Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-06 / 04. szám

VILAGTUKOR PETŐFI NÉPE HAZAI TŰKOR • Látogatók csodálják a 41 méter hosszú fekvő Buddha-szobrot. A világ legnagyobb fekvő Buddhája a malaysiai Wat Photivihan templomban talál­ható, Kelantan szövetségi állam fővárosában. Veszélyes Spanyolországban vezetni Spanyolországról az a hír járja, hogy ott gépkocsival közlekedni veszélyes. Az ünnepek alatt bi­zony igencsak rászolgált erre a hírnévre: december 20-ától január 1-jéig kétszázharmincan vesztették életüket útjain. Az újévvárás há­romnapos ünnepe alatt 70 személy halt meg 55 balesetben. A szeren­csétlenségekben hetvenhárman szenvedtek sérülést, közülük har­mincötén súlyos sebesülést. Az Európai Közösség 1991 tavaszán kiadott tanulmánya szerint Spa­nyolország „csak” a harmadik azon országok listáján, ahol veszé­lyes autóval közlekedni. A pálmát ugyanis Görögország vitte el, a második helyezett pedig Portugá­lia volt. Az Etna nem alszik Az olaszországi Etna vulkánból kiömlő láva veszélyezteti a hegy délkeleti oldalán fekvő ZafTerano községei. Európa legnagyobb ak­tív tűzhányója kétévi szünet után, december 14-én kezdett ismét mű­ködni. A DPA jelentése szerint a közel ezer fokos, folyékony kőzet naponta mintegy 150 métert halad a völgy felé. A kormány ezért el­rendelte, hogy a fegyveres erők kü­lönleges egységei Val Calannánál kezdjék meg egy cementgát építé­sét, amely megállítaná a lávafolya­mot. A kitörés nyomán keletkezett tűz már így is több száz hektár gyümölcsöst elpusztított. Decem­ber 14. óta csaknem 25 millió köb­méter forró láva ömlött ki az Erná­ból. A vulkanológusok szerint az Etna belső nyomása továbbra is emelkedik, s félő, hogy ez esetleg egy új kráter létrejöttét eredmé­nyezheti. 75 éve halt meg Buffalo Bill Még nem létezett a mozi, pláne nem a televízió, amikor William Frederic Cody a világ minden ré­szében már millióknak megmutat­ta, milyen is volt az amerikai Vad­nyugat. Január 10 én lesz 75 éve, hogy meghalt Cody, „művészne­vén” Buffalo Bill, aki nagyszabású vadnyugati showjával beutazta nemcsak egész Amerikát, hanem tengerentúli országok egész sorát is, s három évtizeden át, 1883-tól egészen 1917-ben bekövetkezett haláláig valóságos legendás hőssé vált. Az 1845-ben a középnyugati sík­ságon született Cody élete kalan­dokban igen gazdag volt — lova­golt az indiánok által gyakran meg­támadott legendás „Pony Exp- ress”-szel, segítette a hadsereg ak­cióit az indiánok ellen, volt arany­ásó és csavargó, mint terepszakértő részt vett a transzkontinentális vas­út építésén és mint kiváló vadász­nak része volt a bölénycsordák megtizedelésében. A hatalmas bö­lénycsordák 1867—1868-ban tör­tént kiirtása idején ragadt rá a Buf­falo (Bölény) Bili elnevezés. Mi legyen a Kreml katedrálisaival? Egymástól eltérő nézeteket vall az orosz orthodox egyház és az illetékes múzeumi hatóság abban a kérdésben, hogy mi legyen a moszkvai Kreml katedrálisaival. A Kathpress osztrák hírügynökség moszkvai jelentése szerint ugyanis 2. Alekszij pátriárka úgy véli, hogy a templomokat ismét át kell adni egyházi célokra, mig Irina Rodim- zeva, a Kreml állami múzeumai­nak igazgatónője ezáltal „veszé­lyeztetve látja a nemzeti és világ- kultúra kincseit”. Az orosz kormány által készített terv szerint a Kreml templomai közül többeket meghatározatlan időre in­gyenes használatra átadnának a moszkvai patriarchátusnak, míg a Mária Mennybemenetele és a Mihály Arkangyal katedrálist, valamint a Bazil székesegyházat a Vörös Téren az állami'múzeumigazgatóság és a patriarchátus közösen használhatná. Óraigazítás — másfél millió évenként Külsejére nézve nem látszik kü­lönbözni a rendes óráktól, de ami­kor Hewlett Packard új atomüze­meltetésű óráján szilveszter napján a digitális kijelző 12:00:00-át mu­tatott — a világ eddigi legponto­sabb órája kezdte mutatni a múló időt. A HP 5071A jelzésű óra minden 1,6 millió évben késik egy másod­percet. Az ára igencsak borsos — 54 000 dollár, ezért előreláthatólag eleinte csak tudósok, navigátorok és kormányok fogják megvásárol­ni. Teljesen „érzéketlen” az áram- ingadozásokkal szemben, mivel cesium atomok vibrációja működ­teti. Az óra másodpercenként elekt­romosjelzést bocsát ki, ami lehető­vé teszi gépek szinkronizálását idő­mérésre, navigálásra, csillagászati, rádiózási vagy televíziózási hasz­nálatra. Meghibásodás ellen azon­ban nincs biztosítva a HP 5071A sem. A gyártó cég becslése szerint tíz évenként lehet meghibásodásra számítani, ezért az órához csupán ötéves garanciát adnak. Szingapúrból száműzték a rágógumit Kitiltották a tisztaságára kényes Szingapúrból a kellemetlenkedő rágó­gumit. A Reuter jelentése az intézkedéssel kapcsolatban idézi az ország környe­zetvédelmi miniszterét, aki szerint visz- szataszító az eldobált gumi, amely be­szennyezi közintézményeinket és köz­tereinket. A kormány azt a döntést hozta, hogy 1992. január 3-ától meg­tiltja a nevezett termék importját, érté­kesítését és gyártását. A kilátásba helyezett szankciókból jtélve igen komolyan veszik a tilalmat. A rágógumi illegális importőreire 6200 amerikai dollárnak megfelelő bírságot vagy egy évig terjedő börtönbüntetést — sőt akár mindkettőt — is kiszabhat­nak. Az árusításon ért személyeket 1230 dollárnak megfelelő bírsággal sújtják. Ne lopjunk guatemalai pókot! Pénteken a londoni rendőrség figyel­meztette azt az ismeretlen személyt (személyeket), aki ellopott egy ököl nagyságú guatemalai pókot, hogy a ro­var nemcsak szórakozásra szolgál egyetlen csípése akár tíz órára is meg­béníthatja az embert. Az Ariadnénak nevezett madárevő pókot (értéke 70 font sterling) egy dél­londoni házból lopták el. A rendőrség felszólított mindenkit, aki egy nagy, fekete, vörös szőrzetű pókot talál; hogy „rendkívül óvatosan” bánjon vele. Amerikai műkincsgyűjtők A világ műkincsgyüjtőinek köré­ben minden kettő közül egy amerikai állampolgár — ha hinni lehet a New Y orkban megjelenő ARTNews című folyóirat januári számának. A lista — amelyet galériák, mü- kincskereskedők, történészek, művé­szek és amatőrök megkérdezése után állítottak össze — ábécésorrendben 200 műkincsgyűjtőt sorol fel és köz­tük 106 az amerikai állampolgár. A lakóhely szerinti megoszlást te­kintve New York tűnik a világ mű­vészeti központjának — 36 mű­kincsgyűjtővel. Nyomában Kalifor­nia 24, az olajban gazdag Texas pe­dig 10 műgyűjtővel. Ami Európát illeti, az öreg konti­nensen Németország 18, Franciaor­szág 15, Svájc 11, Anglia 9, Olaszor­szág