Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-02 / 79. szám

Opel­szerencseszelvény , ^ Ne egy kalap alá! — Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia még az idén kérni akarja felvételét az Európai Közös­ségbe, de először megvárják a tavaly kötött Európa-szerződések parla­menti ratifikálását — írta szerdán brüsszeli jelentésében a müncheni Süddeutsche Zeitung. A lap sürgeti, hogy a közösség „hagyjon fel végre a bújócskával”. A három ország, de Magyarország mindenképpen, 1996- ban már felvételt nyerhetne az Euró­pai Közösségbe, nem kell nagyobb követelményeket állítani elébük, mint amilyeneket annak idején Gö­rögország, Spanyolország és Portu­gália esetében szabtak meg. A Süd­deutsche Zeitung cikke azt is megál­lapította, hogy a legintenzívebben Magyarország törekszik a belépésre, mert nem akarja, hogy asokkal elma­radottabb Romániával és Bulgáriá­val vegyék egy kalap alá. Vajdasági iskolahelyzet — A szerb parlament illetékes bizottsága olyan javaslatot foga­dott el. amely lényegében a szerbiai nemzetiségi középiskolai rendszer felszámolását jelenti, s amelynek következtében az utcára kerülné­nek a vajdasági magyartanárok, s elsorvadna a magyar nyelvű általá­nos iskolai oktatás is szögezte le Varga Zoltán képviselő, a szabad­kai pedagógiai főiskola igazgatója. A törvényjavaslat ugyanis már nem tesz említést nemzetiségi nyelvről, csak „idegen nyelvről” — ami egyúttal azt is jelenti, hogy a 350 ezres vajdasági magyar nemzetiség nyelvét is idegennek számítják, no­ha a magyarok itt őslakosok. Sza­badkán, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének nyílt estjén nagy felháborodást keltett a hír, s javasolták a tiltakozó akciók megszervezését. Esély a csehszlovákoknak Előre be nem jelentett megbeszé­léskezdődött tegnap Csehszlovákia és Magyarország között a bősi vízi erőmű kérdéséről. Ján Carnogurs- ky szlovák miniszterelnök és Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter a dél­szlovákiai komáromi járásban, Ógyalla (Hurbanovo) Pannónia szállodájában kezdett tanácsko­zást. Magyar részről ugyanis „még egy esélyt kívánnak adni” a cseh­szlovák félnek, hogy függessze fel azokat a munkálatokat, amelyek nem állnak összhangban az 1977-es szerződéssel. Blokádoldás? A magyar illetékesek még nem adták át a görög hatóságoknak azt a 2000 úgynevezett ingyenes-fuvar- engedélyt, amelyet arra az esetre ajánlottak fel, ha feloldják a görög fuvarozók által a görög ...jugoszláv h atáron felállított blokádot. Ám le­het, hogy erre az éjszakai órákban sor került. Elmaradt befizetések — Az ez évi költségvetés időará­nyos hiánya sokkal nagyobb a ter­vezettnél — mondotta Bőd Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank el­nöke tegnap Budapesten, a Pénzpi­ac Kiadó Kft. által rendezett konfe­rencián. A költségvetési hiány időa­rányos része, a jegybank elnöke sze­rint, részben azért nagyobb a várt­nál, mert jelentős vám-, illetve álta­lános forgalmiadó-befizetések, sze- mélyijövedelemadó-bevételek ma­radtak el a gazdálkodók részéről. Az MNB elnöke mindezt a Magyar Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hiva­tal az év eddigi időszakáról közzé­tett gyors jelentésére hivatkozva je­lentette be. Féktávolságon belül Figyelmetlen segédmotorost gá­zolt el tegnap egy autó Kecskemét határában. Az 52-es út 7 kilométer­szelvényénél a kecskeméti K. G. László a féktávolságon belül érkező autó elé hajtott, s a balesetet már nem tudták elkerülni. A motoros súlyosan megsérült. V-------- J T örténelmi esély az európai megosztottság meghaladására Az Észak-atlanti Szövetség brüsszeli székhelyén tegnap reggel Manfred Wörner NATO-főtitkár üdvözlő beszédével megnyílt a NATO integrált katonai szerveze­téhez tartozó országok és keleti partnereik védelmi minisztereinek első találkozója, amelyen Magyar- országot Für Lajos honvédelmi miniszter képviseli. 32 ország vé­delmi minisztere, illetve megbízott­jaik vannak jelen az értekezleten. Manfred Wörner megnyitó be­szédében rámutatott, hogy a védel­mi miniszterek találkozója új di­menziót ad a párbeszéd és az együttműködés politikájának. Kétirányú eszmecseréről van szó, amelyben nem csak a NATO­(Folytatás a 2. oldalról) Vállalkozóképzés Kiskunmajsán Együttműködési szerződést írt alá tegnap Kiskunmajsán Olajos Csaba, a Magyar Vállalkozói Kamara elnö­ke, valamint Huszka István, a helyi Dózsa György Gimnázium igazga­tója. Támogatandó a megállapo­dást, ellátta a kézjegyével a doku­mentumot Andrásfalvy Bertalan művelődésügyi miniszter, és a mun­kaügyi minisztérium politikai ál­lamtitkára, Schamschula György is. Ebben a tanévben ugyanis már vállalkozói ismereteket is tanulnak azok az elsős kiskunmajsai gimna­zisták, akik az iskola két ilyen jellegű osztályába iratkoztak be. Gépírást, háztartási, valamint adó- és pénz­ügyi ismereteket is tanulnak, s a négy év során személyesen is végigláto­gatják a környék vállalkozóit, meg­ismerve munkájuk gyakorlati ré­szét. A Magyar Vállalkozói Kamara amellett, hogy erkölcsileg támogatja ezt a kezdeményezést, szerződésben vállalta az anyagi segítséget is. Az ünnepélyes aláírás alkal­mával Andrásfalvy Bertalan arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberi közösségeknek a körül­ményekhez való alkalmazkodó­képessége egy-egy nép kultúrájá­nak az alapja, s a kezdeménye­zést ebben az összefüggésben méltatta. Schamschula György a vállalkozói réteg kiteljesedéseinek a munkanélküliség visszaszorítá­sában játszott szerepére mutatott rá B. F. I. HÍDVITA Az Országgyűlés környezetvé­delmi bizottsága tegnapi ülésén plenáris vitára alkalmatlannak ítélte a lágymányosi Duna-hídra vonatkozó országgyűlési határo­zattervezetet. Ellenvetéseiket az ál­talános vitában isihertetik. Kapaszkodó Bács-Kiskunban csaknem min­den huszadik munkanélküli olyan pályakezdő fiatal, aki a középisko­la elvégzése után nem tudott elhe­lyezkedni, vagy néhány hónap után kezébe kapta a munkaköny­vét. Róluk is olvashatnak a 4. ol­dalon megjelent írásaink között. Rovatunkban szívesen adnánk közre azok sorait, akik röviden le­írják, hogyan vesztették el állásu­kat, s mit jelent a munkanélküli lét a számukra. De örömmel adunk helyt azok leveleinek is, akiknek sikerült újra elhelyezkedni. Az erdész öreg tölgye Azt mond­ják, kétszáz­húsz éves az öreg tölgy. Vaskos a tör­zse, az ágait le­húzza a teher, sőt töredezik. De él! Pattan­nak már rü­gyei. Egykettő­re zöld levelek borítják majd, hiszen itt van a tavasz. Azután jő a nyár, hűs árnyat ad az öreg tölgy. A fákat szeret­ni kell, védel­mezni, óvni, megbecsülni. Nem véletlen, hogy a kunba- racsi kerületve­zető erdész, Alt György, szinte mindennap meglátogatja az öreg töl­gyet. Ez a ked­vese, mármint a környék dús erdőiben ez a matuzsálem a legkedvesebb számára. Ho­gyan él az er­dész, így a ta­vasz jöttével? Milyen a per­ceken belül zöldülni készülő er­dő, borókás, fenyves? Ezt ismer­tük meg Kunbaraeson. Beszá­• Az ország egyik legerdösebb vidékén, a kunharacsi ren­getegben büszkén áll a 220 éves tölgy. Ha közelében ki­nyílnak a gyöngyvirágok — varázslatossá változik a táj. (Fotó: Walter Péter) PARTNERKAPCSOLAT Hajós— Lengenfeld A hajósi helyi parlament keddi ülésén a nagyközség életét hosszú távon befolyásoló kérdésben dön­töttek a képviselők. A múlt hét szombatján náluk vendégeskedő ausztriai Lengenfeld 15 tagú dele­gációjával egyetértésben a hajósi önkormányzat levelet küld a „só­gorokhoz”: hivatalosan is kezde­ményezik a két falu partnerkap­csolatának felvételét. A közös nyelven kívül hasonló­ság, hogy Lengenfeld szintén a pin­cefalujáról híres, és az emberek többségének a megélhetését a sző­lőtermesztés nyújtja. A vendégek­nél is létezik az úgynevezett hegy­község érdekvédelmi szövetsége, amely Hajóson a közeljövőben alakul újra. A KORMÁNY MA TÁRGYALJA Segítség a bortermelőknek Kalapács alatt a kecskeméti gőzmosoda A Kincstári Vagyonkezelő Szer­vezet budapesti, Zoltán utcai köz­pontjában kedden délután három órára hirdették meg a kecskeméti nyomda melletti volt szovjet gőz­mosodának az árverezését. A meg­adott határidőig egy vevőaspiráns, a Petőfi Nyomda Rt. fizette be a 950 ezer forint bánatpénzt. Mivel több jelentkező nem akadt, az ár­verésen csak az volt a kérdés, hogy a jelölt állja-e a 9,5 milliós kikiáltá­si árat? A nyomda jelenlevő képvi­selői méltánytalanul magasnak tartották ezt az összeget és vissza­léptek a mosoda megvételétől, így nyolc banki napon belül a cég visz- szakapja a bánatpénzt. (Folytatás a 3. oldalon) Új törvény a köz- tisztviselők . jogállásáról Pártpolitika-semleges és korsze­rű szakmai ismeretekkel rendelke­ző köztisztviselői kar létrehozása az alapvető célja köztisztviselők jogállásáról, az Országgyűlés által kedden elfogadott törvénynek. A törvény hatálya a Miniszterel­nöki Hivatal, a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek, a he­lyi önkormányzati hivatalok, a körjegyzőségek, az Országgyűlés Hivatala, és átmenetileg az Alkot­mánybíróság, valamint az Állami Számvevőszék hivatala köztisztvi­selőinek közszolgálati jogviszo­nyára terjed ki. (Folytatás a 2. oldalon) Kunbaracs postája • A hats zúz lelket számláló, kerekegyházához közeli kunbaraes az c\ első hónapjá­ban új postaépületet kapott. A nem túl nagy létesítmény sokat segít a helybelieken, hiszen most már nem kell útrakelniük, ha valami fontos dolog adódik a postával. Sokan persze nem szerencsesorsjegyekért térnek be, hanem inkább a nyugdíjért... (Fotó: Walter Péter) • A szinte eladhatatlan borból hatmillió hektoliternyit tárolnak az ország pincésze­teiben. (PN-archív) A kormány csütörtöki ülésén megtárgyalja a szőlőtermesztés és a borgazdálkodás agrárpiaci kon­cepcióját, s várhatóan bevonja az intervenciós körbe a mustnak bo­rászati célra történő besűrítését és a bor lepárlását. Ezen túl a must­sűrítményből való üdítőgyártás esetén 40 forint/kilogrammos tá­mogatás megadása várható. Az in­tézkedésekre azért van szükség, mert a legújabb adatok szerint a borkészletek meghaladják a 6 mil­lió hektolitert, s ez többszöröse az itthon eladható, illetve az expor­tálható mennyiségnek. Miután a magyar borexportőrök elvesztet­ték a volt KGST-piacot, ahová ko­rábban évi több mint 1,5 millió hektó bort lehetett eladni, s a nyu­gati országokba nem lehet ezt a mennyiséget exportálni, ezért az idén a készletek várhatóan tovább nőnek. Tavaly a borgazdaságok összességében mintegy 1,5 milliárd forint veszteséget halmoztak fel. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVII. évf., 79. szám Ára: 9,60 Ft 1992. április 2., csütörtök . . „N ....... _______ ______________ H atvannyolcmillió kerékpárútra A HITELEZŐK IS VÁSÁROLTAK Hosszúhegy elkelt A bajai, kalocsai és az Országos Közúti Főigazgatóság támogatásá­val készült az a példaértékű prog­ramjavaslat, amely az 51-es számú főút Budapesttől Bajáig terjedő út­szakaszának korszerűsítését tartal­mazza. A 116 kilométeres útszakasz jelenlegi állapotának felmérésén ala­puló terv három ütemben, 1995-ig, 2000-ig majd 2010-ig szakaszolja az építési feladatokat. A pályabővítést és pályakorrek­ciókat tartalmazó terv figyelembe vette a baleseti statisztikák mutatóit, azok jellegét és okait. A módosított nyomvonal kapcsolódik a települé­sek belső úthálózatának tervezett fejlesztéséhez, javaslatot ad a meglé­vő műtárgyak átépítésére. A vára­kozással ellentétben az út Solt—Du- napataj közötti szakasza továbbra is az árvízvédelmi töltés koronáján ha­lad, ám a töltés megerősítésével egy­idejűleg a pályát szélesítik. Az előzetes kalkulációk szerint a beruházás közel 3,4 milliárd fo­rintba kerül. Ebből 68,2 millió fo­rintot egy, a tájnak megfelelő nyomvonalon haladó túrakerék­párút megépítésére fordítanak. A Bajai Vízügyi Igazgatóság meg­bízására alakított szakértői mun­kabizottság terve a szakma élvona­lának elismerését is kivívta. Zs. F. A Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát felszámolásával megbí­zott cég, a Reorg Rt. adott helyet an­nak a tágyalásnak, amelyen a gazda­ság nagy értékű gazdasági egységeit értékesítették. Mint az előzetes tájé­koztatóból kiderült, a kiírt egységek­re 16 pályázat érkezett be. A legmeg­felelőbb árat ajánlók a helyszínen lici­tálhattak egymás alá és fölé, míg meg­született a döntés: az éppen szóban forgó egység elkelt. Az értékesítési tárgyaláson — az utólagos számítások szerint—a gaz­daság vagyonának mintegy negyede kelt el, az ajánlási áraktól legnagyobb részben felfelé mozdított árakon. Egyebek mellett vásárlóra talált a Hey-Ho gyümölcsfeldolgozó, a tehe­nészeti telep, a központi iroda és névértéken befektetett részvények. A licitálók névtelenségét a tárgya­láson garantálták, bár a jelenlévők nagy többsége ismerte egymást, így tűnhetett érdekességnek, hogy a hitelezők választmányának kép­viselője több vagyontárgyra a lici­táláskor aláígért. A leendő tulajdonosokkal a tár­gyalás után megállapodást írt alá az rt. Az adásvételi szerződés meg­kötésére április 10-éig kerül sor, ha a vevő hivatalos okmányait, illetve a vételár hátralékáról bankgaran­ciát mutat be. Ez alól természete­sen kivételek azok, akik a gazdasá­gi egységekért készpénzzel fizettek. G. E. MA Városi lapok Kecskemét 5. oldal Kényes kérdések a polgármesterhez Rosszak Merász József kecs­keméti polgármester tanács­adói? A város első embere miért szavazott az utcanevek megvál­toztatása ellen? Használja-e a polgármester családja a szolgá­lati Opelt? A kadafalvi bekötő- útról télen előbb takarítják el a havat, mint az E5-ösről? A közszereplést vállaló em­berekkel kapcsolatos pletykák, híresztelések szinte természete­sek, Merász József így nem le­pődött meg a fenti és azokhoz hasonló kérdéseken, melyekre az 5. oldalon levő kecskeméti összeállításban válaszol. Kecskemét és vidéke 7. oldal mólónk a Kecskemét és vidéke összeállításunkban található a 7. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents