Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-17 / 40. szám
I Requiem Kodályért Kodály Zoltán halálának 25. évfordulóján, március 2-án, 18 órai kezdettel gregorián requiem lesz a budavári Mátyás-templomban. A szentmise után a zeneszerző Budavári Te Deuma csendül fel a templom ének- és zenekarának előadásában, vezényel Tardy László karnagy. Az Alkotmánybíróság napirendjén Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén folytatja az elévülési törvény előzetes alkotmányossági vizsgálatát. A testület kedden megvitatja azt az indítványt, amely kifogásolja, hogy az Alkotmánybíróság nem minden esetben visszamenőleg semmisitheti meg az alkotmányellenes rendelkezéseket. Egy másik indítványozó azt helyteleníti, hogy az önkormányzati választásokról szóló törvény megsértésével kapcsolatban hozott bírósági döntés ellen nincs helye fellebbezésnek. (MTI) Akta temetés? Az igazságügy-miniszter rendeletben intézkedett arról, hogy az 1991. december 31-ével megszűnt katonai bíróságok bűnügyi irataikat 2017-ig az évente esedékes selejtezést követően — a Hadtörténelmi Levéltárnak kötelesek átadni. A volt katonai bíróságok 1960- tól kezdődően 25 évig saját irattáraikban őrizték aktáikat, és ezután küldték, illetve küldik azokat a Hadtörténelmi Levéltárnak a meghatározott időpontig. 1992. január 1-jétől kezdődően a fővárosi és a kijelölt megyei bíróságok katonai tanácsai bűnügyi irataikat — a selejtezések után — a területileg illetékes polgári levéltárakba küldik. Héra Alapítvány A távfűtés magán viseli a korábbi tervutasításos rendszer számtalan negatív tünetét: központosított, túlméretezett, alacsony hatékonyságú és idegen a piactól. Nagy a pazarlás, s a felesleges többletköltségeket a lakosság fizeti meg — fogalmazódott meg szombaton Gödöllőn, a Magyar önkormányzatok Szövetsége által szervezett első távhőfórumon. A korszerűtlen fűtési rendszerek az egyedi hő-, illetve hideg-melegvizmérés hiánya, az átalánydíj senkit sem kényszerít takarékosságra. A költségek csökkentésére kézenfekvő lenne az egyedi vízmérő órák felszerelése, amely lakásonként átlagosan 8000 forintba kerülne, ám ez a kiadás két éven belül megtérülhet. Sok család nyilván nem képes e pénz előteremtésére, ezért az önkormányzatoknak kellene kisegíteniük őket. Az MDF kezdeményezésére létrehozott Héra Alapítvány számláján edtjig 30 millió forint gyűlt ösz- sze, az összeg kamataiból a rászoruló családok fűtési számláját egyenlítik ki, illetve számukra energiatakarékos eszközöket, például kisfogyasztású izzókat ajándékoznak. Szigorú határvizsgálat — A szlovén határőrök a Magyarország felöl Szlovéniába beutazni kívánó szerb és bosznia- hercegovinai autósok mindegyikét háromórás vizsgálatnak vetik alá — írja a Tanjug jugoszláv hírügynökség. A vasárnapi jelentés szerint a szlovén hatóságok azzal magyarázzák a hosszas határvizsgálatot, hogy tartanak a jugoszláv szövetségi hadsereg tisztjeinek visszaszivárgásától. A jugoszláv reguláris haderő tavaly ősszel vonult ki az államszövetségtől elszakadt köztársaságból. A belgrádi sajtó szerint a hadsereg lisztjei még Szlovéniában élő rokonaikat sem látogathatják meg, s több szlovéniai származású tisztet állítólag szlovén állampolgárságától is megfosztottak. Leszúrta a feleségét Késeléssel végződött a házastársak közti harag szombaton az esti órákban Pirtón. H. L.-nét minden előzetes szóváltás vagy vita nélkül, külön élő férje szúrta szívtájékon. A családi drámáról a mentőket és a rendőrséget egy kívülálló személy értesítette. A szerencsétlen asszonyt a kiskunhalasi kórházban azonnal megoperálták. A sérülése nem életveszélyes. PETŐFI NEPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP MEGÉRTŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSSEL évf., 40. szám Ára: 9,60 Ft ____1992. február 17., hétfő M A A szövetkezetekre vonatkozó új törvények 6—7. oldal Fontos tudnivalók a Földművelési Minisztérium jogi főosztályának közlésében. A református egyházé a kunszentmiklósi gimnázium A kunszentmiklósi református egyházközösség vezetője és a város polgármestere a napokban írta alá a Baksay Sándor Gimnázium további sorsát meghatározó szerződést. A megállapodás szerint március 31-étől visszakapja az ősi iskoláját a kunszentmiklósi eklézsia. A város vezetői ígéretet tettek, hogy továbbra is segíteni fogják az intézményt, s mindent megtesznek azért, hogy visszanyerje régi, jó hírét a Baksay püspök nevét viselő alma mater. A megállapodást követő eszmecserén dr. Hegedűs Loránd református püspök, a Duna-melléki Egyházkerület vezető lelkipásztora elmondta: a gimnázium már fölvett tanulói számára nem lesz kötelező a hittan. A pedagógusoktól megértő együttműködést kérnek. A legfőbb cél: zavartalan legyen a nevelő-oktató munka. Szeptemberre már az egyház szervezi meg az intézmény új vezetését. Addig a jelenlegi igazgatót bízták meg az ügyek intézésevei. Az országban ez az első középiskola, amelyet minden nehézség nélkül, a korábbi fenntartók megértő segítségével kapott vissza a református egyház. Éppen ezért bíznak abban, hogy az együttműködés továbbra is zavartalan lesz — mondotta dr. Hegedűs Loránd. _ „ . F. P. J. Világbanki hitel — privatizációra A privatizálást, az állami vállalatok átalakítását szolgáló 200 millió dolláros hitelt nyújt Magyarországnak a Világbank. Az új kölcsön részleteiről folytatott tárgyalásokat sikerrel fejezte be Washingtonban Thuma József, a pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. MA A KÖZGYŰLÉSEN Kecskemét költségvetése A városháza dísztermében ma délután egy órától folytatják Kecskemét képviselői a múlt héten elkezdett közgyűlést. Az akkor elmaradt 1992-es költségvetési tervkoncepció megtárgyalasa minden bizonnyal igen élénk vitát hoz. A mellékletekkel együtt 33 oldalas előterjesztésről — információink szerint — a háttérben folytak már előzetes egyeztetések, melynek eredménye az lett: a vitában mindössze a tervezett összes bevételt és kiadást tekintik tárgyalási alapnak. Az intézmények finanszírozásának mértéke így alapvetően a képviselő-testületi ülésen fog eldőlni. Két, eddig már több alkalommal is napirendre tűzött rendelettervezet is terítékre kerül: az adó- és illetékügyi feladatokat ellátó apparátusi dolgozók anyagilag érdekeltté tétele munkájuk eredményességében, valamint a Kecskemét városnév használatának szabályozása. A képviselő-testületi ülés nyilvános. BAJA TÉRSÉGÉBEN A LEGNAGYOBB A MUNKANÉLKÜLISÉG Közhasznú munka iskolában, óvodában? — A bajai körzet, immár két hónapja, első helyen áll a megyében a munkanélküliek számát tekintve — mondja dr. Hanitz Tibor, a bajai munkaerő-szolgálati iroda vezetője. — A munkanélküliek rátája, Kecskemétet is megelőzve, 14,8 százalék, ami a továbbiakban még növekedni fog, körülbelül 16 százalékra. (Jelenleg 6500 fő.) Ez azt jelenti, hogy minden hatodik dolgozó elveszti állását. A növekedés most elsősorban a környéken levő 19 településen következik be, a tsz-átalakulások és a nagyüzemek felszámolása miatt. ’ Ezen a vidéken csupa nagygazdaságok voltak, a magántermelők száma a mezőgazdaságban elenyészően csekélyre tehető. Szakszövetkezetek szintén nem alakultak a körzetben. Dr. Hanitz azt ajánlja a községeknek, hogy éljenek a közhasznú munka bevezetésének lehetőségével, amihez az állam jelentős (Folytatás a 2. oldalon) • Szinte hetente jelennek meg statisztikák a bácskai munkanélküliség folyamatos emelkedéséről. Arról is sokat cikkeztünk már, hogy a bajai munkaerő-szolgálati iroda milyen áldatlan körülmények között dolgozik, és az ügyfelek milyen megalázó sorban állás után tudják elintézni a kötelező formaságokat. EZERHÉTSZÁZ ÉVES BŰNCSELEKMÉNY KEREKEGYHÁZÁN? A sírleletek vallottak A rendőrségi technikusok után a Katona József Múzeum régészei vették vizsgálat alá azt a fej nélküli csontvázat, amit a múlt év végén talált kertjében Horváth Ferenc kerekegyházi polgár. Bár a találgatások azonnal megkezdődtek a községben, a vizsgálat egyértelműen tisztázta, ‘ a csontváz, a mellette lévő pénzérme és agyagedény a harmadik évszázad végén, Krisztus után 270 körül! kerülhetett a földbe. A lezárult nyomozásról Miskó Imre hadnagy, a kecskeméti rendőrkapitányság munkatársa tájékoztatta szerkesztőségünket. Az akta tehát irattárba került. Ám a rejtély továbbra is rejtély • A csontváz mellett talált pénzt II. Claudius Gothicus korában, 268—270 közt verték Rómában. Biztos támpont egy nyomozásban ... KÚTBA UGROTT BÁNATÁBAN Kimentette a családja Öngyilkossági szándékkal a kútba ugrott egy 51 éves asszony tegnap délelőtt Gátéron. A félje és a fia ugyan otthon tartózkodott, de szándékának végrehajtásában nem tudták megakadályozni. A fiú a szomszédok segítségét kérte a mentők értesítéséhez, majd apjával azonnal a kúthoz futottak. Az ötméteres mélységből egy, a derekára erősített kötél és egy létra segítségével húzták fel az erősen lehűlt asszonyt, akit a mentők a kórházba szállítottak. Volt egyszer egy Tóth-ügy Nincs ok a rendőrségi nyomozásra — Tóth-ügy nincs és nem is volt! —mondta dr. Horváth István rendőr őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgalati osztályának vezetője, a pénteki sajtótájékoztatón.-— A saját vizsgálataink és a tudományos szakvélemény alapján úgy láttuk, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény. Ezért a nyomozás teljesítését megtagadjuk ... (Folytatás a 2. oldalon) MINSZKI MEGÁLLAPODÁSOK Megegyezés az atomfegyverek felügyeletéről „Építőszelleműnek és barátinak, nevezte a minszki csúcs- értekezlet légkörét Leonytd Kravcsuk ukrán , elnök. A FÁK összes tagállama által alaírt politikai nyilatkozat kimondja: a tagállamok továbbra is tartják magukat a tavalyi minszki, alma-atai és az idén januári moszkvai megállapodáshoz, miszerint nézet- eltéréseiket kizárólag politikai úton rendezik. A hadászati erők státuszáról rendelkező egyezmény rögzíti: ezen erők • Ukrajnában leszerelik az atomfegyvereket. Képünkön: konténerbe helyezik a nukleáris robbanófejet. (AN) önálló egységként működnek és az összes tagállam biztonságát szolgálják; parancsnokuk az Államfők Tanácsának és a FÁK főparancsnokának van alárendelve; költségeiket előre megállapított arányban fizetik a tagállamok; a nemzetközi egyezményekben vállalt csökkentésükben es megszüntetésükben tevékenyen részt vesznek. Rögzítettek továbbá, hogy a nukleáris fegyverek teljes megsemmisítéséig ezen fegyverek bevetése előtt 1991. december 30-ai egyezmény értelmében — az orosz elnök köteles konzultálni a másik három atomköztársaság (Ukrajna, Kazahsztán, Fehéroroszország) vezetőivel. A Védelmi Miniszterek Tanácsa a katonapolitikával kapcsolatos összes feladat összehangolását végzi. A dokumentumot azonban csak Oroszország, Kazahsztán, Örményország, Üzbegisztán és Tádzsikisztán írta alá. Ä FÁK főparancsnoki teendőivel Jevgenyij Sa- posnyikovot bízták meg, de nem jelölték meg, mennyi időre szól megbízatása. Türkmenisztán és Moldova nem irta alá a kinevezést. Oroszország és Ukrajna külügyminisztere pénteken Minszk- ben jegyzőkönyvet írt alá a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről — jelentette az ITAR-TASZSZ hírügynökség. Andrej Kozirjev orosz és Anatolij Zlenko ukrán külügyminiszter e lépéssel egy néhány hete hozott politikai döntést öntött konkrét formába. Kiújuló harcok Horvátországban Horvátországban a szövetségi hadsereg vasárnapra virradó éjszaka több fronton is támadást hajtott végre —jelentette a zágrábi rádió. Eszéknél a horvát védelmi erőket valamennyi frontvonalon tüzérségi támadás érte: két ember meghalt, három további pedig megsebesült. A városban — ugyancsak az éjszaka során — jelentős anyagi károkat okozó „terrorista akciókra” is sor került — közölte a rádió az AFP szerint, részleteket azonban nem ismertettek. A szövetségi erők tüzérsége emellett ágyúkkal lőtte Újgradiska, Sziszek és Gospic városok védelmi vonalait is. Mintegy harminc lövedék csapódott Zára városára és lövöldözésekről érkezett hír Dubrovnikből is. Branko Kostic jugoszláv alel- nök egy belgrádi hetilapnak adott nyilatkozatában közölte, hogy a szövetségi hadsereg sohasem vonul ki Bosznia-Hercegovinából (a köztársaságban február 29-én és március 1-jen népszavazást tartanak a függetlenségről). A szlovéniai és horvátországi forgatókönyv nem ismétlődhet meg Boszniában, ezt mindenkinek tudomásul kell vennie — jelentette ki Kostic. Átadtuk a díjakat az elmúlt év legjobb megyei sportolóinak A bajai városháza dísztermében pénteken délután tartottuk meg az elmúlt év legjobb megyei sportolóinak díjazását. Olvasóink közel ezer beküldött szavazata alapján Szegezdi Attila, a Szigma Karate Klub világbajnoka, megyénk legeredményesebb felnőtt sportolója 150 szavazattal került az első helyre. Az utánpótláskorúak korcso(Folytatás a 2. oldalon) • A díjazottak csoportképe. marad: miért fej nélkül temették el a szarmata férfit, noha a szabályos útravalót megkapta? Az ezerhétszáz éves bűncselekmény további vizsgálata azonban már nem a rendőrség dolga, hanem a muzeológusoké...