pedig 6 műgyűjtővel szerepel. Japánban a számuk 10. A mükincsgyűjtést előszeretettel nevezik „örökletes” foglalkozás­nak. Valóban, 26-an kizárólag őseik vagyonának köszönhetik, hogy hó­dolhatnak ennek a szenvedélyük­nek. _____________________________ Munkanélküliek b etegségei Nyugat-Európában, ahol már hagyománya van a munkanélküli­ségnek, felméréseket végeztek a munkanélkülieket különösen sújtó betegségekről. A felmérésekből ki­tűnt, hogy körükben jóval gyako­ribbak az alvászavarok, koleszte­rinszintjük magasabb, kálcium- szintjük viszont alacsonyabb. E tü­netek annál erősebbek, minél ma­gasabb a munkanélküli életkora, és minél hosszabb a kényszerű tétlen­ség. Idővel gyakrabban léphet fel szív- és érrendszeri, valamint légző­szervi megbetegedés, halálozás. De többen halnak meg közülük túlzott szeszfogyasztás és közlekedési bal­esetek következtében is. Az ember biztonságra vágyik, és sokkal sebezhetőbb lesz, ha ez az érzése megszűnik. Jó, ha elgondol­kodunk ezekről a tényekről, hiszen idén Magyarországon a munkanél­küliek száma elérheti a félmilliót. Svájci csúcstechnológia a magyar vállalatoknál Megnőtt a vállalatok igénye a magas színvonalú hajtástechnikai, lineáris- és méréstechnikai eszkö­zök iránt. Ezt bizonyítja az Uzitro- nik magyar—svájci vegyes válla­lat, amely dinamikusan fejlődött az elmúlt egy év alatt. A cég magas színvonalú speciális hajtóműveket, különféle robottechnikai, mecha­nikai és elektronikai elemeket, szervomotorokat forgalmaz Ma­gyarországon, tavaly nagy teljesít­ményű gépek működtetésére alkal­mas hajtóműveket adott el a Tungsramnak, a győri Rába Cél­gépgyárnak, és partnere a veszpré­mi Bakony Művek, valamint a szé­kesfehérvári Videoton Automati­ka Közös Vállalat is. Az Uzitronik jövőbeni tervei: külföldön is forgalmazza terméke­it, piackutatást végez Romániában és a volt szovjet tagköztársaságok­ban. Egyidejűleg egyéb behozata­lát is bővíti: importálni fog sport- ruházati cikkeket és élelmiszer- ipari termékeket. A tervek szerint ezzel már akár 1992-ben megkét­szerezheti tavalyi forgalmát a vál­lalat. (MTI) BŰNÜGYEK Életveszélyt okozó pofon. Leítta magát, majd bántalmaz­ta élettársát D. Sándor 31 éves kecskeméti lakos. A fiatalasz- szony a részeg egyik hatalmas ütésétől olyan szerencsétlenül esett el, hogy fejét beleverte az ajtóküszöbbe. Életveszélyes ko­ponyasérüléssel szállították kórházba. Könnyű préda. A kiskőrösi Árpád úti óvodából 55 ezer fo­rintot loptak el szombatra vir­radóra. A tettesnek könnyű dolga volt, mert a dolgozók könnyen elérhető helyen hagy­ták a pénzőrző szekrény kul­csát. Elkötött autó. A bajai rende­lőintézet elől december 22—ja­nuár 2. közötti napok egyikén egy bácsborsódi lakos BMW 524-es személygépkocsijával hajtott el a tolvaj. A kár 400 ezer forint. • Télvíz idején a hobbikertek kiemelt célpontjai a bűnözőknek. Nem szabad értéket hagyni a nyaralóban. ILLEMTAN FÉRFIAKNAK Hogyan viselkedjünk a nőkkel? 1. Soha ne vigyünk fehér virágot egy beteg nőnek, a fehér ugyanis a halál színe. A legjobb egy tarka cso­kor. A piros szekfü és rózsa kizáró­lag barátnőnknek vagy feleségünk­nek jár. 2. Ne hagyjuk, hogy a pincér se­gítse föl partnernőnkre a kabátot — ez azt jelenti, hogy már nem ér­dekel minket. 3. Ne hagyjuk, hogy esős időben a nő tartsa az esernyőt — ez nem az emancipáltság jele, hanem a rossz modoré. 4. Ne szólítsuk társaságban Asz- szonyomnak, vagy Nagyságos Asz- szony ómnak hölgyismerősünket, mert még azt hiheti, hogy elfelejtet­tük a nevét. 5. Nem illik étkezés közben le­venni a zakónkat, hacsak a partner­nő nem szólít fel rá nyomatékosan. Még rosszabb benyomást keltünk, ha a nadrágtartónk is előbukkan a kabát alól. 6. Az illetlenség magasiskolája, ha barátunknak ajánljuk fel a veze­tő melletti ülést, és feleségünknek, vagy barátnőnknek hátra kell ülnie. A hölgy önként felajánlhatja, de mi nem kínálhatjuk fel helyette. • A Seiko japán cég 225 dollárért árulja az FM rádiófrekvencián mű­ködő személyi hívós óráját. Az órán a szöveg: Hívja fel az irodát! PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. I. 6-án, megrendelés sorszáma: 230 001 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre. 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x Már megint redőnyügy „A kisiparosoknak régen tekinté­lyük volt, de hogy szerezzék vissza, ha szaporodnak közöttük a felelőtlen vállalkozók, az olyanok például, mint akinél én rendeltem meg a relu­xa-redőny készitését, még 1991 októ­berében, előleg lefizetése ellenében. A megrendelőlapot Csurgó Zol­tán (személyazonossági száma: RH —11287948) irta alá a lakásomon. Aztán értesítettek, hogy november 27-én tartózkodjak otthon, mert szállítják és felszerelik a redőnyt. Nem jöttek. A második értesítés­ben december 3-ára, a harmadik­ban december 27-ére jelezték jöve­telüket. Azóta is jönnek . .. Nem tudom, mit tegyek. Bíró­sághoz forduljak a pénzemért vagy hová ...? Egyébként ugyanígy járt a szomszédom is ezzel a kisiparos­sal. S ki tudja, még hányán? Segítse­nek rajtunk, ha módjukban áll!” A fenti esetet elmondta kárt szen­vedett Kiss Menyhért Kecskemét, István király utca 13., fsz. 2. szám alatti lakos, a leendő megrendelők okulására pedig lejegyezte: — rapi —­ÁTALÁNY A rendőr megbírságol egy tilos­ban parkoló autóst. A megbünte­tett autós egy ötszázast nyújt át. — Sajnos, nem tudok visszaad­ni- mondja a rendőr. — Nem baj. tartsa meg nyu­godtan. Legföljebb majd holnap is itt parkolok. fim? A Falutévé keddi adása A tervezett témák: MOSZ-tájé- koztató — A dömsödi juhászok — A Kakashálózat hírei — A Terim- pex Rt. és a húsipar — Telekupec -— Attila-köszöntő. — Az író keresztneve: Iván. A Fé­lelem? Remény? című, január 4-ei, szombati lapszámunk 4. oldalán megjelent cikkben szereplő írót Ist­vánra kereszteltük. A becsületes ne­ve: Sándor Iván. Elnézést kérünk tő­le. NAPTAR 1992. január 6., hétfő Névnap: Boldizsár Napkelte: 7 óra 32 perc Napnyugta: 16 óra 08 perc Holdkelte: 8 óra 15 perc Holdnyugta: 17 óra 48 perc Várható időjárás az országban ma estig: Rövid időszakoktól, eltekintve erő­sen felhős lesz az ég. Újabb eső, 'ónos eső, illetve hó inkább csak az északi és keleti tájakon várható. A nyugati szél néha kissé megélénkül. A hőmérséklet délután az ország nagy részén plusz 1 és plusz 6 fok között alakul, északkele­ten azonban 0 és —5 fok között marad. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Január 4-én Kecskeméten a középhőmér­séklet mínusz 5,4 (az 50 éves átlag mínusz 0,8), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 1,3 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, nap­sütés nem volt. Tegnap reggel 7 órakor plusz 1,4, 13 órakor plusz 4 fokot mértek, a legala­csonyabb hőmérséklet mínusz 1,3 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1028,2 millibar — süllyedő — volt. A hóvas­tagság 7 centiméter. Január 4-én Baján a középhőmérséklet mí­nusz 1,9 (az 50 éves átlag mínusz 0,6), a leg­magasabb hőmérséklet mínusz 1,7 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 2,2 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor plusz 2,4, 13 órakor plusz 3,9 fokot mértek, a legalacso­nyabb hőmérséklet mínusz 2,6 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1029,9 millibar — gyengén süllyedő — volt. BALESETEK MOTOROSSAL ütközött egy sze­mélyautó Kiskunfélegyháza belterüle­tén, szombaton délután. Az autó veze­tője O. G. M. 34 éves helyi lakos sza­bálytalanul kanyarodott az egyik útke­reszteződésben, s elütötte V. T. 27 éves pálmonostori szobafestőt, aki súlyos bokatörést szenvedett. KARAMBOL történt Solt belterüle­tén szombaton 15.30 órakor az 51. és 52-es főutak kereszteződésében. Tadic Savó jugoszláv állampolgár gépkocsi­jával nem adta meg az elsőbbséget az 'autójával arra közlekedő L. S. kiskőrö­si lakosnak. Az ütközés során a sofőr könnyű, felesége súlyos sérüléseket szenvedett. Izsákra került a Renault ~ Chamade A Renault Kecskemét nagy ka­rácsonyi sorsjátékán egy izsáki családnak kedvezett a szerencse. Farkasné Cserna Mária — Izsák, Somogyi u. 20. — nyerte meg az Alföldben kiállított Renault 19 Chamade-ot. Egy szines tévét vet­tek, és a vele járó sorsjegyek tet­szettek meg Fortunának. Katona György, a Renault Kecskemét ügyvezető igazgatója tegnap adta át Farkaséknak a nyereményt. Úgy tűnik, az autó jó helyre került: eddig egy Trabanttal jártaik. Egyébként amikor a Petőfi Népe a karácsonyi számában megírta, hogy ők a nyertesek, többen meg­keresték Farkasékat, hogy adják el a Chamade-ot, ám úgy döntöttek, inkább megtartják, hiszen más­képp úgysem futotta volna ilyen kocsira. Nem volt üzemanyaghiány a benzinkutaknál A hét végén lényegében a duplá­jára nőtt a forgalom a benzinku­taknál a hétfői áremelés hírére. Az Áfor üzemigazgatója, Farkas Ti­bor, vasárnap délelőtt a lylagyar Távirati Iroda munkatársának el­mondotta: megfelelő készlettel rendelkeznek, folyamatos a kiszál­lítás, így semmilyen fennakadás nincs az ellátásban. A megnöveke­dett forgalom nem okoz nehézsé­get. A töltőállomások igényeik sze­rint rendelhetnek az Áfortól, rend­ben ki tudják szolgálni a benzinku­takat. A készletek elegendők arra is, hogy a Shell benzintöltő állo­másokat is ellássák. A Shell ugyan­is szintén az Áfortól vásárolja az üzemanyagot. Farkas Tibor szerint nem ala­kult ki komolyabb felvásárlási láz, bár a korábbinál azért lényegesen több benzin fogy. Ez részben an­nak köszönhető, hogy a tényleges áremelés hire pénteken délután hangzott el. így mindenkinek volt elég ideje, hogy megtankoljon. Másrészt az áremelés nem olyan mértékű, hogy érdemes lenne na­gyobb tételben tartalékolni a ben­zint. Márcsak azért is, mert az üzemanyag tárolása házilagos mó­don meglehetősen veszélyes.

Next

/
Thumbnails
Contents