Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-19 / 67. szám
8. oldal, 1992. március 19. PETŐFI KITÜNTETÉSE: ’56-OS EMLÉKÉREM _________________ H arminchat évig mentelmi joggal éltem a saját hazámban „A Magyar Köztársaság nevében az ’56-os emlékérmet adományozom Zsubori László részére. A nemzet sorsát és történelmét meghatározó dicsőséges forradalmunkban példamutatóan helytállt, fogadja ezért a magyar nemzet köszönetét — Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke.” A kitüntetettel soltvadkerti lakásában beszélgettem az ötvenes évekről. Az interjúból vallomás lett. Beszolgáltatás: évi fejadag a 2,65 kiló marhahúsért Nagyon kemény időszak volt. Szüleim törvénytisztelő polgárok voltak. Mindig eleget tettek a beszolgáltatásnak. Soha nem felejtem el, hogy egyszer 2 kg 65 deka marhahússal tartoztunk még, de már megbeszéltük, honnan vesz- szük. Iskolás voltam. Mentem haza, s láttam, ott áll előttünk a tanács fogatja, a, végrehajtó és két- három cigány. Ők voltak a begyűjtők. Mondják, mi járatban vannak, s nem bírnak bemenni. Ugorj be! Nyisd a kaput! — biztattak. Beugrottam, de elmentem az istállóhoz a vasvilláért. Tudtam, nem vendégségbe jöttek. Kiabáltak is: nem nyitod? A végrehajtó a cigányt ugratta át a kerítésen. Én meg neki a vasvillával. Hogy honnan vettem a bátorságot. ..? Aztán jött a rendőr, pisztolyt szegezett rám és be kellett őket engednem. Elvitték az egész évi fejadagunkat, a marhahús fejében . . . Apám ekkor a földön dolgozott, anyám a birkákat legeltette . . . Megmentettem a párttitkárt, cserébe ellenem hazugul vallott 1956-ban a MÁV-nál dolgoztam, a Dunapataj—Baja között épülő vasútvonalon árukísérő voltam. A főnök szólt, hogy önként jelentkezők kellenek, sót hányni a kenyérgyárban, mert Pestre vinnék a forradalmároknak. Jelentkeztem. Örültem, hogy pénzt kereshetek. Láttam, Baja felől jön a két kocsink. Az akkori kalocsai kul- túrház közelében már megismertem és leintettem őket. Kérdezem tőlük: mi van? „Majd elmeséljük” — és felugrottam a járműre. De Kiskőrös felé fordultunk. Vertem a fülke tetejét. Felnyílik az ajtó, egy géppisztolycső kibújik, s hallom: maradj nyugton, mert lekaszabollak! Homokmégyre mentünk. Ott a tanácsházánál megálltak, leugráltak a fiúk, a házból egy nyaláb iratot kihoztak az udvarra, meggyújtották és visszaültettek. Ezután irány a rendőrség. Ott hallgatóztunk. Beszélgettek: vége a kommunista uralomnak, tegyétek le a fegyvert, menjen mindenki a maga útjára. És közösen elénekeltük a Himnuszt. Hanem volt ott egy Papp nevű őrmester. Látványosan letette a pisztolytáskát, de a pisztolyt a zsebébe csúsztatta. Curikkolt kifelé, senki nem tudta, miért. Amikor kiért a kertbe, elkezdett visszafelé lövöldözni. Az egyik srácnak, azt hiszem hajósi volt, a cipője sarkát eltalálta. Kilőtt egy tárat, de szerencsére emberéletet nem követelt. Ez láthatóan nem rajta múlott. Hogy miért tette? Nem tudom. Fegyverrel mentünk tovább, Öregcsertőre. Megálltunk a tanácsháza előtt. Senki nem volt ott. „Mi az, hogy még itt nincs fenn a magyar zászló? — kérdezgették a kocsinkon ülők. Az egyik megszólalt, ő felmegy a padlásra és kitűzi. Úgy is történt, ám fönt valaki kiabált: ártatlan vagyok! A községi párttitkár, Rózsás Ignác volt. Azt hitte, hogy érte mentek. „Igen? Itt bujkálsz a sötétben?” — Ekkor már vérszemet kapott a koma, hogy talált egy párttitkárt. Megalázták. Kezébe adták a vörös zászlót, meggyújtották és énekelnie kellett a Himnuszt. Ezután felültünk a teherautóra. A párttitkárt is feltették. Kalocsa felé haladva, Halomszálláson megálltunk a kocsmánál. Ott elengedték a párttitkárt. Én bementem a kocsmába, ittam egy Bambit. Kifelé menet látom, hogy a Bakai Karcsi — nagy párttag volt — karabéllyal céloz a párttitkárra. Odarohantam, felkaptam a puskacsövet. Meg vagy te őrülve?! Emberáldozatról, gyilkosságról szó sem lehet! A puska abban a pillanatban, ahogy csavartam ki Bakai kezéből, elsült. Rózsás a lövésre hátranézett ... Később a kihallgatáson azt mondta, hogy én akartam agyonlőni... Egyébként a saját sogora a szemébe mondta, hogy nem így volt. „Kútfúrás” az ávón Amikor a párttitkárt elengedték, továbbmentünk. Megérkeztünk a bátyai tanácsháza udvarára. Vagányságból lőttem egyet a levegőbe. A lány, akinek udvaroltam, ott lakott közel. Gondoltam, elmegyek hozzá, amíg,az egyik gyerek megvacsorázik. Ám értesítették a karhatalmistákat és letartóztattak bennünket. Engem a falhoz állítottak. El kellett tátanom a számat. .. Bevittek az ávóra. Csupasz karjaim kitartatták, cirógatták, ütötték, cirógatták. Három napig voltam ott. Akkor jött Nagy Imre és az amnesztia. Á börtön előtt várt rám Romsics Sándor. Hozta a táskám. Kértek, maradjunk bent nemzetőrnek. Maradtunk. Azután a negyedik napon jöttek az oroszok és menekültünk világnak... Március 9-én otthon aludtam. Tizennyolc állig felfegyverzett kar- hatalmista puskatussal ébresztett. Bevittek a jelenlegi kalocsai rendőrség épületébe. Négyszer négy méteres szoba, ablak nélkül, dupla ajtóval. Ott aztán lehetett kiabálni! Kutat fúrattak: lehajolni, az ujjat a földre tenni, s forogni a saját tengelyem körül. Közben vertek, amivel értek, gumibottal, bika- csőkkel, puskatussal. Ezt ötször- hatszor megismételték. Amikor elájultam, felmosóvödörbe nyomták a fejem, s le, újra. Nem bírtam tovább. Felfektettek egy vaságyra, felhajtották a fejemre a nagykabátom, egy rám ült, a többi meg vert. Cafatokra verték még a zoknimat is, pedig vastag volt. Sokáig őriztem ... Ekkor jött Juhász Laci bácsi, áz akkori rendőrparancsnok. Nem tudta, hogy én fekszem az ágyon. „Mit csináltok? Ti állatok! Ez az ember nem mozog!. Agyonvertétek? Állítsátok föl!” És megismert: „Lacikám! Te vagy, fiam? KALOCSAI ÜGYVÉDI MUNKAKÖZÖSSÉG Kalocso, Hunyadi J. u, 45. T«l«fon: 199, 317 OR. BALAS LÁSZLÓ OgyvAd Zsubori László Urnák! Soltvadkert Fürst o.u.3/1 Kedves Lacikám! Sajnos öregszem, ezért nem emlékeztem,hogy a Te ügyedben is megkértem az Ítélet megsemmisítését még 199o.évben Szarvas Laciéval együtt,és,az meg is érkezett.Az igazolás egy példányát abban az időben átadtam vagy Szarvas Lacinak,vagy Romsics Lajosn ak,azzal,hogy azt juttassák el Neked /mint hogy akkor én a Te címedet nem ismertem/ igy tehát egy példány azóta is ott valakinél.Mindenesetre az igazolás egy példányát küldöm mellékeltén most Neked,és elnézésedet kérem,hogy nem emlékeztem.- Most elővettem az iratot ,amit korábban Szarvas Laciék /és a többiek/ ügyében csináltam, és ott találtam meg a Te igazolásodat is.A továbbiakban is állok rendelkezésedre,Kalocsa,1992.január 23 .Í):,X.71.369/31.- ajánlott! szívélyes üdvözlettel D Más László \ügyvéd • Figyelmet érdemlő dokumentumok. Kivitt a folyosóra. Várjál — mondta —, telefonálok orvosért.” Bement, én összeestem. Ő nem jött, ám Vén László — Kalocsán él, csak „átöltözött” — megjelent. Agyba-főbe rugdosott. Akkor tört el a farcsontom, s ^szállítottak a kalocsai börtönbe, majd felvittek az orvoshoz, dr. Marsai Fridához. Ő értesítette a családomat. A Jó- zsef-napi vásár napján engedtek ki. Anyámék jöttek értem. Összeestem. Iszonyatos fájdalmaim voltak. Kórházba vittek .. . Jézus szíve búcsú napján a bilincs