Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-29 / 24. szám
2. oldal, 1992. január 29. KÉRDŐJELEK Fegyverek vagy házasság? Újabb fegyverzetcsökkentési javaslatok kerültek az amerikai elnök hagyományos, az „Unió helyzetéről" szóló beszédébe. Bejelentették a (hajdani) szovjet hadsereg ma is hatalmas, négymilliós létszámának tekintélyes leépítését. Folytatódik a vita a NATO új szerepéről a megváltozott, merev katonai kettéosztottságtól megszabadult Európában. Búcsú a fegyverektől?— idézhetnénk Hemingwayt. Sajnos ott még nem tartunk. Sőt, a meglepő hírek közt szerepelt a napokban az a bécsi jelentés, hogy Ausztria biztonságpolitikai koncepciójának átértékelésére, a szükség esetén akár nagyobb ütemű fegyverkezésre készül. Maga a fejlemény a jugoszláviai események és egy sor más, Ausztriától keletre tapasztalható jelenség fényében persze érthető: nyugati sógorunk — hozzánk hasonló közvetlen szomszédországként —jogosan aggódik tőle független válságok elképzelhető „túlcsurgása" miatt. Megszűnt a régi mondás érvénye: háborúzzanak mások, boldog Ausztria, te csak házasodj? A körülmények a Habsburgok óta persze gyökeresen megváltoztak, napjainkban az öreg kontinensen aligha lehet, fényes elszigeteltségben" élni. Nem véletlenül a közös gondokra való közös megoldások keresése jellemezte Jeszenszky Géza külügyminiszter ausztriai vizitjét is. Határőrizet, kiutasítási egyezmények, diplomáciai koordináció — széles volt a megbeszélések skálája. A szomszédok aggodalmait mi ne gyarapítsuk, inkább próbáljunk segíteni eloszlatásukban, hisz az nekünk is hasznos. Ha pedig máshol is gondolják, több energia marad majd „házassági ügyekre". Európának ebben a felében is. Szegő Gábor Jeszenszky utazik New Yorkba Antall József miniszterelnök személyes megbízottjaként Jeszenszky Géza külügyminiszter képviseli Magyarországot a hónap végén New Yorkban megrendezendő BT-csúcson — közölték a Külügyminisztérium szokásos keddi sajtókonferenciáján. Herman János szóvivő elmondta: erre azért került sor, mert a miniszterelnök néhány hetes — korábban betervezett — utókezelése miatt, ami most zárult le, orvosai nem tanácsolták a tengerentúli utazást. Gyógyszersegélyszállítás Prioritási listát állítanak össze azokról a gyógyszerekről, amelyek a volt Szovjetunió köztársaságainak szánt segélyszállítmányban részt vehetnek. Botos Balázs az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára, egyben a gyógyszer munkabizottság tagja az MTI-nek elmondotta: hamarosan küldöttség utazik a Független Államok Közössége országaiba, hogy az életfontosságú gyógyszerek listáját — várhatóan 80-féle készítményből — összeállítsa. Ez alapján az egyes országok megvizsgálják, hogy melyik termékből, mekkora mennyiséget, milyen határidőre tudnak szállítani. Az így kialakuló, országonkénti „kínálati” listákat a „kliring house”-nak nevezett nemzetközi kereskedelmi központ ösz- szeveti, és akkor derül majd ki, hogy Magyarország a 80-féle készítmény közül melyiket tudja a legkedvezőbb feltételek között szállítani. A szállítási alapelvek világosak, de nem teljesen tisztázott még, hogy az egyes országokból milyen további segélyfelajánlások érkeznek, mely országok szerepelhetnek még donorként. A szállítások mértéke ugyanis ettől is függA segélyprogram öt munkacsoportja egy hónapon belül ismét összeül. Legkésőbb azonban a Liszaboni konferencián, májusban már konkrét eredményekről lesz szó. Erre az időre már tudni fogják a magyar gyógyszergyártók, hogy ki és mit szállíthat a volt Szovjetunióba. PETŐFI NÉPE VÁLTOZÁSOK LAJOSMIZSÉN Szétválik az iskola A harminchárom esztendős Basky Andrást a lajosmizsei képviselő-testület egyhangú szavazáson választotta meg február elsejétől öt évre a 160 gyermeknek otthont adó általános iskolai (volt Váci Mihály) kollégium igazgatójának. Elképzeléseiről kérdeztük Basky Andrást. — Kérem, mondja el a rövid és a hosszabb távú terveit. — Ebben a félévben csak olyan változtatásokat tervezek, amelyeket a nevelőtestület kezdeményez. Az önkormányzati képviselők egy részének volt fontos ez az év közbeni váltás. Nekem jobb lett volna, ha végigvihetem az osztályomat, ráadásul a nejem márciusban kisbabát vár. Hosszabb távon arra kaptam a képviselő-testülettől megbízást, hogy dolgozzak ki koncepciót a kollégium épületében egy új általános iskola felállítására, természetesen a kollégiumi feladatok ellátása is megmarad. Terveim szerint nyolc párhuzamos, vagyis tizenhat osztály lenne. Az általáA román külügyminisztériumból származó közlés szerint Budapesten szakértői szintű megbeszélések kezdődnek. Bár ezek csak technikai jellegűek, mégis nagy jelentőségűek a két ország közötti kapcsolatok szempontjából. Mi erről a magyar vélemény? Herman Istvánt, a Külügyminisztérium szóvivőjét arról kérdezte a Fe- renczy Europress, hogy gyakorlatilag mit jelent ez a „technikai jellegű” diplomáciai párbeszéd. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az eszmecsere középpontjában a két ország közötti alapszerződés áll; ilyen dokumentumot — mint ismeretes — több más országgal már aláírtunk. Mind magyar, mind román részről elkészült a szerződés szövegtervezete, amit a felek megküldték egymásnak. Most az a diplomáciai „aprómunka” vette kezdetét, amelynek során a delegációk kölcsönösen tájékozVárhatóan e héten pénteken befejeződnek az Egzisztencia-, a privatizációs hitel és a hozzá kapcsolódó Országos Garancia- alap új konstrukciójának egyeznos iskola hét tanulócsoportja jelenleg is bejár délelőttönként a kollégiumba tanulni, amiből adódnak feszültségek. A száz pedagógussal 1450 diákot oktató Központi Általános Iskola igazgatóját, Sipos Ottót arról kérdeztük, miként vélekedik a hatalmas, a nagyközség nyolc pontján elhelyezkedő intézmény tervezett szétbontásáról. — Nagyon nehéz egy ilyen nagy intézményt irányítani. Amennyiben az új iskolának a koncepciója bármilyen szempontból előremutató lesz, én üdvözlöm azt. A megvalósítását talán nem szabadna elkapkodni, az új oktatási törvény megjelenését esetleg meg lehetne várni, és arra építkezni. — Nem sajnálja az iskola széthullását? —Végül is sajnálom, 1973-tól vagyok itt igazgatóhelyettes, 1980-tól pedig igazgató. Az intézményünkből kiváló új iskola tervével igazgatóságunk egyébként egyetért, mi is javasoljuk. M. Gy. tátják egymást a másik fél tervezetével kapcsolatos észrevételekről. A „szakértői szint” jelen esetben azt jelenti, hogy a tárgyalóküldöttséget az illetékes főosztályvezető (illetve román részről az ennek megfelelő külügyminisztériumi igazgató) vezeti. — A más országokkal, hasonló témában lezajlott kétoldalú tárgyalások tapasztalatai szerint — fűzte hozzá Herman István — ezek az egyeztetések meglehetősen időigényes tárgyalással járnak, s a hasonló magyar—szovjet dokumentum létrehozásához például egy esztendőre volt szükség. A magyar —román tárgyalások időtartamát illetően, persze, nem tudok jóslatokba bocsátkozni, de a most megkezdett dialógus minden bizonnyal csupán az első fordulója a szakértői egyeztetéseknek. tető tárgyalásai a Pénzügyminisztériumban. Mintegy 5 milliárd forintos keret áll majd a vállalkozók rendelkezésére a hitelek fedezetéül. SZOMBATTÓL: Árdrágulás a postánál A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent miniszteri rendelet szerint a szabványlevél helyi díját 9, távolsági díját 15 forintra, a levelezőlapok (képes levelezőlapok) helyi díját 7, távolsági díját pedig 10 forintra emelik február 1-jétől. Az ajánlott küldemények ára 20, az expressz küldeményeké 26 forintra növekszik. A csomag- (értékcsomag) küldemények feladási díjai ugyancsak emelkednek. így például szabvány csomagot öt kilogrammig 40, tíz kilogrammig 48, húsz kilogrammig 66, huszonöt kilogrammig pedig 94 forintért lehet feladni. A csomag házhoz kézbesítési pótdíja 30, a gyorsan romló csomag sürgősségi pótdíja 26 forint lesz. Elnapolt vita aTB költségvetéséről Utolsó keddi napirendi pontként Dörnbach Alajos újból megnyitotta a társadalombiztosítási alap ez évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitáját. Kapitány Ferenc kisgazda képviselő felszólalásában amellett érvelt, hogy a társadalombiztosítási ellátás új alapokra helyezése csak a TB-nek juttatott vagyon révén lehetséges. Javasolta: a társadalombiztosítást fel kellene jogosítani arra, hogy ingó és ingatlan vagyont szerezhessen azoktól a vállalatoktól és cégektől, akik tartoznak neki. A képviselő javasolta azt is, hogy az Országgyűlés év közben is foglalkozzon a társadalombiztosítás pénzügyi helyzetével. Az Országgyűlés alelnöke ezt követően — mivel a törvényjavaslat kapcsán még több képviselő jelentkezett felszólalásra, tehát nem volt esély a vita keddi lezárására — az általános vitát elnapolta, és berekesztette a keddi ülést. Dokumentumok a múzeumnak Antall József miniszterelnök a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott néhány, Magyarország szempontjából kiemelkedő nemzetközi megállapodás, szerződés aláírásával kapcsolatos tárgyi emléket és dokumentumot — írótollakat, beszédek szövegét, fényképeket. MEGKÉRDEZTÜK A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM SZÓVIVŐJÉT Milyen technikai jellegű magyar—román megbeszélések kezdődtek Budapesten? Ferenczy Europress Hitel születik VÉLEMÉNYEK SZABADON Egyetlen párt sem lehet a kisebbség vagy egyéni akarat színtere A társadalmat, a nemzetet alakító emberek, embercsoportok érdekei eltérnek egymástól. Ez így van rendjén, mert a szabadon szerveződő társadalomra a pluralizmus a jellemző. A társadalmat nem lehet egy kiszemelt ideológia szerint egybegyömöszölni, mert lehet, hogy egyes csoportok érdekeinek megfelel, de a többség ellenzi azt. Ezért biztosítani kell azonos érdekeltségű csoportok demokratikus önszerveződését, politikai kibontakozását. A politika sajátos emberi magatartás, amely az adott társadalom érzelmeit, közérzetét, cselekvését tűkTelefon Panasonicközpontok: 1 -3 vonalról 8 mellék 49 900 Ft + áfa, 1 -6 vonalról 16 mellék 79 900 Ft + áfa, British Telecom-központ 18 900 Ft + áfa, Panasonic 120B telefon + üzenetrögzítő + fax 92 500 Ft + áfa. Bajor Kft., Baja, Dózsa György u. 60. Tel./fax: 79/23-834 79/1 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 <p<p<fKp<f><p<r999999999999999 rözi. Ez a magatartás lehet elégedett, közömbös, nyugtalan, zaklatott, háborgó, ingerült, lázadó, érdektelen stb. A politika megtestesítője a párt, mint a politikai paletta része a társadalom elkülöníthető rétegét tömöríti korosztály nélkül, érdekeit kifejezi, képviseli. Egy valódi, politikai alapon nyugvó párt úgy életképes, ha a társadalom közel azonos nézetű, érzelmű, érdekeltségű tömegeit érzi maga mögött és azok érdekeiért mindenkor szilárdan kitart. A párt valódi próbája a választások előtt tett ígéreteinek betartása. A könnyelmű es be nem tartott ígéretek, amelyek csupán a hatalom megszerzését célozták, a tömegekben rossz közérzetet vált ki. A történelmi múlttal rendelkező Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt választások idején meghirdetett programja a gazda és polgári társadalom számára ma is időszerű. E programot a mindenkori követelményeknek megfelelően megrázkó- dás nélkül igazítani kell. A párt felépítése demokratikusan alulról, a többség akarata szerint jött létre. Az a személy, aki a párt alapelveit mind magára, mind szűkebb közössége részére kötelezően elismeri, elfogadja, tagjai sorába léphet. A tag véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet, és ha azt az adott fórum megszavazza, vagy elutasítja, azt követően el kell fogadnia. Tehát a kollektív többségi döntést minden tagnak tudomásul kell venni, funkciójától függetlenül. A párt legmagasabb döntéshozó szervét és annak döntéseit egyetlen kisebbségi csoport vagy egyén önös akaratból nem tekintheti semmisnek, mert ez sérti a párt szuverenitását, egységbontásnak tekintendő. Az a párttag, aki erre képes és bomlasztó propagandát folytat, ki kell zárni a pártból. Egyetlen párttag sem hivatkozhat múítbeli tevékenysége ürügyén egyéni ambícióinak megvalósításában. Sőt, az ilyen személy magatartása mélységesen elítélendő, mert egyetlen párt sem lehet a kisebbség vagy egyéni akarat színtere. Sajnálattal kell megállapítani, hogy jelenleg is a pártunkat bomlasztó csoportok tömegháttér nélkül a tömegtájékoztató szerveket is „vígan” felhasználva, a kisgazda társadalom által támogatott országos vezetőséget erkölcsi alap nélkül támadják. Ez a magatartás a politikai morál nagyfokú hiányát mutatja, amely rossz fényt vet az egész nemzetre nézve, főleg annak kormányzatára és törvényhozására. A rendszerváltozástól a többpártrendszer szabad kibontakozását vártuk, és ehelyett a hatalom számára nemkívánatos pártok szétverésének vagyunk tanúi. Ez talán nem bumeráng? Igen, ez mind a hazai, mind a nemzetközi hitelvesztéshez vezet. Meddig mehet ez így tovább? Dr. Szabó Tibor FKgP Kecskemét városi szervezet elnöke EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Palesztinok nélkül A palesztin küldöttek nélkül kezdődött meg Moszkvában az orosz —amerikai védnökséggel zajló közel-keleti tárgyalási sorozat újabb fordulója. A Moszkvába érkezett palesztin küldöttség végül azért maradt távol az eszmecserétől, mert a vendéglátók nem járultak hozzá, hogy a madridi és washingtoni tanácskozástól eltérő összetételű delegációval, vegyenek részt a tanácskozáson. A palesztinok az orosz fővárosban azt követelték, hogy a korábbiakhoz képest ezúttal—a Gáza-övezet és Ciszjordánia képviselői mellett — Kelet-Jeruzsálem és a palesztin emigráció küldöttei is helyet kapjanak küldöttségükben. Mivel a kérés ellentétben áll az úgynevezett madridi formulával, a rendezők megtagadták a követelés teljesítését. Az amerikai külügyminiszter megnyitó beszédében több, a térség egészét érintő bizalomerősítő intézkedésre tett javaslatot. James Baker nem utalt ugyanakkor a palesztinok távolmaradására. A négy évtizedes háborúskodás lezárására és az új Közel-Kelet megteremtésére szólította fel az arab világot David Levi. Az izraeli külügyminiszter a moszkvai tanácskozáson kifejtette, hogy a fórum célja egyértelmű: csökkenteni a közel-keleti háború veszélyét és megvetni a sokoldalú együttműködés alapjait. Tran/itdíjnövelés következményekkel A görög kormány megtett minden szükséges lépést Magyarországnál, a Csehszlovák Köztársaságnál és az Európai Közösségnél annak érdekében, hogy megoldódjon a görög határállomásokon a kamiono- sok blokádja miatt kialakult helyzet—közölte kedden az athéni kormány szóvivője. Az AFP beszámolója szerint a szóvivő részletekbe nem bocsátkozott, csupán annyit mondott még, hogy kormánya reméli a magyar és a csehszlovák tranzitdíj emelése miatt kirobbant ügy mielőbbi megoldását. A francia hírügynökség jól értesült forrásai úgy tudják, hogy a görög közlekedési miniszter az EK illetékes biztosához fordult, a külügyminisztérium pedig eljárt a magyar és a csehszlovák kormánynál. Athén már január 3-án is megkereste az Ek illetékesét, s tiltakozott Budapestnél és Prágánál a tranzitdíj túlzott emelése miatt. Ami a határállomásokon kialakult helyzetet illeti, az AFP értesülése szerint a kamionok több kilométeres hosszúságban torlaszolják el az utakat, de nem akadályozzák a személyautók és a turistabuszok forgalmát. A görög kamionosok kilátásba helyezték, hogy a múlt pénteken kezdett akciójukat mindaddig folytatják, amíg a díjcsökkentésre vonatkozó követeléseiket nem teljesítik. Biztonságteremtés A NATO-t állította mintául a Független Államok Közössége számára a katonai erők struktúrájához Manfred Wörner, a szervezet főtitkára hétfőn este, egy brüsszeli konferencián mondott beszédében. A NATO-struktúra megoldást kínál, amikor a Független Államok Közösségét alkotó egyes köztársaságok egyfelől sajat erőket kívánnak kiépíteni, másfelől viszont arra törekszenek, hogy bizonyos hadászati erőket, különösen a nukleáris fegyvereket közös, többnemzetiségű ellenőrzés alá helyezzék. A NATO szerepét az államközösség országainak történő segítségnyújtásban is fontosnak nevezte. Ugyanakkor a főtitkár rámutatott, hogy a NATO-t eredetileg — a hidegháború idején—egészen más feladatokra hozták létre. Ezért a szövetség már egy ideje az egymáshoz kapcsolódó intézmények rendszerének kiépítését kívánja elősegíteni: ez olyan biztonságot teremt, amelyre külön egyetlen intézmény sem képes. Flottahűség A fekete-tengeri flotta megszerzését célzó ukrán erőfeszítések dacára a hajóhad újoncainak túlnyomó többsége a Független Államok Közösségére tette le esküjét. Ezt az Interfax független orosz hírügynökség közölte. A hírügynökség adatai szerint a flotta parancsnoksága nemrégiben közei 6500, októberben bevonult újoncot szólított fel az államközösségi eskü letételére, s közülük 5300-an engedelmeskedtek az utasításnak. Borisz Jelcin orosz elnök kedden a fekete-tengeri hadiflotta parancsnoki karával tárgyalt, miután az elmúlt éjjel titokban a novo- rosszijszki haditengerészeti bázisra érkezett. Pavel Vosanov elnöki szóvivő közlése szerint az orosz elnök útjára Jelcin küszöbönálló külföldi tárgyalásaival, az azok napirendjén szereplő nukleáris biztonsági kérdésekkel összefüggésben került sor. Borisz Jelcint útjára elkísérte Jevgenyij Saposnyikov, az államközösség haderőinek főparancsnoka is. A polgári újságírók bevonása nélkül zajlott értekezleten taktikai jellegű kérdésekben döntöttek — közölte Vlagyimir Szolovjev ellentengernagy, aki azonban nem részletezte, hogy mely témakörökben hoztak határozatot. Szolovjev szerint Bonsz Jelcin igyekezett megnyugtatni a főtiszteket: nem engedi meg, hogy politikai eszközzé váljon a hadsereg és benne a hadiflotta. A TASZSZ később Kaszata- nov nyilatkozatára hivatkozva közölte: egyelőre nem foglalkoznak azzal, hogy a fekete-tengeri hadiflotta székhelyét áttegyék az ukrajnai Szevasztopolból az oroszországi Novorosszijszkba. A britek nem követik a példát Tom King brit védelmi miniszter a BBC tévének adott nyilatkozatában megismételte, hogy az orosz és amerikai atomfegyver-csökkentések nem indítják kormányát hasonló lépések megfontolására. Azt mondta, hogy ha az oroszok tíz éven belül leszerelik mindazt, amit a nemzetközi megállapodások előírnak, illetve amiben még várhatóan megállapodások lesznek, akkor is hússzor annyi atom-robbanótöltetük lesz, mint Nagy-Britanniának tengeralattjáró-fejlesztési programja végrehajtása után. PUNCH - brit szatirikus lap