Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-28 / 75. szám
HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. március 28., 5, oldal PANASZKODIK A DRÁGASÁGRA Gorbacsov, a magánember A drágaságra panaszkodott Mihail Gorbacsov, az egykori Szovjetunió elnöke abban az interjúban, amelyet nemrégen közvetített a Brit Független Televízió (ITN). A francia forgatócsoport által készített film bemutatta Raisza Gorbacsovát is, aki visszaemlékezett, hogy hány álmatlan éjszakája volt és milyen veszélyekkel kényszerült szembenézni férje az alatt a hét esztendő alatt, amíg a Szovjetunió vezetője volt. A Gorbacsov házaspár, jelenleg egy háromszobás lakásban él Moszkvában, és van ezenkívül egy dácsájuk is. Mihail Gorbacsov nyugdíja havi 3900 rubel, Raisza ellenben csak az átlagos minimál nyugdíjat kapja, havi 340 rubelt, jóllehet — mint mondja — „25 éven át rabszolgaként dolgozott”. A volt elnök megtarthatta ZIL típusú limuzinját és tíz testőrőrzi továbbra is. Ezekköltségeit az orosz állam fizeti. Gorbacsov az interjú során elmondta, hogy—mint minden polgár — ő is eljár bevásárolni és bizony tapasztalja, hogy milyen nagy a drágaság. „Tegnap például alig vásároltam valamit cs már oda is volt 500 rubel” —mondja. A múlt hónapban pedig, amikor az összes számlát egyszerre kézbesítették, egész nyugdíja, mind a 3900 rubel ráment azok kiegyenlítésére. • Raisza a minimális nyugdíjat kapja, bár elmondása szerint egész életében rabszolgaként dolgozott. Politikával csak annyiban foglalkozott, amennyiben egy kérdésre válaszolva kijelentette, nem kétli, hogy Jelcin elkötelezettje a reformoknak. „Úgy gondolom azonban, ő olyan ember, aki bizonyos körülmények között, különféle befolyások hatása alá kerülhet és túlságosan parancsolgató magatartást tanúsíthat”—tette hozzá. Végül elmondta, hogy ez idő szerint számos területen tevékenykedik: dolgozik az általa létrehozott kutatóközpontban, cikkeket és könyveket ír külföldi megjelenésre. Hangsúlyozta, hogy sohasem fogja elhagyni az egykori Szovjetuniót — ez nála „becsületi ügy”. A politikába azonban többé nem fog visszatérni. • Gorbacsov: Alig vásároltam valamit, és odavolt ötszáz rubel. SZILÁGYI ZOLTÁN: Szeretném megőrizni belső higgadtságomat Szilágyi Zoltán képzőművészt, a kecskeméti Pannónia Rajzfilmstúdió alkotóját márciusban Balázs Béla-díjjal jutalmazták. Több mint négy és fél éve él Magyarországon, Romániából települt át. Animációs filmjei eljutottak a világ több pontjára, különböző fesztiválokon kaptak szakmai elismerést. — Hogyan fogadta a Balázs Bé- la-díjat? — Úgy érzem, ha egy alkotó az évek során konzekvensen egy bizonyos területen dolgozik, az bekerül, egy, olyan emberek által alkotott körbe, akik vagy elfogadják vagy nem, de egy idő után ebből a körből egyszerűen rákerül a sor a díjakkal kapcsolatban. Ennek az elismerésnek én nagyon örültem, hiszen ez sok mindent jelent és jelenthet. így például sokat számított, amikor elsőfilmesként a zágrábi világfesztiválon díjat kaptam, ami után bekerülhettem a filmkészítés vérkeringésébe. Tárgyi szemszögből nézve, a Balázs Béla-díjat biztosan nem fogom a mellemre tűzni, mivel elég mozgékony ember vagyok, előbb-utóbb megszúrna. Sajnos, nem tudtam részt venni az átadóünnepségen, mert Belgiumban a Genfi Képzőművészeti Egyetemen tartottam előadásokat, olyan világhírű szakemberekkel, mint Kavamoto vagy Quay Brothers ikerpár, a híres Peter Gabriel videoklip készítői. — Nálunk hogyan kerülnek filmjei a nyilvánosság elé? — Nyilvánosság? Most panaszkodhatnék mások helyett is. Többnyire sehol sem kerülnek a nagy- közönség elé. Ez egy általános probléma ma ,a művészetekben. Vagy a közönség érdeklődése, vagy az hiányzik, hogy nem tálalják az emberek elé megfelelő módon az alkotásokat. De ez nem csak az alkotó problémája, hiszen én nem tehetem meg, hogy egy vetítővel a hátamon mászkáljak az utcán, s minden utcasarkon leforgassam a filmjeimet. Most fejeztem be egy hat és fél perces animációs filmet, amely úgymond önálló életet fog élni. Elküldik világfesztiválokra, bemutatásokra. Az a lényeg, hogy az alkotások bekerüljenek egy vizuális vérkeringésbe, s visszajelzéseket kapjon az alkotó. — Milyen érzéssel fogadta a nemrég megkapott magyar állam- polgárságot? — Bár sokat kellett rá várni, mindig a magyarsághoz tartoztam, de ez az állapotom adminisztratív rendezése mégis sok kellemetlenségtől szabadított meg. Hiába voltam ugyanolyan, mint a többi magyar, ha régebben elővettem eltérő színű igazolványomat, már más embernek számítottam. Az állampolgársági iratok átadásának ünnepségén, a kecskeméti városházán, ahol többedmagammal vet• Szilágyi Zoltán: Mindig a magyarsághoz tartoztam. tem részt, nem éreztem külsőségekben és az átadás módjában azt, amit például Erdélyben 14 évesen a konfirmációmon. — Milyen tervei vannak? — Továbbra is szeretném megőrizni belső higgadtságomat, egyfajta távolságtartást a napi problémáktól, keservektől. Felismertem egy olyan életformát, kifejezésmódot, ami megment a kicsinyességtől, kiszolgáltatottságtól. A jövőben is az alkotás és a munka az életformám. Most készítettem el például egy 20 perces Kecskemétről szóló filmesszének a képes forgatókönyvét. A világkiállításra is szánhatnám, hiszen városunkat szeretném bemutatni, és elkészítését azonnal elkezdeném, ha a finanszírozási támogatás meglenne. Szappanos Benedek Miért lett április elseje a tréfák napja? A szálak Franciaországba vezetnek Sok tudós historikus vitázott már azon, miért éppen április elseje lett a tréfálkozás, az ugratás és a beugratás nemzetközi napja. A viták végére máig sem kerül ugyan pont, a legegyszerűbb és legvalószínűbb teóriát azonban mind kevesebben kérdőjelezik meg. Nevezetesen azt, hogy a szálak Franciaországba vezetnek, ahol évszázadokon át, április elseje volt az óév búcsúztatásának és az új esztendő beköszöntének első napja. S e jeles dátum alkalmából ismerősök, barátok, családtagok természetesen ki- sebb-nagyobb ajándékokkal, meglepetésekkel kedveskedtek egymásnak. így volt ez egész 1564-ig, amikor az uralkodó elrendelte, hogy ezentúl frankhonban is január elsején kezdődjék az új év. A királyi döntés ellen nem volt apelláta, de az ajándékozás szokásjoga tovább élt, s a legszeszélyesebb hónap első napja továbbra is megmaradt a vidámság, a tréfás ug- ratas dátumának. A bohókás április elsejei ötletek között az egyik leghíresebb Toulouse grófjának nevéhez fűződik. „Áldozatának”, a hírhedetten piperkőc Gra: mont márkinak ruháit március 31 -én éjszaka ellopatta, s jó előre fölbérelt „cinkosaival” valamennyit szétfejtette és ismét összevaratta. De természetesen nem az eredeti öltések helyén, hanem kicsivel beljebb... Április elsejének reggelén a szegény márki hü- ledezve tapasztalta, hogy nem megy rá a nadrágja, mi több, a mellény és a kabát sem. Áz egyik beavatott még alaposan rá is ijesztett Gramontra: — Szent ég, Ón teljesen fel van dagadva, márki úr! Nyomban hívatták az orvost — ám ő is részese volt az ugratásnak. A megejtett vizsgálat után, hümmög- ve, borús arccal írt föl gyógyszert az ijedt „betegnek”, aki nyomban a patikába menesztette emberét. A derék gyógyszerészt azonban nem szerveztek be a tréfacsinálók — értetlenül vizsgálgatta és visszaküldte a receptet. Az volt ugyanis ráírva, hogy „ Ac- cipe cisalia et dissue prupunctum”, azaz végy ollót és vágd fel a mellényedet... (szó) EPRES ATTILA: Mindig, mindenütt elmondtam a véleményemet • A társulat új tagja: Epres Attila. (Fotó: Walter Péter) Epres Attila, aki a kecskeméti társulat új tagjaként a Dán Micu rendezte Szcnt- ivánéji álom Thessusát és Oberonját játsz- sza, már sokszor, sok műfajban bizonyított. Mindez már csak azért sem volt könnyű, mert diplomája megszerzésének éve, 1986 óta a színház a kulturális közéletben sokkal inkább zajos igazgatóválasztásaival, mint műhelyeinek eredményeivel volt jelen. Az akadályok leküzdésére volt valamilyen egyéni stratégiája? — kérdeztem Epres Attilát. — Talán segített, hogy régóta edzésben vagyok. Generációm szinte már középiskolásként megismerkedhetett az új játékszabályokkal. A híresen szakmaszerető, soproni erdészeti szakközépiskolába jártam, ahol a hivatást az ember szivébe oltó, esetenként kandidátusi felkészültséggel rendelkező tanárok tanítottak. Amikor az érettségi után egy-két évvel visszajártam az erdészbálokra, már egyiküket sem találtam ott, megkezdődött az oktatás liberalizálása. Láthattuk, hogyan semmisül meg az egykori fegyelem, igényesség, és kezdtem sejteni, hogy ez a tendencia minden területen felerősödik. Mindez különösképpen érzékelhető volt a főiskolán. 1984-ben — az intézmény 1989- es forradalmát megelőzve —- a napilapokban is olvasható volt, hogy tanáraink harminc százaléka alkalmatlan a pályára. Évfolyamom, de a később végzettek is csalódottan, rossz szájízzel indultak útjukra a diploma- osztás után. A helyzet a későbbiekben inkább csak romlott. — Mindennek ellenére soha nem érezhette mellőzöttnek magát. Már húszas évei legelején emlékezetes filmekben, tévéjátékokban játszott, az utóbbi években pedig vezető színésze volt az egri társulatnak. — Pályám igazán boldog időszaka mindössze két évig tartott, amikor egy színház létrehozásában működtem közre tizenöt társammal. A legelső egri évben tíz bemutatót tartottunk, nagyszerű korszak volt. Aztán elkezdődött a rosszízű féltékenykedés időszaka, a színházi morális közállapotok megváltoztak, és a kép egyre sötétebb lett. Eljöttünk, pontosabban szándékunkat megneszelve kipenderítettek bennünket. Akkor megint úgy éreztem, hogy a padlóról kell kezdenem mindent. — Több szerződésajánlat között válogathatott. Miért döntött éppen Kecskemét melleit? —Vonzó volt a főváros közelsége, más munkalehetőségek, a tévé, a rádió, a kollégák, a színházak, a hírek és nem utolsósorban a család. Persze, megnézem az utaslistát is, mielőtt felszállók egy gépre. Tetszett a névsor, a régi tagok, de az új szerződők között is sok szimpatikus személyiséget találtam. — Milyennek látja az évadot? — Úgy tűnik, a közönség szeret színházba járni, az előadások sem ní- vótlanok. Nagyon sajnálom, hogy például a Hello Dollyban nem lehetek benne, mert mindig nagyon szerettem volna zenés darabban is játszani. — Ebben az évadban úgy alakultak a programjai, hogy csak a Szentivánéji álomban tép közönség elé. Bár a felkészülés időszaka nem volt probléma- mentes, az előadás visszhangja jó. Úgy tűnik, nincs oka rosszul érezni magát Kecskeméten. — Ami a Szentivánéji álmot illeti, érdekes, ám de vitatható produkciónak tartom. Most, egy újrakezdés elején azt gondolom, már csak abban lehet bízni, hogy valahol, valamilyen közösségben—legalább átmenetileg, egy bizonyos időszakra — kialakulhat egészséges színházi szituáció vagy egy igazi, szakmai-baráti kör. Minden közösségben igyekszem úgy asz- szimilálódni, hogy a produkciókból, az évadból a lehető legtöbbet hozzuk ki. Tudom, ez minimálpolitikának tűnik, de nem hiszem, hogy bárki is igénytelenséggel vádolhatna. Ennek érdekében mindig, mindenütt elmondtam a véleményemet, kaptam is érte. Ha egy színész olyan körülmények között dolgozik, amelyben — akár inspirációként — rombolják a lelkét, az legkésőbb a következő produkcióban megbosszulja magát. Ilyen helyzetben nem tudok játszani, „nem ér a nevem”. Nem könnyű megtanulnom, hogy ez egy olyan világ, amelyben nagyon sok a rettenetesen megijedt ember. A pozícióféltés zűrzavarában olyan gonosz dolgokra képesek, amelyektől később talán maguk is megijednek. Lehet, hogy valamennyi sziu indián vér is csörgedezik ereimben, mert tény: nagyon nehezen felejtek. Egy számomra igen kedves rendező, Sándor Pál szavtüt idézve, minden helyzetben az ember alapvető érzelmei dominálnak. Egy jó vagy rossz benyomás soha nem múlik el. Egy színésznek persze az is dolga, hogy megtanulja hasznosítani az indulatait. Károlyi Júlia A TARTALOMBÓL Forrás-vendégoldal 6. oldal Kölyökkutyákról új gazdiknak 7. oldal Divatos gyermekruhák 1. oldal Napi testápolás 7. oldal Receptötletek 7. oldal Lelki posta „Cicuka nagyon elkeseredett. Ő mindig így hívott. Ő, aki miatt most írok. ’90 nyarától ’91 júliusáig voltam együtt ezzel a fiúval. Nekem májusban akadt egy férfi, aki mindent végleg felkavart bennem. Most már tudom, hogy csak buta kaland volt, ami miatt képes voltam otthagyni a fiúmat. Pedig vigaszra és szeretetre lett volna szüksége, mert közben balesete történt. Nyolc hónap után eljött hozzám elbúcsúzni, mert egy év, három hónapot kapott a baleset miatt. Már a büntetőidejét tölti és én csak most jövök rá, hogy még mindig öt szeretem, és ő engem.” Ha tavaly májusban írta volna levelét, akkor bizonyára azt mondta volna el benne, mennyire felkavarta kapcsolatát egy férfi megjelenése az életében. Hiszen még most is úgy fogalmaz, hogy akkor véglegesnek tűnt ez az érzése. Azután néhány hónap, és kiderült buta kaland az egész. Biztosan akkor is őszintén úgy gondolta, hogy betoppan életébe egy nagy érzés, amit követnie kell. Most ismét így van ezzel. Megint egy tel- kavaró eseményt élt át, búcsúját régi kedvesétől. Éz az élménye újra arra készteti, hogy egész életére szóló nagy elhatározásokat forgasson fejében. Nem kellene kicsit óvatosabban bánni saját érzelmi megítélésével? Azt javaslom, előbb figyelje meg, mennyire tartósak érzelmei. De jelentős döntést semmiesetre se hozzon, főleg akkor ne, ha ezzel egy másik ember életét is befolyásolja. Gondolja át, menynyire játszik szerepet a lelki- ismeret-furdalás, a sajnálat abban, hogy most nehéz helyzetben lévő régi fiúját érzi mindennél fontosabbnak. Miért nem kereste annak módját, miként segíthetne neki szorult helyzetében akkor, amikor még szabadon volt, és bizonyára ugyanúgy nehéz perceket élt át, mint most. Gondolt rá? Felelősnek érezte magát érte? Mi volt az, ami csak a búcsúzáskor világosodott meg az ön számára a kettejük kapcsolatáról? Jó lenne, ha ezekre őszinte választ adna önmagának. Ne áltassa fiúját örök hűséggel és nagy szavakkal most, amikor ennyire kiszolgáltatott helyzetben van és minden jó szó százszorosán édes lehet a számára. Ha őszintén kötődik hozzá, akkor ezt sok figyelmes cselekedettel próbálja kimutatni. Minden lehetőségük megvan, hogy közös jövőt alakítsanak ki, ha egymáshoz való kötődésük kiállja az idő próbáját. Kúti Ibolya
