Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-06 / 04. szám
1992. január 6.. 3. oldal MEGYEI KÖRKÉP Kevesebb mezőgazdasági kistermelő Mint ismeretes, a múlt évben a Központi Statisztikai Hivatal általános mezőgazdasági összeírást hajtott végre. Ennek a felmérésnek az eredményeit már több kiadványban is nyilvánosságra hozta a hivatal, ám a gazdálkodókra és a kistermelői gazdaságokra vonatkozó adatokat csak most tette közzé. Az adatok szerint a kistermelői gazdaságok száma az elmúlt években folyamatosan csökkent. A múlt év áprilisában egymillió 396 ezer kistermelői gazdaság volt az országban, ami 19 ezerrel —- egy százalékkal kevesebb, mint az előző, 1986. évi összeíráskor. Az összeírt gazdaságok közül mintegy 70 ezer olyan városi jellegű körzetekben található, ahol az állattartás nem megengedett, és ezek az előző reprezentatív adat- felvételben nem szerepeltek. Ezt a tényt is figyelembe véve a gazdaságok száma közei azonos mértékben csökkent, mint 1981 és 1986 között, azaz 6 százalékkal. Figyelemre méltó tiyiy, hogy a kistermelők korábban tapasztalt elöregedése az utóbbi öt évben lelassult. Az 50 évesnél fiatalabb gazdálkodók száma 11 százalékkal növekedett, így arányuk az előző összeíráshoz képest 37 százalékról 41 százalékra emelkedett. EZÜSTBE VONTA A ZÚZMARA A VÁROST Régi, s talán megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: nyáron vagy télen szebb Kecskemét? (Straszer András fotói) Nappal olvadás, éjjel jegesedés várható az utakon Zavartalan forgalom a határállomásokon Az ország valamennyi határátkelőhelyén szombaton zavartalan volt mind a személy-, mind a teherforgalom —tájékoztatta az MTI-t Zubek János, a határőrség országos parancsnokának szóvivője. Percek alatt lehetett áthaladni még a román határállomásokon is — mondotta. Hétfőn délelőtt viszont előreláthatóan élénk forgalom lesz a nagyszámú török és jugoszláv vendég- munkás átutazása miatt. Főleg Részkénéi és Tompánál, valamint Nagylaknál és Gyulánál várható torlódás. A hét végén a határőrizeti szervek mintegy 50 határsértőt fogtak el, többségüket a magyar—román és a magyar —osztrák határon. A magyar -jugoszláv határ közelében szombaton harci cselekmények nem voltak — mondotta Zubek János. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) A gépkocsivezetők után megkérdeztük Novák Jánost, a Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium főelőadóját, milyen utakra, milyen közlekedési feltételekre számíthatunk az elkövetkező néhány napban. A meteorológus csak egy-két napos prognózist tudott adni. Eszerint további enyhülés, napsütés várható. Ugyanakkor hangsúlyozta: az éjszakai, reggeli órák továbbra is nagy odafigyelést igényelnek a közúton közlekedőktől. A még meglévő 7-8 centis hó ugyanis napközben megolvad, s éjszaka a várható mínusz 5-10 fokos hidegben az útburkolatra fagy. A délelőtti órákban a melegedés hatására köd képződik, ami többnyire csak dél körül oszlik fel. Ez ugyancsak óvatos, körültekintő vezetést igényel. G. B. Kiskunfélegyházán is takarékoskodni kell • Mintegy hatvanan jöttek el a félegyházi városházára képviselőikkel találkozni pénteken. (Folytatás az 1. oldalról) ugyanis az országnak nincs elfogadott pénzügyi koncepciója 31-éig, úgy a labilis gazdasági helyzetre hivatkozva a világkiállításokat felügyelő párizsi szervezet esetleg másnak adja a szervezés lehetőségét. Budapest mellett Toronto is elvállalná az 1996-os rendezést, amelyre akkor van esélye, ha Franciaországban nem bennünket támogatnak a tavasz elején. A parlamenti csatározások eredményeként említette a képviselő azt is, hogy Kupa Mihály miniszter végre átállt a koalíciós képviselők közé. Ők pedig megbocsátották eddigi botlásait. Korábban ugyanis nem nézték jó szemmel a kormánypártiak azt, hogy az MDF-támogatással mandátumot szerzett miniszter időnként flörtöl- get az ellenzékkel. Néhány kérdésben véleméiiye csaknem mégegye- zétt-a Fidesz és az'-SZDSZ nézetei-' vei. A viták során azonban megértette, hogy a liberálisoktól támogatást nem várhat, s ekkorra vált egyértelműen kormánypártivá. Beszéde végén megjegyezte, hogy ez lesz az az év, amikor az ország túljut a gazdasági mélyponton, s hónapokon belül már némi javulás lesz érezhető. Hozzátette: azért is szándékosan optimista, mert az írott és elektronikus sajtó többsége csak kritikával illeti a kormány tevékenységét. (?) Ezt követően Bodor István helyi képviselő elmondta, hogy a város 1992-ben egymilliárd forinttal gazdálkodhat. Ez a fenntartási költségekre elég, azonban fejlesztésre kevés. Ennek ellenére az önkormányzat tervbe vette számos utca közvilágításának felújítását, aszfaltburkolatának, csatornahálózatának kiépítését, új szociális otthon kialakítását, s a művelődési ház rekonstrukcióját is. Nem osztotta az előadók véleményét Karsai Istvánné helyi képviselő. Elmondta, hogy Bodor István felsorolása olyan kívánságlista, amelynek megvalósítása nehézségekbe is ütközik. Túlzottnak s megalapozatlannak vélte Fekete Pál kijelentéseit, miszerint 1992 a fellendülés éve lenne. Felhívta a honatya figyelmét arra, hogy a munkanélküliek száma idén eléri a félmilliót. Az energiaárak, a közlekedési tarifák, a kamatlábak szinte az égig emelkednek. Ha mégis lesz fellendülés, annak hasznát legfeljebb az a szűk spekulánsréteg fölözi le, akiket eddig sem tudtak az adóhatóság tisztségviselői fülön • Fekete Pál országgyűlési képviselő. csípni. Majd megjegyezte, hogy őt valójában az országos költségvetés érdekelte volna, ehelyett a képviselő a pártcsatározások fejezeteiből tartott ismertetőt. Fekete Pál válaszában ismertette a konkrét számadatokat. Az Országgyűlés fenntartása négymilli- árd forintba — Kiskunfélegyháza közel négyévi költségvetése! — kerül az adófizetőknek. A köztársasági elnök 164 millió forinttal, míg a miniszterelnökség 43 milliárd forinttal gazdálkodhat az idén. Az oktatásra 45, a honvédelemre 60 milliárdot költünk. A Belügyminisztérium 268, a népjóléti tárca valamivel több mint másfél száz milliárd kiadással számolhat. Barta Zsolt Foktő kéri Kalocsa nem adja — Soha nem volt felhőtlen Kalocsa és a közvetlen szomszédságában lévő Foktő kapcsolata — ezzel a gondolattal kezdte előterjesztését a foktői téeszelnökből lett kalocsai polgármester, amikor a meszesi Duna-part ügyét a képviselő-testület elé terjesztette. Az előzményekhez mindenképpen hozzátartozik, hogy a két település lakói között napi élcelődés tárgya a már hivatalos formát is öltött foktői követelés. A foktői önkormányzat múlt év november 14-én hozott határozatával igazságtalannak minősítette a megyei tanács nyomására 1981- ben bekövetkezett területátcsatolást. A megye akkor úgy ítélte meg, hogy az üdülőterület fejlesztésének lehetőségei Foktőn nincsenek meg, ezért kezdeményezésére a meszesi Duna-part közel 35 hektáros területe a városhoz került. A foktőiek a „visszahódítást” most azzal in-, dokolják, hogy az értékes földterület túlnyomórészt jelenleg is foktőiek tulajdonában van, Kalocsa közigazgatási területével nem határos az elhódított terület. Persze a kalocsaiak sem késlekedtek a válasszal. Az önkormányzat bizottságai megvizsgálva a kérést megállapították, hogy a vitatott terület 66 kalocsai és 45 foktői tulajdonában van, a város hozzájárult a villanyhálózat kiépítéséhez, a híd felújítására több mint félmilliót adott. Az iratokból és jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy a területátadás megfelelt az akkori jogszabályi előírásoknak. Azt ugyan a városiak is elismerik, hogy a festői környezet fejlesztésére a város ez idáig nem tudott áldozni, de a későbbiekben ennek reális lehetőségét látják. így aztán levél megy a foktőiek- nek: méltányolják a foktői kérést, ám az idegenforgalmi szempontból mind fontosabb területet a város vissza nem adhatja. Zsiga Ferenc Az új vámszabályokról — részletesen Január 1-jétől új vámjogszabály lépett életbe. A pénzügyminiszter és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere együttes rendeletben állapította meg a részletes vámszabályokat, illetőleg módosította a vámeljárásról szóló korábbi rendeletet is. Ennek alapján a szeszes ital, a dohánytermék, és a kávé kivételével egységes, 15 százalékos vámtétellel kell a vámot kiszabni az utas- és ajándékforgalomban beérkezett vámáru után, amennyiben annak egyedi értéke az 5000 forintot nem haladja meg. Ötezer forint egyedi érték alatt — összesen 5000 forintos értékhatárig — továbbra is vámmentesen hozhatók be a különféle árucikkek. Efölött, tehát ha valaki például 5000 forintot meghaladó értékben hoz be videokazettákat, a vámmentes tételt meghaladó rész után 15 százalékos vámot kell fizetnie. Vámfizetéssel, a kereskedelmi vámtarifa alkalmazásával hozható be az utas- és ajándékforgalomban 1 liter égetett szeszes ital és 3 liter bor, valamint 5 liter sör, 500 darab szivarka vagy 100 darab szivar, vagy 500 gramm dohány, egy-egy kilogramm kávé, tea, kakaó. E mennyiség felett utasforgalomban egyáltalán nem hozhatók be e típusú árucikkek. A szeszes ital után 80, a bor után 70, a sör után 30, a cigarettaféleségek után 75—90, a kávé után 50 százalékos vámot kell fizetni. Eddig ezeket az árucikkeket az 5000 forintos vámmentes keret terhére a mostaninál kétszer nagyobb mennyiségben lehetett behozni. Az utasforgalomban behozott és vámmal sújtott árucikkek után 25 százalékos áfát és fogyasztási adót is kell fizetni. Ha az áru egyedi értéke meghaladja az 5000 forintot, akkor a kereskedelmi vámtarifa tételei az irányadók. A vámtarifa mértékei különbözőek, nullától kilencven százalékig terjedhetnek, általában azonban 6-15 százalékosak. Például a video vámtétele 12,1, a színes televízióé 25 százalék. A gépkocsibehozatal vámjellegű szabályai nem változtak. A vámtétel 1600 köbcentiméter alatti motorűrtartalmú személygépkocsi esetében — amennyiben az katalizátoros —, továbbra is 13 százalék. Ha az autó nem katalizátoros, a vám mértéke 18 százalék. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a gépkocsi négyévesnél fiatalabb legyen. Ha a gépjármű ezen feltételeknek nem felel meg, a vámtétel emelkedik, és akár a 78 százalékot is elérheti, ha például az importált jármű motorűrtartalma meghaladja a 3000 köbcentit és négyévesnél idősebb. Nem változott az áfa mértéke sem, az továbbra is 25 százalékos. Változott viszont a vámérték alapja, mert míg korábban a magánforgalomban behozott gépkocsi esetében a Schwacke- katalógus képezte a vám alapját, január 1 -jétől a vámfizetés alapja a számlaérték. A jogszabály szerint a vámáru számla szerinti vételára ügyleti értékként (ügyleti érték részeként) nem fogadható el, ha az eladási országban kialakult exportátlagártól a számlán feltüntetett ár 25-30 százalékkal alacsonyabb. Ilyenkor, mint azt a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) illetékese elmondta, a GATT-érték alapján állapítják meg a vámot. A GATT-értékről azt kell tudni, hogy az ügyleti értéket akkor tekinti reálisnak, ha az eladó és a vevő egymástól független. Tehát például egy új gépkocsi esetében nem lehet annak értékétől 40 százalékkal eltérni, mondván: a személyautót baráti alapon vásárolták. Az exportátlagárról, annak módosulásáról a VPOP időről időre tájékoztatja a határon működő vámszerveket. E tájékoztatás során figyelembe veszik a Közös Piac országaiban számítógépeken nyilvántartott és ösz- szesített exportátlagárakat. Magánforgalomban tavaly november 30-áig 12 720 személyautó érkezett be. A VPOP hivatalai összesen 581,7 millió forint vámot vetettek ki. (MTI) Leült a bajai piac Az áremelés előtti hétvége igencsak próbára teszi a vásárlók és az eladók idegeit. így történt ez Baján is, ahol a nagyobb élelmiszerüzletek közül a leltározás miatt csak kevés tartott nyitva, ezért nagy volt a zsúfoltság és a polcok feltöltése akadozott. Elsősorban a kávét és a cigarettát keresték a vásárlók. Ezek az élvezeti cikkek a szombati piacról is eltűntek, és az alkoholeladók az áru visszatartása mellett döntöttek. Az egy-két román árust leszámítva a „KGST-piac” nemzetközi jellege teljesen megszűnt. Honfitársaink török túrájából származó árukat viszont még mindig bőven vásárolhatunk. Az azonban már most érezhető, hogy a bevezetett szigorú vámrendeletek az új kiskapuk megtalálásáig visz- szavetik a törvénytelen, engedély nélküli kereskedelmet. A seftelők- nek bizonyára nehéz lesz leszokni a napi 5-10 ezer forint bevételről, de nekünk, kispénzű vásárlóknak is nehéz lesz megszokni az áruházak csillagászati árait. Úgy látszik, az idei benzináremelés nem okozott akkora sokkot, mint azt többen megjósolták. Szombaton és vasárnap alig volt forgalom a benzinkutaknál. P. Z. Kalocsai trezorok Új lakossági bankszolgáltatással jelentkezett a Kalocsán impozáns épületbe költözött Ybl Bank. Bárki, aki értékeit abszolút megbízható helyen akarja tudni, titkosan kezelt trezort bérelhet, amelybe kizárólag csak az általa megjelölt személyek nyúlhatnak. Zs. F. Csak kérdezem... Mi változott tavaly óta? Egy két perccel az évváltás közepén elhangzó Himnusz után máris érzékelhettük a szembeötlő változást. (Bár ezúttal ezt célszerűbb lenne torokba ötlőnek nevezni.) Más ize van ennek a pezsgőnek — éreztük sokan 1992 első pillanataiban, midőn szeretteinknek, barátainknak kívántunk boldogságot ez új esztendőre. Hogyne lenne más, hiszen már nem szovjet pezsgőt ittunk, hanem független köztársaságok szabad konföderációja pezsgőt. Az is csúszott, de már óévben föltűnt, hogy sokkal többe került. A szovjet világbirodalom széthullása egyébként más módon is begyűrűzik hétköznapi életünkbe. Például amióta a köztársaságok a szabadság mellett törtek lándzsát és függetlenségi törekvéseiket siker koronázta, azóta nem kapok szovjet gyártmányú porszívómhoz gégecsövet. Dobhatom el. Félre ne értsen senki, nehogy azt higgyék, hogy nekem fontosabb egy nyomorult gégecső, mint a népek önrendelkezési joga! Dehogy. A baj csak az, hogy a kiváló minőségű, régebben nyugatnémet, most német porszívó tízszer annyiba kerül, mint a világuralmi vágyaktól elvakult bolsevikok által mesterségesen létrehozott Szovjetunió Rakéta elnevezésű porszívója. Nem baj, az én porszívómon ne múljon a világbéke! Azért van bennem egy kicsi szorongás: mi lesz, ha a hajszárítóm is elromlik? Csak kérdezem . . . Hámori Zoltán V _______________________J