Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-26 / 48. szám
Költözik az újszíves A Schwartz Sándor, az első, hazánkban operált újszíves kedden reggel elhagyta a budapesti Ér- és Szívsebészeti Klinikát. A 27 éves fiatalembert — akinél január 3-án hajtották végre a transzplantációt — az életmentő műtét előtti kezelésének színhelyére, az Orvostovábbképző Egyetem Belgyógyászati Klinikájára szállítottak. Ott Zámolyi Károly adjunktus, a korábbi kezelőorvosa várta az újszívest. Erre azután kerülhetett sor — mondta Bodor Elek —, hogy a vizsgálatok alapján a kezelőorvosok alPújszíves állapotát. Kilökődésre utaló jeleket nem észleltek. Az ideggyógyász Dr. Csornai Márta Négy éve hívták Kecskemétre a debreceni klinikáról az agyérbetegségek elismert specialistáját, dr. Csornai Mártát. A megyei kórház ideggyógyászati osztályának vezető főorvosa szívügyének tartja az agyérbetegsegek megelőzését, korai felismerését is. Ez utóbbiban nyújt segítséget a nemrégiben pályázaton elnyert ultrahang-készülék. (Cikkünk a 3. oldalon.) Gázolás a zebrán Súlyos gyermekbaleset történt hétfőn, az esti órákban, Kecskeméten, a Petőfi Sándor utca és Dobó körút kereszteződésében. Hat óra előtt pár perccel F. A. Mihály, 17 éves kecskeméti fiatalember segédmotorkerékpáron közlekedve elütötte a kijelölt gyalogátkelőhelyen áthaladó P. Zsuzsannát. A hétéves kislányt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Bácsborsód élvezi az önállóságot Az 1400 lakosú Bácsborsód 1989-ben nyerte vissza önállóságát. A szétválás utáni alapos előkészítő munka eredményeként ma a borsodi önkormányzat számos eredménnyel büszkélkedhet. Csömör László polgármester a fejlesztések mellett arra a legbüszkébb, hogy sikerült olyan hangulatot teremteni a községben, mely biztatást ad az itt élőknek. (Riportunkat az 5. oldaton olvashatják.) Für Lajos Romániába utazik Für Lajos honvédelmi miniszter, a tervek szerint, február 29-én, szombaton hivatalos látogatásra Romániába utazik. Für Lajos román kollégájával már több alkalommal tanácskozott, s most elmúlt évi budapesti látogatását viszonozza. Programja során megbeszéléseket folytat Nicolae Spiroiu altábornaggyal, román nemzetvédelmi miniszterrel a két ország hadseregeinek együttműködéséről, illetve az 1990-ben aláírt magyar^-román katonai alapszerződés végrehajtásáról. Burgonyatanács Heteken belül megalakul a burgonya-terméktanács döntöttek a burgonyatermesztők képviselői keddi tanácskozásukon. A tanács összefogja majd az évi 1,3 millió tonna burgonya termelőit, de az elképzelések szerint bevonják majd a burgonyaforgalmazó: kát és a -fogyasztókat is. A szervezet célja, hogy javaslataival hozzájáruljon a termelés, feldolgozás, forgalmazás gondjainak enyhítéséhez, illetve az ágazat versenyképességének i növeléséhez. 's-----—_______ x' ___________________________ A kormány állásfoglalása a bős—nagymarosi szerződésről Részvénytársaság alakult a nagybani piac megindítására HOLNAP: Városi lapok Kiskőrös és ' vidéke (5. oldal) Kalocsa és vidéke (7. oldal) Az EK-társulás első fejezete A magyar kormány — meghallgatva három országgyűlési bizottság véleményét—a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság kormányához fordult, hogy szüntessék meg a Duna elterelésére irányuló egyoldalú munkálatokat, amelyek együtt járnak Magyarország területi integritásának megsértésével. Hazánk nem kívánja azonnal felmondani az 1977-ben kötött szerződést, hanem továbbra is a tárgyalásos megoldás híve, mert meggyőződése, hogy közös vizsgálatok után közösen lehet döntést hozni a jogvitáról. Ugyanakkor felszólítja a cseh és szlovák feKépviselői felszólalásban jelezték a hétfői önkormányzati ülés kapcsán polgármesterünknek a tompaiak, hogy nem tartják elinté- zettnek, eredményesnek a falu érdekében tett intézkedéseket. (Pedig a polgármester asszony igazán sokfelé próbálkozott, hogy a panaszokra orvoslást találjon.) Mint azt már jeleztük lapunkban is, a község — határátkelő lévén — többször került 72 órás „elzárás” alá, a határon várakozó kamionok miatt, amikor a falu nagyobbik részén se be, se ki nem közlekedhetnek házaikból a lakosok. A másik probléma a dübörgő országúti szörnyek okozta károk összege, amelyet nem tudni, ki térít meg a tompaiaknak. öt-tízéves családi házak roggyannak meg, szenvednek állagukban olyan károsodást, amelyek nem kis érték- vesztést jelentenek tulajdonosaik számára. Most pereskedésre készül a falu. Azt kutatják, kit — egyes jogászi vélemények szerint a magyar államot — tehetnek felelőssé az őket ért károk miatt. Közvetlen delet, hogy a vizsgálatok befejeződéséig tartózkodjon az egyoldalú lépésektől. Ha a magyar fél kéréseit a szomszéd ország végképp elutasítja, Magyarország csak akkor mondja fel a szerződést, mégpedig az ivóvízkincs, a nemzetközi normák és a Duna státusának védelmében. Hazánk az Európai Közösség kormányaihoz, az Európa Tanácshoz, az ENSZ-hez és a Nemzetközi Duna Bizottsághoz kíván fordulni, kérve őket: győzzék meg a cseh és szlovák felet, hogy vállalja a nemzetközi szakembereket is bevonó háromoldalú vizsgálatot. monstrációt is terveznek — nem először egyébként. Amennyiben a miniszterelnökhöz intézendő levelük sem ér célt — hogy tudniillik Maratoni tanácskozást zárva, tegnap a részvényesek kimondták a Kecskeméti Nagybani Piac Rt. megalakulását. Mint tudott, a zöldség-gyümölcs nagybani piac beruházásának szervezésére tavaly kft. alakult. E szervezet „kinőtte magát”, a tőkeemelést részvénytársasággá alakulással oldották meg. Negyvenegy taggal, 55,8 millió forintos alaptőkével jött létre az új gazdasági szervezet. Már meghatározott helyen — a Kecskeméti Törekvés Tsz területén lévő 25 hektáron — épüljön kamionelterelő út a falun kívül —, május elsejére útlezárással tiltakoznak áldatlan helyzetük miatt — jelezték a képviselők. megkezdhető beruházásra szól a jogosítványuk. A befektetés szervezése, természetesen, nem állt meg, az olasz kormány 14 milliárd lírás hitele, más külföldiek beruházásról szóló szándéka, illetve belföldi befektetők az adott pillanatban csatlakozhatnak a részvény- társasághoz. A részvényesek többsége egyetértett abban, hogy a jelen pénzügyi helyzetben egy kisebb, de indítható beruházás stratégiájának megfogalmazása szükséges. Vádemelési javaslat a halasi gilisztások ügyében Befejeződött a nyomozás Valóságos gilisztamaffia működött 1989-ben, illetve 1990-ben Kiskunhalason, s ennek főnöke, vagy legalábbis első számú gyanúsítottja az OTP városi fiókjának azóta nyugdíjba vonult vezetője, Juhász Sándor volt. A megyei rendőr-főkapitányság nyomozásának adatai szerint azonban nem emiatt indult eljárás Juhász Sándor ellen, hanem azért, mert 1990-ben egy toldaléképítményelkészítéséhez 400 ezer forint kiemelt törlesztési támogatású kölcsönt biztosított, aminek törvényi feltételei hiányoztak. A nyomozás során azonban az is kiderült, hogy szabálytalan hitelezési gyakorlatot alakított ki azért, hogy a saját és nővére vállalkozásában tenyésztett biogilisztát (Folytatás a 2. oldalon) A külgazdasági minisztérium már minden szükséges előkészületet megtett annak érdekében, hogy március 1-jén hatályba léphessen az Európai Közösséggel kötött társulási megállapodás kereskedelmi fejezete. A magyar kormány már január 30-án jóváhagyta a dokumentumot, s az erről szóló jegyzéket másnap eljuttatta Brüsszelbe. Az Európai Közösség miniszteri tanácsának keddi üléséről szóló jegyzéknek legkésőbb február 29-éig kell megérkeznie. A közösség mind a 12 tagállamának parlamentje ratifikálja az egyezményt. Válasz a román vádaskodásra Magyarországnak senkivel szemben sincsenek területi követelései. Ugyanakkor a magyar kormány a nemzetközi fórumokon következetesen fellép valamennyi nemzeti kisebbség — így a határokon túl élő magyarság—jogainak védelméért. Herman János külügyi szóvivő annak kapcsán foglalkozott ismét a magyar külpolitika ezen két alapelemével, hogy a hivatalos Románia újabb durva vádakkal illette Budapestet állítólagos revizionizmusa miatt. A budapesti román nagykövet hétfőn emlékeztetőt adott át a Külügyminisztériumban, ha lehet még a korábbi nyilatkozatoknál is erőteljesebb román vádakkal. Túl azon, hogy Magyarország nem tör szomszédai határára, a román vádaskodás annál is inkább furcsa és meglepő, mert éppen a román parlament volt az, amelyik az 1947-es béke- szerződésben rögzített határokat megkérdőjelező nyilatkozatot fogadott el, amikor eleve semmisnek nyilvánította az ukrán függetlenségről tartott referendum eredményét. LEVÉL A MINISZTERELNÖKNEK Tompa kártérítést követel • Képünk korábban készült az elzárt faluról. Cousteau kapitány a Dunán Készül a folyó radiometriai térképe A Cousteau Alapítvány szakemberei második éve kutatják a Du- na-medencét, a világszerte ismert Jacques Cousteau kapitány vezetésével. Az első évben filmeztek, tavaly pedig megkezdték a tudományos kutatást. Végighajózták a folyót egészen a Fekete-tengerig, vizsgálták az energiatermelés hatásait és a folyó szennyezettségét. Most pedig felmérést készítenek a folyó környezetének radioaktivitásáról is. Cousteau kapitány és csapata tegnap délben érkezett a Szekszárd melletti őcsényi repülőtérre. A néhány órás látogatás során arról a helikopterről készítettek filmet, amely gammaspektroszkóppal végez vizsgálatokat a Dunán. Tegnap Paks és Gemenc térségében dolgozott a helikopter legénysége, ma pedig Baja környékén folytatják a méréseket. Együttműködnek a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség monacói központjával, melynek igazgatója, ugyancsak tegnap, Paksra látogatott. Amint az erőmű tájékoztatási irodájának vezetője a Tolnai Újság tudósítójá• Képünk Cousteau kapitány egyik bajai látogatásán készült. nak elmondta, szó esett Cousteau- ék vizsgálatairól, melynek eredményét várhatóan április végén hozzák nyilvánosságra. Az eddigi mérések alapján igazodni látszik, hogy a hőerőművek környezetében nagyobb a radioaktivitás, mint az atomerőművek közelében. Cousteau kapitány forgatócsoportja tegnap gyorsan, összehangoltan dolgozott, a vacsorát a hírek szerint—areggelihezhasonlóan—már ismét Párizsban fogyasztották el. Gálszécsy András felmentését kérte Dr. Gálszécsy András, a Nemzetbiztonsági Hivatal felügyeletével megbízott tárca nélküli miniszter saját kérésére, nyugállományba helyezése miatt, felmentését kérte 1992. február 29-ei hatállyal — közölte az MTI-vel a Miniszterelnöki Sajtóiroda kedden. A miniszterelnök megköszönve eddigi sikeres tevékenységét, a kérésnek eleget téve előterjesztést tesz a köztársasági elnökhöz a felmentésre. A miniszterelnök dr. Gálszécsy András nyugállományba vonulása után is számít tóvábbi közreműködésére. Utódának kinevezéséig a feladatokat Boross Péter belügyminiszter látja el. Gálszécsy András elmondta: az Antall József miniszterelnöknek írt levelében kérte kedvezményes nyugdíjazását. Lemondásának oka: „Belefáradtam abba, hogy az én közhivatalnoki, köztisztviselői egyéniségem és a politikai állásom — hiszen a miniszterség politikai állás — naponta konfliktusba kerül egymással”. Kisajátítás csak teljes kártalanítással Tegnap első napirendi pontként a parlament megkezdte a Munka- vállalói Résztulajdonosi Program törvényjavaslatának általános vitáját. Szabó Tamás tárca nélküli miniszter kiemelte: a program legfontosabb célja, hogy a lakosság is részt vehessen a privatizációban, amit a törvényjavaslat kedvezményes tulajdonvásárlással támogat. Ugyancsak folytatódott az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat altalános vitája. Jó néhány törvényjavaslat hangzott el a kárpótolandók körének szélesítésére. A Ház ezután a második kárpótlási törvény általános vitájával folytatta munkáját. E törvényjavaslat az 1939-től 1949-ig terjedő időszak részleges kárpótlására vállalkozik. A szokásoknak megfelelően délután 2 és 4 óra között interpellációkat és kérdéseket tárgyalt a Ház, majd folytatták az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíjával kapcsolatos törvényjavaslat általános vitáját. A tervezetet—csakúgy, mint az úgynevezett második kárpótlásra vonatkozó törvényjavaslatot — részletes vitára bocsátotta a Ház. Ezekután a képviselők hatályon kívül helyezték a kisajátítással összefüggő jogszabályok egyes rendelkezéseit. Ennek értelmében a jövőben kizárólag közérdekű cél érdekében, és akkor is csak teljes kártalanítás mellett lehet magántulajdonú ingatlant kisajátítani. Folyamatosan a határozatképesség határán ingadozva a Háznak még sikerült elfogadnia a magyar és román, illetve a magyar és bolgár kettős állampolgárság kérdéseit rendező törvényjavaslatokat. (MTI) AZ OSTROM FOLYTATÓDOTT Újabb ígéretek Több száz ember várta tegnap irodája előtt ismét Varga Attila kecskeméti vállalkozót. Mint ahogy tegnapi lapunkban írtuk, a fiatalember különböző nyugat-európai országokba csábított magyar munkavállalóktól hat-hat ezer forintot kért ügyintézésre, majd az Énekes utcában bérelt irodájához hívta hétfőn a Franciaországba, tegnap a Németországba áhítozó 300-400 jelentkezőt. Mindkét napon botrány tört ki a csendes pető- fivárosi utcában. A helyszínen derült ugyanis csak ki, hogy Varga Attila fér lültette a sok száz kilométeres távolságról Kecskemétre utazókat. Tegnap — tanulva a hétfői fiaskóból — a vállalkozó már be sem ment munkahelyére. Megkeresték, majd az Énekes utcába vitték viszont háromnegyed 11 felé feldühödött ügyfelei, akiktől rendőrségi nyomozók vették át a fiatalembert. Helyszíni meghallgatásakor elmondta, hogy vállalkozása legális, sőt, felmutatta azt a levelet, amelyben a Munkaügyi Minisztérium február elején értesíti őt a nyilvántartásba vételről. A nyomozók szerint addig nem gyanúsítható csalással, amíg nem bizonyítható, hogy megfelelő külföldi szerződése nincs a munkaerő-toborzásra. Varga Attila esküszik rá, hogy birtokában van ilyen. Ügyfeleitől további türelmet kért a vállalkozó. Mint mondta: pénteken visszafizeti a hatezret és kiadja a jogtalanul nála tartott útlevelét azoknak, akik már cseppet sem bíznak benne, aki azonban hisz a külföldi munkalehetőségben az március 23-án Franciaországba, március 30-án pedig Németországba utazik. Noszlopy • Az embergyűrű közepén Varga Attila (fehér nyíllal jelöltük) újabb ígéreteivel nyugtatgatja ügyfeleit. A magabiztos fiatalember tegnap közel állt ahhoz, hogy meglincseljék. (Gaál Béla felvétele)