Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-03 / 28. szám
VILAGTUKOR PETŐFI NÉPE H l ä. UTŰKOR Az angol királyi családnak jó példával kellene elöljárnia, amennyiben az eddiginél több személyt alkalmaz az etnikai kisebbségek köréből — legalábbis ez derül ki egy nemrég tartott közvéleménykutatás most nyilvánosságra hozott adataiból. A Buckingham-palota hivatalos adatai szerint a királyi háztartásban állandó jelleggel alkalmazott 891 személyből mindössze 10 afrikai vagy ázsiai származású — valamivel több mint egy százalék, s egyikük sincs vezető állásban. Ezzel szemben Anglia összlakosságának 5 százaléka afrikai vagy ázsiai eredetű. A közvéleménykutatás során megkérdezettek 69 százaléka vélekedett úgy, hogy ki kell szélesíteni a királyi háztartásban foglalkoztatottak etnikai bázisát. Liz Taylor születésnapja Bár a hölgyeknek nincs kora, adott esetben ettől eltekinthetünk. Liz Taylor esetében például, aki megkezdte az előkészületeket a 60. születésnap megünneplésére. „Kibérelem Velencét február 27-ére — nyilatkozta szerényen az amerikai sajtónak. Azt akarom, hogy őrült módon szórakozzunk”. A meghívottak listáján elsősorban azok szerepelnek, akik a nyolcadik esküvőn is vendégek lehettek októberben, Hollywood előkelőségeiként, valamint akikről ez korántsem mondható el, a jelenlegi félj, Larry Fortensky se előkelőnek, se gazdagnak nem tekinthető rokonsága. A Fortensky család hatására Liz Taylor mostanában proletár szokásokat vett fel. Otthoni pongyolában megy a strandra, hamburgert eszik és sült krumplit, zacskóban szervírozva. Pekingi példamutatás Példát mutatott honfitársainak szocialista öntudatból Peking alpolgármestere, Csang Paj-fa. A fővárosi elöljáróság ülésén kérte, hogy vonják meg tőle egyhavi fizetését, mert hanyagul végezte munkáját. Kívánsága teljesült. Csang már korábban is kitűnt a közérdeknek mindent alárendelő áldozatkészségével: 1990-ben, az Ázsiai Játékok létesítményeinek építéséért felelős főtisztvi- selőkent kilátásba helyezte, hogy leveti magát egy torony- épület tetejéről, ha nem fejeződnek be a kitűzött határidőre az építési munkálatok. Befejeződtek, így nem ért szomorú véget pályafutása. Ezúttal egy lakótelepi építkezés pocsék kivitelezéséért hibáztatta magát. Ausztrál kísértethajó Lankadatlan erővel tart a kutatás egy titokzatos vitorlás- hajó után, amelyet időről időre megpillantanak a homokdűnék közt Ausztrália Victoria államának délnyugati partjainál. Régészek és történészek véleménye szerint a hajó, ha mód lesz alaposan megvizsgálni, átírhatja Ausztrália történelmét. A feltehetően a XVI. században épített hajót az elmúlt másfél évszázad alatt több mint húsz alkalommal látták Port Fairy közelében, Melbourne-től 230 kilométerre délnyugatra. Feltevések szerint egy mahagóniból készült vitorlásról van szó, amely egyike lehetett egy 1522-es portugál expedíció három hajójának. A tartományi kormány olyan nagy jelentőséget tulajdonít a hajó megélésének, hogy 186 000 amerikai dollárnak megfelelő összegű jutalmat kínált fel a hajó megtalálójának. Tavaszi divat • Tavaszi kollekciót mutatott be Párizsban Louis Feraud tervező. A képünkön látható modell fekete miniszoknyát és pasztellszínű santung kabátkát visel. Éhező állatok —Rövidesen véget éra Moszkvai Nagycirkusz didergő és éhező elefántjainak, tigriseinek és lovainak kényszerű izraeli tartózkodása — közölték a hét végén. A nagycirkusz három héttel ezelőtt befejezte izraeli vendégszereplését, de mivel — hasonlóan sok más vállalkozáshoz az egykori Szovjetunióban — csődbe jutott, ezért hátrahagyta állatait és velük együtt néhány gondozót Tel Aviv egyik külső negyedében. Chaim Benas üzletember, aki a bajbajutott állatok segítségére sietett, elmondta, hogy nehézségei támadtak az állatok hazaszállításának anyagi vonatkozását illetően, mivel a nagycirkusz izraeli vendégszereplése ráfizetéses volt. Végül is azonban sikerült hajót bérelnie, amely napokon belül visszaindul Oroszországba az állatokkal és gondozóikkal. Az elmúlt három hét alatt a Tel Aviv-i negyed lakosai önkéntes adományaikkal járultak hozzá a cirkuszi állatok éhségének enyhítéséhez. • Jégtáblával a kezében vidáman játszik medencéjében a berlini állatkert jegesmedvéje. A hőmérséklet fagypont alatti, de ez a bundást nem zavarja. Végre nincs melege! Az angol királyi udvarról Gyújtogatás a Nyugati pályaudvaron Gyújtogatás történt szombaton a Nyugati pályaudvaron. Miként az Országos Tüzoltóparancsnok- ság ügyeletese az MTI-nek elmondta, a helyszínre hívott tűzoltók megállapították, hogy ismeretlen tettes okozta a tüzet a 6-os számú csonkavágányon álló vasúti szerelvény egyik vagonjában. A tűz következtében a kigyulladt személyvagon kiégett, s a lángok átterjedtek egy másik vagonra is. Károsodott a szomszédos vágányon álló szerelvény egyik kocsija is. A MÁV megállapítása szerint az anyagi kár értéke mintegy 6 millió forint. Szerencsére személyek nem sérültek meg. A rendőrség megkezdte a vizsgálatot. • • Üveg-ügyek Az ember megveszi az üdítőt, sört, bort, pezsgőt, befőttet, granulált kávét stb. A tartalmát elfogyasztja, s ha nem csapták be lejárt határidőkkel, rosszul garantált minőséggel stb., akkor örül is. Am akkor már nem, ha a betétes üvegeket nem veszik vissza vagy pedig morogva teszik azt. Igaz, hogy ez a téma lerágott csont. Mégis szóvá teszem ismét, két dolog miatt: 1. Úgy látszik, hiába a dörgedelmes újságcikkek, a rádióriportok, a vásárlók könyvébe irt panaszok, nem változik semmi vagy alig változik. „Nem itt vette", „ilyet nem árulunk". Ki hír el végre a boltosokkal? 2. Engem mostanában jobban izgatnak a nem-betétes üvegek. Minden normális ember tudja, hogy ezeket nem ingyen kapjuk. Benne van az értéke az árban, tehát az amúgy sem olcsó áru mellett megfizetjük. Mégis ki kell dobni. Mert mit tegyen szegényfeje akárki, ha az erkélyen, az amúgy is idegesitöen parányi konyhában, a tenyérnyi éléskamrában (bocsánat: élésszekrényben) mozdulni sem lehet ezektől a felesleges tárgyaktól? Jön a kuka, a személleönlö. Következésképpen a kegyetlen környezetszennyezés. Nos, ha rajtam múlna, csak továbbra is használható, visszaváltható üvegeket engednék forgalmazni. Mert van más, egyéb anyag éppen elég — sajnos —, amitől, ha lenne, kifordulna jó öreg Földünknek a gyomra. Varga Mihály Közös ellenőrzés a magyar—osztrák határon —A magyar határőrség megkezdte a felkészülést arra, hogy a jövőben osztrák kollégáikkal közösen ellenőrizzék az utasforgalmat — mondta az MTI érdeklődésére Zubek János szóvivő. E szándékról a napokban született osztrák—magyar külügyminiszteri megállapodás. Egyelőre azt vizsgálják, hogy mely határállomásokon lehet a feltételeket megteremteni. Annyi bizonyos, hogy a hegyeshalmi átkelőnél erre nincs lehetőség, miután a magyar és az osztrák ellenőrző pont több kilométeres távolságra van egymástól, az újonnan nyíló határállomásokon viszont már közös lesz a vám- és útlevélvizsgálat. Ez azonban csak a kezdet, mert a tervek szerint a jövőben a Magyarországról kiutazókat az osztrák határőrök és vámosok, míg a hazánkba érkezőket magyarok ellenőrzik majd. ÍGY látták a filmkritikusok Két díjat is kapott a Zsötem Az elmúlt évtizedekben nagyon nem szerette a hivatalos művelődéspolitika a tévé- és filmkritikus díjakat. Nem felejtették, hogy egy sokáig mellőzött film, a Megöltek egy lányt csakazértis elismerésére alapították annak idején. Előfordult, hogy évekig tilalmazták a megszavazott díj hivatalos átadását. Ezekre a hagyományokra is utaltak az elmúlt hét végén a Magyar Újságírók Szövetsége székházában az 1991-es teljesítményeket méltató díjak átadásakor. Forgács Péter, a Privát Magyar- ország című munkájáért, Salamon András, mint a legjobb elsőfilmes a Zsötem című filmjéért vehetett át díjat. „Sztálin menyasszonyaként” nyújtott alakításáért került Básti Juli a díjazottak közé. A legjobb férfialakításnak Lukács Andorét minősítették a már említett Zsö- tem-ben. Különdíjjal jutalmazták Böszörményi Zsuzsát is, Egyszer volt, hol nem volt című diploma- munkájáért. A képen látható motorkerékpár gazdája halott. (Galambos Sándor felvétele) Szombaton este Kecskeméten, a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Kossuth körút kereszteződésében halálos baleset történt. Ölvödi Ferenc 43 éves gépmester, KecskeAZ ENGESZTELHETETLEN FÉRFI 9 (Fotó: Stras/.cr András) PETŐFI NÉPE BACS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6 Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. II. 3-án, megrendelés sorszáma: 230 002 Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 246,— Ft, negyedévre: T35,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, eqy évre 2940,— Ft ISSN 0133-235 x ' j* mét, Csóka utcai lakos segédmotorkerékpárjával figyelmen kívül hagyta a működő rendőrlámpa tilos jelzését és ráhajtott a védett útvonalra. A belső forgalmi sávban összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival, majd egy várakozó személyautónak ütközött. A segédmotoros a helyszínen életét vesztette. A segédmotor-kerékpárban 10 ezer, a két személygépkocsiban összesen 350 ezer forint anyagi kár keletkezett. Ugyancsak szombaton 17 órakor Madarason, a Bajcsy-Zsilinszky út 79. szám előtt Hambalko István 16 éves tanuló, helyi lakos, segédmotor-kerékpárjával figyelmetlenül közlekedett és egy lovaskocsinak ütközött. A fiatalember súlyosan megsérült. r — Hagyományos kínai orvoslás A hagyományos kínai orvoslás diagnosztikai módszerei a nyugati, így a hazai orvoslásban is eredményesen hasznosíthatók. Ferói tartott eldadást Paul F. Völgyesi, a „Quebec, Kanada—Magyar Alapítvány a Hagyományos Kínai Orvoslásért” elnöke szombaton a SOTE Nagyvárad téri épületében. Ismertette azokat a módszereket, eljárásokat, amelyekkel a kínai orvoslást gyakorló, akupunktúrával is gyógyító orvosok, valamint az általános és szakorvosok alkalmazhatnak a betegek állapotának, körfolyamatának megítéléséhez. A három évvel ezelőtt létrehozott alapítvány — miként az előadáson elmondták — lehetőséget kíván adni a magyar orvosoknak, hogy megismerjék a kínai orvoslást. Ezért is adták ki magyar nyelven B. Auteroche—P. Navailh: Diagnózis a kínai orvoslásban című művét és létesítettek iskolát a Ferencvárosi Művelődési Házban, ahrtl az akupunktúra elméletét és gyakorlatát oktatják. ********************** Szeretettel várja kedves vásárlóit a KING’S LURKÓ KFT., a MODUL üzletberendezések és polcrendszerek, forgalmazója. Polcsorok, sarokelemek, megéllititáblák, próbababák — fehér szinterezett, rácsmodul rendszerbfil — raktárról. KINO’S LURKÓ KFT. Tiszakécske, Szolnoki út 24. Tel./fax: 76/41-331 E heti KING'S LURKÓ PLUSZ: CONTACT árazógépek 15% engedménnyel! Kérje termékismertetőnket! 49/2 ********************** NAPTÁR 1992. február 3., hétfő Névnap: Balázs Napkelte: 7 óra 09 perc Napnyugta: 16 óra 47 perc Holdkelte: 6 óra 45 perc Holdnyugta: 16 óra 43 perc Napközben változóan felhős idő várható. Néhol záporeső, hózápor előfordul. Főleg többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik az északi szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 2 es 7 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Február 1-jén Kecskeméten a középhőmérséklet 0,4 (az 50 éves átlag mínusz 1,4), a legmagasabb hőmérséklet 2,7 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 7 órán át sütött. Tegnap reggel mínusz 5,13 órakor 2,6 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5,8 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1026,3 millibar — süllyedő — volt. Február 1-jén Baján a középhőmérséklet 1,4 (az 50 éves átlag mínusz 1,3), a legmagasabb hőmérséklet 4,1 Celsius- fok volt. A nap 7,9 órán át sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel mínusz 5,8, 13 órakor 2,3 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 8,3 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1027,5 millibar — csökkenő — volt. mm ima — A SZÖVETKEZETI TÖRVÉNYRŐL Érsekcsanádon. A szövetkezetek átalakulásáról, a kormány reorganizációs programjáról tart előadást február 3-án az érsekcsanádi művelődési otthonban 18 órától Madari Jenő és dr. Kovács Lóránt, a megyei földművelési hivatal két munkatársa. — A SPANYOL ÉPÍTÉSZETRŐL. A sevillai Expo előtt a címe annak a szenzációsnak ígérkező, színesdia-vetí- téssel egybekötött előadásnak, amelyet az Építéstudományi Egyesület rendez ma 15 órai kezdettel a kecskeméti Tudomány és Technika Háza első emeleti tanácstermében. — NÉPTÁNCSOROZATOT indít óvodások részére a kecskeméti ifjúsági otthon. A megbeszélés és az első foglalkozás február 5-én, 17 órakor lesz. — CSILLÁRT CSINÁL. A kecskeméti Eskulits Tamás szobrászművész levéltári dokumentációk alapján készíti azt a bronzcsillárt, amely a kiskunfélegyházi Korona Szállóba kerül majd. — AUSZTRIA LOTTÓ. A Lottó Unió kft. közlése szerint az 5. heti játékhéten a leadott szelvények száma 2 594 620 darab. A teljes Ausztria Lottó-fogadási díj 116 644 625 schilling. Ebből az első nyerőosztályra 17 496 693 schilling jut. A nyerőszámok: 1,12,14,27, 31,43. A pótszám: 26. A dzsókerszám: 649380. A dzsókerfogadási díj: 25 701 907 schilling. Az első nyerőosztályra 5 140 381 schilling jut. Az 5 millió schillinget a házra és a hozzátartozó telekre a következő számú szelvény tulajdonosa nyerte: 4376 689910. A Lottó Unió kéri, hogy a nyertes telefonon vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatukon Horányi Katalinnal a 202-3991, vagy a 202-4092 telefonszámon. — LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Szerencsejáték Rt. közlése szerint az 5. heti nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyereményalap: 36 418 897 forint. A 4 találatos szelvényekre egyenként 146 294, a 3 találatos szelvényekre 1483, a 2 találatos szelvényekre 71 forintot fizetnek. Emlékeztetőül a nyertes számok: 13, 36, 45, 48, 64. TORONYÓRA — Tudja kend — kérdi a falu közepén az egyik székely a másiktól —, miért van ennek a templomnak mind a két tornyán óra? — Miért? — Hát csak azért, hogy amíg én nézem az időt, kendnek ne kelljen várni rám. hanem nézhesse addig a másik órán. A Falutévé A keddi adása Kedd reggel ismét kukorékol a kakas 5.47-kor a TV 1-en. A műsorból: Népi csíziók több tételben, videkköz- pontú lapszemle, a faluvilág hírei, mindennapi agrárújdonságok. A tervezett témák: A csákányi vállalkozó, másodszor — Adó-tipp — Privatizációs tipp: Növényolajipar — A húsipar és Gyula, II. rész — Lovassi Menyhért kérdezi — A kolozsvári Bethíen-bástya — Ráhel- és Csenge- köszöntő. Egy segédmotoros halála A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK