Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-13 / 62. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1992. március 13., 3. oldal KÉRDÉSEK ÉS TÁJÉKOZTATÁS HOSSZÚHEGYEN Mi történt a zárt ajtók mögött? • A Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát épületébe igen, a tanácsko­zásra nem sikerült bejutnunk. (Fotó: Straszer András) H osszúhegyi Mezőgazdasági Kombinátban lezajlott ta­nácskozás befejeztével mindkét fél, a hitelező és a felszámoló is vála­szolt kérdéseinkre. így — többé- kevésbé összecsengő — tájékozta­tást kaptunk arról, hogy a felszá­molóbiztos kronológiai sorrend­ben beszámolt az eddig történtek­ről. Elmondta, hogy a rendelkezé­sek értelmében elkészült a záró- és nyitómérleg, mely a vagyonról, követelésekről és tartozásokról pontos képet nyújtott. A hitelezői igénybejelentők száma mára elérte a kétszázat, pontosításuk folyama­tos, hiszen átfedésekre bukkantak. Közben megtörtént a kombinát IKR-től lízingelt gépeinek, majd az ültetvények egy részének árve­résének árverése. Elkészült az a pá­lyázati felhívás, mely szerint már­cius 21-éig jelenthetik be a leendő vásárlók igényeiket a gazdaság na­gyobb objektumaira. Az előadás utáni kérdésekről és válaszokról lényegében ugyanazt mondta a két fél, természetesen úgy, hogy mindkettő saját szem­pontjait fogalmazta meg. Kifogá­solták a hitelezők az eddigi gyér tájékoztatást, mire a felszámoló ígéretet tett egyrészt a kétheten­kénti, másrészt a negyedévenkénti — Melyek a tagi és alkalmazotti földalap, továbbá az árverésre kerü­lő földek kijelölésének közös szabá­lyai? — A kárpótlási törvény rendel­kezései értelmében az árverésre ke­rülő földeket a szövetkezet tulajdo­nában, illetőleg közös használatá­ban álíó olyan földekből kell a ter­mészetben elkülönítem, amelyek tulajdonjogát a szövetkezet a kár­pótlási törvény mellékletében felso­rolt jogszabályok alapján szerezte meg (ún. megváltott földek). A tagi (alkalmazotti) földalap fe­dezetéül azonban nem csak a meg­váltott földek szolgálnak. Tagi (al­kalmazotti) földként kell figyelem­be venni azokat a földeket is, ame­lyek tulajdonjogát a szövetkezet polgári jogi jogcímen szerezte meg. Ilyenek különösen az adásvétel, a csere, a végrendeleti öröklés, a tar­tási szerződés, a kisajátítás útján megszerzett földek. (A polgári jogi jogcímen megszerzettYöldek „hely­hez kötöttek”, nem igényelnek kije­lölést. Földrajzilag konkrét helyraj­zi számmal megjelölt földet jelente­nek mindig az ingatlan-nyilvántar­pontos informálásra. A pályázat­tal kapcsolatban is született meg­egyezés. így feltétel lesz, hogy olyan nem vehet részt rajta, aki az eddigi szerződéses kapcsolatai alapján tartozik Hosszúhegynek. A hitelezői oldal képviselői jelez­ték, hogy a nyílt versenytárgyalá­son általuk patronált vevőjelöltet kívánnak indítani. A hitelezők nem emeltek kifogást a lezajlott árverésekkel és az ott elért árakkal kapcsolatosan. A kárpótlásra kije­lölt, illetve a dolgozóknak jutta­tandó 20 aranykorona értékű föl­dekről szóló beszámolót is elfo­gadták. A tanácskozás után nyílt lehető­ségünk arra, hogy megkérdezzük Boda Gábort, a Kvantum Bank képviselőjét, miért tartózkodott azon a szavazáson, mely az újság­írói részvételre vonatkozott: — Úgy gondolom, ha én egy újságírót meghívnék, akkor nem azzal kezdeném, hogy mit nem le­het megírnia, mint azt a felszá­molóbiztos tette. Ezért tartózkod­tam a szavazásnál. Egyébként ma­gán a tanácskozáson nem hangzot­tak el üzleti titkok. A felszámoló­nak a hitelezők érdekeit kell képvi­selni, azokat tájékoztatni. Ez a mai délelőtt erre volt hivatott. tásban a közös használatban lévő földek tulajdoni lapjától elkülöní­tett másik tulajdoni lapra vannak bejegyezve.) A tagi (alkalmazotti) földalapot tehát a megváltott és a polgári jogcímen megszerzett föl­dekből kell elkülöníteni. Amennyiben a két földalap kijelö­léséhez rendelkezésre álló AK-érték még a polgári jogcímen megszerzett földek AK-értékének figyelembevé­telével sem elegendő mindkét föld­alap céljára, akkor a földalapok mértékét kell AK-értékben csökken­teni. Ennek során a két földalap AK-értékét úgy kell meghatározni, hogy a megváltott földnek minősülő földek és a polgári jogi jogcimen megszerzett földek együttes AK- értékének felét egyik földalap AK- értéke se lépje túl. (Példa: tagi föld­alapra szükséges 3000 AK, árverési földalapra 2500 AK. Ez összesen 5500 AK. Rendelkezésre áll 3700 AK értékű megváltott föld és 300 AK értékű polgári jogcímen meg­szerzett, összesen 4000 AK értékű földtulajdon. Tagi és árverési föld­alapra egyaránt 2000-2000 AK érté­kű föld jelölhető ki.) Az uszoda kapuja kitárul, a vadaskerté bezárul? Kecskemét idei költségvetés­tervezetében 46-48 millió forintos városi támogatás szerepelt a fedett uszoda üzemeltetésére és 6,5 millió a vadaskert fenntartására. A köz­gyűlés a költségvetési vitában elfo­gadta Rác András képviselő javas­latát, mely szerint a kulturális és sportbizottságnak koncepciót kell kidolgozni a két intézmény továb­bi működésére, de annak elfogadá­sáig minden hónapban megkapják a tervezett éves támogatás 1/12-ed részét. Rác képviselő javaslatának lé­nyege az: el kell végre dönteni, akar-e a város vadaskertet? Ha igen, úgy tisztességesen kell támo­gatni, hiszen a 6,5 millió édeske­vés. Ha nem ... Elképzelhető saj­nos ilyen döntés is. A fedett uszodával kapcsolat­ban ezúttal nem merült fel a bezá­rás gondolata, sőt, úgy vélekedtek: a jelentős támogatás miatt a város polgárainak lehetővé kell tenni a jelenlegi belépők árainál olcsóbb, szinte névleges összegért a fürdő látogatását. így legalább az adófi­zető polgárok kihasználnák az uszodát, ha már tízmilliókat fizet­nek úgyis a közpénzekből. A jelen­legi belépők árai mellett egyébként az uszoda idei, tervezett bevétele mindössze 7 millió forint. Az önkormányzat kulturális és sportbizottságának április 30-áig kell a két intézmény jövőjével kap­csolatos konkrét javaslatát meg­tenni, döntésre a város képviselő­testülete jogosult. M. Gy. • Ez az oroszlán már a veszélyt érzi? Fórumot tartanak a Halasi Zöldek A lakossággal való találkozó­nak szánják a Halasi Zöldek azt a nagygyűlést, amelyet március 15- én, 11 órakor rendeznek a kiskun- halasi kertvárosi iskolában. A beszélgetés témájaként felve­tődik a készülő szemétégető prob­lémája, a környezetvédelmi pályá­zatok sorsa és a többi között a világkiállítás is. Minden, a környe­zet jövőjére érzékeny érdeklődőt várnak a város vonzáskörzetéből is. G. E. KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK A szövetkezeti törvényről NAGY KEDVEZMÉNY A SZEZON NYITÁSHOZ! BERN ■ BUDAPEST ■ GENF PÁRATLAN AJÁNLAT A roltffex -tői stC LA IMPORT NAPELLENZŐK 45963 Ft. HELYETT MÁR 27500 Ft -ÉRT, AMÍG A KÉSZLET TART! UGYANOTT: SZALAGFÜGGÖNYÖK, BIZTONSÁGI REDŐNYÖK, LAMELLÁS KÜLSŐ ÁRNYÉKOLÓK. Bemutatóterem: ROLLFLEX Stúdió 1013 Budapest Lánchíd u. 9 T.: 201-9591 Bébiétel és kenyérliszt Kecskeméti segély a horvát menekülttábornak • A horvát gyermekeknek szánt bébiételt tegnap rakodták be a Kecskeméti Konzervgyárban. A yfagyar László újságíró a hor- 1VJ- vát menekültáradattal érke­zett Rab-szigetre, Zadarhoz közeli otthonából. Rab szigete Fiúmétól száz kilométerre délre, az Adriai­tengeren van. Harcmentes övezet, egyszer érte légitámadás, akkor is a komphajókikötőt lőtték, hogy elzárják a parttól a szigetet. A hor­vát hatóságok menekülteket tele­pítettek a szigetre, főleg kisgyer­mekes anyákat és magatehetetlen öregeket. A jugoszláviai háború tetőzésekor 3500 menekült tartóz­kodott itt szállodákban elszállásol­va, jelenleg is mintegy ezren van­nak. Az ő ellátásuk biztosítására fordult Magyar László levélben nyolc magyarországi város önkor­mányzatához. Eddig hat várostól kaptak segélyt: Komárom; Tata­bánya. Szombathely, Debrecen se­gített és a mostani út során Győr és Kecskemét adományával térhet­nek vissza a szigetre. Hideg Antal alpolgármester az adományozás körülményeiről el­mondta, hogy két hónapja kapták meg a segélykérő levelet. A képvi­selő-testület százezer forintot sza­vazott meg erre a célra, azonban két cég jóvoltából sikerült ennek a pénznek az értékét gyakorlatilag megtöbbszörözni. A Viktória Első Magyar Gabona Rt. és a Kecske­méti Konzervgyár előállítási áron 10 tonna kenyérlisztet, illetve 1,5 tonna bébiételt ajánlott fel. A je­lentkező kecskeméti fuvarosok­nak, akik a szállítmányt elvitték volna Rab-szigetére, az alpolgár­mester ezúton mond köszönetét felajánlásukért, azonban egy hor­vát kereskedelmi cég pótkocsis ka­miont küldött és így a szállítás gondja megoldódott. Magyar László szerdán este ta­lálkozott a Máltai Szeretetszolgá­lat kecskeméti ifjúsági csoportjá­val is. A horvát nép küzdelméről, a kéksisakosok érkezésével kap­csolatos felfokozott várakozásról beszélt a fiataloknak. A kecskemé­ti segélyszállítmánnyal tegnap dél­után indultak vissza Rab-szigetére a vendégek. (m) CIKKÜNK NYOMÁN Nem kellett a bürokráciával küzdeni A Raichle Magyarország Cipő­ipari Részvénytársaság nevében ígért János, és az ügyben érdekelt Rolf Kemper igazgatósági tagok az alábbi észrevételt kívánjuk ten­ni a Petőfi Népe 1992. február 17-ei számában „Kecskeméten parkosít egy európai polgár” cí­men megjelent cikkel kapcsolat­ban. Az a kitétel, mely szerint — a parkosítás kezdeményezésével ösz- szefüggésben (szó szerint idézettek szerint) „Az elhatározást azonban nem követhette tett — akkor —, mert meg kellett küzdenie a hivata­los eljárás előírásaival”: nem felel meg a valóságnak. Éppen ellenke­zőleg: Kemper úr éppen arról akarta a nyilvánosságot tájékoz­tatni, hogy kezdeményezésük nyo­mán minden bürokrácia és hivata­loskodás nélkül milyen gyorsan és tényleg minden tőlük telhetőt meg­tettek és segítettek mind a mérnöki és környezetgazdálkodási iroda, mind a városgazdálkodási vállalat részéről. Ezeknek a hatóságoknak, szerveknek ezúton is köszönetün- ket fejezzük ki. Ebben a nagyon fontos és lényeges dologban — mint a kezdeményezés felkarolása és gyors segítése a félreértés vagy elértés abból is adódhatott, hogy a német nyilatkozó és a magyar újságíró is angol nyelven beszélt. Egyébként a hangulatos, fény­képpel illusztrált, kedves és jó hangvételű cikk nyomán nyilván­való az újságíró részéről is a jó­akarat; ennek ellenére és a nyilvá­nosság teljes tájékoztatása érdeké­ben a fenti helyreigazítást indo­koltnak és szükségesnek tartjuk. ígért János Rolf Kemper igazgató termelési ig.-helyettes K mmiun ít EGISZTE/l Fejvadász. Nem szeretem ezt a szót. Bár, el kell ismernem, divatos. Hiszen ma már nagyon sok a fejvadász cég. Kisebbek, nagyobbak, országszerte ismertek és nemzetközi hírüek. Ez — külön szakma. A HUMÁNREGISZTER a fejvadászat helyett azt mondja: kulcsember­keresés. Megpróbáljuk megkeresni a megfelelő embert a megfelelő helyre. Erre vállalkozunk. Korszerű, tudományos módszerekkel dolgo­zunk. Nagyon sok mindent úgy csinálunk, mint mások. Mi a különbség? Mi itt — itthon vagyunk. Ez nagyon fontos. Bennünket is ismernek és mi is nagyon-nagyon sok embert ismerünk. És éppen ez az, ami a kulcsemberkeresésnél alapvető, hiszen csakis így ajánlhatunk megbí­zóinknak jelölteket fontos pozíciókba. Kulcsembert keresni — és találni? Próbálja meg a HUMÁNREGISZTERREL! HUMÁNREGISZTER Kecskemét, Május 1. tér 3., megyeháza, X. emelet 1003. Telefon: 76/28-788/173 Fogadóórák: hétfő 14—16, csütörtök 10—12. 629 • • Ünnepi istentisztelet A kalocsai pünkösdista gyüleke­zet március 15-én, vasárnap, 16 órakor ünnepi istentiszteletet tart. Igét hirdet Kecser István lelkész, a Magyarországi Pünkösdista Egy­ház elnöke. Ezredes lesz a megyei főkapitány? A Belügyminisztériumban ma délelőtt emlékeznek meg az 1848- as forradalom eseményeiről, hősei­ről. Az ünnepségen — melyen Bo- ross Péter miniszter mond beszédet — részt vesznek a megyei rendőr­főkapitányságok delegációi is. Egy magát megnevezni nem kí­vánó minisztériumi tisztviselő tájé­koztatása szerint: a tavaly kineve­zett tizennégy új megyei főkapi­tány közül ez alkalommal négyet léptet elő Boross Péter; így is elis­merve az elmúlt egy év alatt vég­zett színvonalas munkát. Informá­torunk, kérdésünkre válaszolva el­mondta: dr. Kocsis Attila, Bács- Kiskun rendőrfőkapitánya is a ki­tüntetettek között lesz, ezredessé léptetik elő. Naiv hírek Külföld. Berlin Schöneberg Rathaus Galériájában március 16- ától április 12-éig negyvenkilenc festményt és huszonöt szoborfara­gást felölelő válogatással mutatko­zik be a kecskeméti Magyar Naiv Művészek Múzeumának gyűjte­ménye. Idehaza, a Gáspár András utcai múzeumban március 21-én, dél­előtt 11 órakor nyílik új kiállítás. Mégpedig Bata Erzsébet (1915— 1985) festőművész emlékkiállításá­ra kerítenek alkalmat. A megnyi­tót Angyal Mária, a Magyar Mű­velődési Intézet osztályvezetője mondja, közreműködik Szvorák Katalin népdalénekes. A tárlat áp­rilis végéig látogatható majd. KI FÉKEZI MEG AZ ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓT? Szűk volt a négy sáv az ámokfutónak A kecskeméti Semperger Imrét csak azért nem kell bemutatnunk közelebbről, mert február 5-én már írtunk róla. Ő volt a hőse az „Ámokfutás váltott autókkal" cí­mű tudósításnak, amikor négy ko­csit rongált meg ittasan. A rendőr­ség eljárást kezdett az ügyben; jo­gosítványát bevonták. Nos,, a Dutautó Káefté 45 éves ügyvezetője a napokban is­mét volán mögé ült. Vezetői en­gedély nélkül és — folytatva a gyakorlatot — ittasan. Ebből persze még nem lett volna hír, de abból már igen, amikor hétfő éjjel egy FIAT Ducato teherau­tóval csattant a nyughatatlan ember. Múltkori részegségét fe­lülmúlva a kecskeméti Bethlen körút múzeum előtti szakaszán, mind a négy sávot kihasználva közlekedett a cég Fordjával. Egészen addig imbolyogva, amíg meg nem találta a szemből érke­ző Ducatót. Semperger úr feje a szélvédőn landolt; a kár a FI- AT-ban 350 ezer, a Scorpióban 400 ezer forint. A mentősöknek dr. Semperiként bemutatkozó „ámokfutó” a deto- xikálóban töltötte az éjszakát. A kérdés most már nem az, hogy elveszik, vagy nem veszik a jogosít­ványát, hisz ezúttal már nem vehe­tik el, ami nincs; a kérdés az, hogy ki, vagy mi állíthatja meg őt, leg­közelebb kit sodor életveszélybe az ittas járművezető?

Next

/
Thumbnails
Contents