Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-17 / 92. szám

2. oldat, 1992. április 17. KÉRDŐJELEK Egy hajóban? Nem tudm köszöntötte-e ze­neszó Bécsben a Mozart-hajó fedélzetére tépő magas rangú politikusokat de ha igen, akkor a vízi jármű névadójától eltérően Strauss-muzsika lett volna a legfrappánsabb. Az „európai ke­rékasztalnak” elkeresztelt, két­tucatnyi ország küldötteinek részvételével tartott kétnapos negbeszélés ugyanis jórészt a Duna hullámain folyt (még ha napjainkban már nem is oly kék szeretett foly ónk). A konferen­cia fő témája — miközben a hajó megtette a Bécs—Pozsony— Bécs távot — földrészünk új rendje volt. Szóba került a meg­változott biztonsági helyzet, a feszítő konfliktusok megoldási lehetősége, Kelet- és Nyugat- Európa viszonya, s nem utolsó­sorban a kisebbségek probléma­köre. Önrendelkezés vagy integrá­ció? Érdekes módon vetődött fel az ellentét, hisz míg kontinen­sünk keleti felén az elmúlt évek­ben az önrendelkezési vágy fe­szítette szét a korábbi állami ke­reteket (ami visszatérő témája volt az Európa Bank Budapesten megtariott éves közgyűlésének is), addig nyugaton az integrá­ció elmélyítése szerepel napiren­den, ennek érdekében tevékeny­kednek — különösen a tavalyi maastrichi csúcs óta — a Tizen- . keitek. Egymást átfedő szervezetek? ez a kérdés is felmerült az idén immár harmadszor megrende­zett kerekasztal mellett. A fel­szólalók utaltak arra, hogy az Európa Tanácstól a visegrádi hármakig, az Európai Közössé­gektől a Közép-európai Kezde­ményezésig, a Nyugat-európai Uniótól a mostani házigazda Európai Demokratikus Unióig számtalan platform szolgál föld­részünk politikai, gazdasági és biztonsági ügyeinek megvitatá­sára. így nem ártana áttekinthe­tőbbé tenni az együttműködés fórumait. Egy hajóban eveztek (ponto­sabban utaztak) a résztvevők? Fizikailag természetesen, ám az igazi az lenne, ha átvitt értelem­ben is ez jellemezné a többtucat­nyi résztvevő államot. Akkor a bösi vita vagy a jugoszláv válság lezárása is könyebbnek tűn­ne... Ferenczy Europress Alkotmánysértő' mulasztás? Az Alkotmánybíróság a közel­múltban megkezdte az első hiva­talból elrendelt, azaz a testületre vonatkozó törvényben meghatáro­zott jog alapján, indítvány nélkül indított alkotmánysértő mulasz­tást vizsgáló eljárást — közölte dr. Holló András főtitkár. Holló András elmondta: az Al­kotmánybíróság elnöke elrendelte azoknak a nemzetközi szerződé­seknek a vizsgálatát, amelyeket 1956 és 1984 között a magyar álla­mi vezetés ratifikált, de nem hirde­tett ki, illetve elmulasztotta a ma­gyar jogrendbe beépíteni azokat, annak ellenére, hogy az állampol­gárokra és jogi személyekre fontos jogokat, kötelezettségeket állapí­tottak meg. Többnyire olyan mun­kajogi egyezményekről van szó, amelyek ismerete feltétlenül szük­séges lenne, ezért ezeket belső jog­szabályokba kellett volna, illetve kell foglalni. Az alkotmánybírók a mulasztás alkotmányossági össze­függéseit vizsgálják. Ha az Alkot­mánybíróság kimondja az állam által elkövetett mulasztások alkotmányellenességét, akkor a mulasztást elkövető szervet — ha­táridő megjelölésével — felhívja feladatának teljesítésére. A mu­lasztást elkövető szerv — kor­mány, vagy Országgyűlés — az Al­kotmánybíróság határozata alap­ján köteles jogalkotói feladatának eleget tenni. Magyar—román kereskedelem Várhatóan a magyar—román kereskedelmi kapcsolatok .