgyalta Tompa önkormányzata a határátkelővel kapcsolatos, immár idültté vált problémákat. A képviselő-testület összehivásá- ra az elmúlt heti kamionbaleset szolgáltatott indokot. A képviselők már korábban is jelezték, hogy május elsejére blokádot tervez a falu, s abban reménykedtek, sikerül addigra valamiféle ígéretet kicsikarni az illetékesekből, hogy me; belül az elkerülőutat. Özvegy Stof Jánosné sorsa azonban nagyon megrázta a közvéleményt, s úgy tűnik, szép szóval itt már semmire nem mennek a szenátorok. Hiába is hivatkoznának mások jogaira, ha a falubelieknek, köztük a A kamionfolyamnak soha nem lesz vége? belátható időn képviselőiknek sincs meg a normális emberi léthez való joga saját falujukban. Elhatározta hát a testület, hogy együtt lép a lakossággal, megszervezi a május elsejei demonstrációt, lehetőleg minél kevesebb jogsértéssel. A testületi ülésről szóló tudósítást lapunk 5. oldalán olvashatják. Április 22. ú Föld napja. Talán egy kicsivel csendesebben emlékezünk meg ma az akarva, akaratlanul pusztított, veszélybe sodort világunkról, mint az első ünnep alkalmával. Három év alatt mintha ennek a napnak a tartalma is feledésbe merült volna. Éppen ezért kiemelt jelentőségű az a tanácskozás, amelyet az Egészséges Városok Magyar Nemzeti Hálózatának polgármesterei tartanak ma Kiskunfélegyházán. A rövidesen szövetséggé alakuló hálózat képviselői többek közt az átalakulás feltételeit vitatják meg ma délelőtt a városházán. Szó lesz még a helyi vezető politikusok szeIPAROSOK, KERESKEDŐK, MŰSZAKI SZAKEMBEREK figyelmébe ajánljuk a BOSCH cég magyarországi képviselete, a KITE Rt. Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Részvénytársaság közös rendezésében. #x#rW a műszaki áruk bemutatóját! Műholdfelvétel Földünkről. repéről a városlakók egészségének alakításában, és tájékoztató hangzik majd el az Egészséges Városok Közép-kelet-európai Támogató Központ munkájáról és tevékenységéről. A Föld napjával kapcsolatos jegyzetünk a 3. oldalon olvasható. mmm-kilo kíÁru n\/Aoy NÁDUDVAR A bemutató helyszíne: BAJA, VÁROSKAPU parkolója. A bemutató ideje: 1992. április 23., 9—19 óráig. Vásárlással egybekötött mobilbemutatón keresztül ajánljuk figyelmükbe színvonalas és kiváló műszaki paraméterekkel rendelkező áruinkat ! A rendezők szeretettel várják a tisztelt érdeklődőket, vásárlókat! 1209 MA: BŰNÜGYI MÉRLEG Pénzünk és életünk ellen támadnak 8. oldal