Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-06 / 31. szám

8. oldat, 1992. február 6. PETŐFI NÉPE FORRÓ HANGULATÚ ANGOL VÉLEMÉNY Bámulatos túrán Magyarországon • Pontosan követi a vitorlázó a motoros sárkány emelkedését. Ritka lelkes hang egy hűvös an­goltól: „Bámulatos túrán Magyar- országon.” Ez a címe Edmund Potter pilóta cikkének a Skywings nevű folyóiratban. „Őszintén szólva — írja Potter azt hiszem feleslegesen ijedtem meg a sárkányrepülő-vontatástól. Amikor Magyarországra hívtak egy kéthetes tanfolyamra, kapásból visszautasítottam. De nálam bát­rabb és lelkesebb kollégáim elutaz­tak , s visszatérve áradoztak az élmé­nyekről. Tony és Róna Webb, a két veterán már kétszer is járt ott és igen buzgónak bizonyultak újabb „áldo­zatok" beszervezésében. így az én ellenállásom is gyengült, s ahogyan nőtt a bátorságom, reszketve bár, de döntöttem: Megyek!" (Közbevetöleg: a Skywings, — magyarul: „Égi Szárnyak”, — az egyik legtekintélyesebb sárkányre­pülő szakfolyóirat. Az egész vilá­gon ismerik és olvassák.) A továbbiakban a szerző el­mondja, hogy mint készült fel mű­szakilag és milyen gyakorlórepülé­seket végzett, mielőtt elindult hoz­zánk megtanulni a vontatást, vagy­is azt a felszállási módot, amikor a vitorlázó sárkányt motoros húzza a magasba. Majd így folytatja: „Egy komputazás és ezer kilomé­ter autózás végén megleltük Kecs­kemét közelében, a nagy magyar Alföld kellős közepén, a találkozó- helyet. Dr. Ordódy Márton (a sportág európai felelőse a nemzet­közi repülőszövetségben. A szerk.) és a Senior Sárkányrepülő Klub há­rom edzőnapot szervezett a vonta­tás gyakorlására, ezt hat vesenynap követte. Tíz start jutott az edzőna­pokra és újabb tíz a versenyekre. Az első reggelen, konzultáció után, írásbeli vizsga. Magyarorszá­gon a légi vontatás 1983 óta hivata­losan elfogadott, jól kipróbált és el­lenőrzött indítási mód — ezért men­tünk oda." (Megint csak szakítsuk meg Pot- tert. Tartozunk némi magyarázat­tal. A sárkányrepülés fiatal sportág, nincs húszéves. Eleinte hegyi sport volt, magaslatról kellett elrugasz­kodni. De nekünk nincsenek he­gyeink! Ne repüljünk? Hamar nép­szerű lett tehát, amikor megjelent, a motoros sárkány. Ám a vitorlá­zók? Hiszen az a sport!.. . Kössük a motoros után!... Épp tíz éve, Európában először nálunk próbálták ki a vontatást. Kívülünk még a franciák alkal­mazták sikeresen. Ezért jár most mindenki oda meg hozzánk vonta­tást tanulni. De nálunk gyérebb a légi forgalom, szabadabb a légtér. Meg talán olcsóbbak is vagyunk valamicskét... A szakmai részeket átugorva idézzük még a cikk befejező sora­it.) „A felejthetetlen magyarországi élményekről: Hihetetlen repülési lehetőségek, kegyetlen meleg, szárazság, már a reggeli órákban szétolvadó csoko­ládé, a gépek fémrészei érinthetetle- nül forróak (júliusban voltak itt. A szerk.), azután az uszoda, a sör és a remek kaják. 100 kilométeres céltávfeladatok, többnyire 2500 méteres felhőalap, gyenge szél, párás napok, navigálás (tájékozódás) faluról falura utak, vasutak és tavak segítségével. Aránylag szabad légtér, tele az ég sárkányokkal, óriási ezüst kígyó az ég közepén: először látni a Dunát! A legjobb eredményeket közü­lünk én értem el. A 11 napból kilen­cen repültem, több mint 23 órát töl­töttem a levegőben, kb. 200 kilomé­tert távon. Ebből két 40 kilométeres céltávot teljesítettem, a leghosszabb időtartam-repülésem 4 óra feletti, a legnagyobb magasságom, a lekap- csolás fölött, jó 1700 méter volt. Azután a leszállások a légi utak végén, az ördögi visszajelentkezé­sek az alig fellelhető telefonokon, néhány magyar kifejezés tanulgató- sa, az emberek vendégszeretete, a fullasztó kipufogógáz a gépkocsin hátul vagy a cigarettafüst elöl — mindamellett szívből köszönöm mindenkinek, aki ezt lehetővé tet­te." Eddig Edmund Potter beszámo­lója. Tavaly több tucatnyian jártak itt Nyugat- és Észak-Európa or­szágaiból. Ám az a remek terep, amit angol barátunk annyira di­csért, már nincs meg. Ott terül el most is Matkó szélén, de elparan­csolták róla tavaly a sárkányrepü­lőket. így aztán az a húsz holland, aki sietett már január közepén be­jelentkezni, hogy le ne maradjon véletlenül, majd Felsőlajoson hagyja a pénzét májusban. És a többi külföldi is. Mert az egyik legjobb hazai egyesület, a Kecske­méti Senior Klub ott rendezkedett be a helybeliek jóvoltából — és remélhetőleg hasznára is. M. L. (E. Potter írásának részleteit a Madártól! című magyar szaklapból vettük át Kerekes László fordításá­ban.) • Mintha égi karosszékben ülne az ember, a sárkányból semmi sem gátolja a szabad kilátást. FILMMÚZEUMI SOROZAT John Ford és Kuroszava álmai A magyar néző már hozzászok­hatott, hogy az újdonatúj nyugati tömegfilmekkel akár a gyártó or­szág premierjével egy időben talál­kozhat a magyarországi mozik­ban. A korábbiaknál is inkább hátrányban vannak viszont azok, akik több évtizedes klasszikusokat vagy a kortárs filmművészeti cse­megéket részesítenék előnyben. Ezeknek a hiányosságoknak a pót­lására (is) vállalkozott a kecskemé­ti Erdei Ferenc Művelődési Köz­pont filmmúzeumi sorozata, mely­nek idei első összeállítása jövő csü­törtökön este indul. A harmincas évek nagy amerikai álmát reprezentáló első két mozi­darabot: a Becsületből elégtelent és a Besúgót Prank Capra, John Ford és James Stewart neve fémjelzi. A sorban a harmadik Szöts István Móra regényéből készült filmballa­dája; az Ének a búzamezőkről. Ezt követi Roman Polanski 1968-ban született müve; a Rosemary gyer­meke, melynek főszereplői Mia FpffO'* ‘ 17 ''l^sorF'in Vitiírir' rendezőként ismert John Cassa­vetes. Ugyanezeknek az éveknek a termése Jan Kadar és Elmar Klos cseh—amerikai alkotása; A vágy neve Anada. Luis Bunuel Tristanája — Catherine Denavue-\e 1 és Fer­nando Rey-el a főszerepekben — a filmes szürrealizmus atyjaként tisz­telt rendező örökzöld darabja. A lengyel filmművészet egyik legis­mertebb alakja; Jerzy Skolimowski Fel a kezekkel! című filmje keletke­zési éve; 1967 után — a cenzúra mi­att — még tizennégy évet töltött dobozban. A sorozat egyetlen szovjet filmje; Vitalij Knyevszkij al­kotása; a Dermedj meg—halj meg támadj fel 1989-ben készült, s több jelentős díj, elismerés birtoko­sa. Az első (és ez idáig egyetlen) fil­mes rendező alkotása Cannes-ban az Arany Kamera, Glasgow-ben pedig az Európai Film díját nyerte. A sorozatban az utolsók között látható két izgalmas újdonság; Jim Jarmusch Cannes-ben díjazott M”stery Train és Akira Kuroszava; JÓTÉKONY CÉLÉI KÖRÚT Michael Jackson Magyarországra jón! — Magyarországra is eljön, itt is koncertezik — jelentette be New Yorkban Michael Jackson. A pop­szupersztár 10 hónapos koncertkö- rútra indul, június-júliusban kezdi fellépéseinek sorozatát Nagy- Britanniában, s terveiben éppúgy szerepel Svédország, Spanyolor­szág, Németország, mint Lengyelor­szág és Magyarország, a turné to­vábbi szakaszában pedig Ázsia, Ausztrália és Dél-Amerika —jelenti a Springer Külföldi Sajtószolgálata. Ä koncertkörút jelszava „Gyó­gyítsd meg a világot!” Jackson 100 millió dollár bevételre számít, amit a környezetvédelmi beruházásokat, az AIDS elleni akciót és a gyermek- segély-programokat szolgaló alapít­ványának javára kíván fordítani. A turné fő szponzora a Pepsi-Cola cég, s hogy mennyit kért tőlük az énekes, arra egyetlen szó volt a kom­mentárjuk: „rengeteget”. FEB ELÉG, HA FELJELENT A SZOMSZÉD... Kettős szorításban Baranyában még mindig tart a szerb hódítók rémuralma. Azokban a falvakban, ahol otthon maradt a lakosság egy része, megalakult az úgynevezett stáb, amely kezébe vette a dolgok irányítását. A karmesteri pálcát azonban mindenütt a hadse­reg vagy a baranyai nacionalista szerbek tartják a kezükben, akiknek a hatalom, az uralkodás igencsak rossz szolgálatot tett. Kissé — vagy talán nagyon — bódulatba estek. Úton-útfélen fitogtatják erejüket, aminek során ártatlan embereken állnak bosszút olyan dolgokért, amelyeket nem ők követtek el. Le­het, hogy csak úgy tudnak tekintélyt és rendet tartani, ha naponta véresre vernek három-négy embert. S hogy hol lelnek ennyi bűnös embert? Bár­hol, hiszen okot a verésre mindenütt találni. Elég, ha csak valakinek a szerbekkel paktáló jóakarója egyet­len szót szól, máris elhurcolják, tes­tét kékre-zöldre verik, lélekben meg­törik. Ilyen jóakarókból pedig akad minden faluban legalább egy-kettő, akik most bosszút állhatnak a múlt­béli sérelmeikért, akár egy kritizáló megjegyzésért is. Attól sem riadnak vissza, hogy nőket verjenek meg, még gyerekek szeme láttára is. Mintha megismétlődne a történe­lem. Hiszen akárcsak a Rákosi- rendszerben Magyarországon, most Baranyában a szerb uralom alatt is elegendő, ha az emberre megjegyzést tesz vagy feljelenti a szomszéd, máris elviszik. Jobb esetben hazatér fél­holtra verten, rosszabb esetben töb­bé nem látják hozzátartozói. Az áldozatok között különös megbecsülést élveznek azok, akik az új hatalom felhívásának eleget téve vagy talán egyszerű emberi hon­vágytól üldözötten hazatértek. A hi­vatalos nagy szerb politika szellemé­ben közülük nem egyre ráfogták, hogy Magyarországon terrorista ki­képzésben volt részük és azért tértek haza, hogy kémkedjenek. így hát kétszer is meg kell gondolni minden menekültnek, hogy mitévő legyen, s ha mégis a hazatérésre szánná el ma­gát, ezekkel a dolgokkal is számol­nia kell. Miközben Baranya összlakossá­gának több mint a fele a menekültek sanyarú sorsát éli, cseppet sem ked­vező az otthonmaradottak helyzete. A mindennapos házkutatások, val­latások, verések és más válogatott hatalomszilárdító módszerek mellett annak is ki van téve, hogy az eszéki közhangulat, s még az értelmiségiek egy része is — árulóknak tartja őket. Minden baranyai polgárt, aki ki tudja, milyen meggondolásból, ám a legtöbb esetben az otthon meg­őrzése céljából otthon maradt. Ugyanazok bélyegzik árulóknak a baranyai polgárokat, akik semmit sem tettek Baranya megvédése érde­kében. Amikor Horvátország javá­ban fegyverkezett, Baranyának nem jutott fegyver, s amikor a hódítók elől védeni kellett volna a hazát, Ba­ranyában nem volt komoly erő. „Baranya csendben elesett” — mondta Eszék polgármestere. És ez pontosan így van. De talán a fegy­vertelen népnek kellett volna szem- beszállnia a szövetségi hadsereg tankjaival? Miért csak Eszéknél kez­dődött a „haza” védelme? És milyen jogon mernek egyes emberek — a valós helyzet ismeretének hiányában ítélkezni emberek felett, akik ta­lán sokkal jobban kiérdemlik a ha­zafi jelzőt? Kiábrándító és -józanító tények ezek, amelyek méginkább elsötétítik a baranyai menekültek amúgy is szürke hétköznapjait. Úgy látszik, kétszeresen is igaz a mondás, ame­lyet valahol, valamelyik menekülttől hallottam: „Megtűrt vendégként élünk.” Mióta? És meddig? G. A. AZ ÉLETMENTÉS AZ EMBERSÉG FELSŐFOKA Szívesen — szívtelenül? • Hamarosan újra doboghat. (Az első magyar szívátültetés dokumentum­fotója.) Az első hazai szívátültetések számos, egészségügyet érintő kér­dést, köztük etikai megfontoláso­kat is felélesztettek. Önmagában az a tény, hogy egy ember halálá­hoz kötött a másik megmentése, kétségeket támaszt egyesekben: vajon erkölcsös módja-e a gyógyí­tásnak? Dr. Csanády Miklós egye­temi tanárt, kardiológust, a Szege­di Orvostudományi Egyetem (SZOTE) 11. sz. Belgyógyászati Klinikájának igazgatóját, vala­mint dr. Julesz János egyetemi ta­nárt, a SZOTE Etikai Bizottságá­nak elnökét kértük arra, mondja el a témával kapcsolatos véleményét. Kegyeleti jogot nem sérthet Beszélgetésünk kezdetén mind­két professzor leszögezte: az orvos- tudomány mai lehetőségeinek is­meretében a szívátültetésekre ha­zánkban is szükség van. Ennek ér­dekében pedig minden tisztességes módon — az etika eszközeivel is — támogatni kell ezeket a műtéti eljárásokat. Emellett megjegyez­ték: most, amikor az ország szíve együtt dobban az első két újszíve­sevei, akár félrevezetőnek is tűnhet erkölcsi szempontokat latolgatni, hiszen mi más lenne fontosabb, mint a betegek érdeke: hogy élet­ben maradjanak. Mindazonáltal talán mégsem érdektelen körülnéz­nünk a paragrafusok rengetegé­ben: vajon valóban segíti-e a tör­vény a szívátültetés felesleges aka­dályok nélküli, hazai elterjedését? Áz 1972-es egészségügyi tör­vénynek mint alaptörvénynek erre vonatkozó része a lényeget tekint­ve nem sokat változott. A halot­takkal kapcsolatos rendelkezések végrehajtási utasításai azonban módosultak. Jelenleg az Elnöki Tanács 1987-es 6. sz. törvényerejű rendelete és az egészségügyi mi­niszter 14/1987. számú rendeleté­vel módosított végrehajtási utasí­tás a mérvadó. Mindezek szerint elhalt személyből szerv vagy szövet kivétele kegyeleti jogokat nem sérthet. A gyógyító célú szerv- és szövetkivétel nem végezhető el, ha az ellen a meghalt személy még életében — a jogszabály által meg­határozott módon — tiltakozott. Tiltakozni nem létező okmányokkal? Hogy miként tehetné meg ezt, aki halála után is ragaszkodik min­den porcikájához? (Elvégre emberi joga bárkinek, hogy éljen a válasz­tás lehetőségével.) Nos, az egész­ségügyi miniszteri rendelet szerint ez akkora bürokráciával jár, hogy ép, egészséges ember aligha bajló­dik vele, a beteg — úgy lehet — mégkevésbé. Tiltakozó nyilatkoza­tot kell tennie, de nem is akárhogy. A személyi igazolványban tartható egészségügyi lap megfelelő rovatá­ba, vagy az egyéni egészségügyi könyvbe kell ezt bejegyeztetnie az állami egészségügyi szolgálat ille­tékes orvosával. A gond ott kezdődik, hogy álta­lában ilyen lapunk és könyvecs­kénk nincs is. Nemet mondani ugyan van jogunk, csak éppen élni nem tudunk vele. Az USA-ban a pozitív hozzáál­lásból indulnak ki: az ember ráírja — az ott létező — donorkártyájá­ra, hogy halála esetén felajánlja szerveit a rászorulóknak. Énnek hiányában akkor végezhető el a műtét, ha azt a hozzátartozók en­gedélyezik. Szamos más ország gyakorlatá­val egybehangzóan a magyar sza­bályozásban a hallgatás már bele­egyezést jelent. Ez az eljárás lénye- esen egyszerűbb, gyorsabb lehet, evésbé hátráltatja így egy esetle­ges életmentő műtét elvégzését. A végrehajtási utasítás ésszerű mó­dosítása azonban szükségesnek látszik, és ehhez elegendő lenne tartják a szegedi orvosok , ha úgy fogalmazna: elhalt személyből szervet, gyógyító céllal, akkor sza­bad kivenni, ha ez ellen életében hitelt érdemlően nem tiltakozott. Ez a két szó csökkentené a bürok­ráciát, s a törvény mégsem lenne kerékkötője a szervátültetésnek. A holttest nem tulajdon A hozzátartozók gyakori ’aggo­dalma: mi a biztosíték, hogy már valóban meghalt szerettük, amikor kioperálják valamely szervét, hogy másnak megmentsék vele az életét. A rendelet szerint holttestből szer­vet vagy olyan szövetet, amely a halál beállta után igen rövid ideig alkalmas átültetésre, akkor szabad kivenni, ha a halál beálltát három, az átültetésben részt nem vevő or­vos együttesen megállapította, és aláírásával igazolta. A szervátültetések etikai megíté­lésekor nem mellőzhető annak a kérdésnek a tisztázása: tulajdon-e a halott teste? A SZOTE profesz- szorai egyetértenek azzal a jogi ál­lásponttal, hogy nem. Márpedig ha nem az, akkor nincs tulajdono­sa, aki a halál után megtagadhat­ná, hogy — kegyeletet nem sértő módon mást gyógyítson. S ha nem tulajdon, az eltávolított szer­vek áruba sem bocsáthatók. A világ fejlettebb részén negyed- százados múltra tekint vissza ez a gyógyító eljárás, így feltehetően ott már kidolgozták a fölmerült etikai kérdésekre is a megfelelő válaszokat. Donorrá lenni A professzori szobában beszélge­tő partnereim föllapozták az Orvo­sok Világszövetségének etikai aján­lásait tartalmazó kötetet. Kiderült: az emberi szervtranszplantációról szóló legújabb deklaráció alapelvei megegyeznek a hazai törvény szelle­mével. Csupán a magyar végrehaj­tási utasítást kellene világosabba, egyszerűbbé tenni anélkül, hogy in­dokolatlan akadályokat gördíte­nénk az életmentő műtétek útjába. Annál is inkább, mert ezeknél való­ban létfontosságú a gyorsaság. Volt idő, amikor azt tanították: erkölcsös az, amit a törvény megen­ged. Márpedig az erkölcs ennél mé­lyebb, szigorúbb, időtállóbb dolog. Áz ókortol napjainkig azt tartja er­kölcsösnek a közösség, aki a jó és a rossz között különbséget tud ten­ni, és a jót választja. Tehát aki halá­la után is képes adni másoknak, akár a szívét, azaz donorként életet ment: erkölcsös a legfelsőbb fokon. Chikán Ágnes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents