Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-30 / 76. szám
PETŐFI NÉPE 1992. március 30., 7. oldal 07—07—07 A RENDŐRSÉG MEGKÖSZÖNI... Vigyázat! Kerékpártolvajok! Svájcban évente több mint százezer kétkerekűt, mopedet, kerékpárt, motorkerékpárt lopnak el. Amit ezekből a járművekből rövidebb- hosszabb idő után megtalálnak, az gyakran csak ócskavasnak jó, mert tönkreteszik a bűnözők. Ezért a zürichi rendőrség tippeket adott a kétkerekű-tulajdonosoknak, hogyan növelhetik járműveik lopás elleni biztonságát, hiszen a felszerelt zárak, biztosítékok nem nyújtanak százszázalékos védelmet. A Bács- Kiskun megyei rendőrség bűnmegelőzési csoportjától kapott svájci javaslatokat azzal a nem titkolt céŰal közöljük a 04—05—07 Magazinban, hogy olvasóinknak segítsünk. Hogyan védheti meg kerékpárját, mopedjét a tolvajoktól? A kétkerekű járművet lehetőleg az erre a célra szolgáló, áttekinthető parkolóhelyen állítsa le. — Mindenkor biztosítsa gondosan, még akkor is, ha csupán egészen rövid időre távozik a közeléből. — Használjon erre a célra erős kivitelű kengyeles lakatot, zárral ellátott láncot, vagy lakattal biztosítható acélkábelt. —Ünyeljen arra, hogy a biztosító biztonsági berendezés erősen kapcsolódjon a kerékkel és a vázzal. — Hacsak lehetséges, lánccal kösse össze az első vagy a hátsó kereket a jármű vázával és a megbízhatóan rögzített más tárggyal (kerítéssel, kerékpárállvánnyal, oszloppal stb.). # Az a legjobb, ha valamihez hozzáláncoljuk a kerékpárt. Ennél még jobb, ha valaki őrzi, amíg távol vagyunk. Persze, nem csak jelképesen ... (Walter Péter felvétele) — Két kerékpár vagy moped is összeláncolható. — Amennyiben mód van rá, úgy tárolja kerékpárját éjszaka lezárható helyiségben. — Ne hagyjon a kétkerekűn tárgyakat (például sisakot, esővédő köpenyt). — Jegyezze fel jármüve vázának számát, rendszámát és színét, különleges jellemzőit. —Ha minden óvintézkedése ellenére mégis meglopnák, akkor haladéktalanul jelentse a bűncselekményt a legközelebbi rendőrőrszobán. Traffipax-program áprilisban Hol mér áprilisban a traffipax? Április 1. Délelőtt: Kecskemét lakott területe, E75-ös út, Kalocsa. Délután: Kiskőrös. Április 2. Délelőtt: Lajosmizse, Sükösd, Nemesnádudvar. Délután: Kiskőrös, Baja. Április 3. Délelőtt: Kunszent- miklós. Délután: E75-ös út, Kiskunfélegyháza. Április 4. Délelőtt: Kalocsa, Baja. Délután: Lajosmizse. Április 5. Délelőtt: Szabadszállás, Kiskőrös. Április 6. Délelőtt: Tiszakécske, Bátmonostor, Nagy- baracska. Április 7. Délelőtt: Kiskunhalas. Április 8. Délelőtt: Kecskemét, E75-ÖS út, Bácsalmás. Április 9. Délelőtt: Kiskőrös, Kalocsa. Délután: Kiskunmajsa. Április 10. Délelőtt: Kiskunfélegyháza, E75- ös út. Délután: Solt. Április 11. Délelőtt: Kecskemét, E75-ös út, Kiskunhalas. Délután: Kiskunhalas. Április 12. Délelőtt: Kecskemét, E75-ÖS út. Április 13. Délelőtt: Kiskunfélegyháza, E75-ÖS út, Baja. Április 14. Délelőtt: Tiszakécske, Vaskút, Gara. Április 15. Délelőtt: Solt, Kiskunhalas. Április 16. Délelőtt: Kiskunhalas. Délután: Kiskőrös, Kalocsa. Április 17. Délelőtt: Lajosmizse. Délután: Kunszentmiklós, Kiskőrös. Április 18. Délelőtt: Kiskunfélegyháza, E75- ös út. Délután: Szentkirály, Hercegszántó, Dávod. Április 19. Délelőtt: Kiskunmajsa. Délután: Kalocsa, Bácsalmás. Április 20. Délelőtt: Kecskemét, E75-ös út, Baja. Április 21. Délelőtti Kiskőrös. Délután: Lakitelek. Április 22. Délelőtt : Kecskemét, E75-ös_út, Kalocsa. Délután: Kiskőrös. Április 23. Délelőtt: Kiskunfélegyháza, E75- ös út. Délután: Kiskunhalas, Lakitelek. Április 24. Délelőtt: Kalocsa. Éjjel: Kiskőrös. Április 25. Délelőtt: Kiskőrös, Baja. Délután: Ér- sekcsanád, Sükösd. Április 26. Délelőtt: Kiskunmajsa. Délután: Kiskunhalas. Április 27. Délelőtt: Lajosmizse, Bácsbokod, Madaras. Délután: Kiskunfélegyháza, E75- ös út. Április 28. Délelőtt: Kecskemét, E75-ÖS út. Délután: Kalocsa, Szabadszállás. Április 29. Délelőtt: Kiskunhalas. Délután: Kiskőrös, Baja. Április 30. Délelőtt: Kalocsa. Délután: Kiskőrös. Á rendőrség az időjárási és útviszonyok változása esetén a traffipax-programon is változtathat! Takarító elítéltek Immár hagyomány, hogy ilyenkor, március elején kiveszik részüket a megyeszékhely tavaszi nagytakarításából a kecskeméti börtön lakói. Az idén is több tucat elítélt jelentkezett erre az önkéntes és teljesen ingyenes munkára, de végül közülük csak húszán takarítottak. Ezúttal március 13-án, a Hunyadivárosban szedték össze a limlomot, a szemetet, és ahol kellett, összegereblyézték a még tavaly ősszel lehullott leveleket. • Munkában a gereblyés csapat. (Fotó: Gaál Béla) Obsitosból tűzoltóautó Bács-Kiskun Megyei Mentőalapítvány 6000 Kecskemét, Akadémia krt. 66 Tel.: 76/29-466 Telex: 76/26-757 Számlaszám: Takarékbank 259-98937-9000 1969 • Két beteg szállítására volt alkalmas a Morava típusú mentőrepülőgép. A felvétel archív — az áprilisi kiállításon is megtekinthető lesz. Á prilis 10—15. között Kecske- zv méten mentéstörténeti kiállítást rendez a Bács megyei mentőalapítvány. Az ötletről március elején már beszámoltunk; most pedig arról adhatunk hírt, hogy rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik a bemutató iránt. A maga nemében páratlan kiállításon mentéstörténeti és mentés- technikai fotókat, eszközöket, korabeli és ma használatos mentőautókat tekinthetnek majd meg az érdeklődők. A kiállítás ingyenes szolgáltatásai: vérnyomásmérés, házi vérnyomásmérés megtanítása, vércukor- szint-meghatározás, EKG-készítés. A háború utáni évek legendás mentőautóját, a Dodge-ot holnap várják Kecskemétre a mentéstörténeti múzeumból. Szállítását a Bács- Víz Rt. vállalta, hiszen a kiszolgált jármű önálló utakra sajnos már nem képes. Több egészségügyi berendezést gyártó cég is jelezte a részvételét, s majdnem bizonyos, hogy a dán Falck mentőszervezet is bemutatkozik a kecskeméti kiállítás keretében. A képen látható Csepel teherautó mar rég megkapta az obsitot. Korábban hosszú évekig vegyvédelmi kocsiként szolgált a honvédségnél, majd leselejtezték. Az öreg autó azonban még nem vén autó, mert a fővárosból saját lábán, illetve kerekein gurult le a tabdi önkéntes tűzoltókhoz. Ők vásárolták meg a kiszolgált masinát 80 ezer forintért, a közelmúltban. Ami már a katonáknál kikopott, az a 30 hektoliteres tartályával jó szolgálatot tehet a lelkes tabdi önkénteseknek. Most már nem fordulhat elő olyan eset (ami sajnos korábban gyakran megtörtént), hogy egy-egy tanyatűz esetén nem volt elegendő vizük az oltáshoz. Nemegyszer ilyenkor porig égett a ház, amíg fecskendőikkel megérkeztek a nem túl közeli városokból az állami tűzoltók. A kocsi most a tab- diak tűzoltószertárának udvarán áll. Talán mire e sorok megjelennek, már le is festették az ottani önkéntesek, s így megfiatalodva várja, hogy bevessék, ha szükség lesz rá. G. B. • Az ágasegyházi náddepóban elektromos szikra okozta a tüzet. (Fotó: Gaál Béla) N ehéz napokat éltek át országszerte a közelmúltban a tűzoltók. Mivel egész télen alig hullott csapadék, az avar, a gaz még az ilyenkor szokásosnál is jobban . megszáradt, s rendkívül -könnyen . lángra lobbant. Ajüzek zöme úgy^ keletkezett, hogy "az átlanipdlgá- ’ rok a hobbikertjeikben vagy háztájijuk környékén meggyújtották az összegyűjtött hulladékot. Azután a tüzet gyakran őrizetlenül hagyták, vagy akkora területen gyújtották meg, hogy az égés továbbterjedését az erős szélben már nem tudták megfékezni. Nemegyszer az ilyen tűzgyújtásból nagy kár keletkezett, mert a lángok átterjedtek melléképületekre vagy erdőkre is. Lett is annyi munkájuk a tűzoltóknak, hogy szinte már nem is győzték. Amint azt Szabó József alezredestől, a kecskeméti városi tűzoltóparancsnoktól megtudtuk, a február közepétől március közepéig terjedő időszakban nemritkán napi tízszer is megszólalt a laktanyában a riasztócsengő. Március 4-én volt a rekord: éppen tizennégyszer vonult a szerkocsi. Ezen a pokoli napon a megyében egyébként összesen 30 riasztás történt. Szerencsére, ebben az időben nem keletkezett komoly tűz a' megye- székhelyen, mert volt, hogy alak- ' tányáhan sem maradt tartalék tűzoltóautó ... Péntek, március 13. nem sok szerencsét hozott az ágasegyháziaknak. A lángok másfél-két óra leforgása alatt hatmillió forint értékű exportnádat faltak fel az erős, 50-60 kilométeres szélben, a falu mellett. Azután beköszöntött az esős idő, és kicsit fellélegezhettek a tűzoltók is. Ám Szabó József szerint a veszély még nem múlt el, mert a mostanában lehullott csapadék csupán a talaj felső rétegét áztatta át, amit a közelgő böjti szelek hamar megszáríthatnak. Az alezredes végül hangsúlyozta: az országos tűzgyújtási tilalom a szabadban rakott tüzekre továbbra is érvényben van. Gaál Béla M ENTÖALAPlT VÁN Y BACS- KISKUN MEGYE Gátér csatlakozott A gátéri önkormányzat képviselőtestülete csatlakozott a mentőalapítvány támogatóinak köréhez. Néhány napja döntöttek úgy, hogy 1992-ben 10 ezer forintot utalnak át az alapítvány számlájára. • A festett rendszám még honvédségi, de már nem sokáig. (Fotó: Gaál Béla) A SEGÉLYHÍVÁS TELEFONSZAMAI: Mentők 04 Tűzoltók 05 Rendőrség 07 04 • 05 • 07 MAGAZIN A bátorságért 05—05—05 Tűzgyújtás a szabadban Szokatlan kéréssel kereste fel szerkesztőségünket Tóth Tibor egyéni vállalkozó: a reptéren megtámadott 4-es busz vezetőjével szeretett volna megismerkedni. Ebben kérte a segítségünket. Mint elmondta: amikor a Petőfi Népében elolvasta a közelmúltban lezajlott fegyveres támadás részleteit, azonnal elhatározta, hogy valamilyen formában el fogja ismerni ennek az embernek a bátorságát. Valószínűleg döntésében közrejátszott az is, hogy egyszer már őt is megtámadták. Azok a fiatalemberek azonban fegyver nélkül voltak, és egy sötét utcában álltak elébe. A nyakláncát tépték le ... Ott a reptéren azonban ennél már jóval keményebb volt a helyzet. Egy részeg autós, akiről később kiderül, hogy nyugállományú honvéd alezredes, pisztolyt ránt a sofőrre — hát azért ez nem semmi. A pilóta pedig ahelyett, hogy megijedne, szépen lesétál a lépcsőn és egy rövid kézitusa után elveszi a kibiztosított fegyvert a támadójától. Egy ilyen ember jutalmat érdemel. Rövid gondolkodás után aztán Tóth Tibor ajutalom összegét is meghatározta: 10 ezer forint. A mi feladatunk már csak a találkozó megszervezése volt.. . H. Imre nyugállományú honvéd alezredes ügyében a kecskeméti rendőrkapitányság indított vizsgá- • latot. — 8 — Hetek óta nem telik el nap úgy, hogy legalább féltucatnyi avart uz- höz ne riasztanák a Bacs megyei tűzoltókat. Mert a nyílt láng használata önmagában is veszélyes. Nemcsak házon belül, hanem a kertben, a mezőn is vigyáznunk kell a tűzgyújtásra. Hogyan? A szabadban történő tüzeléskor a fő veszélyt a szálló zsarátnok, a szikra jelenti. Emiatt — főként szeles időben a tűzgyújtás helyétől távolabb is tüzek keletkezhetnek. Erdőben csak kijelölt helyen gyújtsunk tüzet, akkor is csak a sütés, főzés idejére. Ennek végeztével a helyszínt csak akkor szabad elhagynunk, ha meggyőződtünk arról, hogy nem áll fenn az újragyul- ladás veszélye. A tűzoltók tanácsai röviden: — Csak szélcsendes időben gyújtsunk a szabadban tüzet. — Erdőben a tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet rakni. — A tarlóégetés a környezetet szennyezi. — Tüzet nem szabad őrizetlenül hagyni. — A helyszínen olyan eszközöket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható. NEGATÍV REKORD: PÉNTEKEN, 13-ÁN A tilalom továbbra is érvényben van • Tóth Tibor (balról) átadja a 10 ezer forintot Kovács Pálnak, a bátor buszvezetőnek. (Gaál Béla felvétele) 04—04—04 EGYEDÜLÁLLÓ KIÁLLÍTÁS Élénk az érdeklődés a mentősök bemutatkozása iránt Beszámol a főkapitány A megye közbiztonsági helyzetéről, a tavalyi év bűnügyi mérlegéről április 10-éig írásban tájékoztatja a megyei önkormányzatot dr. ; .H í iát.,. ........—i.. K ocsis Attila rendőr ezredes, Bács- Kiskun rendőrfőkapitánya. A beszámolót a közgyűlés várhatóan április végéig tűzi napirendjére.