Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-20 / 68. szám

4. oldal, 1992. március 20. PETŐFI NÉPE 95 IRÁNYMUTATÓ SZELLEMŰ 55 Andrásfalvi Bertalan a kalocsai folklórfesztiválról Mint a zsűri tagját kérdeztem 1984-ben a kalocsai folklórtalálko­zóról kialakult véleményéről And­rásfalvi Bertalant, a néprajz tudó­sát. Válaszának főbb megállapítá­sait beépítettem a népművészet ün­nepéről írt összefoglaló cikkembe. A tizenegyedik fesztivál előké­születeinek megkezdésekor tanul­ságosnak érzem az új demokrácia első közoktatási és művelődési mi­niszterének majd egy évtizeddel korábbi, ma is időszerű értékelé­sét. Példamutatónak és követen­dőnek minősítette a Bács-Kiskun megyeiek kezdeményezését. „Kalocsa — szerény tudomá­som szerint — azonkívül, hogy ha­zánkban az egyetlen nemzetközi folklórfesztivál, melyen kifejezet­ten a folklór hű megőrzését kérik számon és bírálják el, kiemelkedik abban is, hogy a folklórmegőrzés és a színpadra vitel elméleti és gya­Óriási csattanásra lettek figyel­mesek a Soltvadkerthez tartozó Selymesen, a vasúti kereszteződés környékén dolgozó, vagy ott lakó emberek 1991. június 21-én tizen­egy óra körül: a közút-vasút ke­reszteződésében egy mozdony el­ütötte az ott éppen áthaladni szán­dékozó kamiont. Csodával hatá­ros módon személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban meghaladta a hárommillió forin­tot. Közlekedési baleset történt s a kamion vezetője, Hermann Ri­chard Siegfried német állampol­gárt vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt vonták felelősségre. A harminchárom éves fiatalember — aki autószerelő és gépkocsiveze­tő, s aki a Mercedes típusú kami­onnal már 200 ezer kilométert ve­zetett a balesetig — bíróság elé ke­rült, ahol a következők derültek ki: Hermann Richard négy éve járja tartálykamionnal Európát, eddig balesetet, szabálysértést nem köve­tett el. Ezen az 53-as úton is több­ször elhaladt már, amikor Jugo­szláviából Szászhalombattára igyekezett, hogy ott megtöltse a tartályt. Elmondása szerint az elő­ző éjszakán hat órát aludt, kipi­henten vezette a járműszerelvényt, amely tökéletes műszaki állapot­ban volt. Az úton nem volt jelentő­sebb forgalom, a látási viszonyok­kal sem volt gondja, csupán a szél­védőre tapadt apró bogarakat, muslincákat „kente szét” az ablak­törlő, de azért jól látott. A keresz­teződés felé haladva későn vette észre, hogy a fénysorompó pirosán villog. Amikor azonban ezt ta­pasztalta, hirtelen fékezett, majd a pillanat egy töredéke alatt arra gondolt, hogy ebben az esetben ép­pen a kereszteződésben fog megáll­ni a kamion, ezért gázt adott, hogy reményei szerint — átszaladjon. Ez azonban, sajnos, már nem sike­rült, mert éppen akkor ért oda a mozdony és telibe találta a tartály- kocsit. Az ütközés erejére jellemző. • Andrásfalvi Bertalan 1991-ben. korlati kérdéseit az ott bemutatott műsorok alapján tárgyalja meg. A zsűri tehát nemcsak bírál, ha­nem tanácskozik, művészeti és tu­dományos kérdéseket igyekszik tisztázni. Az idei tanácskozás után ne­hogy a több tonnás kamion elso­dorta a fénysorompót, leborotvál­ta a kapcsolószekrényt és kerekei­vel fölfelé fordulva, mintegy negy­ven méterre az ütközés helyétől, az út melletti mélyedésben megállt. De a motorja még működött. A gépkocsivezető leállította a mo­tort és kimászott a fülkéből. Ekkor már többen a helyszínen voltak, az a kerékpáros férfi is, aki vele szem­ben, a sorompó túloldalán állva integetett neki, amikor látta, hogy nem akar megállni. A mozdony egyedül száguldott a pályán, 101 kilométeres sebes­séggel, ami — a szakértő megálla­pítása szerint — teljesen szabályos sebesség volt, hiszen a MÁV elő­írásai szerint a megengedett maxi­mális sebesség 130 kilométer órán­ként. Mindazonáltal a mozdony „szolgálatképtelenné” vált, benne több mint félmillió forintnyi kár keletkezett. Az elsodort fényso­rompó és a kapcsolószekrény érté­ke is meghaladta a 400 ezer forin­tot. Legnagyobb mértékben — szinte totálisan — maga a Merce­des kamion sérült meg: a kár ősz- szege kétmillió forint. A bíróság a vétkes kamionost 145 napi tétel pénzbüntetés megfi­zetésére kötelezte, egynapi tételt ezer forintban állapítva meg. Ez azt jelenti, hogy ha nem fizeti meg a 145 ezer forintot, akkor 145 na­pot kell börtönben töltenie. Her­mann Richard Siegfried azonban a Kiskőrösi Városi Ügyészségen le­tétbe helyezett 150 ezer forintot, amelyből fedezhető a pénzbünte­tés, sőt kifutja az eddig felmerült 4235 forint bűnügyi költséget is. Az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. Nem kétséges, hogy a kamion­vezető is tudta: ha pirosat mutat a fénysorompójön a vonat. Az sem lehet vitás, hogy ezután jobban odafigyel a lámpákra, ezt a selyme- si kereszteződésben egy életre meg­tanulta. Az már más kérdés, hogy túlságosan borsos árat kellett fizet­ni „tandíjként”. G. S. kém, éppen a külföldi zsűritagok és megfigyelők felszólalásai alap­ján az a kép alakult ki, hogy a folklór megőrzésének és bemutatá­sának van egy sajátosan magyar­nak tartott szemlélete; ez a tudo­mányos kutatásokra alapozó folk­lór-ápolás, -megelevenítés, -értéke­lés. Ez nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen irány, felfogás Magyaror­szágon a folklórral kapcsolatban, de a többi a folklórt egy új nemze­ti, szocialista stb. tömegkultúra alapanyagának tekintő, azt meré­szen és önkényesen, látványosan feldolgozó irányzatok másutt van­nak, másutt is ezeknek kedvez az idegenforgalmi vagy üzleti sikert vadászó, közvéleménynek is elne­vezett kultúrpolitika. Éppen a kalocsai fesztiválon megnyilatkozó, elvi alapjait a vi­tákban tisztázó, ,néprajzi’ szemlé­letű, tudományos kutatásokra ala­pozó magyarnak nevezett felfogás nagy hatással volt a zsűri tagjaira és vendégeire, példa és iránymuta­tó szelleműnek nevezve azt...” Az akkor pécsi illetőségű kutató szerint a fellépő együttesek többsé­ge megfelelt a fesztivál követelmé­nyeinek. A csaknem kéttucatból csupán öt csoportot kritizált. „Bosszantó volt a bolgár, a krími és a tambowi orosz együttesek mes­terkéltsége, az osztrákok némely részének felkészületlensége és az a mód is, ahogyan nagylétszá­mú, lelkes kalocsai (és vidéki) tán­cosok műsorát tömegrevüvé alakí­tották át.” Miniszterként sokat tehet And­rásfalvi Bertalan a folklór megőr­zésének és bemutatásának sajáto­san magyar szellemű gyakorlatá­nak az eddiginél szélesebb körű ér­vényesüléséért. H. N. A Lakitelek Alapítvány szabadszállási díjnyertesei Az általános iskola Napsugár művészeti csoportja (25 ezer Ft), a Denevér Klub Kft. (20 ezer Ft), a József Attila Művelődési Ház Kis­kun népdalkor és citerazenekar, helyőrségi klub tánccsoportja (mindkettő 12 ezer Ft). Megalakult a horvát tudományos intézet A mai nappal megkezdi működé­sét a magyarországi horvátok tudomá­nyos intézete —jelentette be Gyúrok Já­nos, az új intézmény igazgatója az MT A Pécsi Akadémiai Bizottsága székházá­ban megtartott sajtótájékoztatón. A horvát intézet a következőkben irá­nyítja és összefogja a nemzetiségi kuta­tási munkát. Egyelőre négy szakmai­tudományos csoportot hoztak létre: is­kolapedagógiai, történeti, néprajzi és szociológiai munkaközösséget. Az egyes csoportok vezetői a nemzetiség­kutatás jeles művelői, sorrendben Ba- rity Ernő és Sokcsevics Dénes egyetemi tanárok, Sárosáé György, a mohácsi múzeum és végül Gyúrok János, az in té- zet igazgatója. Az idei legfőbb feladat az iskolare­form előtt álló horvát oktatásügy szá­mára megfelelő háttéranyagot kidol­gozni, az erre irányuló tudományos vizsgálatok alapján. A sajtótájékoztató során fontos célki­tűzésként jelölték meg a horvát értelmi­ség felkészítését az anyanyelven való publikálásra, kinevelni azt a tudósréte­get, mely alkalmas a nemzetiségkutatás előtt álló hatalmas feladatok megoldá­sára. Különös jelentősége van az intézet nemzetiségi iskola modellvizsgálatái­nak Bács-Kiskun megyét illetően. Itt nagy számban, 16 településen élnek bu- nyevác-, illetve sokác-horvátok. Anya­nyelvűk és hagyományaik megőrzése — ez a többségi nemzet érdeke és erköl­csi kötelessége is — a horvát intézet megalakulásával új lendületet és támo­gatást kap. Gál Zoltán KIÁLLÍTÁS SIMONYI ANTAL MUNKÁIBÓL • Simonyi Antal: Ismeretlen nő (1867). Megnyílik a Magyar Fotográfiai Múzeum Ma nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a Magyar Fotográfiai Múzeum. Az intézmény vezetője, Kincses Károly fo­tómuzeológus a múlt század közepén a hírős városban élt s dolgozott kismester: Simonyi Antal fotográfiáiból állította össze a múzeum első nyilvános, a Kecs­keméti Tavaszi Napok rendezvényeként nyíló tárlatának anyagát. Az ünnepélyes megnyitóra — a Katona József u. 12. szám alatti kis zsinagóga épületébe — délután három órára várják az érdeklő­dőket. Bevezetőt mond: Hanák Péter -------------------------- —— történész. • Arany Jánosról készült közismert hA ^ JU"1US huszadlkáÍS lát°ga‘- portréja (1867). ndl0’ — k — • Menettánc Kalocsa főutcáján. (Az archív felvételeket Straszer András készítette.) A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Vigyázz, ha jön a vonat! ÁRTATLAN HALOTTAINK EMLÉKE Matuska Márton újvidéki újságíró könyve az 1944-es bácskai megtorlásról „E könyv olvasója egy tragédiá­nak .lesz tanúja” — írja az olvasó­hoz címzett előszóban Matuska Márton A megtorlás napjai című, Újvidéken megjelent könyvében. Olyan közösségi tragédiának, mely a jugoszláviai magyarság elmúlt fél évszázadának mindennapjait, minden pillanatát meghatározta, nemcsak torokszorító emlékével, nemcsak a kitörölhetetlen félelem­mel, de a kibeszélhetetlenség fáj­dalmával is. 1944 októberében és novembe­rében Bácska, Bánát és Baranya újbóli visszafoglalásának eufóriá­jában partizánkülönítmények jár­ták a városok és falvak utcáit, és a szabadjára engedett bosszú sok tízezer ártatlan magyar áldozatot követelt. Hatalmi rendelettel jóvá­hagyott vérengzés volt ez, hiszen Titóék egy 1944. október 2-ai ren­deletükben megparancsolták: a Vörös Hadsereg Vajdaságba törté­nő megérkezésének első pillanatá­tól „a leghatározottabban meg kell kezdeni az ötödik hadoszlop, min­denekelőtt a megszállók ismert szolgáinak a megsemmisítését. A pártszervezeteknek a legsokol­dalúbban segítséget kell nyújtani­uk az ÓZNA (Népvédelmi Osz­tály) szerveinek a bűnösök, külö­nösen azoknak a sváboknak és magyaroknak a felkutatásában, akik irtották és bántalmazták né­pünket, fosztogatták és pusztítot­ták vagyonát stb., minden bandi­tát meg kell büntetni bűncselekmé­nyeiért ...” De a gyilkosságok hosszú sorának közvetlenebb indí­tékai is voltak, még elevenen élt az emlékezetben az újvidéki, a csuro- gi és a becsei razzia emléke, hova­tovább vélt sérelmekért is „elégté­telt” vehetett szomszéd a szom­szédtól. Az akkori borzalmak em­léke a túlélőknek szinte a génjeibe ivódott, inhég áZ utódaikr‘éJetének i$. erőteljes meghatározója lett. .J Válogatott borzalmakat őriz az emlékezet: megkínzott és meg­csonkított hullák százait szórták a folyókba, a kutakba, a dögteme­tők vermeibe vagy a sebtében meg­ásott tömegsírokba, válogatás nél­kül hajtottak kivégzésre kiskorút és öreget. Különös „figyelmet szenteltek” a módosabb gazdák­nak, akiknek birtokát is meg lehe­tett szerezni, s az értelmiségieknek, a papoknak, tanároknak, ügyvé­deknek és újságíróknak, akiknek likvidálásával igazán otthontalan­ná lehet tenni a kisebbségi közös­séget. Bűnnek számított, ha valaki földet kapott a magyar hatóságtól, ha közhivatali szereplést vállalt, ha „egykor” magyar dalt énekelt, vagy ha félreérthető megjegyzést tett. Petrányi Ferenc óbecsei plé­bánost alaktalan húscafattá tapos­ták, mert a magyar csapatok 1941- es bevonulásakor a város főterén tábori misét tartott, a magyarkani­zsai katolikus lelkészt pedig eleve­nen megnyúzták és besózták, mert valaki emlékezett, hogy a szószé­ken az egykori szerb elnyomásról beszélt. Erdők mélyén, faluszélen, félreeső, eldugott helyeken százá­val „gyártották” a tömegsírokat a rendszerint részeg, harmonikaszó mellett vigadó szerb partizánok. Bácskában, Bánátban és Ba­ranyában a rettenetes tragédiá­ról fél évszázadon át lehetetlen volt szólni, a hatalom váloga­tott eszközökkel kényszerített titoktartást a túlélőkre és a ta­núkra. Mert túlélők és tanúk — a partizánok minden igyeke­zete ellenére is — szinte minden faluban és városban maradtak. Volt olyan, aki akaratlanul lett szemtanúja a kivégzéseknek, s volt olyan is, aki sebesülten, mezítelenül mászott ki a tömeg­sírból, s talált magának rejtek­helyét. A túlélőket kereste fel Matuska Márton, az újvidéki Magyar Szó újságírója, hogy vallomásaikat lejegyezze, s ezek alapján rögtönzött számvetést készítsen. A Vajdaság szinte va­lamennyi városában és falujá­ban megfordult, szóra bírta a tanúkat, felkereste a jeltelen tö­megsírokat. S a hallgatás egy­szerre megtört, levéltárak mé­lyéről titkon őrzött névsorok kerültek elő, hatóságilag hitelesí­tett halállisták, de magánembe­rek egykori feljegyzései, napló- részletei és papírra vetett vallo­másai és kiegészítették a „kol­lektív” emlékezetet. Volt olyan is, hogy valaki — tárgyi bizo­nyítékként — elővette azt a drótköteget, mellyel a halálra ítélteket drótozták össze a ki­végzés előtt. Most nyert bizony­ságot az, amit eddig is sejtet­tünk: nincs ezen a tájon olyan család, amely ne gyászolna va­lakit, apát és nagyapát, férjet vagy fiút, közeli vagy távoli családtagot. „Az adott körülmények között nem a teljes igazság feltárása volt a cél — ez a tudósok, történészek feladátá —, hanem áz, hogy nyil­vánosságra hozzuk:, ilyen dolgok történtek itt a magyarokkal, azóta azonban nem volt szabad ezekről beszélni, még csak az adatokat sem volt szabad összegyűjteni” — írja könyvének befejező soraiban a szerző. A magunk iránti felelősség- tudat is erre kötelez bennünket. Hiszen egyetlen nép, egyetlen kö­zösség sem léphet úgy biztosan a jövő felé, hogy a múlt tisztázatlan terhei bénultságba kényszerítik őt. Húsz-, harminc- vagy negyven­ezernyi a soha el nem gyászolható, temetetlen halottunk? Ha egy vol­na, annak is elviselhetetlen lenne az emléke. Az 1944-es megtorlásra emlékezve Illés Sándor elmondja: a temerini temető szélén lévő tö­megsírra halottak napján csak ti­tokban lehetett leejteni egy-egy szál virágot, befelé siratva a legyil- koltakat. A jugoszláviai magyar­ság csak azt szeretné, hogy végre törvényesen is kimondhassák: ár­tatlan volt több tízezer kivégzett áldozat. Önbecsülésünk is ezt kö­veteli. A Forrás szerkesztősége meghív­ta Matuska Mártont Kecskemétre, olvasóink február elején találkoz­hatnak A megtorlás napjai című könyv szerzőjével. Mák Ferenc SZÍNHÁZ — MOZI — TÉVÉ KECSKEMÉTI KATONA JÓ­ZSEF SZÍNHÁZ: este 7 órakor: SZENTIVÁNÉJl ÁLOM. Blaha Lujza-bérlet. MOZI. KECSKEMÉT, Városi mozi: fél 4 órakor: A NAGY DUR­RANÁS. Színes, mb„ amerikai film. 3/4 6 és 8 órakor: A BÁRÁ­NYOK HALLGATNAK. Színes, mb. amerikai film. Csak 16 éven felülieknek! Otthon mozi: fél 6 és fél 8 órakor: ÉDES EMMA, DRÁGA BÖBE. Színes, magyar film. Stúdió­mozi: 7 órakor: A ZÖLD SUGÁR. Színes, francia film. 14 éven aluliak­nak nem ajánlott! Mesemozi: 3/4 6 órakor: VIZIPÓK—CSODAPOK. Szines, magyar rajzfilm. Árpád mo­zi: 3/4 6 és 8 órakor: NE FOLY­TASSA, FELSÉG. Színes, mb„ amerikai film. KISKUNFÉLEGY­HÁZA, Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: BÖRTÖNCSAPDA. Színes, ame­rikai film. Csak 16 éven felülieknek! Stúdiómozi: 6 órakor: THELMA ÉS LUISE. Színes amerikai film. KISKUNHALAS: fél 6 és fél 8 óra­kor: ISTENEK FEGYVERZETE 2. Színes amerikai film. BAJA: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: THE AD- DAMS FAMILY — GÁLÁD CSALÁD. Színes, mb. amerikai film. KISKŐRÖS: 7 órakor: TIG- RISTÁNC. Színes amerikai film. KALOCSA: 6 és 8 órakor: TRÜK­KÖS HALÁL 2. Színes, mb. ameri­kai film. IKTV-MÜSOR: 9.00: Képújság —Reklám. 9.30: HT Press Vidco- Casinó Tv műsora (ism.). 13.30— 14.00: Képújság Reklám. 18.00: Képújság Reklám. 19.00: Filmex Kft. műsora (ism.). 23.00—23.30: Képújság Reklám. VÁROSI TELEVÍZIÓ: 9.00— 11.00: Képújság. 14.00—16.00: Képújság. 19.30 20.00: Képújság. 20.00—21.00: Tv-Tévé-produkció. A tartalomból: 20.00: Itt és most. Szórakoztató magazin. 2 j .00: Politi­kai biliárd. Frei Tamás műsora. 21.52: Tv-Tévé autó-motor maga­zin, különkiadás. 22.00: Volt egyszer egy Amerika. 11/2. Amerikai film. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ: Rá­kóczi út 3., 1 Oés 14 órakor: A H AZA.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents