Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21 / 69. szám
2. oldal. 1992. március 21. PETŐFI NÉPE KÉRDŐJELEK Mi lesz 2000-ben? Ilyennek látja az ezredfordulót Faith Popcorn ismert amerikai jövőkutató: „Az emberiség történetében elsőízben a dzsungel biztonságosabb lesz, mint a civilizált világ. A vadonban ugyanis nincsenek kábítószerek, metró-gyilkosságok, azbeszt és rakéták”. S mit ígérhet a futurológus a biztos bizonytalanságok ellentételeként a civilizációban élőknek? Több védettséget a négy fal között; izgalmas kül- világi eseményeket — politikát is — tv-n keresztül és szórakoztató látogatásokat a Disney-világban; hosszabb ifjúságot és egészségesebb öregséget; kellemesebb munkát és sokszínűbb életmódot; személyes közreműködést — vagyis több politikát — az életfeltételek megteremtésében és megőrzésében. Mi tehát a várható végeredmény? „2000-ig a közhangulat összességében javul a világban, de az értékrendek megváltoznak" — ez Popcorn tudományos próféciája. Ami mindebből világos: unatkozni nem fogunk sem az ezredfordulón, sem addig. Törekedjünk rá, hogy megéljük! Kocsis Tamás Egyeztetés a békési kormánymegbeszélés előtt Magyar konzulátus Los Angelesben Pénteken Los Angelesben ünnepélyes keretek között megnyílt Magyar- ország új főkonzulátusa. Az esemény díszvendége Tom Bradley, Los Angeles polgármestere volt. Egy hét múlva nyári időszámítás Egy hét múlva, március 29-én, vasárnap kezdődik újra a nyári időszámítás, amely szerint egy órával előbbre kell állítani az időmérő szerkezeteket. Hivatalosan vasárnap hajnali két órakor történik az átállítás, tehát az órák mutatóit akkor forgatják három órára. Ennek éppen az ellenkezőjére kerül sor szeptember 27-én, a nyári időszámítás végén, amikor majd három óráról két órára kell visszaigazítani a kronométereket. Amerikai—magyar együttműködés New Yorkban a magyarországi beruházásokról és a joghallgatók cseréjéről, Washingtonban a bűnüldözésben való együttműködésről tárgyalt Balsai István. Az igazságügyminiszter néhány napos, nem hivatalos látogatást tett az Egyesült Államokban. A miniszter mind New Yorkban, mind Washingtonban szakköröknek tájékoztatást adott az elmúlt két év magyar jogalkotási munkájáról, a piac- gazdaság jogi kereteinek megteremtéséről, a külföldi beruházások szabályozásáról. Aki teheti, halassza el líbiai utazását A magyar Külügyminisztérium értesülései szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa a közeljövőben tárgyalja egy olyan határozat elfogadását, amely szankciók bevezetését jelentené Líbia vonatkozásában, amiért vonakodik eleget tenni egy korábbi ENSZ-határo- zat rendelkezéseinek — közölte péntek délután az MTI-vel a Külügyminisztérium sajtóosztálya. Az ENSZ-szankciók — egyebek között — Líbia és a külvilág légi összeköttetésének megszakadását eredményezhetik. Ez nagyban megnehezítené a külföldi állampolgárok számára Líbia elhagyását, és a líbiai hatóságok maguk is bevezethetik a Líbiában tartózkodó külföldi állampolgárok bizonyos fokú mozgáskorlátozását. A kialakult helyzetre való tekintettel a magyar Külügyminisztérium — számos európai állam, valamint az Egyesült Államok hasonló tartalmú felszólításával összhangban — felhívja a Líbiában tartózkodó, vagy oda kiutazni készülő magyar állampolgárok figyelmét, hogy saját érdekükben, különösképpen a családok és gyermekek esetében, fontolják meg kinntartózkodásuk legalábbis átmeneti jellegű megszakítását vagy kiutazásuk elhalasztását. A szombati kormánymegbeszélés előtt pénteken a tárcák államtitkárai, helyettes államtitkárai és főosztályvezetői, valamint a Békés megyei önkormányzatok vezető képviselői egyeztető tárgyalást folytattak. A dél-alföldi térség gondjairól, különösképpen Békés megye területfejlesztési, foglalkoztatási, ivóvízellátási és környezetvédelmi problémáiról a megyei önkormányzat, valamint a köztársasági megbízotti hivatal elemzést, feladatmeghatározó előterjesztést készített, s ezeket, továbbá a kormányzat és a Viharsarok lehetőségeit és igényeit a pénteki tárgyaláson igyekeztek összhangba hozni. Az ország egyik legelmaradottabb, hosszú idő óta folyamatosan csökkenő népességű és elöregedő, súlyos foglalkoztatási gondokkal küszködő megyéje, Békés, egyebek közt a munkahelyteremtést elősegítő műszaki infrastrukturális beruházásokhoz, a Békéscsaba— Gyula közti országút szélesítéséhez, új határátkelők létesítéséhez, a békéscsabai regionális átképzőközpont felállításához szeretne központi támogatást szerezni. A kiemelt kezelésre javasolt fejlesztések és támogatások végösszege jóval meghaladja a másfél milliárd forintot. A Békés Megyei Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldala csütörtökön állásfoglalásban tiltakozott az ellen, hogy nem vehetnek részt sem a pénteki előkészítő tárgyaláson, sem a szombati kormánymegbeszélésen. A két fél egy-egy képviselőjét szerette volna elküldeni a tárgyalásokra, ám a szervezők helyhiányra hivatkozva elutasították a kérést. Az érdekegyeztető tanács véleményét egyébként beépítették az előkészítő anyagba, s a tanács több tagja is reszt vett — igaz, más minőségben — a megbeszéléseken. Horvátország számít a magyar árukra Április 21—26. között rendezik meg az idén a Zágrábi Vásárt, mégpedig az újjáépítés jegyében. Juraj Centner, a Zágrábi Vásár reklámfőnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatón elmondotta: a 12 szakkiállítást tartalmazó vásárt 60 ezer négyzetméteren rendezik meg. A horvatok abban bíznak, hogy sok ország képviselteti magát, mert egy országon úgy lehet segíteni, ha kereskednek vele. A magyar—horvát gazdasági kapcsolatokról Slavko Begic, a Horvát Gazdasági Kamara képviselője elmondta, hogy az árucsereforgalom 1991-ben meghaladta a 100 miihó dollárt, de ez egyáltalán nem tükrözi a lehetőségeket. Aláírás előtt áll a kis- határ menti forgalmat érintő egyezmény, amely a határtól 50 kilométeres sávban termelt áruk szabad mozgását biztosítja. Ugyancsak megszületik a kormányközi kereskedelmi megállapodás, illetve a két ország közötti közlekedési egyezmény. A külkereskedelmi mérleg a horvátok részére kiegyenlítetlen, hiszen jóval többet vásárolnák Magyarországtól, mint amennyit eladnak. A Zágrábi Vásár jó alkalom lehet arra, hogy a magyar üzletfelek tájékozódhassanak a horvát importlehetőségekről. Az újságírókat leginkább az érdekelte, hogy miként tud a magyar építőipar a horvátországi újjáépítésbe bekapcsolódni. Slavko Begic elmondta, hogy bizonyos épületeket csak felújítani kell, míg egyes városoknál szükség lesz az újjáépítésre. A munkák felett a horvát kormány vállalt fővédnökséget. A külföldiek segítségére mindenféleképpen szükség lesz, hiszen Horvátország építőipara jelentősen károsodott. A felújítás első lépése könnyűszerkezetes létesítmények építését jelenti. Horvátországban ugyanis 500 ezer menekültnek kell gyorsan lakásmegoldást találni. A munkák értékének elszámolására többféle lehetőség is nyílik a két ország között. Vita a bírósági elnökök kinevezése körül » A Magyar Bírói Egyesület Elnöksége pénteken a következő állásfoglalás közzétételére kérte az MTI-t: „A bírói testület és az igazságügy-miniszter között a megyei bírósági elnökök kinevezése körül kialakult vita a nagy nyilvánosság előtt folyik és az egész közvéleményt foglalkoztatja. A tisztújítás nyitányát jelentő megyei bírósági elnöki kinevezések nyilvánosságra hozatala után kiderült: dr. Balsai István igazságügy-miniszter több megyében az összbírói értekezlet állásfoglalását figyelmen kívül hagyva, a bírák többsége által nem támogatott személyt nevezett ki elnöknek, vagyis mellőzte az új pályázat kiírását, a jogszabály által előírt további érdekegyeztetést. Nyomatékosan hangsúlyozzuk: a Bírói Egyesület kezdettől fogva támogatta az igazságszolgáltatás megfelelő működését biztosító személycseréket, azonban az igazságügy-miniszter által alkalmazott jogértelmezéssel nem tudunk egyetérteni, mert a bírói testületek beleszólási jogát csorbítja és törvény- sértő. Ezért elengedhetetlennek tartjuk, hogy azokban a megyékben, ahol a kinevezés jogsértő módon történt, az igazságügy-miniszter az érintett bírói testületekkel jusson kompromisz- szumra. A bírósági vezetői kinevezések zöme még hátravan, amelyekre a törvény ugyanazon rendelkezései vonatkoznak, mint az elnökök esetében. A törvénnyel összhangban nem álló miniszteri jogértelmezés ezért további konfliktusok forrása lehet, és a bíróságok működésében zavart okozhat. A magyar igazságszolgáltatás érdeke ezert parancso- lóan megköveteli, hogy az igazságügyi kormányzat a továbbiakban garantálja a bírósági vezetők kinevezésére vonatkozó törvényi rendelkezések egyértelmű és következetes betartását. KATONAI ELLENORZOCSOPORT Az Európai Hagyományos Fegyveres Erőket Korlátozó Szerződés keretében — a terveknek megfelelően — amerikai katonai csoport gyakorló ellenőrzést hajtott végre március 15—20. között a Magyar Honvédség alakulatainál: Debrecenben a Bocskai István Gépesített Lövészdandárnál, Táborfalván a kiképzőbázison, valamint Kalocsán a Dobó István Harckocsidandárnál. Az amerikai ellenőrzőcsoport pénteken elutazott hazánkból. Vita az angolkisasszonyok épületéről (Folytatás az 1. oldalról) Mivel Kecskemét belvárosa a nemzeti örökség része, a bizottsági ülésen jelen volt Lampert Rózsa a műemléki hivatal részéről, aki szerint inkább a jelenlegi egyemeletes nagyságban kellene gondolkodni. Szerinte ugyanis a kétemeletes épület — építészközhellyel — konkurálna a városházával. Azt is elmondta, hogy a műemléki hivatal csak az elfogadott végleges terv alapján ad engedélyt a földszinti üzletek kialakítására, mivel a tervezett boltívek nagyságának, arányainak kialakításánál nem mindegy, bogy egy- vagy kétemeletes lesz az épület. Az ülésen megtudtuk, hogy az egyház az üzletek és az irodák hasznosításával gondolja a felújításhoz szükséges összeg egy részét előteremteni és ezért több bizottsági tag a felújítás befejezéséig kialakuló átmeneti állapottól féltette a városképet. Az építészeti bizottság végül Kereskedelmi dolgozók bérigénye A kereskedelem középszintű munkaadói és munkavállalói szervezetei pénteken az ágazati, szakmai kollektív kereszteződés elveiről, valamint bérkérdésekről írtak alá megállapodást. Rögzítették, hogy a szakmában idén a 23 százalékos átlagkereset-növelést tartják indokoltnak. Ennek a munkahelyi kollektív szerződésekben történő juttatását segíti. Ahol a gazdasági feltételek ezt nem teszik lehetővé, ott is legalább 13 százalékos keresetnövelést tartanak szükségesnek. Amennyiben a gazdasági feltételek ezt lehetővé teszik, a 13 százaléknál kisebb átlagkereset-növelés nem maradhat el. Azoknál a vállalkozásoknál, ahol a gazdasági gondok a minimális bérfejlesztésre sem adnak lehetőséget, a helyi kollektív szerződés megkötése előtt alapos elemzés szükséges. A felek javasolják tagjaiknak, hogy a 28 százalékot meghaladó átlagkereset-növelés tervezésénél tanúsítsanak önmérsékletet. A felek a következő hónapokban kidolgozzák a teljes körű ágazati kollektív keretszerződés feltétel- rendszerét és belső szabályait. Az egyezményt a Magyar Gazdasági Kamara Országos Kereskedelmi Szövetségének, a Belkereskedelmi Dolgozók Szakmai Szakszervezetének, az Elelmi- szer-kereskédeimi Dolgozók Önálló Szakszervezetének, a Termelőeszköz- kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének képviselője írta alá. Újabb áldozata van Tatabányán a gerincfestésnek Még egy halálos áldozata van annak a különös ügynek, amely Tatabányán a Komárom-Eszter- gom megyei kórházban történt. Több mint egyhetes kómás állapot után elhunyt az a középkorú nőbeteg, akinél szintén gerincfestés után lépett fel a súlyos, görcsös állapot. Mint a sajtó közölte, a tatabányai kórházban különös haláleset történt; egy rutinvizsgálat nyomán rosszul lett öt beteg. Valamennyiüknél gerincfestést végeztek sérv gyanúja miatt, s hat órával a vizsgálatokat követően mindannyiuk- nál görcsös roham jelentkezett. Egyikükön, egy 34 éves fiatalemberen már nem tudtak segíteni, halálának közvetlen oka szívműködés leállása volt. A kórház orvos igazgatójának bejelentésére a rendőrség még vizsgálja a különös haláleset körülményeit. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Kiújultak a tüzérségi támadások A zágrábi rádió jelentése szerint péntekre virradóra a jugoszláv hadsereg tüzérségi támadást intézett több dalmáciai és szlavóniai város ellen. Heves lövöldözés volt Zara és Sibenik körzetében. A hét elején még csak szórványos incidensek egyre súlyosabb összetűzésekké fajulnak, s Belgrádban azzal magyarázzák a harcok kiújulá- sát, hogy rövidesen tisztázni kell a területek ENSZ-védnökség alá helyezésének pontos menetrendjét, a körzetek kiterjedését. A Tanjug jelentése szerint az elmúlt napokhoz hasonlóan csütörtök délután ismét horvát félkatonai egységek sértették meg a fegyverszünetet Nyugat-Szlavóniában. A belgrádi hírügynökség szerint a nyugat-szlavóniai frontokon késő estig tartott a horvát támadás. Grúzia mint megfigyelő Kijevben Leonyid Kravcsuk ukrán elnök borúlátó megnyitójával vette kezdetét tegnap délelőtt a Független Államok Közösségének csúcstalálkozója, amelyen mind a 11 tagállam képviselteti magát. Grúzia ismét megfigyelőként van jelen a tanácskozáson. A tanácskozás keretében összesen 21 napirendi pontot — a hadsereg jövőjével és a mélypontra jutott gazdasági kapcsolatok témakörével kapcsolatos kérdést — vitatnak meg a résztvevők. A kijevi vezetés a korábban kiszivárogtatott értesülések szerint partnereinek tudomására hozta: amennyiben ezúttal sem sikerülne dűlőre jutni a közösség jövőjével kapcsolatos alapvető kérdésekben, így mindenekelőtt a hadsereg ügyében, akkor Ukrajna hátat fordít az Államközösségnek. Vance Karabahban tárgyalt Cyrus Vance, az ENSZ-főtitkár különmegbízottja tegnap tényfeltáró küldetésben Karabahba érkezett. Azonnal megkezdte tárgyalásait a helyi tisztségviselőkkel. Örmény biztonsági források szerint Hankendit (Sztyepanakertet) a megbízott érkezése előtt közvetlenül tüzérségi támadás érte, sőt az ágyúzás folytatódott a tárgyalások ideje alatt is. Moldova Románia segítségében bízik Moldova szükség esetén Romániához fog segítségért fordulni, amennyiben biztonságát veszélyeztetve érzi. Erről Chi$ináuban a moldovai elnök beszélt a Magyar Televíziónak és a BBC brit televíziónak adott nyilatkozatában. Az elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a közeljövőben aláírásra kerülő moldován—román államközi szerződés tartalmazni fog egy, a segítségnyújtásra utaló biztonsági kitételt is. Ion Iliescu román elnök rövidesen Moldovába látogat a szerződés aláírására. Elhunyt az egykori erdélyi püspök Csütörtökön, 83 éves korában elhunyt Nagy Gyula, az erdélyi református egyházkerület volt püspöke, aki 27 évig töltötte be ezt a tisztséget. Nagy Gyula 1909-ben született a Kovászna melletti Csomakörő- sön. Kolozsváron végezte a teológiát. Petrozsényben és a környező falvakban 18 évig lelkipásztorkodott, majd Nagyszebenben szolgált lelkészként és esperesként. 1962-ben választották az erdélyi református egyházkerület sorrendben 43. püspökének. NIPPON BARBIE OÁZIS Gondoljon a nyárra, száz nyeremény várja az Orosházi Sütő- és Édesipari Vállalat nagyszabású nyereményakcióján. Első díj: kéthetes, kétszemélyes üdülés Gyopárosfürdőn. Második díj: egyhetes, kétszemélyes üdülés Gyopárosfürdőn (mindkettő önellátó formában). További száz nyeremény! Aki részt vesz a nyereményakcióban, annak a gyár által forgalmazott, az országban mindenütt kapható csokoládéiban — Nippon, Barbie, Oázis — elhelyezett betűkből ki kell raknia valamelyik termék nevét és azt levelezőlapra ragasztva július 25-éig postára adnia a vállalat címére: 5900 Orosháza, Gyártelep u. 5. Sorsolás: 1992. július 31. Az akció április 1-jén indul! NIPPON BARBIE Keresse az üzletekben! OÁZIS nem foglalt állást abban, hogy az épület hány emeletes legyen, vagyis a földszinti üzletek egyelőre nem alakíthatók ki. A beruházás problémakörét a polgármester és az egyházi ingatlanokra alakított ad hoc bizottságra testálták. (A remények szerint a katolikus egyházzal való folyamatos egyeztetéssel és kölcsönös támogatással segíti majd az önkormányzat a beruházást.) A felelősség ilyetén átadása ellenére a kollégium és az iskola szeptembertől elkezdheti tevékenységét. Abban is reménykedhetünk, hogy a frekventált helyen lévő üzletek kialakítása nem szenved komolyabb késést és nem éri anyagi kár az egyházat. A kollégium és a tornaterem kialakítására is minden bizonnyal megkapják az ösz- szesen 7 millió 800 ezer forintos központi céltámogatást, amelynek felhasználását az Állami Számvevőszék ellenőrzi. Szóval, az élet majd csak megoldja a dolgokat. . . M. Gy. OPEL ASTRA-NYEREMÉNYJÁTÉK íme, az Ön igaz barátja! Az Opel legújabb modellje vigyáz az ön pénzére, kis fogyasztású, s emellett a vezetés örömteli élményét nyújtja, igaz barátjaként. Egy újság áráért — egy Opel! Ezt kínáljuk előfizetőinknek a Tormási Kft.-vel közös nyereményjátékunkkal. Keressék a lapban a szerencseszelvényt — megjelenése előtti napon itt négylevelü lóhere található —, kitöltve küldjék be címünkre: Petőfi Népe, 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. A borítékra írják rá: OPEL ASTRA. Ahány szelvény — annyi esély! PETŐFI NÉPE Tormasiék Opel-márkakeres- kedése és -szervize Kecskeméten, a Jász u. 24. alatt található, várják a megrendelőket. Akik május 30-áig Ast- rát rendelnek náluk, azok közt 30, 20, illetve 10 százalékos árkedvezményt sorsolnak ki. Jó úton jár, aki Astrára vár! TORMÁSI KFT. Opel-márkakereskedő és -márkaszerviz Kecskemét, Jász u. 24. Telelőn: 76/21-593 i