fölött összecsapott a húsom Amikor megszabadultam a kórházból rettegtem, féltem. Pécsre menekültem. Június 30. táján Kalocsán Jézus szíve szent búcsú volt. Arra hazajöttem. Vesztem, éreztem, sokat idétlenkedtem az Érsekkertben. Egyszer odajött valaki: menekülj, mert keresnek a rendőrök! Spuri haza! Anyám kinézett az utcára, s ő is azt kiabálta, hogy meneküljek.'Szürkület volt. Besurrantam a tyúkólba. A mellette lévő istállóban apám fejte a tehenet. Nem mozdultam, nem vettek észre. Nekiestek apámnak. A vakolatlan résen láttam, mit tettek vele. Pedig ártatlan volt, az Isten nyugosztalja. Amikor elmentek a rendőrök, én előjöttem. Apám biztatott, meneküljek. Nem! Tudtam, visszajönnek és őt agyonverik. Ezért inkább vele együtt elindultam, önként jelentkezni. Mentünk a járdán, s jött velünk szemben vihogva, ricsajozva két rendőr. Elmentek mellettünk, pedig ismertek. Utánuk szóltam: nem engem keresnek? Odamentem és „elkaptak”. A jobb kezemre bilincset tettek, a másik felét a bicikliülés alá akasztották és tekertek, köztük meg én. Jézus szíve búcsú napján úgy megaláztak! A rengeteg vallásos ember az utcán volt, nekem meg a bilincs fölött összecsapott a húsom ... Odaértünk a jelenlegi kapitányság irányába, ahol bor9 Nem kívánok semmit, csak hogy hagyjanak élni. zasztóan összevertek, de akkor nem fordultak be. Megkönnyebbültem. Új erőt kaptam, pedig menni alig tudtam. Ápámat elengedték. A nagytemplom közelében eszembe jutott, hogy a volt ávóra megyünk. Végül a börtönbe vittek, s állítottak a fal mellé. 'El ne mozdulj! — mondták. Hetedik érzékből kettőt balra léptem, s máris nyílt az ajtó. Sutty a gumibottal a fejmagasságomba ... Az a tróger belevágta a falba a kezét. Ez volt a kárpótlás. Ekkortól megszűnt a közvetlen kínzásom. Börtönévek A kecskeméti Mátyás utcában ültem a kádgyár párttitkárával, akit nagyra becsültem, mert ott is Marx- és Engels-köteteket olvasott, pedig a kommunisták juttatták börtönbe. Azt mondta, Lacikám, Lenin nem így akarta. Ott volt Jámbor János hortista alezredes, Pulai János, dr. Szobonya Zoltán bácsalmási vagy jánoshalmi ügyvéd, akit aztán kivégeztek. Huszonheten egy szobában, az 54-es zárkában. Olyan kevés ételt kaptunk, hogy lekerültem a gyengélkedőre. Enni sem bírtam, mert a vitaminhiánytól úgy mozogtak a fogaim, hogy a szél kifújta volna a számból. Az 59-es WC-nagyságú cellában pedig tizenhármán! Vizet engedtünk a küszöbig és dagonyáztunk, mint a disznók. Egyszer laktam jól a börtönben, nagypénteken. Olyan gulyást adtak, amiben csak hús volt. Hogy miért? Te vallásos szemét, most böjtölj! Annyit ettem, hogy három napig beteg voltam. Ott volt velem dr. Magócsi Géza is, a megyei bíró. Nem merték máshová vinni, mert akiket ő elítélt, azok is bent ültek, mint Bácsalmási Pista, aki feketevágásért 4,5 évet kapott. Dr. Magócsi meg 56-ban a forradalmi bizottság elnökhelyettese volt. Oly szépen beszélt a pódiumon, utána meg, amikor visszafordult a világ, példát statuált és az ellenforradalmárok feje fölött mondott halálos ítéleteket. Nem .tudom, hányat hajtottak végre. Egy tárgyaláson úgy bukott meg, hogy valaki megszólalt: tudja, elnök úr, olyan szépen beszélt maga is a pódiumon!” Ki, hogy, BÁ.CS—KISKUN MEGYÉI BIRÓ8ÁG KBCSKELÍÍ2T tffi 3132/1999/2 IGAZOLÁS. Dr, Bahinyocz Lei megyei biró mikor, hol?” — szólt az ügyész, s a tárgyalást leállította. Perújrafelvétel ... Ezeket elmondani is sok... Összesen tizenegy hónapot, három hetet és három napot ültem börtönben — és nem tíz hónapot, mint most igazolták —, s ebben benne az 56-os három nap, az 57- es tíznapos vizsgálati fogság is. Tizenegy hónap után ki tudtam juttatni egy levelet, s két nap múlva szabadlábra engedtek. Lelki terror Ezután jött a lelki terror. Sorozatos megaláztatások. Szabotálá- sért világos nappal megbilincselve végigkísértek a kalocsai főutcán. Egy volt ávós meg állandóan bejött a munkahelyemre és hangosbemondón kiabálta: Zsubori László jöjjön a személyzeti osztályra. Le kellett ülni, s mesélni. .. ahányszor belefért a műszakba. Még fel sem vehettem a szerszámot, kezdődött elölről. Pedig mindent jobban tudtak ők, mint én, hiszen ávósok voltak, csak bekerültek a rendőrségre nyomozónak ... Deják Feri bácsi, volt edzőm, apám jó barátja állította le őket. „Hagyjátok a gyereket! Nem bánom, mi lesz velem, de én szétverlek benneteket!” Onnantól csöndesedett a zaklatásom. A tárgyaláson 1958 novemberében dr. Lovas Ilona volt a kirendelt védőm. Nem fogadtam ügyvédet. Nem vétkeztem semmit. Azt tanácsolták, követeljek pénzt, mert ezért az ártatlan büntetésért sok pénz jár. Volt ott egy félegyházi birkózó, Czakó János. Ő kapott egyedül kártalanítást: 36 ezer forintot a hat hónapra. Most sem mentem én sehová. Azt tudtam, valahol nyilvántartanak. Előkerítették a papírom. A kalocsai polgármester levélben keresett meg, hogy 1991. december 31-én jelenjek meg a hivatalában, mert Göncz Árpádtól kormánykitüntetést kapok. Ám a levelet idén január közepén kaptam meg, mert a régi címemre postázták. Ahol egykor elítélték, ott most kitüntették Megrázó volt a kitüntetés átvétele, mert 34 évvel ezelőtt egy helyiséggel odébb döntöttek a sorsomról. Ha 57 tavaszán ítélkeztek volna, talán még 15-20 évet is kapok. Abban az időben kis dolgokért akasztottak fel embereket. Velem ült Kecskeméten például Túri Mihály — ő Göncz Árpáddal, Darvas Ivánnal is volt egy cellában —, aki ellen emberölés volt a vád, egyetlen olyan tanú vallomására, aki ott sem volt a történteknél. De Túri nem volt közbűntényes! O sem ment keresni az igazát. Én is azt hittem, hogy 1959-ben rehabilitáltak. De nem. 1972-ben pedig az autóklub szervezésében kiengedtek a^ olimpiára. Ezzel a tévedéssel én bizalmat kaptam. De soha nem fordult meg a fejemben, hogy elhagyjam az országot. A történteket másutt sem lehet kitörölni. Nem vagyok bosszúálló. Hogyan élek? Sokat dolgozom. A házasságom régen csődbe jutott, de gyerekeim szoborként állnak mellettem. Csak a fiam ne veszítettem volna el! Ez már nem hiányzott az életemből. Ne haragudjon a sírásért. Az unokám tisztára olyan, mint ő . . . Nem kívánok semmit, csak azt, hagyjanak élni. Félek a hétvégéktől, mások meg azt várják. Amikor dolgozom — egy pirtói kft.-nél — nem gondolkodom. Azt remélem, hogy legalább a gyermekeimnek, unokáimnak jobb lesz, s hiszem, Soltvadkert befogadott. Pulai Sára /.subori László 1958 őszén, Kecelen. A Báoa-Klskun Megyei Bíróság igazolja, hogy ZSUBORI LiSZLÓ - aki 1939. január 1-én Homokmógyon született, anyja! Bíró Erzsébet, Kalocsa 48-as házak 6. sz.a. lakos vonatkozásiban a Kecskeméti Megyei Birós&g B. III» 1098/1957/61 számú. 1958. október 1-ón jogerőre emelkedett Ítélete» - amellyel népi demokratikus áxlamrond megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel 63 társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett rongálás büntette miatt összblinte— téaül 10 hónapi börtönre ítélte semmisnek tekintendő. A birósá3 a kiszabott börtönbüntetést az 1957. június 3Q~tól 1958. június 11-ig előzetes letartóztatásban eltöltött idővel kitöltöttnek vette. Az igazolás kiadása az 1989. évi XXXVI. ív. 1. óe 6. 8-aI alapján történt. Kecskemét, 1990. augusztus 22.