Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-06 / 31. szám

A vállalkozók városa? MIRE SZÁMÍTHATNAK A LAKÁSRA VÁRÓK? A lista hosszú, az otthon kevés • Az építés lehet a legbiztosabb megoldása az otthonteremtésnek — ha van rá pénz. Aligha hihető, hogy bárki is elta­lálná, vajon hány vállalkozó dolgo­zik Kecskeméten. —1990. április 1-je óta állampol­gárijog a vállalkozási igazolvány ki­váltása. 90-ben 1499, 91-ben pedig 2336 igazolványt állítottunk ki kaptuk a tájékoztatást Kolozsi R. Gyulától, a polgármesteri hivatal közigazgatási irodájának vezetőjé­től. —Mire vállalkoznak a kecskemé­tiek? — Mint mindenütt; mindenre. Bármit csinálhatnak, amit kifejezet­ten nem tilt a törvény. S ez esetben nekünk kötelezően ki is kell adnunk az igazolványt. — Hosszas a procedúra? —Akinek megvan az összes szük­séges kelléke — és ez egy érvényes hatósági erkölcsi bizonyítványból meg egy 300 forintos okmánybé­lyegből áll csupán — annak negyed­óra alatt elintézzük az ügyét. Két kollégám csak ezzel foglalkozik — még legalább ketten kellenének, ak­kora rajtunk a nyomás. Ellenőrzésre például egyáltalán nincs emberünk, időnk, módunk. — Mire jó a vállalkozói igazol­vány? — Bécsben például a Metro áru­házban 15 százalékos kedvezményt ér. Sokan épp ezért váltják ki: meg­Január 1-je óta az önkormányza­tok jegyzőinél lehet beadni az útle­vélkérelmet. Szerkesztőségünkben naponta kapunk ezzel kapcsolatos kérdéseket. Ezekre most dr. Erdei Attilától, Kecskemét jegyzőjétől kér­tünk választ. — Pontosan mi kell a kérelemhez? — Egy precízen kitöltött adatlap, 1000 forintos okmánybélyeg és két darab igazolványkép; lehetnek színe­sek is. Akinek van régi útlevele, an­nak azt is csatolnia kell. — Kiskorúak hogyan kaphatnak útlevelet? — A két szülő együttesen, hivata­los személy előtt tett beleegyező nyi­latkozata kell hozzá — ezt a nyilat­kozatot az ügyfélszolgálati irodánk­Kecskemét — Európában Amikor Kecskemét jövőjéről beszélünk, látnunk kell azt a szere­pét is, amelyet az egységes Európá­ban betölthet. Az elmúlt évben sok napi problémát megoldottunk, ám eddig ezek a stratégiai ügyek kellő alapossággal nem kerültek felszín­re. Múlhatatlanul fontos tehát pontos tervek kimunkálása hosszú távra, hogy azután ezekre épülhes­senek a napi aktualitású elképzelé­sek. Meg kell mutatni a világnak, hogy Kecskemét képes megtervez­ni a jövőjét és tenni érte — mert segítségre csak az számíthat, aki felmutat valamit. A magam részé­ről hiszek abban, hogy a várost olyan képességű polgárok lakják, akik miatt mindenki számára nyil­vánvaló: Kecskemét a jövő, a lehe­tőségek városa. A lehetőségeket azonban józanul számba is kell venni. Ezt célozta Bemard Garan- deau, a Bordeaux melletti Merig- nac városa alpolgármesterének, Merignac repülőtere helyettes igazgatójának fölkérése a kecske­méti vadászrepülőtér hasznosítá­sának tanulmányozására. A fran­cia város reptere 25 éve indult fej­lődésnek — és ez a városon is nagy nyomot hagyott. A kecskeméti va- dászrepülőter polgári hasznosítása nemcsak az országban, de Kelet- Európában is példa értékű lehetne és valószínűleg a város fejlődését segítené elő. Garandeau úr egyéb­ként egyetlen fillért sem kap mun­kájáért, a tanulmányt önzetlen se- gíteniakarásból készíti el Kecske­métnek. Jövő és Universitas Az, hogy egy-egy várbsban mi­lyen színvonalú az oktatás, hosszú évszázadokra tekintélyt adhat an­nak a településnek. Ezért hosszú távra előre gondolkodva kell vizs­gálni a fejlesztés lehetőségeit — ezek között egy egyetemi negyed­nek biztosan fontos helye van. Ugyanennyire halaszthatatlan a város idegenforgalmi fogadóké­pességének és kínálatának vizsgá­vesznek kint ezt-azt és a lengyel pia­con eladják. De Magyarországon is adnak engedményt nagykereskedel­mi cégek. Tudunk olyanról például, aki nagy családja miatt eleve ezért kiváltotta az igazolványt. Zömmel egyébként kiegészítő foglalkozás­ként vállalkoznak az emberek. A legnagyobb divat ügynöknek len­ni —egy éve az egész városban 5 sem volt, most pedig 420 a számuk. S ha már a számoknál tartunk: 1991. de­cember 31-én összesen 4682 vállal­kozó szerepelt a nyilvántartásaink­ban — Kecskemét a vállalkozók vá­rosa. A taxizás újabban vesztett nép­szerűségéből, sót, a teherfuvarozás inkább visszafejlődik: 170 személy- és 400 teherszállító van pillanatnyi­lag Kecskeméten. — Mi lehet az oka a vállalkozói láznak? —Egyértelmű; a kényszer. Sokan munkanélkülivé válva ebben látják egyetlen és utolsó esélyüket. Nem is igen ismerik a szabályokat — ezek­ről mi világosítjuk föl őket — és bi­zony nagyon sokan nagyon rövid idő alatt rájönnek, hogy vesztettek. — Ez ennyire biztos? — Ennyire! Azt már említettem, hogy tavaly 2336 igazolványt ad­tunk ki. Hadd tegyem hozzá: ugyanekkor 701-en viszont bedob­ták a törülközőt... ban, a Városháza nagytemplom fe­lőli oldalában, lehet megtenni. — Kik adhatják be kérelmüket itt? — Mindazok, akiknek állandó vagy ideiglenes lakásuk van Kecske­méten. — Milyen határidővel dolgoznak? — A kérelmeket Budapestre to­vábbítjuk és ki-ki közvetlenül a BM Adatfeldolgozó Hivatalától kapja kézhez postán az új útlevelet, 30 na­pos határidőn belül. — És ha gyorsan kellene útra kelni? — Rendkívüli esetben halál, üzle­ti tárgyalás stb. -*• két helyen is kiad­nak soron kívül útlevelet. Pesten, az Andrássy út 93. szám alatt vagy Szege­den, a köztársasági megbízotti hivatal­ban. lata, ha kell bővítése is — talán szokatlan, de mindenképp meg­nyerő ötletekre lesz szükség. Egy új, a jövő Kecskemétének koncep­cióját lehet már most kialakítani — ebben van szerepe annak a két amerikai szakértőnek, akik márci­usban ismét városunkba jönnek és segítenek. Természetesen minden kecskemétinek éreznie kell, hogy fontos az ő gondolata is a város fejlődését illetően? Ház a polgármesternek? Varga László tiszteletes úr szó­ban terjesztette elő javaslatát pol­gármesteri ház építésére, az anya­got csak ott és akkor kapta meg a képviselő-testület. Ha nem ismer­ném Varga úr érveit, akár a pol­gármester elleni támadásnak is vél­hetném a gondolat fölvetését. Egy persze biztos: ha olyan embert vá­laszt polgármesterré a képviselő- testület, aki a lakásában vendéget fogadni nem tud, akkor egy ilyen polgármesteri otthonra alighanem szüksége lesz a városnak. Ez maga egyébként fejlett — és kevésbé fej­lett — országokban természetes gyakorlat. Kecskeméten bizonyára még hosszú idő eltelik, mire egy ilyen ház fölépülhet, erre egyelőre a városnak nincs pénzügyi lehető­sége. Úgy gondolom, hogy a meg­valósítás a beruházások listáján a legutolsó helyen áll, ezért sajná­lom, hogy Varga László tiszteletes úr felvetése a város több lakójából ilyen heves indulatokat váltott ki. Egyébként ez a javaslat az én meg­választásom után már fölmerült, de természetesen nem lett belőle semmi, mert én magam nem köl­töznék be egy ilyen házba. Ez nem azt jelenti, hogy az átlagosnál jobb körülmények között élek a csalá­dommal: földes utcában, egy fél­kész házban lakunk. Mindazonál­tal ez eddig nem okozott problé­mát és az idelátogatók a vendéglá­tással meg voltak elégedve és munkakapcsolatunknak ezek az otthoni találkozások csak hasz­náltak. Merász József A kecskeméti televízió múlt hét­fői adásában egyebek között a me­gyeszékhely lakásügyei is terítékre kerültek. Farkas Tiborné dr., a la­káscsoport vcezetője válaszolt a kérdésekre. Mi ezúttal a legköz- érdekűbb témákra térünk vissza. — Lesz-e szociális bérlakás az idén Kecskeméten?- Azzal számolunk, hogy vár­hatóan 20-an kiköltöznek ilyen otthonukból és így ezeket újból ki tudjuk jelölni bérlőknek. Van el­képzelésünk arra is, hogy a szovje­tek által lakott Lánchíd utcai töm­böt megvásároljuk, ez további 30 lakást jelentene. — Minőségi csere? — Ilyen célra az önkormányzat­nak egyetlen lakása sincs. Ezért — Mi az adóköteles? — A személy- és teherautók, utánfutók, pótkocsik, 250 köbcen­tisnél nagyobb motorkerékpárok. — Hogyan kell adóbevallást ad­ni? Csináltattunk formanyom­tatványt. Ez beszerezhető itt, a mi irodánkban, az ügyfélszolgálatnál, de van belőle a rendőrségnél és az APEH-nál is. E nyomtatvány ki­töltésével kell megtenni az adóbe­vallást, a jármű forgalmi engedé­lyében feltüntetett adatoknak megfelelően. — Mikor esedékes az adó? — A bevallások földolgozása után mindenkit határozatban érte­sítünk az adó kivetéséről, egy csek­ket is mellékelve. Magát a határo­— Csak harmadszor van itthon a rendszerváltozás óta, azelőtt nem látogatott haza. Mennyit és mit tud viszonyainkról, milyen konzultánsi tanácsot ad partnereinek? — A nyugati sajtó tárgyilagos képet fest Magyarországról, de természetesen hozzájutottam és most is hozzájutok a hazai szép- és szakirodalomhoz is, úgy vélem, mindent egybevetve képben va­gyok. így természetesen nem ke­rülhette el a figyelmemet az a kö­rülmény, hogy a Kelet-Európábán bekövetkezett változásoknak Ma­gyarország a haszonélvezője. A befektetések 35-40 százalékát ide hozta a külföldi tőke, nyilván­való jeleként annak, hogy bízik a magyar piac kialakulásában. Egy nyugati marketingtársaság tulaj- donos-vezetőjeként ebből kiindul­va adok tanácsokat partnereim­nek, a kecskeméti Privát Profit Üz­leti Központ munkatársainak. Alfred Simenyi egy tavalyi világ­névjegyzéket sem tudunk készíte­ni. — Van-e lehetőség elhelyezésre a Fiatal Házasok Otthonában? — Igen, ez működő intézmény. Az elmúlt fél évben 51-en költöz­tek be és most a bizottság 93 új igény elbírálását végzi el. Nagyjá­ból újabb 50 pár számíthat arra, hogy kap garzont. — Valóban építkezésbe kezd a város? — Egyelőre csak tervezgetünk — minden a költségvetésen múlik. Háromszáz fiatal házasnak van la­kásigénylése és körülbelül 30 gar­zon építéséről lehetne szó. — Sokan most kezdik meg öt évvel korábban kapott kölcsönük visszafizetését a városnak. zatot megfellebbezhetik, ha nem, 15 napon belül jogerőre emelke­dik, és innentől számítva áll 15 nap a rendelkezésre az adó megfizetésé­re. Ennek a mértéke egyébként megkezdett 100 kilogrammonként 200 forint, függetlenül attól, hogy az autó benzin- vagy dízelüzemű. Motorkerékpárra, lakópótkocsira, sátras utánfutóra 1000 forint éven­te. A katalizátoros autókra 50 szá­zalékos az adókedvezmény. — És a mozgáskorlátozottak? — Nekik ugyanúgy adóbeval­lást kell tenniük, mint mindenki másnak, csatolva mellé a megfelelő igazolást, amelyet orvosi szakbi­zottság állított ki mozgáskorláto­zottságuk voltáról. Ennek alapján ők is kedvezményt kapnak. kiállításon találkozott össze Hor­váth Istvánnal és kollégáival. Rövid tanakodás után ekkor körvonalo- zódott az ötlet, amely mára a szer­vezés állapotában van: nemzetközi reklám-, üzleti, ajándék- és marke­tingkiállítást rendeznek Kecskemé­ten. Az Erdei Ferenc Művelődési Központ április 28-ától május 3-áig ad otthont a nagyszabásúnak ígér­kező bemutatónak. Amit a cégek bárhol a vilá­gon gyártanak, azt el is kell adni­uk. De mit gyártsanak és milyen legyen az a valami? Erre válaszol a marketingszakember. A reklám­főnök pedig az eladásban segít összegezte a belga üzletember. Magyarországon ma már irodát, képviseletet nyitott minden jelen­tős világcég: itt van mindenki, aki számít és ráadásul az újonnan ala­kult, tehetséges kis ügynökségek is. Az első reklámévkönyv megjelené­se bemutatta a piac szereplőit, Elég nagy azoknak a száma eddig 90 —, akik viszont szeret­nék, ha elengednék ezt a tartozásu­kat. A kérelmek sorsáról bizottság dönt. Az erről intézkedő rendelet szerint csakis akkor engedélyezhe­tő, ha a támogatottak életében lé­nyeges körülmények módosultak: ilyen lehet, ha péládul elvesztették az állásukat vagy mire a ház föl­épült, elváltak — és sok mást is produkál az élet. — Több mint 4000 lakásigénylőt tartanak nyilván. Mire számíthat- nak? — Őszintén megmondom: nem sokra. Nagyon kevés az ál­talunk adható lakások száma, az igénylők listája viszont nagyon hosszú . . . — Egyszerre kell befizetni az egész évi adót? .u ■■■ »jw. — Nem, hanem két részletben. A második felét szeptember 15-éig. — Önök tudják egyébként, hogy hány autó van Kecskeméten? — A KSH szerint 30-35 ezer kö­rüli lehet a számuk, pontosabb adatot nem ismerünk, mert eddig nem is kellett. A Belügyminisztéri­um adatfeldolgozóinak van listája, nekünk pedig ígéretünk, hogy ezt megkapjuk, akkor természetesen összehasonlíthatjuk azt, amit mi kaptunk és a BM-est. — A városnak érdeke, hogy min­denki befizesse a pénzt: a fele hely­ben marad. Ez úgy igaz, hogy a ránk eső 50 százalékból kell fedezni a költ­ségeket is, valójában tehát sokkal- sokkal kevesebb marad helyben, mint amennyi a központi kalapba folyik be. egyúttal azt is hangsúlyozva, hogy milyen óriási a hirdetések szerepe a termelés folyamatában. Kecskemét tehát Kelet-Európa reklámfővárosa lesz hamarosan néhány napra. Bemutatkoznak itt nagy es kis cégek, új és őseredeti ötletek. Bemutatnak üzleti aján­déktárgyakat is ez bármi lehet, amely megfelel a reklámcélokra; golyóstoll, pénztárca, napló, ön­gyújtó, levélgyufa —, arra számít­va, hogy legalább 150 reklámtársa­ság használja ki a lehetőséget önmaga reklámozására. .— Tapasztalataim alapján rend­kívül optimista vagyok. A magya­rok nagyon értenek a szakmához, az új generáció dinamikus, nyelve­ket beszél. Úgy látom, minden ne­hézség ellenére a gazdaság is egyre inkább fölveszi a kellő fordulatot, ezért biztos vagyok abban, hogy 2-3 év elteltével képes lesz magá­hoz emelni a politikát — foglalta össze véleményét Alfred Simenyi. Útlevél-tudnivalók A POLGÁRMESTER ROVATA Gépjárműadó: két részletben Február 29-éig kell adóbevallást adniuk a tulajdonukban lévő járművek­ről a magánszemélyeknek és a cégeknek. Mit kell tudni erről -tv részlete­sen? Kérdéseinkre Bartosné dr. Bátor Mária, a polgármesteri hivatal adó­irodájának vezetője válaszolt. ÁPRILISBAN REKLÁMFŐVÁROS t Egy magyar reklámszakértő Belgiumból Alfred Simenyi — akkor még: Siményi Alfréd — 1957 januárjában hagyta el Budapestet és az orszá­got. Néhány esztendőt Párizsban töltött. A 60-as évek már Belgiumban találják. Előbb a leuweni ka­tolikus egyetemen, majd a brüsszeli szabad egyete­men tanult. Útja képügynökségekhez, újságszerkesz­tőségekhez vezetett, majd 5 éve saját céget alapított. A Sprint Communication marketinggel és reklám­mal foglalkozik, Alfred Simenyi pedig konzultáns­ként azzal az áprilisi kecskeméti kiállítással, amely a maga kategóriájában első lesz Európa keleti felé­ben. rTelkek — félároiT Az ingatlanpiac mindig is a konjunktúra legmegbízhatóbb mércéje volt. Nos, a barometer mostanában „esőre áll” a kíná­lat nagy, a fizetőképes kereslet vi­szont elég kiesi. A piac vastörvé­nyei szerint ilyenkor az eladó egyet tehet: csökkenti az árat. Pontosan ez történik mostanában Kecskeméten, ahol a Vizmü utca térségében kialakított telkeket teljes közművel — a korábban meghatározott 1000 forintos négyzetméteres áron nem lehetett eladni. A döntés nem késett: ezen­túl 400-750 forint az ár. így a ház­helyek a réginek akár a felébe is kerülhetnek — 300-II(KJ négyzet­méteres telkekről van szó — és most már csak az kell, hogy végre jelentkezzenek a vevők. Érdemes egyébként megjegyezni, hogy két- három éve ugyanitt előfordult 1500 forintos négyzetméterenkén­ti ár is — igaz, mindent egybevet­ve, maga az építkezés akkor volt olcsóbb. Sokkal. Küldöttség Coventryből Kecskemétnek az első testvér­városi kapcsolata nem sokkal a második világháború után az ang­liai Coventryvcl alakult ki, ám a viszonyt a hidegháború hosszú évei befagyasztották és csak nem nagyon régen sikerült felújítani a Kontaktust. Számos jele van az együttműködésnek és jelzi a gaz- .dagpdó .kapcsolatot, hogy .évek óta sikeresen működik Kecskemé­ten az angol testvérváros nevére keresztelt nyelviskola, a Coventry House. Hamarosan tovább mé­lyülhet Kecskemét és Coventry együttműködése, mert február vé­gén hivatalos delegáció érkezése várható a brit nagyvárosból. Nahariya: fúvósfesztivál Jachi Sabay, az izraeli testvér- város, Nahariya polgármestere meleghangú levélben tudatta kecs­keméti kollégájával, hogy fúvósze­nekari fesztiválra készülnek. A jú­lius lű 15. között tartandó zenei napok programjában versenyek is szerepelnek — Európa minden or­szágából hívnak meg résztvevő­ket. Magyarországról természete­sen kecskemétiek részvételére szá­mítanak áll Jachi Sabay levelé­ben. Kecskemét Rüsselsheim ben Áprilisban kiállítást szervez a Rüssclshcimi Kisipari Egyesület kapta az értesítést nemrég a magyar testvérváros, Kecskemét. Az információ mellett meghívás is érkezett: Kecskemét is bemutat­kozhat egy fölajánlott placcon. A polgármesteri hivatal még nem döntött, hogy kik, mit és hogyan mutassanak be Rüssclsheimbcn. Irány Hyvinkää Egy csapat kecskeméti utazik hamarosan a finn testvérvárosba, Hyvinkää-.be. A Bányai-gimnázi­um, a ma t kői általános iskola, a Kodály Ézi, a nagycsaládosok egyesülete, az. Egészség BT. a Sportrepülők Egyesülete és mások mellett a város négytagú hivatalos küldöttsége — Ivanics István al­polgármester, Varga László, a szociális bizottság vezetője. Mik­lós Józscfné, a pénzügyi és gazda­sági iroda vezetője és Markolt László, a mérnöki iroda vezetője kel útra. Utóbbi négyen Hyvin­kää városának, a többiek mint­egy húszán — a Finn Magyar Baráti Társaság vendégeként is­merkednek Finnországgal. SZERKESZTI BÁLLÁ! JÓZSI ”

Next

/
Thumbnails
Contents