újabb bővülését eredményezi az a június 3. és 5. között Csíkszeredán meg­rendezendő magyar kiállítás, ame­lyet immár másodszor rendeznek meg Romániában. Érettségi vizsgarend A gimnáziumok és szakközépis­kolák idei érettségi vizsgáinak tar­talmi és szervezeti rendjében nem tervez a vizsgaszabályzatoktól elté­rő változást a Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium. Az érettségi vizsgákat az elmúlt évek gyakorlata szerint kell megszervezni. A középiskolák nappali, esti és levelező tagozatai számára a ma­gyar nyelv és irodalom, valamint a matematika Írásbeli feladatokat az idén is a rádió és a televízió útján hirdetik ki. Május 11-én és 12-én 8 óra 5 perckor a nappali, május 25- én és 26-án 14 óra 5 perckor az esti és a levelező tagozatok tételeit su­gározzák. A rádión, illetve televízi­ón keresztül kihirdetendő magyar­tételek kijelölésére a minisztérium szakemberekből álló munkabizott­ságot hozott létre. A bizottságok a tételkiadás előtt 2 órával ülnek össze a Magyar Televizióban. Az írásbeli feladatokat ott jelölik ki. A tételek idő előtti kiszivárogtatá­sa ily módon lehetetlen. A mate­matikai feladatok május 12-én és 26-án a rádióban, illetve a televí­zióban való kihirdetését a minisz­térium úgy szervezte meg, hogy a jóváhagyott három gimnáziumi és három szakközépiskolai tételsort a kihirdetés előtt 2 órával az Orszá­gos Közoktatási Intézet szolgálta­tóirodájának szakemberei viszik a televízióba. A televízió bemondója a nyilvánosság előtt húz ki a 3-3 boríték közül egyet-egyet és a ben­ne lévő feladatokat mindjárt is­merteti a nézőkkel, hallgatókkal. A matematikai feladatok megol­dását a nappali tagozatok részére május 15-én futárok útján, a leve­lező tagozatok részére május 29-én postán küldik meg az iskoláknak. A magyar- és matematikatétele­ken kívül a többi tantárgy írásbeli tételét a nappali tagozatok részére május 6-án, az esti és levelező tago­zatok részére pedig május 20-án a megyei, fővárosi, és a megyei jogú városok önkormányzatainak futá­rai veszik át és továbbítják az isko­láknak. Elkelt az Állami Biztosító A kormány elfogadta a bankpri­vatizáció fő elveit, a stratégiai el­képzeléseket és meghatározta az ezzel összefüggő kormányzati fel­adatokat. Egyetértés van abban, hogy a fő döntéseket a nagyban­kok privatizációja során az állam hozza meg. A bankszféra privati­zációjának végrehajtását az állam irányítja. A stratégia alapelve, hogy tőkeemeléssel, készpénzzel javítsák a befektetők a bankok személyi és technológiai feltételeit. Mindez Szabó Tamás, a privatizá­ciós ügyekkel megbízott tárca nél­küli miniszter csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatóján hang­zott el. A másik téma az Állami Biztosí­tó privatizációja volt. E nagyjelen­tőségű ügyletről Csépi Lajos, az ÁVU ügyvezető igazgatója adptt tájékoztatást. Elmondotta: az Ál­lami Biztosító vagyonának 75 szá­zalékát birtokolja a hollandiai központú AEGON biztosítócso­port. Az Állami Biztosító kétmilli­árd alaptőkével rendelkezik, de ez a tőkeemelés után 3,9 milliárdra nő. A jogilag lezárt privatizációról szóló szerződést az érintettek má­jus 26-án írják alá. A NAP INFORMÁCIÓJA Megkezdődött a bankprivatizáció „Most értek meg a feltételek a ha­zai bankrendszer privatizálására” — jelentette ki Szabó Tamás, privatizá­ciós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter az Állami Vagyonügynök­ségben tartott sajtótájékoztatón. A kormányzat kidolgozta a privati­záció alapelveit. Ez minden olyan bankra kiterjed, amelyben az állam többségi tulajdonnal rendelkezik, eb­ből adódóan a döntés is az állam ha­táskörében marad. A privatizációt meg kell hogy előzze az adott bank pénzügyi helyzetének tisztázása, s ez minden esetben egyedi privatizációs stratégiát igényel. Az ügyletek végrehajtására bankpri­vatizációs bizottságot állít fel a kor­mány. A bizottságban résztvesz a Pénz­ügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Vagyonügynökség, az Állami Bankfelügyelet egy-egy felelős vezetője, valamint dr. Mádl Ferenc tár­ca nélküli miniszter és személyes képvi­selője. A bizottság a véleményező tes­tület szerepét tölti be. A privatizáció célja, hogy az állam részesedése a banki szférában 25 száza­lék alá csökkenjen, s ugyanakkor a kis­befektetőknek is lehetőséget teremtse­nek a nagyobb részvételre. így lehetővé válik, hogy a nagy, nemzetközi bankok betársuljanak a hazai rendszerbe, de azok mégse kerülhessenek külföldi ellenőrzés alá. A bankok májusban kapják kézhez az átfogó, majd júniusban a „személyre szóló” privatizációs stratégia főbb irányelveit. Előreláthatólag egy-két bankot még az idén, a többit két éven belül adja át az állam a magántulajdo­nosi körnek. Mint a sajtótájékoztatón megtud­tuk, megtörtént az Állami biztosító többségi részvényeinek eladása is. A tavaly meghirdetett tenderre 14 ér­deklődő jelentkezett, amelyek közül a hollandiai központú AEGON biztosí­tócsoport ajánlatát fogadta el azÁVÜi Ezzel a hazai privatizáció eddigi legna­gyobb üzlete valósul meg: az ÁB két­milliárd forintos alaptőkéje csaknem megduplázódott. A részvények 75 szá­zaléka az AEGON kezébe került, 20 százalékát az ÁVÜ tartotta meg, a fennmaradó 5 százalékot pedig a társa­ság munkavállalóinak ajánlják fel meg­vételre. Az AEGON nemzetközi szervezet, amely Európában az első tíz, az Egyesült Államokban pedig a legna­gyobb külföldi biztosító. Tavalyi díj­bevétele meghaladta a 7 milliárd dol­lárt, fő működési területe az életbiz­tosítás. A szerződés a magyar állam érdekeinek maximális figyelembevé­telével született: az úgynevezett aranyrészvények birtoklása révén a fontosabb döntések — tőkeemelés, egyesítés, osztalék megváltoztatása, felszámolás — a magyar fél egyetér­tése nélkül nem születhetnek meg. Ez a jogosítvány öt évig él, azután érvé­nyét veszti. Ugyanakkor a holland biztosítótársaság garanciát kért a kormánytól arra, hogy a működését hátrányosan érintő törvényeket nem hoznak. Ha ez nem így történne, a megállapodás értelmében a Pénzügy­minisztérium 15 évig anyagi garanci­át vállalt a vételár teljes összegéig. (Ezt az összeget azonban a felek üz­leti titokként kezelik ...) Az Állami Biztosító vezérigazgatója úgy ítélte meg, hogy a külföldi partner belépésével lehetővé vált tőkeemelés a szakmai háttér javítását és a számítás- technikai fejlesztést hozza magával. Mindez potenciális esély arra, hogy a hazai biztosító eredményesen kapcso­lódjon be a nyugat-európai versenybe. Ferenczy Europress Kamatcsökkentés után (Folytatás az 1. oldalról) Az elsődleges cél a hitelkamatok mérséklése volt — tájékoztatott Báló Mihályné osztályvezető. En­nek megfelelően kisebb lett a ka­mata a fogyasztási és áruhitelek­nek, 2 százalékkal — kivétel a sze­mélyi kölcsön, ahol a feltételek nem változtak —, s ugyancsak 2 százalékkal alacsonyabb a kamata a folyószámlahiteleknek. Egyes la­káscélú és ingatlanvásárlási köl­csönök kamata is kisebb május 1-jétől. A változással együtt jár viszont a betéti kamatok mérséklődése is. Az OTP által újonnan indított fo­lyószámlán a latra szóló betét 17 százalékos és a lekötött összeg egy éven túl már 26 százalékos nettó kamata nem csökkent. Megma­radt a takaréklevél és a nyugdijelő­takarékossági betét 27 százalékos nettó hozama is —, de csak ha a lekötés már 3 évnél hosszabb. Az egyéb betétek kamatai átlagosan 2 százalékkal csökkentek. Az ügyfélnek egyelőre semmi tennivalója nincs, ha elfogadja ezt a változást. Módja van azon­ban kedvezőbb változatot keres­ni. Az nem túl szerencsés lépés lenne, ha a 2 százalékos veszte­ség miatt valaki lejárat előtt megszüntetné a hosszú lekötési idejű betétjét, mert akkor csak 6 százalékos kamattal tudják azt kifizetni. A tendencia egyébként az, hogy a hasonló feltételeket kínáló többi bankban is csök­kennek a kamatlábak, de ez a lé­pés kis lépés, a szakemberek sze­rint még nem növeli meg jelentő­sen a hitelek iránti keresletet. A KORMÁNY MEGTÁRGYALTA A környezet védelmére A háziorvosi szolgálat idei finan­szírozásával foglalkozott tegnapi ülésén a kormány. Úgy határozott, hogy a TB-szerződés alapján teljesít­ményarányos kiegészítést folyósít havonta és utólag a háziorvosi szol­gálat működtetőjének — többnyire az önkormányzatnak. A háziorvos­nak járó díjösszeget, a tárgyhó vé­géig leadott biztosítási igazolvá­nyok ellenőrző szelvényeinek szá­ma, a betegek életkora, az orvos szakképesítése, valamint a területi pótlék alapján állapítják meg. A területi pótlék összege eltérő: a fő­városban és városokban havi 2000, a községekben 3000, a csatolt közsé­gekben 3500, a tanyás településeken pedig4500 forint. Áz önkormányza­tok adómentes utazási költségtérí­tést is megállapíthatnak. Az intézke­dések nyomán a háziorvosok jöve­delme mintegy 50 százalékkal emel­kedhet. A háziorvosi szolgálattal összefüggő kiadások fedezésére júli­us elsejetői 2,6 milliárd forintot kü­lönítenek el a Társadalombiztosítási Alap költségvetésében. Fontos környezetvédelmi nyilat­kozatot fogadott el a kormány az üvegházhatást kiváltó gázok kibo­csátásáról, az energiafogyasztásból eredő hazai széndioxid-kibocsátás korlátozásáról és a nemzetközi ég­hajlatváltozási keretegyezményről. Csatlakozva a nemzetközi állásfog­laláshoz a kabinet vállalta, hogy 2000-re az 1985—87-es évek szintjé­re csökkenti az energiafelhasználás­ból eredő fajlagos széndioxid-kibo­csátást. Ugyanakkor megerősítette azt a korábbi tervet, mely szerint 2000-ig 150 ezer hektár új erdőt tele­pítenek, hosszabb távon pedig 1 mil­lió hektáron erdősítenek. Mindez a hazai széndioxid-kibocsátást évente 5-6 millió tonnával csökkentené — hangzott el a csütörtöki kormány­ülés szünetében tartott szóvivői tájé­koztatón. Rendőr y” . i Yamahával, biciklivel „Az Autópálya Rendőrség a közlekedésrendészet elitje. Míg itt a legkorszerűbb autókkal és moto­rokkal járőröznek, addig egyes vá­rosrészekben nem kizárt, hogy részben a szükség, részben a prak­tikum miatt hamarosan újra fel­bukkannak a kerékpáros rend­őrök" — foglalta össze röviden a közlekedésrendészet helyzetét az Autópálya Rendőrség egyéves fennállása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Sarlós Zoltán alezredes. Mint elmondta: az Országos Rendőr-főkapitányságon az ez év­re tervezett létszámfejlesztés nem pótolhatja a korszerű felszerelése­ket. A legjobb helyzetben lévő Au­tópálya Rendőrség is csak 34 ra­darral rendelkezik, és csupán két videokamerás autó segíti munká­ját. Ezzel a felszereltséggel — véle­kedett — képtelenség lesz például a közeljövőben hatályba lépő új sebességkorlátozások betartatása. M. Tóth Károly parancsnok sze­rint a közlekedéskultúra javítását nem lehet csak propagandával elérni, szükség van a szankciókra is. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN EBEÉ-nyilatkozat az erőszak ellen Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet utótalálko­zója tegnap elítélte a szerb és jugoszláv fegyveres erők bosznia- hercegovinai intervencióit és közvetetten azzal fenyegette meg Belg- rádot, hogy kizárják az EBEÉ-ből, amennyiben nem vet véget az erőszakos cselekményeknek. Az AFP szerint a helsinki értekezleten jelen lévő EBÉE-országok nyilatkozatot fogadtak el, amelyben mélységes nyugtalanságuknak adtak hangot az erő alkalmazása miatt és felhívták a Bosznia-Hercegovinával szomszédos államokat, hogy tartózkodjanak mindenfajta Beavatkozástól. Kiújultak az összecsapások Újabb összecsapások robbantak ki a Dnyeszter menti köztársa­ságban. A lövöldözéseknek 4 halálos áldozata és több sebesültje van — jelentette az ITAR-TASZSZ hírügynökség. A moldovai belügy­minisztérium sajtóközpontjában kiadott jelentés szerint a Dnyeszter menti köztársaság gárdistái kezdtek el lövöldözni a moldovai rendő­rök állásaira Benderi és Dubosszári városok környékén. A tyirasz- poli sajtóközpontban ezzel ellentétesen azt állítják, hogy a moldovai rendőrség támadott először. Tárgyalások a flottákról Oroszország és Ukrajna Kijevben kezd előkészítő tárgyalásokat a fekete-tengeri flotta jövőjéről — jelentették be tegnap Moszkvá­ban az orosz külügyminisztérimban. A megbeszélésekre Jurij Dubi­nin különleges megbízatású nagykövet vezetésével tegnap az ukrán fővárosba utazott az orosz küldöttség. Kompromisszumos megoldás született a kaszpi-tengeri flottilla felosztásáról Azerbajdzsán és az államközösségi flotta között szer­dán. Az erre vonatkozó jegyzőkönyvet tegnap írták alá Bakuban. A megállapodásnak megfelelően Oroszországot eleve megilleti a hajók, illetve a többi vagyon 25 százaléka, s ez a rész orosz fennható­ság alá kerül. Hasonlóképp a flottilla vagyonának 25 százalékát kapja Azerbajdzsán. Az ITÁR-TASZSZ jelentése szeirnt a maradék ötven százalékról a többi Kaszpi-tenger melléki köztársaság, Ka­zahsztán és Türkmenisztán, illetve Oroszország tárgyalásain dönte­nek. Lemondott az afgán elnök Mohammed Nadzsibullah afgán elnök tegnap lemondott minden állami és pártbéli funkciójáról — jelentette be a francia külügymi­nisztérium szóvivője. A hírt párizsi diplomáciai körökre hivatkozva közölte a DPA német hírügynökség. Muzulmán szakadárok, akik Nadzsibullah szovjet segítséggel kialakított kormányának megbuk­tatásán munkálkodnak, csütörtökön átvették az irányítást a főváros egyetlen légikikötője felett. Átszervezés a fegyveres erőknél Nagyszabású átszervezést, létszámcsökkentést hajtanak végre a francia fegyveres erőknél az elkövetkező években — jelentette be tegnap Piefre Jöxe védelmi miniszter. A Nemzetgyűlés védelmi bi­zottsága ülésén közölte, hogy 1997-ig 60 000 fővel csökkentik a szárazföldi hadsereg létszámát, legalább ötven harci géppel csök­kentik a légierő egységeit, összevonásokat, létszámcsökkentést haj­tanak végre a haditengerészetnél. Változások a kormányban Átalakították a zágrábi kormányt. Ezt Franjo Tudjman horvát elnök és Franjo Greguric kormányfő közölte szerda esti közös tévényilatkozatában. Összesen hat poszton, köztük a belügy élén történt változás. Ivan Vekic belügyminisztert helyettese, Ivan Jarn- jak váltotta fel. A jelek szerint a kormányt nem politikai nézeteltéré­sek miatt alakították át. Az AP idézte Franjo Tudjmant, aki azzal indokolta a döntést, hogy a horvátországi háború végeztével az új feladatok megoldásához egy dinamikusabb és határozottabb kabi­netre van szükség. Levél Tőkés László védelmében Az Egyesült Államok Képviselőházának 26 tagja írta alá a Tőkés László püspök védelmében fogalmazott, Ion Iliescu román államel­nökhöz küldött levelet. A levelet elsőnek a képviselőház Emberi Jogi Bizottságának társelnökei, a demokrata Tom Lantos és a republiká­nus John Porter írták alá. A levélben a képviselők „legmélyebb aggodalmuknak” adnak kifejezést Tőkés László és családja sorsa miatt. A törvényhozók emlékeztetnek arra, hogy az Egyesült Álla­mokban is jól ismert, nagyra becsült püspök 1990 óta kap halálos fenyegetéseket, támadják szélsőséges csoportok és a nacionalista sajtó. A román parlament jobboldali tagjai azt igényelték, hogy a titkosszolgálat vizsgálja ki Tőkés tevékenységét, s a püspököt utasít­sák ki, fosszák meg állampolgárságától. OPEL ASTRA-NYEREMÉNYJÁTÉK Öreg napjaim aranya az Astra Aki olcsó autó mellett dönt, hosszabb távon drágábban au­tózik, mint az opelesek. Ön tud­ja, mennyibe kerül egy liter benzin ... Opelre váltani sosem késő! Ebben segít a Petőfi Népe és a Tormási Kft. nyereményjáté­ka az előfizetőknek, akik Astrát nyerhetnek. Keressék a sze­rencseszelvényt. A megjelené­se előtti napon ezen a helyen négylevelü lóhere található. Ki­töltve küldjék be címünkre: Pe­tőfi Népe, 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. A borítékra írják rá: OPEL ASTRA. Ahány szelvény — annyi esély! Tormásiék szeretettel várják a megrendelőket Kecskémé­❖ Válassza a minőséget: döntsön az Astra mellett! ten, a Jász u. 24. alatt. Telefon­juk: 76/21-593. Akik március 9. és május 30. közt Astrát rendel­nek náluk, azok között 30, 20, illetve 10 százalékos árkedvez­ményt sorsolnak ki. TORMÁSI KFT. Opel-márkakereskedő és -márkaszerviz Kecskemét, Jász u. 24. Telefon: 76/21-593 PETŐFI NÉPE

Next

/
Thumbnails
Contents