Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-03 / 28. szám

TASI IRÁNYTŰ TANULNI VAGY NEM TANULNI? Akik senkinek sem kellenek — Minek tanulnál tovább, mire jutsz vele? — volt eddig egyesek bölcsessége. A gyerek segédmun­kásként már egy év múlva különb anyagi körülmények közé került, mint hajdani tanára, akinek eset­leg még leereszkedve meg is vere­gethette a vállát... Mára egy kicsit fordult a koc­ka. No, nem arról van szó, hogy a pedagógusi fizetésből élők egetverően jól keresnének. In­kább arról, hogy talán most nem olyan könnyű utat választanak azok, akik nyolc osztályra akar­ják építeni életüket. Mert sajnos mára a megfelelő képzettséggel bírók sem mindenütt érzik teljes biztonságban magukat munka­helyükön. Falun sem olyan könnyű az élet, mint ahogy vá­rosban egyesek elgondolják. A szövetkezetek átalakulása, esetleg felbomlása százakat kényszerít bizonytalanságba. S hogy gazdálkodjon? Most, amikor az utóbbi két évben már a saját két keze munkájában sem bízhat? Amikor hiába küszkö­dött a paradicsommal, a szőlő­vel, a disznóval és sok minden mással és örült, ha egyáltalán túl tudott adni rajtuk, vagy éppen még mindig várja a járandósá­gát? Akkor nyilvánvaló, hogy a 14-16 év közötti gyerekek kép­zettség nélkül nem sok jóra szá­míthatnak. A Bács-Kisicun Me­gyei Munkaügyi Központban az átképzési és pályaválasztási osz­tály munkatársai is csak szomo­rúan csóválják a fejüket. Igyekeznek mindent megtenni a náluk jelentkezőkért, de nehéz kér­dés ez. Nehéz a 18 éven felülieknél s az ifjabbaknál is. De főleg az utóbbiaknál. A középfokú okta­tásban ugyanis rendkívül nagy vál­tozás ment végbe. Ma már a szak­munkásképző intézetek sem vállal­hatják a gyűjtőszerepet, hiszen a tanműhelyek megszűnése igen kí­nos helyzetbe hozta őket. S azt még senki sem tudja megmondani, hogy a szeptemberben induló évfo­lyamokkal mi lesz. Abba meg vég­képp nem érdemes most belefoly­ni, hogy azok mihez kezdenek, akiknek nyárra már kezében lesz a szakmunkás-bizonyítvány... Térjünk vissza arra a 6-8 száza­lékra, akik az általános iskola el­végzése után nem tanulnak to­vább. Hiába kilincselnek, általá­ban senkinek sem kell a munkájuk. Ha másért nem, hát azért, mert az ilyen fiatalok foglalkoztatását a munkatörvénykönyve külön sza­bályozza. Az átképzésükét pedig rendkívüli módon zavarja, hogy 16 éves korig még tankötelesnek szá­mítanak. Tehát nem könnyű a kér­dés. Az illetékesek mindenesetre keresik azokat a beiskolázási, át­képzési lehetőségeket, melyekkel az érintettek a mara igen vérmessé vált munkaerőpiacon legalább né­mi eséllyel elindulhatnak. (bencze) PETŐFI NÉPE 1992. február 3., 7. oldal A pszichológus a pályaválasztásról SOK A BIZONYTALAN SZÜLŐ Hogyan segít a pályaválasztási tanácsadó? • Ki mondja meg, mi legyen velem? Kis diák, nag> döntés előtt. Már a kisgyermekkorban kiala­kul az érdeklődés bizonyos pályák iránt, amely azonban az életkor előrehaladásával többször is mó­dosul. Különösen a pályaválasz­tást megelőző időszakban, a hete­dik-nyolcadik osztályos gyerekek­nél fordul elő, hogy szinte hónap­ról hónapra más-más foglalkozá­sokat tartanak vonzónak. A dön­tés valóban nehéz. A fiatalokat be­folyásolja szüleik, ismerőseik véle­ménye, saját élményeik, vágyaik. Arról nem is beszélve, hogy óhajai­kat nem mindig könnyű össze­egyeztetni képességeikkel és lehe­tőségeikkel. Nem minden fiatal jut el a pályaválasztási érettségnek ar­ra a fokára, hogy helyesen tudjon dönteni és teljes biztonsággal meg­állapítani a számára legmegfele­lőbb szakmát. Pályaválasztási érettségen az önismeretnek, az értelmi és érzelmi fejlettségnek azt a fokát értjük, amelynek birtokában egy fiatal ké­pes fölmérni saját képességeit, s össze tudja őket egyeztetni reális lehetőségeivel, valamint a válasz­tott hivatás követelményeivel. Ez utóbbihoz a fiataloknak bizonyos pályaismerettel kell rendelkezniük, vagyis tisztában kell lenniük a vá­lasztott pálya szakmai sajátossá­gaival. Ha csak felületes ismeretek alapján döntenek, gyakran csaló­dás vár rájuk. A pályaválasztás gondjain a pályaválasztási tanács­adás igyekszik könnyíteni. Ahhoz, hogy a pszichológus megfelelő tanácsot tudjon adni és a helyes döntés irányába befolyá­solja a fiatalt, tisztában kell lennie személyiségével, ismernie kell jel­lemző tulajdonságait, indítékait. Mindenekelőtt tekintetbe kell ven­ni alkati adottságait és egészségi állapotát. Mint ahogyan senkinek nem jutna eszébe egy túlságosan alacsony növésű fiatalembert arra buzdítani, hogy kosárlabda-játé­kos legyen, éppen úgy nem szabad nehéz fizikai munkát javasolni egy gyenge fizikumú fiúnak vagy le­ánynak. Aki fáradékony, nem al­kalmas arra, hogy egész nap álló munkát végezzen, aki szédülekeny, az semmi esetben sem vezethet jár­művet vagy kezelhet toronydarut. Igen fontos tényező a pályavá­lasztó fiatal értelmi képessége és mozgásos készségeinek színvona­la. A tanácsadó szakembernek föl kell mérnie a pályaválasztó tanulé­konyságát, emlékezőképességét, a logikus gondolkodásra való kész­ségét stb. Különösen a fiatalok szamára oly vonzó technikai pá­lyák többsége igényel összpontosí­FELHÍVÁS A Kandó Kálmán Műszaki Szak­munkásképző és Szakközépiskolá­ban (a volt 623. sz. Vágó Béla Szak­tott, tartós figyelmet, biztos, gyors reflexeket, nagyfokú kézbiztonsá­got. Vannak olyan szakmák, ame­lyek az értelmi működés különle­ges formáját igénylik, ilyen például a térelképzelés magas foka, amely elengedhetetlen például a repülő­gép irányításánál. Más szakmák­nál kiemelt szerepe van a számolá­si készségnek, a nyelvérzéknek, vagy éppen a nagy terjedelmű em­lékezetnek. Rendkívül fontos an­nak a megítélése, hogy ki, milyen körülmények között tudja a legha­tékonyabban kibontakoztatni ké­pességeit. Vannak, akiket az egy­szerű munkafolyamatok annyira untatnak, hogy hamar szórakozot- takká válnak, teljesítményszintjük rohamosan csökken, viszont ha összetett feladatokat kell megolda­niuk, ötletesnek, gyorsnak bizo­nyulnak. Minden esetben figyelembe kell venni a pályaválasztó fiatal vér­mérsékleti adottságait. Aki olyan pályát választ, ahol folyamatos a munkavégzés és csak ritkán adó­dik alkalom arra, hogy munka közben kikapcsolódjék, annak áll­hatatosnak, kitartónak, türelmes­nek kell lennie. A pontos, műgon­dot és figyelmet igénylő munka nem tűri a kapkodást, a zaklatott tempót. A harcias jellemű, erős küzdőszellemmel rendelkező fiata­lok számára változatos, esemé­nyekben bővelkedő szakmákat ja­vasolunk, ahol munkájuk eredmé­nyessége elsősorban kezdeménye- zoképességüktől függ. Végül fel kell kutatnunk azokat az indítékokat, amelyek a fiatalt az adott pálya választására ösztönöz­ték. Nem mindegy, miért érdeklő­dik valaki egy-egy foglalkozás iránt. Az orvosi hivatást például sokan elsősorban azért választják, mert arra gondolnak, hogy jól jö­vedelmez, mások pedig azért, mert úgy vélik, hogy a társadalmi rang­létrán magas helyet foglal el. So­kan népszerűségre vágynak vagy azt remélik, hogy kötetlenebbek le­hetnek, s csak ezért szeretnének művészi vagy irodalmi pályára lép­ni. Gyakran az eredményekből íté­lik meg a fiatalok a választott pá­lyát, s nem jut eszükbe az út, szám­talan nehézségével, amely a látvá­nyos eredményekhez vezetett. Bármilyen pályát válasszon is egy fiatal ember, döntése csak ab­ban az esetben támogatható, ha az saját maga és a pálya pontos, mélyreható ismereten alapul, s ha képességei, adottságai megfelelnek a pálya követelményeinek. munkásképző és Szakközépiskola) február 24-én, 9 órakor, alkalmas- sági vizsgát tartanak. A vizsga he­lye: az iskola épülete, Kecskemét, Bethlen krt. 63. A valamikor hét fővel — köztük or­vossal, pszichológussal, pedagógussal — működő pályaválasztási tanácsadó ma már csak egy személyből áll, így igen nehezen tudja kielégíteni az egyre növek­vő igényt. Mert nemcsak az iskolák vár­nak megbízható információkat a pálya- választási tanácsadótól, hanem a szülök is, akik gyermekeik érdekében fordulnak ide tanácsokért, felvilágosításért, Gérémé Törzsök Enikő, a tanácsadó egyetlen munkatársa kissé keserűen mondja: Tudom, mit lehetne tenni, értek is hozzá, de ennek — a körülmények miatt — a huszadát sem nyújthatom. — De mi az, amit tud adni — még ilyen mostoha feltételek közt is — a pályaválasztási tanácsadó? — Itt van például a tájékoztatófüzet — mutatja Géróné —, melyet a közép­iskolák információi alapján állítottunk össze. Ebben megtalálható minden in­formáció a megye középfokú intézmé­nyeinek beiskolázási terveiről. Annyi csak a szépséghibája, hogy október vé­giek az adatok, a szakmunkásképzők­nél viszont januárban — ha kilép a munkahely az oktatásból — változás történik. — Hot lehet hozzájutni ehhez a tájé­kozta tófüzethez? — Minden iskolába elküldtük s itt, nálunk is megkapható. — Miben tud még segíteni a tanács­adó? — Több szolgáltatásunk van. Egy­részt állandó információközvetítés az iskolák és a szülök felé, másrészt a kö­zép- és általános iskolák közötti szak­mai kapcsolattartás, kiélezve a beisko­lázási folyamatra. Nagyon fontos szol­gáltatásunk a tanácsadás, amely peda­gógiai. pszichológiai és komplex orvosi részből áll. Ez azt jelenti, hogy ide, a tanács­adó irodába, bárki bekopoghat és taná­csot kérhet a pályaválasztással kapcso­latban? ........... R égen, amikor többen dolgoz­tunk, majdnem így volt. Most viszont nem győzném egyedül. Elsősorban azokkal foglalkozom, akikre az iskola hívja fel a figyelmet vagy nagyon ide kérik magukat, valamint az egészség- károsodott gyerekekkel. — S aki bejelentkezés nélkül jön ide? Nem küldök el senkit. Nagyon sok a tanácstalan szülő, ami nem cso­da: az iskolarendszer változik, alakul, nehéz eligazodni. Tapasztalata szerint manapság ezen a téren mi a legnagyobb gond? — A szakmunkásképzés. Az lenne jó, ha a szakmai képzésnél alanyi jogon biztosítanák a gyakorlatot. Külföldön például az állam támogatja a tanulókat vállaló kisiparosokat. Nálunk meg a szülő rohangál kisiparos után. s 25—50 ezer forintot fizet a gyermek gyakorlati oktatásáért. — Ha valaki felvilágosítást szeretne kérni öntől, hol találja meg? Kecskeméten, a Katona József tér 8. szám alatti épületben. Itt vagyok egész nap. B. M. F. Zs. Bereczki Máté Kertészeti Szak- középiskola, 6500 Baja, Szent An­tal u. 96. Tel.: 79/25-619. Tervezett tagozatok az 1992/93-as tanévre: kertész technikus szak, álta­lános mezőgazdasági gépész szak. Varga Jenő Közgazdasági Szak- középiskola, 6100 Kiskunfélegyhá­za, Fisch E. u. I—3. Tel.: 76/62- 274. Az 1992/93-as tanévre a követ­kező ágazatokra iskoláznak be ta­nulókat: számviteli, gazdálkodási ágazat max. 36 fő, gép-gyorsíró idegen nyelvi ágazat max. 36 fő, pénzügyi ágazat max. 18 fő, igaz­gatási, ügyviteli ágazat max. 18 fő. Petőfi Sándor Gépészeti Szakkö­zépiskola, 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 24. Tel.: 76/62-322. Az 1992/93-as tanévben az indu­ló osztályok száma 3, (108 fő). Ágazatok: gépgyártás-technoló­giai technikusi szak, gép- és készü­lékszerkesztő technikusi szak, álta­lános gépszerelő és karbantartó szakmunkás, gépi forgácsoló szak­munkás. Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola, 6300 Kalocsa, Tömöri Pál u. 7. Tel.: 64/61-185. Az 1992/93-as tanévben az isko­lában egészségügyi tagozatra 56 főt vesznek fel. Dózsa György Mezőgazdasági Szakközépiskola, 6300 Kalocsa, Asztrik tér 7. Tel.: 64/61-600. Tervezett ágazatok az 1992/93­as tanévre: Megerősített idegen­nyelv- és számítástechnika-okta­tással — általános mezőgazda (technikus) 70 fő, általános köz­gazdász (technikus) 35 fő. II. Rákóczi Ferenc Mezőgazda- sági Szakközépiskola, 6400 Kis­kunhalas, Kossuth u. 39. Tel.: 77/ 22-433. Tervezett szakmák, tagozatok az 1992/93-as tanévre: mezőgazda- sági gépész technikus szak 36 fő, mezőgazdasági gépszerelő szak 36 fő, mezőgazdasági áruforgalmi szak 36 fő. Magyar Honvédség Gépjármű­technikai Tiszthelyettesképző Szakközépiskola, Szabadszállás, Pf. 4. 6080 Tel.: 76/53-811. Tervezett ágazatok az 1992/93- as tanévre: gépjárműtechnikai sze­relő (autószerelő) várhatóan tech­nikusképzés 4+1 rendszerben. Katonai szakok: páncélostechni­kai szak, gépjármütechnikai szak, hadtáp-szállító és üzemanyag­technikai szak. Szakközépiskolák és szakmunkásképzők Berkes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézet, 6000 Kecskemét, Homokbánya. Tel.: 76/29-266. Az 1992/93-as tanévben az osz­tályokat integrált formában kíván­ják beiskolázni. Tervezett létszám: 220 fő. Szent-Györgyi Albert Egészség- ügyi Szakközépiskola és Szakisko­la, 6000 Kecskemét, Nyíri u. 73. Tel.: 76/22-020. Az iskolában általános ápolói és általános asszisztensi képzés fo­lyik. Az 1992/93-as tanévre 160 ta­nuló beiskolázását tervezik együt­tesen a szakközép- és szakiskolai osztályban. Az iskolába való felvé­telhez munkahelyi háttér nem kell. Széchenyi István Vendéglátóipa­ri Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet, 6000 Kecskemét, Nyíri u. 32. Tel.: 76/28-311. A szakmunkásképző tagozaton oktatott szakmák és a tervezett fel­vételi létszám az 1992/93-as tanév­re: cukrász 30 fő, felszolgáló 34 fő, szakács 34 fő. A szakközépiskolá­ban általános vendéglátó-ipari képzés történik. Nincs szakmai specializáció. Tervezett létszám 68 fő (megyei beiskolázással). 623. Vágó Béla Ipari Szakmun­kásképző és Szakközépiskola, 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 63. Tel.: 79/21-246. Szakközépiskolai ágazatok 1992/93-as tanévben: információ- és számítástechnikai technikus (5 éves) 28 fő, ipari elektronikai tech­nikus (5 éves) 28 fő (4 éves képzési idejű technikusképzés), elektroni­kai műszerész 35 fő, postaforgalmi szakközépiskolai osztály (4 éves) 35 fő. 607. Gáspár András Ipari Szak­munkásképző és Szakközépiskola, 6000 Kecskemét, Hunyadi J. tér 2. Tel.: 76/27-044. Szakközépiskolai képzés: gép­járműtechnikusi, magasépítő tech­nikus, épületgépész technikus ága­zaton működik. Kocsis Pál Mezőgazdasági Szak­munkásképző és Szakközépiskola, 6000 Kecskemét, Szent Imre u. 8. Tel.: 76/29-255. Tervezett ágazatok az 1992/93- as tanévre: szakmunkásképzőben — általános kertész 2 osztály 72 tanuló, szakközépiskolában — ál­talános kertész 2 osztály 72 tanuló, dísznövénykertész 1 osztály 36 ta­nuló. Bányai Júlia Kereskedelmi Szak- középiskola Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Szakmunkásképző In­tézet, 6500 Baja, Köztársaság tér 1. Tel.: 79/22-344. A szakközépiskola kereskedelmi ágazaton működik. Két osztály in­dítását tervezik. A szakmunkás- képzőben kereskedelmi és vendég­látó-ipari szakirányú képzés fo­lyik. Tervezett szakmák az 1992/ 93-as tanévre: kereskedelmi-élel­miszer elad^S) fő, iparcikkeladó 15 fő, ruhái**) eladó 15 fő. Ven­déglátás — szakács 12 fő, cukrász 12 fő. felszolgáló 12 fő. Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Szakmunkásképző és Szak- középiskola, 6100 Kiskunfélegyhá­za, Fisch Emil u. 1—3. Tel.: 76/ 61-022. Tervezett képzési ágazatok az 1992/93-as tanévre: szakközépis­kola — általános állattenyésztő 34 fő, szakmunkásképző — húsfel­dolgozó 65 fő, állattenyésztő 65 fő. Jelky András Szakmunkásképző és Szakközépiskola, 6500 Baja. Pe­tőfi S. u. 1. Tel.: 79/21-022. A szakközépiskolában a követ­kező ágazatok indulnak: fameg­munkáló szak (5 éves) 25 fő, ruha­készítő szak (4 éves) 25 fő. Kossuth Lajos Szakmunkáskép­ző és Szakközépiskola, 6100 Kis­kunfélegyháza, Kossuth u. 34. Tel.: 76/62-155. Az iskolában integrált cipőipari képzés folyik. Ruhaipari Szakközépiskola és 619. Ipari Szakmunkásképző Inté­zet, 6300 Kalocsa, Martinovics u. 2. Tel.: 64/62-545. Szakközépiskola: az 1992/93-as tanévben ruhaipari szakon 1 osz­tály indul. Garbai Sándor Ipari Szakmun­kásképző és Szakközépiskola, 6400 Kiskunhalas, Kazinczy u. 5. Tel.: 77/22-218. Szakközépiskolai képzés: gép- járművezető és -karbantartó 30 fő, autószerelő 30 fő. Szakmunkásképzők 621. Ipari Szakmunkásképző, 6200 Kiskőrös, Árpád u. 20. Tel.: 78/12-664. Az 1992/93-as tanévre tervezett szakirányok: szakközépiskola (4 éves) — új profil, az 1992/93-as tanévben beinduló 1 szakközépis­kolai osztály — általános gépsze­relő és -karbantartó 36 fő. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző, 6400 Kiskun­halas, Tolbuhin u. 13. Tel.: 77/21- 379. Tervezett szakmák az 1992/93- as tanévre: kereskedelem — élclmi- szer-vegyiáru eladó 64 fő, ruha­cipő eladó 32 fő, vegyes iparcikk eladó 32 fő. Vendéglátás — sza­kács 32 fő, cukrász 32 fő, pincér és vendéglátó-ipari eladó 32 fő. 620. Ipari Szakmunkásképző In­tézet, 6090 Kunszentmiklós, Lenin u. 6. Tel.: 76/51-045. Kereskedelmi és Vendéglátóipart Szakmunkásképző, 6300 Kalocsa, Asztrik tér 5—7. Tel.: 64/62-588. 651. Ipari Szakmunkásképző Is­kola, 6060 Tiszakécske. Kossuth u. 65. Tel.: 76/41-592. Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási Továbbképző és Szaktanácsadó Intézet, 6440 Já­noshalma, Béke tér 13. Tel.: 28. (A szakmunkások képzéséről az intézetekben lehet közelebbről ér­deklődni!)

Next

/
Thumbnails
Contents