Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-14 / 63. szám

4. oldal, 1992. március 14. PETŐFI NÉPE RADÓ VILMOS DÍJAT ALAPÍT „En kétszer születtem” Látó Alapítvány Nagyszabású gálaműsor színhelye lesz hétfőn este a kecskeméti Kato­na József Színház. Az egykori, legendás hírű direktor, Radó Vilmos tiszteletére rendezik e jutalomjátékot, melyen harminc neves művész lép közönség elé. — Amikor tavaly Illés Pista lett itt az új igazgató, már az elején felvetette, hogy csinálni kéne egy ilyen Radó-gálát. El is feledkeztem én erről, de nemrég szólt, hogy ak­kor itt az alkalom. Mondom, mi­lyen alkalom, hiszen 78 éves va­gyok, ami ugyebár nem kerek év­szám, s egyébként sem kötődik eh­hez az időponthoz semmilyen év­fordulóm — meséli az ünnepelt. — Végül is meggyőzött, a Kecske­méti Tavaszi Fesztiválra hivatkoz­va, amelynek így ez lesz az egyik rendezvénye. — Tehát, csak muszájból vállal­ta? — Dehogy! Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ez a gesztus nem esik jól nekem... Nagyon örülök neki! — Információink szerint, a fellé­pő színészseregen kívül, még vagy száz művész jelentkezett, hogy gázsi nélkül is, részese szeretne lenni a szereplőgárdának. — így igaz. Itt több, mint másfél évtizeden át voltam színidirektor. Ez idő alatt, 76 művész szerződött el valamelyik fővárosi színházhoz, s többségük ma is elismert, jó nevű színész. Sajnos, olyan is szép szám­mal akad, aki időközben elhunyt, azért nem tud most itt lenni. A ki­tűnő rendező, Németh Antal, szere­tett főrendezőm, Seregi Laci, aztán Latinovits Zoli, Ruttkay Éva, Já- noky Sándor, Csorba István, Csa- lyányi György, Demeter Hédi, Ma­jor Pál... Hosszú a gyászkeretes névsor, egészen Mojzes Máriáig, drága feleségemig ... — Egyedül döntött, kik lépjenek fel ezen a gálán? — Nem, a színháziakkal közö­sen. Ha minden művész színpadra lépne most, aki kedves volt nekem, akkor napokig tartana ez a rendez­vény. — A hallatlan érdeklődés azt mu­tatja, hogy Radó direktor is sokak­nak kedves volt. — Azért is örülök ennek az esté­nek, mert meggyőződhettem arról, hogy mennyien megtartottak a szí­vükben, emlékezetükben ... Nem­csak a művészek, a város színház- szerető polgárai küzül is. — Sok telefont kapott, mióta fel­röppent a hír e gáláról? — Hajaj! Még hajnali órákban is hívtak: Tudnék-e belépőjegyet szerezni? Képzeld, még az az ÁVO-s törzszászlós is protekciót kért tőlem, aki annak idején jól megpofozott. Hát nem furcsa a vi­lág? — ügy hírlik, mindenki ingyen lép fel hétfőn este, s a befolyt bevé­telt a színház felajánlja Radó Vil­mosnak. — Ez így van. S ebből az összeg­• Radó Vilmos: „Sokan megtar­tottak emlékezetükben.” (Gaál Béla felvétele) bői díjat akarok alapítani. Amit bárki elnyerhet, aki egy-egy évad­ban kiemelkedőt produkált e szín­ház sikeréért, legyen az színész, ren­dező, díszlet- vagy jelmeztervező, író, újságíró, műszaki szakember. — Hány évesnek érzi magát? — Az attól függ. Én ugyanis kétszer születtem. Először 1913- ban, Sümegen. Aztán 1949-ben, Kecskeméten újjászülettem. Tud­niillik akkor telepedtem le ebben a csodálatos városban ... A rendezvény hétfőn este 8 óra­kor kezdődik. Koloh Elek A Marosvásárhelyen megjelenő Látó című folyóirat munkatársai már bemu­tatkoztak Kecskeméten és viszontláto- gatást tett Erdélyben a Forrás szerkesz­tősége is. A kapcsolat viszont nem új keletű, hiszen 1990 márciusában több intézmény adakozása révén számítógé­pes szövegszerkesztőt kapott ajándékba a Látó. Időközben viszont szinte ellehe­tetlenült a szerkesztők munkája, az író- szövetségtől alig kapnak* pénzt, sőt a megjelenésük is bizonytalan, rendre kés­ve látnak napvilágot a lapszámok. Ismét segítőkezet nyújtanak a kecskemétiek. Ezúttal dr. Józsa Fábián és Burits Pál alapítványt hozott létre, melyet a Látó­ról „kereszteltek el”. Céljuk a határain­kon túli magyarság művelődési-kulturá­lis életének segítése, eszközökkel való ellátása, anyagi támogatása. Elsőként egy kisnyomdával kívánják segíteni a marosvásárhelyi folyóiratot. Dr. Józsa Fábián országgyűlési kép­viselő azt is elmondta a Petőfi-Népének, remény van arra, hogy az alapítvány ja­vára szép összeg jön össze, hiszen vala­mennyiünknek fontos az, ne tűnjön el a magyar nyelv a határokon túli magyar­lakta területekről. Az oktatás, a könyv- és lapkiadás ugyancsak alapvető kérdés. A Látó Alapítvány vagyonának felhasz­nálásáról héttagú kuratórium dönt, dr. Józsa Fábián, Burits Pál, dr. Debreczeni József, Fűzi László, Mikulás Ferenc, Fe­kete Pál és dr. Kopma Huba. Akik pedig csatlakozni kívánnak az alapítványon, a következő számlaszámon fizethetik be adományaikat: átutalással az OTP Rt. 259-98009 számlán az 597-030906-2 csekkszámla javára. A csekk hátoldalára rá kell írni: Látó Alapítvány. SZIN-FOLT M. KECSKÉS ANDRÁSTÓL KÉRDEZTÜK: Hol a pantomim helye?--rlfeMönnyü kéfc,., 1 dés! Szerintem újra a re- ™ naszán szál éli a panto? »- mimművészet Magyar- országon, melyet inkább ma mozgásszínháznak neveznek. A „kísérleti” munka mintegy tíz évvel ezelőtt kezdődött el. Ez idő alatt bejártam Euró­pát,. sokféle műhelyben, munkában részt vehet­tem. — Ez a „kísérleti” mű­faj mennyit változott az elmúlt évtizedekben? — Levetkőzte a ro­mantikus, naiv színját­szói eszközöket, melyek a pantomimet jelentik az embereknek. A fehér arcra, a kézzel-fejjel való mozgássorozatra gondo­lok. Ezt igyekeztem át­dolgozni egy huszadik századi elmélyültebb formába. A test a fősze­replő és az ember, az ér­zékeivel együtt. Műso­rommal hű maradok a klasszikus irányzathoz, de szeretném bemutatni a modem elemeket is. A Tékozló fiú és a A hét főbűn című műsoromat láthatja a kecskeméti kö­zönség vasárnap este hét órakor a Kecs­keméti Ifjúsági Otthonban. A klasszikus pantomim értékeit, ugyanakkor a mo­dem mozdulatművészet vívmányait is reprezentálja majd az estem. — Ha választanod kellene, melyik mellett tennéd le a voksot? — Az az igazság, határon állok. A klasszikusok már kitagadtak ... A modemek pedig azt mondják, nem elég őrült dolog, amit csinálok. Megúju­lásról, tiszteletadásról van pedig szó. — Nem lenne könnyű váltanod, hiszen eddigi pályádon már sok értéket felmu­tattál, nehéz lenne „őrült” formulákkal jelentkezned. — Nem hiszek abban, hogy az ember egyik napról a másikra köpönyeget tud váltani. Legfeljebb ez csak a politika porondján fordulhat elő. Ha megtalá­lom az új formát, hiszek benne, akkor örömmel alkalmazom. — A pantomim alkalmas arra, hogy üzeneteket, a jelenben is kimondhatatlan dolgokat közvetítsen? — Meg kell mondanom, ilyesmivel sosem foglalkoztam, egyáltalán nem po­litizáltam a pantomim eszközeivel. Sze­memre is vetették már, hogy a műsora­im csak érzelmi mondanivalót tartal­maznak. Olyan korban dolgoztam, ami­kor egyébként sem volt szabad politi­kusnak lenni, és hát a „felügyelet” is egyoldalú volt. A műhelymunkában ta­láltam örömet. — Most sem tartod fontosnak a politi­kai mondanivalót? • M. Kecskés András: — A test a főszereplő és az ember az érzékeivel együtt. — Úgy gondolom, a művészetnek az örök emberi értékeket kell hordoznia. A politika más. Nekem nem játék, és nem is nekem találták ki azt a világot. A színpadon megteremthetem azt a vilá­got, mely kikapcsol a horror-realitásból. — Nem is érdekel a politika? — Nagyon zavar a dilettanizmus. Ha a színpadon én is olyan dilettáns lennék, mint a politikai élet néhány képviselője, akkor a néző egyszerűen fogná magát és hazamenne az előadásomról. Szerintem nem beszélhetünk politizálásról, hanem erőfitogtatásról, szkanderezésről. Nem tudom, hová vezet ez. Minden ember­nek magáért kell kiállnia, most itt tar­tunk. — Visszatérve a színpadhoz, a panto­mimhez. örülnék, ha beszélnél a Kecske­méten vasárnap este látható műsorodról! — Tékozló fiú és A hét főbűn — ez a két festmény ihlette a műsoromat, táncpantomim előadásomat. Bosch mü­veinek megelevenedett figurái a dráma szereplői. A tékozló fiú vándorlásának állomásait a hét főbűn jelenetei alkot­ják: kevélység, bujaság, restség, falánk­ság, fösvénység, irigység, harag. A szín­padra alkalmazott festmény kitágítja Bosch kör alakú alkotását és korunk XX. századi környezetében is játékosan analizálja a bűn témáját. A tékozló fiú hol a múltban, hol a jelenben tűnik fel. — Nem könnyű vállalkozás a festmé­nyeket megjelentetni! — Nem is erre törekszem. A szürrea- lisztikus művek ihletül szolgáltak. — Kíváncsian várjuk az előadást! Borzák Tibor SOHA ENNYI TENNIVALÓNK NEM VOLT Idősek, fiatalok az egyház figyelmében rr Kanonok úr! A végbement, politikái, és gazdasági átalakulás hozott-e valami­lyen változást az egyház é$ hívei kapcso­latában, s ha igen, miben nyilvánul ez meg? Egyáltalán felkészült-e az egyház arra, hogy a megváltozott körülmények kihívásaira kellőképpen meg tudjon fe­lelni? — Természetesen a végbement vál­tozások nálunk is éreztetik hatásukat, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az emberek jókora hányada, az átélt megpróbáltatások következmé­nyeként, mára eléggé kilátástalannak tartja helyzetét. Talán ez is magyarázza a hit és az egyház iránti fokozódó igé­nyüket. Egyáltalán nem panaszként mondom, de talán sohasem volt annyi tennivalónk, mint manapság — mond­ja Stein Ernő félegyházi kanonok­plébános. Kapunk segítséget Gyarapodó tevékenységeinkben nagy segítséget jelent a tavaly megala­kult Máltai Szeretetszolgálat helyi cso­portja. Gazdasági vezetőjük révén, megvalósíthattuk szinte valamennyi el­képzelésünket. Többek között létre­hozhatunk egy úgynevezett ifjúsági vagy kulcsosházat, a turizmust, a ter­mészetet kedvelő fiataloknak. A cso­dálatos környezetben — Bugac és Mó- riegát — határában fekvő egykori kú­riaépületet a félegyházi Zöldmező Szö­vetkezet bocsátotta — átmenetileg — rendelkezésünkre a hozzá tartozó négy holdnyi erdővel együtt. Az elmúlt nyár folyamán fiataljaink és néhány szak­ember segítségével rendbe hoztuk, el­láttuk zuhanyzókkal, kutat fúrattunk, körbekerítettük és már a tavaly ősszel használatba is vették. Tervezzük, hogy májusban nyugdíjasainkat is kivisszük, j hisz a szép környezet számukra is min­denképp felüdülést jelent. Kihasználva a közeli erdőszélen felállított hatalmas keresztet és az előtte fekvő térségben fatuskókból összerótt padsorokat elha­tároztuk, hogy néhány alkalommal szabadtéri misét is tartunk. Körülményeink további javítására, nemrég megvásároltunk egy plébáni­ánkhoz közel eső épületet, mert az ed­dig rendelkezésünkre álló helyiségek, megszaporodott tevékenységeinknek köszönhetően, az utóbbi időben már szűknek bizonyultak. Idővel ebben az „új” épületben keresztény-katolikus kultúrházat akarunk kialakítani. Jönnek a fiatalok Városunkban nemrég indult egy ke­resztény gimnáziumi tagozat is, mely­nek tantervében heti két alkalommal szerepel hitoktatás, valamint a latin nyelv tanítása. Épp a múlt pénteken zajlottak le az idei év felvételi vizsgái és elégedettséggel tapasztaltuk, hogy rendkívüli módon megnőtt az érdeklő­dés a régi-új oktatási forma iránt. Nemcsak a megyéből, hanem az ország különböző részeiből jelentkeztek örömmel mondhatom — igen jó képes­ségű gyerekek. Ez is bizonyítja, hogy az emberek egyre inkább a hit, az egyház irányába fordulnak . . . — Mint látja, tennivaló akad bőven, így az utóbbi időben azért fohászko­dunk a jó Istenhez, hogy megadja szá­munkra azt az erőt és kitartást, amely feladataink ellátásához nélkülözhetet­len. Szász András NYÍLÁSZÁRÓK OLCSÓ ÁRON! A DELTA ÉPÍTŐ ÉS SZAKIPARI SZERELŐ KFT. Kecskemét, Árpádváros 10—12. sz. (Tel.: 76/27-766) értékesítésre ajánlja az alábbi termékeit. Bejárati ajtók: különböző típusméretben Garázsajtó: Kamraablakok: Belső ajtók: típusméretben, 12 cm és 8,5 Farostlemez borítással, ajtólappal: tele: üvegezett: Betétes ajtók: tele: üvegezett: Fenyölambéria: 12-16 mm Fenyő hajópadló: 16-20 mm Fenyő gyalult deszka: Tetöléc: 8 800 Ft-tól. 10 400 Ft. 1 500 Ft-tól. cm-es tokkal. 3100 Ft-tól, 3 650 Ft-tól. 6 990 Ft-tól, 6 090 Ft-tól 640 Ft-tól/m2. 640 Ft-tól/m2. 450 Ft/m2. 20 Ft-tól. Az árak áfát nem tartalmaznak! 38314 HETI SOROZATUNK Ahol véget érnek az utak Egy béna ember vallomásai (5.) • Ilyen erős védelemben kell részesíteni minden egyes, ezen a vidéken elültetett csemetét, mert különben a vadak elpusztítják. Varságon mindenkinek van há­za. A szülők a legtöbb fiatal pár­nak építenek vagy vásárolnak, má­sok maguk szereznek. Vannak, akik „az ősbe kucoródnak belé”. Régi szokás szerint még ma is gya­kori, hogy a legkisebb fiú marad a szülői házban. Többnyire a lányt viszik a fiús házhoz, de előfordult régen is, hogy a vőlegény költözött a felesége szüleihez. Tamas Ferenc nem örökölt szü­lői házat és sohasem nősült meg. Ifjúkorában sokszor hallotta: ha a legény reászáll egy nagygazda le­ányra, csak szolga marad az örök­ké. Neki pedig ilyen leányokat ho­zott útjába a sors, ezért inkább kitért, mert nem akart szolga lenni. Majd jött a háború és sebesülten tért haza ... Ma övé a falu egyik szép „benn- való helye", rajta a legrégebbiek közé tartozó körtornácos kis ház­zal. 1980-ban maradt rá Sántha Árpád, a megbénult mészárosmes­ter halála után, akit hosszú, súlyos betegségében és magányában Ta­más Ferenc, a félkarú hadirokkant ápolt. Mindkettőjük élete példázza századunk háborút viselt generá­cióinak sorsát. Sántha Árpád, még 1970-ben papírra vetette, hánya­tott életének fontosabb mozzana­tait és megírta végrendeletét. Ta­nulságos belelapozni. .. „ ... életembe lenézéssel, meg­vetéssel néztek rám azért, mert le­éltem az életemet anélkül, hogy látható jele volna ebbe a kis öreg faházba. De azt már senki sem tudja, miért van így, ahogy van. Születtem 1906-ban, május 2-án Sóváradon. Árván, szülők nélkül nőttem fel, már az első világhábo­rúból, mint gyermek vettem ki a részemet. Üldözött a sors és üldöz­tek a nevelőim is. A mostoha nagy­bátyám, apám és a többi emberek­kel együtt a háborúban volt, ami 5 évig tartott — annak, aki túlélte. Ez a nagybátyám, amikor búcsú­zott el a családjától és tőlem, azt hagyta hátra a családnak örökség­be: de úgy vigyázzatok Árpádra, mint magatokra, míg kapun belül van addig ne fújja még a rossz szél se, ne tudjam meg ha élve hazake­rülök, hogy rosszul bántatok vele. De mindent meg kellett tudnia. ... A jó ángyom, akire a bátyám rábízott, az akkori magyar tisztek­kel élte a jó életét és annyi magyar pénzt vert ki belőlem, amennyit csak éppen tegnap kaptam a tisz­tektől, de sokat kaptam, részben azért, pincérkedtem nekik és mert ott nálunk volt a tiszti étkezde, és részben azért, mert fogadoztak fö­löttem, hogy ezt, vagy azt a mada­rat lelövetik velem ... Annyi pénzt kaptam, hogy ha jó hozzámtarto- zók lettek volna, akkor nekem va­gyont szerezhettek volna, de én is