Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-09 / 58. szám
■25IS2E53S 1992. március 9., 5. oldal MIÉRT DRÁGA A TEMETKEZÉS KECSKEMÉTEN? ~W~ ~W~ozzátartozóink elvesztése fölötti fájdalom alig eny- m—M híthető. Ugyanakkor intézkedni kell a temetésről, M M hivatalos iratokat beszerezni, az egyébként is terhes ügyintézés ilyenkor a legelviselhetetlenebb. Ráadásul a temetkezés, halottaink búcsúztatása és az ezzel járó, több intézmény munkáját is igénybe vevő procedúra, a résztvevőknek nagy üzlet. A kecskeméti, ellentmondásos viszonyoknak a nyilvánosság előtt eddig ismeretlen részleteibe avat be alábbi riportunk. A hetényegyházi nyugalmazott rendőr 1991. szeptember végén kapta meg vállalkozói igazolványát. A tisztiorvosi szolgálat erre vonatkozó, nagyon szigorú feltételeit teljesítve októberben kezdte meg szolgáltatását, amely az elhunytak szállítását, öltöztetését, koporsók és egyéb kegyeleti kellékek értékesítését, szertartások lebonyolítását, valamint az ezzel kapcsolatos ügyintézést jelentette. Miután vállalkozásába közel egymillió forintot befektetett, bizakodva várta, hogy majd csak beindul az üzlet. Sorozatos kísérleteket tett, hogy valamilyen módon bejusson abba a zárt rendszerbe, amelyet Kecskeméten lényegében a Város- gazdasági Vállalat és a Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat Hollós József Kórház-Rendelőintézet alkot. Arra még csak gondolni se mert, hogy ez a bebocsátás mind a mai napig nem történik meg. A játszmát elvesztette? — A helyi önkormányzati kirendeltségen keresztül felajánlottam Pólyák Péternek, a Városgazdasági Vállalat igazgatójának, hogy elvállalnám a helyi temető gondnokságát, teljes körű szolgáltatással együtt — meséli Gulyás János. A hetényi temető állapota ugyanis elszomorító. A ravatalozó majdnem összedől, s a benne levő kellékek, a saját súlyuktól, bármikor leszakadhatnak. Olyan vízvezeték működik, hogy ha egy csapot megnyitnak rajta, a másiknál már nem folyik a víz. Kíváncsi vagyok annak a másfél millió forintnak a sorsára, amit állítólag a temető felújítására megszavaztak. Visszatérve a Városgazdasági Vállalathoz írt levelemhez: „a játszmát elvesztette Gulyás úr, elküldtük a levelet” — közölte egyszer érdeklődésemre telefonon a vállalat jogásza. Meg is jött a levél, hivatkozva arra, hogy a temetők felügyelete a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozik, még hogy temetkezési vállalkozást (szolgáltatást) vállalkozásszerűen kizárólag a ... megjelölt vállalat végezhet. Vajon mit jelenthet ez a három pont? Mint temetkezést előkészítő vállalkozóval, igaz kész lett volna velem az igazgató az együttműködésre, a mindenkor hatályos díjtételek mellett. — Miért nem fogadta el ezt az ajánlatot? — Két okból. Először is én nem kívánok a vállalat alárendeltje lenni. Elmúlt már az a világ, hogy Pólyák úr azt mondja nekem, hogy ezt a tevékenységet csak ő végezheti. Milyen alapon végezheti csak ő? Én a jogszabályoknak megfelelő, ugyanolyan jogositványokkal rendelkezem, mint ők, s tevékenységemmel kizárólag az önkormányzatnak kívánok elszámolni. Az elutasításom másik oka az áraink közötti különbség. Míg én a beszerzési árra ugyanannál a minőségnél maximum 25 százalékot teszek, addig a Városgazdasági Vállalat 35-40 százalékot. Úgy gondolom, nem lenne szabad eny- nyi bőrt lehúzni a hozzátartozókról. — Volt már szállítása a Köztemetőbe? — Vidékről szállítottam kétszer, de nem volt benne sok köszönet. A temetkezési részlegnél ugyanis mindkét alkalommal csúnyán lejárattak a hozzátartozók előtt, kétségbevonva még a jogosultságomat is. Az is rendkívül kompromittáló volt számomra, hogy egy február 4-én elhunytat, akit en szállítottam be, csak február 19-én temettek el, holott maximum 7-8 nap a várakozási idő. — Ön mennyiért végzi a halottak öltöztetését? — Még nem öltöztettem, de ha szegény emberről lenne szó, talán ingyen is megcsinálnám. Égyéb- ként ebben is szabadáras vagyok, s 500-600 forintot tervezek érte kérni. Ez még mindig kevesebb, mint az új megyei kórházban és az Izsáki úti kórházban, ahol ugyanezért ezer forintot kérnek. Ezt én úgy hallomásból tudom, hiszen beszélnek róla az emberek. Annak ellenére elkérik tőlük ezt a pénzt, hogy a halottak öltöztetéséért a kórbonctan hivatalosan is kap bizonyos összeget, amit aztán szétosztanak egymás között. Túl olcsó ... — Mennyire volt sikeres együttműködési kísérlete a kórházzal? — Kértem az igazgatót, hogy a kórbonctanra be-, illetve kiszállítást végezhessek, amire elvben meg is kaptam az engedélyt. Gyakorlatban viszont ezt csak kizárólag a Városgazdasági Vállalat végzi, annak ellenére, hogy az én feltételeim kedvezőbbek ezen a téren is. Kértem ezenkívül egy körülbelül 15 négyzetméternyi eladóteret a kórházban, hozzátéve, hogy amennyiben biztosítják, úgy a teljes bevételem 10 százalékát felajánlom a kórháznak belátás szerinti felhasználásra. Az igényelt helyiséget ezek után sem kaptam meg. Próbálkoztam egyéni kapcsolat- teremtéssel is a temetkezési gmk- kon keresztül. Az újkórházban a hölgy szóba se állt velem, az Izsáki úti kórházban viszont Kórossy Artur azt mondta, hogy tárgyalhatunk éppen vidéki szállítás ügyében, de meg ne tudja a köztemető, mert akkor nem úgy fogják a temetéseket ütemezni, ahogy ezt ők kérik. Ugyanezt mondta az új kórházban Keserű Ferenc boncmester is. Kórossy Artur azt is közölte velem, hogy szállításonként 500 forintot kér tőlem. Én végül ebbe is belementem volna, mint kezdő, de a mai napig még egyetlenegy szállítást se kaptam tőle. Hozzáteszem még, hogy ezek a gmk-k már az ügyintézésért is felveszik halottanként az 1000—1500 forintot. Otthagytam egy árjegyzéket is ennél a Kórossy- nál, azzal, hogy csináljon nekem forgalmat. Nagyon kevesellte az árakat, s még rá akart tenni, meg kérte volna a számlatömbömet, ami után kiszálltam ebből a buliból. — Nem tart tőle, Gulyás úr, hogy a Mécses utcai magánvállalkozók sorsára jut, akiket tavaly a Város- gazdasági Vállalat néhány nap alatt „eltemetett" ? — Egyáltalán nem félek. Ha ugyanis a cég leszállítja az árait, másnap már en is le fogom. Tekintettel arra, hogy nem kell titkárnőt fizetnem, én kis haszonnal is beérem. Rövidesen a bemutatótermemet is megnyitom a belváros közelében, mindenkit meggyőző áruválasztékkal és kedvező árakkal. Amíg nekem egészségem lesz, nem fogok engedni, állok a verseny elé. A Városgazdasági Vállalat nem kíván nyilatkozni Kórossy Artúr, a Funerátor temetkezési gmk ügyintézője: Üzleti harc a halottakért • A temetés nagy üzlet. — Gulyás János valóban megkeresett, de meg kell hogy mondjam őszintén, valahogy mindig fenntartásaim voltak vele szemben. Nem láttam át tisztán az ügyiratait, úgy kért például szállítást, hogy nem volt megállapított kilométerpénze, következésképpen én se tudtam tájékoztatni megrendelőimet a várható költségekről. A mai napig nem vagyok például meggyőződve arról, hogy Gulyás úrnak van-e cégbírósági bejegyzése, ami számomra már nyolcévvel ezelőtt is természetes dolog volt, vállalkozásom kezdetekor. Az az állítása, hogy én 500 forintot kértem volna a vidéki szállításokért, egyszerűen valótlan. Ő annak idején eleve azzal kezdte e tárgyalást velem, hogy természetesen honorálja majd a segítségemet. Én ezt joggal el is vártam tőle, hiszen mint adófizető polgár, milyen alapon végeztem volna én neki pluszmunkát ingyen? — Adjon annyit, amennyit megér magának ez a munka — közöltem vele. Mire ő arra hivatkozva, hogy az embereknek is 500 forintot szokott adni, akikkel kint dolgozik, nekem is megajánlotta ezt az összeget. Az esetleges sikeres szállítás közvetítését pedig nem lett volna semmi okom titkolni a köztemető előtt, ugyanis én tőlük teljesen függetlenül dolgozom. Az öltöztetésért kapott pénzhez a Funerátor Gmk-nak az égvilágon semmi köze, hiszen nem mi végezzük ezt a szolgáltatást. Mivel az én irodám is a kórbonctanon van, természetesen be szoktam segíteni a ruhaátvételt illetően, hiszen a boncmesterre olykor nagyon sokat kellene várni. Ilyenkor a legtöbben megkérdezik, hogy mivel tartoznak, mire én közlöm, hogy nem kötelező adni, de ahogy gondolják. Jelenleg valóban 1000 forint a bevett szokás, tudják ezt egymástól jól az emberek, ez a tarifa is az inflációval emelkedett. Azt viszont hangsúlyozom, hogy mi soha nem kérjük ezt a pénzt. Keserű Ferenc, az új megyei kórház boncmestere: — Gulyás János személyemre vonatkozó állításait kategorikusan visszautasítom. Dr. Lesznyák József, a megyei kórház pathológiai osztályának vezetője: — Már tavaly is nyilatkoztam a helyi sajtóban arról, hogy ha a boncmester munkájával a hozzátartozó elégedett (végtisztességre való előkészítés, öltöztetés, borot- válás, stb.), és honorálni akarja, azt el lehet fogadni, de kérni nem szabad. Természetesen tudom, hogy az állítólagos agitálás a fizetésre a ruha átadásakor történik, amikor még semmiről sem győződhetett meg a hozzátartozó. Viszont azt se várhatja el tőlem senki, hogy odaálljak a kórboncnokok mellé és figyeljem őket, hogy vesznek-e át pénzt és azt mikor teszik? Az ártatlanság vélelme nagyon fontos alapelv itt is, nem feltételezhetem eleve, hogy a kórboncnokok tisztességtelenüljárnak el. Ha a névtelen levélírókkal ellentétben valaki hivatalosan is panaszt emelne ellenük, természetesen azonnal megindítanám a kivizsgálást. Kétségtelen tény, hogy a személyi jövedelemadó bevezetése óta romlott a morál ezen a téren. A paraszolvencia után adót fizető boncmestereink mintegy jogot formálnak arra, hogy az öltöztetésért külön fizetséget kapjanak és erre esetleg célzást tegyenek. Azt viszont ismét kihangsúlyozom, hogy amíg ezt nem bizonyítja be valaki, addig jóhiszeműen kell eljárnom. Az öltöztetésért egyébként valóban kap a kórbonctan halottanként bruttó 150 forintot. Ugye mondanom sem kell, hogy milyen nevetséges ez az összeg? Egy 70-80 kilogrammos, nem egyszer összeroncsolt hulla felöltöztetése bizony nemcsak gusztustalan, hanem fizikailag is megerőltető fejadat. Szerintem legalább 600-800 forintot kellene ezért a szolgáltatásért fizetni. Mivel az országban egyedül Kecskeméten van boncmesterképzés, így nagyon jól ismerem e szakma honi közállapotait, amelyre általánosan jellemző az alkoholizálás. Budapesten már-már katasztrofális a helyzet, hiszen nemcsak hogy alkoholisták, hanem igen jelentős részben olyan börtönjárt emberek végzik ezt a munkát, akiknek a további útjuk is általában odavezet. Kecskeméten, szerencsére, az alkoholizmus ismeretlen fogalom. Tudatában vagyok persze annak, hogy a mi embereink se angyalok. Pólyák Péter, a Városgazdasági Vállalat igazgatója: — Gulyás János vállalatunkat érintő állításairól nem óhajtok nyilatkozni. Megkeresésére hivatalos választ kapott, s mi a benne foglaltakhoz tartjuk továbbra is magunkat. Rövidesen egyébként önkormányzati döntés születik a Város- gazdasági Vállalat átalakításáról, amely alapvetően meghatározza a továbbiakat, értve ezalatt a privatizációt is. Mi addig is az érvényes eü. minisztériumi rendelkezés szerint végezzük szolgáltatásainkat. Polgár Miklósné, a Városgazda- sági Vállalat temetkezési részlegének vezetője: — Hatodik éve végzem ezt a tevékenységet, de az