Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-30 / 76. szám
PETŐFI NÉPE 1992. március 30., 5. oldal Az európai változásokról és a magyar—német kapcsolatokról Beszélgetés Németország budapesti nagykövetével A Német Szövetségi Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete dr. Alexander Arnot úr. A diplomata 61 éves, civilben történész, szociológus (kutató), és 1989 márciusától vezeti az NSZK külképviseletét fővárosunkban. A nagykövet a közelmúltban fogadta lapunk munkatársát, és válaszolt kérdéseire. — Nagykövet úr! Ön nagy figyelmet szentel az európai változásoknak. Kérem, értékelje azokat a folyamatokat, amelyek kontinensünkön a közelmúltban végbementek. — Miután a totalitárius rendszerek Európában e század végére megszűntek, a kontinens államai egységes belpolitikai rendszerek kialakítására törekednek. Nyugati típusú demokráciára. A szovjet rendszer összedőltével Európában nem maradt egyetlen olyan állam sem, amely világhatalmat képviselne. Ez egy új helyzet. A nagy múltú európai világbirodalmak — Portugália, Spanyolország, Franciaország, Anglia— összeomlását követően 1945 után Európában már csak a Szovjetunió volt igazi birodalom. Persze, meg kell állapítani: ez egy tökéletlen világhatalom volt. Végül is négy-ötszá!z év után először állt elő az a helyzet, hogy Európában egyetlen állam sem mondhatja el magáról, hogy világhatalmat képvisel. Ugyanakkor először következett be, hogy Európa egységesen törekszik egy közös védelmi rendszerre, méghozzá a NATO képében. Már Közép- és Kelet- Európa is megpróbál egyesült tagja lenni a NATO védelmi rendszerének. Az európai biztonsági komponensek mellett létezik egy másfajta integrációs törekvés is, amit a közép-európai államoknak az európai közösségbe való felvétele jelez a legjobban. Miközben azonban az integrációs törekvések politikai, gazdasági és biztonságpolitikai területen tovább folynak, Európában jelen vannak bizonyos szétesési folyamatok is. A Szovjetunió 1920 óta fennállt multinacionális állama darabokra hullott. A hatalmas multinacionális birodalmak mellett azonban léteztek és megmaradtak kisebb multinacionális államok is. Közülük most szétesőben van a korábbi Jugoszlávia, mely folyamat következményei egyelőre beláthatatlanok. Ismeretlen számunkra továbbá, hogy milyen mértékben nő Európában a kis államok száma, az Európa Parlament konferenciarendszerében milyen érdekeik lesznek, illetve érdekeiket összhangba lehet-e hozni a többiekével? Különösen a helsinki folyamatokra gondolok. Mindenesetre számolni lehet az amerikai befolyás gyengülésével. — Miként határozható meg az újraegyesített Németország helye és szerepe az átalakuló Európában? — Németország az újraegyesítés következtében katonailag gyengült. Nyu- gat-Németország 500 ezer fős hadsereggel rendelkezett, az egyesült német állam azonban kötelezettséget vállalt a négy nagyhatalommal szemben, hogy hadserege létszámát 375 ezerre korlátozza. Nem növekedett Németország gazdasági potenciálja sem az újraegyesítés által. Gazdaságát tekintve a volt Kelet-Németország ökonómiailag gyenge, a terület pénzügyi támogatása a nyugati országrészből hatalmas méreteket ölt. Ebből nem keletkezhet egyelőre nagy gazdasági erő. A volt Kelet-Németországnak 10-20 évre lesz szüksége ahhoz, hogy elérje a nyugatnémet színvonalat. Németország politikai pozíciója sem nőtt, akár az ENSZ- et vagy a Közös Piacot nézzük, akár a NATO-t, vagy az Európa Tanácsot tekintjük. Nem kaptunk több helyet, • Dr. Alexander Arnot nagykövet nincs több szavazati lehetőségünk, és több német személy sincs felelősségteljes pozícióban. A Biztonsági Tanácsnak sem váltunk állandó tagjává. Az utóbbi időben ugyan a nemzetközi vitafórumokon elterjedt az a. hír, hogy Németország súlya megnőtt az újraegyesítéssel. Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy bizonyos körülmények változatlanok. Németország volt az egyetlen olyan állam, amely békeidőben is a NATO felügyelete alá helyezte hadseregét, és ezen az állapoton a német újraegyesítés sem változtatott. A többi NATO-tagállam- mal szemben tehát ezen a téren még mindig hátrányos helyzetben vagyunk. A másik körülmény: a Németország által 1954-ben vállalt azon kötelezettség, hogy nem gyártunk és nem tartunk sem atom-, sem vegyi, sem biológiai fegyvert, az újraegyesített Németországban is érvényben marad. Rakétákat sem gyártunk, és nagy hatótávolságú bombázókat sem. Ezen a téren sem lesz egyenjogú Németország a többi NATO-állammal. — Kérem, értékelje a két ország: Németország és Magyarország kapcsolatát. — A két ország között partneri a viszony. Ez a kapcsolatrendszer nem szorítkozott a kormányok közötti együttműködésre, hanem spontán módon kiszélesedett. Úgy vélem, hogy a magyar—német külpolitikai kapcsolatok feszültségmentesek. Ugyanakkor ez a viszony nem exkluzív, nem kiemelt, nem irányul más országok ellen. A külpolitikai kapcsolatok mellett országaink igen sokrétű külpolitikaigazdasági kapcsolatrendszerrel bírnak. A magyar—német viszonnyal összességét tekintve elégedettek lehetünk, mint ahogy Magyarországnak Nyugat- Európához való viszonyával is. — A magyar gazdaságban egyre növekszik a külföldi töke részaránya. Például nem kell messzire menni, elegendő arra utalni, hogy a magyar sajtó tekintélyes része a külföldi érdekeltségek kezében van. Erőteljes a német töke behatolása is. Sokan a német befolyás erősödésétől, új német orientációtól és a Németországtól való függéstől tartanak. Mi erről az Ön véleménye? — Valóban, a magyar sajtóban jelentős külföldi tőke van, közte német is. A magyar gazdaság egészében viszont az amerikai vállalatok élvezik az elsőbbséget, már ami a befektetett pénzösszeg nagyságát illeti. A külkereskedelemben valóban Németország a magyarok első számú partnere, de vegye figyelembe azt is, hogy Németország Franciaországnak, Nagy-Britan- niának és Oroszországnak is első számú partnere, sőt, csaknem valamennyi európai államnak. Ez talán azzal függ össze, hogy Németország egy nagy piac, amely nagyon sok importot fel tud venni. Magyarországnak, külpolitikai téren tekintve, elsősorban az Európai Közösség 12 államával van kapcsolata, tehát nem áll fenn annak a veszélye, hogy Európa bármely államától erős függésbe kerüljön. Tudom, van olyan félelem Magyarországon, hogy függőségi viszonyba kerülnek Németországtól. Ez a félelemérzet rendkívül erős Csehszlovákiában, és részben Lengyel- országban is. De ez a félelem inkább absztrakt, mintsem tényeken alapszik. Végül is a német kormány meggyőzéssel elérhetné, hogy német cégek ne invesztáljanak be Közép-Európába. Lehet, hogy kevesebb szenvedést okoznánk magunknak, s inkább Ázsiába vagy Dél-Európába ruháznánk be, ahol ilyen pszichológiai problémákkal nem kell megküzdeni. A közép-európai államoknak viszont akkor el kell gondolkodniuk, hogy a brit, a francia, esetleg az olasz kormányokat győzzék meg arról, hogy többet fektessenek be a térségbe. Az imént Ön említette a darabjaira hulló Szovjetuniót. Az utódállamok létrejötte új helyzetet teremt Európa számára. Hol húzná meg Ön Európa keleti határát, s hol helyezné el az európai gondolkodás kritériumai szerint Oroszországot? — Az európai gondolkodásra a következők a jellemzők: filozofikus gondolkodás, a tudomány és a kutatás tisztelete, a tudományra és a kutatásra épülő technikai színvonal, végül egy megfelelő rangú árutermelés. Oroszország megfelel ezeknek a jellemzőknek. Különben Oroszország már a XIX. században Európához tartozott, ami természetes dolog, hiszen Oroszország végül is a Szent Szövetség tagja volt 1815-től. Viszont nagyon csodálkozom azon, hogy az európai biztonsági értekezletre most a Szovjetunió minden utódállamát meghívták. Tehát a nem európai, nem fehérorosz, vagyis az ázsiai volt tagköztársaságokat is. Úgy vélem, ezen államok képviselőinek meghívásával, illetve részvételével a fórum eurázsiai konferenciává szélesedik ki. Ezáltal politikai és geográfiai Európa-felfogásunk egy kicsit megváltozik. Ettől függetlenül Oroszország — ha földrajzilag nézzük — mindenképp Európához tartozik. — Mekkora késztetés van Ön szerint e szétesési folyamatokkal küszködő kontinens államai részéről az integráció megvalósítására ? — Az integrált Németországnak a legvilágosabbak az elgondolásai egy jövőbeni európai szövetségi államról. Nagy-Britannia viszont nem kíván egy ilyen integrált államot létrehozni. Franciaország elképzelései pedig tisztázatlanok ebben a kérdésben. Ezért aztán a 12 európai állam politikai szövetsége, s a tizenkettek közössége jelenleg nem túl stabil. Észak és Dél-Olaszor- szág, Milánó és Nápoly között például nagyobbak a különbségek, mint Berlin és Moszkva között. — Végül is nem utópia az egyesült Európa? Németországnak van a legkisebb esélye arra, hogy ebben az integrációban elveszíti szuverenitását. De tény: szuverenitásunkból egy nagy darabot már eddig is elveszítettünk az integrált európai állam megvalósításának oltárán. Franciaország és Nagy-Britannia számára ezek nagy problémát jelentenek. Ezért nem tudom az európai integrációra vonatkozó kérdést megválaszolni. Ha a francia és a brit politikai elit nem tudja eddigi nacionalista gondolkodásmódját feladni, és nem tud kifejleszteni magában egy európaiságra törekvő becsvágyat, akkor még az is előfordulhat, hogy az úgynevezett integrációs folyamat máris véget ért. Árpási Zoltán NÉMETORSZÁG EXPORT-IMPORT PARTNEREI (1991-ben ,%) SZABADULÁS A BIZONYTALANBA Aranka emlékképei Vakítóan ömlik be a tavaszi napfény a Kalocsai Börtön és Fegyház zárkacsarnokának két végén, az óriási világítóablakon. A függőfolyóson, úgy középtájt, viszont már félhomályba vesznek a zárkaajtók. Zord, barátságtalan ez a csarnok az apró neszeivel. A csendet többnyire csak kulcszörgés, s az elítéltek munkába vagy étkezéshez vonulása töri meg néha. A zárkaélet hasonlóan unalmas, monoton. Ehhez képest valóságos oázisnak tűnhet az a három szoba, ahol az átmeneti csoport tagjai morzsolgatják ítéletük hátralévő éveit, hónapjait. Olyan nők élnek itt, akik súlyos bűncselekményeket követtek el. Ennek megfelelően többéves, hosszú időtartamú ítéleteket kaptak. Júliusban nyílik a kapu Egy, 1971-ben hozott törvényerejű rendelet alapján a szabadulok társadalomba való beilleszkedését segítendő, szabadulásuk előtt két évvel, de legalább hat hónappal, át kell helyezni átmeneti csoportba azokat az elítélteket, akik letöltöttek börtön- vagy fegyházbüntetésükből öt esztendőt. A három átmenetis szoba barátságosabb a többinél. Az ablakon függönyök, a padlón szőnyeg, az asztalt hímzett terítő és virág ékesíti. Az itt lakó, összesen húsz nő életrendje sokkalta szabadabb a börtön többi fogvatartottjáénál. Szabadon mozoghatnak az intézet területén. Szabadidejüket saját belátásuk szerint oszthatják be. Látogatókat is gyakrabban fogadhatnak. Tavaly már jártam itt. Teréz és Aranka ismerősként köszönt. Előbbitől meg is kapom a szemrehányást: a nyáron lefotóztam, de a képekből nem küldtem. Leteszem a nagyesküt: ezeúttal másként lesz! Most már lencsevégre kaphatom, kedvenc játékbabájával együtt. A felvételek után kérdezhetek is: — Milyen bűncselekmény miatt van börtönben? — Kettő is volt a számlámon: lopás és utcai rablás. 1985 májusában kerültem rács mögé. Négy hónap múlva szabadulok. — Volt már büntetve korábban? — ’71-ben már ültem itt, Kalocsán. — Ön most, 58 évesen, hogy viseli a börtönt? — Rettentő nehezen. Semmihez nincs türelmem. — Júliusban szabadul. Van hova mennie? — Amíg idebent voltam, összedőlt a házam. Ezért az idősebbik nővéremhez megyek. Ott vár rám a férjem, aki kicsit korábban szabadult. — Azt mondta, nehezen viseli a börtönt. Nem fog visszakerülni többet? — Nem! Ha még egyszer lecsuknának, engem már csak koporsóban vinnének ki innen! Üdvözlőlap a Csillagból Teréz ezután elhallgat, behúzódik a szoba sarkába, felül az ágyára. Aranka az asztalnál tesz-vesz. Nagy kupac irat és fotó között válogat. — Nézze csak! — nyújt felém egy képeslapot — ezt a férjemtől kaptam. Szegedről, a Csillagbörtönből küldte karácsonyra. — A férje a Csillagban, maga meg itt. Úgy tudom, mindketten tizenöt évet kapta. Miért büntették meg magukat ilyen súlyosan? — Belekeveredtünk valami verekedésbe. De én már nem emlékszem semmire. Talán ott sem voltam. Éppen kukoricát böngésztem, amikor pár nap múlva jött értem a rendőrautó. — No, de egy verekedésért nem adnak tizenöt évet, hacsak nem hal meg közben az, akit megvertek. — Inkább én haljak meg! Ne mondjon ilyeneket — néz rám elborzadva. (Az iratokból megtudom, hogy Arankát, férjével együtt nyereség- vágyból elkövetett emberölésért ítélték el.) Aranka közben ismét a képek között kutat. Ezúttal családi fotót tesz elém: — Ez a kisebbik húgom, meg a családja. Szép, nagy családom van. Nézze ezt az aranyhajú drágámat; ez különösen kedves nekem. • A világítóablakon bezúduló fény elenyészik a hosszú függőfolyosón. • Terézia kedvene babájával. — És a férje? — Nagyon szeret. Pedig a szüléink annak idején nem engedtek egymáshoz bennünket. Végül is mégis összekerültünk. Nehéz életünk volt. Eleinte disznóólakban aludtunk. — Maga mikor szabadul? —- Jövő ilyenkor. Nem sokkal utánam a férjemet is kiengedik. — I,esz hol lakniuk? Kunhegyesen volt egy házam, de összerogyott. A testvéreimhez megyek. Előbb az egyikhez, majd a másikhoz. Aztán a kis nyugdíjamból veszek vályogot, és felépítek egy szoba-konyhás lakást. — Aranka, maga most 61 éves, és az egészsége sem a régi már. Mégis érez magában elég erőt ehhez az építkezéshez? A sógorom fia segít. Nagyon szeret engemet a családom. — Mondd meg az igazat, hogy amióta csak itt vagy, nem kaptál egyetlen levelet tőlük! — vág közbe Teréz. — Mondjad a valót! — Elhallgass! mordul rá Aranka ingerülten, majd hozzám fordul: — Haragszanak ezek énrám. Azért beszélnek ilyeneket, hogy fájdalmat okozzanak. — Arra nem gondolt, hogy szociális otthonba menjen? — A múltkor a nevelőnő is mondott ilyesmit, de én nem megyek szegényházba! Tudja: nálunk, cigányoknál mások a szokások, mint a magyaroknál. Nálunk azt mondják: ott van neked a szobában egy sarok. Kucorodj oda, s élj nyugodtan! Megszakadt kapcsolatok — Bár még egy éve van a szabadulásig Arankának, de máris fő a • Aranka: „Engem nagyon szeret a családom”. fejünk miatta — mondja dr. Erdödi Orsolya, az intézet büntetés-végrehajtási osztályvezetője. — A háza összedőlt, s a férjén kívül nem levelez senkivel. Jelenleg nincs családi kapcsolata. Nincs, aki befogadó nyilatkozatot adna. Ráadásul a korábbi alkoholizáló életmód sem maradt nála nyomtalan. Alaposan megromlott az egészsége. — Szerintem Aranka valójában már nem is nevelési, hanem orvosi eset — szögezi le Vén Ferencné, az átmenetisek nevelőtisztje. — Amikor bekerült, évekig gyógyítónevelő csoportban kezelték személyiségzavarokkal. Most sincs rendben. Gyakran panaszkodik, hogy ellopják a holmiját, holott szinte semmije sincs. Ezek után nem csoda, hogy sűrűn összeütközésbe kerül zárkatársaival. — Ha szabadul, komolyabb társadalombiztosítási ellátásra sem számíthat — teszi hozzá Erdődi Orsolya. Ezért kezdeményeztük a szociális otthoni elhelyezését. Nem tudom, fog-e sikerülni... Az az igazság, hogy most még elképzelni sem tudom, odakint miből él majd meg. Sajnos, Aranka esete nem egyedi. Ilyenkor sokat segíthetnének például a karitatív szervezetek. Akár úgy is, hogy fél évig, egy évig szállást és napi egy étkezést adnának az ilyen szabadulónak. Addig, amíg ismét kiépítik a kapcsolataikat a külvilággal. * * * A látogatás végeztével még egyszer bepillantok az átmenetis szobákba. Aranka még mindig az asztalnál ül. Az ajtó nyikorgását észre sem veszi. Képek között válogat. Néha felvesz egyet-egyet, s megcsókolja . . . Gaál Béla
