Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-29 / 51. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1992. február 29., 3. oldal Beszélgetés dr. Hernády Gyulával Visszatérnek Félegyházára a kalocsai iskolanővérek Erősíteni kell a bíróságok tekintélyét lettem tanácsvezető. Mindig a büntető szakágban tevékenyked­tem, főleg közlekedési ügyekben. — Nyilván tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű dolga. Fo­gyatkoznak a bírák, mert kevés a fizetés. Ugyanakkor rengeteg az Úgy, s emiatt hosszú az „átfutási idő”. Mi erről a véleménye? — Ezek sajnos tények. Erősíteni kell a bíróságok, a bírák tekinté­lyét. S ezt — kár lenne tagadni — elsősorban a fizetések javításá­val lehet. Tudom, ezzel a vélemé­nyemmel nem vagyok egyedül, de azt is tudom, hogy erre csak a gaz­daság erősödésével párhuzamosan kerülhet sor. így nem mennének el a jó szakemberek, sőt jönnének hozzánk, s azáltal lerövidülnének a most még valóban hosszú bírósá­gi eljárások hónapjai. Erre feltétle­nül törekedni fogok, mint ahogyan arra is, hogy javítsam a bírói mun­ka tárgyi feítételeit. Mindez előbb- utóbb hozzásegít ahhoz, hogy a bíróságok dolgozói nyugodtabb légkörben végezzék feladataikat. — Gondolom, hogy ez az ügyfe­leknek is előnyös, megegyezik az ő érdekeikkel is. — Természetesen az ügyfélnek sem mindegy, mennyi idő alatt születik döntés egy-egy ügyben. Ha a bírónak nem kell néha filléres gondokkal küszködnie, ha az ügy előkészítése pontos, gördülékeny munka eredménye, akkor csak ar­ra kell koncentrálnia, hogy alapos, a törvényeknek leginkább megfele­lő döntést hozzon — mondta befe­jezésül dr. Hernády Gyula, a me­gyei bíróság elnöke. Gál Sándor Tegnap délelőtt, két tárgyalás közötti szünetben sikerült néhány szót váltanunk dr. Hernády Gyulá­val, a megyei bíróság most kineve­zett elnökével. — Hogyan fogadta a hírt, hogy az igazságügyi miniszter Önt nevez­te ki a Bács-Kiskun Megyei Bíró­ság elnökének? — Bármilyen furcsán hangzik, kettős meglepetés ért. Az egyik az volt, hogy ilyen gyorsan, mond­hatnám, hirtelen történt a kineve­zés. A minisztérium illetékese ugyanis a csütörtöki lapban még azt mondta, hogy várhatóan már­cius közepéig születik meg a dön­tés. A meglepetés második része már személyemmel kapcsolatos. Mert bár igaz, hogy ha valaki pá­lyázik valahová, számíthat rá, hogy esetleg őt bízzák meg, őt ne­vezik ki. Mégis ez a kinevezés en­gem váratlanul ért, nem volt időm arra, hogy hozzászokjak a gondo­lathoz. — A kinevezés hírére kollégái körében egyfajta magán-közvéle- mény-kutatást végeztem. Elmond­hatom, hogy döntő többségük meg­nyugvással fogadták a hírt. Szak­mailag alaposan képzettnek, ugyanakkor higgadt, megfontolt és toleráns embernek tartják. — Ha valóban ez a vélemény, ennek kifejezetten örülök. Nem di­csekvésként, csupán mint tényt említem, hogy ez az első munkahe­lyem. 1962-ben végeztem az egye­temet Szegeden, s rögtön a kecske­méti bíróságra kerültem fogalma­zónak, 1966 óta vagyok bíró, 1978 óta a megyei bíróságon előadó bí­róként dolgoztam 1981-ig, ekkor • A Constantinum Oskola utcai homlokzata. (Folytatás az 1. oldalról) A volt zárdaépületszárny vissza­adásából adódó feladatok megol­dására a művelődési bizottság ké­szít előterjesztést, amelyről márci­us végi ülésén dönt a képviselő- testület. Jövő szeptemberig ugyan­is új otthont kell találni a Kállai Éva Leánykollégium 87 lakójának és a közgazdasági szakközépiskola négy, itt kialakított tantermének is helyet kell valahol adni. Súlyos problémát vet fel a Petőfi u. 11. szám alatti öt önkormányzati bér­lakásban élő idős emberek elhelye­zése is, amelyet az önkormányzat­nak saját költségén kell megoldani. A Móra Ferenc általános, a mező- gazdasági, valamint a közgazdasá­gi szakközépiskola jövőjét érintő Constantinum kérdésére még visz- szatérünk. A képviselő-testület az ülés na­pirendjéről levette a távhőszolgál­tatás díjainak módosítását. A Kunplast és az IBV Kft. sztirol- szennyezésével kapcsolatban a vá­rosatyák megkapták a tisztiorvosi szolgálat jegyzőkönyvét, s mivel a cég még nem oldotta meg a problé­mát, Fekete Pál országgyűlési kép­viselőhöz fordulnak, kérve őt az ügyben parlamenti interpellációra. A lakásügyi társadalmi bizottság­nak továbbra sincs elnöke, mivel a végigkérdezett tíz képviselő egyike sem vállalta a cseppet sem hálás posztot. Nagy József képviselő, a Petőfi-lakótelepi 46 önkormányza­ti bérgarázzsal kapcsolatban inter­pellált, mivel azokból jó néhány­ban üzletet nyitottak a bérlők, akiknek a garázst az önkormány­zat nem ezért utalta ki. Mihályka Gyula Szakszervezeti választások előtt... • A kiskunhalasi kórházi dolgozók nagy érdeklődéssel hallgatták csütör­tökön délután Őry Csabát, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának alelnökét, aki a Liga célkitűzéseiről, általános érdekvédelmi stratégiájáról tartott előadást a jelenlévőknek. A beszámoló után elhang­zott kérdések főként az egészségügyön belüli érdekellentétekkel foglalkoz­tak, s Őry Csaba ügy nyilatkozott, hogy szívesen látná a Ligán belül akár a kiskunhalasi asszisztensnők szakszervezetét is... A KATASZTRÓFÁK NEM ISMERNEK HATÁROKAT Március 1. a polgári védelem napja A katasztrófák nem ismernek határokat. Ezért a nemzetközi ösz- szefogás nemcsak a következmé­nyek felszámolását, hanem a meg­előző rendszabályokat, a felkészí­tést, a gyakorlást, a fejlesztést és az információcserét is magába foglal­ja. Gál Jenő ezredes, a Bács- Kiskun Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság törzsparancsnoka egyebek között ezekkel a gondola­tokkal köszöntötte levelében már­cius elsejét, a Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet világnapját. Hazánk első alkalommal csatla­kozik a genfi székhelyű, ma már több mint 40 tagországot számláló világszervezet (ICDO) március el­sejére kitűzött ünnepnapjához. Mint azt a parancsnok külön is kiemeli: „... a humanitárius fel­adatok végrehajtása nem szűkíthe­tő le a háborús időszakokra, hi­szen ezeket az emberbaráti felada­tokat a polgári védelemnek az ele­mi csapások és egyéb katasztrófák bekövetkeztekor is vállalnia kell. A polgári védelem valamennyi munkatársa feladata a keletkezhe­tő katasztrófák megelőzése, a szer­vezett és tudatos felkészítés ezek elhárítására.” KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK A szövetkezeti törvényről Milyen adózási szabályok vonat­koznak arra az esetre, ha a szövetke­zeti üzletrész és részjegy fejében a szö­vetkezet jogutód nélküli megszűnése­kor, társasággá történő átalakulása­kor, a társaságba való be nem lépés esetén, vagy a szövetkezetből történő kiváláskor, kilépéskor a tag vagyoni értéket kap, és azt változatlan formá­ban saját egyéni vállalkozásba fekteti ? Személyijövedelemadó-fizetési kötelezettség a fenti esetben akkor keletkezik, ha a magánszemély egyé­ni vállalkozói tevékenysége megszű­nik, vagy az ingyenesen juttatott ér­tékpapír fejében kapott és vállalko­zásába fektetett vagyoni értéket on­nan kivonja, vagy ha az adóhatóság felhívására 15 napon belül nem iga­zolja, hogy a vagyoni érték a birtoká­ban van. Az egyéni vállalkozásba fektetett vagyoni értéket — a vállalkozás idő­tartama alatt—az egyéni vállalkozó­nak elkülönítetten kell nyilvántarta­ni. Az egyéni vállalkozás megszűné­sekor, illetve a vagyoni érték vállal­kozásból történő kivonásakor az ab­ból származó jövedelmet a magán- személyeknek az adóévben megszer­zett egyéb jövedelmeivel nem kell összevonni ez esetben sem. Az adó mértéke 20 százalék. Angol gazdasági tanácsadók Bács-Kiskunban .UVi ' iwLwvj Kent megye és Bács-Kiskun közö­sen pályázott és nyert el egy közös piaci támogatást, amelynek kereté­ben angol szakemberek közreműkö­désével egy akciótervet készítenek a kis- és középvállalkozások fejleszté­sére, támogatására, megkeresve Bács-Kiskun megye számára a lehet­séges gazdasági kitörési pontokat. Jon Burns, a Coopers & Lybrand cég gazdasági tanácsadója a napok­ban a megyei közgyűlés szakembe­reit tájékoztatta az elvégzett mun­káról. A január végén megkezdő­dött program keretében már eddig 65 szervezettel vették fel a kapcsola­tot a megyében, kérdőíves interjút készítettek vállalkozókkal, vállalat- vezetőkkel, menedzserekkel, a ven­déglátó szakmától a bankokon át a nyomdaiparig, s kikérték önkor­mányzati vezetők véleményét is. Ezt követően három munkacso­portot szerveznek — három kü­lönböző helyen a megyében —, kü­lönös tekintettel a foglalkoztatási gondokra, s az akciótervhez elké­szítenek több részletes helyzetis­mertetést is. A cél az, hogy e mun­ka nyomán Bács-Kiskun sikerrel pályázhassa meg a Overture me­nedzsment program júniusban odaítélendő konkrét, remélhetőleg pénzben is jelentkező támogatását, amivel a gyakorlatban is segíteni tudnák a kis- és középvállalkozó­kat. A megyei közgyűlés alelnökével, dr. Balogh Lászlóval folytatott megbeszélésén szóba került az is, hogy Bács-Kiskun miként kapcso­lódhatna a Magyar Vállalkozásfej­lesztési Alapítványon keresztül a Phare-programhoz. Ennek haszna az lenne, hogy az alapítványi for­mában működő szerveződés min­den megyei forintjához a Phare- program három másikat tesz hoz­zá, a felső határ 40 millió forint. Előírás, hogy csak megyei szer­vezésű lehet az iroda, egy megyé­ben egy szervezet — ám annak a koordinálóközponton kívül a szükséges számban és helyen lehet­nek kihelyezett irodái. A technikai eszközök biztosításán, a képzésen túl a legfontosabb előnye, hogy hi­telekkel is rendelkezik majd az iro­da, amelyet a kis- és középvállal­kozók kedvező kamat- és garanci­afeltételekkel vehetnek igénybe. Az országban eddig 6 megyében van ilyen központ, háromban szer­veződik, s Bács-Kiskun is érdeklő­dik. Ami pedig ugyanilyen fontos: az MVA is érdeklődik a megye iránt. (v. t.) MEREG A DOHÁNY ALA? Faluvédők panasza ti ..........r? * „ ...r K unadacs régóta a dohányter­melők-' -mmtatelepülése. hja Nagy László Kunadacsi olvasónk, aggódó levelében. — Biztos, hogy nálunk köt ki az, aki Magyaror­szágra jön dohánypalántázást és -művelést tanulni. Nem tagadom, jól is keresnek az