a sok alaptalan vádaskodás és piszkálódás, ami az elmúlt hetekben ért, már kezd az idegeimre menni. Majd én is fogadok egy újságírót, ahogy Gulyás úr tette (? P. I.) és alaposan beolvasok. Megjegyzésemre, hogy felesleges lenne bárkit is keresgetnie, akár azonnal itt a lehetőség, hogy diktafonba elmondott véleményét Gulyás Jánoséhoz hasonlóan változtatás nélkül közzétegyük, lakonikusan így válaszolt: — nem kívánok nyilatkozni. Utóirat: a sors kegyetlen, amolyan bevett szokásaként, az idén is több száz kecskeméti polgár távozik örök nyugalomra. Béke poraikra? Pál Imre Kivel köt szerződést az önkormányzat? — A temetők fenntartását törvényi kötelezettség írja elő az önkormányzatoknak, amely legjobb belátása szerint azzal köt szerződést, akit leginkább alkalmasnak tart erre a feladatra — mondja dr. Hajnal Lajos- né városi főkertész, a Mérnöki és Környezetgazdálkodási Iroda csoportvezetője. — Mennyibe kerül az önkormányzatnak a kecskeméti temető fenntartása? — Az idei évre mintegy 4 millió 500 ezer forint van erre a célra beütemezve. Az önkormányzattal szerződésben álló Városgazdálkodási Vállalat minden hónap végén leszámlázza az általuk elvégzett munkát. Januárban például csupán a köztemető fenntartási költsége 300 ezer forint volt. — Az mindenki előtt világos, hogy a fenntartás pénzbe kerül. Ezzel szemben a temetkezési szolgáltatás közismerten nyereséges. Profitál ebből valamit a város? — Elvileg igen, hiszen a sírhely árbevételt a vállalat rendszeresen befizeti az önkormányzatnak. (A Pénzügyi Irodán megtudtuk, hogy ez az összeg 1991-ben 1 millió 300 ezer forint volt, ami viszont különböző fejlesztések és beruházások címen „vissza- csorgott” a vállalathoz.) — Sokaknak tűnhet úgy, hogy a Városgazdálkodási Vállalat monopolhelyzetben van ... — Annak ellenére, hogy ez a szolgáltatói struktúra valóban régóta kialakult, úgy gondolom, hogy nincs monopolhelyzetben a vállalat. Egy rövidesen közgyűlés elé kerülő rendelettervezet ezt a lehetőséget még inkább ki fogja zárni. Ennek értelmében ugyanis a Kommunális- és Környezetvédelmi Bizottság az ajánlatok alapos kiértékelése után fogja csak javasolni, hogy az önkormányzat melyik szervezettel kössön szerződést. — Elképzelhető, hogy ez a szervezet a jövőben éppen egy magánvállalkozás lesz? Ez a lehetőség sincs kizárva. Amennyiben a magánvállalkozó a jogi- és engedélyezési szempontoknak megfelel, ajánlatot tehet az önkormányzatnak. Az viszont mindenképpen elvárható, hogy csak korrekt, jól megalapozott, részletesen kidolgozott ajánlatokkal keressenek meg bennünket. A közköltségesek A vagyontalanul elhunyt polgár temetéséről, amennyiben nem volt eltartásra kötelezhető vagy képes hozzátartozója, a helyi önkormányzat köteles gondoskodni - tudtuk meg a megyeszékhely szociálpolitikai csoportjánál. A szállítási költségeket megtakarítandó, függetlenül az illető lakhelyétől, mindig annak az önkormányzatnak kell a temetés költségeit állni, amelynek a köz- igazgatási határain belül a haláleset bekövetkezett. Kizárólag a legalacsonyabb osztályú temetés rendelhető el részükre, ami jelenleg koporsós temetésnél nyolcezer, hamvasztásosnál pedig tizenkétezer forint összköltséggel jár. A Városgazda- sági Vállalat kezdeményezésére, amennyiben nem áll fenn kizáró ok, főleg ez utóbbi temetkezési formát választják. A miértre kérdéssel válaszol a csoportvezető: vajon ki gondozná ezeknek a szerencsétleneknek a sírját? 1990-ben nyolc, az elmúlt évben huszonegy, az idén pedig már az első két hónapban nyolc személyt temettetett el ilyen módon a kecskeméti városi önkormányzat. Vajon hányra emelkedik év végére azok száma, akiknek még a megmaradt kegyeletből és végtisztességből is a legkevesebb jut?
