Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-13 / 88. szám
2. oldal, 1992. április 13. PETŐFI NÉPE Az utolsó plenáris ülés húsvét előtt A húsvéti szünet előtti utolsó plenáris ülését tartja ma és kedden az Országgyűlés. Szabad György házelnök szokásos pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hétfőn lehetőség szerint befejezik a munkavállalói résztulajdonosi programról szóló törvényjavaslat általános vitáját. Napirendre kerül a Házszabály módosításáról szóló határozati javaslat, valamint a lágymányosi Duna-híd és csatlakozóhálózatának kérdése. A köz- alkalmazottakról szóló törvényjavaslat részletes vitája is hétfőn lesz. Kedden az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlása, a három privatizációs törvényjavaslat együttes általános vitája teszi ki a délelőtti programot, majd az interpellációk és kérdések után határozathozatalokra kerül sor. Végszavazás lesz a helyi önkormányzatok idei címzett és céltámogatásáról szóló törvényjavaslat ügyében, várhatóan módosítják a képviselő-választásról szóló törvényt (a változtatás az időközi választások terminusát érinti), határozat- hozatal lesz az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok kiegészítő állami támogatása, valamint a lágymányosi Duna-híd és a Házszabály-módosítás ügyében. (MTI) Új szervezet: a BÖK — Tudatos szövetkezet- és nagyüzem-ellenes hangulatkeltés folyik az országban — jelentette ki Horn Gyula a mezőgazdaság helyzetét taglalva. Emiatt radikálisan csökkenhet a falusi emberek jövedelme, sokan válhatnak munkanélkülivé. A szakszervezetek egyelőre a helyüket keresik, a kormány pedig ezt kihasználja — vélekedett a pártelnök. A vasárnapi ülés résztvevői kimondták a Balodali önkormányzati Közösség megalakulását. Az elnökké választott Baja Ferenc, az MSZP önkormányzati ügyvivője a közösség feladataként jelölte meg a párt önkormányzati munkájának és az önkormányzatokban zajló folyamatoknak az elemzését. Magyar—amerikai pénzügyminiszteri találkozó Kupa Mihály rövid megbeszélést folytatott Nicholas Brady amerikai pénzügyminiszterrel Budapestre történő érkezését követően. A Pénzügyminisztérium a találkozón elhangzottakról tájékoztatta a távirati irodát. Amerikai kollégáját a magyar gazdaság helyzetéről tájékoztatva a pozitív mutatók mellett a magyar pénzügyminiszter jelezte: súlyos gondot okoz a 9 százalékos munkanélküliség, és annak növekvő tendenciája. Problémákat okoz a költségvetési egyensúly hiánya is, amit a bevételek (adó, vám) behajtásának szigorításával kívánunk csökkenteni. Kupa Mihály hangsúlyozta, hogy a gazdaság recessziója döntően a keleti piacok összeomlásának következménye. Ezért is rendkívül fontos, számunkra, hogy az Egyesült Államok jóváhagyta a 24 milliárd dolláros, főleg Oroszországnak szánt segélyprogramot, mivel ez stabilizálhatja Oroszország és az utódállamok helyzetét, és hozzájárulhat a reformok megvalósításához — tudatja a közlemény. _ A találkozón az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatainkat Kupa Mihály jónak értékelte és kiemelte, hogy igen előnyös számunkra a COCOM-lista megszüntetése. A megbeszélésen szó esett arról, hogy a magyar gazdaság korszerűsítésében jelentős szerepet játszanak az amerikai befektetések, értékük már meghaladta az l milliárd dollárt is. Felvetődött, hogy az Oroszországnak nyújtandó segélyprogramban Magyarország kész szakértőket biztosítani, amelyeknek nagy politikai és nem elhanyagolható gazdasági jelentősége is lenne. Nicholas Brady pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a gazdaság átalakításának magyar tapasztalatát példaértékűnek tekinti. Kiemelte: nagy várakozással tekint Antall József miniszterelnökkel hétfőn sorra kerülő találkozója elé. (MTI) Magyar Külügyi Társaság Több mint öt évtizedes történelmi hiátust betöltve pénteken újraéledt a Magyar Külügyi Társaság. Az egyesület a Magyar Tudományos Akadémia székházában megtartott alakuló ülésén elfogadta alapszabályzatát, amelynek értelmében a külügyi társaság a kormányzattól és a pártoktól független szervezetként tevékenykedik. Legfőbb törekvése, higy vitafórumot teremtsen a nemzetközi kapcsolatok iránt érdeklődő elméleti szakemberek, illetve gyakorló politikusok számára, s ezzel is elősegítse hazánknak és a nemzetek közösségének érdekeit egyaránt szem előtt tartó külpolitikai közgondolkodás kialakítását. A társaság ennek érdekében előadásokat, konzultációkat szervez, kutatásokat, elemzéseket támogat. A Magyar Külügyi Társaság elnökévé Kosáry Domokost, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét választották. A társaság alakuló ülését levélben üdvözölte Göncz Árpád köz- társasági elnök. Antall József kormányfő jókívánságait az ülésen megjelent és felszólalt Jeszenszky Géza külügyminiszter tolmácsolta. Ősztől párttá alakul a Nemzeti Demokrata Szövetség Tartalmas, tényekkel támogatott érvekben gazdag indokolást hallhattak arról a Nemzeti Demokrata Szövetség sajtótájékoztatójának résztvevői pénteken délelőtt a Pilvax kávéházban, hogy miért tartják lehetségesnek és szükségesnek a mozgalmi jelleg megtartásával párttá alakulásukat. Vezetői, Pozsgay Imre elnök és Bíró Zoltán társelnök,-ügyvivői, választmányi tagjai érzékelik társadalmunk túlpártosodásának veszélyeit, éppen ezért a szakszerűség érvényesítését tekintik egyik fő feladatuknak. Helyüket a politikai centrumhoz közel jelölték meg, készek együttműködni minden alkotó, a gondok enyhítését, a társadalmi feszültségek csökkentését, a nemzeti __ felemelkedést szolgáló erővel. Úgy vélik, hogy a következő választás után konstruktív ellenzékként az Országgyűlésben is hangot adhatnak elgondolásaiknak. Pozsgay Imre nemzetközi összehasonlítással utalt a diktatú- rákaat felváltó demokrációk iszonyatos kezdeti nehézségeire. Éppen ezért utasította el az egyik felszólaló ama tetszetős véleményét, amely szerint nálunk puha diktatúra és kemény demokrácia van. A Nemzeti Demokrata Szövetség elnöke szerint a helyzet is kemény. H. N. Mi lesz veled, magyar gazdaság? Békési László előadása Halason Mintegy kétszáz ember zsúfolódott össze a halasi ÁMK zenetermében a napokban, hogy meghallgassa Békési László országgyűlési képviselőt. Mi lesz veled, magyar gazdaság? címmel az egykori pénzügyminiszter a jelenlegi gazdasági helyzet gondjairól szólt, a várható következményekről és kilátásokról, s annak módjairól, ahogyan a várható feszültségek mérsékelhetőek lennének. A jelen helyzetet elemezve Békési László a gazdasági visszaesést elsősorban a piaci kilátástalansággal magyarázta. Úgy a volt KGST- kapcsolataink, mint az Európai Gazdasági Közösséggel való társulásunk a magyar termékek felvevőpiaca terén csupán kilátástalansággal kecsegtetnek. Az előbbi esetben a partnerek fizetőképtelensége, az utóbbiban a magyar termékek versenyképtelensége hiúsítja meg a külpiac javulását. Adódik a kérdés, mondta a képviselő, hogy miért nem nyitunk a belpiac felé. Csakhogy a három fontos feltétel — kihasználatlan kapacitások, kezelhető infláció, egyensúlyos költségvetés — egyike sem adott a mi esetünkben. Hazudna, aki azt állítaná, mondta a képviselő, hogy ezt a hatást ma el lehetne kerülni vagy meg lehetne szüntetni. Ellenben tény, hogy a mértékét csökkenteni lehet, s ennek következtében a társadalmi feszültségek is mérsékelhetőek lennének. A hogyanra volt néhány felvetése az előadónak. A külföldi hitelekhez például ne a magyar feltételekkel jussanak hozzá a vállalkozóink, hanem azokkal a kedvező kikötésekkel, amelyek ma a Nemzeti Bankot erősítik, hat-kilenc százalékos kamat nyolc-tíz éves lejárattal. Vagy a hatalmas belföldi tőkefelhalmozás — mintegy 2-300 ezer milliárd forint — megmozdítása, működő vagyonná válásának ösztönzése. Ez tudná a külföldi tőkét is becsalogatni, hogy munkahelyek teremtődjenek, s ne 2,5 millió ember folyóbéréből teremtődjön meg tizmilliónak az életfedezete, mint jelenleg. Az előadás végeztével Békési László a hallgatóság kérdéseire válaszolt. H. T. Dél-afrikai buszbaleset Harminc gyermek és három felnőtt életét vesztette, valamint 36 további gyermek megsebesült szombat este Dél-Afrikában, amikor egy iskolabusz Johannesburgtól 200 kilométerre délkeletre egy hídon a korlátnak ütközött és belezuhant a Buffalo folyóba. A hírt a dél-afrikai rádió közölte. A 14—18 éves gyermekek egy sportrendezvényen vettek részt Natal tartomány egyik városában, ahonnét busszal tértek vissza. A balesetet túlélő gyermekeket kórházba szállították. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Érkező ENSZ-erők Belgrádban szombaton közzétették az ENSZ-erők telepítésének végleges rendjét. Eszerint Baranyába — Pélmonostor székhellyel — belga és luxemburgi erők érkeznek, Eszék körzetében pedig orosz egységek lesznek. Nyugati tudósítók szombaton cáfolták azt a korábban elterjedt hírt, hogy találat érte volna a szarajevói ENSZ-parancs- nokság épületét. A boszniai helyzet kiéleződése miatt több nagyhatalom és az ENSZ rövidesen diplomáciai-politikai válságkonzultációt indít be, s mindent megtesz, hogy a helyzetet politikai úton rendezze. Jelcin első veresége Segélyszállítmány Szarajevóba — A Médecins Sans Frontieres elszállította Belgrádból Szarajevóba azt a humanitárius segélyszállítmányt, amelyet a magyar kormány és a Magyar Vöröskereszt küldött Bosznia-Hercegovinába — közölte a Külügyminisztérium sajtóosztálya pénteken az MTI-vel. Kravcsuk szerint __ tr • v ége a FAK-nak Az Oroszországgal súlyos konfliktusba keveredett Ukrajna első számú politikusa szerint az Államközösség napjai meg vannak számlálva, amennyiben nem változtatnak a FÁK-on belüli gyakorlattal: „megegyezünk, majd nem hajtjuk végre”. Leonyid Kravcsuk ukrán elnök az Interfax hírügynökségnek adott és vasárnap ismertetett interjújában egyben tagadta, hogy Ki- jev tudatosan a FÁK széthullására játszik. Kravcsuk nyilatkozata azt az ukrán burúlátást támasztja alá, amit már az egykori Szovjetunió atomfegyvereit birtokló négy köztársaság hét végi külügyminiszteri szintű értekezletén, majd az ezt követő ukrán—orosz külügyi konzultáción is tapasztalni lehetett. Mindkét tanácskozás kudarcba fulladt, pedig a felek mindegyike azt mondta, hogy mindent megtett a sikerért. A kemény hangú nyilat* kozat egyben előrevetíti, hogy a tervezett ukrán—orosz csúcson Szevasztopolban újabb szópárbaj várható, egyre távolabbra tolva a megegyezés lehetőségét. Az ukrán elnök nem hagyott kétséget afelől, hogy Kijev habozás nélkül kilép a FÁK-ból, ha értelmetlennek látja a további együttműködést a volt szovjet köztársaságokkal. Kravcsuk az atomfegyverek ellenőrzésének ügyét hozta fel példának. Kifogásolta, hogy ukrán főparancsnok létére nem szólhat bele az Ukrajna területén állomásozó államközösségi haderő irányításába. Visszautasította azonban, hogy Ukrajna a FÁK fő bomlasztója és összeomlását akarja. •— Képtelenség ez az állítás, hiszen már semmit sem kell lerombolni... — jegyezte meg. Az orosz népképviselő-kongresszus nem teljesítette az orosz elnöknek azt a kérését, hogy további 3 hónapig maga töltse be egyszemély- ben a kormányfői tisztséget is. Ezzel Borisz Jelcin elszenvedte első számottevő vereségét a hétfő óta zajló szuperparlament ülésén. A szavazásra, amelynek részletei egyelőre nem ismeretesek, a kormány működését és a reformok menetét értékelő kongresszusi határozat pontonkénti megvitatása során került sor. Flottavita Nem hozott érdemi előrelépést a flottavita ügyében az orosz és az ukrán külügyminiszter szombati találkozója. Andrej Kozirev és Ana- tolij Zlenko megbeszélése e témában elsődlegesen az álláspontok és vélemények kölcsönös megismertetését célozta. Az ukrán diplomácia vezetője a kétoldalú eszmecsere után, amelyre a négy atomköztársaság moszkvai konzultációja keretében került sor, elmondta, hogy ukrán részről megvannak az elképzelések a probléma megoldására, ezek a közeljövőben megkezdődő szakértői szintű tárgyalásokon ölthetnek fokozatosan végleges formát. Zlenko egyben sürgette, hogy a lehető legrövidebb időn belül ukrán területen találkozzon Borisz Jelcin orosz és Leonyid Kravcsuk ukrán elnök. Német gázkamrák Irakban? ENSZ ellenőrök német cégek által szállított hadiipari létesítményekre, köztük mérgesgázgyárra és kísérleti célokat szolgáló gázkamrára bukkantak Irakban.. fedte fel legújabb számában a Der Spiegel cím ű német hetilap mindeddig nyilvánosságra nem hozott ENSZ- dokumentumokra hivatkozva. A szóban forgó létesítményekre Bagdadtól 80 kilométerre északra, a Muthanna State Establishment nevű vállalat telephelyén találtak rá a világszervezet éles szemű ellenőrei. Vélhetően e berendezések egyikében gyártották a VX jelzésű, „korszerűnek” számító ideggázt. A nemzetközi szakértők összesen 19 külföldi szállítót azonosítottak, közülük 17 a német. Atomköztársaságok A Szovjetunió és az Egyesült Államok között a hadászati támadófegyverek (HTF) csökkentéséről kötött megállapodás végrehajtásáról kezdett tanácskozást szombaton Moszkvában az orosz, az ukrán, a kazah és a belorusz külügyminiszter. Oroszország kivételével a másik három köztársaság korábban bejelentette: atomfegyvermentes státusra törekszik. Meglehetősen negatív fogadtatásra tá'láiF’ezek után: az az'ukrán lépés, amellyel a Moszkva iránti bizalmatlanságra hivatkozva felfüggesztették az Ukrajna területén tárolt harcászati atomfegyverek kivonását. Noha Kijev az intézkedést nem sokkal később visszavonta, továbbra is fenntartásokat hangoztat Moszkvával szemben. Meksi az albán miniszterelnök Sáli Berisha albán államfő péntek este egy kevésbé ismert politikust, Aleksander Meksit jelölte a miniszterelnöki posztra. Az 53 éves egykori építőmérnöknek néhány napon belül kell felállítania kormányát, amelyet azután majd a parlament hagy jóvá. Az IRA bosszúja Szombaton reggel két súlyos pokolgépes merénylettel állt bosszút Londonon az ír Köztársasági Hadsereg nevű északír terrorszervezet azért, mert legális fedőpártja, a Sinn Fein elnöke a csütörtöki választásokon kibukott a parlamentből. Először a londoni pénzügyi központban, a Cityben robbant egy 50 kilós szerkezet egy biztosítótársaság közelében. Három ember meghalt, 91 megsebesült, kettő súlyosan. A környező épületek ablakai betörtek, az utcát vakolat borította el. A második robbanás egy észak-londoni külvárosban történt, egy barkácsáruháznál. Ott nem volt sebesülés, de a forgalom megbénult a környéken. Két közúti felüljáró összeomlásától tartanak. Hova megy Honecker? Honecker húsvét után kész elhagyni Chile moszkvai nagykövetségét, de önként nem tér vissza Németországba, hogy ott egy „tárgyalási komédia” szereplője legyen — jelentette ki vasárnap az egykori NDK-vezető felesége, a Dresdner Morgenpostnak nyilatkozva. Margót Honecker közölte: férje a húsvéti ünnepeket követően kész elhagyni a külképviselet épületét, de saját akaratából semmilyen körülmények között nem tér vissza Németországba. Reméli, hogy egy harmadik országba távozhat. Chile azt javasolja: a volt keletnémet vezető esetleg orosz bíróság előtt felelhetne az őt ért vádakra. Változó vámszabályok (Folytatás a 2. oldalon) tás elfogadása esetén ezentúl a vámhatóság által kiszabott illetékeket és adókat is a vámmal azonos időben kell majd befizetni. Ez azt jelenti, hogy a befizetés a határozat kézbevételétől számított második napon már esedékessé válik. Szigorodnak a késedelmes fizetés következményei is. A késedelmi pótlékon felül még 20 százalékos mulasztási bírság is terheli majd a késve fizetőket. Lényeges és a költségvetésnek tartozók részére szintén kellemetlen újdonság, hogy az adótartozásokat — a parlament jóváhagyása esetén — a jövőben a hatóság levonhatja majd az adós gazdálkodószervezetnek járó állami támogatás összegéből is. OPEL ASTRA-nyereményjáték ❖ Fogadja tőlünk szeretettel! Tormási Attila és Tormási László — autószerelő mesterek vagyunk. Nagyon kemény évek állnak mögöttünk, de érdemes volt dolgozni. Tavaly óta a Tormási Kft. Opel-márkakereskedő és -márkaszervizt is üzemeltetünk Kecskeméten, a Jász u. 24. szám alatt. Telefonunk: 76/21- 593. Most elérkezett a nagy alkalom. hogy kedvenc újságunk a PETŐFI NÉPE előfizetőinek fölajánlhatunk egy OPEL ASTRA személyautót. Nyerje meg akinek kedvez a szerencse, és legyen vele nagyon boldog! Azokra is gondolunk akik megtehetik, hogy vásárolnak egy Astrát: ha megrendelésüket a Petőfi Népével közös OPEL Astra-nyereményjáték ideje alatt — március 9. és május 30. között — adják föl a Tormási Kft.-nél, 30, 20 vagy lO százalékos árkedvezményt nyerhetnek — egy-egy személy — sorsolás útján, amire majd a lap előfizetőinek fölajánlott díj átadásakor, május 30-án kerítünk sort. Tavaly a legtöbb Opelt eladó hazai márkakereskedők egyike voltunk. Vásárlóink visz- szajelzései szerint ezt a jó szervizháttérnek is köszönhetjük. Szerelőink Opel-szisztéma szerint dolgoznak, végigkísérjük kocsija egész „életútját’’. Az eddigi Opelek közül a Kadett a legeurópaibb autó, az évi eladott darabszámot illetően csúcstartó a kontinensen, valamennyi márka közül. Az új csillagtól, a Astrától, hasonló siker remélhető. Keresse a szerencsét, ha találkozni akar vele! Az előfizetők keressék lapunkban a szerencseszelvényt! Kitöltve küldjék be címünkre: Petőfi Népe, 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. A borítékra írják rá: OPEL ASTRA. A szelvény megjelenése előtti napon a hirdetésben egy négylevelű lóhere található. Egy újság áráért — egy OPEL! áptuou?' Tormási Attila Tormási László TORMÁSI KFT. Opel-márkakereskedés és márkaszerviz, Kecskemét, Jász u. 24., T.: 76/21-593