Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-11 / 35. szám

• A képen látható négy hölgy közül — egy tükör jóvoltából — csak kettő valódi. Hogy melyik kettő a tükörkép, azt döntse el az olvasó. A mosolygós manökenek kalapmodelleket mutattak be egy bécsi divatbemutatón. A talpraesett szépség Nem számítottam arra, hogy megnyerem a versenyt — nyilat­kozta a sajtónak az a zöld szemű iíjú kaliforniai hölgy, akit pénte­ken választottak meg az Egyesült Államok idei szépségkirálynőjé- ríek. A hangzatos nevű Shannon La Reá Marketic hozzátette: arra gondoltam, ilyen lehetőség csak egyszer adódik és ki kell használ­nom. Marketic kisasszony a nagyestélyis és a fürdőruhás fel­vonulás után még a hatodik he­lyen szerepelt a versenyben, de a zsűri és a műsorvezető kérdéseire adott talpraesett válaszaival vé­gül az első helyre tornászta fel magát. Áz ügyes válaszokkal élre ke­rült hölgy a kitüntető Miss USA cím mellé 230 ezer dollár értékű ajándékcsomagot kap: 40 ezer dolláros fizetést, új autót, 6 méter hosszú motorcsónakot, no és egy tengeri utazást meg egy hawaii nyaralást. Emellett, májusban, Thaiföldön ő képviseli majd az Egyesült Államokat a Miss Vi­lágszépe versenyen. Vegyszer — olasz borokban Az osztrák hatóságok Bécsben több száz üveg, mérgező vegyszert tartalmazó olasz bort foglaltak le —jelentette a Der Standard. Ha­rald Ettl osztrák egészségügyi mi­niszter a hírhez hozzáfűzte, hogy a mérgező anyag a borban kimu­tatható ugyan, am egészségkáro­sító hatása csak 750-1000 liter el­fogyasztása esetén jelentkezik, így közvetlen veszély nincs. Az elkobzott bor — az Ischia Bianco és Ischia Rosso — a dél­olasz „Terrarro” nevű borászat­ból érkezett. Ausztria évente 140 ezer hektoliter bort importál Olaszországból — ez az összes borbehozatal 60 százaléka. Drága varsói cicuskák Drága cicuskám! Jogos a tulaj­donosoktól ez a becézés a hetedik nemzetközi fajmacska-kiállítá- son, Varsóban. A kiállításra több mint három­száz macskát neveztek be, van köztük sziámi, perzsa, burmai, norvég erdei macska, szibériai, szomáli és abesszin. Lengyelország macskarajongói itt és most találkozhatnak először a kék orosz macskával, amit nevé­vel ellentétben Angliában tenyész­tettek ki az 1800-as években. Nem vezethetnek fátyolban A kuvaiti hatóságok elren­delték, hogy arcukat lefátyolo­zó nők ezentúl nem vezethetnek járműveket. A rendelkezés megszegői büntetésnek teszik ki magukat. Novemberben a ku­vaiti orvosi egyetem megtiltot­ta, hogy fundamentalista mu­zulmán nők lefátyolozott arccal jelenjenek meg az előadásokon, a laboratóriumokban és a kór­házak kórtermeiben. Ninja a lengyel határon A lengyel határőrök letartóz­tattak egy német férfit, aki hagyo­mányosjapán öltözékben, szamu­rájkarddal az oldalán akart észre­vétlenül átosonni a határon. Ké­sőbb kiderült, hogy a kard mellett még késekkel, lőfegyverrel, bi­linccsel és kötéllel volt felszerelve. A határőrség szóvivője el­mondta, hogy a letartóztatáskor az ismeretlen meglepően jólnevel- ten viselkedett, ahhoz képest, hogy ninja-harcosnak volt öltöz­ve. Nem rántott kardot, nagyon nyugodt volt — tette hozzá a szó­vivő. VILÁGTÜKÖR Trombita­csúcs Árvíz az ötödik emeletről Egy uszoda lefolyócsövének repedése miatt mintegy 1140 hek­toliter víz zúdult az utcára egy New Orleans-i luxusszálloda ötö­dik emeletéről. Az AP jelentése szerint a vízözön a liftaknán és a mozgólépcsőn keresztül höm­pölygő» alá, azonban csak ki­sebb károkat okozott, mivel a Mariott szálloda szobái az uszo­da felett vannak. Az eset követ­keztében senki sem sérült meg, és a jelek szerint a vendégeket nem rettentette meg túlságosan az áradás, ugyanis csak egy szál­lodavendég csomagolt össze, s hagyta el rögtön a notelt. Digitális minimagnó Szenzációs fogáshozjut az, aki megveszi a Scotsman fantázia­névre keresztelt uj Sony magnót — sugallja nevével a Sony cég új gyártmánya, amely méreteivel és hangminőségével tűnik ki. A magnetofon bélyegnagyságú kazettát használ: a szerkezet kom- paktdiszkekkel azonos hang­minőségével tűnik ki, ugyanis di­gitális úton rögzíti a hangot. • A világ legkisebb trombitáját a svájci Maurice Bemard készí­tette el. A hangszer, melynek ki­dolgozására egy évig minden szabadidejét rááldozta, bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. PETŐFI NÉPE Egy fiatalember életéért Egy soproni fiatalember csont­velő-átültetési műtétéhez kér se­gítséget a Kisalföld című napi­lap. Horváth László 24 éves rok­kantnyugdíjas súlyos betegség­ben szenved. Megmenthető lenne az élete egy olyan műtéttel, me­lyet csak Németországban tud­nak elvégezni. A műtét — mely­re egy-két héten belül feltétlenül szükség lenne — 5 millió forint­ba kerül. Kérik a magánszemé­lyek és kollektívák anyagi támo­gatását az OTP 701 999. sz. számlájára, hivatkozási szám: 3709, befizetni. BŰNÜGYEK 9 AUTÓ-MOTOR. Egy személy- gépkocsival és egy kisteherau­tóval bővült hét végén a Kecs­kemétről ellopott járművek lis­tája. A bajai rendőrök pedig egy segédmotor-kerékpárt ke­resnek, amely a közelmúltban Garán, az egyik presszó elől tűnt el. BETÖRTÉK AZ ABLA­KOT. Ezzel a módszerrel hatol­tak be a tettesek szombatra vir­radóra Kalocsán a munkaügyi hivatal irodájába. Egy komp­lett számítógépet, két monitort és más egyéb kiegészítő beren­dezéseket vittek magukkal, A polgármesteri hivatal kára közel 400 ezer forint. HÁZTÓL HÁZIG. Öt darab tetővilágító ablakot loptak el ismeretlen személyek az elmúlt héten Soltvadkerten, az egyik építkezés területéről. A ház tu­lajdonosát majd' 100 ezer forint veszteség érte. — g — Rába teherautók Horvátországnak A Rába teherautók horvátor­szági értékesítésére kizárólagos képviseleti joggal ruházta fel a zágrábi Autó Centar Merkur cé­get a Győri Rába Rt. A két vál­lalat közötti szerződés értelmé­ben az ACM a 16 tonnástól a 42 tonna teherbírású Rába haszon­jármüvek, alvázak és a hozzájuk tartozó alkatrészek árusítására vállalkozott Horvátország terü­letén, emellett megszervezi a ve­vőszolgálatot, továbbá alkatrész konszignációs raktárát létesít. Ez évre 350 tehergépkocsi, illetve járóképes alváz eladására lát esélyt a zágrábi cég. Az üzlet megvalósítását kétoldalú banki megállapodás segiti, amely a fi­zetési feltételek tekintetében irányadó lesz. A Rába az alaku­ló kapcsolatot előnyösnek ítéli, számít a zágrábi cég piacismere­tére. A közelmúltban megkötött szerződés jelentőségét növeli, hogy a Rába teherautóinak a korábbiakban Jugoszlávia meg­határozó piaca volt. Nikotinstop: újabb fegyver a dohányzás ellen Az Országos Dohányfüstmentes Egyesület (ODE) támogatását is él­vezi Allen Carr: Nikotinstop című könyve, amely ezen a héten ha­zánkban is megjelenik. A könyv­ben leírt módszerrel — amely több neves angol lap és személyiség sze­rint is forradalmian új — remélhe­tőleg a magyar dohányosok száma is jelentősen csökken majd — mondta az MTI-nek adott tájékoz­tatásában Illyésné Gyenizse Erzsé­bet, az ODE főtitkára. Á könyv szerzője — aki 25 éven át maga is megrögzött dohányos volt —, a hagyományos módsze­rektől alapvetően eltérő módon kí­ván segíteni e káros szenvedély rabjain. Talán ennek is köszönhe­tő, hogy a művet ma Angliában a dohányzásellenes mozgalom, illet­ve a dohányzásról leszokni vágyók „Bibliája”-ként tartják számon. A Charta kiadó gondozásában megjelenő Nikotinstop módszere — a szerző állítása szerint — ugyanis nemcsak azonnali kedvező hatást hoz, de mivel nem jár elvo­nási tünetekkel, az erős dohányo­sok is haszonnal forgathatják. Egy kis csillagászat... • Fekete lyuk: a Klapka utca Kecskeméten, tegnap. (S. A.) PETŐFI NÉPE BACS-KISKUN megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. II. 11 -én, megrendelés sorszáma: 230 002 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám. 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245.— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x HAZAI TÜKÖR Kellogg’s gabonapelyhek a magyar üzletekben Az idén meg akarja kétszerezni magyarországi forgalmát az ame­rikai Kellogg’s élelmiszer-ipari multinacionális cég — hangzott el a vállalat hétfői budapesti sajtótá­jékoztatóján. A cég a reggeli táplálkozási szo­kások megváltoztatására, a gabo­naalapú termékek fogyasztására ösztönzi a fogyasztókat. Mint el­hangzott, világszerte 130 ország­ban több százmillióan fogyasztják a mintegy 7 milliárd dolláros for­galmú Kellogg’s gabonatermékeit. A különböző ízesítésű, sokféle vi­tamint tartalmazó élelmiszer az el­múlt év második felében jelent meg először a magyar üzletekben. A ta­valyi 40 millió után az idén már 80 millió forint értékben kíván a cég gabonapelyhet értékesíteni a ma­gyar piacon. Magánszemélyek és cégek együttműködése az állat- gyógyászatban Ez évtől több mint 80 állatorvos vált Csongrád megyében résztulaj­donosává a Hód Állatgyógyászati Kft.-nek. A társaságot 31 mező- gazdasági termelőszövetkezet, ál­lami gazdaság, fogyasztási szövet­kezet és szakágazati intézmény alapította két évvel ezelőtt, azzal a céllal, hogy — átvállalva a tevé­kenységet a humán patikáktól — teljes körűvé tegyék az állatgyó­gyászati készítmények kínálatát, szakirányúvá beszerzését és értéke­sítését. Az állatorvosokkal kibővült hódmezővásárhelyi központú tár­saság mostantól 10 millió forintos alaptőkével gazdálkodik. Műkö­désének eredményeként az eddigi 37-féle állatgyógyászati termék he­lyett mintegy 800 fajta medicina, vitaminkészítmény és állatgyógyá­szati eszköz alkotja a választékot. A magánszemélyek és állami, szövetkezeti cégek együttműködé­sén alapuló — konstrukcióját te­kintve Magyarországon egyedülál­ló — társaság arra törekszik, hogy a lehető legkedvezőbb áron szerez­ze be a szükséges állatgyógyszerek, betegségmegelőzést szolgáló oltó­anyagok, premixek, vitaminok, fertőtlenítőszerek, valamint gyó­gyászati eszközök körét. Ezekből a Hódmezővásárhelyen és Szegeden működtetett állatpatikákban kis tételben is lehet vásárolni. AUSZTRIA LOTTÓ A Lottó Unió Kft. közlése sze­rint a 6. heti játékhéten az Ausztria Lottó eredményei a következők: 1 darab 6 találatos, 12 964 514 schilling; 15 darab 5 találatos pótszám­mal, egyenként 288 100 schilling; 491 darab 5 találatos, egyenként 13 202 schilling; 23 167 darab 4 találatos, egyen­ként 373 schilling; 366 462 darab 3 találatos, egyenként 29 schilling. A nyerőszámok: 5, 8, 14, 24, 25, 33. A pótszám: 42. A Jokerszám: 588423. 3 darab Joker, egyenként 1 280 716 schillinget ér. 0 „NEBULÓ". Az iskolai füzetek választékát új típusokkal bővíti a Fűzfői Papírgyár. Olyan küllemű füzeteket szeretnének gyártani, amelyek megfelelnek a mai diákok elképzeléseinek. Ezért a Telesystem Rt. és a papírgyár közös pályázatot hirdetett az ország valamennyi álta­lános iskolájának. Az eredményhir­detés az rt. március 19-ei tévéadásá­ban lesz. NAPTÁR 1992. február II., kedd Névnap: Bernadett Napkelte: 6 óra 59 perc Napnyugta: 16 óra 58 perc Holdkelte: 9 óra 09 perc Holdnyugta: — IDŐJÁRÁS Eleinte a gyakran erősen/elhős égből szórványosan eső várható. Északkeleten néhol havas eső, hózápor is előfordulhat. Ma változóan felhős idő lesz, az ország nagy rgszén hosszabb-rövidebb napsü­téssel. Északkeleten foltokban lehet köd. Napközben időnként élénk délnyugati szél várható. A legmagasabb nappali hő­mérséklet általában plusz 7 és 12 fok kö­zött, északkeleten plusz 5 fok közelében alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszerva­tórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás je­lenti: Február 9-én Kecskeméten a középhőmérsék­let plusz 4,0 (az 50 éves átlag mínusz 0,7), a leg­magasabb hőmérséklet 7,7 Celsius-fok volt. A nap 2,5 órán keresztül sütött, csapadék nem volt. Február 10-én, reggel 7 órakor mínusz 1,4, délután 13 órakor plusz 9,2 Celsius-fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,4 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1019,5 millibar — süllyedő. Február 9-én Baján a középhőmérséklet plusz 4,1 (az 50 éves átlag mínusz 0,6), a legmagasabb hőmérséklet 11,0 Celsius-fok volt. A nap 5,6 órán keresztül sütött, csapadék nem volt. Február 10-én, reggel 8 órakor mínusz 0,7, délután 14 órakor plusz 11,5 Celsius-fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,7 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1020,2 millibar—süllyedő. BMHhmbéhmbhHSh — FOLYTATÓDIK az Erdély-soro- zat! A Narancsklub rendezésében, ma es­te 18 órai kezdettel a moldvai festett ko­lostorokról és Észak-Erdélyről tartanak előadást, a Fidesz kecskeméti irodájá­ban, a Katona József tér 8. szám alatt. — HORN GYULA BAJÁN. Az MSZP bajai szervezete meghívására 13- án (csütörtökön) Bajára látogat Horn Gyula, az MSZP elnöke, az Országgyű­lés külügyi bizottságának vezetője. A pártok háza nagytermében, este 18 órakor vitaesten találkozik az érdeklő­dőkkel. A beszélgetés témája: ez az út Eu­rópába vezet? — A BOROK KEZELÉSÉRŐL, tá­rolásáról lesz szó február 12-én,. 17,30 órától a Kecskeméti Városi Helyőrségi Klubban. A találkozó az Aranykapa elő­adás-sorozat része. — NAPLÓ ’92 címmel a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet iskolai határidőnaplót készített a 10—14 éves gyerekeknek. A kiadványt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által meg­adott tanulói létszám alapján osztották el. Bács-Kiskun — ahol e statisztika sze­rint több mint 30 ezer diák van — ötven- hét csomagot kapott, amiben kétezernél több napló jutott, illetve jut el az említett korosztályhoz. — AZ ÁTMENETI ÉS a szövetkezeti törvényről tart előadást kedden 17 órától Páhin a faluházban, szerdán 18 órától, a kunszentmiklósi gazdakör épületében dr. Bemáth Balázs, a FKgP megyei elnö- ke. — A SZÖVETKEZETI átalakulás­ról, s a kormány reorganizációs prog­ramjáról tartelőadást kedden 13 órától a tompái művelődési házban, 16 órától a nagybaracskai művelődési házban Ma- dari Jenő és dr. Kovács Lóránt, a megyei földművelésügyi hivatal munkatársai. — AZ MSZP ALELNÖKE KECS­KEMÉTEN. Aktuális belpolitikai kér­désekről, a májusi kongresszusról tájé­koztatják a tagságot kedden 17 órától, az SZMT-székház 1. emeleti tanácstermé­ben az MSZP városi szervezetének ven­dégei: Szekeres Imre ügyvezető alelnök és Nagy Attila országgyűlési képviselő. — KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS Bácsalmáson. Február 11-én, 14 órai kezdettel ülésezik a bácsalmási ön- kormányzat képviselő-testülete. Napi­rendi pontként az 1992. évi költségvetés előkészítése szerepel. A polgármesteri hi­vatal tanácskozójába hívják az érdeklő­dőket. — HATOS LOTTÓ. A Szerencsejá­ték Rt. tájékoztatása szerint a február ha­vi hatoslottó-sorsolás nyerőszámai a kő- vetkezők * 2,4,19,21,23,28. Pótszám: 25. (MTI) A Falutévé holnapi adása —- Ritter János rendje. Nyakig a termálvízben. — El­adó a bor. A szolgáltató főváros. — Kakas-hírek. — Lívia- és Lídia-köszön- tő. Szerkesztő-műsorvezető: Sári Enikő. AVETKŐZÉS Éltesebh hölgy lép az orvosi rendelőbe kivizsgálásra, s meg­kérdezi az orvostól: — Le kell vetkőznöm, doktor ár? Az orvos enyhén borús arckife­jezéssel válaszol: — Szükségtelen. A nyáron már láttam a strandon. fi» A tervezett témák:

Next

/
Thumbnails
Contents