Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-29 / 24. szám
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! 1992. január 29.. 7. oldal Kedves Olvasóink! Furcsaságokról, sérelmes, bántó esetekről, lelketlenségekről szólnak többnyire az alább közreadott levelek. Külön felhívjuk a ügyeimet egy kalocsai asszony abortuszvitáboz kapcsolódó véleményére, egy „zebrán” elgázolt kislány édesanyjának kesergésére, valamint a füiöpházi Varga Józsefné segélykiáltására. Mindezek mellett szívesen adtunk helyet elismerő soroknak is. Várjuk további írásaikat. (A szerk.) Bántalmazás a polgármesteri hivatalban, Fülöpházán Tisztelt Főszerkesztő Úr! Velem olyan történt, amire úgy gondolok néha vissza, hogy vajon nem rossz álom volt-e csak, de a tények megerősítik bennem: igen, ez megtörtént 1992-ben, egy demokratikus Magyarországon. Fülöpházán, január 14— 15-én, tüdőszűrés volt. Ezt nem volt olyan könnyű kitalálni, mert az értesítésen, amelyet név és cím nélkül a postástól kaptam, csak egészségügyi szűrés volt feltüntetve. A munkahelyi főnököm természetesen elvárta, hogy megfelelő igazolással támasszam alá távollétem okát. Az igazolást, egyéb megoldás nem lévén, a polgármesteri hivatalban próbáltam beszerezni. Aznap elég sokan voltak a hivatalban. Én a jegyző asszonyt, dr. Szilágyi Rózsát kerestem, egyrészt a szerintem nem megfelelő kiértesítés ügyében akartam panaszt tenni. A jegyző asszony a polgármester szobájából kijött, és a gazdasági ügyintéző szobája felé tartott, és bement. Én próbáltam utána menni, de ahogy odaléptem az ajtóba, Segítség! Nagy elkeseredésemben fordulok Önökhöz. Családom megélhe- tősége forog kockán. Én nyolc éve nem tudok dolgozni, második gyermekem születése óta sűrűn beteg Volt, így munkahelyem megszüntetésére kényszerültem. Jo- szágneveléssel foglalkoztam otthon, abból pedig a mai világban nem lehet megélni. A baj villámcsapásként ért: a férjem, műtétéi miatt, leszázaléko- lás alatt áll. Egy fillér táppénzt nem kap, mivel kiadták a munkakönyvét. Maradt a megélhetősé- günkre 5410 forint családi pótlék, A Retten a rendőr ellen című írásukat olvasva, mely január 20-án jelent meg a Petőfi Népébói, örömmel vettem tudomásul, hogy a rendőr fegyverhasználatát jogosnak találták, amikor a garázdákkal szemben megpróbált intézkedni, mert itt az utolsó egy-két évben a bűnözőknek és a garázdáknak nagyon kinyílt a szemük. Jó volna, ha ez sürgősen megváltozna és a bűnözők félnének a rendőrtől, nem fordítva. Azt pedig érthetetlennek tartom, hogy az üyen esetnél is, mint a pálmonos- tori, egy rendőr megy ki intézkedni. Ha ketten vannak, ez az eset még csak véletlenül sem fordulhat elő. Nem akarom a rendőrség vezetőit kioktatni, de például, ha egy idősebb egykori csendőrrel elbeszélgetnének, azt hiszem, nagyon jó tanácsokat tudna adni. Mert ugye, a csendőr, amikor fölszerelt, 2 éves a jegyző gyorsan be akarta csukni az ajtót és odacsukott az ajtóval. Közben elkezdett kiabálni „azonnal takarodj, azonnal takarodjon” mondta többször is. Megpróbáltam megmagyarázni a rendelkezésemre álló egy-két pillanat alatt, hogy miért keresem, de feleletül még egyszer alaposan odacsukott (a lábamat, a hasamat, a karomat és a fejemet), ahogy már kb. fél testemmel a szobában voltam. Igazolás helyett, a panaszom meghallgatása helyett, sikerült beszereznem a falu jegyzőjétől egy nyolc napon túl gyógyuló sérülést a karomon. Én eddig nem találkoztam a jegyzővel, ezután minden fülöp- házi lakost óva intek, ne menjenek a polgármesteri hivatalba, mert ott a meghallgatás, a bajok orvoslása helyett durva szavak és tettleges támadások érik az állampolgárokat. Kérdezem én, ki védi meg a békés embereket az ilyen és haspn- ló támadásoktól? amit a két gyermek után kapok. Ebből éljünk meg négyen? Én munkahelykeresésre indultam, de mindenhol elutasítottak, mert vidékről mennék dolgozni, s az útiköltség-térítést nem tudják vállalni. Nagyon kérem Önöket, tegyék közzé kérésemet. Nekem mindegy volna, ha takarítónak vagy konyhai dolgozónak alkalmaznának is, csak munkát kapnék valahol és a 18 kilométeres utazásom költségéhez hozzájárulnának, hogy a gyermekeim mindennapi kenyerét biztosítani tudjam. Kérem, nevemet ne tegyék közzé, maradjon a szerkesztőségben. Hátha van olyan vállalat, vagy valaki, aki tud segíteni elhelyezkedésemben. Köszönettel: V. J. Fülöpháza iskolára ment, ahol mindenre megtanították, az önvédelemtől kezdve az igazoltatásig, és csak utána mehetett szolgálatba. De csak párban. Úgy, hogy ilyen eset még csak véletlenül sem fordulhatott elő, mert aki a csendőrre kezet emelt, azt pillanatok alatt leszerelték a jó hosszú, szuronyos puskákkal, és nem kellett összevissza lövöldözni, mint napjainkban. Szinte alig van nap, hogy ne lehetne hallani, megtámadták az intézkedő rendőrt. A pálmonostori rendőr mindenesetre elismerést érdemel, amiért fegyverét indokoltan, jogszerűen használta. Ha a sajtóban az üyen esetek nyilvánosságra kerülnek, biztos, hogy meghátrálásra kényszerülnek a garázdák. Bozóki Sándor Kiskunmajsa, Fő u. 102/A Pénz nélkül az utcán Egy olyan vállalat több száz dolgozója nevében fordulok a szerkesztőséghez, amely felszámolás alatt áll, több száz dolgozóját utcára tett, s a dolgozók nagy részének elég nagy összegű végkielégítést kellett volna fizetni 1991. december 31-éig, illetve 1992. március 31-éig. Ám erre az igazgató úr semmi hajlandóságot nem mutat, azzal az indokkal, hogy nincs pénz, s közben a főnökök és az igazgató úr felveszik a nagy dohányt. Nem tudom, hogy lehet ez? Mert a dolgozók nagy részét november 5-én kifizették, de a fölmondásuk decemberben járt le, és most még a munkanélküli hivatalban sem jelentkezhetünk és egy fillért sem kapunk. K.-né a BRG Rt. több száz dolgozója nevében Lelketlen világ Január 20-án 7.32 órakor, Kecskeméten, a Petőfi Sándor utca— Kőhíd utca leágazásánál lévő gyalogátkelő helyen egy zöld színű Wartburg személygépkocsi nekiment a „zebrán” áthaladó 16 éves kislányomnak. A gyermek az ütközés erejétől a motorháztetőre került, majd onnan az úttestre zuhant. A gépkocsi vezetője bekanyarodva a Kőhíd utcába megállt, odament a sérült gyermekhez, megkérdezte mi baja, bevigye-e a kórházba, aki azt mondta nem érez semmit, így a vezető a helyszínről eltávozott, mint aki jól végezte dolgát. Kisleányom társával együtt ha- zasántikált, majd elment az iskolába, ahonnan tanárai — állapotát látva — hazaküldték. Ezután került orvos keze alá a kórházba, ahol megállapították, hogy zúzó- dása van és elég nagy fokú stressz érte a kiállottak következményeként. A nyolc napon belüli sérülések ellenére leányom a mai napig is sántít és nyugtátokat vagyok kénytelen adni neki, hogy a történtek minél előbb elhalványuljanak benne. Amit itt most le szeretnék írni, az a közömbösség, amely az esetet látó járókelők részéről megnyilvánult. Senki nem vette a fáradságot, hogy közelebb menjen a gyerekhez, felemelje és esetleg tanácsot adjon, hogy ilyenkor fel szokták írni az elkövető gépkocsijának rendszámát, esetleg hazakísérje a kisleányt a helyszíntől egy percre lévő lakásába. Nem, erre senkinek nem volt gondja. Ugyanakkor a vétkes — mert ez egyértelmű, hogy a történtek a gépkocsivezető hibájából adódtak —, mint aki jól végezte dolgát, elhajtott a helyszínről, biztos gondolván, hogy ezt megúszta. Tisztelettel fordulok a közvéleményhez, a gépkocsivezetőkhöz, törődjünk többet egymással, mert ahogy azt a régi keletű mondás tartja, mindenkit érhet baleset, aki ma szenvtelen néző, holnap már áldozat is lehet. Bende Attiláné Kecskemét Reile G. utca 16. Darabos Jánosné Fülöpháza, II. k. 97. Elismerés a pálmonostori rendőrnek Már a kéményseprők se szerencsefiak EGY NŐ AZ ABORTUSZRÓL Helyettem ne döntsön senki! Jó ideje már, hogy csend honol az abortusztörvény körül. Tudjuk, miért. Az Alkotmánybíróság a parlament döntésére vár, no, és természetesen van még idő 1993- ig. Ezt a „tűzszünetet” kihasználva, szeretném elmondani véleményemet, mert én esetleg (sajnos) még érdekelt lehetek a dologban, sok nőtársammal együtt. Először is felháborítónak tartom — s egyben átmeneti időnyerésnek is —, hogy csak azért nem tudnak dönteni az arra illetékesek, mert még nem lehet tudni, hogy ember-e a magzat? Eközben nagyon fontos dologról feledkeznek meg a döntéshozók. Nevezetesen arról, hogy a már megszületett gyerekek nagyon is emberek. Ok azok, akiknek nem jut legelőször is bölcsőde, azután óvoda, majd az iskolában pad, s eközben játék, szivacs, szemléltetőeszköz. A gyerekek naponta egyre többen nélkülöznek, a szülők, sajnos, egyre többen és egyre többször nem tudják befizetni a napközit, és a nagyon várt, nagyon akart gyerekek éhesek. Mi szükség arra, hogy anyákat abba a helyzetbe kényszerítsék, hogy legyen még egy ilyen sorsra jutó gyerekük. Azután eszembe jutott a két vég- * let: a kora felnőttkori fiatalok és a már felnőtté váló gyerekeket nevelő házaspárok. Igenis van tiszta, szép és őszinte szerelem 18 évesen, ami esetleg testi szerelemmel is jár. És legyen bármilyen felvilágosult két fiatal, előfordulhat a teherbeesés. Kinek, hova, mire szülessen meg az a pici baba? Vagy, ha nem születik meg és büntetendő lesz az abortusz, akkor elítélik azt a középiskolás vagy főiskolás lányt? Mi lesz vele?! S az idősebbek (40-45 évesek) esete? Nekik többnyire felnőtt gyermekeik vannak. S ha magzattal a testükben kellene egyszer kijönni a nőgyógyászati rendelőből, nagyon elkeserednének. Hiszen negyven-egynéhány évesen már komolyan elgondolkodtat, hogy mire leszek képes, amikor O még csak tizenéves lesz, én pedig hatvan. Vagy a másik verzió: nem szülöm meg, és akkor börtönbe csuknak, a családom pedig közben tönkremegy! Egyszerűen nem igaz, hogy ezt a kérdéskört le lehet szűkíteni arra, hogy a magzat ember-e, vagy sem. Csak a már gondolkodó ember és a már élő gyerek szempontjából kell és szabad vizsgálni ezt a kérdést. S kérem, ne a férfiak döntsék el, hogy mi, nők mit akarunk. A testünkkel való rendelkezés legyen a mi jogunk! Szörnyű gondolat jutott az eszembe: nevezetesen, hogy a prostitúciót nem büntetik, pedig a nő ott is a testével rendelkezik szabadon. A hasonlat, tudom, undorító, de mérlegelendő. Továbbá: nagyon üdvös lenne, ha sem az egyház, sem a Szent Atya nem döntene helyettem ebben a kérdésben. Bocsánat, de a részükről való nyilatkozás felelőtlen és könnyelmű. Hát persze, hogy én is könnyebb helyzetben lennék, ha a dolgokról csak szónokolnom kellene. Felelősség nélkül nyilatkozni a legkényelmesebb dolog. Mert történetesen az egyháznak az semmibe se kerül, amiről nem tud, pl.: nincs pénzem a gyermekemnek új cipőre vagy gyümölcsre, és szülnöm kell még egy kisbabát. Elmehetek én az egyházhoz gyümölcsért vagy bármi másért? Persze, hogy nem. És itt nem kívánom tovább folytatni... M. Katalin Kalocsa Polgármesteri ház ... ? Az „Érvek a tizedik emeletről” szóló cikkhez én is szeretnék hozzászólni . A hölgy levelének minden sorát valósnak tartom és megerősítem, mert azt fogalmazta meg, ami bennünk, kecskeméti polgárokban is megfogant azon tudósítás olvasása után, hogy polgármesteri házat építenek Kecskeméten. Nekem is rögtön fölment a pumpám, amikor ezt olvastam. Hát ilyen gazdagok vagyunk mi? Nem tudom, kinek a pihent agyában fogant meg az elhatározás! Az biztos, hogy nem küszködik anyagi gondokkal. Esetleg nagyzási kórban szenved a mi rovásunkra? Nem gondol arra a sok, nehéz sorban élő szenvedőre, akinek a napi betevő falatja sincs meg, s esetleg tető sincs a feje felett? Az ő véleményüket is jó lenne kikérni. Esetleg népszavazásra bocsátani az ilyen elhatározást, mielőtt a kedves képviselő urak ilyen elképzelést megvalósítanának. Köszönöm figyelmüket: Kuti Lászlóné Kecskemét, Budai fasor L/C I. 5. Nem is tudom, miért írom meg Önöknek, ami a minap történt velem. Hol mérgelődök, hol meg mosolygok magamban, ha rágondolok. Mindenesetre fölöttébb furcsállom a dolgot. íme a történet. Elmondhatom, nekem még a kéményseprő se hoz szerencsét. Január 17-én éppen betegszabadságon voltam, így otthon ért a kéményseprőmester. Ugyanis minden évben egyszer, általában januárban eljön és beszedi, ami jár nekik. Ilyenkor mindig egy összegben fizetem a kotrási díjat, mert egész évben nem találkozom vele (vagy nem jön, vagy nem talál otthon). Nagyon kedves, kis fiatal mester jött. Meg is kotorta azt az egy kéményünket, amit évek óta tisztítani szoktak. Amikor kérdezem, hogy mennyit fizetek, azt mondja, hogy 438 Ft-ot. Majd elszédültem. Ugyanis tavaly 150 Ft körüli ösz- szeget fizettem. Hát így felemelték? Mire mondja a mester, hogy 3 kémény után kell fizetnem. Hol van itt három kémény? Mondja, hogy ő se tudja, hogy van ez, ő mindig egyet kotor nálunk, de megígéri, hogy jelenti valahova, és akkor jövőre nem fizetek ennyit, de most ki kell fizetni, mert ennyi van a papíron. Megsajnáltam a fiút, hiszen ennek nem ő az oka. Kifizettem a 438 forintot, s juszt is adtam neki borravalót. Amikor elment, feltettem a szemüvegemet és átnéztem az újfajta, már kódolt számlát. Erről megtudtam, hogy tényleg három kéményünk van, és még el is költöztettek bennünket a Széchenyi út 5. szám alá. Nem tudom, azon a házon hány kémény van, de nálunk, az Ady Endre út 5. alatt, ha megvakulok se látok a tetőn három kéményt. Nem is volt soha három. Egy van, amit használunk és amit évente egyszer tisztítanak „hivatalosan”, és egy használaton kívüli, eternitcső kémény, amihez a kotrómestereknek még sose kellett hozzányúlniuk. Az eset óta reggelente fel-felné- zek a házunk tetejére, hátha kinőtt már egy újabb kémény. Amíg egyszerű kis számlát kaptunk, sose volt baj. Most, hogy mindent számítógép meg a franc tudja, milyen gép tart nyilván, most nem egyezik se a kémény száma, se az utca neve. Én viszont nem szeretek fölöslegesen fizetni. Eddig a történet. Köszönöm, hogy elolvasták. Megjegyzem, nincs rossz szándékom senki ellen evvel kapcsolatban. Hiába, ma már a kéményseprők se az igazi szerencsefiak. No, de megvárom az 1993-as év elejét, hátha akkor a „három” kéményből kettő „ledől”, s nem kell még egyszer 438 forintot fizetnem. Tisztelettel: Csáki Vilmosné Lakitelek, Ady E. út 5. Az oldalt összeállította: Rapi Miklós ::■■■■ /•. V ■ ' Feladó neve: Lakcíme: POSTAHIVATAL . Címünk: Petőfi Népe 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A LEVÉLVÁLTÁS A gyerekeknek kell a tornaterem Tisztelt „P”! Olvastuk felháborodását kifejező levelét a Petőfi Népe január 15-ei számában. Ön ebben azt írta: Azt beszélik, hogy az épületóriás mintegy 15 méter magasságával 30-38 millió forintba kerül. Ezúton szeretnénk tudatni, hogy információi nem felelnek meg a valóságnak. Az Ön által „nagy hodály”-nak vélt tornaterem minden felszereléssel együtt maximum 28 millió forintba kerül. Az állam 2x4 millió forinttal járult hozzá az építéshez, a többi pénzt pedig a község spórolta össze éveken keresztül. A tornaterem építése a község —főleg a gyerekek—érdeke, de az Ön által említett út megvalósítása az állam feladata lenne. A művelődési házhoz képest ez a tornaterem megváltás lesz a gyerekek számára. A művelődési házat nem testnevelésre építették, a tornaterem pedig ezért épül, és a gyerekek örömmel fognak majd bemenni, még iskolai szünetekben is. Úgy érezzük, kötelességünk volt tudatni önnel a tényeket, hogy ne legyen visszatetsző érzése se Önnek, se a többi így gondolkodó embernek. Az új iskola és az épülő tornaterem ajtaja mindenkor és mindenki előtt nyitva fog állni. Az orgoványi iskola diákönkormányzata nevében: Udvardi Veronika Víg Anikó Bállá Regina Hála húsz év múltán Dr. Tóth Csaba urológus főorvos mentette meg az életemet a szentesi kórházban, 1972. január 25-én. Vesekő, majd vesenémulás miatt azonnali műtéttel el kellett távolítani a vesémet, ami akkor még nem volt rutinműtét. Annál is inkább, mivel egyéb okok miatt már ez volt a hetedik műtétem. Ezúton szeretném ismét megköszönni mindazt a lelkiismeretes odaadást, bátorítást, törődést, amit 20 év óta ma is élvezek az ellenőrzések során. Dr. Tóth Csaba kandidátus jelenleg a kecskeméti Hollós József megyei kórház urológiai osztályának főorvosa. További munkájához sok sikert, erőt, egészséget kívánok: Hálás betege: Veles Istvánná Kunszentmiklós POSTASZOLCÁLATI (bélyeg nélkül feladható) HELYBEN U ADTA TWIT UTTDAD Á HÁT PIA* «lAlIin XI vHlVAAOvL
