Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-24 / 46. szám
PETŐFI NÉPE Horvátország a kéksisakosokat várja 1992. február 24., 5. oldal Horvátország a térképen leginkább szárnyra kelt madárhoz hasonlít: fejét az Isztria rajzolja ki, teste a tengerpart, szárnya pedig a magyar határ mente. Ezzel a stilizált madárral egy zágrábi kirakatban találkoztam először. Mellette egy szív alakú, piros matrica. A matricán a horvát cunerpajzs és egy dátum: 1992. január 15. Horvátország önálló államiságát elismerő nyilatkozatok dátuma. Azóta 45 állam ismerte el, s létesített vele diplomáciai kapcsolatot. Horvátországban tűzszünet van, s várják a békét. Zágrábban—s szerte az országban — az út menti tankcsapdák és az utcai homokzsákok emlékeztetnek a háborúra. Valamennyi fontosabb intézmény pinceablakait homokzsákkal fedték be, s nincs falu, középület, amelynek bejárata előtt ne rakták volna le tüzelőállásként félkörívbe a homokkal töltött műanyag zsákokat. A háborúnak— szerencsére — mostanára ennyi jele van csak. Az utcán — főleg Zágrábban — több a rendőr és a horvát gárda egyenruháját viselő katona. Fran- jo Tudjman horvát elnök mondta: 150-200ezer gárdistát szereltek fel védekezésül az agresszor ellen. Az ag- resszor a szövetségi hadsereg, amelynek fenntartásához a költségek 32 százalékával járult hozzá Horvátország, s amelyet — mondja az elnök — az ország határainak védelmére s nem belső villongásokra képeztek ki. A szövetségi hadseregben ma is 5600 horvát nemzetiségű katona van, mert nem engedik kilépni őket. A feszültség, amely polgárháborúhoz vezetett nem a szükségszerűség következménye. Tudjman elnök példaként Zágrábot hozta fel, ahol a lakosság 5 százaléka szerb és nincs nemzetiségi villongás. A villongáshoz az is kell, hogy legyen egy szélsőséges vezetőerő, amely azt szítja. Ennek a gondolatnak a folytatását hallottam Jurica Pavelics miniszterelnök-helyettestől, aki a nemzetiségi feszültség eredőjeként két világfelfogás különbözőségét is megjelölte. A katolikus Horvátországban a római vallás természeténél fogva az egyén boldogulása, felemelése áll az érdeklődés középpontjában. A szerb ortodox viszont az egyént a közösség alá helyezi, s a közösség boldogulásától teszi függővé az egyent. E logika szerint az ortodox szerb akkor lesz nagy, ha Szerbia az. Zágráb főtere, a volt Köztársaság tér, visszakapta régi nevét. így hívják: Jelasics tér. Közepén újra ott a bán hatalmas lovas szobra is, amelyetelő- ször 1866-ban állítottak fel és 1947- ben bontottak le. A tér mögött, fönt, a Grics épületei között nagy az elővigyázatosság: géppisztolyos milicisták őrzik a Szent Márk-templommal szemben a parlament épületét és a kormányhivatalokat. Horvátország függetlenné válása után, február 13-án ült össze itt először a parlament. Tagjai azok a képviselők, akiket 1990 májusában választottak meg. Az első napirendi pontok egyike a független Horvátország közigazgatási rendszerének kialakítása volt. Ma ugyanis csak a helyi önkormányzatok működnek és a parlament teszi a dolgát. Hiányzik a kettő között a területi önkormányzat. Ezt a megyerendszer felállításával kívánják pótolni. Tizennyolc megye fogja majd össze az 56 ezer négyzetkilométeren élő 4 millió 700 ezer embert. Uj alkotmány készül Csakhogy a megyei közigazgatási rendszer kialakításához a költségvetésben egy fillér sincs. Valószínű, hogy csak az új választások után kezd el működni a középszintű köz- igazgatás Horvátországban. Az új választásokra egyébként folyik a készülődés. A törvényhozás jelenlegi három szintjét kettőre kívánják csökkenteni. Az első szintet most a pártok, a másodikat a munkatanácsok, a harmadikat pedig a helyi ön- kormányzatok által megválasztott képviselők alkotják. Az új javaslat szerint a pártok és a megyék demokratikusan megválasztott képviselői ülnek majd a parlamentben. Nekik egyébként az is a feladatuk lesz, hogy megalkossák Horvátország új alkotmányát. Az államszervezés nagy munkája mellett megkezdődött a felkészülés a háború nyomainak eltüntetésére is. Fanco Grigories miniszterelnök mondta: a kormány a békére készül, s arra, hogy megoldja belső gondjait. —Sokan tartanak ma attól, hogy a tengerparti szállodákat az otthonukból elűzött menekültek foglalják el — mondta. — Mi azt akarjuk, hogy ezek a szállodák minél hamarabb az idegenforgalmat szolgálják. A menekültek pedig visszatérhessenek lakásaikba. A miniszterelnök a Horvátországban élő menekültekről beszélt. A külföldre menekültekről kérdésemre ezt mondta: — Magyarországon nagy munkát végeztek befogadásuk, ellátásuk érdekében. Ezért szeretnénk külön is köszönetét mondani. Biztosítani kell, hogy ezek az emberek is visszatérhessenek hazájukba és házukba. Visszatérésük előfeltétele, hogy az úgynevezett baranyai háromszögből minden más erőt visszavonjanak és az ENSZ- katonák elfoglalják helyüket. A lerombolt otthonokat helyre kell állítani... A menekültügy sok emberi E roblémát, drámát is takar. Tudjuk, ogy éppen a megélt problémák miatt vannak, akik nem is akarnak visz- szatérni. Háborús „leltár” A „leltár”, amelyet Zágrábban a háborúról készítettek, a puszta számokat tekintve is megdöbbentő. Az agresszió egy instabil gazdaságot ért. Olyant, amelyben tíz ev óta folyamatosan csökkent a bruttó nemzeti termék. 1990-ben például pontosan tíz százalékkal. A háború 1991-ben 19 milliárd dollár kárt okozott. A pusztítás nagyságát jól mutatja egy másik adat: a háború előtti legjobb évben 15 milliárd dollár volt a nemzeti össztermék. Aháborús kárba csak azelpusz- tult javakat számolják: a piacvesztést, az elmaradt idegenforgalmi bevételt nem. A múlt évben egyébként szinte teljesen megszűnt az Adrián az idegenforgalom: a korábbi évek forgalmának csupán 7 százaléka volt a tavalyi, s ez egyedül 2 milliárd dollár bevételkiesést jelentett. A szakemberek szerint ebben az évben sem lesz jelentős az idegenforgalom, mert a „turista nem szereti a bizonytalan helyzetet”. A polgárháborúban elpusztult vagy súlyosan megrongálódott több mint 200 ezer lakás, használhatatlanná vált a termelőeszközök egyharma- da, járhatatlanná 35 nagy híd. A megművelt 2 millió hektár mező- gazdasági terület 30 százalékáról nem tudták a háborús cselekmények miatt betakarítani a termést. Horvátországban most tűzszünet van. Ahogy az ember közeleg az egyik „tűzfészek” — Krajina—felé, egyre több táblán látja lábon a kukoricát, fölszántatlanul, vetetlenül a földet. A háború az idén is érezteti majd hatását. Sisak: Együtt a félelemmel Sisak, az olajváros, háborús sebeket visel: a házak falán golyó fröcs- csentette nyomok. Aztán egy porig égett faház az út mellett: üszkös gerendái az ég felé merednek. • Az újjáépítéshez erőt ad a horvátoknak, hogy házaikon már a nemzeti zászló leng. Katasztrófa- helyzetek a finomítóban Az igazgatási épületből irány a helyszín. Szigorú a figyelmeztetés: cigarettára gyújtani nem lehet. A kaput a gárda őrzi. Valahonnan gőz tör fel: életjel ez a finomítóban. Ide, ahol minden robbanásveszélyes, ágyúk, tankok és gránátvetők lőttek. Közben pedig repülőgépek köröztek az üzem felett. Bombát nem dobtak le. Azt mondják, hogy aki célzott, pontosan tudta, hogy mi hol található a finomító területén: ismerte az üzem koordinátáit. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a cseppfolyós PB- gázt tároló gömbök közül egyet sem céloztak meg. Járjuk a finomító tartályvárosát és földbe gyökerezik a lábam: a tízezerhúszezer köbméteres tartályok között —mint a papírgalacsin—összegyűrt, feketére égett bádogtömeg. Mellette a föld rozsdabarnára sült. A tartályt október 7-én érte találat, s a csőből — mint a gejzír — tört fel a benzin. A csapot nem lehetett elzárni, s pillanatok alatt hatvan méter széles és körülbelül 300 méter hosszú benzintó keletkezett és lángolt minden. A küzdelem kilenc és fél órán át tartott: Észak-Horvátország valameny- nyi tűzoltója itt dolgozott. Ami megmaradt, az egy alaktalan vastömeg. Valaha szivattyúk voltak itt, villany- motorok és csővezetékek. A lángok — akár egy kohóban — itt az árokban 4 ezer tonna csövet olvasztottak össze. A finomítóban ez volt a „tűzkeresztség”: az első és a legnagyobb rombolással járó tűz. — A nagy tüzek mellett mindig a kicsik jelentették a veszélyt - mondja kísérőm. — A srapneldarabok ban látom, hogy gyorsan megkeres sük és megtaláljuk az igazi tulajdonost. Ez nem jelent mást, mint a gazda-. ság átstrukturálását és a piacgazdaság elteijesztését. A piacgazdasághoz a magántulajdon dominanciája kell. Azt, hogy miként valósítható meg, most különböző országokban tanulmányozzuk. Sajnos, hogy a gyors és tömeges privatizációra nincs példa sehol sem. Ugyanakkor gyorsan feleletet kell adni arra az égető kérdésre, hogy hogyan tápláljuk a több mint 700 ezer, lakásából elűzött embert, miként oldjuk meg több mint 300ezermunka- nélküli gondját. Horvátországban százezer ember azért nem tud ma munkába menni, mert megszűntek a kommunikációs kapcsolatai a munkahelyével. Él ebben az országban 700 ezer nyugdíjas is, akiknek sorsa a mi felelősségünk. Ha összeadja ezeket a számokat, akkor kiderül, hogy akikről gondoskodni kell, azok többen vannak, mint Horvátország aktív lakossága. E gondok mellett el akaijuk kerülni, hogy dirigista rendszert vezessenek be Horvátországban. Aztkutat- juk: hogyan kell úgy szervezni, hogy ne vezessenek be például élelmiszeijegyet és ne geijesszék az inflációt. Gazdasági stratégia —Zágrábot járva azt tapasztaltam, hogy tele vannak a boltok áruval, csak éppen a vásárló kevés. — Az infláció fokozatosan csökken. Októberben még 26 százalékos volt. Novemberben 27 százalékra emelkedett, decemberben—az új gazdaságpolitika hatására— 17 százalékra csökkent. Januárban 12 százalék volt, februárra 9, márciusra pedig 7 százalékot prognosztizálunk. Jelentős lépéseket tettünk ennek érdekében. Mindenekelőtt megteremtettük a saját pénzünket. Januárban ezt az új pénzt Boszniában 1:1 arányban váltották régi dinárra. Most egy horvát dinárért 4,5 régi dinárt adnak. Nem kellett élelmiszeijegyet bevezetni, mint ön is tapasztalta, tele vannak áruval —élelmiszerrel is!—a boltok. U gyan- akkor Boszniában éheznek az emberek és Szerbiában a miénknek háromszorosa az infláció. Tervünk, hogy egyre szorosabban kapcsoljuk a horvát gazdaságot a világgazdasághoz. Szeretnénk belépni például az IMF- be. Nekünk sürgősen működötökére van szükségünk. Ajövőt illetően jelentősek a lehetőségeink, de mostani gondjainkat nem tudjuk egyedül megoldani. Óriási a költségvetés’ hiányunk. Ne feledje: háborút kell finanszírozni. Erre az évre 2 milliárd dollár hiányt számoltunk a költségvetésben. Most megpróbálunk minden kiadásból lefaragni és növelni a bevételeket. Ezért fagyasztottuk be a köztisztviselők bérét, halasztottuk el az egészség- ügyi dolgozók és a pedagógusok béremelését. Ugyanakkor nagyon kemények az adóink. A költségvetésnek ugyanis tényleges és nem látszatbevételre van szüksége ahhoz, hogy egymillió dollárra csökkentsük a deficitjét. Amikor a csökkentésről beszélek, akkor számításba veszem a nemzetközi segítséget is. Turistákat várva — Horvátország a kéksisakosokat várja, s az ENSZ-katonák jelenléte a világ reménye szerint a fegyvemyug- vást békére változtatja. Az újjáépítés nehéz munkája következik. Miként számítanak ebben a környező országokra? — Érdekes ajánlatot tettek a csehszlovákok: építőanyagot ajánlottak és kikötői, valamint turistaszolgáltatásokat kértek cserébe. Ehhez hasonló megoldásokról más országok esetében is szívesen tárgyalnánk. Ne feledje: miénk a világ legszebb tengerpartja, s még a vize is tiszta. Az 1700 kilométer hosszú part mentén 1200 sziget van és a part 75 százalékát nem érintette a háború. (Csak összehasonlításul: a szlovén tengerpart hossza mindössze öt kilométer.) Jó a mezőgazdaságunk, képes ellátni az idegenforgalmat élelmiszerekkel. Az élelmiszer-termelés és az idegenforgalom összekapcsolása nem rossz gondolat. — Erre alapozott, amikor arról beszélt, hogy az ország hosszú távú adottságai jók? —Erre is. A turistabevételek eddig évente 2 milliárd dollárt jelentettek. Szerintem ez fölmehet akár 7 millió dollárrais.Jókamezőgazdaságésafa- ipar adottságai. Ezek lehetőséget jelentenek a beruházók számára is. De ezek csak a holnap lehetőségei. Nekünk viszont most kell felépíteni a menekültek házait, gépeket, eszközöket * adni a kezükbe, hogy termelni tudjanak és állatokat adni nekik, hogy megindíthassák az életet. Az embereket ígéretekkel nem lehet a sorsukra hagyni. Kercza Imre szétfröccsentek, megsértették a vezetéket, s hol itt, hol ott tört fel a termék. —Szörnyű lehet a tűz. —Amíg ég, nincs nagy veszély. Ha elalszik, rosszabb a helyzet, mert nem lehet tudni, hogy a hőség hatására mikor robbannak a gőzzé vált anyagok. Találatot kapott egy nyersolajtartály. Kigyulladt és mind nagyobb lánggal egett. Egyszer csak azt láttuk, hogy a tűz közepén fehéren izzik valami: a tartály volt maga. Fehéren izzó tüzes gyűrű volt a hatalmas, több emelet magas tartály és több mint tizenöt órán át nem lehetett eloltani a lángokat. Az Adria vár Sisakon talán mindenkinek van egy története a tüzekről, a helytállásról és a félelemről. Ha a finomító robban, ki tudja, hogy meddig ér el a hatása. Búcsúzunk. Kérdezem, hogyan áll az Adria-vezeték. Sérült javítják? — A vezeték működőképes — mondják. -—Amit javítani kell rajta, az nem tart soká. —Akár mehet is rajta az olaj Magyarországra? — A vezeték teljes hossza még nincs horvát ellenőrzés alatt... A finomítótól nem messze laktanya van. Akapujaelőttmondjaama- gyart törve beszélő férfi: képzelheti hogyan néztünk egymásra azokban a hetekben. Pedig nekik nem volt más dolguk, mint hogy őrködjenek. A finomítót ma a horvát gárda vigyázza, a laktanya üres. Este, amikor leszáll a sötétség Sisakon még nem gyújtanak villanyt. Vagy ha igen, akkor sűrűre engedik a redőnyt az ablak előtt, mert hallani lehet, hogy miként „dobják” egymásnak a kesztyűt a katonák Krajina és Banja határán, a Kupa folyó partján. A talpra állás esélyei A kérdést Jurica Pavelicsnek, a gazdasággal és az újjáépítéssel foglalkozó horvát miniszterelnök-helyettesnek tettem fel. Róla tudni kell: a háború előtt egy faipari kombinát vezérigazgatójaként elsősorban a bútorgyártás fejlesztésében szerzett tapasztalatokat és nevet. Azt követően New Yorkban dolgozott négy évig, ahol — maga fogalmazott így — el kellett adni azokat a bútorokat, amelyeket itthon gyártott. A jelek szerint sikerrel teljesítette küldetését. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mi könnyebb, eladni ajugoszláv bútorokat Amerikában vagy beindítani a háborús károkat szenvedett horvát gazdaságot, így felelt: ezt találja ki maga. Jurica Pavelics a számok embere. És a tényéké. — Horvátországban 1989-ben az egy főre eső nemzeti jövedelem 4100 dollár volt. Tavaly ennek nem egészen a fele: körülbelül 1800 dollár. A visszaesés egyértelmű. Ha azonban összehasonlítjuk a régi Jugoszláviával, azokkal a területekkel, ahol nem volt háború, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a számok még mindig nem rosszak. Ez annak a következménye, hogy Horvátországban erős volt a gazdaság, s az épen maradt vállalatok termeltek. Tulajdon s tulajdonosok — Tehát akkor most a feladat a gyors újjáépítés... — .. .és vele együtt a tulajdon rendezése. Magyarországra az allami tulajdon volt a jellemző. Horvátországra a „senki” tulajdon. Én ezt a fogalmat az önigazgató szervek tulajdonára értem, s a feladatot ab0 A polgárháború hősi halottainak emlékművénél. • Zágrábban mindennapos látvány a homokzsák. A közintézmények pinceablakait védik velük. 9 A háborúban elpusztult ipari létesítmények és a termelés visszaesése miatt felére csökkent Horvátország nemzeti jövedelme. A leginkább szívbe markoló a temető . Az autóbusz ablakából látom a parcellányi friss sírt: egyforma léckeresztek szorosan egymás mellett. Egyforma sírhantok. A városban szomorú arcok. Itt az emberek elfelejtették már a civil szokásokat, nem lehet beszélgető párokat látni az utcán, üresek a vendéglők. — Az oka ennek, hogy félünk — mondja tört magyarsággal egy férfi. Évek óta a finomító dolgozója, s most tagja a horvát gárdának. Ők vigyázzák az üzemet. A rend szigorú, s azt kéri, hogy a nevét ne írjam le.—Volt, amikor napi 14 órát töltöttünk a pincében. — Most sincs csend?-— A hónapokig tartó fegyverropogást nem lehet egyik napról a má- sikraelfelejteni. Meg aztán Krajina és Banja öt kilométerre van innen légvonalban. Ott egymással szemben állnak a szerbek és a gárda katonái. Éjszakánként szólnak a fegyverek: „dobják” egymásnak a kesztyűt. Az itteni emberek tapasztalták, hogy milyen a gránáteső. Volt benne részük: mindig akkor támadták a várost, amikor munkába kellett menni. Sisakon az iskolában még üresek a tantermek. Február 3-án kellett volna megkezdeni az oktatást, de a bizonytalan állapot miatt meghatározatlan időre elhalasztották a kezdést. A szülők csak annyit tudnak, hogy jön majd az értesítés, ha lehet menni tanulni. Tavasz közeledtével pedig egyre nehezebb a lakásban tartani a gyerekeket. Az utcára viszont senki nem engedi szívesen őket. Sisak együtt él a félelemmel és reménykedik. A finomító áll. Illetve az utóbbi napokban néhány berendezést megpróbáltak újraélesztem, de igazi termelés még nem folyik. Pedig az itteni üzem feladata, hogy Észak-Horvátorszá- got ellássa fűtőolajjal, gázzal és benzinnel. Biliege Ivanica, a sisaki finomító igazgatója tényeket sorol: — Szeptember 2-a óta huszonnégyszer támadtak meg bennünket. A finomítót több találat érte, jelentős anyagi károkat okozva. A legnagyobb kár a tartályparkot érte, nem egy közülük teljesen tönkrement. Sok, a tartályokat összekötő cső megsérült és károsodott az energetikai rendszerünk is. A gránátok tüzeket is okoztak: négy esetben akkorát, hogy katasztrófától kellett félnünk. A becsléseink szerint 140 millió dollár a finomító kára. A támadásoknak itt a feldolgozóban tizenöt sebesültje van. Halottunk szerencsére egy sincs ... A károk helyreállítása megkezdődött. Ahhoz fogtunk hozzá, amit gyorsan meg lehet javítani. Ez a munka körülbelül 18,5 millió dollárba kerül.
