Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-29 / 51. szám
HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. február 29., 5. oldal SZÍN-FOLT ' • ’ ' BÁCS FERENCTŐL ÉRDEKLŐDTÜNK: Mit csinál mostanában? — Sokszor kerestem, item értem utol. Ez azt jelenti, hogy sokat dolgozik és keveset van otthon? — Nem feltétlenül jelent az munkát, ha elmegyek itthonról. Sok elintéznivaló akad. Persze, a színésznek az a jó, ha dolgozhat. — Legutóbb mit csinált? — Egy-két szinkron, rádiófelvétel volt. A József Attila Színházban Az ifjúság édes madarában, a Radnóti Színházban Márai Sándor Kaland című darabjában láthat a közönség. — Szabadúszó? — Nem, egyszer egy évig próbáltam. Mégis visszamentem a színházhoz, mert hiányzott az állandó társulat. A következő évadban megint változás lesz az életemben, de erről még ne beszéljünk. —Nem szeret a jövőről, a terveiről nyilatkozni? — A jövőről szeretek beszélni, de a bizonytalan lépésekről még felesleges lenne. A színésznek egyébként sem lehetnek tervei, legfeljebb vágyai. — Elmondaná mégis? — Egyszerű a vágyam: szeretnék játszani, filmezni, szinkronizálni. Az, hogy minél többet foglalkoztassanak. — Most nem filmezik? — Jelenleg nem. A rágalom iskolája című tévéfilm volt az utolsó munkám, ez még dobozban van. — A tévében is egyre kevesebb a lehetőségük. — Igen, minden átalakulásban van. Elnökök, alelnökök jönnek- mennek. Ez persze nem érint bennünket, színészeket. Számítunk arra, hogy alkalmanként készülnek még filmek, tévéjátékok. — A színházakban is forrong a légkör! — Ha csak a József Attila Színházra céloz, be kell vallani, nincs jó passzban az intézmény, nincsenek igazán sikeres bemutatók. Valóban sokat változott a világ, és ez érződik a színházakban is. Erdélyben tizenhét éven át a marosvásárhelyi Magyar Színház tagja voltam, • Bács Ferenc: — Egyszerű a vágyam. Szeretnék játszani, filmezni, szinkronizálni. itt, Magyarországon a Vígszínháznál töltöttem kilenc évet, majd a József Attila Színházban egy évadot, azt követően pedig egy esztendőn át a szabadúszás kalandos sorsát vállaltam. Most ismét a József Attila Színházban dolgozom, de készülök elmenni ... — Nincs mitől tartania, sokat foglalkoztatják! — Szerencsés ember vagyok. — Nemrég egy énekes nagylemeze jelent meg. Ez is kaland? — Nevezhetjük annak, miután nem vagyok énekes. Adamis Anna kért fel, hogy énekeljem a verseit. A zenéről Babos Gyula gondoskodott. Szép élmény marad számomra ez a munka. Képzelje, még a slágerlistára is felkerült az egyik dalom. Le'sz-e folytatás? Ha valaki még gondol rám, boldogan vállalom újból az éneklést. Borzák Tibor FENYEGETETT ÁLLATFAJTÁK Éhínség lehet a következmény Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete, a FAO jelentése szerint a harmadik világban több állatfajtát — köztük szarvasmarha- és baromfifaj tákat is — a kipusztulás veszélye fenyeget. A fejlődő országokba ugyanis olyan fajtákat kezdenek szállítani, amelyek nem felelnek meg a helyi viszonyoknak. — Pedig éppen a veszélyeztetett fajták a legalkalmasabbak a túlélésre a szóban forgó vidékeken. Ha egyszer eltűnnek, ez az állati kincs mindörökre elvész — mondotta Edouard Saouma, a FAO vezérigazgatója. — Európában — fűzte hozzá — a század elején kitenyésztett háziállatfajták fele kiveszett, s a megmaradt 770 fajta harmadát ugyancsak a kipusztulás veszélye fenyegeti a következő húsz évben. De Európának vannak eszközei e veszély elhárítására, míg a fejlődő országokban hiányoznak a védekezésre szolgáló források. A Washingtonban közzétett jelentés megállapítja, hogy a harmadik világ élelmiszer ellátásának a felét 30 fajta szarvasmarha és szárnyas jószág tenyésztéséből nyeri. Ezután megnevez néhány kipusztulásra ítélt állatfajtát. Például a „sahiwal”-t, egy Pakisztánban élő, tejelő tehénfajtát, az európai, „holstein”-nel akarják helyettesíteni, holott az előbbi búja jobban az ottani klímát. A kínai „taihu” sertés rendkívül szapora és étkezési szokásai jól összeegyeztethetők az ország fontos mező- gazdasági termékeivel, a káposztával és a burgonyával. Az egyiptomi „fayoumi” csirke termékeny marad a hőség ellenére is, szemben az európai fajtákkal. A fenyegető irányzat megállítására a FAO vezérigazgatója azt javasolja, hogy foglalják listába a fejlődő országokban nevelt háziállatokat, létesítsenek állati spermabankokat és hozzanak törvényeket a háziállat-kereskedelem szabályozására. Milyen nyelven beszél Európa ? A határokat lebontani készülő Európai Gazdasági Közösség országaiban a közös nyelv is napirendre került. Hank Van Gunsteren professzor a holland oktatásügyi miniszter által kinevezett ad hoc bizottságnak elnöke. Az általa irányított akadémiai bizottság voltaképpen eretnek javaslattal állt elő. Azt ajánlják, hogy a következő tanévtől minden holland iskola maga dönthesse el, hogy milyen tárgyakat kíván hollandul tanítani, illetve milyen tárgyakat oktatnának angol nyelven. A bizottság szabad nyelwálasztási javaslata egybeesik a Közös Piac határlebontási döntésének érvényesítésével, mi több, elébe megy a későbbi, várható fejleményeknek. A választ keresi a nagy kérdésre: milyen nyelvet beszél az egységes Európa? Nincs tehát egyetlen nyelv, de van versenyfutás a nyelvek között. Az már látszik, hogy a kontinens nyugati felében egyre nagyobb teret foglal el az angol. Közép- és később a csatlakozó Kelet- Európa nyelve — úgy vélik — a német lesz. H erleshausennél, az egykori német—német határ átkelőhelyénél már csak a vizsgálódó szem fedezi fel, hogy itt még két évvel ezelőtt is erődítmény állt: terelőkorlátok, kitörést akadályozó betontömbök, szögesdrótok, betonkerítések. Egy-egy ortorony árválkodik még ugyan, betört ablakokkal, a falakon változatos, az obszcenitást a politikával keverő üzenetekkel. A táj mégis megváltozik. Közvetlenül a határ után sűrű fiistköd telepedik az erdőkre, Kelet-Németor- szágban a gyárkémények még ontják a füstöt, „odaát” ilyen mérvű környezetszennyezésnek az egytizedéért is kemény bírságot kellene fizetni a tulajdonosnak. A Drezdába vezető úton szokatlan a szemnek az is, hogy az autópálya felett átívelő hidakról eltűntek a keletnémet üzemek termékeit hirdető táblák. A wolfeni ORWO gyár vagy a jénai ZEISS művek produktumait ajánló feliratok helyett pa- kumdeklin türingiai sültkolbásszal csalogatják az autóst leállásra, „inanen egy kilométerre”. Az egykori NDK autóútjain felduzzadt a forgalom, a keletnémetek mintegy vezényszóra lecserélték autóparkjukat. Kis túlzással élve, Trabantot, Wartburgot alig látni, mindenki használt vagy vadonatúj For- don, Mazdán, Vokswagenen robog. A német újraegyesítéssel egycsapás- ra megszűnt a 10-15 éves várakozási idő, a nyugatnémet használtautókereskedések óriási üzletet bonyolítottak le, s hogy a keletnémet vevőnek ne kelljen több száz kilométert utaznia, a városok peremén rögtön lerakatokat is nyitottak. Az idén Nyugat-Németországban 3 millió új forgalmi engedélyt adtak ki, Kelet-Németországban 600 ezret. Az „autómütyürök” iránti kereslet Drezdában úgy próbálják kielégíteni, hogy a város peremén kiszuperált autóbuszokban is árusítanak alkatrészeket, autóápolási cikkeket, extrákat. A benzincégek fényes kútjai is megjelentek az utak mentén, a kelet- mémet vállalat, a MINOL igyekszik lépést tartani velük. Drezda a korábbi évekhez képest nem sokat változott. Az Elba-parti barokk épületegyüttes még mindig a hírhedt szőnyegbombázás nyomait viseli magán, még akkor is, ha a Sem• A Szász-Svájc fővárosa éjjel. per Operát helyreállították, a Zwein- ger aranyozott kupolája sejtelmesen világít az éjszakában, s a Hofkirche is épnek látszik messziről. A szász fejedelmek városi kastélyát állvány veszi körül, a Frauenkirche újjáépítésére pénzt gyűjtenek. A Semper Opera előtti teret állítólag radioaktív salakot is tartalmazó kövekkel fedték be újra, de úgy tűnik, a riogatások senkit sem zavarnak. A közeli Elba-híd ismét Erős Ágost, a leghíresebb szász fejedelem nevét viseli, s nem Dimitrovét. A hídon átsétálva, majd balra letérve a látogató abból a szemszögből láthatja a várost, amelyből Canaletto megfestette. Á Frauenkirche tömbje hiányzik. A városmag körül az „NDK- barokk” funkcionális épületei és tágas térségek az eltakarított romok helyén. Az utcasarkon a drezdai találmány: a mandulával, mazsolával, citrom- és narancshéjjal teleszórt püspökkenyér, a Criststollen megmaradt darabjait árusítják ki. A szél süteményillatot és harangzúgást hoz. Erich Kästner elpusztított szülővárosa még csaknem fél évszázad múltán is szívszorító igyekezettel próbálja visszaszerezni régi vonzerejét. Sarkadi Kovács Ferenc • Drezdai látkép. Kiszellőztetik a piramist? Hogyan lehetne kiszellőztetni Egyiptom legnagyobb piramisának belsejét? — Komoly problémáról van szó, mondta Zakas Hawass, a piramisokért felelős szervezet vezérigazgatója. — Senki sem törődött a levegő megtisztításával Keopsz korszaka — 4500 év — óta. A 45 évszázad alatt rengeteg rossz levegő gyűlt össze a nagy iramis belsejében. Az építmény 146 méter magas, és alapja 5,1 ektár kiterjedésű. A problémát a turisták okozzák, akik a Temetkezési Csarnok, és az úgynevezett Királynői Csarnok között közlekednek a nehezen járható folyosókon. Nyaranta a Nagy Piramis belsejében a levegő nedvességtartalma eléri a 95 százalékot. A látogatók izzadtsága sót termel, amely kicsapódik és behatol a kőzetbe. Sok turista érez légszomjat, nem ritka a kötőhártyagyulladás és a bezártsági iszony sem. E A Keopsz és a Kefren piramis építői szellőzőjáratokkal látták el a hatalmas építményeket. A nagy piramisban két járat vezet a Királyok Csarnokából a szabadba. Két másik a Királynői Csarnokból indul, de kivezető nyílásukat eddig még nem találták meg. Zakas Hawass szerint a járatok eredetileg nem a szellőzést szolgálták, hanem azt, hogy a fáraó szelleme kiszabadulhasson, és az égbejuthasson. Á szabadba vezető két járat hossza egyenként 50 méter, szélessége 25 centiméter. Az évszázadok során sok homok és más szennyezőanyag rakódott le bennük. Márciusban videokamerát vezetnek végig a járaton, hogy megállapítsák, mi akadályozza a szabad légáramlást, s ho- ;yan lehetne friss levegőt vezetni a Keopsz piramis belsejé- >e. ÉL MÉG A BIZALOM Romlik a pénz, mégis gyűjtjük A múlt év meglepetései közé tartozott az, hogy a viszonylag magas infláció ellenére a lakosság megtakarításai nemhogy csökkentek volna, hanem ugrásszerűen növekedtek. Korábban a gazdasági vezetés jogosan tartott attól, hogy a nemzeti valuta fokozatosan kiszorul a piacról. Helyét átveszik a stabilabb értékmegőrző eszközök, az arany, a dollár, a márka. Már volt arra példa Magyarországon is. Például az 1945 utáni infláció idején, hogy az emberek, amint megkapták a fizetésüket, azonnal a boltokba siettek, s a gyorsan romló pénzt árura váltották. DUNYHA HELYETT TAKARÉKBAN Tavaly közel sem alakult ki ilyen mértékű infláció. Ám a 35 százalékos pénzromlás sem tekinthető kicsinek, főleg akkor, amikor Nyugat-Európában csupán néhány százalékos áremelkedéssel számolnak. így joggal tarthattunk attól, hogy Magyarországon is felerősödhetnek az ilyenkor szokásos folyamatok. Szerencsére a pesszimista várakozások nem következtek be. Nagyon nehéz megmagyarázni az okokat, ám a tény az, hogy a lakosság takarékbetét-állománya a múlt esztendőben mintegy 100 milliárd forinttal növekedett. Ez közel 30 százalékos bővülést jelent. E növekményen belül, persze, kisebb mértékben emelkedtek a forintban elhelyezett és dinamikusabban a devizamegtakarítások. A lakosság takarékbetétei forintban 14,1 százalékkal gyarapodtak a múlt évben, januártól november végéig, a devizabetétek viszont 79,3 százalékkal emelkedtek. (Ez utóbbinál azonban figyelembe kell venni, hogy év közben összesen mintegy 21 százalékkal leértékelték a forintot a konvertibilis valutákhoz képest, így a forintban mért devizamegtakarítás a leértékelés hatására is emelkedett.) NEM INDUL A BANKÓPRÉS Ezek a folyamatok sok tekintetben nagyon biztatóak. Jelzik: továbbra is él a bizalom a lakosságban a hazai bankok iránt. A pénzügyi egyensúly szempontjából sem lebecsülendő a megtakarítások növekedése. A múlt évben rekord- méretű költségvetési hiány alakult ki. Soha eddig nem mértek az éves költségvetésben 114 milliárd forintos deficitet. Ekkora hiányt pedig finanszírozni kell valahogyan. Általában két megoldás adódik. A költségvetés hiteleket vesz fel a pénzpiacról, vagy beindítják a bankóprést. Ez utóbbira akkor kerül sor, ha nincs elég hitel. Szerencsére, erre most nem kényszerült a kormányzat, mivel a jelentős lakossági megtakarítások Mondd, papa, te nem gondolsz arra, hogy ilyen infláció mellett emeld a zsebpénzemet?! revén a pénz egy részét sikerült átcsoportosítani a költségvetési hiány finanszírozására. Ha másként alakulnak a dolgok, az ország közel sem úszta volna meg ilyen könnyen a rekordméretű deficitet. Valószínűleg, ha más miatt nem is, csak a költségvetés túlzott költekezése következtében az infláció jóval meghaladta volna az 50 százalékot. P. F. A TARTALOMBÓL: Forrásvendégoldal 6. oldal • Milyen lesz a nyári divat? 7. oldal Csókleltár szerelmeseknek 7. oldal Kerti tennivalók 7. oldal LELKI POSTA „Bánatomban fordulok önökhöz. Édesapám egy hónapja hunyt el igen súlyos betegségben. Nagy fájdalom számomra elvesztése, de legalább ennyire elkeserített az a körülmény, ahogy utolsó napjait kellett töltenie. A kórházba vittük, amikor rosszul lett és itt azonnal megmondták, hogy menthetetlen rákos betegsége van. A nővér, akinek el kellett volna látnia, gyalázatoson viselkedett. Mikor apám megkérte, hogy kísérje ki tusolni, akkor a válasz a következő volt: Emelje fel magát tata és csoszogjon ki egyedül! Mikor megkértem, hogy adjon tiszta ágyruhát, mert szegény apám magatehetetlenségében bepiszkította, akkor durván elküldött, hogy ő vacsora előtt nem fog ilyesmit szagolni. Vérvételnél például négyszer szúrta meg apámat, aki sírva panaszkodott nekem. Szépen kértem a nővért, hogy legyen kíméletesebb hozzá, ő azonban elküldött azzal, hogy nekem az ilyesmihez semmi közöm. Ha nem segítettek volna a szobatársak, akkor nem is tudom mi lett volna apámmal. Elhatároztam, hogy írok erről a nővérről, mert mai napig sem értem, hogyan mehet valaki ilyen természettel erre a pályára. Hogyan alkalmazhatnak valakit, akire ennyi panasz van." Természetesen köszönet mindazoknak, akikre nem vonatkoznak a levél sorai, akik a bácsit betegsége alatt türelemmel és tapintattal kezelték. Érthető, ha mégsem ez maradt meg levélírónk emlékezetében, hanem az az egyetlen, aki a leírt módon viselkedett. Hiszen ezekben az élethelyzetekben a hozzátartozók sokszor kénytelenek megélni a tehetetlenség érzését, amit a halállal szembeni kiszolgáltatottságunk okoz. Mikor már bizonyos a menthetetlen betegség, akkor már legalább a még hátralevő időt szeretnénk a beteg számára megkönnyíteni. A halál fontos része életünknek. Annak is, aki elmegy és annak is, akik még maradnak és emlékezetükben vannak együtt az eltávozottal. Vajon átérzi, át- gondolja-e ezt az az ifjú nővér, aki ennyire ridegen, kíméletlen gépiességgel bánik a rábízottakkal? Vajon meglát- ta-e már egyszer is önmagában azt az idős asszonyt, akivé egykoron ő is lesz és majd ugyanúgy törődést remél, mint most betegei? Ha még nem tette volna meg, akkor talán elolvasván panaszosunk sorait, felébred benne a lelkiismere. S, ha mégsem, legalább arra gondoljon, hogy viselkedése miatt az egész beteggondozó intézmény és kollégái jó híre kerül veszélybe. Kúti Ibolya Drezdai körkép
