Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-08 / 06. szám

PETŐFI NÉPE HAZAI TŰKOR • A képen a csehszlovák milliomosok klubjának alapító tagjai láthatók. Aki a többiek előtt fekszik, Martin Kratochvil, a klub elnöke, sikeres üzletember. A Golem klub tagsági díja egy évre 50 ezer korona és ezenkívül mintegy 20 ezer korona a költségekre. Címervita kabaréstílusban Szinte még el se kezdődött az új esztendő új vitája, ezúttal Ausztria címeréről, máris groteszk voná­sokkal gazdagodott. Hány osztrák látott mér életében sast? Rántott csirke, az a mi madarunk — mondta Peter Pilz, a zöld-alternatív párt bécsi vezetője. Robert Jungk, a zöldek (pártonkívüli) elnökjelölt­je ugyancsak sasellenes, de már csak koránál fogva (78 éves) sem hajlamos az iróniára. Békegalamb — ez jelképezi a legjobban Ausztria megváltozott szerepét. Valójában a vita nem a madárról folyik, hanem a sarlóról és kala­pácsról, amelyet a kiterjesztett szár­nyú sas Ausztria címerében a kar­mai között tart. Az osztrák politika fenegyereke, a szabadságpárti Jörg Haider vetette fel december utolsó napjaiban, hogy a munkásság és a parasztság e két szimbólumát a kommunizmus túlságosan lejárat­ta, így éppen ideje megszabaditani tőlük az osztrák címert. Haider öt­lete nyomán lángolt fel a vita. Államtitkok a Mercedesben Varsóban ellopták Andrzej Kos- tarczyk lengyel külügyminiszter­helyettes szolgálati Mercedesét, s vele együtt aktatáskáját, amiben szigorúan titkos iratok s a miniszté­rium rejtjelkulcsai voltak. Az eset december 17-én történt, de természetesen nem verték nagy­dobra, csak most értesült róla a Rzeczpospolita című újság. Az ügyben az Állambiztonsági Hivatal folytat nyomozást, bár gya­korlatilag biztos, hogy a tolvajok­nak a Mercedes kellett. A minisz­terhelyettes hanyagságának kö­szönhették zsákmányuk izgalma­sabb felét, ugyanis az előírások ér­telmében nem lett volna szabad egy pillanatra sem megválnia táskájá­tól, sőt köteles lett volna azt csukló­jához bilincselni. Tizenegy emeletet esett Csodával határos módon életben maradt a franciaországi Rennes- ben egy 38 éves nő, aki tizenegy emelet magasból zuhant le. A hölgy az erkélyen az ágytakarót rázta, amikor elvesztette egyensúlyát és kizuhant. Harmincméteres esés után egy parkoló autóra zuhant, majd onnan az úttestre. Az esetről beszámoló AP hírügynökség jelen­tése szerint a hölgyet kartöréssel vitték a mentők a kórházba, de nem kizárt, hogy esetleg belső sérülése­ket is szenvedett. Aranyóra drágakövekkel • A képen látható kalandos sor­sú óra 1926-ban készült aranyból, zománcdíszítéssel. A Misztérium Órát, mely kvarccal, ónixszal, korallal és gyémántokkal van ki­rakva, egy francia alapítvány vá­sárolta vissza Faruk egyiptomi királytól. Jelenleg a Cartier Ala­pítvány birtokában van, de lehet, hogy a jövőben újabb kalandok várnak az értékes órára. Az óvszer­nagyhatalom Malajzia az idén a világ legna­gyobb gumióvszergyártójává akar előlépni, termelése várhatóan eléri a 2,5 milliárd darabot. Az ázsiai ország eddig is a világ élvonalába tartozott, 1991-ben 2 milliárd óv­szert ontottak magukból üzemei. Kuala Lumpur, feltüzelten az ame­rikai és a kelet-európai keresletnö­vekedéstől, rugalmasan megcéloz­za ezeket a táguló piacokat is — mondotta az egyik, évente 170 mil­lió darabot termelő maláj óvszer­gyár igazgatója. Áldozatul esett nyulak A volt Szovjetunió területén vé­gigsöprő áramelkedésnek máris megvannak az első áldozatai: nyolc nyulat loptak el az ukrajnai Harkov állatkertjéből. Az esetről a moszkvai rádió szá­molt be, hozzátéve, hogy a nyulak ára egyenként 80-100 rubel a pia­con, egyheti átlagfizetése egy mun­kásnak. LŐTTEK A VIZSGÁNAK Rendeletjártassági ismerethiányok Tegnap a fegyverjártassági vizs­gára jelentkezettek csaknem nyolc­van százalékát eltanácsolták Kecs­keméten, mivel nem a rendelet sze­rinti egészségügyi vizsgálatukat igazolták. A kézifegyverek és lő­szerek, gáz- és riasztófegyverek megszerzésének, tartásának egész­ségügyi alkalmassági feltételeiről, az orvosi vizsgálatokról a Népjólé­ti Minisztérium 22/1991. (XI. 15.) rendelete intézkedik. Eszerint két kategóriába sorolják a lőfegyver­tartókat: hivatásos, valamint sport, illetve önvédelmi célból használókra. Az előbbieket az üze­mi orvos vagy ahol ilyen nincs, az illetékes üzem-egészségügyi szak- rendelés orvosa, valamint pszicho­lógus vizsgálja meg, kétezer forint Kapós Daciák. Az autópiacot ismerők szerint az utóbbi idő­ben növekedett a Daciák iránti kereslet, amit egyesek a Romá­niából érkezett vevőkkel ma­gyaráznak. Könnyen lehet, hogy vannak viszont, akik nem a szabályos kereskedelmet vá­lasztják, miután az ellopott Da­ciák száma is több lett az utób­bi hetekben. így a kecskeméti kórház parkolójából kötöttek el egyet január 3-án délután, majd még ugyanezen a napon a Robinson diszkó elől is eltűnt egy. Mindkét jármű árát 120 ezerre mondják. Halasról Mitsubishit. Míg Kecskemétről Daciákat vittek, addig Kiskunhalason egy Mit­subishit néztek ki maguknak a bűnözők. A hétfő hajnalban az Erdei Ferenc tér egyik lakóépü­lete elől elkötött japán autó 300 ezer forintot ért. illeték lerovása után. Az „ama­tőr” fegyvertartók a körzeti or­vost keressék fel — nekik 300 forintot kell fizetni az előírt vizs­gálatokért. Vizsgalapot vinni kell: az Universal Kft.-nél besze­rezhető Kecskeméten, a Hornyik János u. 4. alatti fegyverszaküz- letben. Az alkalmasság igazolása ezen a nyomtatványon történik. Nem elég tehát lőni tudnia, ha­nem a rendeleteket is ismernie kell annak, aki fegyvert szeretne a közeljövőben. A lőfegyverek tartásának, az engedélyek megszerzésének to­vábbi tudnivalóival egyébként a közeli napokban a Petőfi Népe hasábjain újból részletesen fog­lalkozunk. Közeleg a tavasz. Ennek leg­biztosabb jele, amikor a perme­tező- és gyomirtó szerek lopása megkezdődik. Lám. valaki olyannyira váija már a munkák kezdetét, hogy még a tavalyi év utolsó napján feltörte az uszódi szövetkezet raktárát. Hetvenez­ret érő gyomirtó szert vitt el magával. Boltbetörések. Kecskeméten, az Aradi téri ábécéből hétfőre virradóan közel százezer forint­ra tartott cigaretta, kávé, ital tűnt el. Ugyanezen az éjjelen betörők jártak az orgoványi Akácfa vendéglőben is, ahon­nét videóval, cigarettával, kész­pénzzel távoztak. A vendéglő kára 38 ezer forint. Míg a tabdi ábécét 200 ezer forintos kár ér­te: talán mondani sem kell, a hétfőre virradó éjjelen. — noszlopy — Közművelődési fórum Garán A tavaly Baján megalakult TIT Bácskai Egyesülete már az ősszel tervezte találkozását a térség pol­gármestereivel és az ismeretterjesz­tést végző népművelőkkel. Erre az összejövetelre január 9-én (csütör­tökön) 10 órakor kerül sor a nem­régiben átadott garai művelődési házban. A fórum első részében Mocsári Aladár a TIT Bácskai Egyesületének ügyvezető titkára szól az 1992. évi elképzelésekről. A szervezők azt várják a résztve­vőktől, hogy hasznos javaslatokat, elképzeléseket mondanak az isme­retterjesztő munkáról, annak tá­mogatásáról. A tanácskozás második részé­ben Béres Béla tart tájékoztatót a Kulturális Egyesületek Országos Szövetsége létrejöttéről, valamint a Bácskai Népművelők Egyesülete megalakításának előkészítéséről. Kicserélik a postai járműparkot Az elmúlt esztendőben a Ma­gyar Posta nemzetközi pályázatot írt ki annak érdekében, hogy az elhasznált, kétütemű szállítójár­művekből álló gépkocsiparkjukat több év alatt, fokozatosan korsze­rűbbre cserélje. A pályázatot a Mercedes és a Vokswagen cég nyerte el. Az első kocsik a múlt év végén már megérkeztek Szegedre. A pos­taigazgatóság hamar hozzálátott a szétosztáshoz, így e hét elején, hét­főn, Kecskeméten kettő, Kiskun­félegyházán pedig egy VW Trans­porter állt munkába. A jövő héten Kiskőrös és Kiskunhalas is kap ilyen járműveket. Ezzel kezdetét vette a megyében lévő több mint száz gépkocsiból álló postai jármű­park minőségi cseréje. BŰNÜGYEK A gyilkossági kísérlet helyszíne Élénken foglalkoztatja a közvé­leményt az a gyilkossági kísérlet, amely Érsekcsanád mellett, a Du­na partján történt szerdán délután. Az országos lapok és a rádió is hírt adott azóta a bűncselekményről, többnyire a Petőfi Népe informá­cióira hivatkozva. Háromszor lőtt az álarcos című, szombati szá­munkban megjelent írásban, a rendőrség kérésére, csak a legszi­gorúbban vett tényekről adtunk tudósítást a nyomozás érdekében. Márton Attila bajai vállalkozó és Ercsényi Antal, a Bajai FC gyúró­ja ellen eddig ismeretlen fegyveres vagy fegyveresek követtek el me­rényletet súlyos, életveszélyes sérü­lést okozva. A sértetteket a rend­őrség a kórházban, őrizet mellett védi. Munkatársainknak sikerült a gyilkossági kísérlet helyszínét lefo­tózni az érsekcsanádi Duna- parton. Hogy mi történhetett pon­tosan a képen látható helyszínen, arról a későbbiekben beszámolunk olvasóinknak, tiszteletben tartva a rendőrségi kérést, hogy ne akadá­lyozzuk a súlyos bűncselekmény kiderítéséért folytatott nyomozást. • A gyilkossági kísérlet színhelye. Előzés közben gázolt Kistehergépkocsijával előzés közben gázolt el egy szemből érke­ző kerékpárost F. József cibakházi lakos. Az 52-es úton, Izsák határá­ban, hétfőn 16 óra 55 perckor tör­tént baleset során a vétlen biciklis, a 68 esztendős fülöpszállási N. Mi­hály né súlyosan megsérült. bAcs-kiskun megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. I. 8 án, megrendelés sorszáma: 230 001 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra. 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft-? fél évre; 1470,— Ft, egy évre. 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x \.\ A Falutévé holnapi műsora A tervezett témák: Milyen a jó tsz-vezető? — A Terimpex és a hús­ipar — A Kakashálózat hírei — Dohánygyár — Telekupec — Mar- cell-köszöntő. Szerkesztő műsorve­zető: Sári Enikő. EGYÜTTÉRZÉS — Képzeld, úgy elestem a jégen, hogy három napig fe­küdtem utána meséli Blöd úrnak a barátja. • Mire Blöd úr : — És nem fáztál három napig a jégen feküdni? NAPTÁR 1992. január 8., szerda Névnap: Gyöngyvér, Kcve Napkelte: 7 óra 31 perc Napnyugta: 16 óra 10 perc Holdkelte: 9 óra Holdnyugta: 19 óra 57 perc Változóan felhős idő várható, szá­mottevő csapadék nélkül. Sokfelé kép­ződik köd, amely helyenként szerdán napközben is megmarad. Többfelé megélénkül, néhol időnként megerősö­dik a délnyugati, nyugati szél. A leg- • magasabb nappali hőmérséklet ma ál­talában 5 és ÍO fok között, északkele­ten kevéssel ÍO fok felett alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Január 6-án Kecskeméten a középhőmér­séklet plusz 4,8 (az S0 éves átlag mínusz 0,7), a legmagasabb hőmérséklet plusz 6,7 Celsius- fok volt. A nap 0,2 órán át sütött, csapadék nyomokban. 7-én reggel 7 órakor plusz 6,4,13 órakor plusz 10,4 Cclsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet plusz 4,2 Celsi- us-fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1026,7 millibar, alig változik. Hó csak foltok­ban találhatók. Január 6-án Baján a középhőmérséklet plusz 5,1 (az 50 éves átlag mínusz 0,2), a legmagasabb hőmérséklet plusz 10,0 Celsius- fok volt. A nap 0,8 órán keresztül sütött, csa­padék nem hullott. 7-én reggel 8 órakor plusz 1,6 délután, 14 órakor plusz 11,3 Celsius- fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet plusz 1,6 Celsius-fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1026,9 miliibar — süllyedő. HÍREK — BIBLIAKLUB. Csütörtökön 18 órakor folytatódnak a biblia­klub foglalkozásai Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban. Az előadás címe: A feltá­madás és az ezer esztendő. Előadó Mayor Zoltán lelkész. A belépés díjtalan. — KÉPVISELŐI TÁJÉKOZ­TATÓ. Az önkormányzati mun­káról tart tájékoztatót, január 10-én, 17 órától a FKgP kecskemé­ti székházában (Bánk bán út 9.) dr. Szentkirályi László képviselő. — A SZEMÉLYISÉGKÖZ­PONTÚ PEDAGÓGIÁRÓL tart előadást Elekes Mihály pszicholó­gus ma délután fél ötkor, a Hunya­di János Általános Iskolában. Vár­ják az érdeklődőket. — KAPCSOLATUNK A KOZ­MOSSZAL? A hét csakra megnyi­tása címmel tart előadást Majoros Józsefién, csütörtökön, 18 órakor Kecskeméten az Otthon moziban. — MÁR FOGADJA a vendége­ket Hercegszántón az 51-es út mentén épült csárda. A tízmilliót érő új vendéglátóhely a helyi la­kosság és a turistaforgalom kielé­gítésére épült. Jelasity Márk az üz­let vezetője, a pacalfőzés nagymes­tere abban bízik, hogy a szomszé­dos Jugoszláviában rövidesen el­hallgatnak a fegyverek és sokkal többen ellátogatnak majd. — ISMERETLEN TETTESEK kora hajnalban betörtek Balaton- füreden a Szent István téri temp­lomba, majd felgyújtották a mint­egy 20 négyzetméteres sekrestye berendezését, amellyel együtt egy­házi ruhák, könyvek,, festmények és kegytárgyak váltak a tűz marta­lékává. Személyi sérülés nem tör­tént, de a kár mintegy 800 ezer forintra tehető. Új műsorrend a rádióadóknál A Magyar Rádió új, hétfőn életbe lépett műsorrendje sze­rint a Kossuth adón megszű­nik az eddigi Budapest- központúság, és a korábbinál több műsoridő jut a vidéki Magyarország és a határain­kon túli magyarság helyzeté­nek bemutatására is. Ezután minden hétköznap, délután 5 órától jelentkeznek a vidéki stúdiók, Magyaror­szágról jövök című, csaknem egyórás műsorral. Az újdon­ságok között említette Szalay Zsolt a Politikai Adások fő- szerkesztője a Határok nélkül című adást, amely esténként fél 9-kor kezdődik, majd más­nap hajnalban, 4 óra 03 perc­kor megismétlik. A Kossuth rádió profil­tisztító törekvéseinek megfe­lelően növelik a hírműsorok számát és adásidejét. Bár csak 5 perccel, de hosszabb lesz a Délutáni Krónika, ami nem­zetközi lapszemlével egészül ki. Ugyancsak meghosszab­bodik — 30-ról 50 percre — a Világórá műsorideje.

Next

/
Thumbnails
Contents