emberek, mert a kemény munkát jól fizeti a füs­tölni való. Csakhogy kis, környe­zetbarát, faluvédő körünkben gyakran fölmerül néhány problé­ma a termesztés módszereivel kap­csolatban. A növényvédő szerek közül mi azoktól az anyagoktól félünk leginkább, amelyeket a földbe juttatnak a növényvédő- sök. A napokban is kezdődik ilyen jellegű vegyszerezés a falunkban. A „ZEPHYR” kecskeméti cég fer­tőtleníti a dohánypalánta-ágyások földjét. Kérem írják meg: veszélyes lehet ez a beavatkozás? Olvasónk levelét a „Környeze­tünk” rovathoz címezte. A tele­fonkönyvből megtudtuk, valóban van egy „ZEPHYR” nevű cég a városban. Kérdésünkre pedig Bé­lái Gyula, a „ZEPHYR” Kft. veze­tője válaszolt... Március első napjaiban valóban a Felső-Kiskunság jó minőségű dohányról nevezetes községében dolgozik majd a fertőtlenítő brigá­dunk. Az egyik portán, a dohány- palántás fóliasátor talaját fertőtle­nítjük, a szigorú, magyar szabvá­nyoknak megfelelő, engedélyezett anyaggal á metilbromiddal. Ezt a tevékenységet - számúnkra külön engedélyezte a kiskertekben a Földművelésügyi Minisztérium (Engedélyszám: 9108/1992.) Szolgáltatásunkat különösen azok a kertészek értékelik, akik évek óta fóliasátor alatt, vagy üvegházban hajtatnak. A fonálfé­reg és a gombás megbetegedések (pl. fusárium) komoly gondokat okoz, veszélyezteti a termést. A környezetünkért joggal aggó­dó olvasóikat megnyugtathatom, hogy a vegyi anyag és a földbe juttatás módszere környezetkímé­lő. A meleg eljárásnál a gázt, per­forált tömlőkkel juttatjuk a talaj felszínére, melyet előtte síkfóliával gondosan letakarunk. A Telone II. és a Shell DD folyékony fertőtlení­tő szerek. Ezeket gépen, illetve kézi injektálóval fecskendezzük a talaj­ba. Minden műveletet megelőz azonban egy alapos talajvizsgálat. Ekkor határozzuk meg a vegysze­rek adagolását, és azt hogy milyen módszerrel dolgozzunk. Magam is pártolója vagyok a zöld mozga­lomnak, de biztos vagyok abban is, hogy a XX. század végén lehe­tetlen korszerű növényvédő szerek nélkül sokat és jót termelni. Ilyen szükséges rossz a talajfer­tőtlenítés is, melyet minden eset­ben a környezetet kímélve vég­zünk. Lejegyezte: Farkas P. József SZÁMOLJON! Ez az akció sok pénzt érhet Önnek! 100 000 forintot takaríthat meg a cserével — 1 000 000 forintot nyerhet az új Renault-val! RENAULT OLIMPIA AKCIÓ különleges feltételekkel OLIMPIAI MODELLEK R-5, R-Clio, R-19 TR, TS, TD, GTD, R-19 Chamade TR, TS, TD, GTD Sőt! Hárman visszanyerik az autó árát! KIZÁRÓLAG KECSKEMÉTEN: 3 évesnél nem idősebb Renault-ját a legkedvezőbb módozattal ÚJ RENAULT-RA CSERÉLHETI! RENAULT KECSKEMÉT Vevőszolgálat: Május 1. tér 6. Tel.: 76/46-939 Alkatrészbolt, szerviz: Bakony u. 2/B Tel.: 76/24-469 KORONA Renault-szerviz: Pataki László Baja, Szabadság u. Tel.: 79/22-914 Renault-szerviz: Korsós József, Nagykőrös, Filó u. Tel.: 20/50-103 RENAULT, a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos támogatója. 