Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-19 / 67. szám

8. oldal, 1992. március 19. PETŐFI KITÜNTETÉSE: ’56-OS EMLÉKÉREM _________________ H arminchat évig mentelmi joggal éltem a saját hazámban „A Magyar Köztársaság nevé­ben az ’56-os emlékérmet adomá­nyozom Zsubori László részére. A nemzet sorsát és történelmét meghatározó dicsőséges forradal­munkban példamutatóan helyt­állt, fogadja ezért a magyar nemzet köszönetét — Göncz Árpád, a Ma­gyar Köztársaság elnöke.” A kitüntetettel soltvadkerti la­kásában beszélgettem az ötvenes évekről. Az interjúból vallomás lett. Beszolgáltatás: évi fejadag a 2,65 kiló marhahúsért Nagyon kemény időszak volt. Szüleim törvénytisztelő polgárok voltak. Mindig eleget tettek a be­szolgáltatásnak. Soha nem felej­tem el, hogy egyszer 2 kg 65 deka marhahússal tartoztunk még, de már megbeszéltük, honnan vesz- szük. Iskolás voltam. Mentem ha­za, s láttam, ott áll előttünk a ta­nács fogatja, a, végrehajtó és két- három cigány. Ők voltak a begyűj­tők. Mondják, mi járatban van­nak, s nem bírnak bemenni. Ugorj be! Nyisd a kaput! — biztattak. Beugrottam, de elmentem az istál­lóhoz a vasvilláért. Tudtam, nem vendégségbe jöttek. Kiabáltak is: nem nyitod? A végrehajtó a ci­gányt ugratta át a kerítésen. Én meg neki a vasvillával. Hogy hon­nan vettem a bátorságot. ..? Az­tán jött a rendőr, pisztolyt szege­zett rám és be kellett őket enged­nem. Elvitték az egész évi fejada­gunkat, a marhahús fejében . . . Apám ekkor a földön dolgozott, anyám a birkákat legeltette . . . Megmentettem a párttitkárt, cserébe ellenem hazugul vallott 1956-ban a MÁV-nál dolgoz­tam, a Dunapataj—Baja között épülő vasútvonalon árukísérő vol­tam. A főnök szólt, hogy önként jelentkezők kellenek, sót hányni a kenyérgyárban, mert Pestre vinnék a forradalmároknak. Jelentkez­tem. Örültem, hogy pénzt kereshe­tek. Láttam, Baja felől jön a két kocsink. Az akkori kalocsai kul- túrház közelében már megismer­tem és leintettem őket. Kérdezem tőlük: mi van? „Majd elmeséljük” — és felugrottam a járműre. De Kiskőrös felé fordultunk. Vertem a fülke tetejét. Felnyílik az ajtó, egy géppisztolycső kibújik, s hal­lom: maradj nyugton, mert leka­szabollak! Homokmégyre men­tünk. Ott a tanácsházánál megáll­tak, leugráltak a fiúk, a házból egy nyaláb iratot kihoztak az udvarra, meggyújtották és visszaültettek. Ezután irány a rendőrség. Ott hall­gatóztunk. Beszélgettek: vége a kommunista uralomnak, tegyétek le a fegyvert, menjen mindenki a maga útjára. És közösen elénekel­tük a Himnuszt. Hanem volt ott egy Papp nevű őrmester. Látvá­nyosan letette a pisztolytáskát, de a pisztolyt a zsebébe csúsztatta. Curikkolt kifelé, senki nem tudta, miért. Amikor kiért a kertbe, el­kezdett visszafelé lövöldözni. Az egyik srácnak, azt hiszem hajósi volt, a cipője sarkát eltalálta. Ki­lőtt egy tárat, de szerencsére em­beréletet nem követelt. Ez látha­tóan nem rajta múlott. Hogy miért tette? Nem tudom. Fegyverrel mentünk tovább, Öregcsertőre. Megálltunk a tanácsháza előtt. Senki nem volt ott. „Mi az, hogy még itt nincs fenn a magyar zászló? — kérdezgették a kocsinkon ülők. Az egyik megszólalt, ő felmegy a padlásra és kitűzi. Úgy is történt, ám fönt valaki kiabált: ártatlan va­gyok! A községi párttitkár, Rózsás Ignác volt. Azt hitte, hogy érte mentek. „Igen? Itt bujkálsz a sötét­ben?” — Ekkor már vérszemet ka­pott a koma, hogy talált egy párt­titkárt. Megalázták. Kezébe adták a vörös zászlót, meggyújtották és énekelnie kellett a Himnuszt. Ezután felültünk a teherautóra. A párttitkárt is feltették. Kalocsa felé haladva, Halomszálláson meg­álltunk a kocsmánál. Ott elenged­ték a párttitkárt. Én bementem a kocsmába, ittam egy Bambit. Ki­felé menet látom, hogy a Bakai Karcsi — nagy párttag volt — ka­rabéllyal céloz a párttitkárra. Oda­rohantam, felkaptam a puskacsö­vet. Meg vagy te őrülve?! Emberál­dozatról, gyilkosságról szó sem le­het! A puska abban a pillanatban, ahogy csavartam ki Bakai kezéből, elsült. Rózsás a lövésre hátrané­zett ... Később a kihallgatáson azt mondta, hogy én akartam agyonlőni... Egyébként a saját sogora a szemébe mondta, hogy nem így volt. „Kútfúrás” az ávón Amikor a párttitkárt elenged­ték, továbbmentünk. Megérkez­tünk a bátyai tanácsháza udvará­ra. Vagányságból lőttem egyet a levegőbe. A lány, akinek udvarol­tam, ott lakott közel. Gondoltam, elmegyek hozzá, amíg,az egyik gyerek megvacsorázik. Ám értesí­tették a karhatalmistákat és letar­tóztattak bennünket. Engem a fal­hoz állítottak. El kellett tátanom a számat. .. Bevittek az ávóra. Csu­pasz karjaim kitartatták, cirógat­ták, ütötték, cirógatták. Három napig voltam ott. Akkor jött Nagy Imre és az amnesztia. Á börtön előtt várt rám Romsics Sándor. Hozta a táskám. Kértek, marad­junk bent nemzetőrnek. Marad­tunk. Azután a negyedik napon jöttek az oroszok és menekültünk világnak... Március 9-én otthon aludtam. Tizennyolc állig felfegyverzett kar- hatalmista puskatussal ébresztett. Bevittek a jelenlegi kalocsai rend­őrség épületébe. Négyszer négy méteres szoba, ablak nélkül, dupla ajtóval. Ott aztán lehetett kiabálni! Kutat fúrattak: lehajolni, az ujjat a földre tenni, s forogni a saját tengelyem körül. Közben vertek, amivel értek, gumibottal, bika- csőkkel, puskatussal. Ezt ötször- hatszor megismételték. Amikor el­ájultam, felmosóvödörbe nyomták a fejem, s le, újra. Nem bírtam tovább. Felfektettek egy vaságyra, felhajtották a fejemre a nagykabá­tom, egy rám ült, a többi meg vert. Cafatokra verték még a zoknimat is, pedig vastag volt. Sokáig őriz­tem ... Ekkor jött Juhász Laci bá­csi, áz akkori rendőrparancsnok. Nem tudta, hogy én fekszem az ágyon. „Mit csináltok? Ti állatok! Ez az ember nem mozog!. Agyon­vertétek? Állítsátok föl!” És megis­mert: „Lacikám! Te vagy, fiam? KALOCSAI ÜGYVÉDI MUNKAKÖZÖSSÉG Kalocso, Hunyadi J. u, 45. T«l«fon: 199, 317 OR. BALAS LÁSZLÓ OgyvAd Zsubori László Urnák! Soltvadkert Fürst o.u.3/1 Kedves Lacikám! Sajnos öregszem, ezért nem emlékeztem,hogy a Te ügyedben is meg­kértem az Ítélet megsemmisítését még 199o.évben Szarvas Laciéval együtt,és,az meg is érkezett.­Az igazolás egy példányát abban az időben átadtam vagy Szarvas Lacinak,vagy Romsics Lajosn ak,azzal,hogy azt juttassák el Neked /mint hogy akkor én a Te címedet nem ismertem/ igy tehát egy pél­dány azóta is ott valakinél.­Mindenesetre az igazolás egy példányát küldöm mellékeltén most Neked,és elnézésedet kérem,hogy nem emlékeztem.- Most elővettem az iratot ,amit korábban Szarvas Laciék /és a töb­biek/ ügyében csináltam, és ott találtam meg a Te igazolásodat is.­A továbbiakban is állok rendelkezésedre,­Kalocsa,1992.január 23 .­Í):,X.71.369/31.- ajánlott! szívélyes üdvözlettel D Más László \ügyvéd • Figyelmet érdemlő dokumentumok. Kivitt a folyosóra. Várjál — mondta —, telefonálok orvosért.” Bement, én összeestem. Ő nem jött, ám Vén László — Kalocsán él, csak „átöltözött” — megjelent. Agyba-főbe rugdosott. Akkor tört el a farcsontom, s ^szállítottak a kalocsai börtönbe, majd felvittek az orvoshoz, dr. Marsai Fridához. Ő értesítette a családomat. A Jó- zsef-napi vásár napján engedtek ki. Anyámék jöttek értem. Össze­estem. Iszonyatos fájdalmaim vol­tak. Kórházba vittek .. . Jézus szíve búcsú napján a bilincs fölött összecsapott a húsom Amikor megszabadultam a kór­házból rettegtem, féltem. Pécsre menekültem. Június 30. táján Ka­locsán Jézus szíve szent búcsú volt. Arra hazajöttem. Vesztem, érez­tem, sokat idétlenkedtem az Érsek­kertben. Egyszer odajött valaki: menekülj, mert keresnek a rendő­rök! Spuri haza! Anyám kinézett az utcára, s ő is azt kiabálta, hogy meneküljek.'Szürkület volt. Besur­rantam a tyúkólba. A mellette lévő istállóban apám fejte a tehenet. Nem mozdultam, nem vettek ész­re. Nekiestek apámnak. A vako­latlan résen láttam, mit tettek vele. Pedig ártatlan volt, az Isten nyu­gosztalja. Amikor elmentek a rendőrök, én előjöttem. Apám biztatott, me­neküljek. Nem! Tudtam, vissza­jönnek és őt agyonverik. Ezért in­kább vele együtt elindultam, ön­ként jelentkezni. Mentünk a jár­dán, s jött velünk szemben vihog­va, ricsajozva két rendőr. Elmen­tek mellettünk, pedig ismertek. Utánuk szóltam: nem engem ke­resnek? Odamentem és „elkap­tak”. A jobb kezemre bilincset tet­tek, a másik felét a bicikliülés alá akasztották és tekertek, köztük meg én. Jézus szíve búcsú napján úgy megaláztak! A rengeteg vallá­sos ember az utcán volt, nekem meg a bilincs fölött összecsapott a húsom ... Odaértünk a jelenlegi kapitányság irányába, ahol bor­9 Nem kívánok semmit, csak hogy hagyjanak élni. zasztóan összevertek, de akkor nem fordultak be. Megkönnyeb­bültem. Új erőt kaptam, pedig menni alig tudtam. Ápámat elen­gedték. A nagytemplom közelében eszembe jutott, hogy a volt ávóra megyünk. Végül a börtönbe vittek, s állítottak a fal mellé. 'El ne moz­dulj! — mondták. Hetedik érzék­ből kettőt balra léptem, s máris nyílt az ajtó. Sutty a gumibottal a fejmagasságomba ... Az a tróger belevágta a falba a kezét. Ez volt a kárpótlás. Ekkortól megszűnt a közvetlen kínzásom. Börtönévek A kecskeméti Mátyás utcában ültem a kádgyár párttitkárával, akit nagyra becsültem, mert ott is Marx- és Engels-köteteket olva­sott, pedig a kommunisták juttat­ták börtönbe. Azt mondta, Laci­kám, Lenin nem így akarta. Ott volt Jámbor János hortista alezre­des, Pulai János, dr. Szobonya Zol­tán bácsalmási vagy jánoshalmi ügyvéd, akit aztán kivégeztek. Hu­szonheten egy szobában, az 54-es zárkában. Olyan kevés ételt kap­tunk, hogy lekerültem a gyengél­kedőre. Enni sem bírtam, mert a vitaminhiánytól úgy mozogtak a fogaim, hogy a szél kifújta volna a számból. Az 59-es WC-nagyságú cellában pedig tizenhármán! Vizet enged­tünk a küszöbig és dagonyáztunk, mint a disznók. Egyszer laktam jól a börtönben, nagypénteken. Olyan gulyást adtak, amiben csak hús volt. Hogy miért? Te vallásos sze­mét, most böjtölj! Annyit ettem, hogy három napig beteg voltam. Ott volt velem dr. Magócsi Géza is, a megyei bíró. Nem mer­ték máshová vinni, mert akiket ő elítélt, azok is bent ültek, mint Bá­csalmási Pista, aki feketevágásért 4,5 évet kapott. Dr. Magócsi meg 56-ban a forradalmi bizottság el­nökhelyettese volt. Oly szépen be­szélt a pódiumon, utána meg, ami­kor visszafordult a világ, példát statuált és az ellenforradalmárok feje fölött mondott halálos ítélete­ket. Nem .tudom, hányat hajtottak végre. Egy tárgyaláson úgy bukott meg, hogy valaki megszólalt: tud­ja, elnök úr, olyan szépen beszélt maga is a pódiumon!” Ki, hogy, BÁ.CS—KISKUN MEGYÉI BIRÓ8ÁG KBCSKELÍÍ2T tffi 3132/1999/2 IGAZOLÁS. Dr, Bahinyocz Lei megyei biró mikor, hol?” — szólt az ügyész, s a tárgyalást leállította. Perújrafel­vétel ... Ezeket elmondani is sok... Összesen tizenegy hónapot, há­rom hetet és három napot ültem börtönben — és nem tíz hónapot, mint most igazolták —, s ebben benne az 56-os három nap, az 57- es tíznapos vizsgálati fogság is. Ti­zenegy hónap után ki tudtam jut­tatni egy levelet, s két nap múlva szabadlábra engedtek. Lelki terror Ezután jött a lelki terror. Soro­zatos megaláztatások. Szabotálá- sért világos nappal megbilincselve végigkísértek a kalocsai főutcán. Egy volt ávós meg állandóan be­jött a munkahelyemre és hangos­bemondón kiabálta: Zsubori Lász­ló jöjjön a személyzeti osztályra. Le kellett ülni, s mesélni. .. ahányszor belefért a műszakba. Még fel sem vehettem a szerszá­mot, kezdődött elölről. Pedig min­dent jobban tudtak ők, mint én, hiszen ávósok voltak, csak beke­rültek a rendőrségre nyomozó­nak ... Deják Feri bácsi, volt edzőm, apám jó barátja állította le őket. „Hagyjátok a gyereket! Nem bánom, mi lesz velem, de én szét­verlek benneteket!” Onnantól csöndesedett a zaklatásom. A tárgyaláson 1958 novemberé­ben dr. Lovas Ilona volt a kirendelt védőm. Nem fogadtam ügyvédet. Nem vétkeztem semmit. Azt taná­csolták, követeljek pénzt, mert ezért az ártatlan büntetésért sok pénz jár. Volt ott egy félegyházi birkózó, Czakó János. Ő kapott egyedül kártalanítást: 36 ezer fo­rintot a hat hónapra. Most sem mentem én sehová. Azt tudtam, valahol nyilvántarta­nak. Előkerítették a papírom. A kalocsai polgármester levélben keresett meg, hogy 1991. december 31-én jelenjek meg a hivatalában, mert Göncz Árpádtól kormányki­tüntetést kapok. Ám a levelet idén január közepén kaptam meg, mert a régi címemre postázták. Ahol egykor elítélték, ott most kitüntették Megrázó volt a kitüntetés átvéte­le, mert 34 évvel ezelőtt egy helyi­séggel odébb döntöttek a sorsom­ról. Ha 57 tavaszán ítélkeztek vol­na, talán még 15-20 évet is kapok. Abban az időben kis dolgokért akasztottak fel embereket. Velem ült Kecskeméten például Túri Mi­hály — ő Göncz Árpáddal, Darvas Ivánnal is volt egy cellában —, aki ellen emberölés volt a vád, egyetlen olyan tanú vallomására, aki ott sem volt a történteknél. De Túri nem volt közbűntényes! O sem ment keresni az igazát. Én is azt hit­tem, hogy 1959-ben rehabilitáltak. De nem. 1972-ben pedig az autó­klub szervezésében kiengedtek a^ olimpiára. Ezzel a tévedéssel én bi­zalmat kaptam. De soha nem for­dult meg a fejemben, hogy elhagy­jam az országot. A történteket má­sutt sem lehet kitörölni. Nem va­gyok bosszúálló. Hogyan élek? So­kat dolgozom. A házasságom ré­gen csődbe jutott, de gyerekeim szoborként állnak mellettem. Csak a fiam ne veszítettem volna el! Ez már nem hiányzott az életemből. Ne haragudjon a sírásért. Az uno­kám tisztára olyan, mint ő . . . Nem kívánok semmit, csak azt, hagyjanak élni. Félek a hétvégék­től, mások meg azt várják. Amikor dolgozom — egy pirtói kft.-nél — nem gondolkodom. Azt remé­lem, hogy legalább a gyermekeim­nek, unokáimnak jobb lesz, s hi­szem, Soltvadkert befogadott. Pulai Sára /.subori László 1958 őszén, Kecelen. A Báoa-Klskun Megyei Bíróság igazolja, hogy ZSUBORI LiSZLÓ - aki 1939. január 1-én Homokmógyon szüle­tett, anyja! Bíró Erzsébet, Kalocsa 48-as házak 6. sz.a. lakos vonatkozásiban a Kecskeméti Megyei Birós&g B. III» 1098/1957/61 számú. 1958. október 1-ón jogerőre emelkedett Ítélete» - amellyel népi demokratikus áxlamrond megdöntésére irányuló mozga­lomban való tevékeny részvétel 63 társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett rongálás büntette miatt összblinte— téaül 10 hónapi börtönre ítélte semmisnek tekintendő. A birósá3 a kiszabott börtönbüntetést az 1957. június 3Q~tól 1958. június 11-ig előzetes letartóztatásban eltöltött idővel kitöltöttnek vette. Az igazolás kiadása az 1989. évi XXXVI. ív. 1. óe 6. 8-aI alapján történt. Kecskemét, 1990. augusztus 22.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents