Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-18 / 93. szám
HÚSVÉTI MAGAZIN 1992. április 18., 7. oldal Régi húsvétok Erdélyben Mint mindenütt, húsvét nagyhete a tavaszi nagytakarítás ideje volt Erdélyben is. Nagycsütörtök estére kellett elkészülni vele, s ekkorra már minden, önmagára csak valamennyit is adó család otthona ragyogott a tisztaságtól. Nagypénteken — tekintettel a gyászra — némák maradtak a harangok, helyettük a tornyokban felállított hatalmas kerepelők szólították ájtatosságra a híveket. Étkezni csupán háromszor lehetett, s mindössze csak egyszer jóllakni. Nagyszombat reggelén aztán megkezdődtek az ünnepi előkészületek. Folyt a sütés-főzés, és ebből egyformán kivette részét a ház valamennyi tagja. Elképzelhetetlen volt a húsvét fonott kalács nélkül. Ennek elkészítése mindig a rangidős menyecske dolga volt. Ő gyúrta, dagasztotta, fonta, sütötte e jellegzetes eledelt, melynek finom illata az egész házat betöltötte. Estére elkészültek az étkek és ekkor a család megpihenhetett. Éjfélben megkondultak a harangok, elmúlt a gyász és megkezdődött a Feltámadás. Ézen az istentiszteleten A múlt századi Kecskemét szépíró hajlamú pedagógusai, jeles egyházFiak, de még a derék tanácsi tisztségviselők között is szép számmal voltak olyanok, akik különböző indíttatásból megörökítették elődeik vagy napjaik szokásait. A színes népéletű „hírős város” jelesei közül most, a húsvéti ünnep hetében Hanusz Istvánt szólaltatjuk meg, illetve az ő, 1894-ben megjelent „Elhalványult népszokások Kécskéméteh” című írásából citálunk egy --idevaló részletet: „Szokáson kívül szorult már a nagypénteki bikahajsz. Háznépével a régi kecskeméti gazda sertés- meg birkahúson telelt, meg ami a ház körül találkozott (aprójószág), de a szigorúan megtartott nagyböjt is korlátolta a mészárszéki húsfogyasztást. Hogy tehát a székállók hosszú fogat csináljanak a fogyasztó közönségnek húsvétra, az újfönn megeredő szarvasmarha vágást ünnepséggel szokták bevezetni. Hízott bikát szalagoztak föl nagypénteken, megaranyozták a szarvát és legényeik vérebek kíséretében vitték a városon kívül álló vágóhídra. A piros kendőkkel ingerelt állat elszabadult olykor, és a népcsődületet szétug- rasztotta. Nagyszombaton reggel megindulnak a gyermekek, végigcsöngetik a város utcáit közről közre, olyan csengők- és kolompokkal, melyeket a szarvasmarhák nyakáról szedtek le ez alkalomra. Akkor történik ez, mikor a harangok Rómából hazajönnek, mely kifejezés arra vonatkozik, hogy a katolikus egyházakban Krisztus halála gyásza jeléül elnémulnak a harangok zöldcsütörtök reggel és csak nagyszombaton reggel glóriára szólalnak meg ismét. Ezt a szokást protestáns gyerekek katolikus játszótársaikkal együtt keverten követik. Húsvéthétfőn Emmaus-ba menés volt szokásos. A Mária-kápolna gyepén ekkor mézes-bábosok ütötrészt vett szinte valamennyi korosztály. Általában itt beszélték meg a fiatalok a húsvéthétfői locsolási programot, állították össze a sorrendet. Húsvét egyik legszebb eseménye az ételszentelés volt. Gyönyörűen hímzett, cifra kendőkkel letakart kosarakkal érkeztek az emberek a reggeli misére. Kosaraikat — melyekben kalács, sonka, kolbász, tojás és torma volt — szép sorjában az áldoztatórács elé rakták. Meg- áldásukra mindig a mise végeztével került sor. A húsvét délelőtt általában az ünnepi ebéd elkészítésével és a festésre szánt tojások kiválogatásával telt el. Délben aztán együtt ült az ünnepi asztalhoz a család, amelyhez gyakran hivatalosak voltak a gyerekek keresztszülei is. Az ebéd végeztével gondosan összegyűjtötték a maradékokat és morzsákat, ezek ugyanis tűzbe dobva megóvták a házat a villám- csapástól. A sonkák csontját a szőlőtőkék közé tűzték, a tojáshéjat pedig a káposztáskertbe szórták. A szentelt ételeknek még a maradékát is tisztelték. ték föl sátraikat, Laczi-konyhások sütötték a friss czigánypecsenyét, mely jól esett a foszlós kalácshoz, a finom béléshez, a tojásos perechez, az oltásos pogácsához, mit az anyjuk rakott a kocsi ládájába. Lófuttatást rendeztek a gazdalegények, versenybírák az öregek voltak, mások táncoltak, a legfiatalabb sutnyónép czikázó kifutósdit játszott... A húsvéti öntözködés azonban, mivelhogy a vállalkozóbb gyerkőczök mulatsága, hosz- szabb lételeműnék ígérkezik, — csak az a kár, hogy ebbe már üzérkedő hajlamok kielégítése is beleártja magát...” Sok gyermek és felnőtt tudja immár, hogy a kecskeméti Játékmúzeum állandó kiállításában egy külön kis hangulatos részlet mutatja be a régi falusi és városi húsvétok legszebb jelképeit, tárgyait, játékos ajándékait. Ám a Szórakaténusz archívuma megsárgult feljegyzéseket is őriz, többek között Dékány Rafael (1828—1895) kecskeméti orvosdoktor és főreáliskolai igazgató, szerkesztő hagyatékából. Az 1880-as évek elején a következő húsvéti köszöntő-locsoló verset jegyezte nagyméretű irkájába: „ Vígan örvendezzünk, Krisztus feltámadott! Ki a zsidóknak tanácsot tartatott. Keljetek fel, gyászban ragyogó csillagok, Ma örvendezzetek teremtett állatok. Felserkent már a nap sötét homályából, Mit jövendölt Jézus bölcsek mondásából. Midőn a szent asszonyok Jézus koporsójához mentek, Drága keneteket és szép szagú balzsamokat vittek. Mi is elérkeztünk Szentlélek módjára, Követjük Jézus példáját, vivát, Szépszagú vizekkel locsoljuk meg lányát! Dicsértessék a Jézus. Délután hozzáfogtak a tojások festéséhez, írásához. Ez minden esetben a lányok dolga volt. E műveletet már négy-öt éves korukban elsajátították, így biztos kézzel, boszorkányos ügyességgel írták a már megfőtt tojásokra a mintákat. Hétfőn kora reggel aztán megjelentek a locsolók, ki szappanná szagosított vízzel, ki kölnivel és elkezdődött a locsolás. A régi, kút- nál vödörrel történő öntözés, a negyvenes évekre teljesen kiment a divatból. A locsolókat tojással, kaláccsal és borral kínálták. Jellemző volt a vegyes lakosságú vidékekre — s talán ma is az —, hogy a románság éppúgy készült a magyarok húsvétjára, mint a sajátjára, és ez érvényes volt fordítva is. Csupán a templomi szertartások időpontjai különböztek. így e tájak lányai kétszer fogadhattak locsolókat. Egyszer a magyar, majd a román húsvét alkalmával. Soha e kettősségből semmiféle bonyodalom nem származott e két, különböző nyelvet beszélő nép között. Szász András BÉRES ILONA EMLÉKEI Tojásokat festettem, játékokat találtam ki • Béres Ilona — Lázasan készültem az ünnepekre ... (PN-repró) — Mit mondhatnék a hús- vétról? Legjobb, ha a költőhöz fordulok, nála bölcsebben nem szólhatnék. Babits Mihály Húsvét előtt című versét nemcsak az ünnep idején tartom nagyon aktuálisnak. Idézhetem néhány sorát? „Ó béke! béke! / legyen béke már! / Legyen vége már! / Aki halott, megbocsát, ragyog az ég sátra. / Testvérek, ha túl leszünk, / sohse nézünk hátra! / Ki a bűnös, ne kérdjük, / ültessünk virágot, / szeressük és megértsük / az egész világot: / egyik rész munkára, / másik temetésre: / adjon isten bort, búzát, / bort a feledésre!” Persze az egész verset elmondhatnám .. . Szeretethiány, türelem, tolerancia, megbocsátás. Hiányzó tulajdonságaink! Jó lenne sokat beszélni ezekről és természetesen gyakorolni is. És bízni a feltámadásban. — Milyenek voltak a régi húsvétjaim? Az ötvenes évekből őrzök néhány emléket. Kispesten laktunk, nem voltunk gazdagok, így az ünnepek sem teltek fényűzően. Sokkal inkább örültem a pacsuliszagnak, a lo- csolkodó fiúknak. Lázasan készültem a hétfőre, tojásokat festettem, játékokat találtam ki. A későbbiekben egyetlen egyszer nem voltam itthon húsvét- kor. 1985-ben a Nemzeti Színházzal Moszkvában vendégeskedtem, ott ért bennünket az ünnep. Férfikollégáim nejlonzsákokból öntözték ránk a vizet, rigmusokat mondtak és kikövetelték az ajándékokat. így hát azon a húsvéton sem hervadtam el. — Most milyen lesz az ünnepem? Szerény. Régen a kertben fazékban főztünk bárányhúst, összejött a család. A napokban hoztam ki a kórházból 83 éves mamámat, 24 órás szolgálatban ápolom, nem mozdulok el mellőle. Ha azt vesszük, az is ünnep, hogy mellette lehetek. (borz) (Összeállította: Kriston Vízi József) m.,^,heCÍkemetljátékmúzeum állandó kiállításában egy külön kis hangulatos részlet mutatja be a regi falusi és városi húsvétok legszebb jelképeit, tárgyait, játékos ajándékait. Íme az egyik. NÉPSZOKÁSOK KECSKEMÉTEN Zöldcsütörtöktől locsolóhétfőig Ünnepvárás a vadkerti iskolában • A tojásfa kisebb változatban is — ötletes lakásdísz, aminek éke hétfő estére minden tár ' háznál elfogy. • A húsvéti kalácstésztából mazsolaszemű kiscsirke is süthető, ami leginkább a gyerekek kedvence, d az ünnepi asztal dísze is. A soltvadkerti általános iskolában a húsvéti ünnepvárás, készülődés egybeesett a boldelshauseni vendégek fogadásával. így a németországi testvérközség diákjai és tanárai gyakorlatban is megismerkedhettek a magyar népszokásokkal. A rajzteremben batikolt térítőkét készítettek, a kerámia műhelyben tojásfestés, — karcolás volt a program. A karcolt tojás receptjét mi is elkértük, így ma még sok leány- asszony kipróbálhatja kézügyességét. Érdemes hozzáfogni — s végén kiderül, nem ördöngösség. A tojásokat hagymaleveles vízben 30 percig főzzük. Utána hideg vízben langyosra lehűtjük, mert így a hártya elválik a meszes héjtól. Idővel pedig a lágy rész úgy összezsugorodik, hogy nem romlik meg, s hét esztendő múltán olyan keménnyé válik — tartja a néphit —, az akár ékszerbe foglalható. Ezután már csak tűhegyes szerszám, fantázia és kézügyesség kell, s következhet a minta karcolása. A háztartási terembe is bepillantottunk, ám előtte láttuk: a terített asztalon sorban ültek a kalácstésztából formált mazsolaszemű csirkék, mellettük az örökéletű agyag tyúkanyók tojásokat őriztek. A kis kukták — a honi és a vendéggyerekek egyaránt — kedvükre válogattak a saját anyanyelvükön írott receptek között, s délután lakomát csaptak a húsvéti étkekből. A fehér asztal mellett a bodelshau- seni diákok elmesélték az ő népszokásaikat. A gyerekek a húsvéti nyúlnak fészket készítenek, s nem marad el az ajándékozás sem. Náluk a locsolkodás ismeretlen, hanem a templomból kijövet ügyességijátékba kezdenek: a pálcikára felfűzött tojásokból ki tud többet a másikéból összetörni. A vesztes üres pálcikával tér haza. A gyerekek szemmel láthatóan élvezték a magyar népszokásokban történő részvételt, amit Ocskóné Csabai Eszter. Szabó Ákosné Krebsné Tuska Zsuzsa. Font La- josné és Szecskó Anita hihetetlen türelmes irányításával végezlek. A gyerekek nemcsak a maguk készítette ajándékkal, hanem a im ól készült videokazettával tértek haza. P. S. • Örökéletű tyúkanyók. (Fotók: Straszer András) # Karcolt minta. A legények elkaptak és kivittek a kúthoz A szlovákiai magyarság régi húsvéti — locsolkodási — szokásait idéző, kedves levelet kaptunk Sziklai Gézánétól (Kecskemét, Izsáki út 32. II. 5.). Áz idős asz- szony a Felvidéken élte gyermekkorát. Tizenkét-tizenhárom évesen már úgy locsolták, mint a nagylányokat. Erre emlékezik. „Húsvét második napjától én nagyon féltem. Legszívesebben elmentem volna a háztól, hogy elbújjak. De hova'.' Három bátyám volt. Hajnali ötkor felemelték a takarómat, s az ágyban kaptam meg az első vizet, egy bögrével. A. másik bátyám arcon vizes lett. Utána fel kelle mert fél 6-tói a községből jöttek az iskolatársaim. Kopogtak. „Dicsértessék a Jézus K riszt • Édesanyám felelte. Mindörökké, ámen. A másik csapat szlovákul köszönt ugyanígy. És mondták a • Egy-egy faluban még ma is felelevenítik a hagyományos ük- olást: » vödrökből bő, tiszta vízzel öntözik a lányokat szép felvidéki, húsvéti verset, amit errefelé én még nem hallottam: Ma van Húsvét napja, második hajnala, melyben szoktak járni ifjak tábora. Megkérem az anyját,' adja ki a lányát, hadd pirosítsam ki mind a két orcáját. Ez a tiszta víz csorog az arcáról, mint a gyöngyharmat a piros rózsáról. Szépen nevekszik anyja örömére, egy kis vőlegényének dicsőségére. Szabad-e meglocsolni? ' Édesanyám felelte: Gyere lányom, hadd locsoljanak meg.” A fiúk elkaptak és kivittek a kúthoz, a vedret kiemelték és avval öntöttek meg. A sparhelt mellé ültem és szárítottam a hajamat. Jöttek-mentek a fiúk, meg meg se száradtam, vitt a másik csapat. A könnyeim is kijöttek a szememből, mert már nagyon fáztam, hiszen még hideg" volt. Minden ünnepet szerettem, de igazán emlékezetes a húsvét maradt számomra, amit nem tudtam elfelejteni, pedig már 65 éves vagyok, igaz szívből írtam le ezt a kis felvidéki történetet. Remélem, tetszeni fog. hiszen a régi szokásokat jó felújítani, ha van még, aki elmeséli. íráshibáimért elnézést kérek, de iskoláimban én még szlovákul tanultam.” J Húsvéti levelét, mint ahogyan Ön írta, úgyszintén igaz szív ből adja közre: Rapi Miklós