11/2 Elfújta a szél... A'foktői önkormányzat tulajdoná­ban lévő, de a kalocsaiak által használt szeméttelep kerítésének nagyobb részét ismeretlen tettesek eltulajdonították. A közeli napok szélviharai aztán a he­lyi termelőszövetkezet földjére szórták a könnyebb hulladékokat. A hegyek­ben álló szemét nagyban akadályozta a most induló mezőgazdasági nunkát. A kalocsai önkormányzat kommunális intézményének dolgozói három nap óta futnak a szél szárnyán tovarepülő hulladék után. Mint mondják, egyedüli reményük, hogy az idő szélcsendes ma­rad, de így is egy-két nap kell még ah­hoz, hogy megszüntessék a tolvajok okozta kellemetlenséget. Megvették a téeszirodát A jászszentlászlói termelőszövetke­zet 760 ezer forinttal tartozott a helyi önkormányzatnak, amelyet nem tudott időben kifizetni. A határidőt ezért meg­hosszabbították. ugyanakkor az ősz- szegnek megfelelő jelzáloggal megter­helték a termelőszövetkezet volt irodá­ját, a Dózsa György utca 8. szám alatti ingatlant. Utóbb a téesz jelezte, hogy a számlát a meghosszabbított határidőre sem tudja kifizetni, ugyanakkor fel­ajánlja megvételre a volt irodát, egy­millió 760 ezer forintért, amelyből ter­mészetesen levonandó lenne a jelzálog összege. Az önkormányzat tehát — hisz, egyébként futhatna a 760 ezer fo­rintja után — egymillióért hozzájuthat egy csaknem kétmillióra becsült ingat­lanhoz. r Kihasználva a szövetkezet szorult helyzetét — hisz a tavaszi munkák ^megkezdéséhez pénzre van, szükségük — az önkormányzat alkudott, s úgy vette meg az ingatlant, hogy az most mindössze 900 ezer forintjába került. Az épületet idegenforgalmi célokra kí­vánják hasznosítani. A Kiskunságban minden második szövetkezet veszteséges A Kiskunsági Mezőgazdasági Szö­vetségnél most összesítették a mező- gazdasági szövetkezetek múlt évét, amely szerint a 15,8 milliárd forintos árbevétel 65 százaléka az előző évinek. A visszaesés tehát 35 százalékos. Eb­ben alapvetően két tényező játszott sze­repet. Egyrészt a szövetkezetek csök­kentették, vagy megszüntették veszte­séges tevékenységeiket, másrészt nem tudtak termékértékesítési szerződése­ket kötni és ebből fakadó kockázatai­kat igyekeztek minimalizálni, valójá­ban a piacvesztés miatt nem is volt akkora igény termékeikre, mint koráb­ban. A költségek alakulásában tetten érhető a pénzhiány, de a mezőgazdaság által felhasznált ipari eredetű eszközök és anyagok árának 36 százalékos növe­kedése is. Az itteni szövetkezeteknek 90 százaléka kedvezőtlen termőhelyi adottságú, így e térséget igen hátrányo­san érintette a központi támogatások 50 százalékos csökkenése. Mint ismere­tes, a szövetkezetek ilyen cimen tavaly kaptak utoljára támogatást, összesen 331 millió forint értékben. Lényeges viszont az az összeg, amelyet különbö­ző adó címén fizettek be a központi költségvetésbe; összesen 1,1 milliárd forint, további 790 millió forintot fizet­tek be a társadalombiztosítási alapba és mintegy 650 millió forintot bankka­matokra. Figyelemre méltó adat, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek 1990- ben 21 ezer, tavaly 14 ezer dolgozót foglalkoztattak. A különbözet azon­ban nem egyenlő a munkanélkülivé váltak számával, az 10 százalék körüli, a többiek különböző új szervezetekben helyezkedtek el. Ugyancsak figyelemre méltó azonban, hogy megyénkben a tavaly indult új vállalkozásoknak min­dössze 3,4 százaléka volt mezőgazdasá­gi jellegű. Eszperantó- kiállítás Szánkon Ma 14.30 órakor az eszperantó tör­ténetét bemutató kiállítás nyílik a szan- ki művelődési házban. A kiállítást Bá­lint István, a megyebeli eszperantó­mozgalom jeles személyisége, a helyi eszperantóklub vezetője nyitja meg. Fellép a bugaci ifjú eszperantisták nép­dalkórusa is, citerakísérettel.

Next

/
Thumbnails
Contents