meg tudtam volna gyűjteni, de be­lőlem kiverték ... s így ment, amíg a bátyám hazajött a fogságból, s addig, amíg akkora lettem, hogy mészárosinasnak mentem. Ott elölről kezdtem a rossz sorsomat, vertek, rugdostak, mert nem volt aki védjen, akitől tartsanak. Ez tartott 4 azaz négy évig, amikor is felszabadultam. Két évem volt, amíg tényleges katonának kellett mennem — ez a két év volt életem szép és jó két éve. Ezalatt úgy ke­restem, ahogy akartam, azalatt úgy fölöltöztem, hogy még. Még mama is meg tudok mutatni belőle értékes ruhát. Tehát 1928-ban be­rukkoltam, ezt tartott 3 évig. Ver­tek, éheztettek, minden rosszat, ócskaságot elkövettek velünk ma­gyarokkal amíg regruták voltunk, azután elmúlt... de a gyűlölet megmaradt. 1930-ban leszereltem, de akkorra olyan gazdasági válság lett, munkanélküliség következett, hogy mint mészárossegéd az építő­iparban tudtam elhelyezkedni, de ott is feltaláltam magamat, mert fiatal, életerős voltam, rajzoltam, meg is fizették, épületeket és azok­ra ablakra és ajtó körüli díszeket rajzoltam egy évig. Akkor haza­mentem és másodmagammal korcsmát és mészárszéket nyitot­tam, így akarván a rokonságnak és a falunak megmutatni, hogy más élet is van mint a szolgaság, mert­hogy engem a rokonaim nagyon megvetettek, hogy nem a szolgasá­got választottam, hanem mester­ségre mentem — minden rosszat rámmondtak, dologkerülő, utca­seprő^— és ezekhez hasonlónak nevezték azokat, akik a faluból .igyekeztek eltávozni és sajnos ab­ból a korból én kezdtem meg az ilyen életet. Testvéreimet minta­képpen állították velem szemben, mert nekiek otthonuk volt, meg­vették az én részemet is, és én rót­tam tovább a nagyvilágot, csak mikor otthon fogtam élethez, ak­kor kezdték nekem megbocsátani, látva, hogy van még szebb élet is... ... 1938-tól számítva nevezhe­tem 1942-ig az életemet, életnek és az otthont otthonomnak, mert 38- ,ban nősültem, 1943. január 7-én itthagytam társamot, otthonomat, mentem a frontra. Az életem delét vágták ketté üzletileg és mint úgy­szólván új házas, hagytam el min­denemet, annál is inkább érzéke* nyen, mert abba az évbe volt tér» vezve egy kis építkezés. De csak terv maradt örökre, mert amikor a fogságból hazajöttem, emberroncs voltam, és az is maradtam örökre, mert 35 kilós ember az nem ember, fagyos lábakkal, összetört gyo­morral jöttem haza, ami csak léte­zett, mindenhez fogtam és így tar­tottam fenn az életet — amíg csak feleségem itt hagyott egyedül. . . Hát azt kérdezem mindenkitől, jó- és rosszakaróimtól, mi jutott né­kem a jóból — de ami kicsim van nekem, olyan kedves mint neked a tied, a sok a több — mert az is lehet, hogy én nehezebben jutot­tam hozzá... ... feleségemet azért nem ítél­tem, nem vádolom, még akkor sem ha vádam igazságos volna, mert ő is egyik fehérnép volt, mint a töb­bi, a sok, arról ő se tehetett, Eva- maradék ő is.. . Kérem az igaz Istent, tegye jobbá a világot, meg­értőbbé az embert egymáshoz. Es kérem a jóistent, fizessen minden­kinek igazságosabban, mint né­kem. .. . Kicsi rádiómat, ami elha- gyatottságomban, egyedüllétem­ben vigasztalóm, csendzavaróm volt, de nem szórakoztatóm, te­gyék mellém látható helyre és ve­lem temessék el. Ezzel az írással egy helyen van 17 darab apró fény­képem — a hosszú fogságban is velem volt — amit bizonyít a hátu­kon látható feljegyzés — ezeket is temessék el velem. Engem pedig a sötétkék posztóruhámban temes­senek el...” Tamás Ferenc, aki hasonlókép­pen kivette részét a huszadik szá­zadi történelem megpróbáltatásai­ból, hűségesen őrzi Sántha Árpád emlékét. (Kedden folytatjuk) Székely né Körösi Ilona

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents