Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-25 / 72. szám
I I TISZTELT SZERKESZTŐSÉG 1992. március 25., 7. oldat Kedves Olvasóink! Változatlanul sok — közlésre szánt és arra érdemes — levelet kaptunk Önöktől, s így most sem okozott gondot az oldal-összeállítás. Alábbi, változatos témájú írásaik egyebek között foglalkoznak garázdákkal, a vízdíjszámítás fonákjával, és azzal a kérdéssel, hogy milyen üzlet a schillinges tőkebiztosítás. Soltvadkertről egyik olvasónk közli, hogy korábbi levelének nyilvánosságra hozatala segített garanciális javítási problémájának megoldásában. Közreműködésünkkel intéződött el egyik kiskunfélegyházi olvasónk kár- rendezési ügye is, az Állami Biztosítónál. Örülünk, hogy segíthettünk. Várjuk további leveleiket* (A szerk.) Ez a kocsma kész fertő Jó üzlet-e a schillinges tőkebiztosítás ? A közbiztonságot, nyugalmat, békét szerető állampolgárok nevében írom ezt a kis levelemet. Olyan eseménynek voltam szemtanúja, ami, sajnos, mindennap előfordul. Ajánlom ezt a pár sort a rendőrparancsnok figyelmébe. Nem tudom, meddig kell még tűrnünk a bűnözők, garázdák és egyéb, a közbiztonságra veszélyes „emberek” egyeduralmát a városban, de úgy érzem, hogy sokáig már nem lehet bírni. Tenni kell valamit addig, amig nem késő. Konkrétan. Itt, a Széchenyi- városrészben elszabadult a pokol. A Szimferopol tér eddig se volt békés terület, de mióta a Hörpincs elnevezésű kocsma megnyílt, a pokolnál is rosszabb a helyzet. A sok lézengő, részeg alak kint az utcán végzi el kis és nagy szükségletét, nyáron az utcán fetrengenek és molesztálják a lakosokat. A minap egy robosztus alak minden előzetes szó nélkül nekitámadt a fiatal gyerekeknek a Lóverseny utcában. Mivel a fent nevezett Hörpincs kocsma környékén lakom, láttam, hogy a támadó onnanjött ki. A fiúk reagálva a támadásra, könnygázspray-vel lefújták a garázdát, aki természetesen ösz- szeesett. Kérdem én, mit vétett annak a részegnek az a két 14-15 éves gyerek? Talán az volt neki a baja, hogy divatosan voltak öltözve? Nem tudom. Nem vagyok a vállalkozók ellensége, de ez a kocsma kész fertő. A nyáron le se merek majd menni az utcára. Rendőr nincs^Ha véletlenül arra kocsikáz- nak, akkor igyekeznek minél előbb eltűnni a környékről. A kocsiból ki se szállnak. Miért nincs gyalogos rendőr, aki be mer menni a rizikó- sabb helyekre is? Akár kutyával, vagy többen is egyszerre, mert manapság már a rendőrt is megtámadják. Sőt, ha a rendőr netalán visszaüt, akkor őt vonják felelősségre. Miért tud a lengyel piacon az az egy szál rendőr rendet tartani? Azért, mert 150 kilogramm körüli? Szerintem, nem azért. Ő inkább lepofozza a bűnözőt, minthogy feljelentse, mert a feljelentés nem ér semmit. Viszont attól a rendőrtől egy pofont kapni kész katasztrófa. Es neki van igaza. Tisztelet neki érte. A fiamtól tudom, hogy kicsoda Krajnyák Feri, az egykori juA Petőfi Népe március 4-ei számában Se gép, se pénz—hanem bírósági per címmel közölték panaszos levelemet. Ezek után az említett gőztisztító gépet forgalmazó bajai Elektro Bravúr Kisáruház — üzlet- politikai megfontolásból—átvállalta a „garanciális” javítás költségét. A gépet 1992. március 12-én megjavítva házhoz szállították. Remélem, a gép szervizelését hirdető Ag- vapol-Zentral Szerviz rövid időn bedós. Ő kellene a Széchenyibe, és biztos rend lenne. Apropó! Ha már belekezdtem, elmondom a saját privát véleményemet a jelenlegi Btk.-ról, amely bűnözőpárti. Időszerű lenne változtatni rajta, és a rendőrségi törvényt se ártana már megalkotni. Rendőrség! Kérdem én tisztelettel, a 17 éves fiam, a 19 éves lányom és jómagam nevében, mivel védjük meg magunkat, ha megtámadnak? A gázfegyver engedély- köteles és le kell vizsgázni belőle. Tessék mondani, belügyminiszter úr, a bűnöző is levizsgázik a használatából? Ő nem vizsgázik le, főleg gázfegyverből nem, mert neki igazi pisztolya van. Vagy mit tegyen egy ötvenkilós, békés polgár a 100 kilogrammos garázdával szemben? Hívja a rendőrséget? Mire azok kikocsikáznak a tett színhelyére, addig agyonverik. Én már tudom, hogy mit teszek. A közeljövőben utazom ki külföldre és a családom tagjainak hozok egy-egy gázfegyvert. Megvédjük magunkat. Elég volt. Inkább vállalom a pénzbírságot a gázfegyver illegális tartásáért, minthogy agyonverjenek. A „munkájukért” aránytalanul túlfizetett képviselő „urak” vásárolhatnak önvédelmi fegyvert, de a veszélyben levő átlagpolgár nem. Akkor tartom titokban a családommal együtt, és használom, amikor kell. Nem tudom, a rendőrparancsnok úr látta-e a Bosszúvágy című filmet? Ha nem, akkor ajánlom neki, nézze meg. Ott láthatja, hogy mivé fajul a bűnözés, ha engedik a garázdákat, vagy itt is elkelne egy Charles Bronson alak, aki dolgozik titokban. Tisztelt szerkesztőség! Kérem a fenti rövid eszmefuttatásomat rövidítés nélkül közzétenni, már ha merik. Én nem merem a nevemet aláírni, mert tartok attól, hogy a Hörpincs kocsma törzsközönsége bosszút áll rajtam. A fenti kocsmát ajánlom a köjál figyelmébe is. Mivel rálátok a lakásom ablakából a kocsmára, készíteni fogok néhány fényképet. Remélem, hogy a gázfegyvert nem kell használnom, de ha mégis ... Tisztelettel: L. A.-né 46 éves adminisztrátor Kecskemét lül igyekszik kiépíteni az egyelőre csak papíron levő hálózatát. Az ügy bizonyara elgondolkoztatja a szerviz vezetőit. Ezúton mondok köszönetét a Petőfi Népe szerkesztőségének, hogy levelem közzétételével hozzájárultak az ügy békés rendezéséhez. Nem kellett perre mennem. Varjú Zoltán Soltvadkert Tanács u. 65. A minap találkoztam egy régi barátommal. Elkezdtünk általános témákról beszélgetni, ám ő rövidesen rátért a lényegre. Elmondta, hogy WVP-s ügynök (ejtsd: vé- fanpé), és egy kiváló tőkebefektetést ajánl. Csak az a dolgom, hogy 15 éven át, évenként 100 ezer forintnak megfelelő schillinget kell egyben befizetnem. Kiszámoltam, hogy évi 12 ezer schillinggel számolva, 180 ezer schillinget takarékoskodom majd össze, és ez lesz az életbiztosításom haláleseti összege is. 15 év elteltével 50 százalék nyereséget kapok, plusz 90 ezer schillinget, így 270 ezer schilling boldog tulajdonosa leszek. Kicsit sokal- lottam az induló 12 ezer schillinget, de megnyugtatott, hogy csak ekkora összeggel lehetek WVP-s ügynök is egyben, ami akár egy karrier lehetőségét is magában rejti, hiszen egy másik személy beszervezéséért járó jutalék adómentes, mivel külföldről származik. Mivel barátom szentül meg van győződve arról, hogy a világ legjobb befektetését ajánlja, ezért vele nem, csak az olvasókkal osztom meg kételyeimet. Tudomásom szerint magyar állampolgárnak nem lehet olyan társaságnál biztosítása, amelyet nem jegyeztek be az Állami Biztosítás Felügyeletnél. Több, Magyarországon legálisan működő biztosítótársaságnak van ennél Az 1992. március 14-ei számuk 6. oldalán „Pesten és Kecskeméten — Történelmünk legfényesebb napjai” címmel Kenyeres Dénes tollából megjelent íráshoz kívánok néhány észrevételt tenni. Félretájékoztató, teljességgel valótlan a csoportkép alatti mondat: „A két utolsó, még élő kecskeméti ’48-as honvéd (középen, fehér szakállal) 1902-ben, tisztelők körében.” Az ominózus képen nem a két utolsó kecskeméti ’48-as honvéd látható. Középen, fehér szakállal (balról jobbra nézve) Szappanos István és Szappanos János látható. Az utolsó kecskeméti ’48-as honvéd pedig Batka Gáspár volt, aki a képen közölt dátumot (1902) követően, majd még csak negyedszázaddal később, 1927. augusztus 8- án halt meg. A feltüntetett 1902-es évet követően, 1906-ban került sor a Kos- suth-szobor avatására. Ezen az ünnepségen — amint azt többféle beállítású, ekkor készült csoportkép is bizonyítja — még negyvenöt kecskeméti szabadságharcos vett részt. A közterület éjszaka is közterület Egy csekk az ablaktörlő alatt címmel a közelmúltban képes cikket közölt a Petőfi Népe. Tisztában vagyok azzal, hogy sok autós követ el szabálysértést. Mégis felháborító, hogy már mindenki csak az autósokkal foglalkozik, többek között a közfelügyelők is... Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a közterület nemcsak nappal közterület, hanem mindig az. A közterület nem megy éjszakára nyugovóra, éjjel is közterület. Csak annyival más, hogy éjjel a vandálok uralkodnak rajta. De még nem láttam olyat, hogy egy közfelügyelő megszólított volna valakit, hogy a pad karfája nem ülőke, s az ülőke nem lábtartó, vagy a buszmegálló nem céllövölde. Továbbá, hogy a szemeteskukákat nem a Rákóczi út kellős közepére rendszeresítették, mert az ember úgy érzi, rutinpályán van a gépkocsijával. Jó lenne, ha a közfelügyelők az ilyeneket is figyelembe vennék, s ne a madarakkal térnének nyugovóra. Gondolom, a rendőrség létszámhiányban szenved, s egyébként is megvan az ő dolguk. Be kellene segíteni nekik, s a közfelügyeletnek is. Kérem, szíveskedjenek soraimat megjelentetni, mivel nem csak az egyéni véleményemet mondtam el. Hetényi István Kecskemét, Szolnokihegy 50. sokkal jobb tőkebiztosítása: a WVP által 15 évre garantált 50 százalékos hozam akár a Providenciánál, akár a holland biztosítónál jóval 100 százalék felett van (vagy a WVP csak azért ad 50 százalékot, mert a többi a piramisrendszerű ügynöki hálózat életbentartására kell?), a külföldről származó jövedelmek után a magyar adószabályok szerint adózni is kell, és 15 év után, ha nem kapom meg a várva várt schillingjeimet, hova forduljak reklamálni, hisz lehet, hogy a határ túloldalán az egész dolgot letagadják. Egy biztos: jó üzlet a schillinges biztosítás, csak nem annak a 15 ezer magyarnak, aki beszállt a láncba. Én, hogy szeretteimről gondoskodjak, már kötöttem tőke-életbiztosítást egy Magyarországon hivatalosan működő biztosítónál. És ezt javaslom minden felelősségteljesen gondolkodó magyar állampolgárnak. Kérem, hogy olvasói levelemet valamilyen formában jelentessék meg, mert mélységesen felháborít az, hogy illegálisan, hazánkban olyan nyugati társaságok működjenek, melyek a magyar embereket megtévesztve, rajtunk gazdagodnak meg. Méltatlan a többi, igen derék és nevezetes kecskemétivel szemben, hogy róluk megfeledkezve, két — a cikk írója számára — ismeretlen személyt jelölnek meg, hiszen még ezután haltak meg sokan. A ’48-asok közül valóban utolsónak elhunyt Batka Gáspárról egyébként a Petőfi Népe 1984. március 14-ei számában nemcsak cikket, hanem fényképet is közölt! Úgy vélem, az általam ismertetett tények és a levelemhez csatolt fénymásolatok alapján, már csak a „fehér szakállal” megnevezett Szappanos család férfi tagjai, a városunkban ma is élő leszármazottaik iránti tiszteletből is, illendő lenne a helyreigazítás. Tisztelettel: Szabó Tamás Kecskemét Petőfi Sándor u. 11. V. 109. (Tisztelt Szabó Úr! Szívesen adtunk helyet helyesbítő levelének. Sajnáljuk, hogy a csatolt fénymásolatok közül egyet sem tudunk közölni elmosódott, gyenge minőségük miatt. A szerk.) Fehér folt a farmernadrágon 1992. február 21-én vásároltam egy színes farmernadrágot, 2490 forintért, a kecskeméti Alföld Áruházban, az első emeleti Diamis Shopban. Háromnapi használat után a nadrágon fehér csík jelent meg. Ekkor kézmeleg vízben Ideál mosóporral kimostam. Az eredmény meglepő volt: hatalmas fehér folt lett a nadrág egyik szárán.. Reklamációmmal felkerestem a fent nevezett üzletet, és kértem az eladót, hogy a vásárlók könyvébe bejegyezhessem észrevételemet, valamint, hogy cseréljék ki a nadrágot, vagy az árát kérném vissza. Ők mereven elzárkóztak, és azt mondták, hogy ezt a nadrágot már nem tudják még egyszer eladni, csak a kukába tudnák kidobni, s hogy rajtam kívül még senki sem reklamált. Továbbá közölték velem, hogy rosszul mostam ki a nadrágot, mert megdörzsöltem, ezért keletkezett rajta a folt. Kérdésem ezek után: hogyan lehet mosni dörzsölés nélkül? Rózsa Imréné Kecskemét, Hajma u. 2. Kisebbik gyermekem születése óta értelmi fogyatékos. Szabadszállásról Kecskemétre, a Juhar utcai iskolába hordom, s mivel epilepsziás beteg is, és nem lehet tudni, hogy mikor lesz rosz- szul, gépkocsival járunk. Hétfőn megyünk, pénteken jövünk. így megy ez már 9. eve. Az út hetente 160, havonta 640 kilométer. így csak az üzemanyag 3200 Ft havonta. Az iskolai térítési díj havi 1440, a kötelező biztosítás 700 Ft, ez összesen 5340 Ft, minimum. Kecskemétről iskolánk igazgatója Visszakérem a tandíjamat, kamatos kamataival Alulírott kecskeméti vízfogyasztó azzal az alázatos kéréssel fordulok a nagy méltóságú Főhatóság elé, kötelezze az illetékes tantestületet arra, hogy az 50-60 évvel ezelőtt általam befizetett tandíjat kamatos kamataival együtt részemre visszafizessék. Kérésemet az alábbiakban indokolom. Velem úgy tanították, hogy a madárdal, a levegő, a víz stb. a szabad javak közé tartozik. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez nem így van. Ugyanis a Kecskeméti IKTV közölte, hogy a víz- és csatornahasználat díja havi 893 forint. Alázatosan kérem, hogy a fenti kalkulációt elkészítő és jóváhagyó szellemi dolgozókat képességüknek megfelelő — pl. takarító vagy utcaseprő — munkakörbe áthelyezni szíveskedjék. Kérésemet a következőkkel indokolom. Nyolcszáz négyzetméteres „földbirtokkal” rendelkezem, melynek öntözését magam, végzem. Tíz évvel ezelőtt fúrtam kutat, vásároltam felszerelést, ami ma is működik. Vízórám ugyan nincs, de becslésem szerint több mint egy köbméter vizet használok naponta. Évenként 400 forint körüli villanyszámlát fizetek, s ebből arra következtetek, hogy az évi vízfogyasztásom több mint 400 köbméter. Kalkulációm szerint, figyelembe - véve áramdíjat, értékcsökkenési leírást, adót, 100 százalékos nyereséget, csúszópénzt, jutalmat, prémiumot, tűrési határon belüli sikkasztást és más jelentéktelen költséget, az IKTV legfeljebb havi 100 forintot kérhetne. Ha a kalkulációja mást mutat, jöjjenek el hozzám, én majd elmagyarázom nekik, hogyan lehet olcsón vizet termelni. • • • '• U ti 1 • • ■ ' 'I' ÚJ Hegedűs József Kecskemét, Árpád krt. 19. II. 42. Én menjek polgári perre!? Tavaly november 12-én vásároltam 14 éves fiamnak egy edzőcipőt 2900 forintért, Kecskeméten, a Wesselényi utcai olasz áruk szaküzletében. A srác nagyon örült a divatos lábbelinek, de nem sokáig, mert február közepén a cipő bal sarkán már egy 8-10 centiméteres szakadás' éktelenkedett, a jobb lábason pedig ugyanott megrepedezett a bőr. Természetesen azonnal visszavittem a boltba, ahonnan fel- küldték a KERMI-hez szakvizsgálatra. Hamarosan meg is érkezett az eredmény. Nem hittem a szememnek: a KERMI szerint alaptalan volt a reklamációm. A papír alján pedig ez állott: ha nem értek egyet a szakvizsgálat megállapításával, polgári peres úton érvényesíthetem jogaimat. Egy csaknem háromezer forintos cipő tönkrement, nem egészen három hónap alatt. És ezek után még nekem kellene bíróságra rohangálnom az igazamért? A napokban Kiskunhalason járva, olcsó kis cipőt vásároltam egy butikban. A kereskedő nagyon kedvesen felhívta a figyelmemet rá, hogy ha hat hónap alatt bármi probléma adódna a lábbelivel, azonnal visszacseréli. Lám csak: milyen egyszerű ez a dolog. Még KERMI-vizsgálat sem kell hozzá! Bercsényi Zsoltné Kecskemét, Batthyány u. 21. kérte a szabadszállási önkormányzatot, hogy vállalja át tőlünk a térítési díj összegét. S az önkormányzat 1992. február 1-jétől magára vállalt havi 500 Ft-ot. Áz biztos, hogy soha többé nem fordulok segélyért az önkormányzathoz, engem ne alázzanak meg! A múlt év végig üzemanyag-téritési díjat is kaptam, de 1992. január l-jével azt is elvették tőlem. Fehér Sándorné Szabadszállás, Felsőszőlők 43. NAPJAINK HUMORÁBÓL — Uram! Ez a pénz hamis! — A farmer is! Az oldalt összeállította: Rapi Miklós Van gép — nincs per! D. T. Kecskemét Batka Gáspár volt az utolsó ’48 -as kecskeméti honvéd ... engem ne alázzanak meg!” Címünk: Petőfi Népe 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A LEVÉLVÁLTÁS A kárigény jogos volt A Milyen az ilyen biztosító? címmel a Petőfi Népe február 26-ai számában megjelent olvasói levélre vonatkozóan kívánok tájékoztatást adni, miután tartalmát illetően vizsgálatot indítottam. Eszerint ügyfelünk (Kisné Hunyadi Katalin, Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos u. 59. II. 82. A szerk.), gépkocsikárát időben, a gépjármüvek felelősségbiztosítása alapján rendeztük. Egyéb járulékos kárigényei közül a levélben is említett taxiszámla téríthetőségének megalapozottságát hivatalból vizsgálnunk kellett, melyhez szükséges volt ügyfelünk nyilatkozata. Ez ügyben írt indokai alapján igénye megalapozott volt. Sajnos, levele csak közvetve került hozzám, mivel nem illetékes helyre, az Állami Biztosító Rt. Bács-Kiskun Megyei Kárrendezési Irodájához címezte. Második levele már el Áém jutott hózzám. E helyiét-’ bői adódóan fordult elő, hogy. ügyintézőnknél elakadt, akivel szemben felelősségre vonást sem tudtam alkalmazni, mivel már nem dolgozik irodánknál. Ügyfelünk e kárigényét is kielégítettük már a cikk megjelenésének időpontjában. Annyit még megjegyzek, hogy ha ügyfelünk igényének érvényesítését a megfelelő helyen és módon reklamálja, úgy nem az újság hasábjairól kell tudomást szerezni ügyének elakadásáról. Kelemen László igazgató Ha a „sivatagban” lehetett... A közelmúltban a bajai és a megyei lap is foglalkozott a szeremlei Sugovica (Duna-ág) állapotával. A bajai és a szeremlei közvélemény egyaránt a Deák-zsilipnél emelt töltés újbóli megnyitásában látná a megoldást. A hivatalos ellenérv: az óriási földmunkára nincs pénz, s ha lenne is, továbbra sem mozogna víz, s így újra eliszaposodna a meder. A kérdés eldöntésére nem vagyok hivatott, de azt hiszem, a múltban hosszabb ideig volt nyitott ez a Duna-ág, mint lezárt, s mégsem iszaposodott el. Evekkel ezelőtt Szeged mellett, messze a Tiszától, a „sivatagban” nemzetközi színvonalú evezőspályát létesítettek. Baja városnak nagy múltú evezős- és egyre erősödő kajak-kenu sportja van, nem is beszélve a nemzetközi eredményeket produkáló motorcsónakosokról. Pályájuk nincs. Azt hiszem, ha a Duna-ág komplex hasznosításán gondolkodnánk, a pénzforrásokat is meg lehetne találni, különösen most, hogy hazánk megkapta az Expót. Egy minden igényt kielégítő evezőspálya megépítése nemcsak a helyi sportot, hanem az országosat is jól szolgálná. Szolgálná a turizmust és jellegeben (mint Víziváros), növelné Baja hírnevét és csatlakozhatna az Expóhoz. Közvetve munkahelyteremtő beruházás lenne. Ez az elképzelés talán még a külföldi tőkét is vonzaná. Szabados Imre Baja, Székely u. 3.